Somogyi Néplap, 1989. október (45. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-19 / 248. szám

1989. október 19., csütörtök Somogyi Néplap 5 A hagyományt tanulni kell Kiállítás, bemutatók és versenyek Egy elismerés háttere TŰZVÉDELEM AZ ISKOLÁBAN A somogyi néphagvomó- nyok őrzésében végzett ki­emelkedő munkájáért a Ha­zafias Népfront Somogy Me­gyei Elnöksége Vikár Béla- emlékéremmel jutalmazta Csikvár Józsefet, a Somogy Megyei Művelődési Köz­pont művészeti osztályának vezetőjét. E rövid hír keveset árul el a2 ötvenes éveiben járó kaposvári népművelő tevé­keny életéről. Hogy mit tar­talmaz eme elismerés? Nos, ehhez a gyermekéveket kell felidéznünk! — Uk- és dédszüleim kö­zött kezet és fantáziát egy­aránt megmozgató mester­embereket — asztalost, ká­dárt és bognárt találunk — emlékezik Csikvár József. — Édesapám nemcsak a ter­mészet szeretetét nevelte be­lém, hanem általa tanultam meg a faragás fortélyait: szabad óráimban még ma is szívesen nyúlok a fához... Ügy érzem, a Vízváron töltött gyermekévek hatá­rozták meg felnőtt énemet. A Dráva menti falucskában nagy örömmel vetettem be­le magamat azt akkor még élő népszokások: betlehe- mezés, lucázás világába. Az egyszerű emberek hétköz- és ünnepnapjainak zamatét már ekkor örökre magam­ba szívtam, s az itt szerzett élményekből — emlékekből táplálkoztam sokáig. — Együd Árpád szaktudá­sával, életével példaképként áll az egykori tanítvány előtt. Ezt mi sem bizonyít­ja jobban, mint a siófoki te­metőben felállított fejfa, mely az ön tervei alapján készült. Hol találkozott elő­ször e neves szakemberrel? — A csurgói Nagyváthy János Mezőgazdasági Gim­náziumban Árpi bácsi okí­tott egészségtanból, és ő volt a tornatanárom és a kollé­giumi nevelőm is. E nagy­szerű ember a tömegdalok helyett népdalokat énekel­tetett velünk, és Csokonai nevét viselő együttesével — amelyben én is táncoltam — eredeti anyagot állított színpadra. Már ezekben az években éreztem Kodály igazát: „A hagyományt nem lehet, örökölni, azt tanulni kell!” 1951—1955 között végezte el a Színművészeti Főiskola tánctanszakát. Muharai Ele­mér hívására, Pesovár Ernő útmutatásával Csikvár Jó­zsef is a népi együttesi moz­galom egyik segítője volt. Az országot járva gyűjtötte és tanította be a táncokat. Somogyi gyűjtése nyomta­tásban az akkori Népművé­szeti Intézet néprajzi osz­tályának a gondozásában látott napvilágot. Főisko­lásként lett táncoktató az ELTE együttesében. Dunán­túli gyűjtő kőrútján ismer­kedett meg az azóta barát­jává lett Olsvai Imre zene­tudóssal. — Mikor jött Kaposvárra? — 1955-ben kerültem So­mogyba, a megyei tanács akkor még népművelési osz­tályára művészeti • előadó­nak. A néptánc, a népzene, a népszokások és a tárgyi kultúra ápolása, gondozása bízatott rám. A 60-as évek­ben több jó együttes műkö­dött a megyében. A So­mogy Megyei Népi Együtte­sen kívül — melynek tánc­karát én is irányítottam egy ideig — a Kiszöv, a BM Ka­posvár táncegyüttesek, va­lamint Csurgó, Nagyberki, Karád, Hedrehely és Buzsák hagyományőrzői is vállal­koztak az értékmentésre. — A nemcsak Somogy­bán gomba módra szaporo­dó amatőr néptáncegyütte­seknek valamilyen bemu­tatkozási lehetőséget kel­lett teremteni, ön volt a kitalálója, megszervezője és útnak indítója a balaton- földvári folklórfesztivál­nak ... — 1961 óta minden esz­tendőben találkozhatnak itt az együttesek: s szigorú zsű­ri előtt folyik a megméret­tetés. A minden év júliusá­nak utolsó hétvégéjén sorra kerülő eseményekre néptán­cosok százai jönnek élt E rendezvény kapcsán ért több kudarc és „gáncsosko- dás”, ám ez csak átmeneti­leg kedvetlenített el: vala­mi belső kényszer és lelke­sedés mindig erőt adott az újrakezdéshez... A néptáncmozgalom fej­lesztése a népzenei képzés színvonalának emlését is szükségessé tette. Olsvai Im­rével közösen dolgoztuk ki a dudaiskola tematikáját, mely a dunántúli népzene oktatására a Somogy Me­gyei Művelődési Központ munkatársainak közremű­ködésével éppen egy évtize­de szerveződött. Lányi György, Juhász Zoltán, Adorján István, Bergics La­jos, Virágvölgyi Márta, Ere- dics Gábor és ifj. Csoóri Sándor foglalkozott többek közt a fiatal népzenészek­kel. A balatonföldvári folk­lórfesztivál így kiegészülhe­tett a kiemelkedő képessé­gű muzsikusok bemutatko­zásával. — 1979-ben került az SMK-ba, ahol a megkezdett útra újabb lépcsőfokokat épített. Az ön nevéhez fű­ződik egy népdaléneklési verseny és több néptáncos találkozó létrehozása ... — Az eredeti népdalének­lési mód éltetésére Süli Fe­renc barátommal 1981-ben hirdettük meg a „Hajlik a meggyfa” elnevezésű gyer­mek és ifjúsági népdalének­lési versenyt. Együd Árpád emlékére évenként rendez­zük meg a megyében a gyer­mek-néptánccsoportok ver­senyét, a tehetséges tánco­sok pedig a Horváth János néptáncszólisták versenyén mutatják be tudásukat. Két évvel ezelőtt az or­szágban először összevon­tan szerveztük meg Szennán a néptáncosok részére a „C” kategóriás működési- engedély-szerző és táncház­vezetői tanfolyamot. Az ősi kincs átmentésére és továbbítására Csikvár Józsefen kívül a család töb­bi tagja is vállalkozott. Fe­lesége, Somogyi Teréz, népi keramikus, és régi hímzé­sek, szőttesek gyűjtésével foglalkozik. Gábor fia a Zengő együttesben muzsi­kál, s népi hangszereket ké­szít. A Somogy Táncegyüt­tesben táncoló Tímea lánya a Fazekas Háziipari Szö­vetkezet dolgozója. Dunán­túli gyöngyeivel hívta fel magára a figyelmet. Tamás, a legkisebb pedig bádogos­tanuló. Csikvár Józsefet munká­jáért az évtizedek alatt többször jutalmazták meg. Az idén augusztusban ka­pott amatőr művészeti ní­vódíja mellé még egy elis­merés jutott. A nemrég át­vett emlékérem Hevesi Sán­dor gondolatait idézi: „A hagyományt őrizni kell, de nem úgy, ahogy a poszt őrzi a lőportornyot vagy a postát, hanem úgy. ahogy a Vesta-szüzek őrizték a lángot. De a tüzek kialszanak, ha azok nem ég­nek, akiknek ápolniuk kell.” Lőrincz Sándor Rendhagyó rendezvény- sorozatra vállalkozott a nagyatádi tűzoltó-parancs­nokság Csurgón, a szakmun­kásképző intézetben. Ezen a héten szinte elfoglalták az iskolát a tűzoltók. A tűzoltóság történetét be­mutató kiállításon a legkor­szerűbb felszereléseiket is felvonultatták, sőt bemutat­ták a legjelentősebb somo­gyi káresemények „marad­ványait” is. így azt a gáz­palackot, amelyik majdnem szerencsétlenséget okozott. Rosszul illesztették föl a szabályozót, a szivárgás miatt felrobbant a palack, összeomlott a nyári konyha, a gazdasszony életét csupán az mentette meg. hogy egy perccel korábban átment a lakóházba. Hasonló „emlé­kek” bőven akadnak. Szalai Imre százados, a nagyatádi parancsnok el­mondta, éppen azért nyitot­ták meg a tárlatot, hogy gyűjteményük ne gyarapod­jon. S hogy miért éppen eb­ben az iskolában? Ennek egyszerű oka van: a legtöbb tűz a mezőgazdaságban ke­letkezik, itt a legnagyobbak a károk, s ebben az iskolá­ban mezőgazdasági gépsze­relőket is képeznek. Az erő- és munkagépek nagyon el­használódtak a gondos kar­bantartás hiánya miatt, s egy műszaki hiba következ­tében könnyen fölröppenhet a vörös kakas. Bélteczky Sándor igazga­tóhelyettestől hallottuk, hogy örülnek ennek a rendez­vénysorozatnak azért is, mert a szakmunkásvizsga egyik része a tűzvédelem. Hiába mutatnak be oktatófilmeket, ha a diákok a gyakorlatban nem tudják, mit is kell csi­nálniuk. Most volt alkalmuk a gyakorlásra. Tíz—ötfős csa­pat nevezett a heti verseny­re. Vízcsapról szereltek ve­zetéket, égő szalmakoszorút oltottak, elméleti kérdésekre válaszoltak, megismerked­tek a legkorszerűbb tűzoltó­felszerelésekkel, mentési gyakorlaton vettek részt és elrendeltek az iskolában egy próbariadót is. A legjobbak ma délelőtt vehetik át érté­kes díjaikat. Ezenkívül vala­mennyi versenyző egy napos kiránduláson vehet részt. De ami ennél is többet jelent, megtanultak vigyázni önma­gukra, mindannyiunkra. N. J. VISSZHANG Szeptember 7-én Kastélyparkjaink megmentése címmel cikk jelent meg a Somogyi Néplapban, mélyben L. Szabó Tünde elmarasztalóan nyilatkozott a helyreállított kastélyok elhanyagolt környezetéről. Rossz példaként említette — töb­bek közt — a kisasszondi állapotokat. Kisasszond példa értékű kiemelése engem is nagyon meglepett, de több munkatársam felháborodott az elmarasz­taláson. Ezért szót kérek; a fair play is úgy kívánja, hogy a másik fél is meghallgattassék. L. Szabó Tünde sommás, el­marasztaló véleményére elöljáróban megjegyzem, hogy az ilyen kijelentések nem szolgálják elhanyagolt kastélyparkja­ink ügyét, főleg akkor nem, ha azok igazságtartalma — leg­alábbis a szóban forgó esetben — enyhén szólva megkérdő­jelezhető. A kisasszondi egykori Sárközy-kastélyt a 80-as évek ele­jén vette gondozásába a Kaposvári Villamossági Gyár kol­lektívája. A kastélyhoz hatalmas, héthektáros zöldterület tartozik, amely egy kis jóindulattal parknak is nevezhető. A kastélyt és környezetét a II. világháború idején és az azt követő évtizedekben a végsőkig „elhasználták”. (Ennél ár­nyaltabb kifejezést nem találok arra a romhalmazra, mely a több mint három évtizedes „gazdátlan" időszak után ránk maradt.) Vállalati kollektívánk az elvadult környezetben megbúvó romok közt is felfedezte múltunk gyöngyszemként csillogó piciny darabját, és megmentéséért sokan ásót, csá­kányt ragadtunk. A kastélyt több éves erőfeszítés és nem kevés anyagi áldozat árán eredeti szépségében helyreállítot­tuk. Erről a nap nap után ide látogatók sokasága győződik meg, köztük egyre több külföldi áll megigézve a Csokonai által is megcsodált, kagylós díszítésű homlokzatot tartó dór oszlopok alatt. A kastélypark hatalmas kiterjedésű, bebarangolása is órákat vesz igénybe. Az itt található fákat, cserjéket a ter­mészet rendezte el, ember; beavatkozás nélkül. Mi sem tö­rekszünk a természet itt kialakult rendjének megbontására. A szükséges növény karbantartásról, a burjánzó ősgyep ápo­lásáról, rendszeres nyírásáról azonban gondoskodunk. A kastély előterét részben az elmúlt évtizedek, részben az építkezési munkálatok megviselték, így ez a terület kí­nálta magát a helyreállításra, parkosításra. Ide fenyőféléket, díszcserjéket telepítettünk. Kavicsos sétányokat készítettünk, és ezek hangulatát sok bokorrózsa ültetésével igyekeztünk kellemessé tenni. Az utak mentén gyárunk öntödéjében ké­szült díszpadokat helyeztünk el (ezekből a sétálóutcában is jó pár található). Ennél többre saját erőből — beleértve a szakértelmet és az anyagiakat is — nem futja. Arra azon­ban kíváncsi lennék, vajon a másik 54 kastélypark kezelője mire ment saját erőből? A bíráló cikkben olvasom: megyénk 56 védett kastélya ke­zelőinek szakmai tanácskozást szerveztek a sürgős tenni valók megbeszélésére. Most már csak az érdekelne, hogy a szep­tember 19-én kezdődött tanácskozáson kik tanácskozták meg nélkülünk a mi sürgős tennivalóinkat kastély- vagy kastélyparkügyben ? Nem elismerést várunk azért, hogy megmentettünk egy kastélyt az enyészettől, de azt joggal elvárjuk, hogy a példa az példaértékű legyen, dicséretben vagy elmarasztalásban. Ki-ki levonhatja a maga következtetését, ha veszi a fárad­ságot, és elmegy Kisasszondra. Tisztelettel: Végh János Kaposvári villamossági Gyár Alsóhetény A barbár kultúra emlékei Az idén ismét folyitaitták az ásatásokat az alsóhetényi római erdőnél. A táborban diákok dolgoztak hat héten át. Az ásatások vezetője dr. Tóth Endre, a Nemzeti Mú­zeum régésze volt. Ez a nyár nem okozott számukra meglepetést, de mint a régész elmondta, előbbre jutottak az ásatások menetében. Először az erődön belül, a délnyugati sarkon ástak. Itt három épületet találtak. Fel­tártak egy 30x40 m-es épü­letet, mely a II. fürdő volt. Ez lakószárnyhoz tartozó fürdő lehetett. A korábbi években is feltártak egy ki­sebb fürdőt, ez a legénységé volt. Az erőd magánlakásá­hoz tartozott. — E leletekről mi a véle­ménye? — kérdeztem a ré­gészt, dr. Tóth Imrét. — Valószínű, hogy a pa­rancsnoki lakás fürdője volt ez a II, számú épület. A la­kóház többi részét a követ­kező évben tárjuk fel. Ami ritkaság, az az, hogy egy különleges alaprajzú fürdő­vel állunk szemben, mely a IV. században épült. Tehát nem olyan alakú, mint a korábbi római fürdők. Véle­ményem szerint egy aszim- metrikusabb épület lehetett. — Ügy tudom, hogy a fa­lakon kívül is végeztek fel­tárási munkákat. — Igen, az erődtől délre a felszínnyomok alapján vé­geztünk ásatásokat. Ipari ne­gyed volt itt. A megtalált építmények és csatornák rendeltetését még nem tud­juk. Az épületek téglából készültek. Kemencéket és érméket is találtunk. Az ér­mék a IV. század második feléből valók. Ami érdekes volt, az az, hogy különféle csoportokban találtunk házakat. Akárhol ástunk, találtunk falakat. Ezek részben kőből, falazó­téglából és a másodlagos pad­lómaradványokból készül­tek. Arra a megállapításra jutottam, hogy egyszerűbb épületek voltak, mint az erődön belüliek. — Mire következtettek a leletekből? — Római és attól eltérő barbár eredetű anyagok, korsók, poharak és tálak tö­redékei kerültek elő. Mind­ez arra mutat, hogy az V. század első felében barbár népek telepedtek az erőd mellé. Ök építették ezeket az épületeket. Nagyobb épü­leteket — így az erődöt — nem foglalták el, helyette kisebb házakat építettek. — Mi a jelnetősége ezek­nek a leleteknek? — Eddig semmilyen nyo­ma nem volt a barbár né­pességnek Joviában (Alsó- hetényben). Ezenkívül talál­tunk őskori kerámiát, késő bronzkori mészbetétes kul­túra cserepeit és vaskori cserepeket is. Előkerült né­hány bronz érme is. — Tehát a kora népván­dorláskor első nyomait ta­lálták meg az idén? — Igen. Ez volt a szenzá­ció. Mint említettem, helyi­leg még nem került elő ed­dig népvándorláskori lelet­anyag. Tárgyakat ugyan nem találtunk, de jövőre folytat­juk a belső területek feltér­képezését is. Meg kell je­gyeznem, hogy az idén is so­kat segített a Dombóvári Városi Tanács, a kapospulai és naki termelőszövetkezet és a dalmandi mezőgazda- sági kombinát. Mindannyian megértőén támogatták az itt folyó munkákat. A kilencedik szezon zárult Alsóhetényben, ahogy dr. Tóth Endre mondta, foly­tatják a feltárásokat, amíg a pénz rendelkezésre áll er­re a célra. Bodó Imre

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents