Somogyi Néplap, 1989. október (45. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-28 / 256. szám
1989. október 28., szombat Somogyi Néplap A szárszói általános iskolában. a harmadik osztályosoknak tart rajzórát. Éberen figyelem minden szavát. mozdulatát. Régóta ismerem: tudom gyengéit, tudom, miit jelent számára a család, a művészet, az iskola. Ez utóbbiról akarok ott, a gyerekek között még többet megtudni. Megbizonyosodni arról, hogy Szőke György otthon van az iskolában, hogy természetes közege a tanterem, s hogy ő valóban az, aminek vallja magát: pedagógus. Kavicsok, gesztenyék vannak a gyerekek előtt a pádon. Ez a második órájuk rajzból; a lapon már felismerhetők a tárgyak. A tanulók a kilencévesek természetességével végzik feladatukat, nem zavarja őket az idegenek jelenléte. Kezek emelkednek, kérik a tanár bácsi segítségét. S ahogy a padok fölé hajol, ahogy újra és újra elmagyarázza a tennivalókat, már tudom: Szőke György nemcsak elvégezte a főiskolát, hanem azt is, hogy igazi pedagógus. — Ezt kaptam otthonról; ezt nevelték belém, hiszen apám, anyám és testvérem is pedagógus. A szónak igazán akkor van jelentősége, amikor körülöttünk minden inflálódott. Nem tudom pontosan, mit jelent ma a korszerű cselekvés, s hogy mások mit tartanak annak. Én nem akarok mást, csak néhány biztos pontot lerakni a jövő nemzedékének. A rajztanítás számomra a vizuális nevelést jelenti. Látást akarok tanítani, befogadást; azt, hogy az egyetemes művészeti értékre. érzékenyek legyenek. Szeretném, ha a gyerekek is megtudnák, milyen nagy erőt ■tud adni a kép és a zene. Ma ott tartunk, hogy sokan szégyellik a kollégák közül a szakmájukat, sokan kinevetik és szánakoznak a pedagógusokon. Lázongó főiskolás koromban nem hittem volna, hogy a tanári pálya védelmében egyszer harcba indulok. Gyakran beszélünk a feleségemmel — aki a siófoki gimnáziumban tanít — erről a témáról. Az elkeseredés néha keserű indulatokat szül, s érzem, tudom és mondom; mi lesz a gyerekekkel, mi lesz a jövő nemzedékével, ha már én is elhagyom, na Japán készülék Mosdóson Az év elejétől dolgoznak a mosdósa tüdőgyógyintézetben a japán ultrahangos készülékkel; a szív és a hasi szervek fájdalommentes, gyors vizsgálatát tudják elvégezni vele. A készülék beszerzéséhez jelentős támogatást kaptak több kaposvári vállalattól Fotó: Jakab Judit Kép, katedra, küldetés^ már mi is elhagyjuk ezt a pályát. Talán e sok vívódásnak köszönhető, hogy így megedződtem. Ma már nem hagyom magam könnyen leépíteni; „rábeszélős” pofa vagyok, ha az igazságomról van szó. Tanítás után Szökéék szolgálati lakáséban folytatjuk a beszélgetést. Csak a fotós kolléga csodálkozik el, amikor Szőke György, a festő bemutatja műtermét. A kétszobás lakásban egyszerűen nem volt más lehetőség, mint száműzni a befőtteket, a savanyúságokat, s a művész úr máris birtokba vehette a spájzot. Amíg ez a lakás lesz az otthonuk, nem kell attól félni, hogy Szőke Györgyöt elkapja a gigantománia. A 2x1 méteres tér szerencsére csak az alkotások méreteit befolyásolja, a művész fantáziáját nem. — Soha nem volt bennem exhibicionizmus, ezért is tudok élni egy ilyen kellemes kis faluban, mint Balatonszárszó. Dürrenmatt szerint értéket alkotni csak elbújva lehet, s nem úgy, hogy önmagát mutogatja az ember. Az élet kínos napjaiért vigaszt találok a festésben, bár lényegileg ezt nem tudom soha feloldani. Tény, hogy az alkotás számomra életszükségletté vált; olyan dolgokat tudok így elmondani, amilyeneket másként képtelen lennék. Képeimben mélyebben élem át a valóságot, mint mások. Az én pályám egoista, tanácsért és feloldozásért csak a művészetekhez fordulhatok. Felállítottam magamban egy mércét, s nem adom lejjebb. Furcsa a művészvilág, és én nem vagyok mappázó típus. Azt vallom, hogy a művek menedzselik a művészt. Helytállnak önmagukért és értem. Legalább úgy elzárkózom a profizmustól, mint az amatőr címtől, s ez annak köszönhető, hogy kiölték belőlem a tekintélytiszteletet.. Lehet, hogy 35 évem ellenére sikeresebb művész lehetnék, ha nem ott vagyok lázadó, ahol nem kéne, ha elismerem az alá-fölé rendeltségi viszonyt. — Nem, ne hidd azt — mondja mosolyogva —.hogy el vagyok telve magammal és magamtól! A nagy mesterek iránt én nagy tiszteletet érzek. Tudom, bogy mely korban milyen műfajban lehetett igazán rangosat alkotni. Most úgy érzem, az ezredforduló képzőművészeti sikerága a grafika lehet: konkrét, kemény, karakteres. Alkalmas a napi történések vizuális megfogalmazására. Az olaj csodálatos. Nincs olyan emberi érzés, hangúját, amit olajjal ne lehetne megfesteni. Az olaj nyugodt embert kíván, s ezért gyakran heteket, hónapokat kihagyok; pihentetek és feltöltődöm. Kiállítási meghívók, katalógusok kerülnek elő, egy fiatal művész pályájáról vallanak, önálló bemutatkozása Ajkán, Kaposváron, Dunaújvárosban, Szárszón, Berényben, Boglárlellén. Eseti meghívások megyei tárlatokra, külföldre. — öt-hat éve veszek részt az Ajkai Grafikai Műhely munkájában. Szakmailag, emberileg is sokat adott nekem ez a közösség akkor, amikor művészileg mélyponton éreztem magam. — Ez vagyok én — tárja szét karjait. — Ott az iskolában mi vagyunk. Mi, pedagógusok. A kiállításokon pedig én vagyok. Én, Szőke György. Süli Ferenc Süli Ferenc riportja Fotó: Jakab Judit MÚZEUMBARÁTOK FÓRUMA Á hozzánk települtek öröksége Magyarrá lett keleti népek A Somogy Megyei Múzeumok Baráti Köre ismét ösz- szejövetelre invitálta a hazánk múltja iránt érdeklődő közönséget. Két vendéget köszönthetett kedden este a múzeum nagytermében helyet foglaló érdeklődők maroknyi csoportja. Dr. Pálóczi Horváth András, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum tudományos főmunkatársa A magyarrá lett keleti népek címmel tartott előadást, a Svájcba emigrált Parkas-Kündig László pedig megyénk tudományos és kulturális életének felvirágoztatásához ígért erkölcsi és anyagi támogatást. A kis számú, de érdeklődő közönség először Farkas-Kündig László bevezetőjét hallgatta meg. (A vele készített interjút hamarosan közöljük.) Dr. Pálóczi Horváth András régész üdvözölte ezután a baráti kör tagjait. Személyében olyan tudós kutatót ismertünk meg, aki 20 éve folyamatosan tárja és dolgozza fel a hazánkba települt keleti népek régészeti, etnikai és kulturális örökségét. A magyarrá lett keleti népek című kötetben már megjelent egy nagyobb terjedelmű írása a kun betelepültek őstörténetéről. De elkészült egy terjedelmesebb munkája is, amely azonban hét éve vár a könyv formájában történő megjelentetésre. A nomád életmódot folytató, sztyeppén élő kun, besenyő, uz és jász népesség közül hazánkban főleg a kunok és a besenyők tömeges „honfoglalását” lehet nyomon követni — mondta az előadó. — Ezek a népcsoportok találkoztak a Kárpát-medencében azokkal a nyugati népekkel — például németekkel —, amelyek sok jeles tulajdonságot, munka- és tisztaság- szeretetet adtak át a bevándorlóknak. — Mit köszönhettünk a keleti népeknek? — tette föl a kérdést a kutató. Természetesen nemcsak a negatívumot: bár a középkorban a pogány létből és az állandó helyváltoztató nomád életmódból következő kulturális hátrány megbélyegezte ezt a népességet. A kereszténnyé válás, valamint a letelepedés azonban pozitívan hatott ♦létmódjuk további alakulására. Az asszimiláció persze nem következett be azonnal, ugyanis a középkori felfogásban a nemzetiségi lét fogalma anakronisztikus volt. A nemzeti különállás, mint olyan, még nem létezett. Példa erre az a tény, hogy a letelepült keleti népek elfogadták a magyar királyság fennhatóságát, az állam egyenrangú alattvalói lettek. Így a különböző kiváltságok is megillették őket, és ez vonzóvá tette számukra a királyság nemzetiségi politikáját is. Szent István király intelme, miszerint az országnak érdeke, hogy minél több idegen telepedjen le, a török támadás idején is beigazolódott. A Keletről jött népcsoportok erősítették az ország egységét. A kereszténység felvétele után már több etnikum olvadt bele nyomtalanul a magyarságba úgy, hogy nyelvében és kultúrájában js magyarrá vált. A XIII. században emellett még létrejöttek önálló etnikai csoportok Is, főleg a jász és kun népcsoportokból. A besenyők azonban nyomtalanul beolvadtak az egyes területek — például a Sárköz — lakosságába. A Nyugatról betelepültek Erdély és Kelet-Magyaror- szág területén honosították meg sajátos hagyományaikat, és 300 évig háborítatlanul éltek azon a vidéken. Ugyancsak jelentős volt a XVIII. századig a Volga, valamint a Khorezm vidékéről letelepült mohamedán lakosság. Fontos szerepet töltöttek be a nyugati és keleti — főleg arab — népekkel folytatott kereskedelemben. Dr. Pálóczi Horváth András diaképekkel illusztrálta előadását. Olyan különleges, általa feltárt leleteket láttunk, melyek egyediek és híven mutatták az említett keleti népek' életmódjának, kultúrájának változásait. Kár, hogy a valóban tudományos igénnyel felépített és nagyon tartalmas előadást kevesen hallgatták végig. Ajánlatos lenne, ha a későbbiekben a történelem iránt érdeklődő középiskolás fiatalok is „betalálnának” a múzeumba. Várnai Ágnes
