Somogyi Néplap, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-01 / 285. szám
Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek, a sörgyár és a Tungsram Rt, dolgozóinak, akik felejthetetlen, drága halottunk, BÉKJENÖNÉ temetésén részt vettek, és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét a munkatársaknak, ismerősöknek, a Tungsram Rt. vezetőségének és dolgozóinak, amiért drága, jó férjem, édesapám, PATAKI FERENC temetésén részt vettek, virágaikkal, rószvétnyilvánításaikkal mély fájdalmunkban osztozni igyekeztek. Gyászoló felesége és kisfia. Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, pályatársaknak, tanítványoknak és mindazoknak, akik NÁDASDI JÓZSEF nyugalmazott gimnáziumi tanárt utolsó útjára kísérték, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett leányunk, BORBÉLYNÉ RÓZSA ERIKA temetésén részt vettek, és megjelenésükkel örökké tartó fájdalmunkat enyhíteni kívánták. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, az IKV vezetőinek, dolgozóinak, akik felejthetetlen, drága, jó édesanyám, ÖZV. KELEMEN FERENCNÉ temetésén részt vettek, virágaikkal és koszorúikkal fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. Köszönetét mondok mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik részt vettek testvérem, SÁRKÖZI JÓZSEF temetésén, koszorúikkal, virágaikkal enyhíteni próbálták fájdalmunkat. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, KOVÁCS ISTVÁN volt mikéi lakos temetésén részt vettek, utolsó útjára kísérték, sírjára virágot helyeztek vagy részvétüket bármilyen módon kifejezték. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, munkatársaknak, akik felejthetetlen édesanyánk, HORVÁTHSÁNDORNÉ Vikár Mária temetésén részt vettek, és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. INGATLAN BALATONI üdülőtelket, romos nyaralót vennék. Életjáradék vagy eltartási szerződés is érdekel. Ajánlatokat ármegjelöléssel a 476092. számra a kaposvári hirdetőbe kérek. (476092) BOGLÁRLELLÉN összkomfortos, kertes társasházi lakás sürgősen eladó. Fizetési könnyítés lehetséges. Steiner Dezső, Boglárlelle, Dália u. 2. (130338) KAPOSVÁRON, a Lonka-hegyen, a buszmegállótól 10 percre 235 n.-öl szőlő gyümölcsfákkal, egyszintes gazdasági épülettel, fizetési könnyítéssel eladó. Érdeklődni: Zalka Máté u. 6. (7489) BALATONMÁRIA alsón, Balatontól 500 méterre telek eladó. Ikerház építésére is alkalmas. Cím: Domaföldi Lászlóné, Balatonmária alsó, Akácfa u. 149. (107296) KAPOSVÁRON, zöldövezetben lévő 2,5 szobás, erkélyes, I. emeleti, déli fekvésű, gázfűtéses lakás OTP-átvállalás- sal, 1989. évi beköltözéssel eladó. Érdeklődni a 14-964-es telefonon, du. 17 órától személyesen az alábbi címen: Kaposvár, Zaranyi-ltp. 16.1. e. 3. (7484) ELADÓ Siófok, Koch R. u. 2. II/9. alatti kétszobás, OTP-s öröklakás. Érdeklődni: 10-900/26. Mészáros Margit. (130390) 240 n-öl telek eladó. Csurgó, Dobói. u. 12. Érdeklődni a helyszínen, 17 óra után. (130393) 400 000 Ft készpénzért balatoni telket vennék. Ajánlatokat 7480. számra a kiadóba kérek. (7480) KAPOSVÁRON, a Zaranyi-ltp. 21. III. em. 1. sz. alatti kétszobás és két félszobás, összkomfortos lakás eladó. Érdeklődni a helyszínen munkanapokon az esti órákban, hét végén egész nap. Farkas- né. (7479) TÖRÖCSKEI kertbarátoknál 200 négyszögöl telek eladó, ugyanott RK 4- es kapálógép. Érdeklődni egész nap: Kaposvár, Pipacs u. 35. Tóth. (475891) HÁROMSZOBÁS öröklakás eladó. Szilágyi István, Marcali, Ho Si Minh sétányé. I.ern. 3. (475885) KAPOSVÁRI kétszobás, belvárosi, erkélyes, összkomfortos, távfűtéses, tehermentes öröklakásomat (téglaépületben) eladnám vagy elcserélném kis, gázos falusi házra. Lehet Balaton környéki is. Cím: Gyócsi, Honvéd u. 26. II. lépcsőház, II. 1. (7364) KAPOSVÁRON 2,5 szobás lakás központi helyen lévő téglaházban eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Honvéd u. 28. IV/1. (7355) ELADÓ Fonyódligeten, a Niklai u. 79. sz. alatti ikernyaralórész. Érdeklődni: Bencze, Marcali, Ho Si Minh sétány 2. (7278) 2,5 szobás öröklakás garázzsal sürgősen eladó. Cím: Kaposvár, Toldi Miklós u. 18.4. em. 15. ajtó. Telefon 17-256. (7398) SOMOGYSÁRDON 1 szintes, gázos családi ház melléképülettel, tavaszi költözéssel eladó. Irányár 2 és fél millió Ft. Érdeklődni egész nap a helyszínen: József A. u. 12., özv. Tóth Lajosné. (7154) HÁROMSZOBÁS, gázos, kertes családi ház Kaposvár, Kölcsey u. 6. sz. alatt eladó. Érdeklődni 17 óra után a 17-708- as telefonon. (7155) LAKÓHÁZ közműves telekkel eladó. Barcs, Dózsa Gy. u. 42. Érdeklődni lehet a helyszínen. (7180) BALATONKERESZTÚRON ötszobás, tetőtór-beépítéses családi ház eladó. Érdeklődni: Dózsa Gy. u. 13. (130308) MARCALIBAN, a Mikszáth u. 3.111/11. téglaépületben lévő tehermentes, déli fekvésű öröklakás azonnalribeköltözés- sel eladó. Érdeklődni: Marcali, papírbolt. (130309) ELCSERÉLNÉM vagy eladnám Kaposvártól 15 km-re levő 130 m2-es, összkomfortos családi házamat társasházi lakásra II. emeletig. Ajánlatot „Tavaszi költözés 7176" jeligére a kiadóba. (7176) SIÓFOKON, a Tanácsház u. 3. IX/55. szám alatti másfél szobás lakás eladó. Érdeklődni: dr. Simonváros Sándor, Bo- conád, orvosi rendelő. Telefon 06(39)11 - 039.(130252) BALATONSZABADIBAN, a Balatontól 3 km-re 480 n-öles telek eladó. Irányár 1200 Ft/n-öl. Érdeklődni: Tóth, Siófok, Fő u. 204.111/6.(130212) CSURGÓN 180 n-öles telken 130 m2 alapterületű, 4 szobás, összkomfortos, tetőtér-beépítésre alkalmas, új családi ház eladó. Érdeklődni: Berzence, Imre u. 59.(130189) JÁRMŰ PF-es 1500-as Lada jó állapotban eladó. Irányár 100 000 Ft. Érdeklődni: So- mogymeggyes, Kossuth u. 2., hétköznap 16 óra után, hét végén egész nap. (130337) NK-s fehér 1500-as Lada, garanciális, 7500 km-rel eladó. Tab, József A. u. 16. Dr. Szabó. Telefon (84)20-240. (130336) 1300-as PY-os Lada eladó. Hetes, Vikár Béla u. 9. (7488) RENAULT 4-es eladó. Kaposfüred, Kaposfüredi út 193. (7487) HÉTÉVES Nysa tehergépkocsi friss műszakival, olcsón eladó. Vése, Petőfi u. 40.(130391) HK 5-ös billenős pótkocsi eladó. Telefon (84)60-884.(130394) GL-es rendszámú Lada 1500 S eladó. Kaposvár, Április 4. u. 16. sz. II/6. Salamon. (475871) NÉGYÉVES Wartburg 353-as hároméves műszakival, reális áron-eladó. Kaposvár, Szent László u. 38., 17 óra után. (475879) 7 hónapos, garanciális Dacia TLX eladó. Érdeklődni 18 óra után: Kaposvár, Schönherz Z. u. 44. (7373) 4 éves Volga Combi dízel Peugeot- motorral szerelve, friss műszakival, ugyanott 4 éves, fehér Zastava eladó. Érdeklődni (82)21-647-es telefonon 18 óra után. (7353) 4 éves, sötétbarna Lada 1300 S eladó. Érdeklődni, a Balatonmária-fürdő 76- 101-es telefonon munkanapokon, hétfő, szerda kivételével. (7168) ZO-s Trabant 601-es 12 voltra átszerelve, jó állapotban eladó. Cím: Baté, Petőfi u. 50. (7149) DF-es, 1500-as S Lada vonóhoroggal eladó. Érdeklődni: Balatonmária-fürdő, Keszeg u. 50. Tóth. (130307) CITROEN AX 10, kétéves, eladó. Érdeklődni a marcali mezőgazdasági boltban. (130312) ELADÓ ZG-s 1200-as Lada jó műszaki állapotban. Érdeklődni 17 óra után: Sári János, Nágocs, Szabadság u. 12. (130228) ELADÓ KT 66—61 forg. rendszámú Lada 1500 személygépkocsi jó állapotban. Érdeklődni mindennap: Wölfinger Lajosné, Nemesdéd, Petőfi u. 9. (130203) KO-s 1200-as Lada S 52 000 kilométerrel, első kézből eladó. Balatonberény, Dózsa u. 16. (130150) TM-es 1500-as Lada kevés km-rel, első kézből eladó. Érdeklődni: Boglárlelle, Kossuth L. u. 49/a., vagy telefonon (84)51-159,17 óra után. (130188) FIAT 128-as megkímélt állapotban eladó. Siófok, Bláthy Ottó u. 34. Farkas Ferenc. (130250) LAKÁS ELCSERÉLNÉM pécsi két és fél szobás házfelügyelői, belvárosi, összkomfortos lakásomat kaposvári két- vagy másfél szobás tanácsira. Cím: Pozsár Ferenc, Pécs, Petőfi u. 6.7624. (475892) ÁLLÁS A Kaposvári Sporthorgász Egyesület ügyvitelben jártas, lehetőleg érettségizett férfi horgászt keres irodavezetőnek. Cím: Kaposvár, Füredi u. 18. (7386) EGYÉB HOLSTEINFRlZ vemhes és vemhe- síthető üszők eladók. Személygépkocsit beszámítok. Magyar Lukács, Öreglak, Kiss u. 22. (7346) BIOGILISZTA bármilyen mennyiségben eladó. Nagy tétel esetén házhoz szállítjuk. Érdeklődni: 3034 Szűcsi, Dózsa u. 2. Lakatos Ferenc. Telefon (37)64-125, a délelőtti órákban. (130292) PÉNZTÁRKÖNYVE, naplófőkönyve, adóbevallása elkészítését vállalom. Veszprém, Március 15. utca 4/B, I/3. Érdeklődni egész nap. (476019) TUE-40 csúcseszterga, szovjet Dob- revorver (24 késhelyes), keretes fűrészgép, oszlopos fúrógép és kisebb forgácsolószerszámok szabadkézből betegség miatt eladók. Kaposvár, Zrínyi u. 76. Szabó. (476020) ELADÓK ágybetétes, sötét hálószoba, Lampart olajkályha, olajoshordók, kannák. Nova villanysütő, samottos öntöttvas kályha, hordozható cserépkályha. Fonyód, Fő u. 42. Szabóék. (130278) 10 lóerős olasz kapálógép ekével, pótkocsival, reális áron sürgősen eladó. Érdeklődni: Fonyódliget, November 7. út 12., 15óraután. (130277) MARCALIBAN, a Béke utcai garázssoron garázs kiadó vagy eladó. Érdeklődni: Nagyatád, Bartók B. u. 22., 16 óra után vagy hétvégén egész nap. (130261) 120 mázsa száraz lucerna eladó. Papp János, Tab, Virág u. 1. (130314) ÉPÍTŐK, figyelem! Bontásból eladók ajtók, ablakok, piros cserép, faanyag, tégla. Siófok, Széchenyi u. 24—30. (7261) KÉTPÁREVEZŐS balatoni csónak kikötői joggal eladó. Cím: Pozsár Ferenc, Kaposvár, Xantusz J. u. 21. (476085) 10 db választási malac eladó. Vése, Hársfa u. 8. (7493) NÉGY fiatal, kijáró, magyartarka tehén eladó. Cím: Berzence, Arany J. u. 22. (130295) IRODA vagy üzlet céljára gázfűtéses helyiségek, 60 m2-es, egész évre kiadók, 1990 márciusától, Fonyód központjában, a 7-es út mellett. Érdeklődni a (84)61- 071 -es telefonon, 17 órától. (7483) ELADÓK használt ruhásszekrények, heverők, polcok, szőnyegek, garzon gáztűzhely. Érdeklődni délután Kaposvár, Szent István u. 9. sz. alatt lehet. (475898) ANGOLSZETTERKÖLYKÖK részlet- fizetéssel eladók. Tóthné, Inke, Rákóczi u. 177. (475897) IDŐS ember gondozását vállalnám az esti órákban, heti két alkalommal. Ajánlatokat a 475887. számra a kaposvári hirdetőbe kérek. (475887) GYALUTENGELY.Í50 mm-es, eladó csapágyakkal, ékszíjtárcsával. Kaposvár, Sávház, II. Iph. VII/22. (475880) ROKOKÓ hálószoba-garnitúra eladó. (Új, román.) Cím: Nak, Fő u. 113. Borsos. (475881) MAGÁNVÁLLALKOZÁSOMHOZ, csendestársat keresek. Ajánlatokat a 7377. számra a kiadóba. (7377) HÁROMÉVES, bevadászott németvizsla eladó. Tószegi, Kaposvár, Zalka Máté u. 19. IV. ép. fszt. 4. (7348) 3 éves és egy 1 éves kancacsikó eladó. Érdeklődni, a Fonyód (84)61-940-es telefonon 18 óra után. (7352) KAPOSVÁRON nagyméretű vagy dupla garázst vennék vagy bérelnék. Telefon 13-154 egész nap. (7256) STANDALT prómgörények eladók. 2500 Ft/db, OTP-re is. Szőrmevisszavásárlás, szaktanácsadás, szerződéskötés. Érdeklődni: Gyugy, Rákóczi F. u. 1. (7181) 1 db 50-es MTZ traktor, műszaki vizsgázott, eladó. Jónás György, 8852 Zákány, Gyáru. 1. (130198) AJÁNDÉKOZZON karácsonyra szép fülbevalót (29 fajtából választhat, minit is), amelyet csecsemőkortól fájdalom- mentesen azonnal belövök a kaposvári havivásáron, a cseri parkban, a piros— fehér mini pavilonomban. Karácsonyi zsákbamacska ajándékcsomagot adok. (107319) HÁZASSÁG tLVAL l, jól kereső kisiparos megis- merkedne házasság céljából a falusi életet, háztartást, a vállalkozást kedvelő, szakmával vagy érettségivel rendelkező, 36—42 év közötti özvegy vagy elvált, barna, kissé molett nővel. Gyermek nem akadály. Csak fényképes levelekre válaszolok. Ajánlatokat „Együtt egymásért 7473“ jeligére a kiadóba. (7473) 37 éves, 172 cm magas, barna, szakmunkás fiatalember keresi korban hozzá illő hölgy ismeretségét házasság céljából, aki hozzá költözne falura. Lakás, kocsi van. Leveleket „Nádfedél, faluvég" jeligére, a 476035 számra a kaposvári hirdetőbe kér. (476035) 166 cm magas, 25 éves, szőke, kék szemű lány keresi korban hozzá illő férfi ismeretségét házasság céljából. Fényképes leveleket „Péntek 13" jeligére, a 475938. számra a kaposvári hirdetőbe kér. (475938) MEGISMERKEDNÉK kb. 180 cm magas, 40—45 éves, intelligens, minden káros szenvedélytől mentes férfival házasság céljából. Csak fényképpel ellátott levelekre válaszolok. Ajánlatokat a 475911. számra a kaposvári hirdetőbe kérek. (475911) 170 cm magas, 54 éves, magányos asszony, rendezett anyagiakkal, hozzá illő társat keres. Káros szenvedélyektől mentes, szorgalmas férfi levelét várja „Egymásért" jeligére, a 475999. számra a kaposvári hirdetőbe. (475999) 44 éves, 170 cm magas, lakással és DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK Közéletben jártas, tárgyalóképes, fiatal férfi munkatársat alkalmaznánk több irányú, érdekképviseleti munkára. Felsőfokú végzettséggel vagy adóismerettel és gépkocsival rendelkezők előnyben. Jelentkezni lehet személyesen a KISOSZ Somogy Megyei Szervezetének titkárságán, Kaposvár, Németh István fasor 37. (141760) Tmk-munkakörbe villanyszerelő szakmunkást felveszünk. Jelentkezés: Kaposvári Szolgáltatóipari Szövetkezet, Kaposvár, Németh István fasor 2. (107240) Fölveszünk szakképzett szakácsot egyműszakos beosztásba. Szombat, vasárnap szabad. Jelentkezni lehet naponta 7—15 óra között a Mecsek vidéki Vendéglátó Vállalat kirendeltségén, Kaposvár, Május 1. u. 57. Telefon 17-053.(107248) A Somogy Megyei Tanácsi Költség- vetési Elszámoló Hivatal felvesz gyakorlattal és gépkocsival rendelkező szervizmunkatársakat, a Somogy megyében tanácsigazgatáshoz tartozó munkahelyen telepített IBM PC/XI- vel, AT-val kompatibilis számítógépek, illetve hálózatok, számitógép- perifériák és a központi TPA 1148-as számítógép szervizelésére. Jelentkezni lehet Kaposvár, Rákóczi tér 7— 8., számítástechnikai osztályvezetőnél. Telefon 12-133. (107239) Keresünk azonnali belépéssel 10 éves gyakorlattal rendelkező autószerelőt. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a Csővezeték Építő és Tervező Kisszövetkezetnél, Siófok, Baj- csy-Zsilinszky u. 110. Tímár Jánosnál. (107225) A Somogy Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat boglárlellei malomüzeme segédmunkásokat lisztleszedői munkakörbe, valamint egy éjjeliőrt vesz fel. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet az üzemvezetőnél. (107263) A KAPOSGÉP Vállalat Törzsgyára, Kaposvár, azonnali belépéssel felvesz: géplakatosokat, villanyszerelőket, autóvillamossági szerelőt, gázkazánfűtőt (12,5 tonnás vizsgával). Jelentkezni a vállalat bér- és munkaügyi öá. osztályán, Kaposvár, Jutái út 37. (141757) A Somogy Népe Mgtsz ipari főágazata azonnali belépéssel felvesz karbantartói munkakörbe esztergályos, villanyszerelő, lakatos szakmunkásokat. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet az ipari föágazat vezetőjénél, Lengyeltóti, Fonyódi út 10. sz. alatt. (107274) A Kadarkút és Vidéke Áfész hedre- helyi 10. sz. önkiszolgáló, szabad- kasszás, 3 személyes vegyes üzletébe üzletvezetői munkakör betöltésére 1990. január 2-i belépéssel dolgozót felvesz. Családtag foglalkoztatására is van lehetőség. Érdeklődni lehet írásban vagy személyesen az áfész áruforgalmi osztályán, Kadarkút, Petőfi u. 2. (107275) Az újonnan alakult Babodi Műanyag Kft. felvételt hirdet könyvelői és pénzügyi előadói munkakörök betöltésére. Jelentkezés: a kft. főkönyvelőjénél, Somogybabod, Kossuth L. u. 39. (107271) Az Öreglaki Állami Gazdaság felvételt hirdet szarvasmarhatelepére fejő tehenész munkakör betöltésére. Olyan családok jelentkezését várjuk, amelyből 3—4 fő dolgozna a gazdaságban. Lakást biztosítunk. Jelentkezni levélben vagy személyesen az ÁG öreglaki kerületének vezetőjénél, 8697 Öreglak. (107314) autóval rendelkező, elvált szakmunkás megismerkedne hozzá illő nővel házasság céljából. Fényképes leveleket „Találkozás" jeligére, a 476007. számra a kaposvári hirdetőbe kér. (476007) 38 évés, barna, 156 cm magas adminisztrátor 2 gyermekkel, megbízható férfi társaságát keresi házasság céljából. Leveleket „Családcentrikus’' jeligére, a 476033. számra a kaposvári hirdetőbe kér. (476033) 53 éves, 164 cm magas, barna hajú, egyedül élő, elvált, nyugdíjas férfi rendezett anyagiakkal várja korban hozzá illő, egyedül élő özvegy vagy elvált nő levelét, aki hozzá költözne házasság vagy élettársi kapcsolat céljából. Vallásos érzel- műek és romániai magyar nyelvűek levelét is várom. Ajánlatokat „Ketten köny- nyebb 7426" jeligére a kiadóba. (7426) 24 éves, egyedülálló tanárnő keresi hozzá illő férfi ismeretségét házasság céljából. Leveleket „Bizalom” jeligére, a 476056. számra a kaposvári hirdetőbe kér. (476056) 30-as, jó megjelenésű, független, vállalkozó férfi, az átlagnál jobb anyagiakkal, csinos, inteligens társat keres házasság céljából. Leveleket „Találkozás 7336" jeligére a kiadóba kérek. (7336) 54 éves, 167 magas, káros szenvedélyektől mentes, elvált, raktáros férfi korban hozzá illő nő ismeretségét keresi házasság céljából. Leveleket „Karácsony" jeligére a siófoki szerkesztőségbe. (130291) 60 éves, egyszerű, jóindulatú, elvált, falusi férfi megismerkedne hozzá illő, házias nővel. Gumholt József, Ádánd, 48-as u. 46. (130289) 22 éves, molett, 165 cm magas, gesztenyebarna hajú, fiatal lány megismerkedne korban hozzá illő, fiatal férfival 24—26 évesig, házasság céljából. Leveleket „Rózsa" jeligére a bogiári hirdetőbe kér, Boglárlelle, Erzsóbetu. 55. (129714) 29/181/80, fővárosban élő, önálló lakással rendelkező, komoly, értelmiségi fiatalember ezúton keresi független, diplomás lány ismeretségét házasság céljából. Leveleket „Hűség 116405" jeligére Budapest, Felszabadulás tér 1. címre kér. (8454) ALBÉRLET tUYbuuLALLU térti Külön bejáratú albérletet vagy kisebb lakást bérelne hosszabb időre Kaposváron. Ajánlatokat 7341. számra a kiadóba. (7341) BÉRELNÉK Kaposváron egyszobás, bútorozatlan lakást hosszabb távra. Ajánlatokat a 20-067-es, 17 óra után a 17-259-es telefonszámra kérek. (475988) KAPOSVÁR belvárosában új, 1,5 szobás, gázos lakás kiadó. Ajánlatokat a 476058. számra a kaposvári hirdetőbe kérek. (476058) Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk azoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik szeretett halottunk, TAKÁCSJÁNOS Gazsi temetésén részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló fia és családja, valamint testvérei. * * * Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a kedves rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, akik felejthetetlen, drága halottunk, LENDVAIJÓZSEFNÉ Székely Rozália Ráksi, Rákóczi u. 24. sz. alatti lakos temetésén részt vettek, virágaikkal, részvétnyilvánításaikkal mélységes gyászunkban osztoztak. Gyászoló szülei és gyermekei. * * * Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik drága halottunk, MEZEI JÁNOS temetésén részt vettek, virágaikkal és együttérzésükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. * * * Hálás szívvel mondunk köszönetét a csurgói Zrínyi Mgtsz- nek, a Csurgói Városi Tanácsnak, a somogycsicsói elöljárónak, a rokonságnak, a régi munkatársaknak és a község lakóinak, amiért felejthetetlen halottunk, ÖZV. KÖSZ LAJOSNÉ ny. tanácselnök temetésén részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. * * * Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, barátoknak, a néphadsereg aktív és nyugállományú tagjainak, a szomszédoknak és mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, TÖRÖK SÁNDOR temetésén részt vettek, koszorúikkal és virágaikkal együttérző szívvel osztoztak nagy bánatunkban. A gyászoló család. ertl-pécs VASÚTÁLLOMÁS CSÚCSMINŐSÉGŰ SZÍNES TELEVÍZIÓ TELEFUNKEN SZÍNES KÉPCSŐ, 51 cm EURÓ-SCART-CSATLAKOZÓ INFRA TÁVIRÁNYÍTÓVAL CSAK 39.900,51 cm II , ...„ (Bauknechf MÉLYHŰTŐ SZEKRÉNY 200 L 29.900, AZ ELADOTT KÉSZÜLÉKEK SZERVIZELÉSÉT GARANTÁLJUK. 1 1 MÉLYHŰTŐ SZEKRÉNY 140 I - 300 I ERTL TECHNIKA UZLETHAZ Osztrák-Magyar KFT 7623 PÉCS, Lenin tér 6 tel. 72 / 33-323 érti feldbach-OSZTRÁK