Somogyi Néplap, 1989. október (45. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-21 / 250. szám
1989. október 21., szombat Somogyi Néplap 3 1956 PÉLDÁJÁN OKULVA Á közbékesség esélyei Pozsgay Imre nyilatkozott lapunknak A szélsőségek veszélyei — Megítélése szerint mi veszélyezteti leginkább a békés átmenetet? Parlamenti .tudósítónk jelenti: A News Week című amerikai hírmagazin október 23-ára dátumozott számának címlapján Pozsgay Imre látható. Az aláírás: Magyarország felmenő csillaga. — Látta már ezt a lapot? — kérdeztük a politikusit, aki a Parlament folyosóján épp befejezett egy, a francia tévének adott nyilatkozatot. — Igen, ez olyan amerikai. Hasonlót „követett el ellenem” a Time magazin is. Azért örülök ezeknek a cikkeknek, mert azt mutatják, hogy a világ fölfigyelt a nálunk zajló változásokra. Igény a változásra és nyugalomra — A köztársaságielnök- választást ihalasztani kívánók abból indulnak ki, hogy ez a népszavazás az esélyes jelölttel rendelkező MSZP-nek sürgős... — Nem az MSZP-nek, hanem az országnak sürgős, hogy stabilitás Legyen, és hogy kétféle szükségletet együtt lehessen kielégíteni: az emberek megérett és jogos vágyát a változásra, és igényét a nyugalomra, a békés megoldásra. E kettő szilárd intézmények nélkül nem teremthető meg. A köztársasági elnöki intézmény is ezt a célt szolgálná. Ez tehát nem pártérdek, amit az is mutat, hogy nemcsak az MSZP vallja ezt az álláspontot, hanem a tárgyalásokon a „harmaduk oldal” is, és az Ellenzéki Kerékasztal nyolc résztvevője közül öt így foglalt állást. — Az MSZP-t a múltból fakadt előítéletek és a jövőt illető kétkedések egyaránt övezik. Nem jelent-e hátrányt az MSZP hivatalos je- löltjének lenni a köztársasági elnöki posztra? — Kétségtelen, hogy van ennek hátránya is, ám én remélem, sőt bizonyos vagyok benne, hogy az emberek elismerik és tudják: csak az MSZP-ből kiinduló reformmozgalom változtathatta meg az országot úgy, hogy a demokrácia ne csak jog, hanem formálódó valóság is legyen. Azt is föltételezem, hogy sokan emlékeznek arra, milyen szerepet vállaltam és milyen munkát végeztem ebben az átalakulásban. Vallom, hogy legyen joga mindenkinek nézetein, helyzetén, politikai meggyőződésén változtatni. Mégis azt hiszem, nem tekintik hitelesnek az olyan embert, aki az éppen esedékes politikai karrierszempontok szerint változtatja elkötelezettségeit. Azt gondolom, hogy az MSZP-hez való tartozásomat többre becsülik, mint ha ebből most azért válnék ki, hogy köz- társasági elnök lehessek. „Küzdő típus vagyok” egyszerűen csak köztiszteletben álló „díszember” vol- na? — Ez nekem nem állna jól, valahogy nem illene az egyéniségemhez. Minden esetleges látszattal szemben küzdő típus vagyok, akinek — bár belső egyensúllyal — lételeme a cselekvés, az erőfeszítés. A kockázat elől sem térek ki. Arra törekszem, hogy ne egy pozícióért tegyek bármit, hanem a pozíciót valamiért használhassam, szolgálva a társadalmat. — A köztársasági elnöknek pártok felett kell állnia, s egyetlen lépésével sem kelthet olyan érzést, hogy bármilyen irányban elkötelezett. Képes lesz-e ön a jelenlegi elkötelezettségein felülemelkedni? — Magam is fontosnak tartom a törvényt, mely kötelezi a köztársaság elnökét, hogy minden párt és állami tisztségről mondjon le, de nem hiszek abban, hogy hitele lehet a nép szemében annak, aki csak azért mond le, hogy egy magasabb posztot elérhessen. Saját lehetőségemet abban látom, hogy bíznak bennem az emberek, mert észrevették, hogy pártpozíciót használtam föl a nemzet érdekében, és nem a nemzetet egy pártszempont érvényesítésére. — Megválasztása esetén köztársasági elnökként mi lenne a fő törekvése? — Végleges programom még nincs. Mindenképpen azon dolgoznék, hogy az átmenetet szolgáló intézmények, melyeket a parlament most elfogad, betölthessék szerepüket és működőképesek legyenek egy új parlamenti demokráciáig. Emellett segítenék kidolgozni egy olyan programot, amelyik Magyarországot a gazdasági felemelkedés útjára is elvezeti. — A szélsőségek. A zsaroló és hangoskodó stílus, amelyik megzavarja az embereket, riadalmat kelt bennük. Minden olyan politikai mozgalmat, amelyik félelmet kelt, elutasítok, induljon az akár balról, akár jobbról. E szélsőségek léte teszi veszélyessé azt, hogy például 100 ezer aláírással egy politikai konszenzus is megkérdőjelezhető. — A nemzeti megbékélés szempontjából mit tart 1956 fő tanulságának? — Azt, hogy bár egy nép heroizmusa, hősiessége megnyilvánulhat az utcán, a barikádokon is, azért egy országnak mégis az a jobb, ha e nélkül érheti el politikai céljait. Ügy látszik, hogy — 1956 példájából is okulva — most ez elérhető lesz. Továbbra is kitartok a nézetem mellett, hogy ez népfölkelés volt. Ezt az álláspontot elsőként képviseltem, s akkor sok bírálatot is kaptam. Ám azok, akik akkor „feszítsd meg”-et kiáltottak, most maguk is átvették ezt a szóhasználatot, s egyetértenek abban, hogy ennek kimondása fontos tényezője volt az idei politikai fejleményeknek. Ezt nem bánom, mert arra utal, hogy mégiscsak a nemzeti megbékélés felé haladtunk. — Mi a véleménye az évforduló ünneppé nyilvánításáról? — Magam is a népre bíznám, hogy válasszon a nemzeti ünnepek között. — Mi a véleménye Kulcsár Kálmán jelöléséről? — Természetesnek tartom, hogy több jelölt közül lehessen kiválasztani a köztársasági elnököt, ö a népfront szervezetén keresztül vállalta a megmérettetést. Én pedig vállalom a nép döntését. — Köszönöm a beszélgetést. Bíró Ferenc ELKÖSZÖNT AZ ALAPÍTÓ Helyzetkép — vitával Volán-irodák az idegenforgalomról A Volántours és a Volán utazási irodák vezető szakemberei részére kétnapos konferenciát rendeztek Kaposváron. Az ország minden részéből jelen Tévő utazási és idegenforgalmi munkatársak elsősorban az egymás közötti szakmai együttműködés problémáiról tanácskoztak. Az eszmecserén részt vett Csete Lajos, a Volóntourist vezérigaizgatója és- Szabó Dezső, a Volán- tourist idegenforgalmi igazgatója. 17 megye mintegy ötven szákembere előtt Kende Ernő, az Országos Vám- és Pénzügyőrség területi parancsnoka a turistaforgalmat érintő jelenlegi és tervezett jogszabályokról, illetve módosításukról tartott előadást. Kerekes László, a Pénzügy minisztérium osztályvezetője devizaellátási feladatokról beszélt. A tanácskozás zárónapján szólalt fel Pócs Ervin, az Országos Idegenforgalmi Hivatal elnökhelyettese, aki részletesen elemezte a magyar idegenforgalom szerepét és szólt a jövő feladatairól. Külön kiemelte az ágazat munkaerőfélvevő- képességét: a hazai idegen- forgalom közvetlenül 300 ezer embernek ad kenyeret, közvetve pedig egymillió embert foglalkoztat. Jelentős a közgazdasági szerepe,, a nyereségtermelő képessége. A nemzeti bevétel egynegyedéi szolgáltatja az ágazat. Az idén várhatóan megközelíti a 600 millió dollárt. A rövid távú célok közt kiemelte a bevételnövekedést, a KGST-országokkal kapcsolatos turizmus feltételeinek javítását, a fizetővendéglátás versenysemleges helyzetének megteremtését. Az előadásokat kérdések és nemegyszer éles hangú viták követték. Pócs Ervin a tanácskozáson tolmácsolta a nyugalomba- vonuló Tóth Dezsőnek, az Országos Idegenforgalmi Hivatal elnökének köszönetét, és átadta az idegenforgalomban végzett kiemelkedő munkájáért a kitüntető oklevelet. Tóth Dezső 40 évi munkaviszony, 32 évi volános szolgálat és 21 évi irodavezetői munka után megy nyugdíjba. Elköszönt az „utolsó moljilkán”, hiszen ő volt az egyetlen, aki az 1968-as alapítók közül végig a helyén maradt. (Mészáros) Nem alakul párttá az Agrárreformkörök Egyesülete Nem szerveződik párttó az Agrárreformkörök Egyesülete — hangoztatta pénteken Nyíregyházán Szabolcs- Szatmár megye mezőgazda- sági képviselői előtt mondott beszédében Nagy Tamás, az egyesület országos választmányának elnöke. Nagy Tamás végül ismertette azt a felhívást, amelyben az Agrárreformkörök Egyesülete nemzeti agrár- kerekasz-tfll létrehozását kezdeményezi. Egyfajta fanatizmus is kell A döntés mai dilemmái Kemény és kockázatos fába vágta fejszéjét a barcsi szövetkezet, amikor a mai gazdasági viszonyok mellett száznegyvenmillió forintos beruházásba kezdett. — Ilyen tartalmú megjegyzéseket szép számmal hallottam, különböző szintekről és helyekről a múlt év során. A megállapítással nem vitatkozom — messzemenően igazuk van mindazoknak, akik ilyen következtetésre jutnak! Nem hatalmi szóval, nem irányítottan és korántsem egyszerű módon született meg a mi döntésünk sem. Vitatkoztunk egymással és VITATKOZTUNK ÖNMAGUNKKAL, mert a mai gazdaságpolitikai viszonyok között különösen nehézzé vált a döntés. Az érvekkel szemben túl sok az ellenérv, amely arra ösztönöz, hogy egy gazdálkodó ne vállalkozzon ma fejlesztésre. Mindenekelőtt az a kérdés vetődik fel, hogy a mai kamatok mellett szabad-e egyáltalán beruházni? A mezőgazdaság, az élelmiszeripar és az általam ismert más iparágak tőkearányos nyeresége 2—10 százalék között mozog, ugyanakkor a banki kamatok mértéke már 20 százalék felett van. Ez a tény egy vezetőt arra is indíthat — és senki sem találhat kivetnivalót benne —, hogy tegye pénzzé a szövetkezet álló- és forgóvagy onát, aztán a tökét helyezze el és kamatoztassa bankban. A nyereség biztos, nem kell háromszázhatvanöt napig kínlódni a tejtermelés, a burgonyatermelés gondjaival, kockázataival. Kézenfekvőnek tűnhet — de mégsem járható ez! Mert ez esetben kifogja megtermelni a kamat mértékét?! A perdöntő természetesen az, hogy a gazdálkodó a mának él-e — ha igen, akkor szinte magától értetődő, hogy feléli az állóeszközeit —, vagy pedig a holnapban is gondolkodik, és a súlyos terhek mellett beruház. A piacgazdaság, az ország VERSENYKÉPESSÉGE SZEMPONTJÁBÓL nem kétséges, hogy óhatatlanul szükség van a struktúra-, a szerkezetváltásra. Szerkezetet váltani ^^onban csak úgy tud egy gazdaság, ha meglevő tőkéjének egy részét erre fordíthatja, illetve képes e célra új tőkét befektetni. Véleményem szerint ezek a folyamatok, ezek a befektetések nem kormányzati feladatok, hanem ezeket vállalati, üzemi, gazdasági szinten kell végrehajtani — rnpr csak azért is, mert így várható ■gazán a rugalmas, a piacgazdaság kialakulása. A gazdálkodó azonban itt ismét szembe találja magát a kormányzat húsz százalék feletti kamatpolitikájával, amely semminemű fejlesztésre nem ösztönöz! A szerkezetváltáshoz pénz kell. Az utóbbi évek gyakorlata szerint a gazdálkodók pénzeszközeit nagymértékben központosítja az állam. A vállalatoknál, a vállalkozóknál mind kevesebb marad, mindinkább szűkül az a lehetőség, amelybe kapaszkodva ki lelehetne mászni a gazdasági gödörből. Tavaly a barcsi szövetkezet különböző címeken 102 millió forintot fizetett az állami költségvetésbe. Ugyancsak különböző címeken 41 millió forint ennek az országos összehasonlításban kicsiny közösségnek a hozzájárulása a költségvetéshez (!). Az ellentmondások ezzel korántsem érnek véget. Mert ha az ilyen mértékű elvonás után is nyereséges egy üzem, akkor jön a következő, nem kevésbé súlyos dilemma: a maradvány hányadrészét fordítsa az üzem — figyelembe véve az adóterheket is — az itt dolgozók személyes jövedelmének növelésére, és — ismételten adózottan — hányadrészét fordítsa fejlesztésre?! Egy szövetkezeti vezető számára EGYFORMA SÚLLYAL VETŐDIK FEL mindkét kérdés. Igazságosan, biztonságosan válaszolni erre szinte lehetetlen. Az élet- színvonal csökkenése miatt épp oly fontos a személyes jövedelem növelése, mint amennyire fontos a fejlesztés, a beruházás a jövő szempontjából. Ha a szövetkezeti tag ez utóbbira igent mond, akkor ez részéről kétségtelenül áldozatvállalást jelent. Mert akkor, a mai elvonási rendszer mellett e csekélyke haszon nagyobb hányadát a fejlesztésre kell fordítani. Vagyis neki kevesebb jut. Barcson társasági alapon száznegyvenmillió forint befektetést igénylő, modern tejüzem építésébe kezdtünk. A beruházás döntő hányadát — százötmillió forintot — a mi szövetkezetünk vállalta, társként csatlakozott hozzánk a homokszentgyörgyi termelőszövetkezet és a Baranya, valamint a Veszprém megyei tejipari vállalat. Ez az üzem naponta negyvenezer liter, itt nálunk, illetve a térségben termelődő tejet dolgoz feli Nem előzmény és múlt nélkül, mert a barcsi szövetkezetben tizenhét év óta működik egy kis tejüzem, eredménnyel, nyereséggel, megbízható, jó hírt szerezve magának. Többek között minden vitát kizáróan ez az üzem is bizonyította csaknem két évtizedes létével, hogy egy mezőgazdasági üzem stabilitásához nélkülözhetetlenül ' SZÜKSÉG VAN a vertikum szélesítésére, a „több lábon, állásra”. A megtermelt termékek feldolgozása egyben azt is jelenti, hogy egy gazdaság kevésbé kiszolgáltatott. Ha jó minőségű, a piacon keresett terméket állít elő, akkor azt el is tudja eredményesen adni. Bár a mai ár- és kamatviszonyok nem a fejlesztésre ösztönöznek — nem kevés vívódás után — mégis a beruházás mellett döntöttünk. Az észérveken túl, ilyen körülmények között, kétségtelenül egyfajta fanatizmus is hajtja az embert. Ez a fanatizmus abból táplálkozik, hogy hosszú távon nem képzelhető el olyan gazdasági irányítás, amelyik kizárólag a mának éli! A válság idején a tőkés nem a pénzeszsákján ül és várja, hogy vége legyen a válságnak, hanem felfűti a mozdonyt és olyan állapotokat teremt, hogy kedvezőbb időszakban azonnal versenyképes tudjon lenni! A beruházás döntése kapcsán ezek a gondolatok foglalkoztattak engem és a munkatársaimat. Hogy aztán a jövő év végéig, mire elkészül az új üzem, hány akadályt kell még legyőzni — arra majd az idő fog választ adni. Dr. pane,- Endre l elnök — Az ön személye viták cözéppontjában áll. A pártján valóságos határvonal íz, hogy valaki rokonszen- )ez-e Pozsgay Imrével, el- ögadja-e nézeteit. Vajon lem lenne üdvözítőbb, ha
