Somogyi Néplap, 1989. november (45. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-29 / 283. szám

1989. november 29., szerda Somogyi Néplap 7 SPORT Tizenhét aranyérem az országos bajnokságról A legfiatalabb (diplomás) hölgy triatlonista Gyerünk tovább, Zsuzsi! HLSZ­elnökségi ülés Akik szenzációs személyi változásokra vártak az MLSZ keddi elnökségi ülé­sén, azoknak csalódniuk kellett. A testület ugyanis 1989-es szereplését értékelte valamennyi korosztály vá­logatottja esetében. Dicsére­tet csak a 18 évesek együt­tese kapott, mivel bejutott a jövő évi nyolcas döntőbe. Az „A” együttes eredmé­nyeiről szólva dr. Laczkó Mihály elnök úgy véleke­dett: a beszámolót ugyan meghallgatták, de az ered­ménytelenséget elfogadni nem tudják. Szó esett a szövetség szervezeti és működési sza­bályzatának módosításáról, s bejelentették azt is, hogy a Foci című lap főszerkesz­tője, Hámori Tibor 1990. január elsejétől valószínű­leg megválik tisztétől. Fél­reértésre adott okot egy hétfői hír, amely szerint kedden dönthetnek az új szövetségi kapitány szemé­lyéről is. Dr. Laczkó Mihály pontosított: a december 19-i, újabb elnökségi ülésig fo­lyamatosan tárgyal Bicskei Bertalan jelenlegi kapitány­nyal arról, vajon a függet- ienitet szakmai vezetői be­osztás megfelelne-e neki ? Világossá vált az is, hogy a négyórás tanácskozáson a magyar futball egészének legégetőbb kérdéseiről vi­táztak, így szóba került az utánpótlásképzés, a felnőt­tek profi—amatőr vitája, a külföldre való szerződések rendjének felülvizsgálata. Az elnök úgy véli, 25 év alatt ne engedjenek az or­szághatárokon túlra, szer­ződni labdarúgót, ami pedig a játékosok státuszát illeti, ő inkább hajlik afelé, hogy amatőrök legyenek többsé­gében az NB I-ben, mert a teljesítményük egyáltalán nem profi jellegű ... Felvetődött, a 18 élvonal­beli csapat közül talán csak tucatnyi tudása üti meg az NB I-ben elvártat, de a szűkítésre az elnökségnek ftincs jogosítványa. A Magyar Autó- és Mo­torsport Szövetség is meg­tartotta az átalakuló-újjá- alakuló közgyűlését. A se­besség megszállottjai hírü­ket meghazudtolva éjfélbe nyúlóan vitáztak, tanácskoz­tak, szavaztak. Az egyesü­letek sajnos nem vették kel­lően komolyan a saját ügyüket, mert csak nyolcva- nan voltak ott a 133 érde­keltből. Mintegy négyórás meddő vita folyt arról, hogy a Ma­gyar Motorkerékpáros Szö­vetség kötelékébe tartozó szakosztályok vajon részt vehetnek-e szavazati jog­gal a MAMSZ közgyűlésén. Végül kiderült, hogy nem, s ekkor képviselőik és még néhány MAMSZ-os szakosz­tály egy másik terembe vo­NB I. tartalékbajnokság A bajnokság állása: 1. Ü. Dózsa 11 4 1 40-12 11 2. Bp. Honvéd 11 3 2 38-21 36 3. Csepel 11 1 4 37-18 34 4. Siófok 8 5 3 24-15 29 5. Haladás 8 3 5 27-25 27 6. Vác 7 3 6 27-24 24 7. PMSC 6 5 5 29-22 23 8. Vasas 7 2 7 29-31 23 9. FTC 6 4 6 29-22 22 10. Rába ETO 6 3 7 23-29 21 11. MTK-VM 5 3 8 23-28 18 12. DVSC 5 2 9 14-23 17 13. Videoton 4 3 9 18-29 15 14. Tatabánya 3 4 9 15-33 13 15. Veszprém 3 3 10 23-44 12 16. Békéscsaba 1 4 11 15-35 7 November 24-e és 26-a között Kecskeméten rendez­ték meg a könnyűbúvár uszonyos és búvárúszó ser­dülő és ifjúsági országos bajnokságot. A versenyen kiválóan szerepeltek az MHSZ Kaposvári Húskom­binát könnyűbúvárklubjá­nak sportolói. A kaposvári egyesületet 28-an képvisel­ték, és összesen 30 érmet szereztek. Kiemelkedett a teljesítményével társai kö­zül Petőfalvi Tímea, aki az ifjúsági leány korcsoport­ban hat egyéni számban lett bajnok. A fiúk közül az ifjúsági korcsoportba tartó-, zó Szlavicsek Szabolcs hal­mozta az érmeket. Négy bajnoki elsősége mellé még egy ezüstöt és további há­rom bronzérmet szerzett. Eredmények: Serdülő korcsoport: 25 m búvárúszás: 2. Hideg Izol­da, 100 m búvárúszás: 1. Hi­deg Izolda. 100 m uszonyos úszás: 1. Hideg Izolda. 200 m uszonyos úszás: 1. Ta- kátsy Anikó. 2. Hideg Izol­da és Kovács László. 400 m uszonyos úszás: 1. Takátsy Anikó, 2. Hideg Izolda, 3. Lute» Attila. 800 m uszo­nult, ahol külön utat járva kezdték meg a munkát. Az­után úgy öt óra elteltével volt elfogadott alapszabálya is a MAMSZ-nak, majd kö­vetkezett az elnökség és a tisztségviselők megválasztá­sa. Ekkor ismét két tábor­ra szakadt a társaság: volt egy jelölőbizottsági és egy Ferjáncz Attila köré tömö­rült csapat, s a küzdelem­ből az előbbiek kerültek ki győztesen. A MAMSZ elnöke dr. Pongrácz Antal lett, aki „mellesleg” a Magyar Olim­piai Bizottság elnökhelyet­tese. Elnökségi taggá vá­lasztották Baranyó Károlyt a Surján SE elnökét is. A közgyűlés úgy döntött, hogy a főtitkár személyére írjon ki pályázatot az elnökség. Körzeti labdarúgó-bajnokság, Tab őszi végeredmény 1. Gamás 11 9 1 1 36-12 19 2. Kisbárapáti 11 7 1 3 27-12 15 3. Visz 11 6 3 2 27-19 15 4. S.-meggyes 11 5 5 1 21-15 15 5. B.-szó II. 11 6 2 3 32-17 14 6. Ságvár 11 5 3 3 31-28 13 7. Somogytúr 11 2 5 4 20-24 9 8. Kánya 11 3 3 5 22-30 9 9. Kötcse 11 3 2 6 20-25 8 10. Kapoly 11 2 3 6 16-30 7 1. Nagyberény 11 1 4 6 19-32 6 12. T.-koppány 11 1 — 10 14-41 2 nyos úszáö: 1. Takátsy Ani- kó és Kovács László. 3. Vincze Anett. 4x100 m vál­tó: 1. Kaposvári Húskom­binát leánycsapiata (Hideg Izolda, Vincze Anett, Pető­falvi Lilla, Takátsy Anikó) új országos csúccsal. 2. Ka­posvári Húskombinát fiú­csapata. Ifjúsági korcsoport: 400 m búvárúszás: 1. Petőfalvi Tímea és Szlavicsek Sza­bolcs. 800 m búvárúszás: 1. Petőfalvi Tímea és Szlavi­csek Szabolcs, 2. Koczka Zsolt, 3. Hajdú Sándor. 200 m uszonyos úszás: 1. Pető­falvi Tímea, 3. Szlavicsek Szabolcs. 400 m uszonyos úszás: 1, Petőfalvi Tímea, 2, Szalvicsek Szabolcs. 800 m uszonyos úszás: 1. Pető­falvi Tímea, 3. Szlavicsek Szabolcs, 1500 m uszonyos úszás; 1. Petőfalvi Tímea, 3. Szlavicsek Szabolcs. 4x100 m váltó: 1. Kaposvári Hús­kombinát fiúcsapata (Kocz­ka Zsolt, Szlavicsek Sza­bolcs, Hajdú Sándor, Móga Zsolt), 4x200 m váltó: 1. Kaposvári Húskombinát fiú­csapata (Koczka Zsolt, Szlayicsek Szabolcs, Hajdú Sándor, Móga Zsolt). Elnökké történt megvá­lasztását követően dr. Pong­rácz Antal lapunknak is nyilatkozott. — Elnök tJr! önt mint ízig-vérig olimpiás sportve­zetőt mi csábította ide a magyar sport egyik mosto­hagyerekéhez? — Egyrészt a technikai sportok népszerűsége. Úgy látom, ma egy-egy jólsike- rült autóversenynek több nézője van, mint a koráb­ban nagy tömegeket vonzó labdajátékoknak. Az autó és a motor a jelen és a jö­vő század sportja, felfutó ágban van. Nincs ugyan még autó- és már nincs motorkerékpárgyárunk, de a színvonalas versenysport­ra széles körű az igény. A technikai sportok hatalmas erőket képesek megmozgat­ni. Nem kell messze menni példáért: egy olyan kis tsz, mint a Surján Völgye képes volt Cserénfán európai él­vonalba tartozó motor- és ralicrosis-pályát építeni. • Másodsorban pedig min­den gazdasági gond ellenére úgy látom, hogy soha ek­kora mennyiségű pénz. nem Budapesten látta meg a napvilágot tizenhat évvel ezelőtt. Onnan Barcsra, majd 1979-ben Kaposvárra költöz­tek. Most a Táncsics Mihály Gimnázium 3 A osztályának tanulója, speciális matemati­ka tagozatra jár. L elovics Zsuzsanna — mert őróla van szó — látha­tóan feszengve érzi magát az újságíró előtt. Készült a beszélgetésre: fotókat, pla­kátokat hozott magával. Fia­tal kora ellenére már jó né­hány sikerrel büszkélkedhet. Hogyan lett Zsuzsi triat­lonista? Egészen kicsi kora óta rendszeresen úszik. Majd négy évvel ezelőtt megszün­tették azt a csoportot, ame­lyiknek tagja volt. Ekkor kérdezte meg tőle Kovács László, a búvárúszók edzője, hogy volna-e kedve ehhez a sporthoz. Zsuzsa igennel fe­lelt, s rövid időn belül szál­lította az eredményeket. A gyermek országos bajnoksá­gon a 4x100 méteres váltó tagjaként aranyérmet nyert, majd a serdülők között — szintén a váltóban — má­sodik lett. Beszélgetésünk során több­ször is szóba hozza Ko­vács László nevét. Szeretet­tel és nagy melegséggel be­szél róla. Nagyon sokat kö­szönhet neki. Mint mondja, ő volt az az edző, aki igazi sportolót faragott belőle. Az uszonyos úszás mellett Zsuzsi más sportot is űzött: rendszeresen futott. A kü­lönböző mezei és pályabaj­nokságokon ő képviselte is­kolájának színeit. A.verse- nyékén mindig az élbolyban végzett. Tavaly egy edzést követően megakadt a szeme az uszoda falára kifüggesz­tett felhíváson. De erről me­séljen ő. — A felhívás egy trlat- lonversenyre invitált. Az állt rajta, hogy úszni, futni és kerékpározni kell. Azt sem tudtam, hogy mi az a triatlon, de úgy gondoltam, kipróbálom. A verseny meg­győzött arról, hogy ez a sport áll a legközelebb hoz­zám. Rendkívül nagy felké­szültséget igényel; ez való volt még a technikai spor­tokban, mint jelenleg, de az előrébb lépéshez ez is ke­vés. A bővebb anyagi hát­tér biztosításához szeret­nék segítséget nyújtani új munkamódszerek kidolgo­zásával. — Miként kívánja a kap­csolatot tartani a szakosz­tályokkal, g, versenyzőkkel? — Elvem, hogy a szövet­ség van a versenyzőkért és nem fordítva. Együttműkö­désünkben követelmény a szoros kapcsolattartás, és a vélemények előzetes egyez­tetése. Minden fontos kér­désben körleveleket fogunk eljuttatni az egyesületekhez. Évente legalább egy közgyű­lést kell tartanunk. Szerencsé­re olyan sok a versenyzőnk, így mindenkivel külön-kü- lön nem tudok beszélni, ezért a versenyzőknek ér­dekvédelmi szervezetet kell alakítani, és ennek kereté­ben kell eldönteni a vitás kérdéseiket. Csak a kikris­tályosodott véleményeket vigyék az elnökség elé. — ön nem kifejezetten szakértője az autó- és mo­torsportnak. Szükségét lát­nekem. Fényképalbumot vesz elő, és mutatja a ver­senyeken készült felvétele­ket. — Ez tavaly készült Ti­hanyban a „Panatta fitt” nemzetközi versenyen. Ott ezüstérmet szereztem. A diákolimpián épp hogy le­csúsztam a dobogóról, ne­gyedik lettem. Idén volt az első országos bajnokság, ahol a felnőttek mezőnyében a hetedik helyen végeztem. Majd a „Vasi vasember” triatlonversenyről készült fényképeket mutatja. Hosz- szasan mesél az ott szerzett élményeiről. A népes női mezőnyben — ilyen, az én szerencsém — kilenc perc­cel maradtam el a bronzér­mestől, így ott is negyedik lettem. Büszkén mutatja a Vas megyében kapott diplomáját. Somogybán csak három hölgynek van ilyen. Beszél­getésünk . soi'án kiderült, hogy az országban a gyen­gébbik nem képviselői közül Zsuzsa a legifjabb „diplo­más”. Aztán az idén nyáron Bog- lárlellén rendezett verseny került szóba, amelyet meg­nyert Lelovics ZsLuzsanna. És Zsuzsi úgy nyert a Ba­laton partján, hogy oda nem egészségesen érkezett... De erről egy kicsit ké­sőbb. Előbb arról faggatom, hogyan tudja összeegyeztetni a sportolást a tanulással. — Nagyon nehezen — ja-e egy tanácsadói szakér­tőtestület létrehozásának? — Buta ember az, aki mások véleményét nem ké­ri ki, ha ez szükséges. Ügy érzem, a szakbizottságok, il­letőleg azok vezetői önma­gukban is szakértői testüle­tet képeznek, amelyekre nyugodtan számíthatnak szakkérdésekben. Emellett meg kellene fontolni, hogy a szövetségnek legyen a jö­vőben egy olyan csapata, amelynek feladata a sport­szakmái kérdések állandó napirenden tartása. — Ennek mi is örülnénk. Viszont van egy komoly bá­natunk: a ralisportot — szerintünk indokolatlanul — egyre több helyről száműzik környezetvédelmi _____okokra v aló hivatkozással. Tud-e, kíván-e gondunk megoldá­sában segíteni? — Mindent el kell vállal­ni, amihez a szövetséginek ereje van, így ezt is. A kö­zeljövőben leülünk tárgyal­ni a környezetvédelem or­szágos vezetőivel és igyek­szünk egyezségre jutni. Re­mélem, jövőre is legalább annyi versenyük lesz, mint az idén volt. Dr. Kaponya István hangzik a tömör, világos fe­lelet. Naponta általában öt órát szoktam edzeni, de ha kevesebb a tanulnivaló, ak­kor még többet. Reggel öt­kor ébredek. Amíg nyitva volt az uszoda, lejártam úszni. Most futok reggelen­te. Majd iskolába megyek, utána pedig újabb edzés kö­vetkezik. Délután hazame­gyek tanulni, majd este is­mét edzéssel fejezem be a napot. — Nem megy a sport a tanulás rovására? — Nem, nem! — tiltako­zik határozottan. Elsőben 4,7, a múlt tanévben pedig 4,6 volt a tanulmányi átla­gom. Vannak tanárok, akik megértőek, mások kevésbé. Amikor esténként fáradtan hazaérkezem, sokszor elgon­dolkodom a kérdésen. Va­lóban szükség van-e a sport­ra? S ha igen, emiatt ha­nyagoljam el a tanulást? De a kettő közül melyikről m'ondjak lé? Én úgy érzem, mindegyikre szükség-' van. Sport nélkül nem lenne tel­jes az életem ... Zsuzsi szeret iskolába jár­ni. Becsüli és tiszteli taná­rait. Boldogan mondja, hogy milyen jó az osztály­közösségük. Ahogy ő fogal­maz. „élmény suliba járni”. A matematika, biológia és a kémia tartozik a kedvenc tantárgyai közé. Az orvos­tudományi egyetem gyógy­szerészeti karán szeretne toV vábbtanulni. De most szakadjunk el a gimnáziumtól és térjünk vissza arra a bizonyos bog- lárlellei versenyre! — Éreztem, hogy nem va­gyok teljesen rendben. Egyre nehezebben készültem á versenyekre, míg végül szep­temberben megműtötték. Csaknem fél évet ki kel­lett hagynia. Hogy ez mit jelent egy versenyző életé­ben, azt csak az tudja iga­zán megérteni, aki valaha is sportolt. Sokáig tartott, amíg teljesen felépült. Hosszú időt vett igénybe fel- gyógyulása. Azóta újult erő­vel és megkétszerezett aka­rattal dolgozik. Könnyes szemekkel be­szél barátairól, osztálytársai­ról, és mindenekelőtt a szü­leiről, húgáról. Hálával tar­tozik mindannyiuknak. ök voltak azok, akik a nehéz időkben is mellette álltak és biztatták: Zsuzsi, ne hagyd abba! Gyerünk, dolgozz to­vább! Igen, az ő szavukra hallgatva vált bizonyossá számára: érdemes tovább csinálni. Legvégül a hogyan to- vábbról, a terveiről kérde­zem. — Minél több versenyen szeretnék indulni — mond­ja. Nagy vágyam, hogy az országos bajnokság első hat helyezettje között végezzék. Lassan búcsúzkodunk egymástól. Nehéz ilyenkor a riporter dolga. Valami biz­tatót kellene szólni. S mi mást mondhatnék, mint amit a barátok, az osztálytársak és a szülők: Gyerünk to­vább, Zsuzsi! Fenyő Gábor Ma: MK-merkőzés Siófokon Ma délután 13 órakor á Magyar Kupa myolcaddön- tőjének első mérkőzésére kerül sor siófokon: az NB Il-es Mohács együttese ér­kezik a Balaton-partra. — Nagyon komolyan, kell vennünk az összecsapást —- mondta Gellei Imre vezető­edző —, hiszen a Mohács a nyugati csoport 6. helyén zárta az őszi idényt. Választottak az autósok és a motorosok Interjú a MAMSZ új elnökével „A szövetség van a versenyzőkért”

Next

/
Thumbnails
Contents