Somogyi Néplap, 1989. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-09 / 213. szám
6 Somogyi Néplap 1989. szeptember 9., szombat ÁLLÁSPONTOK A látszatgyőzelem veszélye A reformkorok országos tanáakozása után A múlt hét végén Budapesten zajlott le a reformkörök kétnapos országos tanácskozása. Ezen 26 tagú koordinációs tanácsot hoztak létre, melyben a somogyi reformköröket dr. Mészáros Balázs, a megyei múzeumok igazgatóságának igazgatója képviseli. Vele beszélgettünk a reformkori mozgalom helyzetéről, a párt megújulásának tartalmáról és esélyeiről. — Milyen politikai erőt képvisel a párton belüli reformszárny? — Ezt csak megbecsülni lehet, statisztikai módszerekkel nem ellenőrizhető. Szerintem a párttagság 25— 30 százaléka reformelkötelezett. Ezen belül is különböző a hovatartozás átérzésé- nek hőfoka. A reformszárnyon belül a legmarkánsabb alapállást a reformkorok képviselik, melyeknek tagjai nyílt vitákban — ilyen volt a hét végi tanácskozás is — igyekeztek közelítő álláspontokat kialakítani. Nincs teljesen egységes felfogás. A létrejött platform csak egy állomás, amelyhez a mozgalom nem minden tagja érkezett még el, miközben mások már túl is haladták. De • hát gyanús is volna, ha a reformkori mozgalomban, mely föllépett a korábbi monolitikus látszategység ellen, most mindenkinek minden kérdésről ugyanez lenne a véleménye. Szó sincs arról, hogy a reformkori mozgalom azonos a párt reforrnszárnyával, hiszen ezenkívül is sokan vannak, akik nem vesznek részt a mozgalomban, ám a megújulás iránti elkötelezettségük nyilvánvaló. — A párt egészén belül kibékíthetetlenül különböző nézetek is léteznek. Ugyanakkor szólt arról, hogy a reformkori mozgalomban sincs egység ... — Ha egyszer elköteleztük magunkat a platformszabadság mellett, nem fújhatunk egyszerre hideget és meleget, s nem biztosíthatunk monopolhelyzetet másokat lesöpörve egyetlen reform- irányzatnak sem. Áramlat- gazdag a mozgalom, ám ezen belül nem érzékelek antagonizmust. Egy reformkommunista, egy demokratikus szocialista, egy szociáldemokrata vagy szociállibe- rális áramlat képviselői között számos kérdésben létrejöhet a konszenzus. Nem lehet viszont kompromisszum a változatlanul a proletár- diktatúra tételeit hirdetők és az országban kibontakozó demokratikus folyamatokat igenlők között. Tetszett Pozsgay Imrének a vasárnapi záró nagygyűlésen ezzel kapcsolatban mondott hasonlata. Mint mondta, nem születhet a régi módon — az egység demonstrálása kedvéért — olyan kompromisszum a kongresszuson, amely egybemossa azokat,, akik azt vallják hittel, hogy a Föld egy lapos korong,, amely a világegyetem középpontjában áll, és azokat, akik a Földet saját tengelye körül forgó gömbnek tekintik. Hozzátette viszont, hogy hiba volna ez utóbbiak között éles határt vonni aszerint, Imgy tud-e valaki Ausztrália fölfedezéséről. A laposkorong-vélemény képviselőivel nincs egy pártban a helyünk, ám ennek ellenére garantálni kell azt, hogy ők bárminemű megbélyegzés nélkül vallhassák nézeteiket. A lényeg, hogy ne lehessen többé egy ilyen álláspontot inkvizíciós eszközökkel védelmezni. — Ezek szerint valóban elkerülhetetlen a pártszaka-- dás? — A viták egyik fő kérdése volt ez. Akár sor kerül pártszakadásra, akár csak bizonyos irányzatoknak a pártból való kiszorulásáról lesz szó, akkor is szükség van arra, hogy a reformkori mozgalom világosan megvonjon egy határvonalat, ameddig kész együttműködni. A párt hónapok óta defenzívában van olyan ellenzéki szervezetekkel és csoportokkal szemben, amelyeknek nemcsak a taglétszámuk, de a társadalmi befolyásuk sem nagyobb. Ez azért van, mert az időnket és energiánkat a párton belüli viták kötik le ahelyett, hogy a politikai riválisokkal ütköztetnénk nézeteinket. Jobb lenne tehát, ha nem egy pártban lennének ellenségek, hanem többen szövetségesek. Ha nem kéne ennyit foglalkozni a párton belüli különbözőségekkel, akkor előbb észrevennénk a találkozási pontokat az MSZMP utódpártjai között. Bizonyos például, hogy a szocializmus igenlése kölcsönös lenne, s ebben -szövetség alakulhatna ki. — A reformszárny önálló pártként nagyobb társadalmi befolyásra tudna szert tenni? Jobban tudná hitelesíteni a választásokon az MSZMP, vagy pontosabban szólva a baloldal álláspontját? — Szó sincs arról, hogy az MSZMP-t kéne hitelesíteni. Az MSZMP elvesztette a hitelét, s nemcsak a társadalom zöme, hanem saját tagjainak többsége előtt is. Akik a reformmozgalomban részt vesznek, sem a korábbi hatalmi hierarchiában elfoglalt helyük, s nagyrészt már csak életkoruk miatt sem tehetők felelőssé a párt korábbi, felülről vezérelt politikájáért. Legföljebb any- nyiban, ha nem emelték föl idejében a hangjukat, vagy ha engedték becsapni magukat, ha bármiféle közösséget vállaltak a pártvezetéssel. Más kérdés, hogy nem létezett más szocialista párt, s aki a szocializmus mellett volt elkötelezett, nem tehetett mást — ha nem érte be a beletörődéssel vagy a kibic szerepével —, mint hogy az MSZMP- be lépett be, törekedve e párt megváltoztatására. Csakhogy a párt úgy volt kitalálva, hogy ezeknek az embereknek a hangja legföljebb a taggyűlésen hallatszott. Jó esetben egy hangulatjelentésben szerepeltek ezek a „gyanús” vélemények. Ez azonban „veszélyt” nem jelentett, mert a vezető posztokon elég „megbízható” ember volt, akiknek a passzivitásáról lepergett bármilyen új gondolat. — A társadalomban sok bizalmatlanság halmozódott föl. Lesznek, akik majd pusztán átcímkézést gyanítanak. — Egyelőre az első számú kockázat az, hogy a kongresszuson megtörténhet-e az áttörés ebbe az irányba. Kérdés, hogy a kongresszuson ki kit győz le, vagy ki kit győz meg. Ezt nem az dönti el, hogy a pártban mennyi a reformbarát. A párt semmiképp sem függetlenítheti magát a kortól és helyzettől, amely viszont egyértelműen reformbarát. Tulajdonképpen a hitelesség szempontjából, ha nem a nemzeti érdeket néznénk, szerencsésebb volna, ha kisebbségbe szorulnánk, sőt netán még ki is zárnának bennünket. Ez esetben demonstratíve elhatárolódnánk az MSZMP hibáitól, és a közvélemény előtt tiszta lappal indulhatnánk új pártként. Csakhogy nem azért kezdtünk politizálni, hogy a saját presztízsérdekeinket szolgáljuk. Nem az a dolgunk, hogy tisztára mossuk magunkat a társadalom előtt, s nem is érezzük úgy, hogy erre szükségünk lenne. Azt hiszem tehát, ha egy új vagy egy megújult párt keretében a pártérdeket a nemzeti érdeknek alárendelő programmal tudunk előállni, ha mindenki számára, aki nemcsak vagdalkozni hajlandó, hanem figyel arra, ami történik, jól érzékelhetően lebontjuk azokat a bástyákat, amelyek a párt monopolhelyzetét védték, ha kivonulunk oda, ahol a politizálás helye van, ha egy belső pártdemokráciát is teremtő új struktúrát alakítunk ki, s ha a párt nevében nem azok fognak megújulásról beszélni, akik évekig egész mást mondtak, akkor igenis hitelt nyerhet ez az új párt. — Vannak emberek, akik azt mondják, hogy egyszerűen azért szavaznak majd más pártra, hogy úgymond kipróbáltassék, hogy a szép szónoklatok után mit tudnak tenni az ország fölemelkedéséért. — Ügy gondolom, hogy az a párt, amelynek majd októberben a tagja leszek, legalább annyiban különbözik majd a korábbi MSZMP- től, mint az SZDSZ vagy az MDF. Az embereknek nem abból van elegük, hogy valaki valamiféle eszmerendszer alapján az egész társadalom javára politizál, hanem abból, hogy a valóságban valami egészen más történik, mint ami a zászlóra írva van. Végül is tehát nem egy ténylegesen megújult vagy új párt választási esélye miatt aggódom. Tartok viszont attól, ha a pártkongresszuson a reformszárny látványosan és hangosan győzedelmeskedik, s majd úgy látszik, hogy már nincs is ellenfelünk. A megújulási jelszavak szintjén csak akkor léphetünk túl, ha elérjük, hogy csak azok csatlakozzanak hozzánk, akiket valóban meg tudtunk győzni, s akik tenni is készek. Köszönjük a nyilatkozatot. Bíró Ferenc Levél és válasz Tisztelt Szerkesztőség! Lapjuk impresszumában ma is az szerepel, hogy ez az újság az MSZMP megyei lapja. Ennek a pártnak jelen- lenlegi szervezeti szabályzata kimondja: az MSZMP kommunista párt, a nemzetközi munkásmozgalom része. Bár ezt a szervezeti szabályzatot a párt jelenlegi országos vezetése már sokszorosan megszegte, önök a meghuny ászkodásban és az opportunizmusban már rajtuk is túltettek, és levették a lap fejlécéről a Világ proletárjai, egyesüljetek! jelszót. Vajon miért? Van ebben valami szégyellni, megtagadni való? Vagy önök már Marxot is „sztálinistának" tartják? Augusztus 25-i számukban közlik az Ellenzéki Kerékasztal levelét a tanácselnökhöz, melyben követelik a vörös csillagok eltávolítását a középületekről. Önök helyet adnak az ilyen kifejezetten szocialistaellenes, restaurációs véleményeknek — az MSZMP lapjában. Vajon hány tagjuk van ezeknek a perc-szervezeteknek Kaposváron? Helyet adnak-e még önök egyáltalán lapjukban kommunisták véleményének is? Gondolkozzanak azon, hogy kapituláns magatartásukkal a párttagságot dezorganizálják, politikai ellenfeleink malmára hajtják a vizet, és az MSZMP választási veszteségét készítik elő. Megírtam ezt a levelet abban a tudatban, hogy valószínűleg nincs Önökben annyi politikai bátorság, hogy e levelet lapjukban le is közöljék. Széli István Kaposvár, Béke u. 69. II. 1. Tisztelt Széli István! Mint látja (e számunk több írására is hivatkozhatnék) a miénktől eltérő vélemény közreadása nem politikai bátorság kérdése csupán. Kérem, vegye észre: miközben gyanakodva kéri, hogy az ön — úgymond — kommunista véleménye is kapjon nyilvánosságot, szemünkre hányja, miért kap nyilvánosságot olyan vélemény, amelyik önnek nem tetszik. Eközben a párt érdekére hivatkozik, arra a pártra, amely (nemrégiben igaz) manifesztálta a nyilvánosság fontosságát... Igaz, az alapító laptulajdonos az MSZMP! Ezzel együtt az is igaz, hogy a megyének ez idáig ez az egyetlen napilapja, ön hogyan oldaná fel az ellentmondást? Sejtem, de nem bocsátkozom feltételezésekbe ... ön, egy általunk egyébként nem szégyellt és nem megtagadott, csupán okkal nem hangoztatott jelszó ügyében, még a párt jelenlegi vezetésénél is opportunistábbnak nevez bennünket. Nem vette észre, hogy ez a jelszó — hosszú idő óta — az idén a május 1-jei transzparensekről is hiányzott? Javasoljuk, méltányolja a logikát: használjuk akkor a jelszavakat, amikor azoknak a valóságos mozgósítás és a reális tartalom adja meg a horderejét. Ettől még vallja és vállalja a szerkesztő — mindenkor vitára készen —, hogy tiszteli Marxot, s azt is, hogy miért, de nem az idézetek, még kevésbé a frázisok kedvéért. Ha már a jelszavaknál tartunk, javaslom önnek, gondolkozzék el egy másikon — amely viszont szerepelt most május 1-jén: „Párbaj helyett párbeszédet.” Mi a magunk részéről ehhez (is) tartjuk magunkat egy olyan lap szerkesztőségében, amelynek a fejlécén az áll: Néplap. Azt gondolva, hogy korántsem az MSZMP szándéka és érdekei ellenére áll az ott. Üdvözli: Tröszt Tibor Kinek a nevében ? Mindéin progresszív politikai tényező a dolgokat a gyökerüknél ragadja meg, a dolgok gyökere pedig az ember. Az ember napjaink történésforgafagában az oly sokait hallott válságjelenségeket a saját bőréin érzékeli. S egyre többször jut el a „hogyan tovább” kérdéséhez, önkéntelenül is kapaszkodókat keres, eligazodást segítő információkat vár. Nem bocsátkozhat mindig tudományos igényű fejtegetésekbe, hiszen mindenekelőtt élnie kell, mindennapi szükségleteinek kielégítésére fordítva energiáit.. . Ám újra és újra előtürem- lik a kérdés: valójában az ember a legfontosabb? Vagy csak a „néma társadalom” résszé, aki nem politizál, nem csatlakozik, nem tiltakozik, csupán teszi a dolgát? Van-e a mindennapok emberének, a tömegnek, a népnek politikai akarata? Minduntalan mindenki erre az akaratra hivatkozik, mégpedig anélkül, hogy fölfedné, mikor és milyen akaratmegnyilvánulások alapján állította össze „megbízólevelét”. Itt és most a reformretorika országában' a nyilatkozatháború, nyilatkozatdöm- pingek időszakában a népre való hivatkozás inflációját is éljük. A politikai elitek pártharcában a trónfosztó és trónfoglaló csatározások közepette teszünk-e elég kísérletet arra, hogy megértsük a nép hangját? Vagy társadalmi forradalmat „játszunk" a társadalom részvétele nélkül ? Igen ... Civakodunk a hatalom újrafelosztásán, lobbik és csoportok, platformok és pártok marakodnak — országosan és helyileg egyaránt — a bársonyszékek, a székházak tulajdonjoga fölött, miközben a zsigereiben reszkető társadalom fél a jövőtől. Hogy miért? Mert a mindennapok egyszerű embere tudja, saját bőrén tapasztalta, hogy a történelemben mindig a kisemberek hozták a legnagyobb áldozatot. Meggondolatlan akcióknak szükségképpen ők itták meg a levét, s nem mindig azok, akik e koktélt kikeverték. Mert — ha hisszük, ha nem — a nép tudja, hogy az életet folytatni kell még akkor is, ha a mai politikai kavalkád boszorkánykonyhájában új aspirációk, új személyes hatalmi ambíciók izzanak is. Tagadhatatlan tény: eligazodást segítő tanácsadókból nincs hiány. A kialakult helyzetet higgadtan értékelők látják: radikálisok és fundamentalisták, önjelölt próféták és köpönyegforgatók, az új elit és annak sleppje igyekeznek biztosítani saját jövőjüket, miközben a társadalom egyre inkább a földre szorul. Mostani sajátos magyar „többpártrendszerünk”, a mi kis demokráciánk inkább kicsinyes pártharcok tengeri ütközetének színtere még, mintsem a „nép által” való kormányzás megteremtése... A retorika rendszerint a megegyezésről szól, ám a hangulatkeltés, a bizonyos kérdésekben kialakuló — nem ritkán hisztérikus — roham inkább leszámolást ígér. S mindezt a nép nevében? Mit kér valójában a nép? Valóban „kommunisták” feliratú koporsót, amelybe fillérekért szögeket lehet ütni? Felakasztott, politikusokról elnevezett bábokat, amelyeket öt forintért fenéken lehet billenteni? „Ejtőernyősöket figyelő” szolgálatot? Szerintem inkább pozitív programot. Igaz, programokból sincs hiány. De választásra ítél- hető-e a nép, a társadalom akkor, amikor az emberek döntő többsége nem tudja — és önhibáján kívül nem tudhatja — mi a jól kivehető különbség a különböző pártok és az egymáshoz oly sokban hasonlító programok között. Legföljebb azt tudjuk biztosan, hogy amit ígérnek és ami bekövetkezik, az nem okvetlenül ugyanaz. Ezért a józan gondolkodás azt várja, hogy végre létrejöjjön', választható legyen egy olyan válságkezelő program (bárki terjessze is elő), amelynek központi kategóriája az ember, nem pusztán a haatalomért folytatott harc stratégiája és taktiká- . ja. Olyan program kell, amelyből kiolvasható: érdemes élni, mert az életnek lesz új, szilárd kerete, érdemes gyermeket szülni, mert lesz gyermekeinknek jövője, érdemes tisztességesen és becsületesen dolgozni, mert az öregkor nyugalma biztosítva lesz. Lengyel János
