Somogyi Néplap, 1989. október (45. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-18 / 247. szám
1989 október 18., szerda Somogyi Néplap 5 ALMANACH ÉS ÉVKÖNYV SOMOGYI HISTÓRIA 3egyietsorok két kiadvány kapcsán A közelmúltban egy tudományos tanácskozás témája volt. hogy az 50—51. számához érkezett a Somogyi Almanach sorozat, 20. számához levéltárunk évkönyve, a Somogy megye múltjából. A kerek számok — érthetően — a történészeket is számvetésre késztették, a somogyi história szakemberei és hűséges tisztelői amolyan csendes jubileumi ünnepségen adóztak 'a több mint két évtizedes munkának, mérlegre téve a két kiadvány kapcsán a két periodika eddigi hozadékát is. Valóban mérlegelhető ez immár! Kanyar József történész intézményt és kutatást szervező egyéniségének, lokál- patrióta elhivatottságának köszönhető elsősorban e sorozatok léte. Általa, s folyamatosan szélesedő munkatársi köre által a helytörténet kutatása, a honismeret „mozgalmasodása” már nem búvópatakként tör időnként a felszínre, hanem művelődési pozíciót képvisel, a szakirodalom és a szellemi közélet egykor biztatásától, ma inkább már méltatásától kísérve, rangot kapott e munkálkodás. Tehát beérett a vetés? A vidéki vetés? Igen. Noha a mostani szemrevételező aligha konstatálhatná azt, hogy a kutatógárda egy készként elfogadott, lezárt históriai kép előtt tetszelegne és pihenne a babérokon. Ennek több oka is van. Az egyik: a helytörténeti, regionális történeti kutatások nyomán (is) az úgynevezett „köztörténeti" sarkpontok, tendenciák, értékelések újragondolást igényelnek, miközben a lokális „mélyfúrások" nyomán újabb és újabb feltárást sürgető témakörök, dimenziók nyílnak a kutatók előtt. (Jó példa erre a legutóbbi kötet is.) A másik ok: ez a kutatómunka nem maradt, nem maradhatott zárt intézményi keretek között ahhoz, hogy értékeit felszínre hozza és felszínen tairtsa, egyszerre kellett erőt merítenie abból a művelődési mozgalomból és támaszt adnia annak a művelődési mozgalomnak, melyet honismeretnek nevezünk, s leginkább a Hazafias Népfront közéleti támogatását élvezte. E mozgalom — bár kezdetben néhány kritikusa szívesen tartotta csupán a gyűjtőkedvű emberek hobbijának — a helytörténetre támaszkodva, a megyei kulturális intézmények segítő hátterére számítva, a kutatásokkal szerves kapcsolatban vált életképessé. Életképessé a szó tárgyi értelmében is, hiszen munkálkodó közösségekben; gyűjteményekben, faluházakban öltött testet. A harmadik ok: a kezdetben „változékony”, majd egyre rosszabbodó gazdasági helyzetben a kutatás és a kiadványozás finanszírozása, bár értékeit tekintve már magától értetődő lett volna, mégsem volt az. A munkák megjelentetéséhez szívós utánajárásra, vitára, korántsem csak érvek, hanem „mecénások” csatasorba állítására is szükség volt. És van! A babérokon — egyebek között — ezért sem pihenhetnek a tudomány szervezői ... Közegellenállások közepette is a somogyi helytörténetkutatásnak, s a belőle sarjadó kiadványozásnak immár olyan hozadéka van, amely túlmutat a szorosan vett tudományos és közművelődési meghatározottságon. Érveket, tanulságokat nyújt napjaink közéletének is. Különböző indíttatású pártok és szerveződések fogalmazzák meg az úgynevezett „vidéki Magyarország” szükséglet-, érdek- és érték- konfliktusait, ám valóságos esélyeik, stratégiájuk, kimunkálásához a helytörténet nem csekély muníciót adhat. Ugyanis a retorikai készlet — lett légyen kezdetben bármely rokonszenves és vonzó is — gyorsan devalválódó állománnyá apadhat, ha a vita során nem töltődik fel a vidéki érték- teremtés múltjának (vagy éppen az értékhiányos időszakok tanulságainak) ténv- és érvanyagával. Mármost mindezek alapján feltehető a kérdés, hogy túl a szívós munkát méltató kiadványjubileumon, mit hoztak az évtizedes sorba e legújabb kötetek ? Recenzensképpen annyit bocsátók előre: méltó folytatást. A Kanyar József által szerkesztett Somogyi Almanach skálája igen változatos képet mutat, mert miközben a megyében és a régióban folyó kutatókra is figyelt, tekintettel volt arra, hofey a kultúrhistória, a szépirodalom, a gazdaságtörténet, az életmódkép metszetei változatos sort alkossanak, még műfaji értelemben is. így váltakozik • az Almanach-kö- tetek sorában a kismonográfia, az esszé; a forrásközlés és a szépirodalom. Dobai András dolgozata történeti kismonográfiának is nevezhető, amely Somogy vármegye politikai igazgatását tekinti át és tárja elénk az önkényuralom korában. Tehát a szabadság- harc 1849-es küzdelmeinek, leverésének szakaszától a kiegyezést megelőző periódusig, 1865-ig. Egyik fő erénye e munkának minden bizonnyal az, hogy a győztes monarchia önkényuralmi politikai berendezkedéséről és a hazai — úgynevezett passzív rezisztenciában; &z idegenkedő, elforduló fogadtatásban is testet öltő — viszonyulás- módról nem pusztán So- mogyra, hanem a régióra nézve is sikerül az eddiginél tisztább, pontosabb, követhetőbb és értékelhetőbb képet adnia. Gazdag forrásai nyomán nemcsak a különböző igazgatási és hivatalnoki magatartásmódok — lojalitás, dilemma és elutasítás — rajzolódnak ki. Elevenné válik — kellően olvasmányos feldolgozásmódban — a politikai struktúrák és mozgások mögötti közfelfogás és közhangulat is. Anélkül, hogy a „história est magistra vitae” elvét közhely gyanánt ráncigál- nánk ide, bízvást állítható, hogy a dolgozat tanulságos adalékokat nyújt az önkormányzatról szóló mai töprengésekhez is. A 20. levéltári évkönyvvel — címéhez híven — valóban tovább gazdagodott az a kép, melyet Somogy megye múltjáról alkothatunk. Már az eddigiek kapcsán is megfogalmazhattuk, hogy egyre tisztultabb, plasztikusabb előttünk a levéltári források megszólaltatása és a régészeti kutatások által a középkor somogyi világa. Ebben a kötetben jól szolgálja ezt az a megyegyűlés- elemzés, melyet Borsa Iván készített az 1444-ből származó dokumentáció alapján, továbbá Komjáthy Miidós közleménye. A megye és a régió XVIII. századi helyzete eddig is a kutatások homlokterében állott. A század egészében való eligazodást segíti Ember Győző második közleménye, mely a hazai demográfiai helyzetet dolgozza fel és bátran állítható, hogy nélkülözhetetlen a történelemtanítás számára is. A hazai aufklérizmus céljai és paraxisa nyomán a megvalósulást; a régió művelődési folyamatait újabb dolgozatban mutatja be Kanyar József, aki a népiskolák szerepét elemzi egy évszázad metszetében. Kortörténet pályaképbe ágyazva, vallási tolerancia- hiány és emberi tragédia rajzolódik ki a hányatott sorsú antitrinitárius (szemt- háromságtagadó) lelkész, Járdánházi Sámuel perének felolgozásából, Kiss Z. Géza tollából. Méltó biográfiai párja ennek az a históriaportré, melyet Dr. Csorba József élete és működése címmel Bodosi Mihály és Gyarmati Béla tett közzé. Tanulságos összevetésre nyílik mód, az egykori vármegyei személyiség megítélésében Dobai András ismeretetett művével. Hogy a régióra tekintő helytörténetírásnak milyen izgalmas dimenziói vannak, azt akár címében is jól jelzi T. Mérey Klára dolgozata, aki Nagykanizsát, mint Somogy kapuját teszi mérlegre a dualizmus korában; avagy a somogyi vízimalmok múltját ipartörténeti jelentőséggel bemutató Dóka Klára, valamint a dél-balatoni fürdőegyesületeket nemcsak létükben, hanem ösz- szetételükben, irányultságukban is összevető Bősze Sándor dolgozata. J919 hadtörténetéből a Somogy—baranyai 44-es dandár krónikáját Andrássy Antal rajzolta meg, a Tanácsköztársaság diplomácia- történetére vonatkozóan pedig Vadász Sándor tett közzé dokumentumokat. Három olyan tanulmány zárja a kötetet, amely napjaink sodrában is újra aktuális kérdésként előkerülő témákat tárgyal. Dagzi István a lengyel menekültek evakuációját dolgozta fel a • Dél-Dunántúlon keresztül, Bognár Tibor a német lakosság elleni jogfosztó és korlátozó intézkedéseket tájra elénk az 1946 és ’49 közötti időszakból, Géger László pedig a tanácsok és a termelőszövetkezetek kapcsolatát elemzi 1950—1953 között. Bízom benne, e felsorolás is érzékeltette a szerteágazó kutatómunkát. Ennél minden bizonnyal többet mond majd hamarosan induló sorozatunk, melyben közzé- tesszük hasábjainkon e kutatások főbb eredményeit, tanulságait Somogyi história címmel. Tröszt Tibor Decemberben dönt a kaposvári tanács Glinde - képekben KIÁLLÍTÁS A KILIÁNBAN Sok száz kaposvári fordult meg az elmúlt két évtized során a Hamburg melletti Glindében, abban a városban, amely szorosabbra igyekszik kötni a barátság szálait a somogyi megye- székhellyel. Tegnap tizenhárom órakor Papp János, a Kaposvári Városi Tanács elnöke fogadta Wolfgang Pohlmannt, a glindei honismereti egyesület elnökét, aki átnyújtotta az NSZK-beli város tanácsának határozatát, amelyben megfogalmazódott a testületi döntés: Kaposvárt testvérvárosuknak tekintik. Papp János a tegnap délután megnyílt Ilyen szép Glinde című fotókiállításon bejelentette, hogy a decemberi tanácsülés dönt a testvérvárosi kapcsolatról. Glinde hétszázhatvan éve bejegyzett település Holstein tartományban. Annak akkori grófja, Adolf, az~ okiratban leírta milyen a vidék. Malmát, tavát, mezejét, földjét és erdőjét említette az adományozólevélben. Glinde mai címerében mindezek jelképei megtalálhatók. A glindei tanács néhány évvel ezelőtt fotópályázatot hirdetett a település megörökítésére. Ez év tavaszán a kaposvári vendégeket kísérő Papp Jánosnak ajándékoztak a fotókból egy sorozatot, ebből most a városi művelődési központban bemutató nyílt. Hétfőn érkezett Kaposvárra az a harminc glindei polgár, aki városunkkal, a városkörnyékkel ismerkedik. A honismereti egyesület tagjai hétfőn Szennába látogattak, tegnap öregfiúk-futball- meccsen mérték össze tudásukat, este pedig megtekintették a Somogy Táncegyüttes műsorát a Latinca Sándor Művelődési Központban. Az Ilyen szép Glinde című fotókiállításon a tárlat nézőinek ügyeimébe ajánlotta a szemet gyönyörködtető képeket Wolfgang Pohl- mann is. Az amatőr fotósok képei városuk szeretetéről tanúskodnak. Olyasféle dokumentumoknak is tekinthetjük felvételeiket, amilyenekre a Hazafias Népfront évekkel ezelőtt a településeken élőket buzdította; örökítsék meg a tanyák, falvak, városok történetét — képekben. A glindei malom olyan történeti nevezetessége a városnak, amelynek jelképe a címerbe is foglaltatott. A régi munkáslakások meg- szépülését követték nyomon a fotósok — ezek a felvételek különösen értékesek azok számára, akik a történeti fejlődést kísérik figyelemmel. Glinde a parkok és a hattyúk városa — idézi u tucatnyi kép. Megismerkedhetünk népi építészeti emlékekkel, amelyek az otthonalapítókat a hagyomány- folytatására buzdítják. A mai város képét villantják föl a S. Sebastien utcai felvételek, a piac varázsát idéző fotók. A vörösbe burko- zódzó fiion fogadó homlokzata annak is csalogató, aki még nem járt Glindében. A kiállítás október 21-ig tekinthető meg. Horányi Barna KÖNYVESPOLC Vasárnapi Újság Válogatás a népszerű rádióműsor adásaiból Ha tetszési indexbe sorolnánk a rádió népszerű műsorait, a Vasárnapi Üj- ság, ez az alig két évre visszatekintő, filmszerűen pergő, élő interjúgyűjtemény a legelőkelőbb helyek egyikére kerülne. És nem véletlenül. Nincs még egy műsor, amely oly kíméletlenül rántaná le a leplet az elmúlt évtizedek társadalmi, politikai és művészeti torzulásairól. Ezért kíséri már kezdettől fogva ujjongás és felhördülés, dicsérés és gya- lázás, értékvesztésekkel sújtott napjaink minden velejárója. Szembenállásaink és összefogásaink kor- és kórképe. És most kezünkbe vehetünk egy kis kötetre való válogatást is ebből a lüktető életből. 27 történetet Győri Béla, Király Edit és Rapcsányi László segítségével. Nehéz lenne a recenzens dolga, ha rangsorolni kellene. De talán ez nem is szükséges. Ezeknek a kis írásoknak mindegyike remekmű a maga nemében. Valós igazgyöngyként buknak elő a valótlanságok tengeréből. (Áll ez azokra az írásokra is, amelyek a „másik” oldalt képviselik!) Apor Péter győri püspök 1937-ben mondott szavai meghatározott erővel summázzák zaklatott mai életünket is: „Messiást váró világban élünk. Mert önbizalmát vesztve válságban vergődik ismét az emberiség. Válságban a politika, a közgazdaság, a tudomány, a művészet, a társadalom, a család ... Csoda-e hát, ha Messiást vár a világ ... Aki rendet teremt a zűrzavarban ...” A tragikus sorsú püspök alakját Erdész Adám levéltáros idézi föl. Apor Péter 1945-ben önként vállalta a mártíromságot hívei megmentéséért. És haldokolva is ezt mondta: „megérte...”. Súlyos ellentmondásokat hordozó, késpenge élességű napjainkra hallgassuk meg Csoóri Sándor üzenetét: „Az értelmiségieknek a dolga az, hogy kialakítsák azt a tudatot, amely ebben a bonyolult helyzetben is tudja az embereket irányítani. Tud fegyelmezni, tud kezdeményezésre is sarkallni. . . Azt mondhatnám, hogy annak az értelmiségi rétegnek, amelyiknek eddig a művészet, a tudomány volt az elsődleges dolga, most politizálnia kell.” És olvashatjuk egyik legnagyobb színművészünk, a méltatlanul háttérbe szorított Mensáros László gondolatait is. (Ezt a gondolati izzást hevítette tovább a közelmúlt két adásában Madaras József és Raksányi Gel- lért.) Hogy miért mellőzték annyiszor Mensárost? Szavai önmagukért beszélnek: „Egy arisztokratának a gőgje nem volt annyira megalázó, mint itt vezető embereknek azon kitételei, hogy nem érett meg a nép arra, hogy ezt vagy azt megtudja; megértse, eldöntse. Elviselhetetlen, hogy ez milyen megalázó. Mi az, hogy nem érett meg? Ha nem érett meg, akkor azért nem érett meg' mert elhazudtak előle rengeteg dolgot.” És mennyi minden van még e karcsú kis kötet lapjain! Látjuk a hodászi cigánygyerekeket, ahogy csillogó szemmel éneklik az egyházi énekeket. Olyan magas szinten, hogy a külföldi látogatók is csak bámulnak ... Sója Miklós lelkész évtizedek szárnyaló munkájával olyan közösséget teremtett itt, ahol magyar és cigány egyaránt becsüli és tiszteli egymást. És mindezt a szeretet szavaival érte el. Eldurvult napjainkban a hit erejére támaszkodva. Rajk Lászlóné felidézi férje letartóztatásának drámai perceit. (Az interjú külön érdekessége, hogy ezt Rapcsányi László 1970-ben készítette, de csak 1988 végén .hangozhatott el először. Vajon miért?) Mennyi miért és mennyi hogyan! Ne firtassuk az okokat. Ez a műsor — akár a könyv is — él, lüktet, eleven húsunkba vág. Aki egyszer is bekapcsolta, nem tud szabadulni a hatása alól. Ahogy Hernádi Gyula írja a könyv előszavában: „A Vasárnapi Újság huszonhét Golgota - útra vert oszlopa nem enged el, fogva tart. A valóság kötelei körüljárnak, az emberi szenvedés nyilaitól átvert Sebestyénként ott állok a kövek között, elkeskenyedve, zokogva...”. Dr. Sípos Csaba
