Somogyi Néplap, 1989. október (45. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-14 / 244. szám
10 Somogyi Néplap 1989. október 14., szombat SZABADIDŐBEN Záró növényvédelem a gyümölcsösökben A vegetáció befejeződött, a termést leszüretellük. A betakarítás a termesztési technológia látványos, sikerélményt indukáló, de nem végső szakasza. Úgy vélem, valamennyi kistermelő — legalább gondolatban — elkészítette gazdasági mérlegét, s nagyon remélem, feltérképezték azokat a növényegészségügyi problémákat, amelyeket nem tudtunk megoldani. Most csak a legfontosabbakra szeretném a figyelmet összpontosítani. Teszem ezt azért, mert olyan pesszimista megnyilatkozások sokasága zúdul rám, melyek szerint nem lehet védekezni a va- rasodás és az őszibarack levélfodroso- dása ellen. Nincs megfelelő szerválaszték, a forgalomban lévő készítmények hatástalanok. Az ez évi, minden korábbit felülmúló járványos megbetegedések i smeretében természetesnek tartom azokat a jogos követeléseket, amelyeknek lényege: tegyünk valamint, ez így nem mehet tovább. Azonosulva a kistermelőkkel, már korábban is jeleztem, meg kell szabadulni a régi, megkövesedett beidegződésektől, rutinszerű permetezésektől. Bármennyire hihetetlen, mármost kell védekezni a jövő károsí- tói ellen. A záró növényvédelmi beavatkozásokkal alapozzuk meg az 1990- es év sikerét. Most tudjuk minimalizálni a károsí- tók fertőző tömegét. A mechanikai védekezésnek most (is) kiemelt jelentősége van. Távolítsuk el a fákról a moníliával fertőzött, beteg gyümölcsöket, a galagonyapille kis-, az aranyfarú pille nagy hemyófészkeit, a gyűrűs és gyapjas pille tojáscsomóit. A varasodással és a tafrinás levél- fodrosodással már-már kilátástalan küzdelmet vívtunk. Ezért a most aktuális munkák szükségességét indokolt megvilágítani. Az őszibarack levélfod- rosodásának kifejlődése szoros összefüggésben van az időjárással. Tavasz- szal, rügyfakadáskor esőzések, a talajok mészhiánya, a csökkent ellenállóképességű fajtákon (általában a sárga húsú fajták elindították a fertőzést El- lenáll óbbnak bizonyult az amsden, a Canada, a május virága és a ford. A fettőzöu levél a torzulás következtében az egészségesnél 2-szer szélesebb volt; a beteg levelek fonákén deres bevonat keletkezett, amely a gomba szaporítóképleteinek tömegéből állt. Sajnos elkövettünk egy súlyos hibát: a levéltetű-fertőzést nem kevesen összetévesztették a gombabetegséggel, ebből eredően az alkalmazott szerformu- láció várt biológiai hatékonysága elmaradt. A levéltetű-kártétel nyomán keletkezett levélfodrosodásl és vörös elszíneződést soha nem követi a levéllemez rendellenes növekedése, felületük nem mutat deresedést, illetve a fonákon mindig megtaláljuk a levéltetveket vagy maradványaikat. A védekezéshez szükséges szerformuláció kiválasztása a fentiek figyelembe vételével, a tünetek alapján biztos. Ugyanakkor tudnunk kell, hogy a zöld őszibarack-le- véltetű júniusban áttelepszik a paprikára és a burgonyára. Ekkorra azonban a beteg fák levelei a gombás eredetű le- vélfodrosodás következtében lehullanak, a hajtások levél nélkül maradnak, csupaszok, nem érnek be. Az utóbbi években a tafrinás levél- fodrosodás rendszeresen fertőzött, a fák legyengültek, fokozott mézgásodás indult meg, ágrészek vagy ágak haltak el. A lehullott leveleket nem kevesen a talajba forgatták. A kitartó képletek azonban a talajban nem bomlanak le, konzerváltuk a betegséget. Most mi a teendő? Miután a tafrinás levélfodroso- dás gombafonál formájában telel át a Különösen a régi, központi fűté- ses lakásokban fordul elő, hogy a radiátor csöve elcsúfítja a szobabelsőt. Ilyenkor gondot okoz, hogyan is lehetne valahogyan eltüntetni. Rajzos ötletünk ehhez nyújt segítséget. A cső többnyire az ablak alatt is halad; itt célszerű berendezni egy munkasarkot, ahogy az illusztrációnk mutatja. Ä falra szerelt tartólécre és egy bakra támaszkodik a megfelelő méretű, jó nagy asztallap. A falon háromlapos polc takarja a vízszintes felső csövet, a függőleges csövek elé pedig a plafontól földig mintegy 30 cm széles deszkalapot szerelünk, stabilan, bilincsekkel, amit aztán xiladecorral pácojuk. B.K. rügypikkelyek között, a fán levő fertőző tömeget már most el kell pusztítanunk. Az őszibarackhajtások már beértek, ezért az ionizált réztartalmú szerekkel lemosó permetezést végezzünk! A bordóilé 2%-os oldata nemcsak gombaölő, hanem a gutaütés egyik okozójaként ismert baktérium ellen is hatékony. A bordói por és folyékony kiszerelése azonos hatású, alkalmazása is rendkívül praktikus. Ezek hiányában jó eredményt érhetünk el a rézoxiklorid 50 WP rézoxiklorid 450 FW, 0,5%-os oldatával. A lemosó permetezést tavasszal, metszés után végezzük, de rügyfakadás előu ismételjük meg. A varasodás ellen szintén már most kell védekezni! A vegetáció egész időszakában igen nagy számban képződtek konidiumok, amelyek a fertőzés terjedéséért felelősek. Lombhullás előtt kialakulnak a levél szövetébe beágyazott, a gombabetegség átlelelését biztosító kitartó képletek. Egy levélben 2000kitartó képlet, úgynevezett perité- cium is lehet. Az első fertőzés az alma- favarasodás esetén mindig a lehullott levelekből indul ki! Emiatt az alsó ágak mindig erősebben fertőzöttek. A varasodás elleni védekezés alapja a lehullott levelek elpusztítása. Lombhullás előtt ionizált réztartalmú (bordóilé, bordói por) szerekkel vagy Rubigan plus-szal, Trifmine 30 WP-vel vagy Állovai esetleg Funda- zol lal permetezhetünk. A lehullott lombozatot nitrogén tartalmú műtrágyával (karbamid) szórjuk le és mélyen forgassuk a talajba. Az elkorhadt levelekben a varasodás kitartó képletei is elpusztulnak. Ezzel a módszerrel a prímér fertőzést megelőzzük. Tudnunk kell azonban, hogy a varasodás nemcsak a lehullott levelekben telel át, hanem a rügypikkelyek közötta varas foltokon képződött konidiumokkal is átvészelheti a kedvezőtlen téli időjárást. A nyári fertőző spórák, a konidiumok ugyanis rendkívül ellenállóak, mínusz 15 C tartós hideget, sőt átmeneti mínusz 40 C-os lehűlést minden károsodás nélkül kibírnak, s tavasszal a szél útján járvány szerű fertőzést indítanak el. A körtefavarasodás gombafonál alakjában a „koszos" vesszőkön, rügyekben telel, s tavasszal elindítja a fertőzést. Ezért a fertőzött vesszőket el kell távolítani és meg kell semmisíteni. Dr.Jasinka János Ahol zavaró a fűtéscső ZarkoPetan aforizmájában szellemesen jellemez két hatalmi mód közti alapvető különbséget. A szlovén író aforizmáját Gállos Orsolya fordította. Szabad és tilos 1 2 3 4 5 6 7 8 □ 9 10 11 12 13 □ 14 □ 75 16 17 □ □ 18 19 □ 20 21 □ 22 23 ■ □ 24 25 26 J 27 28 □ 29 □ 30 31 32 □ 33 L 34 35 36 37 38 39 40 □ L 41 42 n L 1 □ 43 ■ r 44 45 46 □ J 47 48 49 50 51 . 52 r 53 54 □ 55 r 56 57 58 59 □ r 60 61 62 63 □ 64 S5 L L _ 66 ■ Vízszintes: 1. Az aforizma első része (Zárt betűk: M, I, M, A). 13. Pusztítva rombol. 14. ...puszta, település Sümeg és Nyírád között. 15. Alattomos, ravasz. 16. Nyugtalan, izgatott. 18. Bocsánat. 19. Táncdalénekesünk (László). 20. Négy- hangnyi különbség. 22. Kötést megbont. 23. A tallium vegyjele. 24. Könny — latinul (lacrima). 26. Mintegy 8 decis régi űrmérték. 27. Görög légitársaság (röv.). 28. Becézett férfinév. 30. Szent — spanyol földrajzi nevekben. 31. Lakoma. 33. Lélegzik. 34. Franciás női név. 37. Diplomáciai Testület. 38. Színművésznő (Dorottya). 42. Rádium. 43. Sakkfigura. 44. Értelmi képesség. 45. Rövidített adófajta. 47. Görög betű. 49. Kétszáz a régi Rómában. 50. Angol férfi becenév. 51. Irányítás. 53. ... ovo (kezdettől fogva). 54. Magában rejlik! 55. Olasz város névváltozata. 56. Viola de ..., a gordonka őse. 58. Hajat vágat. 60. Ruhát bővít. 61. Átirányít. 62. 1917 utáni orosz ellenforradalmár. 64. Ének. 66. Becézett rőt vad. Függőleges: 1. Az aforizma harmadik része (zárt betűk: A, I, I)- 2. Szöveg nélkül énekel. 3. Alkotórész. 4. Németlengyel határfolyó. 5. Angol film címe. 6. A tetejére. 7. A pálinka régi neve. 8. Római 101. 9. Régész igéje. 10. Afrikai holland telepes leszármazottja. 11. Somogyi helység. 12. A zenében egy oktávnyi. 17. Ünneplő (ruha). 18. Portugál és argentin gépkocsijel. 20. Rövid körút! 21. Az aforizma második része (zárt betű: E). 25. Közép-amerikai pénzegység. 27. Vadász és támadás is lehet ilyen. 29. Tavak az USA és Kanada határán. 32. A tanár előadására teszi a jó diák. 33. Pirosodik (gyümölcs). 35. Szóba hoz. 36. Személyes névmás. 39. Az aforizma negyedik, befejező része (zárt betűk; M, M, B). 40. Takarító egyik igéje. 41. Keskeny deszka. 46. Okmányt hitelesítő. 48. A buddhizmus japáni ága. 49. Övkapocs. 51. Magot szór. 52. Ez az Eszter, regény. 53. Nyílás — éktelenül! 55. A jurakorszak felső szakasza. 57. Régies divat. 59. Latin ügy (rés). 60. Ban párja. 62. Kalauz nélküli — rövidítve. 63. Ám. 65. A föld irányá'5an' Kiss Lajos Beküldendő: a vízszintes 1, a függőleges 1,21 és 39. számú sor megfejtése. A beküldési határidő: 1989. október 18. Kérjük, hogy a megfejtést levelezőlapon küldjék be, és írják rá: Keresztrejtvény! Múlt heti rejtvényünk megfejtése: Hát persze, hogy tudok: alaposan meg kell nézni a hölgyet másodszor is! Könyvutalványt nyert: Ku- rucz Lajosné (Somogybabod), Kovács József (Fonyód), Sovány Erika, Kalotai Zoltán (Kaposvár). Az utalványokat postán küldj ük el. MAI MŰSOR Kaposvár, Vörös Csillag 3 és 5: CSUPASZ PISZTOLY (mb, am), 7: ANGYALSZÍV (am). Szabad Ifjúság 4: HUHOGÓK I—II. (mb, fr), 7: VIDEOKIVETÍTŐ: PROVOKÁCIÓ (mb, am, 16). Mozimúzeum f6 és fű: ELŐJÁTSZÁS: TŐZSDECÁPÁK (mb, am). Barcs 7: NO MERCY — NINCS KEGYELEM (mb, am, 16). Marcali 6: LEGÉNYANYA (m). 8: VI- DEOKIVETÍTŐ: LOS-ANGEIJES-i gyű- ko6ságok (am, 16). TELEVÍZIÓ Budapest 1 9.00: Képújság. 9.05: Tévétoma gyerekeknek. 9.10: Az élővilág egysége. 9.25: Ász. 10.25: Mi-tu-ház. 10.35: A korona ékköve. 11.30: Magazin cultural. 12.00: Képújság. 15.07: Műsorismertetés. 15.15: Híd a jövőbe. 15.45: Fent és lent 16.15:Savaria ’89. Nemzetközi táncverseny. 17.05: Híres magyar alma materek. 17.45: Mozgó képek. 18.05: A nap lovagjai. Vül/l. rész. 18.50: Nekem ne lenne hazám? 19.10: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.05: Flashdance. Amerikai feliratos, zenés film. 21.40: Panoptikum. Tv- film. 22.40: Nemzetközi műkorcsolyázó verseny. 23.40: Híradó 3. Budapest 2 14.00: Képújság. 14.15: Tv2. 14.55: Olaszország—Brazília. Labdarúgó-mérkőzés. 17.15: Melyiket a 3 közül? 18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek. 19.00: Szökjünk el Afrikába! Angol tv-film. 20.00: Rockstúdió. 20.40: Tv2. 21.00: Híradó. 21.30: Mindenmindegy Jakab meg a gazdája. Francia tv-film. n/1. Kb. 22.40: Napzárta. Osztrák Tv 1 9.01: Sinha Moca, a rabszolgatartó leánya. 9.30: Nyelvleckék. 11.00: Barátja, Jello. Amerikai film. 12.20: Álomcélok. 12.30: Éjszakai stúdió. 13.40: Mi. 14.10: Az állatok paradicsomai. 14.35: Férfiak veszélyes életkorban. NSZK-film. 16.00: Gyermek wurlitzer. 16.55: Mini tv-híradó. 17.05: Zene, csodák országa. 17.30: Degrassi Junior High. 18.00: Mi. 18.30: Labdarúgás. 19.00: 2x7. 19.30: Tv-híradó. 20.15: Arccal előre! 22.05: A túsz szíve. Amerikai film. 23.40: Per gyorsított eljárással. Olasz film. Osztrák tv 2 16.00: Nézzünk szét vidéken! 16.45: Osztrák népszokások kalendáriuma. 17.00: A kedves család. 17.45: Kinek kellek? 18.00: Sinha Moca, a rabszolgatartó leánya. 18.30: Osztrák képek. 19.00: Ausztria mai napja. 19.30: Tv-híradó. 20.15: Apokalipszis most. Amerikai film. 22.45: Ó, szivecském! 23.10: Sport. 23.40: Checkpoint Charlie. Jugoszláv tv 1 14.30: Játékfilm, gyerekeknek. 16.00: Hét tv-nap. 16.45: Tv-napló. 17.00: Népzenei műsor. 17.30: Drámasorozat. 18.30: YU együtt. 19.18: Rajzfilm. 19.0: Tv-napló. 20.15: Ne rohanj a válás vesztébe. Amerikai film. 22.30: Ráadás program. Vámpírok bálja Amerikai film. Jugoszláv Tv 2. 10.00: Hogyan legyünk együtt? 13.00: Az éjszakai műsor ismétlése. 14.30: Színházi közvetítés gyerekeknek. 15.00: Sportprogram. 19.30: Tv-napló. 20.15: Zenei est. 21.50: A kultúra berkeiből. 22.20: Sport- szombat KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Jó reggelt! 7.30: Találkozások. 8.00: Hírek. 8.30: Családi tükör. 9.05: Színes népi muzsika. 10.00: Hírek. 10.05: Ismét—a javából! 12.00: Déli krónika. 12.30: Kontinensek, szárazföldek. 13.00: Zeneparádé. 13.49: Énekeljünk együtt! 14.00: Hírek. 14.10: Ipargazdák. 14.20: Mindennapi irodalmunk. 14.50: Rossini — Semiramis. 15.00: A világlíra gyöngyszemei. A középhullámon: Új Zenei Újság. 15.10: Az URH- adókon: Sport 16.00: 168 óra. 17.30: A középhullámon: Táncházasok Bonyhádon. 18.15: Hol volt, hol nem volt.. 18.30: Hírek, sport. 18.50: Szemle. 17.30: Az URH-adó- kon: Sport. 19.15: Másik világ. 20.08: A nemzet hegedűse: Reményi Ede. 21.00: Cigányfolklór magazin. 21.45: Hajszálgyökerek. 22.00: Hírek, sporthíradó. 22.30: Európa hangversenytermeiből. 0.15—5.50: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30-7.59: Dallamkoktél. 8.00: Hírek. 8.08: Népszerű muzsika — világhírű előadók. 8.40: öt kontinens hét napja. 9.00: Hí- fek. 9.05: Hétvége. 10.30: Táncok fúvószenekarra. 11.00: Hírek. 11.05: Dalok. 12.00: Hírek. 12.20: Jó ebédhez szól a nóta. 13.00: Hírek. 13.05: Daráló. 13.35: Hangok és visszhangok. 14.00: Magunkat ajánljuk. 17.05: A hanglemezboltkönnyűzenei újdonságai. 17.30: Raffai Saroltára emlékezünk. 18.30: Slágerlista. 19.05: Tip-top parádé. 19.44: A Csárdáskirálynő. 23.00: Hírek. 23.15: Noktürn. 0.15—5.50: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Hírek. 6.05: Népszerű muzsika korán kelőknek. 7.00: Hírek. 7.03: In limba matema. 7.30: V materinskom jazyku. 8.00: Hírek. 8.19: Új kompakt lemezeinkből. 9.00: Látogatás a Hamburgi Operában. 10.00: Hangfelvételek felsőfokon. 11.15: A kamarazenekedvelőinek. 12.05: Anna Moffoéne- kel. 12.30: Follow me! 12.45: Kommt mit! 13.00: Kívánságműsor szombaton. 14.00: Zene korabeli hangszereken. 14.55: Országok, tájak népzenéje. 15.05: Kapcsoljuk a 6- os stúdiót. 16.45: Mimiatűrök zongorára. 17.00: Balassa Sándor: A harmadik bolygó. 18.00: Haydn: D-dúr vonósnégyes. 18.31: Nagyapám, Richard Wagner és djédapám, Liszt Ferenc... 19.05: Barokk zene. 20.30: Mindennapi irodalmunk. 21.00: Operarészletek. 21.43: Dohnányi Ernő művészete. 22.33: A Démon. 23.30: Niels-Hcnning Őrsied Pedersen dzsesszkvartettje játszik. 0.10: Szózat. HOLNAPI MŰSOR Kaposvár, Vörös Csillag 3 és 5: CSUPASZ PISZTOLY (mb, am), 7: ANGYALSZÍV (am). Szabad Ifjúság 4: HUHOGÓK I—H. (mb, fr). 7: VIDEOKIVETÍTŐ: GYILKOS FEGYVER (mb. am. 16). Mozimúzeum f4: A KICSI KOCSI LEGÚJABB KALANDJAI (mb. am), f6 és f8: ELŐJÁTSZÁS: TŐZSDECÁPÁK (mb, am). Barcs 5 és 7: NO MERCY — NINCS KEGYELEM (mb, am 16). Marcali 6: LEGÉNY ANYA (m), 8: VI- DEOKIVETÍTŐ: VÖRÖS SZONJA (mb, am). Nagyatád 5 és f8: KEMÉNY FICKÓK (mb, am). TELEVÍZIÓ Budapesti 8.10: Családi torna. 8.15: Kéménymesék. 8.40: Thomas és Thomas bácsi. Holland kis- filmsorozat. 9.10: Játsszunk színházat! 9.55: Zenebutik. 10.55: MTK-VM—Rába ETO NB -I-es labdarúgó-mérkőzés. 12.45: Képújság. 15.10: Mindenre van megoldás. 15.30: Népdalkórusok. 15.35: A kölcsönkapott Föld. 16.00: „Szóla szív...” 17.30: Szó,zene, kép. 18.05: Delta. 18.35: Vers mindenkinek. 18.50: Esti mese. 19.00: A HÉT. 20.15: Az évszázad csütörtökig tart. Tv-film. 21.50: Non birkákként a vágóhídra... 22.40: Tele- sport. 23.25: Képújság. Budapest 2 9.00—12.00: Tévémagiszter. 14.00: Képújság. 14.25: Tv2. 15.00: A Forsyte Saga. XXVI/15. 16.00: Szindbád nyolcadik utazása. 16.50: Álljunk meg egy szóra! 17.00: Tv2. Benne: A cirkuszhercengő Münchenben. Harminc éves a Budapest Tánc- együttes. 18.25: Gyerekeknek. 19.00: Puccini: Nyugat lánya. Opera három felvonásban. 22.00: Mindenmindegy Jakab meg a gazdája. Kb. 23.05: Napzárta. Osztrák Tv 1 13.00: Sinha Moca, a rabszolgatartó leánya. 13.25: A szülők csapdája. 15.30: Víz, tűz, levegő és föld. 15.35: Közlekedés gyermekeknek. 15.40: A kis Mukk. 16.25: Mini tv-híradó. 16.35: Pumukli kalandjai. 17.00: X-Large. 18.30: A volán mögött. 19.30: Tv- híradó. 20.15: Kedvenc dalaink titkai 21.15: Az iszlám hangja. 21.20: Faust. Osztrák Tv 2 V 13.30: Képek Ausztriából. 14.30: 2x7. 15.00: Sportdélután. 17.15: Idősek klubja. 18.00: Sinha Moca, a ragszolgatartó lánya. 18.30: Osztrák képek. 19.00: Ausztria mai napja. 19.30: Tv-híradó. 19.48. Jogi esetek. 20.15: Az Eureka küldetés. 21.15: Hírek. 21.20: Két müncheni Hamburgban. 22.50. Két bolond filmes. Görög film. 0.30: Sport. Jugoszláv Tv 1 13.00: Filmsorozat. 13.50: Vasárnap együtt. 17.05: A koldus és királyfi. Amerikai film. 18.45: Animációs sorozat 19.10: Tv- foituna. 19.30:Tv-napló. 20.00: Drámasorozat. 21.00: A majorkai ember. Svéd film. 22.30: Tv-napló. 22.50: Éjszakai műsor. 0.50: Hírek. Jugoszláv Tv 2 7.30: Éjszakai műsor ismétlése. 10.00: Ma a holnapért. 13.00: Sportdélután. 19.30: Tv-napló. 20.00: Tudományos ismeretterjesztő sorozat. 20.45: Tegnap, ma, holnap. 21.00. Ars poetica. 21.35: Sportszemle. KOSSUTH RÁDIÓ 6.00: Vasárnapi újság. 8.30: Énekszóval, muzsikával. 9.00: Húszas stúdió. 10.00: Hírek. 10.05: Örökzöld dallamok. 11.00: Gondolat—jel. 12.00: Déli krónika. 12.10: Harminc perc alatt a Föld körül. 12.45: A vélemény formája. 12.55: Radioton-korongok. 13.20: Az élő népdal. 13.30: Szonda. 14.00: Hírek. 14.10: Művészlemezek. 15.05: Isteni színjáték. 16.00: Hírek. 16.15: Szimfonikus zene. 17.00: Poszt-oszkodás. 1 7.30: Muzsikáló nagyvilág. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.30: Hírek. 18.45: Mire megvénü- lünk. 19.55: Három szólamban. 20.55: Világlátni. 21.05: Népdalest. 22.00. Hírek, totó. 22.15: Mi a titka? 23.00: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 0.15—4.20: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Dallamkokiél. 7.00: Hírek. 7.05: A római katolikus egyház félórája. 7.35: Vasárnapi orgonamuzsika. 8.00: Hírek. 8.05: Csupa boszorkányság. 8.47: Az MRT gyermek- kórusa Szokolay Sándor műveiből énekel. 9.05: Az élet megy tovább. 10.00: 25 éves a Vasárnapi koktél. 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. 13.00: Hírek. 13.05: Mikrofon-próba. 14.00: Paganini zengő húrjai. Hangjáték. 14.38: Két esti Hold. 14.52: Az MRT gyermekkórusa Bárdos Lajos műveiből énekel. 15.05: Táskarádió. 16.00: Poptarisznya. 21.00: Hírek. 21.05: Kolorádóbogár. 21.19: Társalgó. 22.24: Dzsessz a 80-as években. 23.00: Hírek, sporthírek. 23.15: Örökzöld filmmelódiák. 0.15—4.20:*Éjfélután. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Hírek. 6.03: Népszerű muzsika korán kelőknek. 8.00: Hírek. 8.13: Komolyzenei kívánságműsor. 10.05: Új Zenei Újság. 10.50: Eszperantó hírek. 11.00: Új lemezeinkből. 13.00: Kis magyar néprajz. 13.05: Szemle. 13.30: Háry János. Daljátékrészletek. 14.10: Gitármánia. 15.05: Konok emlék. 15.11: Új kompakt lemezeinkből. 16.05: Agora. 17.00: A Berlini Filharmonikus Zenekar hangversenye. 18.25: Hírek. 19.00: Puccini: Nyugat lánya. 21.45: Zenakari muzsika. 22.07: Nyelvrokonaink zenéje. 22.28: Azra. 24.00: Hírek.