Somogyi Néplap, 1989. november (45. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-30 / 284. szám

1989. november 30., csütörtök Somogyi Néplap 3 FIZETÉS HELYETT ADÓKEDVEZMÉNY ? Somogyudvarhely újrakezdés előtt Ha a dolgozók nincsenek megelégedve a jövedelmük­kel, elsősorban adókedvez­ményeket követelnek. En­nek lehettünk tanúi az ápo­lónők és ápolók tüntetése során. Ám az illetékesek sajnos lapítanak arról, hogy ez az út hibás. Jogos az egészségügyiek bérkövetelése Az egészségügyi dolgozók jövedelme felháborítóan elmaradt egy sor más szak­máé mögött. Ezt mindennél jobban bizonyítja az a tény, hogy krónikus az egészség­ügyben a munkaerőhiány. Az indokoltnál kevesebb jö­vedelem igazolásához csak egyetlen jelzést volna sza­bad elfogadni, a munkaerő- piacét. Ha egy szakmában az országos átlaghoz képest is nagy a szakadék a mun­kaerő kereslete és kínálata között, ha ebben a szakmá­ban az utánpótlás minősége romlik, illetve a képzettség­gel bírók jelentős része má­sutt helyezkedik el, akkor ott rossz a fizetés, a jöve­delmek elmaradása vitatha­tatlan. Minden egészséges társada­lomban emelik — a többihez arányítják — a béreket, a jö­vedelmeket, ha a lemaradás ebben a tekintetben nyilván­való. Ezt nem karitatív okokból, hanem parancsoló szükségszerűségből teszik. Ezt kell tenni annak érde­kében is, hogy a szakma a leghatékonyabban, a legol­csóbban működhessen. A modern fogyasztói társadal­makban a vállalkozók azért emelik a béreket, mert ezzel növelhetik a legolcsóbban a hatékonyságot, mert ők is tisztában vannak azzal, hogy semmi sem drágább, mint az, ha a drága kapacitások azért nincsenek kihasználva, mert nincs elég munkaerő, és ennél is drágább, ha eze­ket a kapacitásokat a kívá­natosnál gyengébb minőségű munkaerővel kell működtet­ni. Ha nem is ilyen egysze­rűen kiszámítható, 'így van ez az egészségügy területén is. Ha nem elegendő a lét­szám, ha a milliókat érő kórházkapacitások nincse­nek kihasználva, ha a mun­kaerőhiányhoz még minősé­gi hiányosságok is járulnak, akkor megnő a betegek kór­házi kezelési ideje, ami na­gyon költséges, és nő a mun­kából kieső idő, ami talán még költségesebb. Sokba kerül a társadalomnak adókedvezmények segítsé­gével. Az egészségügyi in­tézménynek is azt kell tisz­tán látnia, hogy mennyibe kerül neki a túlóráztatás a többletszámmal szemben. Ez hamisan jelenik meg azon­ban akkor, ha a túlórák után nem kell adót fizetnie. Mi a tervgazdálkodást többek kö­zött azzal tettük működés- képtelenné, hogy minden ágazatban és azon belül minden rovaton más és más volt a forint keménysége. Sajnos így van ez még sok tekintetben ma is. Például a termelőszövetkezetben nyúj­tott természetbeni kedvez­mények sokkal olcsóbbak, mintha azonos összegű bér- jövedelemhez akarnák jut­tatni a dolgozót. A piac nem tűr kivételeket Minél nagyobb teret nyi­tunk végre a piac hatásai­nak, annál kaotikusabb vi­szonyokat teremtenek a kedvezmények, azokból vég­ső soron annál több társa­dalmi kár fog származni. A jelenlegi adórendszernek is az a fő hibája, hogy sok kedvezményt tartalmaz, ezt a hibát csökkenteni, nem pedig növelni kell. Én magam támogatom például az egészségügyi dolgozók, ezen belül is kü­lönösen az ápolószemélyzet jövedelmének jelentős nö­velését, de legalább ilyen mértékben ellene vagyok az adókedvezménynek. Ha a költségvetésnek is, a dolgo­zóknak is mindegy, hogy adókedvezményt vagy bér­emelést valósítanak meg, akkor ne azt tegyük, ami­vel végső soron talán több kárt okozunk, mint hasznot. Az egészségügy reformjá­nak nemcsak az a feltétele, hogy előzőleg ne hagyják ott a dolgozók, hogy ne ro­moljon még jobban a köz­hangulatuk, de az is, hogy őrizzük meg e területen is a tisztánlátás feltételeit. Az adókedvezmények pedig olyan torzító módosítások, amiket nehéz lenne később korrigálni. Ne megkülönböztetett adóztatást, hanem több bért követeljenek. Az elmondottak apropója az egészségügyi dolgozók követelése volt, de „lányom­nak mondom, értse a me­nyem is”. Azaz a tanácsom minden dolgozónak és szakszervezeteik mindegyi­kének szól. Kopátsy Sándor Az 1400 lakosú Somogy­udvarhely 96 százaléka sza­vazott a Berzencétől való válás mellett. Aztán a Bel­ügyminisztérium elutasítot­ta az udvarhelyiek határo­zatát. — Ez a döntés — ha egyáltalán annak nevezhető — mondta Lacza Ferencné elöljáró — mindkét közsé­get hátrányosan érintette: az apparátus nem tudta, ho­gyan készüljön a jövőre. Már készen volt a jövő évi költségvetésünk a két falu­ba szétbontva, csak a vagyo­non nem tudtunk osztozni az Elnöki Tanács határozata nélkül. Késleltették az ügyünket. Lacza Ferencné Aztán jött az Országgyű­lés őszi ülésszaka, dr. Hor­váth Ferenc képviselő in­terpellációja, s tisztázódott minden. Január 1-jétől So­mogyudvarhely ismét önálló tanácsú község lesz. Hogyan tovább? — Az előzetes költségve­tés szerint évente 15 millió forintból gazdálkodunk majd. Legfontosabb dolgunk az intézmények fenntartá­sa. Van egy nyolcosztályos általános iskolánk több napközis csoporttal, kétcso­portos óvodánk, húsz szemé­lyes bölcsődénk, idősek klubja, orvosi rendelőnk, kultúrházunk. Ezekre eddig 8—9 millió forintot költött évente a berzencei tanács. Ezt a kiadást növeli a taná­csi apparátus költségigé­nye. Főállású lesz a végre­hajtó bizottság titkára. Meghirdettük az állást, ed­dig egy jelölt van. Lesz még négy ügyintéző a közös ta­nács létszámából. Számítá­saink szerint 2—3 millió fo­rint megmarad évente fej­lesztésre. Nem lesz könnyű, mert minden kezdet nehéz. A berzenceiek féltenek is minket, de a lakosságunk az eddigieknél is több társadal­mi munkát vállal. A népsza­vazás előtt házról házra jár­tunk, minden családdal be­széltünk, azért, hogy érde­mes-e kiírnunk a népszava­zást. Akkor nemcsak ennek létjogosultságáról győztek meg minket a falu lakói, ha­nem — szinte valamennyi­en — ígéretet tettek a társa­dalmi munkára is. Abban bízik a falu, hogy ami min­ket illet, az a miénk is lesz, s nem a berzencei szín­házé. — Kakrik János berzencei tanácselnök erre azt mond­ta, hogy előbb a somogyud- varhellyii kultúrházról gon­doskodtak, s csak utána ke­rült sor a berzenceire. — Az igaz, de amikor egyesült a két tanács — a hetvenes évek elején — már majdnem kész állapotban volt a kultúrházunk. Szép is lett volna, ha nem feje­zik be. Az is igaz, hogy az egyesülés óta törpe vízmű, ravatalozó és épült Udvar­helyen. Központi fűtést sze­reltek az iskolába és az óvo­dába. Az egyesülésbe azon­ban annak idején csak az­zal a föltétellel „ment bele”, a falu lakossága, hogy a szakigazgatási szerv anya­könyvi kirendeltségét meg­hagyják Udvarhelyen. Meg is hagyták ... Két évig. Kö­zös anyakönyv készült ez­után. Ha valakinek anya­könyvi kivonatra volt szük­sége, már utazhatott Berzen. cére. Nem beszélve arról. ha több esküvő volt egy na­pon a Berzencei Közös Köz­ségi Tanács területén, akkor az udvarhelyieknek kellett alkalmazkodniuk mind az időpont, mind a helyiségek tekintetében. A falu lakói nem félnek az önállóságtól. Kiss László óvodai karbantartó például úgy summázta véleményét, hogy rosszabb semmiképpen nem lesz ezután, mint ed­dig volt. Akkor pedig miért ne próbálnák meg? A berzencei termelőszö­vetkezet udvarhelyi gépmű­helyében Balogh Géza mű­helyvezető mondja: — A traktorosok kezde­ményezték a téesz válását. Munkahelyi közösségi ülé­sen volt erről szó. Szeret­nék, ha a közgyűlés titkos szavazással döntene erről. Próbáltam őket lebeszélni a kezdeményezésről. Nem ér­tik meg, hogy nekik lesz rosszabb. Szinte a semmi­ből kellene indulni. Minden ingatlan Berzencén van. Ud­varhelyen nincs szárító, nö­vényvédő raktár, megszűnt a vasútállomás ipari vágá­nya is. Leépítették a sertés- és a tehenészeti telepet. Megalakíthatnánk a Temp­lom Egere Téeszt. — 1975-ben, mikor egye­sült a két termelőszövetke­zet — mondta Rózsa Balázs traktoros — gazdagok vol­tunk. Lám, hova juttatott minket a közösködés. Ha nem lépünk minél előbb, akkor ez a folyamat fokozó­dik. — Hogy gondolják az osz­tozkodást? A szárítót, meg az ipari vágányt nem lehet kerekeken visszagurítani, vagy idegurítani Udvar­helyre. A sertés-, meg mar­hatelepet sem. Fizetni meg miből fizet a berzencei té­esz? — Nem tudjuk. Ezt döntsék el az okosok. Mi úgy érezzük, hogy kisebb közösségben jobban tudnánk dolgozni. A leendő kultúros ­Baloghné Faggyas Júlia a berzencei művelődési ház művészeti előadója, ö pályá­zik az udvarhelyi kulturosi szerepre. — Somogyudvarhelyen gazdag emberek laknak. A kulturházunk pedig szegé­nyes. A két szép szememért nem fognak eljönni az em­berek. (Pedig szép szemei vannak.) Elvárják, hogy a művelődési házban is ha­sonló körülmények várják őket, mint otthon. Ezért az első feladat a ház belső felújítása. Utána lehet el­kezdeni az érdemi munkát. Faggyas Júlia sorolta ter­veit az ifjúsági klubtól a néptáncegyüttesig. Lángra fújkálta Csokonai új heli­koni reményeinek parazsát. Balázs Andor Tanácstalan traktorosok Falugyűlés Pogányszentpéteren r­Óvodát a párthelyiségből! Víz után gáz? — Gazdát, sorompót a szőlőhegyre Vitán felül áll, hogy az egészségügyben sürgősen az átlagosat meghaladó bér­emelés szükséges. A tünte­tők és szakszervezeteik még­sem ezt követelik, hanem adókedvezményeket. „ Abban igazuk van, hogy nekik ez is jövedelem, mert a dolgozót nem az érdekli, mennyi a hruttója, hanem mi marad neki. A költség- vetésnek is látszólag mind­egy, hogy például 200 mil­lióval növeli a béreket, vagy ennyi adókedvezményt ad. A közvetett hatások azon­ban nagyon különbözőek. Minden normálisan szer­vezett gazdaságban arra kell törekedni, hogy a kü­lönböző ágazatokban fellépő költségek azonos módon ke­rüljenek számbavételre. Eh­hez többek ‘ között az kell, hogy az adókat mindenütt azonos szabályok szerint fi­zessék. Tehát, ha azt akarom tudni, hogy mennyibe ke­rül egy beteg egy napi kór­házi kezelése, akkor a dol­gozók bruttó bérét azonos módon kell figyelembe ven­ni. Ha a gazdaság többi szektorában minden dolgo­zónál maradó egy forint két forint bérnek és járulékának felel meg, akkor csak za­vart okoz, ha egyes szak­mákban ettől eltérő ará­nyokat alakítanak ki az A befűtött, rendben tar­tott kulítúrházban a régi jó szökés szerint az első szék­sorokat üresen hagyták, in­kább hátul álldogáltak a helybeliek: javarészt a fér­fiemberek, de asszonyok és otthon nem hagyható gyer­kőcök is figyeltek Mitnyek Ferenc népfrontelnök nyitó- szavaira. — Érdeklődés és nyugta­lanság. Ennyit a politikáról — summázta Zakócs László tanácselnök a véleményét, majd a múlt évi falugyűlé­sen benyújtott „étlap” fo­gásait húzta ki pontos, név­re szóló válaszokkal. Sze­métgyűjtő tartályra nem volt pénzük, de a játszótéri rendetlenséget és más köz­érdekű panaszokat sorra megszüntették. Ezután fel­olvasott egy beadványt, amelyet vagy hatvanan ír­tak alá. „A Dózsa utca elején a volt tűzoltószertárból né­hány éve hetven négyzetmé­teres párthelyiséget alakítot­tak ki... Ez állami tulaj­donban van ... A faluban jövőre 15, a következő esz­tendőktől viszont 23 óvodás korú kisgyerekkel számo­lunk, s indokolatlannak tartjuk, hogy naponta a szomszéd községbe hordják őket... Elhamarkodott volt az iskolák központosítása... Élve az újraszülető demok­rácia lehetőségeivel, kérjük, hogy a párthelyiséget köz­érdekből alakítsák át közsé­gi óvodának, egy kisebb bő­vítéssel1 a közétkeztetést is helyben meg lehetne olda­ná. A párttagok a régi könyvtárszobában, vagy a művelődési egyesületi ház­ban tarthanák gyűléseiket... Az átalakításhoz társadalmi munkát vállalunk.” — így a levél, amelyről az MSZP megyei szervezőbizottságát tudatta a tanács. A válasz gyors és kedvező volt: a kérés jogos, a bútorzatot is elfogadható áron átadja a párt. Az összeverődő tenyerek az egyetértést jelezték. Ez­után a régóta várt vízmű- építés költségeiről és körül­ményeiről szólt az eligazító elnöki szó. Elnyerték a me­gyei tanácsi céltámogatását, kész a két fúrt kút, s nem­csak közkifolyók, hanem házibekötések adják majd a komfortot. Egy család har­mincezer forintot fizet tíz év alatt, a szombathelyi víz-» ügyesek már dolgoznak és jövő augusztusra befejeződ­nek a tizenegy és fél millió forintos munkálatok, A ta­nács — ahogy eddig is, ez­után is derekasan: „beszáll” a költségekbe. A szentpéteriek fillérre megismerhették a másik há­rom községre — Iharosra, Iharosberényre és Inkére — fordított költségeket is, így a másutt szokásos „nekik miért jutott több” felhány- torgatása is elmaradt. Per­sze minden szép álomra nem futotta még, több köz­épület felújítása elmaradt. A négy településen erőtel­jes az igény gázhálózat ki­építésére, s akár a jövő év­től nekiláthatnának, ám az újabb tefhek vállalását még alaposan mérlegelni kell. Arról is pontos képet kaptak a falugyűlésen, hogy kik részesültek szociális vagy nevelési segélyben, ked­vezményes étkeztetésben: hogy csak tizenöten dol- dolgoztak a temető rendbe­tételén — ezt már ifj. Sza­bó Sándor elöljáró vette sorra —, viszont a világhá­borús emlékmű az összefo­gás példája volt. Javasolták, hogy Kovács Zoltánnak, a község hajdani kiváló nép­tanítójának is készíttessenek emléktáblát, majd Schwei­ger István, a kultúrház ve­zetőjét jutalmazták meg dí­szes plakettel sok éves mun­kájáért. A hozzászólók legbát- rabbja Takács Laiosné volt: — Köszönjük az újfalusi­ak nevében az új buszikité- rőt, de írják ki, melyik já­ratnak kell megállni, mert egyik-másik sofőr maga dönti el — emelte fel hang­ját, s tapasztalatait mások is megerősítették. Gács László tsz-elnökhe- lyettes: — Jövőre egyes permete­zőszereket csak engedéllyel lehet vásárolni, ezért a kis­termelőknek tanfolyamot indítunk — mondta, majd a föltételeket ismertette. Tu­datta még, hogy ingyen kapnak a vasúttól kavicsot a nehezen járható hegyi út­ra, s ehhez többen is csat­lakoztak. Megteltek a vezetők jegy­zetlapjai, Imrei Károly még a vízmű-hozzájárulás és az adókedvezmények összefüg­géseit ismertette, majd' beje­lentették: rövidesen öregek napját szerveznek. Pogányszentpéternek, a megyészéli kis falunak fél­ezres lélekszáma az utóbbi évtizedben alig csökkent. A higanygőzlámpák a járdák mentén most is zöldellő tu- jabokrokat világítottak meg. Novak Ferenc

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents