Somogyi Néplap, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-27 / 305. szám

1989. december 27., szerda SOMOGYI NÉPLAP Csobod Péter és Faragó László riportja a magyar—román határról PÁR LÉPÉSRE A FEGYVEREKTŐL ölben, hordják le a Nak­sollt, antibiotikumokat, köt­szereket és a többi medici­nát a megyei gyógyszeren központ raktárából. Nehe­zen megy a rakodás, hajra hagyjuk a konvojt, s indu­lunk Románia felé. Tankök ellen gyertyával? Nem őrültség ez? Eszrtelen- ség volt egyedül odaállni egy harckocsi elé a Tinmen téren? Fölösleges kérdések.. Hiába, jobb nem 1 eszembe december 23-an a nagylaki határátkelőhelyre érve. Közel a végihez senki­nek sines kedve sírni, a te­lelem s a bizonytalanság fésuüttá, de nem érzéketlen­né teszi a várakozó embe­reket. Hideg szél «új, délután fél öt van, a kezdődő szürké­iét, még átlátni a tukfidál­ra. Alig kétszáz méterre már román földön autóz­hatnának, de mindenkit 1- beszélnek az átírok Meglett koTÚ Mercedesszel két pécsi fiatalember indulna Arad felé. Az SZDSZ képvisele­tében feltétlenül át kellene jutniuk a határon, az or­szágúti hajó dugig van tömve .tartós ruháikkal. A fiuk, hajthatat­lanok, konokul kitartanak, már- nyújtják is az útleve­lüket a határőrnek -<• bárki (saját felelősségére) szaba­don mehet Romániába —, ám melléjük lép egy zász­lós és másodpercek alatt le­beszéli a pécsieket. Így hős­ködés lenne ... Tálán az arab terroristákat említi.. • nem lehet tudni, de a Mer­cedes röviddel a beszélgetés után megfordul és elindul Makó felé: ott van a leg­közelebbi raktár: az MDr egész éjjel ügyeletet tart, bárki viheti az adományo­kat. Borzasztó a géppuskák közelsége. Bár a lövések idáig .nem hallatszanak el, Temesvárról' s Aradról ér­kező szemtanúk semmi két­ségét nem hagynak afelöl, hogy néhány kilométerré arrébb polgárháború dúl. Gátlástalanul megtámadják a segélyrakomnánydkkal teli gépkocsikat, megsemmisítik a vérkészítményeket es a kötszereket, a pilótát meg egyenesen kivégzok. Bgy sza­kállas, bőrkabátos, fiatalem­ber szerint akár egy-ket órán keresztül is csöndes az út, azután megjelennek a helikopterék és a különle­gesen kiképzett áHambiz- tonsáigí kommandósok válo­gatás nélkül lőnek, direkt vadásznak a magyarokra. — Átjut ötven autó, azt hiszitek, hogy nincs semmi veszély, és az ötvenegyedi- ket úgy kifüstölik, hogy a benne üllőket még azonosí­tani sem lehet. Ha ez kell nektek, menjetek ... A hátborzongató beszámo­ló letagiózóan hat minden­kire, a ki át akar menni a sorompón túlra. A határőrök szokatlanul készségesek. Nincs parancs­szó, csak kérési. Nincsenek mogorva, durva tisztek, tiszthelyettesek: emberi mó­don beszélnek az emberrel. Még a fotósokat sem zavar­ják el az „objektum” terü­letéről, ■ Igaz, nehéz is len­ne, mert a BBC-tői kezdve az RTL-dg megannyi tudó­sító próbálja összegyűjteni a legfrissebb információikat. Vakító fehér halogénlámpák váilágíitanak ' a kiákatornák és a tiszteik szeméibe, az Arad felől érkező gépkocsi­kat megrohanják az újság­íróik. Ebben a helyzetben is lehet útlevelet kezelni, a zászlós most az érkezési ol­dalon tűnik fel, s nemzet­közi jelzéseket is használva arra kér mindenkit, hogy csak a parkolóiban kérde­zősködjenek a hazaérkezet­tektől. A határállomás egyetlen, használható telefonja a spe­ditőr-mérlegelő helyiségben van, ide kvártélyoz ta be magát néhány olasz újság­író. A .tévé borzalmas képe­ket mutat: megcsonkított, dróttal összekötözött hullá­kat hántolnák ki Temesvá­ron. • Az. alkalmi tolmáoSlány nézni sem bírja, biztosan nem fordít le mindent, amit hall. A nagylaki határállo­más épületében a Román Szabad Televízió egyenes adását figyelik az emberek, közben egyre-másra érkez­nek külföldiek: belgák, ja­pánok, kérnek beutazási en­gedélyit. Alig néhány percet kél várniuk, és mehetnek a dolgukra. Az irodától néhány mé­terre két makói fiatal - asszony ül', állukat a tenye­rükben pihentetik, egy árva szót sem szólnak egymáshoz, csak az órájukra pSMant- gatnak, meg ki az útra. A szőke nő férje még reggel, a határzár előtt indult el Aradra egy Mával, vért, köt­szert vitt, a Vöröskereszt szállítmányát. Társa egy másik gépkocsival fél órája visszatért, róla viszont sem­mi hír. Csak a képzelgés és félelem. Többen mesélik, hogy ci­vil ruhás terroristák állít­ják meg az autókat, néhány kilométert vitetik magukat és azután faképnél hagyják a gépkocsit, csak éppen idő­zített bombát rejtenek el az ülés alá. Hogy valóban iga­zak-e ezek a rémhírek, azt senki sem tudja. Hál’ isten­nek, alig kell sérültet ke­zelnie a határon ügyeletet teljesítő mentőautónak. Két gépkocsivezető viszont meg­halt — cáfolhatatlán tény. Kora este a Romániából visszaórkezők mintha ke­vésbé tartanák válságosnak a helyzetet, mint ahogy ar­ról a tévé és a rádió beszá­mol. Lehet persze, hogy a szerencsés út után könnyen természetesnek tűnik, hogy ép bőrrel megúszták a bor­zalmakat. Nagyenyeden szombaton megalakult a néptanács, az alapvető élelmiszerek mel­lett cigarettát is lehet kapni a boltban — hallhatjuk az előbbiek igazolásául-, először csak ketten beszélgetünk a fáradt gépkocsivezetővel, de rögtön mellettünk teremnek mások is. „Ilyen messze is Szerencsére kevés a sebe­sült, a mentő órák óta moz­dulatlan Magyar—román határőr-ta­lálkozó — évek óta először eljutottál” — hitetlenked­nek. Többen megveregetik a férfi vállát, az meg „V”- betűt formál az ujjal vádi, be­ül az agyorthajszoűt Ladába és indul) befelé az országba. Szemérmesen mindenki el­felejti a kérdést: visszafor­dulna-e újra. (Egyre többet beszélnek a líbiai és más arab zsoldo­sókról. A diplomaták hiába cáfolják az értesüléseket, többen láttak arab holttes­teket a városok Utcáin fe- küddni. Sőt, egyeseik tudni vélik, hogy a kórházakban is kezelnek líbiai sebesülte­ket. Az már korábban kiszi­várgott, hogy Ceausescu küll£jűldi zsoldosokat képez- • tetett fcá különleges feliada­tokra : fanatikus, mindenre elszánt emberek ezek, akik gyerekkoruktól kezdve lak­tanyában éltek, szüleiket sem jsmerték sohasem. Csak parancsszó és gyűlölet — igen jól képzett terroristák' állag fegyverben. A forradalom kirobbaná­sa után sokan indultak el rokonaikhoz megrakodva élelmiszerrel és azzal, ha le­het, áthozzák a szeretteiket. A piros Skodával visszaér­kező család legiíjBibbíka, a tizennyolcon alig túli sofőr bánatosan meséli: a roko­nokat kint kellett hagyni, mert a sec úri taté embered elrejtették az útleveleket és okmányok nélkül' senkit sem engednek be az ország­ba. Tőlük kapjuk az első részletes beszámolót Arad­ról Ahogy meséli, a lakos­ságbál alakult nemzetőrök néhány száz méterre posz­tóinak egymástól, ellenőrzé­sük alatt tartják a városit, a gyáraik, üzemek előtt is áll­nak, sokszor 15—16 éves srácok baltával, vadászpus­kával meg különleges auto­mata fegyverrel, amit a kommandósoktól zsákmá­nyoltak. Rendre átkutatják az autókat, megmotozzák az embereket. Minden bántó- dás nélküli átjuthat ott a magyar rendszámú kocsi is, sőt segítenek az emberek. Még minidig sokfelé lövöl­döztek, több sebből vérző holttestek fekszenek az úton. Amilyen gyorsan csak lehe­tett indultak vissza, sötét­ben, lekapcsolt lámpával jöttek ki a városiból. Este nyolfc óra. Egy ha­tárőr tiszt robog be a váró­terembe és kihirdeti, hogy perceim belül sajtótájékoz­tatót tartanak. Néhány árá­val korábban magas rangú román tisztek jöttek át a túloldalról, csak úgy gya­log, mindenféle fegyveres biztosítás nélkül. A találko­zót a magyarok kérték. Nem lehet tovább tétlenül nézni a veszteglő segélyszál- líttmánuokat A román ha­tárőrök készségeseknek mu­tatkoztak, döbbenetes, hogy egyáltalán szóbaálltak a mieinkkel. A telefonkapcso­lat hat évvel1 ezelőtt meg)1 ssjakadt; a vezeték furcsa módon „megrongálódott” a román oldalon, és edd« ott nem igyekeztek helyreállíta­ni. Állítólag' egy-két napon belül' újra összekötik a dró­tot. A közvetlen kapcsolat egyértelműen a megválto­zott helyzeteit mutatja. A tájékoztatón megtud­juk, hogy a román határ­őrség, mint a hadsereg re- sze, szintén a nép ntel&ett áll' és azon van: mielőbb meginduljon a normális élet az országiban. Megígérték, hogy fegyveres biztosítást adnak a magyar segélyszál­lítmányok mellé, csak egy nappal előbb jelentsek be azokat. Pál János ezredes, az orosházi kerület parancs­noka azt is elmondta, hogy újabban néhány perc alatt át lőhet jutni a roman ha­táron! Különösebb magya­rázatot nem fűz hozzá, min­denki saját maga mérlegel­je az Új helyzetet. Inatok nélkül viszont to­vábbra sem engednek be senkiit az országba. Tehat semmiképpen sem nyitják meg a határt, bár az is igaz, mióta kitört a forradalom, a.iü0 akad menekülő, aki be­bocsátást kér Magyarország­ra Terroristák esetleg meg­próbálhatnak átszökni hoz­zánk, mint ahogy helikop­terrel többször is megsértet­ték a légterünket. Nagy« felié — különösen Szegedtől — egyre több rendőrségi gépkocsival találkoztunk s a környékbelieket is meg­kérték, figyeljenek az ide­genekre. Makón, az egyik benzinkútnál állítólag pisz- tolyos román állembiztonsa- gi embert fogtak el a kiuta­sok. Az Áfor ideiglenes kutat telepített a határra. Teli tankkal' Aradról, Temesvár­ról de még távolabbról is meg tudnak fordulná az autók. Romániában gyakor­latilag nem lehet üzem­anyagot vételezni. A határ­épülethez vezető úton ötven vagy talán száz különböző felségyel'zésű kamion vesz­tegelt. Nincs az a fontos szállítmány, amiért a piló­ták megkockáztatták volna az áSjuitást, csurig telt üzem­anyagtartállyal várnak, hát­ha konszolidálódik a hely­zet, néhányan viszont még az éjszaka visszáindulitak Hollandiába, Franciaország­ba vagy ki tudja, még hova. A régem várt Ifla késő es­te érkezett meg, A makói asszony idegesen nyomja el Kiig szívott cigarettáját. AC ^«Lära ezt írták: »Ceausescu megbukott” felé'Ä néz a űrautó £fe. Mm attól tartana, mégis valami bai trtr­SUc“2f«. S­a Italern­KST* Ejtünk Sr iÄ? tobozon es frissebben lüíifcbf1 kerÜ!‘ aa -útleve- s gyalogosam a fő- ü^toafpal együtt eli«tó­Jg r^niáb3’ m - csak a határon túlra. isi ^lhe,toek Bukarestig Is ~ mosolyog a zöldruhás rmnan határőr. A főhadnagy’ figyelmeztetően rám aa “többi öt-tíz éviben nem- fótott, hallott effélét A telefonvonal évek óte hÍz navehetetlen, de már meg- hogy órás napra itt «kijavítják a hibát Nem nagyon invitálnak beimün­mán Mr a «>­ntón ti^t valóban kedves­ei®* készségesnek létezik. Jól beszél magyarul. Meg is kérdezem: így megváltóé- ffk ™. magyarok, hogy egycsapásra másként kezel­nek bennüket a határon? Komolyan válaszol, lehet, meg is sértettem egy kicsit: . Nézze, amíg az az öreg Később tudjuk meg, hogv a román forsataii ellenőri a pontokon (határállomása- ^ securitate dm/b^nei óolgoztak vagy legalábbis aa allambiztonsági szolgálat ÄS*“ ­Ladányi főhadnagy mée megjegyzi: mintha két ^ ja fényesebbek lennének -3 ‘^dafán. Sokat sejtető ven érkezik vála- ^ búcsúzunk, éjiéi után “énany perccel vesszük be magunkat a Daciába. A Da- -?éSZ éjszaka véres Wcoferól számol be odaát-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents