Somogyi Néplap, 1989. november (45. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-01 / 259. szám
1989. november 1., szerda Somogyi Néplap 5 Amíg a gyertyák elégnek A világtól távol eső Kis- asszond erdők övezte kis temetőjében friss virágok borítják a sírokat. A halottak napjára készülnek. A 'fákat szelíd őszi szél rezgeti. A sírkereszteken a nevek nem sokat mondanak az idegennek. A feliratok annál többet. Fájdalomról, megbékélésről, múlhatatlan szerétéiről vallanak. Fényképek néznek a látogatókra — még életteli hittel. A temető közepén új kőkereszt áll. Ma avatják. A pénzt a falu lakói adták ösz- sze. hogy elkészülhessen. Ettől a naptól a szárnyasze- gett plékrisztus helyett kő- krisztus magasodik a sírok fölé, reményt nyújtva — ahogy hirdette — a feltámadásra. Sokan hisznek az újratalálkozásban, különben aligha viselnék el az oktalan halált. „Az én istenem él” — hirdeti az egyik sírfelirat. Azok is, akik hisznek és azok is, akik nem, egyek a fájdalomban, az emlékezésben, a temető szépítésében.- — , Ebben a .kis faluban midenki mindenkit ismer — mondja Polotár Jánosné —, tudják az emberek, ki hogyan élt és hogyan halt. Egy-egy temetésen szinte ott az egész falu. Igen, ez a mi temetőnk. Itt idegenek nemigen alusszák álmukat, s mi is itt pihenünk meg, ha eljön az idő. — Nagy neveket hiába keresne — így a férje —, legfeljebb a Sárközyek emelkednek ki, övék volt a kastély a falu közepén, amelyet most egy kaposvári gyár hasznosít. Az idén az ő emlékművüket is megtisztították a gaztól, ott, a régi temetőben. — Sárközy adta a temető- kertet — így egy asszony, aki édesapja sírján rendezgeti a virágokat. — Azok, akik messze kerültek Kisasszondtól, már a halottak napja előtt lerótták kegyeletüket. A helybeliek ma gyújtják meg a gyertyákat, hogy amíg utolsót lobbannak, elhelyezzék a koszorúkat, a virágokat és újraéljék a múltat. Mert a gyertyák fényénél a képzelet filmkockáin a halottak egy kicsit élőkké válnak. Arcvonások ködlenek fel, mozdulatok, mosolyok, csókok és ölelések, haragok és megbocsátások. Amikor visszanéztem a temetőre, megakadt a tekintetem az új kereszten, és Polotárné szavai jutottak eszembe. Arról beszélt, hogy a kereszt felállításához még a reformátusok is hozzájárultak, és ez a nagy egyetértés" katolikusok és reformátusok között mindenki örömére szolgált. Lám — gondoltam — nemcsak a halottaknak, hanem az élőknek is szükségük van megértésre és nyugalomra. (Szegedi) Napba zuhanó űrhajó (LEVÉL) Három hónapja nem tnyitod rám fáz ajtót, s ettől nagyon magányos vagyok, hiszen mindig tudtam, hogy jössz, ha két nap, ha 'egy hét telt el, te bevágtad a kocsid ajtaját, s nem sokra rá beléptél hozzám, s most mellőzöl, mert1büntetsz .talán, hogy nem voltam az ágyad mellett, mikor léted — gyertyalángba tévedt pillangóként minden valóságas jelleg nélkül — belefagyott a végtelen!pillanatokra felbomló időbe, s ez volt az a pillanat, amiért gyölölöm magam, mqrt kezem ott és akkor nem őrizhette meg arcod selymes zegzugail,- s gyűlöllek, tehetetlen imádattal gyűlöllek, mert mindig azt mondtad, „a harang, amit majd hallasz egyszer, nem értem szól, érted, csak érted, mindig a te bánatod borongás kísérője lesz”, s Mgazad volt, most szól, minden nap percről percre zúg a fejemben, a mellemben és a lelkemben. ... Becsaptál, mert lazt ígérted, hogy velem maradsz, s én valóban hittem, nincs élet nélküled, te a részem vagy, vagy én vagyok la tied, nem tudom, de így te 'is, én is kevesebbek vagyunk, s ez a rész pótolhatatlan már mindkettőnkben, mert igyekezetében \az idő is vesztes maradt, hiszen bármennyire tanítómester ő, megölte tanítványát, most is a legkedvesebbet, talán \gzért, mert az az eljörfendővel harcolt, s az végzetes, törvényszerű bukás. Olyan vagy, mint p napba zuhanó űrhajó, követhetetlen gyorsaságú tragédia: .szilárd, csillogóan sokat ígérő és ezredmásodperc alatt porladó. Kérlek, add nekem vissza a részemet: téged akarlak, segíts, ahogy mindenkivel tetted, lásd létem bo- csánatkérö virágait, és vedd el arra 'a pillanatra a szemem világát, amikor azt olvasom a márványon: Édesanyám ... Tamási Rita Wyspianskira emlékeztek Lengyel irodalmi est a Gyergyai kollégiumban A 120 éve született kiváló lengyel drámaíróra és festőművészre, Stanislaw Wyspianskira emlékeztek hétfőn este a kaposvári Gyergyai Albert Középiskolai Kollégiumban. A Magyár írók Szövetsége és a Somogy kulturális folyóirat szerkesztőségének közös rendezvénye alkalmat teremtett arra is, hogy a kortárs lengyel irodalom két jeles képviselője, Marek W awrskiewicz és Nikosz Chadzinikolau költők bemutatkozzanak a főleg középiskolásokból álló, nagy számú közönségnek. A Somogy folyóirat főszerkesztője, L aczkó András idézte fel azt a korszakot, melyben Wyspianski élt és dolgozott. A „legnagyobb legendateremtő” névvel illetett művészről — akit a romantika tanítványa és' a szimbolizmus képviselőjeként tart számon a kultúrtörténet — aránylag keveset tud a magyar olvasó, mert a lengyel nyelv fordításának nehézségei megakadályozták, hogy kötetei nagyobb számban lássanak napvilágot. A nemrégiben hazánkban is megjelent drámakötetét Spíró György fordította magyarra. Az író egy valóságos Lengyelországot akart — mondta Laczkó András, és idézte a forradalmár Wyspianski gondolatait: „Számoljunk le az álmok Lengyelországával!” Spindler Béla, a Csiky Gergely Színház művésze tolmácsolta Jasek és a Szalmabáb — aki a műben a halál szimbólumaként jelenik meg — párbeszédét a Mennyegző című, talán legnépszerűbb drámájának zárójelenetéből. Es hogy Wyspianski gondolata, szimbolizmusa mennyire élő még ma is a lengyel irodalomban, azt reprezentálta a két kortárs költő bemutatkozása. Nikosz Chadzinikolau — aki már másodszor látogatott el hazánkba — Görögországban született. 15 éves korában telepedett le Lengyelországban, majd ott folytatta tanulmányait. Zenei főiskolát végzett és lengyel nyelvet tanult, később a poznani egyetemen tanított. Több mint egy tucat verseskötete jelent meg és két regényt is írt. Verseit Papp Árpád fordította magyarra. Marek Wawrskiewicz — akinek disztingvált humora és öniróniája többször késztette mosolyra a közönséget — több mint 30 éve versel. Tíz kötete jelent meg eddig, a szláv irodalmat fordítja, és kritikusként is számon tartja az irodalom. A Poe- sia (Köjtészet) című, havonta megjelenő folyóirat fő szerkeszőtjeként folyamatosan bepillantást nyer az élő lengyel irodalomba. Most készül megjelentetni egy válogatást a Poesia hasábjain azoknak a magyar költők- hek a verseiből, akik a Somogy című folyóiratban már publikálták. A bemutatkozás után mindkét költő elmondoit egy-egy verset lengyel nyelven a saját „terméséből'', amelyet a szinkrontolmács közvetítésével élvezhetett a közönség. A Gyergyai kollégium diákjai Papp Irén tanárnő betanításában ízléses mérték- tartással tolmácsolták a költők verseit, majd lengyel népdalt szólaltatott meg fuvolán és gitáron a kollégium kamaraegyüttese. Várnai Agnes Karlsruhei bemutatkozás Kiállítás a kaposvári fonodában A kaposvári Fonómunkás Kisszínpad vendége a karlsruhei Theater Die Spur, neves nyugatnémet amatőr színjátszó együttes. Hétfőn délelőtt a Masterfil Pamut- fonó-ipari Vállalat kaposvári gyárában kiállításon mutatkozott be Mathias Nöl- ting, az együttes tagja, festőművész. Mathias Nölting képei bizarr látványt nyújtanak, színei felkavaróak. mindez együtt játékosságra vall. Hivatásos festőként nem régóta jegyzik az NSZK-ban, noha korábban már több alkalommal is szerepelt kiállításokon. Karlsruhéban az Állami Alkotó Művészeti Főiskolán fejezte be tanulmányait, festő és grafikus szakon. Diplomamunkáiból láthatunk ezekben a napokban néhánv festményt a kaposvári gyárban, ahol Ba- jer Nándor igazgató méltatta a vendég művészeti munkásságát, amatőr színjátszó tevékenységét. Mathias Nölting képes ötvözni és kifejezni a játékra való hajlamát, képei szinte gyermekien fantáziadúsak, kedvesek, bájosak. Mintha egy színes mese- könyv lapjai elevenednének meg előttünk, a nézőket is arra késztetve, hogy „folytassák” a játékot. Első önálló kiállítása 1986-ban volt, a kaposvári bemutató pedig az első külföldi szereplése. 1984-től jegyezte el magát az amatőr színjátszással, s nemcsak mint szereplőt tartja számon az együttes: rendezőként két előadáson bizonyította sokoldalú tehetségét. A kaposvári kiállítás megnyitóján Beata Rauland, a mannheimi zeneművészeti főiskola hallgatója működött közre fuvolán. Goldoni-darab — német nyelven Hétfőn este a nyugatnémet amatőr együttes vendégjátékát láthatták az érdeklődők a kaposvári Kilián művelődési központban. A karlsruheiek 1961 novemberében alapított színháza eddig 82 darabot mutatott be másfél ezer előadásán. A ■ hazájában nagy népszerűségnek örvendő együttes hat külföldi cserekapcsolatot tart fent, köztük a kaposváriakkal. A főként egyetemistákból és főiskolásokból , álló színház Goldoni Két úr szolgája című darabját hozta a Kilián színpadára. Szép számú közönség élvezhette a német nyelvű előadást, hiszen a jó színháznak nincsenek nyelvi korlátái. Szirmok, virágok, koszorúk... Szalad a vonat. Peregnek a képek. A monoton zakatolás régi emlékeket csal elő Feri gondolatainak mélyéről. A parányi somogyi falucskában töltött hetek, hónapok ízei, illatai idéződnek fel a fiatal üzemmérnökben. A paraszt nagyszülők puritán otthona, a gólyafészkes, fehér falú ház minden zeg- zuga. A pajta, a fészer és a padlás sejtelmes játékbirodalma ... A városi kisgyerek kamaszkorában is gyakori vendég volt a megyeszékhelytől csupán 24 kilométerre levő kisközségben. Az iskolából kiszabadulva szünidejének nagy részét mindig ott töltötte. Nyáron segített szénét gyűjteni, s a szőlőben feltörte kezét a kapanyél. Télen kicsikkel-nagyokkal együtt korcsolyázott a befagyott kenderáztató tavon, s mindig különös örömet érzett, ha nagyapja befogott a lovas szánba. Ütemes csengőszó — a legszebb muzsika — kísérte útjukat. Fácánok, foglyok rebbentek szét; özsuta, vadnyúl menekült előlük... Ott volt minden szüretei: és disznóölésen. Igyekezettel fogta fel a vért, perzselte szalmával a kétmázsás állatot, s őrködött a fagyos udvaron felállított üstház mellett. Hordta a tejet a csarnokba, s részese lehetett egy- egy kisborjú vagy csikó születésének. Látott lópatkolást és malacmiskárolást is. Tudja, mikor és hogyan kell bort fejteni, s hány fokos a legjobb törkölypálinka. Az egykoron kuláknak kikiáltott nagyszülők megismertettek Ferivel minden olyan fogást, amely egy városi lurkónak nagy élményt jelenthetett, s melynek kiváltképp hasznát veheti, ha egyszer választottjával falun telepedne le. Nagyanyja lány. és fiatal- asszony koráról,- az akkor még élő népszokásokról mesélt az unokának. De szót ejtett az ébredés és az édes álom közötti munkával teli órákról is. Arról az erőfeszítésről, melyet a föld, az állatok, a két fiú és a háztartás követelt tőle ... Mindig várta unokáját. Rétest, prószát, kuglófot sütött kedvencének, aki a főiskolai évek alatt ritkábban nyitott be a zöld kapus házikóba. Am amikor ment, mindig otthon érezte magát. Megsimogatta a kutyákat, a nagyanyját mindig pár szál virággal üdvözölte. „Minek hoztad, kisfiam; ne költs rám, én már öreg vagyok!” — ez volt az örökös válasz. Most is oda utazott. Em- lékei — mint homokórán a szemek — fürgén peregtek a fél órás kellemes vonatozás és a buszbéli zötykölődés alatt. Egyedül ment; felesége és kisfia nélkül. Egyedül akart emlékezni... Kezében szegfűcsokrot szorongatva megkérte az autóbusz vezetőjét, hogy tegye le a helységnévtábla előtt, a temető bejáratánál. Az unoka újból látogatóba érkezett. Éppen egy éve . elsiratott nagyanyja fejfája tövében gyújtotta meg a parányi mécsest. Könnyek gördültek végig a markáns arcon, miközben a színes szálakat rendezte a síron. E virágok ellen most nem szabadkozott senki... Elbúcsúzott és besétált a faluba. Útközben mindenkit hangosan köszöntött. Szót váltott a családapákká lett egykori suhancokkal, és beszélgetésbe elegyedett a tipegő nénikékkel is. Mindenkit ismert, és mindenki ismerte őt. Nem csoda, hiszen hazajött. A főtéren álló ház kapujában korábban mindig piros arcú nagyanyja várta. Most senki. Nagyapja nem jöhetett ki elébe, ágyhoz láncolta a kór. ősz- szeölelkeztek, s a találkozás óta eltelt időről meséltek egymásnak; közben fel-fel- villant a szeretett személy alakja. Nagyapja szeméből virágszirmokként hulltak alá a könnyék, mikor arra gondolt, hogy csak otthon, a sötét szobában gyújthat gyertyát feleségéért... A fejfára szánt koszorút • Ferivel küldte ki a fákkal körülölelt temetőbe, mielőtt még a délutáni járattal hazaindult volna unokája. Lőrincz Sándor
