Somogyi Néplap, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-16 / 298. szám
1989. december 16., szombat SOMOGYI NÉPLAP 3 A MARCALI TANÁCS NAPIRENDJÉN Közművelődés és ifjúsági törvény Megszűnik a közterület-felügyelet Magyar mezőgazdaság A bizonytalanságot már sikerült megteremteni A közelgő karácsonyt idézte a teremben felállított fenyőfa, a tanácstagok azonban még nem engedhették át magukat az ünnepi hangulatnak. Több lényeges kérdést kellett megtárgyalniuk, közöttük az 1989. évi közművelődési terv végrehajtását, a következő évi tervet, valamint az ifjúsági törvény végrehajtásának tapasztalatait. A tudósító nem először vett részt Marcaliban testületi üléseken., így van alkalma időről időre megállapítani, milyen színvonalas anyaggal lépnek az előterjesztők a vb, illetve tanácsülés elé. Markáns, konkrét elképzeléseket tartalmaznak az anyagok, s különösen így van ez a művelődés területén — ez azt jelzi, hogy a város szellemi központja kíván lenni Somogy északnyugati részének. A közművelődési beszámolót korábban egyhangúlag fogadta el a végrehajtó bizottság, s a megyei szakigazgatás képviseletében jelen lévő Jáger Márta példaértékűnek nevezte a tanács művelődést segítő, irányító tevékenységét, elismerésre méltónak a gyakorlati munkát. Ami új és előremutató, az a pályázati rendszer. E szerint a közművelődési intézmények csak az alaptevékenységhez szükséges tanácsi támogatást kapják meg, s egyes meghatározott programjukat, rendezvényüket dotálja a helyi önkormányzat. De nemcsak a hagyományos szervezetek kaphatnak pénzt ebben a rendszerben — lehetőség nyílik arra, hogy önszerveződő csoportok, városrészek klubjai is részesüljenek a tanácsi költség- vetésből. Monostori László szóbeli kiegészítőjében arról beszélt, hogy az élet hozta magával a változtatás szükségességét. A tanács pénzügyi lehetőségeihez alkalmazkodik a terv, a pályázati összegek felhasználását azért is ellenőrizniük kell. Dr. Sütő László tanácselnök a pályázati rendszer mellett azzal érvelt, hogy a pénztelenség gyakran' a legjobb ötleteknek is gátat szab. A város intézményi ellátottsága, ezek technikai fölszereltsége jó, csak a városi könyvtár küszködik gondokkal. Megoldást a munkásőrség épületének ilyen irányú felhasználása jelentene, ehhez azonban meg kell vívni még a csatát a Pénzügyminisztériummal is. Elképzelhető ugyanis, hogy nem a szellem értéke, hanem a pénz érdeke lesz az elsődleges. Marcali lakosságának 28 százaléka 14—30 év közötti. Ezt a korosztályt rendkívül érzékenyen érinti p népgazdaság teljesítőképessége, egyre nehezebb munkát találni, lakáshoz jutni. A város azonban eddig zömmel kivédte a kedvezőtlen hatásokat, az 1986-ban elfogadott terv jelentős részét végrehajtották. A legnagyobb előrelépés az oktatásügyben volt, s a pályakezdő értelmiségiek 65 százalékának lakást tudtak biztosítani. Nőtt az igény a tanácsi bérlakások iránt, elképzelhető, hogy a honvédségi lakásokból tudnak majd juttatni a fiataloknak. Foglalkoztatási gondok még nincsenek,, de jelentkezik egy kedvezőtlen tendencia: a 8 általánost végzettek növekvő számban nem kívánnak továbbtanulni. Az érettségizettek elhelyezkedési lehetőségei is csökkenőnek, képzésük, átképzésük a közeljövő feladata lesz. A tanács elfogadta az 1990. évi járdaépítési programot — némi módosítással. Egymás után álltak fel ugyanis a tanácstagok, hogy körzetükhek valami előnyt és pénzt szerezzenek — nem mindig sikerrel. "Határozatot hoztak két támogatás ügyében: a Simon téri templom felújításához 330 ezer, a benzinkút korszerűsítéséhez — ennek határideje 1990. április 30. — 1 800 000 forinttal járulnak hozzá. A tanács személyi ügyet is tárgyalt. Dr. Molnár Irént, a tanács dolgozóját szeptember 15-i hatállyal hatósági osztályvezetőnek nevezte ki, majd egyhangúlag úgy döntött, hogy az év végével megszünteti a közterület-felügyeletet. Indok: a jó munka — azaz a város tisztasága — eddig csak a jelentésekben tükröződött. (Süli) „Minden tulajdonforma kapjon esélyt a termelésben!” — olvasható a Magyar Néppárt tízparancsolatának 3. parancsolataként. Agrár- politikai elképzeléseik részleteiről Márton Jánossal, a párt elnökével beszélgettünk. — A kaotikus politikai helyzetben egyidöben védik és támadják a magyar mezőgazdaságot. A harsány megfogalmazások helyenként tartalmaznak igazságot, máskor viszont megalapozatlanok. Hogyan ítéli meg ön a helyzetet? — A magyar mezőgazdaság az elmúlt évtizedek kapkodó és felülről vezérelt agrárpolitikájának következményeként rendkívül leromlott, a legutóbbi időben ugyanez jellemző a mezőgazdaság társadalmi helyzetére is. Itt lett a legélesebb a tulajdoni csata, az államosított, -illetőleg a szövetkezetben kollektivizált föld újraosztásának az igénye.- Ez utóbbi ugyan társadalmi méretű akcióvá vált, de ezt a gyakorlat vonakodva, késve követi. Mára tehát az a helyzet alakult ki, hogy a társadalmi vitának nincs egyértelmű eredménye, de a bizonytalanságot már sikerült megteremteni. Az eddigi csatározásoknak a legfőbb vesztese mint népgazdasági ágazat a mezőgazdaság. A politika igyekszik egyensúlyozni, s például az 1990-es adórendszer látszólag nem sokat rontott a mezőgazdaság helyzetén. Látszólag, hiszen az adó csökkent, de ennél jobban csökkent a költségvetési juttatás. Mindezzel egyidöben erősödött a rendkívül káros szemlélet, hogy a mező- gazdaság nem igényel költségvetési juttatást. Ez egyszerűen tarthatatlan, és erre egész Európában nincs példa. — A mezőgazdaság ökonómiai, társadalmi és politikai helyzetének romlása tehát egyértelmű, amit — e tényeket elfogadva — az ágazati érdekképviselet nem tudott megakadályozni. — Az érdekképviselet nem akadályozhatta meg a romlást, hiszen az ellentmondások erősödésével egyidöben maga az érdekképviselet is szétesett. Nincs ereje a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának, az Állami Gazdaságok Országos Egyesülésének, a Magyar Gazdasági Kamara agrárágazatának az érdekek kellő védelméhez, a szaporodó számú egyéni gazdaságoknak pedig nincs is érdekképviseletük. Ezt persze érzik a gazdaságok, ezért a hagyományos szervezeteket már nem fogadják el. A nagyobb baj, hogy az agrártérségek el sem jutottak sajátos érdekeik felismeréséig, hiszen új szervezeteket, új struktúrákat nem hoztak létre. Ez persze egyetlen kormányzatnak sem fáj. Sőt még örülnek is annak, hogy egy rendkívül jelentős, a társadalmi közhangulatot befolyásoló ágazat mögött nincs kellő érdekképviselet. Ezt a szétesett állapotot jól felismerték az újonnan alakuló pártok. A Magyar Demokrata Fórum, a Magyar Néppárt, a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, a Keresztény Demokrata Néppárt a falut akarja megnyerni, de van agrárprogramja a Szabad Demokraták Szövetségének és a Magyar Szocialista Pártnak is. Ügy tűnik, hogy miközben a mezőgazdaság helyzete romlik, a politikai pártok magukhoz akarják édesgetni a falusi népességet. — A tapasztalatok szerint ez ,nem lesz könnyű feladat, hiszen a parasztember mindig megfontolt volt, „a józan paraszti ész” megfogalmazás szállóigévé is vált. — A nagyközségek, városok földműves polgárai könnyebben megoszthatók, a kis falvak népessége kevésbé manipulálható. Ez érthető, hiszen a kis faluban mindenki mindenkit ismer. Minden a köz „szeme” előtt játszódik le, az emberek összetartanak, veszélyt érezve összebújnak. Országjáró útjaimon tapasztalom, hogy a természetes szövetkezeti elvek állnak hozzájuk közel, igyekeznek kimaradni a népet és a mezőgazdaságot megosztó politikai csatározásokból. A politika és a gyakorlat közötti szakadékot jól mutatja, hogy amíg Pesten azt mondják: a gyenge földeken, a nehezebb természeti adottságok között legyen erős az egyéni gazdálkodás, vidéken éppen a jobb földeken, a kedvezőbb megélhetési körülmények között kezdeményezik ezt. — Az új agrárpolitika kialakításában a föld, mint a mezőgazdaság termelőeszköze, mint tulajdon nem kerülhető meg. Mi a Magyar Néppárt álláspontja ebben a kérdésben? —. Az alapállásunk az, hogy a földtulajdon és annak minden változata ön- kormányzat keretében dőljön el. Ha a föld bérletbe vagy magánkézbe kerül, értéket kap, következésképpen a mezőgazdasági termékek áralkotó tényezőjévé válik. Ha valós értékén kezeljük a földet, nem a spekuláció dominál. — Az Országgyűlés októberi ülésén ön interpellált azért, hogy a településeken földügyi bizottságokat hozzanak létre, amelyek békés úton segítik a tulajdonrendezést. Mi ezek célja? — Az önkormányzati elképzelések gyakorlati megvalósulását szolgálni. A földügyi bizottságok révén valóságos képet lehetne nyerni a földigénylőkről, gondolkodásmódjukról, s ennek alapján lehetne szervezni igényeik kielégítését. Megközelítően 60—70 ezer család van, amelyik szívesen vállalkozna agrártermelésre, de a földjük hiányzik hozzá. Vannak olyan, főként faluról elszármazott városlakók, akik már nem művelnék meg örökségüket, de bérbeadási szándékkal visz- szakövetelik azt. Természetesen arra már gondolni sem lehet, hogy ugyanazt a parcellát kapják vissza, amelyiket 30—40 éve bevittek a szövetkezetbe. Elszámolni csak a bevitt föld aranykorona-értéke szerint lehetséges. A földügyi bizottságok működésére mindaddig szükség lehet, amíg a korszerű viszonyokat szolgáló földtörvény nem születik meg, utána viszont az ön- kormányzat rendezheti ezt a kérdést. — Az utóbbi hetek egyik legvitatottabb agrárkérdése, hogy a kormány bevezeti a mezőgazdasági termékek szabad árát. Alig ismert az intézkedés, máris sokan támadják. ön hogyan vélekedik erről? — A mezőgazdasági termékek szabad ára a társadalom kábítása. Azzal érvelnek, hogy jól jár a termelő, hiszen az árban elismertetheti valós költségeit, jól jár a fogyasztó is, mert a termelő versenyez érte, s ez egyben kordában tartja az árakat. Ez egy leegyszerűsített elmélet, hozzá haÁtadták a villamoshálózatot Siófoktól (Folytatás az 1. oldalról.) Pontosan érkezett a vonat, s reméljük, ez nemcsak az ünnepi aktusnak szólt. December 15-e volt, 9 óra 26 perc, amikor a mozdonyvezető megállította a vonatot a fonyódi állomáson. Az utasok közül sokan meglepődtek: videósok, fotósok, újságírók és természetesen a MÁV dolgozói vették körül a szerelvényt. Régen látott rokonokat várnak így, mint ahogy történt ez az első villamos vontatású vonattal. Miközben a . mozdony — mint főszereplő — elfoglalta díszhelyét az első vágányon, az állomásépülettel szemben, a meghívottak és az érdeklődők sokasága gyűlt össze, meghallgatni Fényes József vasútigazgató szavait:- Fonyódig — Köszöntőm a tervezőket, beruházókat, kivitelezőket, akik lehetővé tették, hogy Siófoktól Fonyódig megépülhetett az elektromos hálózat. Az utóbbiak jelentős érdeme, hogy az elmúlt hetek kedvezőtlen időjárási viszonyainak ellenére tartani tudták az átadási határidőt. A MÁV vezérigazgatósága nemcsak ezt a beruházást tette lehetővé, hanem azt is, hogy a már elkészült szakaszon nagyon komoly biztosító berendezések működhetnek — kifogástalanul. Remélem, hogy a szorító gazdasági helyzet ellenére a jövő év végén Keszthely állomáson hasonló ünnepségben lesz részünk. Ezután Molnár Sándor, a MÁV főosztályvezetg-helyettese tett jelentést Mészáros András vezérigazgató-helyettesnek : — Jelentem, hogy a Siófok—Fonyód vasútvillamosítás — a védelmi munkálatokkal együtt — befejeződött, csakúgy, mint a siófoki állomás biztosító berendezéseinek korszerűsítése. Ezzel lehetővé válik a számítógépes forgalomirányítás. A jelenlegi beruházás évente mintegy 50 millió forint megtakarítást jelent. Ezen túl — s ez pénzben nem mérhető — egy környezetbarát vontatási üzemmód lépett előtérbe. Ezzel a MÁV villamosított vasúthálózata 2075 kilométerre nőtt, s ez az egésznek immár csaknem 30 százaléka. A protokollnak megfelelően Mészáros András adta át a Pécsi Vasútigazgatóságnak a vonalat, azzal a megjegyzéssel, hogy ennek a fejlesztésnek a hasznát elsősorban az utazóközönség élvezheti, de javulnak a szállítási feltételek és a vasutasok munkakörülményei is. Az ünnepség befejezéseként Erdei Zoltán fonyódi állomásfőnök vette át a beruházást. Éppen felcsendültek a Himnusz hangjai, amikor — Fonyódról változatlanul dízelmozdonnyal — kihúzott nyugat felé a kanizsai gyors. Az újságíró eközben arra gondolt, hogy a villanyvonattal talán könnyebben és gyorsabban elérhetnénk csatlakozásunkat — Európához. S. F. sonló gyakorlat alig van a világon.. A mezőgazdasági termékek árait ugyanis közvetlenül vagy közvetett módon szinte mindenütt szabályozzák. A szabad ár következetesen csak akkor érvényesülhet, ha annak megfelelő a gazdasági és a társadalmi környezet is. Ez utóbbi Magyarországon nincs meg. Gondoljunk csak példaként a bérek tartására. Bonyolulttá teszi a helyzetet az is, hogy a hazai szabad árak egyik következménye az import liberalizációja. Ám a fejlett országokban az agrárárak a gazdaság erejétől is függnek, nemcsak a termelés költségeitől. Ha az import révén támogatott áru kerül a magyar piacra, akkor mesterségesen alacsonyan tartott, úgynevezett plafonárak jöhetnek létre. Ha ez bekövetkezik, akkor a liberalizált import és a szabad ár együttesen teszi tönkre a hazai piacot. — Nagy vívmánya a mezőgazdasági kistermelésnek a kedvezményezett adó. Fenntartható-e ez a jövőben? — A kistermelés adórendszerét még akkor dolgozták ki, amikor a nagyüzem a kistermelők mögött állt, és valóban kis méretekben termeltek az emberek. E helyzetben az 500 000 forintos árbevételig érthető volt az adómentesség. Ha azonban a kistermelés helyett az egyéni gazdálkodás erősödik, 10—20 hektáron termelhetnek a gazdaságok, nyilvánvaló, hogy nem tartható a kistermelésre vonatkozó adórendszer sem. Elkerülhetetlenné válik, hogy a termelési méretekre jellemző adórendszer alakuljon ki. — A mezőgazdasági tulajdonviszonyok átrendeződésével megváltozik a falut jórészt fenntartó gazdasági struktúra is. Milyen lesz a mezőgazdaság és a falu kapcsolata? — Már készül az önkormányzati törvény, ennek elfogadásával megváltozik a falusi élet; pezsgőbb szellem uralkodik majd. Gazdaságilag is átrendeződik a falu, új egzisztenciák alakulnak ki, elsősorban a szolgáltatásban. Bizonyos, hogy a mezőgazdaságban csökken a foglalkoztatottság. A jelenlegi termelési méretek nem képesek ekkora agrárnépességet eltartani, mint a mostani. Ha mégis ennyi embernek kell megélni belőle, akkor a szegénységgel számolni kell az agrárnépesség körében. — Az önkormányzatra alapozott tulajdonreform teljesen újrarendezheti a jelenlegi struktúrákat. Milyennek képzelhető el a szövetkezeti jövő? — Meggyőződésem, hogy az igazi szövetkezeteknek van jövőjük. Az igazi szövetkezeten azt értem, hogy a szövetkezet érdemben a tagságé, a többség demokratikusan dönt saját jövőjéről. Eddig sem a szövetkezeti gondolattal volt a baj, hiszen szövetkezetek az egész világon működnek, s jól1 megélnek. A magyar szövetkezeti gyakorlat volt ellentmondásos, amelyben nem érvényesülhettek a szövetkezeti gondolat eredeti jegyei. A magyar termelőszövetkezeti mozgalom a szövetkezeteknek egy államosított válfaja. Ezen kel! változtatni, a tagsági kezébe adni a döntéseket, hiszen ott vannak a legjobb helyen. V. Farkas József
