Somogyi Néplap, 1989. október (45. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-04 / 234. szám
Somogyi Néplap 1989. október 4., szerda 8« OTTHON ES CSALAD m Kegyes „csalások" A legtöbb nő jól tudja, hogy ha az alakja nem éppen a legideálisabb, hogyan tud néhány „kegyes csalással” segíteni ezen, A molett ne hordjon keresztbe-csíkos vagy derékban vastag övvel elvágott, világos és nagv- miintás ruhát, a túlságosan sovány pedig ne nyújtsa még jobban az alakját fenit- ről lefelé futó vonalakkal, egyhangúan sötét színű öltözékkel. A lakást is okosan kell „öltöztetni”, hogy eltüntessük vagy legalábbis enyhítsük) a hibáit, s ehhez éppúgy kellenek jó ötletek, mint alakunk hibáinak eltüntetéséhez. A színekkel és formákkal, a bútorok csoportosításával és a lakásdíszek elhelyezésével sokat tudunk javítani — külön költségek nélkül is. Kezdjük a színekkel, a falak festésével, illetve tapétázásával, hiszen ehhez kell majd illeszteni a többit is... A kisméretű lakások esetében — s ezek vannak döntő többségben — csaknem mindig világos színárnyalatú falak az ideálisak, hiszen a világos színek, pusztán optikai hatásuknál fogva, szinte „kitágítják” a teret. Napjainkban divat ismét a hófehérre meszelt — vagy fehér tapétával beragasztott — fal. Ehhez mindenféle színű bútor egyformán illik. Ha a kisméretű szoba ráadásul alacsony, ajánlatos hosszanti csíkozással „magasítani”. Erre a célra jól megfelelnek az. olyan megoldások is, hogy a mennyezet és a fal találkozásának élétől lógassunk lefelé sötét színű — például bőrből készült — fali díszeket, kaspó- ba helyezett, és onnan lefelé terjeszkedő, zöld növényeket stb. Ha lakásunk helyiségei nagyméretűek, s a belmére- tük is régimódian magas, válasszunk sötétebb árnyalatú falfestéket, illetve tapétát, amely ez esetben lehet nagy virágos is! A plafont is mélyebb árnyalatúra tervezzük, sőt a festést vagy a tapétázást minden oldalon alacsonyabban találkoztas- suk a plafonnal — vagyis alacsonyabbra helyezzük a vízszintesen körbe futó záró vonalat, díszlécet —, mint ahogyan az oldalfalak és a mennyezet találkozik. A helyiség túlzott magasságát — ha csak nem any- nyira magas, hogy galériát építhetünk belőle — „törjük meg” vízszintesen elhelyezett polcokkal, fali díszekkel, képsorokkal... Nem kellenek ehhez drága és márkás festmények A színek hatása akkor is érvényesül, ha a szoba egv- egy részletét akarjuk kiemelni vagy éppen el akarjuk tüntetni. Egy világosra festett, jól megvilágított benyíló szinte közelebb jön, egy túlzottan tágas oldalszárny pedig — a sötétebb árnyalatú bútorokkal és az enyhébb megvilágítással — csaknem összehúzódik . . . Az alacsony és kisméretű szoba csillárját minél magasabbra helyezzük, s fordítva: a magas és nagyméretű szobában inkább több célfényt, a dohányzóasztal vagy a beszélgetősarok fölött tetszés szerinti magasságra állítható lámpákat alkalmazzunk, középen terpeszkedő, óriás csillár helyett. A kis szobát — ismét egy „kegyes csalás” — csaknem duplájára „nagyíthatjuk”, ha a legalkalmasabb helyen elhelyezünk egy nagyméretű tükröt. S. Á. FARMER A farmer évtizedek óta divat. A szülök tudják, hogy jó viselet a fiatalok számára. A legújabb modelleket a közelmúltban mutatta be Kaposváron a Somogy Áruház. Fotó: Jakab Judit Zöldséglevesek Spanyol zöldségleves Hozzávalók: 1 liter ivóparadicsom, 1 evőkanál olaj (ha lehet, olíva), 1 evőkanál borecet (vagy egy mokkáskanál közönséges ecet, meg egy csipet cukor), 1 citrom leve, 1 kis fej vöröshagyma. 1 zöldpaprika, 1 uborka, só, őrölt bors. Az ivóparadicsomot összekeverjük az olajjal, ecettel, citromlével, sóval, őrölt borssal. Néhány órára jégbe hűtjük, majd tálalás előtt a kis kockákra vágott hagymát, paprikát és hámozott uborkát belekeverjük. Csészékben tálaljuk. Fűszeres sárgarépaleves Hozzávalók: 60 deka sárgarépa, 5 deci tej, 1—2 evőkanál tejszín, 1 evőkanál porcukor, só, egy fél citrom leve, csipetnyi bazsalikom, kakukkfű, egy fél csokor petrezselyem. A megmosott, megtisztított sárgarépát finomra reszeljük, megsózzuk, rászórjuk a fűszereket, és jól ösz- szekerve, 'negyed óráig állni hagyjuk. Ezután a tejjel és az apróra vágott petrezselyemmel együtt összetur- mixoljuk, és cukorral, citromlével ízesítjük. Belekeverjük a tejszínt, és jégbe hűtjük. Ha sűrűnek találjuk, kis vízzel hígítjuk. Tejszínes uborkaleves Hozzávalók: 2 közepes nagyságú uborka, 2 deci tejszín, 6 deci tej, 2 evőkanál darált dió, 1 citrom, só, őrölt fehérbors, kis csokor kapor. Az uborkákat alaposan megmossuk, lehámozzuk, és a káposztareszelőn finomra reszeljük. Megszórjuk annyi sóval, amennyi a leves ízesítéséhez szükséges, összekeverjük és öt-tíz percig állni hagyjuk. (Az uborkát kicsavarni, levét leönteni nem szabad!) Ezután megszórjuk fehérborssal, rácsavarjuk egy fél citrom levét, hozzáöntjük a tejszínt, meg a tejet. A darált diót belekeverjük, és jól lehűtjük. Csészékben tálaljuk, tetejét megszórjuk apróra vágott kaporral, és egy-egy citromkarikával díszítjük. Tehetünk bele egy csipetnyi porcukrot is. Rozmaringos párád icsomlevés Hozzávalók: 1 kiló paradicsom, egy fél citrom leve, 1—2 kiskanál porcukor, 1 deci tejszín, só, őrölt fehérbors, rozmaring, bazsalikom (5 deka főtt rizs). A paradicsomot megmossuk, feldaraboljuk, szitán áttörjük, vagy gyümölcspré- sen átnyomjuk. Az így kapott sűrű paradicsomlevet összekeverjük a tejszínnel és annyi vízzel, hogy krémleves sűrűségű legyen. A cukorral és a fűszerekkel ízesítjük, de a citromlevet csak tálalás előtt keverjük bele. Jól lehűtve adjuk asztalra. (Aki szereti, tehet bele hideg főtt rizst, is.) Áram a lakásban Az otthoni munkák közül a „házilagos villanyszerelés" igen sok veszélyt rejt magában. Például az elektromossághoz keveset értő „házi villanyszerelőt" munka közben megütheti az áram, a hibásan elvégzett javítás nyomán tűz keletkezhet . . . Biztosíték- és égőcsere, valamint zárlatos villanykapcsoló és konnektor cseréjén kívül a barkácsoló más munkákra ne vállalkozzék! Fontos szabály: ha valamelyik elektromos háztartási készülékünk elromlik vagy a hálózatban keletkezik hiba, kijavításával ne kísérletezzünk — forduljunk szakemberhez. Valamennyi javításhoz csak hibátlan szigetelésű, 220 voltos munkák elvégzésére alkalmas, megfelelő jelztéssel ellátott szerszámot használjunk. Saját készítésű, szigetelőszalaggal körültekert, „összebütykölt” munkaeszközzel életveszélyes dolgozni. Munkakezdés előtt feltétlenül töröljük szárazra a kezünket és vegyünk föl gumitalpú cipőt. A biztonság érdekében társunk is legyen a lakásban. Minden villamos munka megkezdésekor „feszültségmentes állapotot” kell teremteni, hétköznapi szóhasználattal élve, áramtalanítani kell. A biztosítékot mindig jobb kézzel csarvajuk ki, bal kezünkkel vagy testünkkel még véletlenül se érjünk közeli fémtárgyhoz. Takarékosság idővel, anyaggal, energiával Napjainkban aztán igazán érvényes a szólás: sok kicsi sokra megy. A főzésnél ez azt jelenti, hogy ésszerűen használjuk fel az anyagokat, jól osszuk be a munkafolyamatokat, ne pazaroljuk az energiát, azaz ne engedjünk semmit kárba veszni. Mivel az idő is pénz, igyekezzünk a lehetőség szerint minél kevesebb időt tölteni a konyhában, hogy több maradjon a pihenésre, a családra, a gyerekekre. Ehhez azonban jól kell elvégezni az otthoni munkát. Kezdjük a bevásárlással! A konyhában tartsunk kezünk ügyében egy jegyzettömböt és ceruzát, hogy azonnal felírjuk, ha valami fogytán van. A vásárolt húst mindjárt ossziuk be: aszerint csomagoljuk, hogy mire szánjuk. Igv tegyük a mélyhűtőbe, mindig azt a csomagot vegyük ki, amelyikre éppen szükség van. Megköny- nyíti a vásárlást, ha legalább egy hétre előre megtervezzük az étrendet. így már idejében megvehetjük a hozzávalókat, s úgy főzhetünk, hogy a következő ételt mindig csak kiegészítjük, mással kombináljuk. A jól meggondolt, előre felírt lista alapján végzett vásárlással időt és pénzt takaríthatunk meg, mert nem veszünk fölöslegesen semmit és nem is feledkezünk meg semmiről, amiért ismét el kellene menni az üzletbe, tehát időt tölteni. Időt, energiát takaríthatunk meg a helyes előkészítéssel is. A száraz hüvelyeseket áztassuk be előző este. A zöldséget, gyümölcsöt, viszont a kis edény nagyon tele van, nehéz keverni, tehát könnyen odaég vagy kifut. Ha gázon főzünk, tudni kell, hogy a legnagyobb hő a lángok csúcsánál van, tehát ne érjen túl a láng a rátett edény alján, mert akkor inkább a levegőt melegítjük. A villanyfőzőlapon az edény alja akkora legyen, mint a főzőlap, így a hő nem vész kárba. A család étvágyát sokszor nem lehet kiszámítani, így előfordul, hogy valamelyik ételből marad. Mit tegyünk vele? A jó háziasszonynál semmi sem vész kárba. Először is tegyük a maradékot kis lábasba és rakjuk a hűtőszekrénybe. A mennyiségtől függően jól felhasználhatjuk például így: — a párolt rizst levesbetétnek, töltelékbe; — a pörköltfélék húsát megdarálva, összevágva palacsintába, pizzába, de rakott kelkáposzta is készülhet belőle; — a főtt leveszöldséget ri- zottóba, salátába vagy z/old- ségkrokettnek; — a tejberizst tojással gyümölcsrizsnek kínálhatjuk; — a megmaradt főtt húst tölteléknek, főzelékre feltétnek, csak erőteljesebben ízesítsük, mint a nyers húst. Maradék sültből kitűnő töltelék lesz ledarálva vagy apróra vágva, burgonyába, gombába, paradicsomba, de hússalátának is kiváló. A megmaradt száraz zsemlét, kiflit morzsának vagy töltelékbe használjuk, de pirítva levesbetétnek is jó. A maradék tehéntúróból jól megfűszerezve finom köhúst nem szabad vízben áztatni, mert a víz kioldja az ásványi anyagokat és a vitaminokat. A sütés-főzés előtt mindent készítsünk elő, amire szükségünk lesz, a burgonyát, hagymát, zöldséget; a rizst mossuk meg, a húst szeleteljük fel, vagy daráljuk meg. A gázt vagy villanyt csak akkor kapcsoljuk be a tűzhelyen, ha a főznivalót már odakészítettük. Az ételeket mindig lefedve főzzük és ügyeljünk arra, hogy ki ne fusson a levük, mert ezzel az étel java kárba' vész. Gondoskodjunk lángelosztc fémlapról, hogy a lassan fövő ételeket a kifutás veszélye nélkül tudjuk elkészíteni. Az étel mennyiségének megfelelő nagyságú edényt használjunk! A túl nagy edényben főzött kevés étel fölösleges tüzelőpocsékolás, ha rözött lesz. A szalonnabőrkét sose dobjuk ki: a legtöbb ételt „megbolondítja”, akár káposzta, akár bableves, karalábéleves vagy paprikáj krumpli stb. A marad megunt tepertőből kész? sünk fűszeres pástétomot. A füstölt hús, csülök levét hűtsük le, a tetején megdermedt zsírt szedjük le, fél vöröshagymával süssük ki. A zsírt hagyma nélküli rántásokhoz jól felhasználhatjuk. A takarékos, találékony háziasszony magától is rájön sok fortélyra, de rá is kényszerül, mert az élet egyre drágább. Ne becsüljük le ezeket az apró ötleteket, mert velük időt, energiát és forintot takarítunk meg, s mi több: a konyhánk is jó vai változatosabb lehet. Bányai Katalin Értesítjük az érdekelteket, hogy az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal által elfogadott APEH 23. Igénylőlap az általános forgalmi adó visszatérítéséhez gazdálkodó szervezetek részére. APEH 9. Igénylőlap az általános forgalmi adó visszatérítéséhez mezőgazdasági kistermelők. iWetve borértékesítő magánszemélyek (kivéve a borkimérési engedély alapján értékesítőket) részére. APEH 18. Igénylőlap az általános forgalmi adó vis.szaitérítésáhez magánerős lakásépítést, bővítést, korszerűsítést, közművesítést végző magánszemély, építőközösség, társasház részére nyomtatványokat a Somogy Kereskedelmi Vállalat alábbi boltjai értékesítik 1989. október 1-jétől: 10. sz. bolt NAGYATÁD, Kossuth h. u. 7. 20. sz. bolt FONYÖD, Ady E. u. 23. 23. sz. bolt BARCS, Bajosy-Zs. u. 47. 41. sz. bolt SIÓFOK, Fő u. 45-. 75. sz. bolt BOGLÁRLELliE, Dózsa Gy. u. 1. 140. sz. boR KAPOSVÁR, Áchim A. u. 8. Ezen időponttól az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal a fenti nyomtatványok forgalmazását^"—“'', beszünteti. --------X. S omogyi (1067981