Somogyi Néplap, 1989. november (45. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-08 / 265. szám
1989. november 8., szerda Somogyi Néplap Bemutatjuk a Compur Fotóklubot Ambrus Tibor: Harc (színes fotó) és fotólabort rendeztek be számunkra. — Hogyan érintette ez a Somogyi Fotóklubot? — Tíz ember kiválása nagy veszteséget hozott a klubnak, mert a fiatal gárda, a tapasztalt, érett alkotók távoztak. Ezzel a távozással egyben kérdéssé tették az ottani fotóklub létét is. — Mitől más a Compur Fotóklub? — Minél több olyan, fiatalt szeretnénk nevelni, akiknek igényük van a színvonalas, az igényesebb fotózás elsajátítására. Vagyis a tapasztaltabb fotósok irányítása mellett a fotográfia magasabb szintjét sajátítsák el. Szakítottunk az állandó kiállításokra, pályázatokra való fényképezéstől, a Somogyi Fotóklubban minden időnk erre ment el. Természetesen most is küldünk fotókat* kiállításokra és pályázatokra, de megválogatjuk, hova irányítjuk képeinket, így részt veszünk a nagykanizsai „Életünk”, a kaposvári Barátság Hídja, s több országos kiállításon is. Alapvető célunk, hogy olyan fotókiállításokat hozzunk létre, melynek anyagát lezsű- riztetjük előzőleg és az SMK hálózatán keresztül a megye legkisebb falvaiba is eljuttassuk. Az ottani emberek is képet kaphatnak arról, hogy a megyében milyen fotósélet zajlik, mik a követelmények a fotózásban. Ezáltal segíteni tudjuk a vidéki művelődési házakban működő fotóklubok munkáját is. Emellett új vállalkozásba is kezdtünk: megyei fotókiállításon eddig már négy alkalommal mutatkoztunk be. Jelenleg az ötödik pályázat kiállítását készítjük elő, várhatóan a jövő év vége felé rendezzük Kaposváron. Az a célunk ezzel, hogy a megyében élő fotósok számára Kaposváron bemutatkozási lehetőséget teremtsünk. A Compur Fotóklubnak több olyan fényképész szakmunkás tagja van, akik rendszeresen vállalták a kezdő fiatalok elméleti képzését. Ennek segítségével néhány év alatt egy fotót, fotótechnikát megismerő kis csapat állt össze. — Itt nincsenek viszályok? — Sajnos ez a klub sem volt mentes a belső összezördülésektől. Néhány fotós barátunk feszültséget keltett a klubban, mely később a kiválásukhoz vezetett. Balogh Eászló, a Compur titkára sok esetben nem tudott személy szerint kijönni a 'tagsággal. Éles viták alakultak ki, melynek következtében Balogh László elhagyta a Compurt és ismét visszatért a Somogyi Fotófclubhoz. Ezek után senki nem akarta elvállani a titkári posztot, s így kérdésessé vált a Compur további léte. Hogy a szétbomlást megakadályozzuk, ezért egy időre elvállaltam ezt a posztot. Jelenleg már harmadik éve vezetem a munkát. — Milyen tervekkel, elképzelésekkel működik a klub? — Terveink között továbbra is a fotókultúra megyei terjesztése és megismertetése, valamint a tagság szakmai felkészítése szerepel. A klub létszáma megfelelő, jelenleg 20 tagunk van. Szívesen látnánk azonban még 10 fiatalt, akik igéylik a magasahb fotókultúra elsajátítását. Minden hétfő este a megyei művelődési központban fotóklubestet tartunk. Nehéz a külső előadók megszervezése, mert akikre a klub számít, azok Budapesten élnek, s ritkán vállalnak előadást vidéken. Űj helyre költözünk, a megyei művelődési központba. Itt most kerül kialakításra egy új fotólabor és egy olyan közösségi helyiség, ahol a művelődési központ által fenntartott fotó- és filmklub tisztességes körülmények között tudja tartani foglakozásait, ebben az intézmény igazgatója, Szabados Péter volt segítségünkre. Csobod Péter: Szerelem (fekete-fehér) Baksa Ferenc: Pihenő (színes fotó) — Milyen sikereik vannak? — A klub az elmúlt hat év alatt jó pár olyan fotóst nevelt, akik már önállóan mutatkozhattak be a város és a megye közönsége előtt. Színes diapozitív készítésében komoly szerepet vállalt Baksa Imre és Dombóvári László. Több önálló fotókiállításon mutatkozott be tói eltérően másképp, más stílusban akartunk fényképezni. Éppen ezért már a kiválást megelőző egy-két évben sem volt teljes az összhang a Somogyi Fotóklubban. Mivel sehogysem sikerült megegyezésre jutnunk, ezért már ekkor felmerült bennünk a szakítás gondolata. Fenntartót kerestünk elképzeléseinknek megfelelő új fotóklub létesítéséhez. 1983-ban Király Zoltán, a Somogy Megyei Művelődési Központ akkori igazgatója felajánlotta, hogy pártfogásába veszi a csoportunkat, a művelődési központ támogatásával új fotóklubot létesíthetünk. Jóval több anyagi támogatást is kaptunk, s korszerű műtermet Makai Károly, Sugár László, Baksa Ferenc, Csobod Péter és Koczka Judit. Sikert aratott a Kisbalaton című kiállításom, mely mintegy 50 helyre került el a megye iskoláiba, művelődési intézményeibe és az ország különböző kiállítótermeibe. Bánfai Tamara A Somogyi Fotóklubtól — amely jelenleg is működik a Latinca Sándor Művelődési Központban — 1983-ban 10 fiatal megvált, Compur néven alapítottak új csoportot, melynek megalakulásáról és eddigi munkájáról Gyertyás László fotóművészt, a Compur Fotóklub titkárát kérdeztük. Aki eddigi munkájáért — Baksa Ferenccel együtt — a közelmúltban a Szocialista Kultúráért kitüntetést vette át. — Nem értettünk egyet a vezetők által diktált művészi elképzelésekkel, a fotók forgalmazásával, kiállításokra való küldésével. Oj gondolataink, elképzeléseink voltak, így a hagyományosFEKETE—FEHÉREN Fehér—Heller: MAGYARORSZÁG, 1956 2. A szovjet hatalmi harcok és Magyarország Az, hogy milyen hatást gyakorolt a magyar forradalom a Szovjetunióra, csak úgy érthetjük meg, ha mind logikai, mind történeti szempontból számba vesszük azokat a különféle stratégiákat, amelyekkel a szovjet vezetés a Sztálin halála és a magyar forradalom tényleges kitörése között eltelt időszakban próbálkozott. Jóllehet a „tudományos kremlinológia” immár több évtizedes múltra tekinthet vissza, valamely sajátos irányvonalat még ma sem könnyű egy-egy szovjet vezető személyéhez kötni. Hiszen ezek az emberek (ha nem is egyenlő mértékben) din'kostársak voltak a sztálinizmus szörnyűséges gaztetteiben, s így a maguk módján mindannyian igyekeztek megszabadulni a múltjuktól — hol a deszta- linizálás hősének, hol a folytonosság védelmezőjének szerepével, sőt esetenként e két szerep ellentmondásos keverékével kísérletezve. Minthogy tényleges egyetértés csupán egyetlen lényegi kérdésben volt közöttük, nevezetesen abban, hogy semmiféle terhelő dokumentumot nem szabad nyilvánosságra hozni, ami bármi módon az ügyek aktuális állását érintheti (Hruscsov e tabutörvényt ismételten megszegve valósággal gyűlöletet provokált önmaga ellen), ezért bizonyos fokig még a legkiválóbb szakértőknek is sötétben kell tapogatózniuk. A dolgok ilyetén állása ugyan nyújt némi segédletet egy-egy leleményes rekonstrukcióhoz, ámde csak igen korlátozott tényismeretet tesz lehetővé. így hát az ebből eredő fogyatékosságoktól természetesen a mi rekonstrukciónk sem lehet mentes. Emellett azt sem szabad elfelejteni, hogy Magyarország 1953 elejétől - a forradalom kitöréséig kulcsszerepet töltött be a szovjet belső hatalmi harcok valamennyi fázisában. Csakhogy, amíg az előbbi körülmény közismert, ez utóbbi állításunk igazolásra szorul. Magyarországon az idők változását egy váratlan és drámai esemény jelezte: 1953 júniusában az emberek egyik napról a másikra arról értesültek, hogy a párt Központi Bizottsága (egy olyan ülésen, amelynek határozatát nem hozták nyilvánosságra) Nagy Imrét, a beszolgáltatást ügyek miniszterét, korábbi mező- gazdasági minisztert nevezte ki a kormány élére. Nagy július 3-án megtartott parlamenti beszéde, amely „új szakaszt” hirdetett meg (s amelyre hamarosan visz- szatérünk) sokkal inkább valódi vezetőre, mint afféle „másodhegedűsre” vallott. Amikor a megriadt pártapparátus hisztérikusan egyértelmű irányvonalat követelt, Rákosi egy hét múltán beszédet mondott egy budapesti pártszervezet ülésén, s ebben Nagy Imre beszédét oly módon „interpretálta”, hogy az felért egy ellenprogrammal. Mindez általában köztudott, ám az okok, amelyek e drasztikus vezetésváltáshoz vezettek, már kevésbé ismertek. És mert Magyar- ország volt az egyedüli ország, ahol ilyen mértékű változás történt, ez mindenképpen megérdemli a magyarázatot. (Annál is inkább, mivel a szovjet trend az idő tájt épp ellentétes volt ezzel — olyannyira, hogy még Ulbrichtnak is meghagyta a fejét és a helyét politikája látványos fiaskója, a berlini felkelés után, ami alig egy héttel előzte meg Nagy Imre titkos moszkvai kinevezését.) 1953 júniusában Moszkvába rendelték Rákosit, Farkast, Gerőt és Dobit, a magyar Politikai Bizottság tagjait, valamint Szálait, Rákosi titkárát — sőt nem várt útitársként Nagy Imrét is, ki akkoriban még nem tartozott bele a testületbe. Az eseményről a leghitelesebbnek látszó beszámolót Nagy Emlékirata tartalmazza, amely A kommunizmusról címmel 1957-ben készült irategyüttesében - található. A megbeszélés lényege ebben összegezhető: a szovjet politikai bizottság (egyébiránt egymással harcoló) frakciói között Molotov és Kaganovics kivételével messzemenői egyetértés látszott a tekintetben, hogy Magyarországon változásokat kell bevezetni, beleértve egy látványos vezetőcserét is. A szovjet vezetés igen dühös volt a magyarországi állapotok miatt. Nagy idézi Hruscsovot, aki állítólag azt mondta: ha a helyzet nem változik, Rákosit „vasvillával fogják elűzni Magyarországról”. Ugyanezen forrás említi Berija megjegyzését is, mely szerint „Rákosinak az a szándéka, hogy Magyarország első zsidó királya legyen”. Ügy látszik, Hruscsov is hasonló módon bírálta Rákosit a mértéktelen hatalomért, amit a maga kezében összpontosított (az idő tájt ő volt a párt első titkára és egyszemélyben a . miniszterelnök is). Végül, ha figyelembe vesszük, hogy Nagy Imre programbeszéde nem hagy kétséget — legalábbis részbeni — „malen- kovista”, fogyasztáscentrikus elvei felől, könnyen föltehető (amit Emlékirata különben tételesen igazol), hogy az új miniszterelnök kinevezésében Malenkovnak is hathatós része volt. Hruscsov imént idézett, hitelesnek hangzó megjegyzése mellesleg a vezetőváltás okaira is némi fényt vethet. A „vasvilla” egy közelgő parasztlázadás rémét idézi •= s ami azt illeti, Magyarország akkoriban csakugyan közel járt a teljes mezőgazdasági összeomláshoz. E veszélyről a szovjet vezetésnek óhatatlanul tudomást kéllett szerezni, tekintettel arra, hogy egyedül a Szovjetunió lehetett (és volt is) az az ország, amelyhez a magyar vezetésnek sürgős segítségért fordulnia kellett. Emellett az is általánosan elfogadott vélekedés, hogy a szovjet vezetés egyik, közelebbről azonosíthatatlan tagját éppen Nagy Imre tájékoztatta folyamatosan az agrárkatasztrófa közeledéséről. A berlini és pilzeni megmozdulások (ahol a tüntetők soraiban Masaryk és Benes portréit is látni lehetett) közvetlen hatása alatt, ha" volt valami, amit a szovjet vezetők a legkevésbé akartak, úgy az egy újabb éhséglázadás kitörése volt. Ennélfogva, bár vonakodva, rászánták magukat első elodázhatatlan kollektív döntésük meghozatalára. Csakhogy e döntés hatása túlment azon a ponton, ahol még közvetlen módon képesek voltak befolyásolni, s ez egészen váratlan problémák elé állította őket. Nagy Imre „új szakaszt” meghirdető beszéde példátlan eseménynek számított a kommunizmus addigi történetében. Először is volt benne egy meglepően szókimondó és őszinte mondat, amely nem csupán az egyedi hibákat és véletlenszerű tévedéseket kárhoztatta, hanem egy egész korszak általános stratégiáját. Ráadásul ez a mondat egy olyan férfi szájából hangzott el, aki a szó- banforgó cselekedetekért (kiváltképpen a törvénytelenségekért) npm volt felelős. Ily módon ez a beszéd volt (anélkül természetesen, hogy Sztálin nevét említette volna) az első desztalinizá- ciós megnyilatkozás. (Folytatjuk.)
