Somogyi Néplap, 1989. november (45. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-01 / 259. szám
Tisztelt Szerkesztőség! 1989 májusában vállaltam a tapsonyi tsz erdészeténél végkitermelésre fát. Szerződésben rögzítettük, hogy mikor lehet kezdeni a fagyűjtést és mikor kell befejezni. A munkát határidő előtt befejeztem. Kérésemre felmérték, hagy mennyit kell érte fizetni, de befizetni nem engedték. A fő-ágazatvezető azt mondta, a vezetőség nem engedi a fa elhozatalát, mert kell a tsz-nek. Azt mondták, hogy 70 forintot fizetnek köbméteréért . . . Én saját géppel dolgoztam, s megérdeklődtem: ilyen esetben 350 ,forint a fa métere. Nekem -nem pénzre,, hanem fára van szükségem. Két pici gyermekem van, 1fűteni kellene, s egy darab fám sincs. * Kérem, segítsenek! Tisztelettel: Varga János Tapsony. Széchenyi tér 12. Tizennyolc kilós takarmányrépát hozott be szerkesztőségünkbe a kaposvári Nagy János. A háztájiban lys területen termelt takarmány éppen ötszörösét nyomja az átlagnak Adómentes bérpótlékokat Felhívás a bérből és fizetésből élőkhöz Felhívással fordultak a kábái székhelyű Hajdúsági Cukorgyár szervezett dolgozói a bérből és fizetésből élő honfitársaikhoz az Édosz 47. kongresszusán elfogadott program szellemében. Azt kérik: a törvényhozás biztosítsa a bérpótlékok — műszakpótlék, vasár- és ünnepi pótlék, nagyüzemi pótlék, veszélyességi pótlék stb. — adómentességét. Már a kongresszus is kifejezte tiltakozását a kormányzat törekvése miatt, »hogy meg akarja szüntetni a szakszervezeti tagdíj adómentességét. Amint a felhívás leszögezi, nem a közteherviselést kívánják megtagadni, hanem az igazságosabb forma kialakításában akarnak cselekvőén részt vállalni. A tagdíjak adómentességével sem az állam bevételét kívánják csökkenteni. A felhívást megfogalmazók várják a szervezett dolgozók aláírásait, s ha kell,, akár a demonstráció nyomását is tervezik, A csatlakozást az alábbi címen fogadják: Élelmezésipari Dolgozók Szakszerve/ -Reinek Szövetsége. Budapest, Pf. 6., 1406. * Hajnali riadó Megszökött az ammónia Siófokon Tegnap hajnali öt órakor Székesfehérvár irányából tehervonat gördült be a siófoki vasútállomásra. Mivel a rakományában veszélyes anyag, ammóniaoldat is volt, a személyzet megvizsgálta a rakományt, öt óra nyolc perckor riasztották a helyi tűzoltóságot: egy 30 köbméteres tartálykocsiból szivárog a folyadék. Mindössze hat perc telt el, és a helyszínre érkeztek a siófoki tűzoltók, majd a segítségül hívott kaposvári és veszprémi egységek is. Bán László, a Somogy Megyei Tűzoltó-parancsnokság századosa irányította a kárelhárítást. — A vasúti kocsi lefejtőcsapja hibásodott meg —' mondta —, ez okozta a szivárgást. Mintegy-. 10 liternyi oldat szökött meg. A károsodott területet szerencsére 80 centiméteres kavicságy fedte. Ebben hígítottuk fel vízzel, szórt sugárral a veszélyes folyadékot. „Szerencsére” ez a vegyület nagyon büdös, könnyű volt észrevenni a szivárgást Mint Csupor Béla állo- másfőnök-helyettes elmondta, a baleset nem okozott semmilyen fennakadást munkájukban. A tűzoltók 196 perc alatt elhárították a veszélyt, s a szerelvény elindult célja. Marcali felé. (Czene) Somogyi Néplap XLV. évfolyam, 259. szám 1989. november 1., szerda Milyen legyen a város címere? Véleményt nyilváníthatnak a város lakói is Kaposváron — főként az ellenzéki szervezetek javaslatára — a város lakóinak egy része Kaposvár címerének megváltoztatását javasolta. Ezt követően a városi tanács létrehozta az úgynevezett címerelőkészítő és felülvizsgáló bizottságot. Ez tegnap délután ülést tartott Vidák Gizella városi tanácselnök-helyettes vezetésével. — Először arra gondoltunk, hogy címerünket majd később — az új alkotmány, illetve a nemzeti címer elfogadása után — változtatjuk meg. Végül olyan döntés született, hogy ezt a folyamatot felgyorsítjuk. Én arra számítottam, hogy az értekezleten sokféle javaslat hangzik majd el és nagy vita lesz. Tévedtem, mert eléggé egyértelműen az 1899-ben kiadott és 1905-ben megerősített címer mellett voksolt az előkészítő bizottság. Ezt javasolták a szakemberek, Deák Varga József és dr. Kanyar József is. A bizottság azért határozott a régi címer mellett, mert szép és nagy a történelmi értéke is. A város életének ez a korszaka ugyanis felfelé ívelő volt — mondta a tanácselnök-helyettes. Ezt a címert most lefo- tóztatják az Országos Levéltárban, közszemlére teszik és kikérik róla a lakosság véleményét. Utána“ hozzák meg a végleges döntést. Erre előreláthatólag a decemberi vagy a januári tanácsülésen kerül sor. Sz. N. A Medicor új konstrukciója Űj szülött-élesztő asztal A Medicor Kereskedelmi Rt. nemrégiben mutatta be Dombóváron, a gyermekgyógyászok kongresszusán egyik legújabb konstuk- cióját, az újszülött-élesztő asztalt. A kiváló termék már most is nagy érdeklődésre tart számot hazánkban és külföldön egyaránt. A szülőszobai ellátásban szinte nélkülözhetetlen asztalka széles tartományban állítható, szabályozott hősugárzással' megakadályozza az újszülött lehűlését, és lehetővé teszi a baba hőveszteségének kiegyenlítését. Hangjelzéssel ellátott, 39 Celsius-fo- kos hőmérsékletű üzemállapota lehetővé teszi az erősen lehűlt csecsemő gyorsabb fel- melegítését. Ha meghibásodás miatt túlme- legedés lépne föl, egy úgynevezett II. védelmi rendszer gondoskodik a fűtés kikapcsolásáról, illetve figyelmeztet, ha a hőmérséklet 30 Celsius-fok alá esik. A készülék alkalmas továbbá kisebb beavatkozások azonnali elvégzésére is. Úgynevezett Apgar óra kijelzője és hangjelzése az újszülött esetleges születéssel együttjáró károsodásának mértékét is azonnal regisztrálhatóvá teszi. Jelentősen nőtt a forgalom Keresettek a mélyhűtőládák (Tudósítónktól) A nagyatádi áfész a napokban tekintette át igazgatósági ülésén az idei év kereskedelmi és vendéglátó egységeinek forgalmi tapasztalatait, a lakossági ellátás helyzetét. A szövetkezet árbevétele a múlt év háromnegyedévéhez képest csaknem 19 százalékkal növekedett. elérte a 112 millió forintot. Leginkább a bolti kiskereskedelmi forgalom lendült fel: az előző évinél 80, a tervezettnél 15 millió forinttal lett több. A vendéglátás bevétele viszont a tervezett szint alatt maradt, és méginkább csökkent az eredmény a felvásárlási üzemágban. Az idén a málna felvásárlási átlagára lényegesen alacsonyabb volt az előző évinél, s a tervezettnél jóval kevesebb uborkát, konzerv- tököt kínáltak eladásra az átvevőhelyeken a kistermelők. A vegyes iparcikkekből növekedett a forgalom, ezen belül is a mélyhűtőládák iránt volt nagy a kereslet. Az év folyamán eddig 754 mélyhűtőládát adtak el boltjaikban. Csaknem 15 százalékkal több élelmiszert értékesítettek, de több alapvető cikkből — étolaj, margarin, cukor, tőkehús stb. — időnként akadozott az ellátás. Közrejátszott ebben a jugoszláv bevásárlási turizmus erőteljes növekedése és a fokozottabb mértékű lakossági felvásárlás is, A szövetkezet vezetői több intézkedést tettek — újabb beszerzési lehetőségeket kerestek — annak érdekében, hogy a hiánycikkek listáját csökkentsék, illetve a hosz- szan tartó hiányt megszüntessék. A jövőben kizárólag a piac álal keresett és gazdaságosan forgalmazható áruk termeltetését szerve zik, és csak ezekre kötnek felvásárlási szerződést. Változatlanul garanciát vállalnak valamennyi bogyós gyümölcs: a számóca fekete ribizli, málna, fekete szeder, paradicsom, uborka, méz és a vágónyúl felvásárlására. A kistermelők részére változatlanul biztosítják a szükséges szaporítóanyagokat, növényvédő szereket, műtrágyát, szerszámokat és kisgépeket. KORONA TAXI, KAPOSVÁR MA, NOVEMBER ELSEJÉN KAPOSVÁR TERÜLETÉN A NYUGDÍJASOKAT — HÍVÁSRA — A TEMETŐBE ÉS HAZA INGYEN SZÁLLÍTJUK. Telefon: 20-000 Tarka sorok Potyázó — Ma a legjobb étterembe megyek vacsorázni! — És ki fizeti? — Hát természetesen ő. — Ki az az ő? — Azt még nem tudom. Balszerencse — Óriási pechem van! — Miért? — Az orvos egy hétre betegállományba vett, és rögtön a második napon megbetegedtem. Orvosnál — Ha kiderül, hogy a műtét elkerülhetetlen, meg tudja fizetni? — És ha kiderül, hogy nem tudom megfizetni, elkerülhető lesz a műtét ? Szeretet — A. mama engem annyira szeret! — Honnan tudod? — Eddig már kétszer kicserélte a papámat, de engem megtartott. Megbocsáthatatlan A hűtlen feleség két hónap után visszatér a férjéhez. — Hogy mással elmentél tőlem, azt még megbocsátom — mondja a férj —, de hogy visszajöttél, azt soha! Nyomós érv — Mester, mi ösztönözte arra, hogy művészettel kezdjen foglalkozni? — Utáltam a fizikai munkát. SZEMENSZEDETT IGAZSÁG „Az utcán az emberek nem engem ismernek fel, hanem Ingrid Bergmann filmszínésznő és Roberto Rossellini rendező lányát, vagy azt a fotómodellt, akit a sminkesek alkottak olyanra, amilyen.” Isabella Rossellini, fotómodell „A váltig dicsért női ösztön olyasféle, mint a földrengésjelző, amely egy virágcserép leesése- ’ker is kileng, az Etna kitörésekor azonban kudarcot vall.” Anna Magnani, filmszinésznő Somogyi Néplap MEGYEI NAPILAP Főszerkesztő: TRÖSZT TIBOR Föszerkesztö-helyettes: OR. KERCZA IMRE Szerkesztőség: Kaposvár, Lalinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 91. 7401. Tolofon; 11-444. Tolás: 13-360. Kiadja a Somogy Mogyoi Lapkiadó Vállalat Felolds kiadó: PORDANY H. LÁSZLÓ igazgató Késiült a Somogy Mogyoi Nyomdaipari Vállalat Űzőmében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelői vasaló: MIKE FERENC Igazgató Tarjaazti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbe- sitó postahivatalnál, a hirlap- kézbesitőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és lopellótási Irodánál (HEIIR), Budapest XIII., Lehel u. 10 a. 1900., közvetlenül vogy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dij egy hónapra 105 forint, negyed évre 315 forint, fél évre 630 forint, egy évre 1260 forint. ISSN 0133-0608 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. (106999 A)