Somogyi Néplap, 1989. október (45. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-25 / 253. szám

Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszöne­tét a Tejipari Vállalat vezetőinek, dol­gozóinak és mindazoknak, akik FERENCZ BÉLA . felejthetetlen halottunk temetésén részt veitek, virágaikkal fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család • * * Hálás szívvel mondunk köszöne­tét a rokonoknak, szomszédoknak, komáknak, barátoknak, munkatár­saknak és a toponári egyházképviselő testület tagjainak, akik felejthetetlen halottunk, MATESZ JÓZSEF temetésén részt vettek és virágaikkal, együttérző szívvel osztoztak nagy bánatunban. A gyászoló család * * * Hálás szívvel mondunk köszöne­tét a rokonoknak, szomszédoknak és ismerősöknek,*akik felejthetetlen ha­lottunk, TÖRZSÖK LÁSZLÓ temetésén részt vettek és fájdalmunk­ban részvétükkel osztoztak, sírját koszorúikkal, virágaikkal elborítot­ták. A gyászoló család * * * Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak a rókátoknak, barátok­nak, ismerősöknek és a MÁV kapos­vári üzemfőnöksége vezetőinek, dol­gozóinak, akik felejthetetlen halot­tunk, PROHÁSZKA SÁNDOR temetésén részt vettek, virágaikkal, valamint távirataikkal mélységes gyászunkban osztoztak. A gyászoló család • * * Ezúton mondok köszönetét mind­azoknak, akik férjem, BERDÁL GYÖRGY temetésén részt vettek, virágaikkal és koszorúikkal mélységes fájdalmunk­ban osztoztak. Külön köszönetét mondok a siófoki rendőrkapitányság dolgozóinak odaadó, készséges segít­ségükért a nehéz napokban. Gyászoló felesége * * * Köszönetét mondunk a Somogy — Zala Megyei Téglaipari Vállalat vezetőségének, kollektívájának, a barátoknak, ismerősöknek, akik IFJ. HOSSZÚ JÓZSEF temetésén részt vettek és mély fájdal­munkat egyhíteni igyekeztek. Á gyászoló család * * * Hálás szívvel mondunk köszöne­tét mindazoknak, akik drága halot­tunkat, ID. BAJCZI LAJOST utolsó útjára kísérték, virágaikkal, koszorúikkal és részvélnyilvánítá- saikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család * * * A gyászoló család köszönetét feje­zi ki azoknak a rokonoknak, barátok­nak, ismerősöknek, akik szeretett édesanyánk, nagymamánk és dédi- mamánk, ÖZV. BUNOVÁCZ ANDORNÉ Árvalóki Erzsébet temetésén részt vettek és virágaikkal fájdalmunkat enyhítették. INGATLAN HÉTVÉGI TELEK jó közlekedéssel és villannyal, valamint egy mély babakocsi eladó. Kaposvár, Vörösmarty u. 16. Tele­fon: 16-215. (664 8) JÓ HELYEN levő kaposvári zártkert eladó. Érdeklődni: Lőrincz, Tóth Lajos köz 1. Telefon: (82)15-454. (6667) VIDÉKRE költözők figyelem! Kapos­vári panel lakást még az idén jó minőségű, Kaposvár környéki kertes házra cserélhet Ajánlatokat „Szép környezet” jeligére a kiadóba. (6685) KÉTSZINTES családi ház nagy mű­hellyel azonnal beköltözhetően eladó Kaposvár, Mooostoru. 8. sz. alatt. Érdek­lődni lehet egész nap: Kaposvár, Vörös Hadsereg útja 231.(6682) KAPOSVÁRON 2,5 szobás, erkélyes lakás garázzsal vagy anélkül eladó. Búza­virág u. 32. II/l. Érdeklődni a 15-727-es telefonon vagy 17 óraután. (6676) KISASSZONDON, a Rákóczi u. 19. sz. alatt 3 szoba-nappalis, összkomfortos családi ház eladó, 100 m2-es téglaistálló­val. Érdeklődni hétköznap, 16 óra után. (475539 HÁROMSZOBÁS családi ház nagy te­lekkel eladó. Homokszentgyörgy, Petőfi u. 36. Érdeklődni egész nap a helyszínen vagy a kocsmánál. (475534) SIÓFOKON, a Szigetben 181 n-öl sző­lő tlugasrendszerű) 800 tő, mellette 343 n-öl kertföld és szántó eladó. Cím: Hor­váth, Siófok, Sziget u. 16.(129875) SIÓFOKI tehermentes, beköltözetlen OTP-s öröklakás, 66 m2-es, 26 000 Ft/m2 készpénzért sürgősen eladó. Az ingat­lan címe: Siófok, Küszhegyi u. 4/D, fszt. 3. Érdeklődni: Turbék, (84)50-525. (129876) SIÓFOKON 3 szoba-hallos, központi fűléses családi ház, ugyanott külön bejá­ratú szoba-konyhás összkomfort + garázs + melléképület eladó. Cím: Siófok, Erdei F. u. 21. Telefon: (84) 11-302. (129879) KÉTSZOBÁS, fürdőszobás családi ház 400 n-öles telken eladó. Karád, Trak­toros u. 22. (129883) BUDAPESTI 66 m2-es, tanácsi, kom­fortos lakásomat elcserélném fonyódi családi házra; lehet felújításra szoruló is. Érdeklődni: Majlinger, telefon: 1212-280 Bp., 18 óra után. (129886) KAPOSVÁRHOZ 15 kilométerre, Ka- poshomok belterületén, lakható présház szőlővel, gyümölcsössel, gazdálkodásra alkalmas nagy területtel eladó. Érdeklőd­ni: Kaposvár, Ezredév u. 11. Palackosá­nál. (475549) KAPOSMÉRÖ, Rákóczi u. 45. számú három szobás, gázos családi házamat 460 négyszögöles telekkel eladnám vagy ka­posvári másfél szobás,' tanácsi lakásra cserélném. Érdeklődni a helyszínen, 15 óra után. (475547) KAPOSVÁR belvárosában téglaépü­letben lévő két és fél szobás, III. emeleti, gázfűtéses, loggiás lakás eladó. Érdeklőd­ni 17 óra után: Kaposvár, Berzsenyi u. 8. Bebics. (6626) KAPOSVÁRI, belvárosi családi házat adnék beépíthető saroktelekkel Balaton- parti nyaralóért. Ajánlatokat „Beköltöz­hető 6227" jeligére a lapkiadóba kérek. (6627) ELADNÁM vagy kisebbre cserélném háromszobás, komfortos, kertes családi házamat Garázs van. Kaposvár, Kelet- Ivánfa u. 28. sz., 2 óra után. (6614) KAPOSVÁR donneri részén egyszo­bás, összkomfortos családi ház beköltöz­hetően, 200 n-öles szőlővel, gyümölcsös­sel eladó. Érdeklődni: Cseri út 43/A. (6620) KAPOSVÁRON, a Kecelhegyi utcá­ban 280 n-öles, közművesített, panorámás házhely lakható melléképülettel, termő szőlővel, gyümölcsössel eladó. Állattar­tásra is alkalmas. Érdeklődni a 19-595-ös telefonon. (6611) EGYSZOBÁS, konyhás lakás eladó. Cím: Csomaszabadi, Ady Endre u. 1. Ér­deklődni lehet: Kaposvár, Május 1. u. 80. Cséplő József. 16 óra után. (6619) FONYÓDLIGETEN, a Dimitrov u. 11. sz. alatt nyaraló eladó. Bőzsöny Jó­zsef, Igái. (6583) A KAPOSHOMOKI szőlőhegyen ela­dó 300 n-öles termő szőlő. Villany van. Érdeklődni: Kaposvár, Laborfalvi Róza u. 7. sz. 17 óra után. (6595) ELCSERÉLNÉNK Fonyódon, a Vár- hegyen lévő, összközművesített, 341,5 négyszögöles lakótelkünket kaposvári lakásra OTP-átvállalással, vagy elad­nánk. Ajánlatokat a 475498. számra, a kaposvári hirdetőbe kérünk. (475498) TOPONÁRON, a Meggyes u. 38. szá­mú ház, ugyanott építési telek sürgősen eladó. Érdeklődni: Toponár, Veres Péter u. 35. (475489) OSZTOPÁNBAN 2400 négyszögöles házhely romos házzal, sok gyümölcsfá­val, sürgősen eladó. Víz, villany van. Ér­deklődni: Kaposváron, a Hangulat presz- szóban. (475502) BALATONFENYVESEN, a Kupa vendéglőnél, a Kossuth utcában 4800 n- ölcs beépíthető telek eladó. Horváth Ti­bor, Nagykanizsa, Bajcsy-Zsilinszky u. 94/B. Telefon: (93)19-291. (417817) SIÓFOK belterületén szőlő présházzal eladó. Érdeklődni: Siófok, Bajcsy-Zsi- linszkyu. 98. (129889) SIÓFOKTÓL 15 km-re, Nagyberény központjában családi ház, gazdálkodásra alkalmas épületekkel, 800 n-öles kerttel eladó. Érdeklődni: Petőn u. 16.(129891) SIÓFOKON, a Tanácsház u. 18.1. lph. fszt. 3-ban, 87 mJ-es, 3,5 szobás lakás ela­dó. Érdeklődni a 11-167-es telefonon. (129891/A.) ÚJPESTI 1 szobás, gázos családi ház eladó vagy kaposvári családi házra cserél­hető. Érdeklődni a 13-276-os kaposvári telefonon, 17 óraután. (6642) A TÖRÖCSKEI úton 230 n-öles kert faházzal, pincével eladó. Érdeklődni: Ka­posvár, Hegyalja u. 50. Du. 5 óra után. (6632) KAPOSVÁRON 600 n-öles zártkerti ingatlan gyümölcsössel eladó. Irányár: 160 000 FL Érdeklődni a 12-631 -es telefo­non. (6634) KAPOSVÁRI 53 mJes, IV. emeleti, Kinizsi ltp-en levő lakásunkat OTP-átvál- lalással eladnánk vagy balatoni házra cse­rélnénk, értékegyeztetéssel. Ajánlatokat cím és ármegjelöléssel Túri Mária, Kadar­kút, Petőfi u. 12. címre kérek. (6636) 3 SZOBA-HALLOS, összkomfortos ház melléképületekkel, gazdálkodásra, méhészkedésre alkalmas telekkel eladó. Üdülőnek, hétvégi háznak is alkalmas. Mátyus, Bőszénfa, Főút 11/A. (475514) ELADÓ 2 szobás, központi fűléses családi házi 200000 forintért. Érdeklőd­ni: Kaposvár, Mező I. u. 115. (475516) AZ ORCI szőlőhegyen 600 négyszög­öl szőlő termő gyümölcsfákkal, pincével eladó. Érdeklődni 14 óra után, a (82)71- 006-os telefonon vagy személyesen: Rá­cegres, Lalinca S. u. 58. sz. alatt. (475513) NAGYATÁD, Aradi u. 4. III/10. sz. alatt, 50 m2-es, összkomfortos lakás ela- dó. Érdeklődni: 17 óraután személyesen vagy a 12-869-es telefonon. (475506) JÁRMŰ S 51-cs Simson motorkerékpár eladó. Fehér József, Kaposmérő, Rákóczi u. 25. (6681) GE-s Skoda 120 L, megkímélt állapot­ban eladó. Érdeklődni: Zamárdi, Egry u. 13. Telefon lőóráig: 31-023. (129954) KIS POLSKIRA zárható tetőcsomag­tartó eladó. Kaposvár, Április 4. u. 20. Szigeti. (475540) 5 ÉVES Mazda 626,100 LE extrákkal eladó. Dr. Fejes Árpád, Nagyberki, tele­fon: (82)77-098. (475546) LAKÓAUTÓ eladó. Kaposvár, Csaló- gány u. 72. Csapó. (6657) SIMSON motorkerékpár eladó. Érdek­lődni: Kaposvár, Bartók B. u. 47. (6616) ÖT ÉS FÉL éVes, 1300 S Lada eladó. Kaposvár, Füredi út 61. IV/2.16 óra után. (6609) WARTBURG gépkocsi olcsón eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Berzsenyi u. 44. Garami János. (6598) LADA 1600-as, 0 kilométeres komp­lett motor 65 000 forintért, 1500-as Lada hátsó híd komplett 7000 forintértés Ladá­hoz való 4 db könnyűfém felni 185/60-as Pirelli gumikkal, 20 000 forintért eladó. Érdeklődni: Glós fogtechnika, 7400 Ka­posvár, Nyáru. 1. (475500) 2 ÉVES Wartburg eladó. Kaposvár, Vasvári Pál u. 4. (475495) DF-es frsz. 2,5 éves Trabant Spcciál eladó. Juta, Nagy I. u. 4. Prucsi. Érdeklőd­ni 16 óra után. (475485) GARÁZSBAN tartott ZP-as 1500-as Lada friss műszakival eladó. Kaposvár, Búzavirág u. 36. II/8. Mucsi. (475490) TC-s Wartburg 353-as, friss műszaki vizsgával, sürgősen eladó. Érdeklődni: Balaton fenyves, Közép u. 75., vagy a (84)60-588-as telefonon. (475484) NIZA gépkocsi lejárt műszakival, felú­jítva, sürgősen, olcsón eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Hangulat presszó. (475503) KITŰNŐ állapotú, 4 éves karosszériá­val ZK 1200-as Zsiguli eladó. Érdeklődni: Magyaratád, Petőfi u. 43/B. Telefon: 71- 070,19—20 óra között. (6637) ÖTÉVES Volga Combi PeugCaut dí­zelmotorral, friss műszakival, karambo­los állapotban eladó. Érdeklődni lehet: Kanizsay Gábor, telefon: (84)60-161, (84)61-261, (84)61-262. (106882) LAKÁS MÁSFÉL SZOBÁS, összkomfortos, liftes, tanácsi főbérlcti lakásomat 2,5—3 szobásra cserélném. Kaposvár, Füredi út. 12.11/3.(6660) CSERÉLNÉK Kaposváron magas- földszinti, háromszoba-hallos, személy­zeti szobás, (amely rendelőnek ideális) erkélyes, telefonos tanácsi lakást 2,5 szo­bás, erkélyes, telefonosra; első emeletig a Honvéd, Petőfi, Arany, Lenin, Damjanich u. térségében. Telefon: 11-295.(475476) SIÓFOKON, a Kele u. 20. sz. alatti egyszobás, összkomfortos, tanácsi, kertes bérlakásomat hasonló kaposvárira cserél­ném. Érdeklődni a fenti címen. (129816) AGILIS üzletkötőt fölveszek. Kezdő­ket betanítok redőny, reluxa szakmában. Telefon: (84)51 -190,9 óráig. (6646) MAGAS kereseti lehetőséggel lakato­sokat, hegesztőket fölveszünk. Érdeklőd­ni Kaposvár, Vörös I ladsereg útja 231. sz. alatt lchcL (6681) NAGYSZABÁSÚ kereskedelmi vál­lalkozáshoz keresek kellő anyagiakkal rendelkező üzletembereket, iparosokat. Jelentkezést „Magánkereskedő 6654" je­ligére, a lapkiadóba kérek. (6654) EGYÉB EGYTENGELYES pótkocsi és egy függesztett tárcsa eladó. Gálosfa, Dózsa Gy. u. 15. (6650) REDŐNY, RELUXA rendkívüli ked­vezménnyel. Kérje ártájékoztatónkat! Ölbei Árpád, Boglárlclle, Petőfi S. u. 38. Telefon: (84)51-190,9 óráig. (6647) OLASZ, új Siesta gázkályha és beton­keverő eladó. Kaposvár, Lenin u. 2. (6656) KAPOSVÁRON, a Kanizsai u. 17. sz. alatti garázssorban garázs olcsón eladó. Érdeklődni lehet napközben a 11 -435-ös, este a 20-936-os telefonon. (6675) 281-es Husqvarna kitűnő állapotban eladó. Kaposszcrdahely, Rákóczi u. 24. Érdeklődni 17 óra körül. (6662) KIÜLTETHETŐ fésűs luc csemete eladó. Kutas, Keresztül, erdészház. Ér­deklődni mindennap, 17 óra után. (6659) CSEMETÉZÓK, figyelem! Éger- és akácmag 5 kg-tól utánvétellel is. Megren­delhető és kapható: Kincses Mihály, 7831 Pellérd, Vasút u. 12/A, Baranya m. Tele­fon: 06(72)73-187. (6683) VESZEK magas áron régi szőnyeget, porcelánt, festményt, órát. Dr. Takács, Kaposvár, Május 1. utca 24. (6697) COLLIE! Fedeztetést vállalunk díj­nyertes, fiatal tricolor skót juhász kannal. Kutas, Lenin u. 30. (6684) SZÓLÓOLTVÁNY, saszla, nagyon szép, eladó 20 Ft/db, utánvétellel is. Lete- nye, Baross u. 18.(417822) KERESÜNK olyan tsz-t, amely vállal­kozásba adna ki istállóval együtt szarvas- marhát, sertést vagy juhot Nagy gyakor­lattal rendelkezünk családon belül. Aján­latokat „Sürgős 417820" jeligére, a zala­egerszegi Magyar Hirdetőbe kérek. (417820) ELADÓ 750 kg összsúlyú új szgk- utánfútó. Kaposvár, Herman Ottó u. 19/A. (6625) EZÜST- és kékróka eladó. Picz József, Mike, Kossuth u.*39. (6615) HŰTŐ és daráló eladó. Picz József, Mike, Kossuth u. 39. (6615/a) ÉPÍTŐK, figyelem! Bontásból eladó tégla, minden méretű faanyag Kaposvá­rom, az új felüljárótól balra, a volt Amfora raktárháznál. (6613) KISELEJTEZETT nagyszőnyegeket vennék. Farkasné, Kaposmérő, Dózsa Gy. u.77. (6612) 1500 férőhelyes, bontott tyúkketrec eladó. Szakály, Jókai u. 357. (6593) GARÁZS eladó Kaposváron, a Búza­virág garázs városban. Érdeklődni 17 óra után, a 10-254-es telefonon. (6599) HOLSTEINFRÍZ üszők eladók. Ma­gyar Lukács, Öreglak, Kiss u.22. (6584) ZX SPECTRUM 48 K számítógép joy­stick illesztővel, fényceruzával, printerrel 16 000 forintért, 80KB-s amerikai számí­tógép margarétafejes printerrel, beépített szöveg szerkesztővel és tv-játékkal, joy­stickkel (2 db), 30 000 forintért eladó. Érdeklődni: Glós fogtechnika, 7400 Ka­posvár, Nyáru. 1. (475479) 2000 W-os, olajjal töltött villanyradiá­tor eladó. Érdeklődni 17 óra után: Kapos­vár, Kaposfiiredi út 236. (475497) HASZNÁLT olajkályha és 400 literes olajtartály eladó. Érdeklődni naponta 10—16 óráig: Kaposvár, Madár u. 22. Papp Sándor. (475494) ELADÓ Visnyén, a Fő u. 51. sz. alatt 9 hónapos vemhes tehén. (475492) HERENDI ét-, teás- és mokkáskészle­tet veszek. Parti, Budapest I., Országház u. 2. Telefon 1750-480. (7172) 300 000 db kaliforniai humuszgiliszta és 150 000 db kokon 40 000 forintéit ela­dó. Ajánlatokat „Megegyezünk” jeligére, a 475433. számra, a kaposvári hirdetőbe kérek. (475433) ELADÓ egy régi bécsi zongora, jó álla­potban. Pauer György, Kaposvár, Béke u. 1.1. em. 2. Este, 18 óra után, mindennap. (475432) JÓ MINŐSÉGŰ vöröshagyma nagy mennyiségben, kedvező áron eladó. Ér­deklődni: Nagy Gyuláné, Kaposvár, Keszthely u. 7. (475431) JÓ állapotban levő, hordozható cserép­kályha eladó. Szentbalázs, Fő u. 97. (475424) GARÁZST bérelnék Kaposváron, a Fazekas Mihály utcai garázssoron vagy a környékén. Ajánlatokat a 475419. szám­ra, a kaposvári hirdetőbe kérek. (475419) SZÓLÓOLTVÁNY kapható, csemege és borfajták. Vadvessző is megrendelhe­tő. Kérjen díjtalan árjegyzéket! Reichert Dezső, 8627 Kötcse, Arany J. u. 38. (129819) ÚJ digitális pulzus- és vérnyomásmérő 5800 Ft-ért, és új 281 -cs Husqvarna eladó. Berzence, Május 1. u. 14.(129818) HUMUSZTERMELÉSHEZ biogilisz- ta eladó szerződéssel. Nagybajom, Vásár­tér u. 52. Albertus János. (6497) ELADÓ két vemhes üsző — vörös és fekete —, kilenchónapos vemhesek, vala­mint egy harmadik éves arab deres heréit, besütött csikó. Cím: 8648 Balatonkeresz- túr, Rákóczi u. 88. Géringer János. (106692) BIOHUMUSZT termelő giliszta kap­ható Balalonendréd, Fő u. 57. sz. alatt. (129812) AZ INTERMEZZO társkeresőnél diszkréten társat talál. 7608 Pécs, Pf. 8. (475414) 4 SZÁLAS, vámkezelt Overlock és NDK 2 tűágyas kötőgép eladó. Paska Fe- rencné, Szentgáloskér, Kossuth L. u. 1. (475395) ELADÓ olcsón nagyméretű Kencia pálma. Csala, Kaposvár, Arany J. u. 8. ül. lph. IV/1. (475392) ÉPÜLETFÁK eladók: stájer fenyőge­rendák, 9 m-es (8 db), 4 m-es, 3 m-es hosz- szúságban. Érdeklődni: Kaposvár, Hu­nyadi János u. 67. (6470) TETRA-H naposcsibe előjegyezhető az 1990-es szezonra. Majláth, Gadács, Fő utca 37. (475378) MEGRENDELHETŐ: szalagfűrész­gép, gyalugép, betonkeverő. Cím: 8668 Tengőd, Damjanich u. 118. Csősz Zoltán. (129763) MARATON10 sebességes versenyke- rékpár olcsón eladó. Kaposvár, Szondi u. 10.1/4.17 óra után. (6457) GYÖNYÖRŰ karácsonyi ajándék. Győztes szülőktől kisméretes fekete törpe uszkárkölykek eladók. Nagyatád, Pf. 58. Rácz Rita. (129809) ELADÓ 3,15 kW-os hőtárolós kályha. Érdeklődni: Kaposvár, Sarohin tábornok u. 43. sz., 17 óra után. (6452) BIOHUMUSZ termeléséhez giliszta eladó. OTP-hitel, humuszvisszavásárlás biztosítva. Érdeklődni: Szók edencs, Fő u. 108. Lukács. (432755) ELADÓ Yamaha PS-25-ös orgona. Telefon: (82)20^80. (6425) ELADÓ 3/4 köbméter, 5 cm vastag diófapadló. Pintér János, Rácegres, Lalin­ca S.u. 26. (6417) LAKÁSBAN tartható 3 db Rehsus Maccacus majom érkezett. Díszállalke- reskedés, Kaposvár, Damjanich u. 1/V. (6037) MATEMATIKÁBÓL, fizikából felvé- telire felkészítést vállalok. Kaposvár, Bú­zavirág u. 14. n/10. (475137) HUMUSZGILISZTA olcsón, kis és nagy tételben eladó. Telefon: 06(94)55- 060. Érdeklődni az esti órákban. (4751476) 7 DARABOS natúr tölgy, kis berakás­sal díszített paraszt hálószoba-garnitúra eladó. Rinyaújlak, Kossuth u. 2. (129645) DOBERMANN kiskutyák eladók: Nagybajom, Főu. 127. (129662) KIRÁNDULÓ vagy egyéb csoportok étkeztetését vállalom. Ebéd: háromfogá­sos 80—120 Ft Vacsora: kétfogásos 60— 100 Ft. Boglárlelle, Rákóczi u. 24. „Golf” kisvendéglő. (129658) KAPOSVÁRON garázst bérelnék a laktanya közelében. Telefon: 14-425. (475343) ELADÓ egy kétszemélyes rekamié. Kaposvár, Gézau. 63. (475341) ÚJ 600-as szalagfűrész eladó. Kapos­vár, Erdősor u. 6. (475352) HUMUSZGILISZTA eladó szakta­nácsadással, Kft.-tagság biztosításával, szerződéskötéssel. Érdeklődni lehet Ka­posváron, a 21-375-ös telefonon este, 18—21 óra között. (475337) ÖTEVES magyar tarka, jól tejelő tehén eladó. Érdeklődni: Nikla, Berzsenyi u. 106. Az esti órákban. (6391) BIOGILISZTÁK olcsón eladók, ki­próbált téliesítési technológiával, szakta­nácsadással. Telefon: 06(97)41-138. (106754) BIZALOM Országos Társkereső Szol­gálat, házasságközvetítés — azonnal tár­sat ajánl Önnek — külföldön és belföldön, kitűnő lehetőséggel! Kérje díjtalan tájé­koztatónkat. Postacímünk: 8007 Székes- fehérvár, Pf. 32. (106706) VIDÉKIEKNEK! Nyelvtanítás levele- zéssel, száztíz forinttól havonta angolul, németül, franciául, olaszul. (Telefoneti­kával.) Doktor Farkas, Külföldi diplomás szaktanár. Budapest 1149, Tábornok u. huszonegy. 18-35-761. (7536) RÓZSÁKAT, díszcserjéket, örökzöl­deket és gyümölcsfákat ismertető színes, nagy árjegyzékünket kérésére díjtalanul megküldjük. Vidéki növényrendeléseket postán, pontosan teljesítünk. Szalkai-ker- tészet, Budapest 1368 Pf. 5/206. (106533) A DÖMSÖDI Dózsa Mgtsz INNO- VEX prémesüzemága az egyik legna­gyobb forgalmú cég a szakmában; róka, nyérc, prémgörény, nutria, csincsilla te­nyészállatokat helyez ki hitelre, integrált prém visszavásárlási szerződéssel. Teljes körű segítség az induláshoz. Félmillió fo­rintig adómentesség. Válaszborítékra in­gyenes tájékoztatót küldünk. 9401 Sop­ron, Pf. 227. (140509) NYUGATNÉMET házaspárnak kere- sünk kiadó balatoni nyaralót, minimum 1 hónapra, a jövő nyárra. Értesítést: Szolno­ki Zsolt, Székesfehérvár, Hernádi György u. 7. (73123) BIRKAHODÁLYOK, mclyalmos te­lepek trágyázása géppel. Király, Kurd, Petőfi u. 7/A. Telefon: (74)85-034. (161294) RÓMAI GALAMBOK eladók fehér, kék és fakó színekben. Látrányi József, Siófok, Jókai és Madách utca sarok. Tele­fon: 11-724. (129892) JÓ állapotban levő iker mélykocsi ela­dó 3000 forintért. Kapoly, Petőfi u. 39. (129797) KÉT, jó karban levő, zománcozott tea­tűzhely eladó. Kaposvár, Kölcsey u. 88. (6640) PASSAP 5-ös kéttűágyas kötőgép ela­dó. Mozsgó, Kolozsvári u. 19. (475521) ELADÓ 6 db nyárfa (lábon álló) — épületfának. Inám, Fő u. 25. (475520) CSÓVÁZAS szovjet hármas eke ela­dó. Érdeklődni: 7431 Juta, Rákóczi u. 67. (6655) HÁZASSÁG JÓ ANYAGI körülmények közölt élő, 55 éves férfi vagyok. Megismerkednék — házasság céljából — egyedül élő, özvegy vagy elvált asszonnyal. Ajánlatokat a 6771. számra, a kiadóba kérek. (6671) RENDEZETT körülmények között élő nő megismerkedne független, magas, jó megjelenésű férfival, (50 éves korig) há­zasság céljából. Ajánlatokat „Megbecsü­lés” jelig we a 475533. számra, a kaposvá­ri hirdetőbe kér. (475533) 36 ÉVES, 160 cm magas, diplomás nő keresi korban hozzá illő, intelligens, krea­tív társát — házasság céljából —. Levele­ket „Mérleg” jeligére a 475493. számra, a kaposvári hirdetőbe kér. (475493) 165 cm m agas, 47 éves, elvált, leszáza­lékolt szakember keresi hozzá illő, hason­ló sorsú, magányos nő ismeretségét, há­zasság céljából. Fényképes leveleket „Rossz egyedül” jeligére, amarcali köny­vesboltba. (129780) 35 ÉVES, 170 cm magas, független, műszaki végzettségű, gépkocsival rendel­kező férfi megismerkedne független, 28—34 év közötti, kaposvári lakással ren­delkező, csinos hölggyel, kölcsönös szim­pátia esetén házasság céljából. Fényképes leveleket a 475112. számra, a kaposvári hirdetőbevárok. (475112) 34 ÉVES, 174 em magas, elvált, vi­dám, de komoly gondolkodású férfi (egy gyermekkel) ismeretséget kötne házasság céljából. Ajánlatokat „Találkozás” jeli­gére a 475417. számra, a kaposvári hirde­tőbe kér. (475417) 29 ÉVES, 182 cm magas, szőkésbarna, középiskolát végzett, szakmával rendel­kező férfi megismerkedne — házasság céljából — házias, családszerető, rendes, szerény lánnyal, 29 éves korig. Ajánlato­kat a 6691. számra, akiadóba. (6691) 63 ÉVES, teltkarcsú, barna, saját lakás­sal rendelkező özvegyasszony megismer­kedne hozzá illő férfival, 72 éves korig. Leveleket „Rossz a magány” jeligére, a siófoki szerkesztőségbe. (129816/a) 22 ÉVES lány házasság céljából meg­ismerkedne— 25—35 éves korig —188 cm-nél magasabb férfival. Fényképes le­velek előnyben. Ajánlatokat „Szilveszter ’89" jeligére a 475014. számra, a kaposvá­ri hirdetőbekérek. (475014) 80ÉVES férfi vagyok; keresek 70—75 éves, rendes, megbízható asszonyt, társ­nak. Levelet „Három szobás házam van 6466" jeligére a kiadóba. (6466) SZERELEMBEN mély érzésű, 53 éves, káros szenvedélyektől mentes, fiata­los, magányos férfi, saját kertes házzal és jelentős összegű takarékbetéttel, olyan hölgy részletes, fényképes levelét várja házasság céljából, akinek a korkülönbség nem számít, és szerény igényű. Lehet le­százalékolt is. Leveleket „Monogám” je­ligére, a marcali könyvesboltba. (129756) FALUN ÉLÓ, 23 éves szakmunkás fiatalember megismerkedne komoly, szo­lid, házias lánnyal — házasság céljából. Kalandorok kíméljenek! Fényképes leve­leket „Boldogság 6438" jeligére, a kiadó­ba kérek. (6438) 33 ÉVES, 162 cm magas, káros szen­vedélyektől mentes, lakással rendelkező fiatalember vagyok. Házasság céljából szeretnék megismerkedni komoly gon­dolkodású, elvált asszonnyal vagy lány­nyal, aki otthonomba költözne. Levelet „Egy gyermek nem akadály 6041" jeligé­re, a kiadóba kérek. (6041) 59 ÉVES, nyugdíjas, jólelkű, független özvegyasszony vagyok. Keresem annak a korban hozzám illő, minden káros szenve­délytől mentes, szeretetre vágyó, függet­len férfi ismeretségét (házasság céljából), aki magányomban társam lenne. Levelet „Legyél a szerető párom 5787" jeligére, a lapkiadó vállalathoz kérek. (5787) ÖNÁLLÓ lakással és jó nyugdíjjal ren­delkező 60 éves, egyedülálló férfi keres szolid, házias, hozzá illő társat. Leveleket „Találkozás” jeligére, a karádi takarék- szövetkezetbe. (129691) 65 ÉVES, 170 cm magas, 75 kg súlyú, özvegy, nyugdíjas, egyedül élő férfi va­gyok. Keresem korban hozzám illő, jólel­kű, falusi özvegyasszony ismeretségét, aki hozzám költözne. Ajánlatokat „Ket­ten könnyebb” jeligére a 475085. számra, a kaposvári hirdetőbe kérek. (475085) 22 É VÉS, molett, 165 cm magas, gesz­tenyebarna hajú, fiatal lány megismer­kedne korban hozzá illő fiatal férfival, 24—26 évesig, házasság céljából. Levele­ket „Rózsa” jeligére, a bogiári hirdetőbe kérek: Boglárlelle, Erzsébet u. 55. (129714) 25 ÉVES, barna, érettségizett, önálló lakással rendelkező lány keresi korban hozzá illő férfi ismeretségét, házasság cél­jából. Fényképes leveleket „Piros rózsa” jeligére, a bogiári hirdetőbe várok: Bog- lárlellc, Erzsébet u. 55. (129727) ALBÉRLET BÚTOROZOTT garzont bérelnék Ka­posváron. Ajánlatokat a 6665. számra, a kiadóba kérek. (6665) ALBÉRLETI szoba kiadó 2 nő részére. Ugyanott garázs is kiadó. Kaposvár, Gyár u. 61. (475531) KERESÜNK egyszobás vagy nagy­méretű garzont, esetleg másfél szobás la­kást albérletbe Kaposváron. Ajánlatokat a 6602. számra, akiadóba. (6602) SZOBA kiadó. Érdeklődni: Csapó, Marcali, Munkásőr-sétány 1. III. em. 12. (475488) SZOBA kiadó magányos nőnek, ked­vezményesen. Érdeklődni 15 óra után: Kaposvár, Hegyalja u. 69. (475508) SZOBA-KONYHA fürdőszoba-hasz­nálattal kiadó. Kaposvár, Füredi út 51. II/ 10. Babári. (6524) KÜLÖNÁLLÓ, üres albérleti szoba­konyha kiadó. Kaposvár, Mező I. u. 109. (475366) KÜLÖNÁLLÓ szoba fürdőszobával kiadó. Érdeklődni Kaposvár, Füredi út 80. (6424)

Next

/
Thumbnails
Contents