Somogyi Néplap, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-14 / 296. szám
1989. december 14., csütörtök Somogyi Néplap 5 Konföderáció helyett szabad együttélés Az okok ma is érvényesek A Pannon Agrártudományi Egyetem Állatenyészté- si Karán, Kaposváron, ma 14 órakor előadást tart Handle Péter professzor, a történelemtudományok doktora, Integrációs törekvések a Duna mentén 1848-tól címmel. A professzort telefonon kértük, hogy foglalja össze legfontosabb gondolatait a témáról. — A "kaposváriak kérték, hogy a konföderációról tartsak előadást. Én ugyan nem ezt a témát választottam volna, mert nem aktuális, de a felkérésnek eleget teszek és röviden áttekintem, milyen konföderációs tervek voltak Közép-Európában. Ennek a tervnek két nagy vonulata volt. Az első az osztrák—magyar monarchiát akarta föderálni, és a meglévő államot átalakítani demokratikus szövetségi, jobb politikai rendszerré. A másik vonulat már nem számolt a monarchiával, hanem különböző kelet-európai országok konföderációját akarta megvalósítani. Ez utópista elképzelés volt.. — Miért nem aktuális ma előadást tartani a témáról? — Az egykori monarchiában a konföderációs tervek nem sikerültek, és 1918-ban Trianonnal lekerült a terítékről. Kis államok jöttek létre, és . a Trianon előtti időket nem lehet visszahozni. Akkor elmúlt a konföderáció lehetőségének a pillanata és a későbbi, második világháborús időszakban sem lehetett konföderációt létrehozni. Az okok ma is érvényesek, és az integráció feltételei sincsenek meg. — Tehát miről kíván beszélni az előadás apropójaként? — Arról, hogy milyen feltételek kellenek Magyarországnak és szomszédainak a demokratikus és szabad együttélésre. Erre a kérdésre keresem a választ. V. Zs. B E M L T A T Ó ELŐTT Ármány és szerelem — szabadon Naponta változik a forgatókönyv. A súgópéldány az egyetlen, amiből nyomon követhetjük a rendező, Mohácsi János és a darab szereplőinek „átiratait”. Sokat elárul a darab kaposvári előadásáról a színpadi látvány, amely tegnap délelőtt fogadott bennünket. A díszlet fekete-fehéren, pontosabban feketés falanszterre emlékezteti a nézőt. A főpróba előtt beszélgettünk a rendezővel, Mohácsi Jánossal. — A szerző, Friderich Schiller vajon mit szólna az előadás láttán? — Bizonyos, hogy meglepődne. Aligha várhatnám el tőle, hogy véleményemben osztozzon, azt igen, hogy izgalommal kövesse, mi lesz a szerelmesek sorsa — nyilatkozta a rendező. — Mohácsi János notórius „átíró”. Vajon, a színész, a rendező ambíciója, avagy titokban így éli ki drámaírói hajlamát? — Nincsenek drámaírói hajlamaim. Csupán olyan élő előadást szeretnék teremteni, amely magával ragadhatja a nézőt. A próbák folyamán, újabb és újabb ötletek születnek a színpadon. — Előadhatatlannak tartja az eredeti művet? — Schiller drámája, amelyet olvasatban ismerhet a közönség, csaknem nyolcórás előadásban lenne bemutatható. — Sosem láthatta tehát eredetiben a közönség Schiller Ármány és szerelem című drámáját? — A Schiller korabeli színházi előadásokról any- nyi,t tudunk, tudok, hogy a szereplők rendkívül gyorsan beszéltek ... Talán kevesebb játékra volt éppen ezért lehetőségük. — Avassa be az olvasót, a bemutatóra készülő közönséget a rendezői elképzelésbe. — Nem tudom, Schiller egyetértene-e azzal, hogy a történet hátterének kidomborítása nagyobb hangsúlyt kap az előadásban, mint amire a dráma írott szövege lehetőséget ad. Az Ármány és szerelem című drámát, félreértés ne essék, én is remekműnek tartom. — Miért épp ezt a darabot választotta? — Amatőr együttesben dolgoztam korábban. Jó pár esztendeje annak, hogy bemutattuk az Ármány és szerelem című drámát. — Nisztalgia vezette az újbóli, imár nagyszínházi előadás megteremtésére? — Bizonyos elemeket megtartottam a korábbi előadásból, ezt a mostanit azonban teljesen frissnek, megújultnak tartom. Kíváncsian várjuk a péntek esti bemutatót. A főbb szerepekben Sztarenki Pállal, Nagy-Kálózy Eszterrel, Bezerédi Zoltánnal, Csapó Györggyel, Gyuricza Istvánnal, Lázár Katival, Csákányi Eszterrel és Márton Eszterrel találkozhatunk. (Horányi) A „Három huszár" konyhalegénye Szerelmem, Ármány és szerelem 1951. február 12-én este negyed hétkor a Wesselényi utcai színes/.bejáron ál ácsorgóit és várta a művészeket. A jegy már a zsebében volt, Schiller Ármány és szereltem című drámáját adták, s ezen az estén Bajor Gizi volt soron a Lady Milford-sze- repben. Sokszor látta már a darabot, Bajor Gizivel1 is, Tőkés Annával is (kettős szereposztásban játszották a ladyt), de minden alkalommal lenyűgözte a Gellert Endre rendezte előadás. Szokása szerint elálldogált egy kicsit a színészbejárónál, hogy egy percre láthassa Somlay Artúrt, aki micisapkában és lódén kabátban is fejedelmi jelenség volt, vagy az imádott Ferrari Violettát, aki (ugyancsak kettős szereposztásban) Rutt- kai Évával Lujzát alakította. S akkor megpillantotta a fekete zászlót... A második felvonásban Lady Milford — Tőkés Anna — sokáig nem bírt megszólalni ... — Az a csend ma is él bennem, akárcsak Bajor Gizi hangja, mozdulatai az Ármány és szerelemben — mondja Csiszár Elek, a Siófokon élő festőművész. — Ott voltam a temetésén. Somlay Artúr köszönt el tőle a szakma nevében. Néhány hét múlva akkor is a Nemzeti nézőterén ültem, amikor Gellért Endre, az ügyeletes rendező kilépett a függöny elé és bejelentette Somlay Artúr halálát. A revizort adták. Emlékszem, a polgármestert kettős szereposztásban Rátkai Márton és Juhász József játszotta... Ha ifjúkori élményeit idézi, gyakran kezdi ezzel a mondattál: „Akkor éppen színházba mentem” ... Például, amikor Teleki Pál halálának híre szülővárosába, Keszthelyre ért, a helybeli műkedvelő társulat előadására készültek édesanyjával, aki ugyancsak színházrajongó volt. Az a Horkai János is fellépett, akkor, aki később a Nemzeti Színház művészeként annak a bizonyos Ármány és szerelem előadásnak alkotó részese volt:Wurmot alakította kettős szereposztásban Juhász Józseffel. — A szüleim megrendelték a Színházi Életet és más, színházzal, színészekkel1 foglalkozó újságokat — mondja. — Alig vártam ezeket a lapokat. Szívesen elkísértem édesanyámat a fodrászhoz, s míg ő a búra alatt ült, én a műhelyben található színházi magazinokat böngésztem. A Színházi Élet folytatásokban, közölte az évad sikerdarabjait, ezek közül például Illés Endre Törtetők című művére emlékszem. Miután a premontreiek gimnáziumát államosították, engem pedig, a javíthatatlan individualista egyént két „zakatolás” közötti szünetben, egy röp- gyűlésen kiröpítettek az iskolából, szinte ujjongtam. Miért? Mert Budapestre mehettem és színházközeiben élhettem. Megvallom: színész szerettem volna lenni, meg is próbálkoztam a felvételivel. Nem utasítottak el kerek-perec. Azt mondták, várjak egy évig, s térjek vissza. Egy esztendő múltán meg is kaptam a levelet, hogy jelentkezzem a főiskolára. Látom magam az Astoria előtt, amint föl- alá sétálok a Rákóczi úton, s küszködöm gátlásaimmal: menjek, ne menjek? Nem mentem. Színházba azonban csaknem minden este . .. ötvenes évek ... Fűtetlen albérlet, segédmunkás állás a Három huszánhoz címzett vendéglőben, az Akácfa utcában, „színházközeiben”. Az étterem este nyolckor nyitott, nekem reggel keltett munkába állnom, afféle konyhalegényként. Kitűnő állás. A fizetés nem sok ugyan, de megvan a kajám, a piám, mégpedig a javából. Egy örmény származású pincemester a főnököm, aki nem egy általam csodált színész barátságával dicsekedhet (egy alkalommal a villamosmegállónál' bemutatott Juhász Józsefnek!), s büszkén hangoztatta, hogy őt bizony maga Germán Tibor, Bajor Gizi férje operálta. A pincében 15 literes demizsonok, valódi csokoládé és tojáslikőr, és „békebeli” csemege fehérbor, míg másutt kukoricabor mellett búsong a magyar. Természetesen megtanultam fejtés közben gumicsőből1 inni, és hébe-hóba az ügetőre is kijártam, ahol többet vesztettem, mint nyertem. Volt egy öreg takarítónőnk, Irma néni, akinek a szájában mindig égett a cigaretta (egyszer elhatároztam, hogy megfigyelem, mikor gyújt rá, de nem sikerült), és „holtbiztost” tippeket adott. Persze, ezek a holtbiztos tippek sosem jöttek be, feltehetően Irma néni azért maradt takarítónő a Három huszárban, ahelyett, hogy beköltözött volna egy rózsadombi villába. Ötvenes évek... Az Ilkoviosban.aho; 90 fillér volt egy tökfőzelék féltét nélkül, fűrészporral szórták fel a padozatot, s az Oktogonnál, egy kirakatban majomketrecbe zárt jampec- figurák vigyorogtak pepita zakóban, vastag gumitalpú cipőben, rikító demonstrációként az emberkorcsosító kapitalizmus ellen. (Közben, aki tehette, csőnadrágot, széles válilú zakót és gumitalpú cipőt csináltatott magának.) ötvenes évek... A színházakban „félistenek” játszottak. Az én „egyetemeim” pedig ezek a színházak, főként a később felrobbantott Nemzeti Színház (áldott legyen az emléke!), no meg a Nemzeti és a Szépművészeti Múzeum, a Fővárosi Képtár ... Jólesően emlékezem a Nemzeti Múzeum afrikai részlegére, ahol kellemes meleg volt mindig (sokat fáztam), ott olvastam Széchenyi Zsig- mond könyveit a trófeák „árnyékában”. (Később megismertem személyesen is a nagy vadász-írót. Keszthelyén a városi könyvtár fűtőjének alkalmazták, s egyszer láttam, aníikor az élelmiszerboltban öt deka paTi- zert vásárolt magának ...) Szóval, az egyik kirakatban jampecek, a másikban meg azt látom kiírva, hogy Kisfaludy Strobl Zsígmond 10 ezer forint békekölcsönt jegyzett. Elképedek. Micsoda nagy pénz lehet az a 10 ezer forint, tűnődöm, vajon hány adag tökfőzelék ára az Ukovicsban, mennyi színházjegy, antikváriumi könyv vásárolható ekkora összegért ?! Mert 2 forint 50 fillérért én Somlayt, Bajort, Rátkai Mártont, Peti Sándort, Uray Tivadart láthattam, és három forintba került. László Fülöp angol királyi udvari festő számozott, dedikált kötete az antikváriumban. / Negyed 7-kor a színház- 'bejárónál. Autogramot sohasem kér, csak közelről, „köznapi jelmezben” szeretné látni kedvenceit. És jönnek. Szörényi Éva, Tímár József, Balázs Samu, Tapol- czay Gyula, Baló Elemér, Rajczy Lajos, Sivó Mária. Oithy Magda, Mészáros Ági.. . Megérkezik a fiatal Gábor Miklós, Darvas Iván és „sistergő istennyilaként' Bessenyei Ferenc. — Életem nagy adománya, hogy estéről estére láthattam őket a világirodalom legszebb drámáiban, és sematikus darabokban egyaránt. Gondolkodásomat, pályámat — mégi festői látásomat is — alapvetően meghatározták színházi élményeim, különösen Gellért Endre rendezései és ezek közül is főként az Ármány és szerelem. Látom magam a villamos lépcsőjén: egyik kezemmel fogódzkodom, a másikkal egy frissen megjelent Sohiíler-kötetet tartok, s az Ármány és szerelem című darabot olvasom (tanulom!) Vass István fordításában .. . Amikor Miller muzsikus kiutasítja a házából a nagy hatalmú minisztert — a zsarnokságot (!) —, dörögi, zúg a tapsorkán. A kicsi, tétova zenetanár (Gőzön Gyula) legyőzni elfogódottságát, féléimét, s szinte fizikailag is megnő, miközben a délceg főember (Som- líay Artúr vagy Balázs Samu) szemlátomást zsugorodik össze. „Ha folyamodványt nyújtok be excellen- ciádnak, majd kifejezem legmélyebb tiszteletemet, de a faragtlan vendéget kihajítom az ajtón — kegyes engedőimével !” Ferrari Violettába — vagy Lujza-alakí- tásába? — szerelmes voltam. Levelet írtam neki, sűrűn megtűzdelve idézetekkel az Ármány és szerelemből, s a művésznő kedvesen válaszolt és fényképet küldött. Sajnos, a katonaságnál más kincseimmel, például az • antikváriumban vásárolt Shakespeare-köte- teimmel együtt, nyoma veszett ... Millernét kettős szereposztásban Sitkey Irén és Fónjay Márta alakította, s hadd emlékezzem mély tisztelettel Bartos Gyulára (Bimbi bácsira), aki valaha még Blaha Lujzával játszott a régi Népszínházban. Ö volt a darab „Tiborca”, azaz a herceg komornyikja. (Érdekességként említem — magam is Molnár Gál Péter kitűnő könyvében, az Emlékpróbában olvastam —. hogy 1951-ben Kaposváron is bemutata a pécsi színház az Ármány és szerelem című drámát Gellért Endre rendezésében. Akkor a fiatal Gordon Zsuzsa alakította Lujzát.) Csiszár Elek — aki szívesen és hosszan mesélne még sok más feledhetetlen színházi élményéről (legendás Hamletekről, Ványa bácsikról például) — éppen tíz esztendeje látott utoljára „élő” színházi előadást. Műtérmi magányában már csak a tv-közetítéseket nézi, ám a színházi életben olvasmányai révén ma is tájékozott, „naprakész”. A teátrumok létét veszélyeztető pénzügyi elképzelések őt is nyugtalaT mítják. Elképzelem, mondta aggodalmasan, hogy 39 év múlttán egy m,ai tizenévest arról faggat majd egy újságíró (mint most te engem), hogy mondjuk. 1990- ben vagy 91-ben melyik előadás volt a legnagyobb színházi élménye... Én remélem, lesz mit mondania... Szapudi András
