Somogyi Néplap, 1989. október (45. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-27 / 255. szám

1989. október 27., péntek Somogyi Néplap 7 HsportEI SZEZON-VEG Mindenekelőtt a legfonto­sabbat: ha a jelen írásomért netán megkapnám a Rózsa Ferenc-díjat, úgy a vele já­ró pénz ötven százalékát felajánlom a mozgássérült magyar labdarúgók megse­gítésére. Azt mondják, hogy nem vállaltam nagy kockázatot? Valóban! De azért szép gesz­tus tőlem. Nem? Az viszont egy cseppet sem véletlen, hogy éppen nekik szánom e szép summát. Mert hát tő­lük kaptam az ötletet is. Szerda este hallottam, a gö­rögök elleni mérkőzés előtt, hogy válogatottunk aznapi prémiumának ötven százalé­kát felajánlja a gyermekfo­ci javára. No, még csak ez kellett. Ebből is látszik, hogy nemcsak a játéktéren gondolkodnak lassan. Egyéb­ként sem hinném, hogy az ötlet tőlük származott, mert kii látott olyat, hogy vala­kink) azért fizessen(ek), hogy a konkurencia mielőbb és minél jobban megizmosod­jon? E kilencven perc még inkább megerősített hitem­ben. Az öreguras focit látva másokkal együtt én is úgy véltem: ezek a fiúk szentül hiszik, hogy még hatvan­éves korukban is a zöld gye­pen riogathatják a hazai közönséget. Egy szó mint száz: az iram alapján már- már magam is hinni kezd­tem, hogy ilyen tempóban a sírig hűek maradhatnak a labdarúgáshoz. Akár mint aktívak is. Ö Ráday úr, ha ezt még az unokáink is lát­ni fogják... Hogy a tárgyban szereplő felajánláshoz milyen meg­fontolás vezérelte jobbnál jobb labdarúgóinkat, csak sejtem. Ügy tűnik: hama­rabb beszéltek, mint gondol­kodtak. Mintha megbánták volna csodált nagylelkűsé­güket, igyekeztek mindent elkövetni a pályán, hogy ha ígéretüket nem is, de a fel­ajánlásuk felét „visszaszív­ják”. Talán ezért sem szív­ták fel magukat, s bár ott­honosan mozogtak a zöld gyepen — értem ezalatt: mintha házipapucsban cso­szogtak volna —, arra mind­végig roppant pedantériával ügyeltek, hogy azért el ne kényeztessék azokat a „Gó­liát” gyerekeket, akiknek a „lozsót” ígérték. Ügy hatott a kívülálló szemében a do­log, mintha valakinek jó szívvel nyújtanának egy egész kiflit, de amikor az illető boldogan — ajkán a köszönömmel — érte nyúl, az adományozó középen jól megmarkolja és így kezében marad a fele. Nem kívánom tovább gombolyítani gondolatmene­temet, de beleborzadok a tu­datba, hogy végül is ezek a totyogó öregurak lesznek az utódok példaképei! Ha ez a futball (amit szerdán legalábbis annak neveztek), akkor — félre a tréfával — valamennyi labdarúgóklub önként mondjon le vagyo­náról, ingóságait és ingatla­nát ossza szét a rászorulók között. Vagy vegyenek rajta virágot és vigyék ki a te­metőkbe. Legalább nyugtas­sák meg a háborgó lelkeket! E „játék” után Orth. Zsók, Platkó, Schlosser, Bozsik és a többiek talán ma is forog­nak a sírjukban. Vagy mást mondok: a „minőségi” portékák eladása után a játékosbörzén tart­hatnának egy szezonvégi ki­árusítást. (Jutási) Budapest Nagydíj: augusztus 5. Három új helyszínnel bő­vül a jövő évi atlétikai Grand Prix-sorozat, a Buda­pest Nagydíj időpontja augusztus 5. lesz — hozta meg döntéssel felérő javas­latát Amszterdamban a naptáregyeztető kongresz- szuson az IAAF Grand Prix- bizottsága. Bár ahhoz, hogy érvénybe lépjen a most ki­alakított program, az IAAF tanácsának is jóvá kell hagy­nia — a legközelebbi ülésük januárban, Tokióban lesz —-, de ez többnyire csak merő formalitás. így szinte biz­tosra vehető, hogy a jövő évi Hungalu Budapest Nagydíj nagyszerű időpont­ban, a legrangosabb GP-ta- lálkozókat — Brüsszel, Zü­rich, Nyugat-Berlin, Köln — felölelő augusztusi sorozat kezdő állomásaként kerül megrendezésre. Növelték a GP-viadalok számát. Három új helyszín csatlakozott az 1985-ben életre hívott IAAF Mobil Grand Prix-sorozathoz: Sao Paolo, Pozsony és Lille. Így az eddigi 16 európai szín­hely 18-ra bővült, míg a tengerentúlon csak két GP- versenyt rendeznek. A jövő évi sorozat befeje­zése a szeptember 7-i Grand Prix-döntő lesz. Ennek Gö­rögország fővárosa, Athén ad otthont. Síelők, figyelem! Bár az időjárás egyelőre nem emlékeztet még a kö­zelgő télre, de a havas na­Egymillió a semmiért Ma az ország nehéz gazdasági helyzetében, amikor minden fillér számít, nem érdektelen papírra vetni, hogy mibe került az MLSZ-nek a szerdai válogatott mérkőzés. A szövetség gazdasági vezetői az MTI ren­delkezésére bocsátották a mérleget; ebből kidferül — s ez várható volt — alaposan ráfizettek a szükségtelen találkozóra. A „bevétel” oldálon mindössze két tétel található: 500 ezer forint a televíziós jogdíjból és 137 919 forint a belépőjegyekből, összesen tehát 637 919 forint. A „KIADÁS” OLDAL TÉTELEI: Idegenlégiósok repülőjegye: Tatai edzőtáborozás: Tervezett prémium a döntetlenért: Görögök vendéglátása: Játékvezetői költségek: Pályabér: Rendezési költségek: Egyéb: 366 698 100 000 540 000 (fejenként 30 ezer) 145 000 60 000 38 604 276 830 20 000 Összesen: 1 547 132 forint. A ráfizetés tehát csaknem egymillió forint miért... a sem­pokra máris megkezdi felké­szülését a Kaposvári Sza­Megyei labdarúgó-bajnokság Hét közben játszották Labdarúgás A megyei ff. osztály hét végi eredményei badidő Síegyesület. Vasár­nap 9 órától várja a. téli sportok kedvelőit a hangár­dombi pályán, s hozzáfog­nak a terep rendezéséhez. Az egyesület biztosítja a szerszámokat, az érdeklődők Csokonydvisonta— Somogyi B. SE 2-1 (1-0) Csokonyavisonta, 200 né­ző. V.: Pálfy. Az alacsony színvonalú mérkőzésen a vártnál is ne­hezebben győzött a fáradt csapat benyomását keltő lis­tavezető. Góllövők: Pörögi, Németh, illetve Hajmási. Jók: Belső, Horváth, Fábi­án, illetve Hajmási. Északi csoport: Balaton- endréd—Balatonszabadi 0-2, Balatonkeresztúr—Latinca SE 2-2, Kéthely—B. Vasas 2-2, Zamárdi—K. Gazdász 2-1, Balatonszemes—öreg­lak 4-0, Mernye—Szőlősgyö- rök 2-1, Táska—Balatonszár­szó 3-0. Déli csoport: Taszár—Ber- zence 4-0, Zimány—Kapós- mérő 1-1, Szülök—Kutas 2-0, Bélavár—Somogytornóca 3-1, Somogyudvarhely—Inke 1-4, Tárany—Gyékényesi Tsz SK ‘ 1-3, Kadarkút—Szőnyi SE 1-0. 1. Szőnyi SE 25, 2. Inke 21, 3. Szülök 20 pont. csupán a munkakedvüket hozzák magukkal. A hely­színen lehetőség nyílik az újjáalakult szabadidő síegye­sületbe történő belépésre. Egyéb fohtos információkkal is megismerkedhetnek a résztvevők. Labdarúgás Valamennyi osztályban a kezdési idő 13.30 ó. SPORTMŰSOR Asztalitenisz NB III Pécsi Gázmű—Idill SE 8-8 A megerősödött pécsi csa­pat ellen csak döntetlenre futotta. Gy.: Horváth, Popo- vics 3—3. Háttá, Fábos 1—1. Megyei kézilabda­bajnokság Eredmények Fonyód—Segesd 24-23, Fo­nyód—Kéthely 24-21, Segesd —Latinca SE 29-18. Nők: Barcs—Siófok 12-25, Tungsram SE—Kaposgép 10- 14. PÉNTEK Kosárlabda NB II: K. Honvéd—Szek- szárd, Kaposvár, városi sportcsarnok, 18 ó. Kézilabda Megyei bajnokság: Segesd —Kéthely, Segesd, 17 ó, Ta­szár—Fonyód, Taszár, 18 ó. Csurgó—Latinca SE, Csurgó, 18 ó. SZOMBAT Kosárlabda NB I: Bázis K. KK—Hód­mezővásárhely, Kaposvár, városi sportcsarnok: 16, if­júsági 17.30 ó. Röplabda NB 11: Kasi—Keszthely női mérk. Kaposvár, Toldi isk., lló. Asztalitenisz Megyei II—III. osztályú egyéni bajnokság. Kaposvár, Kaposplast női csarnok, 9.30 óra. Kézilabda Megyei bajnokság-, női mérkőzések: Balatonszárszó —Kaposgép, B.-szárszó, 11 ó, Tungsram—Siófok, Ka­posvár, 11 ó. Labdarúgás NB I: Siófoki Bányász— Csepel. Siófok, 16 ó. Jv.: Plasek (Varga L„ Bay). Tar­talékmérkőzés: 13.30 ó. Megyei I. osztály: Kapos­gép VL—Somogyszob, Ka­posvár, textiles pálya, 13.30 ó. (Polecsák.) Megyei 11. osztály. Déli csoport: Szülök—Somogytar- nóca. ötpróba Olimpiai ötpróba kerék­pártúrája. Boglárlelle, Kos­sá I. Ált. Isk. Rajt: 9 ó. VASÄRNAP Kézilabda Megyei bajnokság: KVGY Vasas—Fonyód, Kaposvár. 10 ó. NB III (az elöl állók a pályaválasztók): Boglárlelle —K. Építők (Pauer), Csurgó —K. Honvéd (Lehel), Bony- hád—Marcali (Vavika), K. Rákóczi—Szigetvár (Lubas- tyik). Megyei 1. osztály: Len­gyeltóti—Balatonszentgyörgy (Laskai), Nagyatád—Barcs (Szentgyörgyi), Balatonföld- vár—Somogysárd (Pápai I.), Homokszentgyörgy—Nagyba­jom (Fogta), Tab—Kiss J. SE (Pesti). Megyei II. osztály: Déli csoport: Kutas—Zi­mány, Kaposmérő—Taszár, Szőnyi SE—Tarany, Gyéké­nyes—Somogyudvarhely, In- ke—Bélavár, Berzence—Ka­darkút. Északi csoport: B. Vasas— Balatonkeresztúr, Latinca SE—Balatonendréd, Bala­tonszárszó—Mernye, Szőlős- györök—Balatonszemes, öreglak—Zamárdi, K. Gaz­dász—Kéthely, Balatonsza­badi—Táska. HÍREK OKTOBER A nap 6.20 órakor kél, és 16.37 órakor nyugszik; a hold 4.06 órakor kél, és 15.22 órakor nyugszik. 27 Továbbra is napsütés Péntek Napközben folytatódik a derült, száraz idő A változó irányú szél csak kissé élénkül meg Szabina A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, pén­teken 18 és 23 Celsius-fok között alakul. A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság tájékoztatása szerint a 43. heti lottó­számsorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 14, 24, 26, 37, 83 Az október havi tárgy- nyeremény-sorsoláson a 40. heti szelvények vesznek részt.­— A finn Fehér Rózsa lo­vagrend 1. fokozatát ado­mányozták Kodály Zoltán- nénak a finn—magyar ze­nei kapcsolatok terén kifej­tett munkássága elismerése­ként. A kitüntetést Risto Hyvárinen, a Finn Köztár­saság budapesti nagykövete nyújtotta át. — Irodalmi napok kez­dődtek tegnap Debrecenben. Az akadémiai bizottság székházában Pomogáta Béla tartott vitaindító előadást, majd Pogány diaszpóra cím­mel a nyugati magyar köl­tők mutatkoztak be irodal­mi esten; ezen közreműkö­dött Szabó András és Diny- nyés József előadóművész. — A Budapest Bank no­vember 20-án fiókot nyit Marcaliban, a volt városi MSZMP-székház földszint­jén. A hagyományos banki­pénzügyi tevékenységen kí­vül hitel- és számlaügyek intézésével is foglalkozik; január 1-jétől devizaszámlát is vezet, valutát vesz és el­ad. — Önkéntes véradáson vesznek, részt a Magyar De­mokrata Fórum karádi szervezetének tagjai novem­ber 8-án. A szervezet felhí­vással fordult a község ve­zetőihez, hogy jó példával járjanak elöl, akkor a la­kosság is felsorakozik utá­nuk az „Arjunk vért, hogy kaphassunk!” akcióban. — Korszerűsíti sütőipari üzemét a csurgói áfész. A régi üzemben házias jelle­gű kenyeret akarnak sütni, konkurenciát teremtve ezzel a Sütév csurgói kenyér­gyárának. — Megalakult Zimányban a Független Kisgazda-Föld­munkás- és Polgári Párt he­lyi szervezete. 50 éve halt meg a szegedi születésű Csonka János (1852—1939) gépész­mérnök és feltaláló, a ma­gyar motor- és gépjármű­gyártás megindítója. Iskoláit Szegeden végezte, s az ap­ja kovácsműhelyében szer­zett elemi műszaki ismerete­it külföldi útja során Bécs, Zürich, Párizs és London nagy gyáraiban gyarapította. Hazatérése után a budapesti Műegyetem műhelyfönöke lett; onnan ment nyugdíjba 1925-ben. Az első magyar gázmotort 1877-ben, az ún. Csonka-féle gáz- és petró­leummotort pedig 1844-ben készítette el. Bánki Donáttal közös találmánya a kettejük nevét viselő benzinmotor (1890); a világon elsőként szabadalmaztatták (1893-ban) az általuk feltalált benzin­porlasztót, karburátort. Ugyanebben az évben — szintén Bánkival együtt — elkészítette az első magyar motorkerékpárt és motorcsó­nakot, s gázkalapácsot is szerkesztett. A Posta meg­rendelésére 0 készítette az első motorbiciklit (1900) és benzinmotoros autót (1904). Nyugalomba vonulása után autójavító műhelyt nyitott. Ebből fejlődött ki a Csonka­gépgyár, a későbbi Kismo­tor- és Gépgyár. — Folytatja kedvezmé­nyes hagymavásárát Kapos­váron a Kistenyésztők és Kistermelők Egyesülete. Az Arany téri piacon szomba­tonként reggel hat órától árusít, már kis tételben is. — Mintegy 150-en keres­ték föl a jogsegélyszolgála­tot a Kőolajvezeték-építő Vállalatnál. Az utóbbi idő-'" ben a legtöbben ingatlan-, öröklési, adó- és válóperes ügyekben kértek segítséget; gyakran kopogtatnak eliga­zításért a nyugdíjasok és hozzátartozóik is. — Rajki László szobrász alkotását állítják föl a lá- bodiak az óvoda parkjában a második világháború el­esettjeinek emlékére. A szentendrei művész hatszáz­ezer forintot érő munkáját közadakozásból vásárolják meg, s a tervek szerint jú­niusban avatják föl. — Életveszélyes sérülést szenvedett tegnap reggel Göbölös György 35 éves traktoros, kadarkúti lakos, Hedrehelyen a tsz üzem anyag-töltőhelyén traktorát a hátsó kerekek mögött áll­va indította el, s a jármű keresztülment rajta. Az ügy­ben a rendőrség szakértő bevonásával folytatja a vizsgálatot. — Népi lakodalmassal, gyerekköszöntő ünnepséggel és esküvőiruha-bemutatóval emlékeznek meg Barcson ma a családi iroda létreho­zásának tizedik évforduló­járól. A délelőtt 10 órakor kezdődő rendezvényen köz­reműködnek a Boróka tánc­együttes és a Csiribiri báb­csoport is. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: _ 11-644 S — Figyelmetlenül moto­rozott szerdán Kaposfőn a kaposmérői Kelemen Attila 18 éves tanuló; az útpad­kára hajtott, és egy oszlop­nak ütközött. Könnyebben megsérült. — Egyetemi és főiskolai fel­vételi vizsgákra előkészítő le­velező tanfolyamok indulnak; magyar, történelem, matemati­ka, fizika, biológia, kémia, földrajz, angol és német tár­gyakból. (Angolból, németből államvizsga-előkészítő is.) Kér­jen tájékoztatót! Cím: PALLAS Felvételi Előkészítő Munkakö­zösség 1364 Budapest, 4. Pf. 126. (4950) — Értesítjük a lakosságot és a közüieteket, hogy október 28- án Siófokon, 29-én Nagyatádon autó- és motorvásár lesz. (106785)

Next

/
Thumbnails
Contents