Somogyi Néplap, 1989. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-13 / 216. szám
4 Somogyi Néplap 1989. szeptember 13., szerda A LÉLEK BETEGSÉGE — ÉS NAGY IMRE EMLÉKÉRE a körülmények nyomora Egészségügyi ellátásunk anyagi helyzetét mi sem mutatja jobban, mint az elmúlt néhány év gyűjtési akciói. Társadalmi segítség, lakossági támogatás tette lehetővé mind a Gamma-kamera beszerzését, mind pedig a műveseállomás létrehozását. A megyei kórház elkeserítő anyagi kényszerhelyzetéről, a társadalmi adakozásról dr. Varga Levente, a kórház főigazgató főorvosa mondta egykor: „Ez olyan, mintha a MÁV mozdonyra gyűjtene”. S most, ha nem is hasonló akcióról, egy alapítvány szervezéséről szeretnénk beszámolni. — Pénz nélkül nem változnak elképesztően rossz körülményeink — kesergett dr. Boldizsár Ferenc, a megyei kórház pszichiátriai osztályának vezető főorvosa. — A mi osztályunk nem túl esziközigényes, zavartalan működéséhez „csupán” egy megfelelő épület kellene. Nézzen körül! Itt a málladozó falú, sokszor fűthetet- len, zsúfolt kórtermekben a betegek elkeserítő helyzetben vannak. S a változást csak attól az alapítványtól várhatjuk, amelyet most szervezünk. — Milyen tárgyi és személyi feltételek mellett dolgozik most az osztály? Konkrétan, mi jndolkolja az alapítvány létrehozását? — Sokan azt hiszik, hogy a pszichiátria mellékes tudomány kevés embert érintő probléma. Pedig a legóvatosabb statisztikai adatok szerűit a lakosság 4—5 százaléka pszichiátriai kezelésre szorul. 1969-ben a pszichiátriai országos fejlesztési tervében Somogy megyébe 700 ágyat javasoltak. Most pedig ennek a fele van, s ötven ágy csupán formálisan működik. A zselickislaki célgazdaság területén volt egy munkaterápiás részlegünk, amelynek kisajátítása után Töröcskén kaptunk egy területet. Itt azonban még csak a tervek készültek el. A megyében működő két pszichiátriai osztályon — Kaposváron és Nagyatádon — tavaly kétezer beteget kezeltek. A pszichiátriai ellátás járóbeteg részén, amelyet az ideggondozók végeznek, a gondozottak száma több mint ötezer, a megjelent betegek száma pedig húszezerre tehető. A lelki betegek tisztességes ellátásához mind a tárgyi, mind pedig a személyi feltételek hiányosak. A kaposvári pszichiátriai osztály épülete százéves, természetesen nem a mai (terápiás szempontok szerint készült, már nem felel meg a korszerű lelkibe- teg-gyógyítás elveinek. A 15 —20 ágyas kórtermekben például lehetetlen a különböző típusú betegek elkülönítése, s az épület állapota — láthatja — rettenetes: a fűtési rendszer csövei rendszeresen kilyukadnak, nincs rendesen csukható ablak, s a tetőszerkezet bármelyik pillanatban összedőlhet. A személyi feltételekről csak annyit: három orvos látja el a betegeket, három orvosi álláshely betöltetlen, ám tíz állandó orvosra lenne szükség. A kórház úgy próbálja enyhíteni gondjainkat, hogy egy-egy hónapra átvezényel orvosokat másik osztályokról. Á bájunkat az IS tetézi, hogy a lelki problémák gyógyítása rendkívül időigényes; — Miért nem sikerült betölteni az álláshelyeket? — Bár itt valamivel magasabb fizetést kapnak az orvosok, mint más osztályokon, ám egy állást kereső fiatal pszichiáter lakás nélkül meggondolja a letelepedést. Erre volt példa a közelmúltban is. — A pszichiátriai ellátásnak a szociális hálóra kellett épülnie... — Igen. A mi szakmánk a legszélesebb felületen érintkezik a társadalmi gondokkal. Mai helyzetünkben a lelki és a szociális problémák ördögi köre viszi a betegeket egyre inkább „lefelé”. A szociális háló feladata lenne időben észlelni a gondokat, megadni a kis segítséget, hogy az érintetteknek ne kelljen pszichiáterhez fordulnia. Ilyen létszám mellett kénytelenek vagyunk csupán az életveszélyben levő betegekkel foglalkozni, holott hosszú távon a lelki betegségek megelőzése lenne az igazi megoldás. Mindezek a problémák — amelyek orvoslását állami forrásokból nem tudják megoldani — vezettek az alapítvány gondolatához. Legalább ötvenmillió forintra lenne szükségünk, hogy ennek kamataiból változtatni tudjunk osztályunk helyzetén. Hiszen egy társadalom kulturáltságát az is mutatja, hogy mennyire törődik az elesetekkel. {Tamási) A magyar mezőgazdaság szervezeti rendszere és tulajdonviszonyai — ez a címe annak a tudományos tanácskozásnak, amelyet 15- én, pénteken délelőtt 9 órakor tartunk Kaposváron, az Agrártudományi Egyetem Állattenyésztési Karán. A konferencián — amelyet a mártír miniszterelnök, Nagy Imre emlékére rendezünk — neves hazai tudományos kutatok és kiváló gyakorlati szakemberek cserélnek eszmét a magyar mezőgazdaság e két legalapvetőbb problémájáról. A bevezető előadást Kovács Lajos Péter történész tartja, aki Nagy Imre politikai pályaképét rajzolja meg. Ehhez kapcsolódik majd Závoda Pál szociológus kutató referátuma az ötvenes évek agrárpolitikájáról, a parasztság ellen elkövetett bűnökről, a kuláküldözések- ről és mindezek máig ható következményeiről, mának szóló tanulságairól. A hazai közgazdásztársadalom egyik legkiválóbb és legszínesebb egyénisége, a tősgyökeres kaposvári származású Kopátsy Sándor pedig mező- gazdaságunk szervezeti és tulajdoni átalakulásának szükségességéről, a magán- tulajdonon alapuló egyéni, illetve családi agrárvállalkozások fontosságáról beszél majd. Juhász Pál agrárszociológus, Kaiser László termelőszövetkezeti irányításszervezési szakember és Nagy Husszein Tibor szakszövetkezeti elnök úgynevezett nyilvános beszélgetés formájában vitatja meg, miként lehet igazi szövetkezeteket csinálni a tsz-ekből. Siklaki István közgazdász az általa kidolgozott „népi részvénymodell”-re épülő tulajdoni átalakulás lehetőségét ismerteti a tudományos ülés résztvevőivel. Babinsz- ky Mihály főiskolai tanár és Varga József állattenyésztő szaküzemmérnök pedig a szarvasmarha-, illetve a set- téstartás területéről mulat be eredményesen alkalmazható egyéni Vállalkozási példákat. Eelmerülhet a kérdés: napjaihkbah mi indokolja azt, hogy egy agrárfelsőok- tatási-kutatási intézményben, és éppen Kaposváron, egy tudományos ülés résztvevői Nagy Imrére emlékezzenek? A válasz kézenfekvő. Az indok az, hogy Nagy Imre életét áldozta a már genezisében is totálisan népelnyomó, despotikus rendszer megváltoztatásáért. Olyan körülmények között tette ezt, amikor teljesen nyilvánvalóan könnyűszerrel, akár csak egyetlen behódoló gesztussal is megmenthette volna saját életét. De — Méray Tibor szavait idézve — „Nagy Imre inkább egyenes derékkal akart meghalni, mint térden állva élni”. Tisztességes világban már önmagában ez a tény is éppen elegendő ok lenne elhatározásunkhoz. Vannak persze egyéb okaink is. Az például, hogy Nagy Imre — politikusi mivolta mellett — olyan tudós agrárközgazdasági szakember is volt egyben, aki egész életében mindig kiemelten foglalkozott a magyar mezőgazdaság helyzetével, a falu és a parasztság sorsával. Az 1945-ös földosztáskor a falusi emberek százezrei az ő birtoklevelével jutottak földhöz és megélhetéshez. Nem Nagy Imrén múlott, hogy ezeknek a százezreknek anélkül kellett leélniük az életüket, hogy egyéni alkotóképességük hasznát, az értelmes paraszti cselekvés megnyugtató örömét valaha is tartósan tapasztalhatták volna. Ehelyett bőven részesedtek a kolhoz típusú bérrabszolgaság minden „öröméből és áldásából”. Nagy Imre már azonnal miniszterelnökké választásának napján, 1953. július 4- én, nagy hatású parlamenti beszédben hívta fel a figyelmet arra, hogy az erőszakos téeszesítésekkel, a kuláküt- dözésekkel, a parasztság ellen elkövetett súlyos bűnökkel terhelten nem lehet hatékony mezőgazdaságot létrehozni. Két hónappal korábban, 1953. május elsején pedig — a helyi tanácsok feladatairól szólva — harmincötezer ember előtt éppen Kaposváron, a Kossuth téren jelentette ki, hogy a helyi szervek parasztsággal szembeni visszaéléseinek erős kézzel Véget vetülik” és á „íelelősségrevbttás nem marad el”. Beszédeit konkrét intézkedések követték mezőgazdaságunk szervezeti és tulajdoni visZortyainak normalizálása érdekében. Nagy Imre munkásságának tehát mához szóló tanulságai, szellemiségének napi aktualitásai vannak. Mégpedig nemcsak agrárgazdasági, hanem erkölcsi-etikai aktualitása is. Az idevágó etikai kulcsszó pedig nem más, mint a tisztesség, a tisztességes emberi helytállás. Legújabb kori történelmünkben talán még sohasem volt ekkora szükség tisztességes emberi helytállásra, mint napjainkban. És nemcsaK országos jelentőségű, nagy dolgokban, hanem a helyi ügyeinkben, az olyan kisebb közösségekben is, mint a munkahely vagy akár a család. És hát végül is, Nagy lm re kaposvári volt. Itt született, itt is nevelkedett, később pedig egy időben itt is dolgozott. Sőt, a felesége is kaposvári volt. A városban közismert és köz- megbecsülésnek örvendő Égető családból származott. E cikk szerzője a megtorlások idején egy fedél alatt, karnyújtásnyi távolságra dolgozott ez utóbbi család egyik tagjával a megyeszékhely egyik intézményében. Akkor csodálattal tapasztalta, s ma nagy tisztelettel él emlékeiben az az emberi tartás és méltóság, amellyel ez a család a külvilág előtt elviselte ezt a soha helyre nem hozható gaztettet. Nem lehet kétséges, hogy ha ebben az országban valahol és valamikor az agrárközgazdász és agrárpolitikus Nagy Imréről megemlékeznek, akkor ezt sehol sem illendőbb elsők között megtenni, mint itt Kapos váron, az Agrártudományi Egyetem Állattenyésztési Karán. Olyannyira határozott meggyőződésünk ez, hogy ezentúl minden évben, október 23-a és november 4-e között, a mostanihoz hasonló Nagy Imre-emlékülést rendezünk. Ezeken az üléseken majd agrárvilágunk, és benne a magyar falu egy-egy aktuális társadalmigazdasági problémáit szeretnénk megvitatni a legrangosabb hazai szakértők közreműködésével) mint ahogy ezt most is így tesz- szük. É konferenciák középpontjában pedig mindig a szabad, a kezdeményező, a vállalkozó egyén, vagyis az alkotó ember és a tulajdon, a tulajdonos szabadsága fog állni, ilyfen szfelletnbfen fogunk hozzá mostani tanácskozásunkhoz is, amely a kiállítás és vásár látogatói számára nyilvános. Dr. Csullag József ‘ egyetemi docens Pannon Agrártudományi Egyetem Állattenyésztési Kar, Kaposvár Tengerek vándorai, a jéghegyek Ismeretes, hogy a tengervíz sótartalma elég nagy, ezért nem nulla fokon fagy meg. Nagyobb hidegben azonban a tengervíz is megfagyhat, de mielőtt a fagyás beállina, a tengervízből a só nagyobb része kicsapódik. A tengeri jég kezdetben különálló táblákból álló jégmezőkben jelentkezik, és az áramlásokkal úszik; ez az uszadékjég. A hatalmas területet elborító uszadékjég tábláinak 'összefagyásából jelentkezik a jégtakaró. Tél végére egyes tengereken 3— 3,5 méter vastagságú a jég, de hófelhalmozódással, a felszínre való ráfagyással 4— 5 méterre hízhat. A jég- nyomással egymásra tolt jégtáblák 10 méteres vastagságot is elérhetnek. A tenger felszínén keletkezett jégen kívül sok édesvízi erdetű jég is bejut a sarki tengerekbe. Behordják a folyók, főként az Északi- sarkvidéken, Szibériában. Sóikkal nagyobb mennyiségű édesvízi jeget termelnék a sarkvidéki gleccserek. A tengerbe nyúló gleccserekből töredeznek le a magas szélességek félelmetes vándorai, a jéghegyek. A jéghegyeknek az északi szélességeken Grönland, délen az Antarktisz a legnagyobb termelője. A jéghegyek a tengerbe nyúló gleccserek sokszor igen meredek és magas homlokfaláról töredeznek le, amikor a víz felhajtó ereje nagyobra nő a vízbe nyúló jég szilárdságánál. A letöre- dezést borjadzásnak nevezik. A rendesen szűkebb fjordos öblökben a jéghegyek leszakadása nagy hullámveréssel jár. Ezért telepednek az eszkimók a vízszinttől bizonyos távolságra és magasságra. A jéghegyek télen és i nyáron egyaránt borjadzanak, de csak á nyári félévben, amikor a fjord nincsen már befagyva, úsznak el az áramlással. Az Északi-sarkvidékről származó jéghegyek, mert völgyi gleccserekből szakadnak le, erősen csipkézettek, szabálytalan alakúak. Magasságuk 60—130 méter, de ez a jéghegynek csak a víz feletti része, és az egész jéghegy magasságának csak körülbelül egynyolcada, mert a többi a víz alatt van. A délsarki jéghegyek viszont tábla alakúak, mert ezek nem völgyi gleccserek, hanem a nagy belföldi jégtakaró töredékei. Friss állapotban meredek falak szegélyezik, a fal magassága 50—60 métert is elérhet, de a legtöbb alacsonyabb, közepes magasságukat 30 méterre becsülik. Akad olyan délsarki jéghegy, amelyiknek kiterjedése néhány négyzet- kilométer. Amíg a jéghegy a magas szélességekben tartózkodik, különösebb veszedelmet nem jelent. Bajt csak az alacsonyabb szélességeken, a jártabb tengereken okozhat. A jéghegyen a hullámzás úgynevezett abráziós peremet váj, maga a jéghegy a melegebb környezet levegőjét lehűtve, ködbe burkolódzik, és így- ködköpenyegbe burkolva megtörténhetik, hogy egy-egy gyors járású hajó ráfut a padkára, és a hajó összeütközik a jégheggyel. Igv járt például 1912. április 15-én éjjel a Titanic óceánjáró, Amerikába vezető első útján. Képünkön: 1989. június 20-án a Maxim Gorkij nevű szovjet utasszállító hajó ütközött jéghegynek, és léket kapott. A sűrű köd okozta baleset következtében nem történt személyi sérülés, a hajó nem süllyedt el. A pszichiátriai osztály alapítványt szervez Egy tudományos ülés elé