Somogyi Néplap, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-16 / 298. szám

INGATLAN Gyászjelentés Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GADANECZ TIBORNE 28 éves, GADANECZ MARIANNA 6 éves, GADANECZ NIKOLETTA 14 hónapos korában tragikus körülmények között elhunyt. Temetésük 1989. december 20-án, 14 órakor lesz Barcson, a Béke utcai temető­ben. Az elhunytakat gyászolják: a szerető férj, édesapa, a szülők, nagyszülők, testvérek és a rokonság * * * Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy TUNYOGHY EMESE tanárnő hosszan tartó, súlyos betegségben, 47 éves korában elhunyt. Temetése december 20- án, 12.30 órakor lesz Pécsett, a központi temetőben. Barátai és kollégái * * * Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, ÖZV. PÉTER LAJOSNÉ volt Kaposvár, Kanizsai u. 34. sz. alatti lakos hosszú szenvedés után, életének 86. évében, de­cember 12-én elhunyt. Temetése december 21-én, csütörtökön du. fél 2 órakor lesz a Nyugati temető­ben. A gyászoló család Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik szeretett férjem, édesapánk, és fiúnk, SZTOJANOVICS JÓZSEF temetésén részt vettek, mélysé­ges fájdalmunkban, nagy bána­tunkban osztoztak, bármilyen for­mában részvétüket kifejezték. A gyászoló család Osztrák-Magyar Építőipari Kft. dunántúli működéssel f r/ / ■■■ ■■ ■ fomernokot keres Pályázati feltételek: — szakirányú felsőfokú képesítés — minimum 10 éves szakmai gyakorlat — német-angol nyelvtudással rendelkezők előnyben Ajánlatokat „Balaton” jeligére, a 141797. számra, a kaposvári hirdetőbe kérünk. (141797) Értesítjük üzleti partnereinket, hogy az 1989. XII. 31-én megszűnő Balaton-Coop Gt. Kereskedelmi Iroda tevékenységét — változatlan körben — 1990. január 1-jétől a SÜTÉV-BALATON Kereskedelmi Iroda (7400 Kaposvár, Petőfi tér 3.) folytatja Somogy Megyei Sütő- és Édesipari V. Kaposvár, Dombóvári u. 3. (141800) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK ,-----------------------------------------------. A Kaposvári Villamossági Gyár fel­vételre keres nagy gyakorlattal ren­delkező géplakatos, szerkezeti laka­tos, villanyszerelő szakmunkásokat tmk-üzemrészükbe. Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi osztályán, Kapos­vár, Mező Imre u. (107407) A fonyódi gamesz azonnal felvesz út- és mélyépítő felsőfokú képzettsé­gű vagy középfokú végzettségű, gya­korlattal rendelkező szakembert. Je­lentkezni lehet: Fonyód, Fő u. 19., Völ­ler Zoltán vezetőnél. Telefon (84)60- 236. (107437) 200 n-öles belterületi mezőgazdasági ingatlan Balatonszárszó mellett, áron aul eladó. Érdeklődni lehet: Baja, Tóth K. u. 36. Szász Endrénél. (156908) BOGLÁRLELLE (Lelle), Vágóhídi u. 23. tetőtér-beépítéses ikernyaraló fele eladó. Érdeklődni: Szabó Gyula, Kapos­vár, Virág u. 112., 16 óra után. (7724) ELADOM vagy siófoki kétszobásra cserélem kertes családi házamat. Cím: Ságvár, Ady E. u. 38. Telefon 33-068. (130534) BALATONBERÉNYBEN 800 n-öles zártkerti gyümölcsös présházzal eladó 120 000 Ft-ért. Ajánlatot „M7-es úthoz egy km-re 116497" jeligére, a budapesti Felszabadulás téri hirdetőbe. (8477) ZUGLÓ kertvárosban, Paskál-fürdő közelében lévő háromszobás + man­zárdszobás, gázfűtéses házrészt elcse­rélnék hasonló nívójú belterületi házra (Baja, Kaposvár). „Értékegyeztetéssel 119619" jeligére, a budapesti Felszaba­dulástéri hirdetőbe. (8479) JÁRMŰ . MEGVÉTELRE felajánljuk az IK 225- ös típusú autóbuszunkat. Érdeklődni a Kaposvári Dózsa Sportegyesületnél, Kaposvár, Arany J. u. 74/a sz. alatt. (476255) ÜZLETKÖTŐT keresünk fő- vagy mellékfoglalkozásba, kötetlen munkai­dőben. Gépkocsival rendelkező hölgyek előnyben. Telefon 79/12-121. (156895) SZERZŐDÉSES vendéglátóüzletbe felveszek pultosokat és kazánfűtőt. Cím: Lelle étterem, Boglárlelle, a benzinkúttal szemben. (130485) ZALAKAROSI gyógyfürdőhöz 200 méterre lévő társasüdülőben másfél szo­bás nyaralórész berendezéssel eladó. Érdeklődni lehet a siófoki 11 -836-os tele­fonszámon. (476300) DECEMBER 8-án elveszett a Kapos­vár, Bajcsy-Zsilinszky u. 54-ből egy an­golszetter szuka. Kis gazdái kérik a be­csületes megtalálót, hogy jutalom ellené­ben hozza vissza barátjukat. (476289) KARÁCSONYFA eladó vagy megren­delhető. Maximum 1,5 méter magas. Kaposvár, Pázmány Péter u. 106. sz. alatt. (476209) EGYÉB HÁZASTÁRS? Élettárs? Szabadidő­partner? Kérje tájékoztatónkat! FOR­RÁS, Balatonfüred, pf. 40. (299103) INTERMEZZÓ társkeresőnél diszkré­ten, gyorsan társattalál. 7608 Pécs, pf. 8. (476248) LEHEL-BOSCH 200 literes, három- csillagos hűtőszekrény eladó. Simon, Kaposvár, Hársfa u. 2. (7702) PLATÓS Zsuk, függesztett tárcsa, pótkocsi eladó. Boda Sándor, Meszteg- nyő. (130540) ASZTALTŰZHELY eladó. Kaposvár, Brassó u. 29. (7743) FEHÉR, 11 hónapos puli (szuka) no­vember 23-án elveszett. Megtalálóját ju­talomban részesítem. Dévényi, Kapos­vár, Zrínyi u. 59. (476118) IFA pótkocsi, hattonnás, ponyvásán eladó. Siófok, Mező I. u. 22. Telefon 11-870.(130505) 500-as Husquarna MX 500-as GZ motorral, endurónak műszakizva, sok alkatrésszel eladó. Érdeklődni naponta 16 óra után: Berzence, Diófa u. 2. sz. alatt. (130535) ÁLLANDÓAN vásárolunk szakbecs­léssel belföldi értékesítésre és exportcél­ra alkalmas képeket, bútorokat, asztali, fali- és állóórákat, mutatós, szép üveg­árut, bronzcsillárt készpénzért. Vidékre házhoz megyünk! Tel. 176-4103, 9—13 óráig. Cím: Budapest XIII., Kárpát u. 22. Argent Kft. (661) MINŐSÉGI hízók eladók. Kaposvár, Toponári u. 122. (476054) AZ UNIVERZÁL Vas- és Faipari Kisszövetkezet felvételre keres faipari üzemébe üzemvezetőt A munkakör önálló: piacszerzés, gyártás, munkaerőgazdálkodás stb. Feltétel: faipari mérnöki vagy technikusi végzettség, 5 év hasonló szintű vezetői gyakorlat. Jelentkezés: Kaposvár, Áchim A. u. 2—6„ a szövetkezet elnökénél. Értesítjük tisztelt vásárlóinkat, hogy a Zalaapáti Fa- és Építőipari Kisszövetkezet 1989. november 20-tól 1990.1. negyedév végéig termelői áron értékesít fa belső ajtókat és garázskapukat a Zalaapáti, Kossuth L. u. 17. sz. alatti központi telephelyén. Nyitva hétfőtől péntekig 7—15 óráig. (59452) AHOL A PÉNZ AZ ÚJ CSÚCS: 20+1 SZÁZALÉK _..-.•.■easfo? A Kereskedelmi Bank új sorozatú leteti jegyet bocsál ki, amelynek kamata egyedülállóan magas: évi 2I százalék, azaz 20% alapkamat plusz l% prémium. A második évtől kamatos kamat. A magasabb kamat a bank korábban kibocsátott letéti jegyeire is érvényes, visszamenőleges hatállyal. Az uj sorozat vásárlói között 1990 májusában újabb sorsolást rendezünk. A lődij egy igazi meglepetés. r Az Ezermester Kaposvári Kereskedelmi Leányvállalat nagykereskedelmi vezetőt keres Felvételi követelmény: felsőfokú kereskedelmi képesítés, vagy középfokú kereskedelmi képesítés és 10 éves szakmai gyakorlat. Maximum 45 éves életkor. Jelentkezés: Kaposvár, Vár u. 13. sz. alatt, a vállalat igazgatójánál. (107456) J A Somogy Megyei Tanács V. B. Ellátó Felveszünk Szervezete kaposvári, lerakatunkhoz négyórás takarítónőket kereskedelmi képesítéssel keres felvételre,esti elfoglaltsággal és rendelkező egy udvarost munkaerőt áruösszeállítói reggeli munkára. munkakörbe. Jelentkezni: PIÉRT32. Nyugdíjasok is jelentkezhetnek. számú lerakat, Jelentkezni lehet: Kaposvár,Csokonai u. 3.fszt.11 -es szoba, Kaposvár, Jutái út gondnokság. (107411) Telefon 13-567. (107376) I _________________________ Ezreket takaríthat meg, ha közvetlenül a gyártó műtől vásárol művi áron engedményes fuvardíjjal házhoz szállítással. A KOSZIG Vállalat Somogy megye területén vállalja a Mátra gázbeton házhoz szállítását, az építkezés területén lerakva. 500x300x250 mm-es falazóelem 68,70 Ft/db + 25% ÁFA egységá­ron, azaz 1 m2 teherhordó falhoz 522 Ft + ÁFA egységáron az átlagos lakáshoz szükséges gázbeton falazóelem a helyszínre szállítva és lerakva mintegy 99 000 Ft-ba + ÁFA kerül. Megrendelhető: Mittermayer József Siófok, Táncsics út 1. Telefon (84) 11-988 Véber József Patalom, Kossuth út 20. Telefon (82)71-240 Mátra Gázbetongyár 3201 Gyöngyös, pf. 155 Telefon (37) 13-035 (107448) vs ................................................................................ .....—9 F igyelem! Figyelem! Valutás kisáruházunkat 1989. december 12-én megnyitottuk Kaposvár, Ady Endre u. 10. sz. alatt. Nálunk olcsóbban vásárolhat, mint Bécsben (107425) Balatonszentgyörgy központjában, a 76. sz. közlekedési út mentén épülő 85 m2 alapterületű, kereskedelmi­vendéglátóipari és egyéb szolgáltatási célra alkalmas üzlethelyiségek kialakításához várjuk magánszemélyek jelentkezését Községi Közös Tanács Balatonszentgyörgy, Berzsenyi u. 91. Telefon (84)77-035 (107430) /--------------------------------------------------------------------------\ ‘Karácsonyi vásár! A nagyatádi ef^szerßoCtßan minden aranyárut 10 százaiéval olcsóbban vásárodat decemóer 24-ig. Aranyvasárnap is várjukjeedves vásárlóinkéit. ‘fkagyatád, 9(orányiSándorút4. ^ ______________________________•______________________(107440) J E ladó irrodának is alkalmas, központi fútéses, 100,63 m2 alapterületű épület Kaposváron, a Vörös Hadsereg útján. Érdeklődni: Kaposvári Szolgáltatóipari Szövetkezet, Kaposvár,Németh István fasor 2. sz. alatt, a főkönyvelőnél. (107392) A pusztakovácsi Egyesült Erő Tsz részesművelésbe adja a Nikla Takács-hegyi szőlőterületét Részletes felvilágosítás és jelentkezés a helyszínen. Ügyintéző Lancz János szőlész agr. ^Jelentkezési határidő: december 23. (i07448^y

Next

/
Thumbnails
Contents