Somogyi Néplap, 1989. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-05 / 209. szám

1989. szeptember 5., kedd

Somogyi Néplap

3

Kérdéseinkre válaszol: Nagy Sándor a SZOT főtitkára

„A józan reformok hívei közé tartozom"

A fonyódligeti politikai hétvégének egyik előadója Nagy Sándor, a SZOT főtitkára volt. Vasárnap — mint ezt hétfői számunkban megírtuk —, lényegében az ő szereplésével és Sárdi Árpád zárszavával fejeződött be a politikai rendezvénysorozat.

— Mi a véleménye az ilyen politikai fórumokról, szívesen jött Fonyódligetre?

— Szívesen jöttem: »az ilyen politikai fórumok hozzásegítenek a mai, nagyon bonyolult helyzet tisztázásához. Különösen áll ez olyan rendezvényekre, mint ez a politikai víkend is, ahová az emberek saját elhatározásukból jöttek, és még részvételi díjat is fizettek azért, hogy itt lehessenek. Ez azt mutatja, valamit akarnak kezdeni a politikai helyzettel, önmagukkal, az országgal. Mégpedig nem hangoskodva, magamutogató módon, hanem felelősségteljesen és elkötelezetten. Úgy tudom, a szervezők a középkorosztály részvételére gondoltak, amikor meghirdették e programot. Bizonyára nem értelmezték mereven ezt, és nem zártak ki másokat sem. Ám azért nem lényegtelen, hogy ide többségében olyan emberek jöttek, akik már rendelkeznek kellő társadalmi, politikai tapasztalattal, ugyanakkor helyzetüknél fogva nem részesei még azoknak a hibáknak, amelyeket a politikában, a gazdaságban korábban elkövettek. Ugyanakkor ez a korosztály nem hárítja el magáról elegánsan a jelen és a jövő iránti felelősségét, hiszen ebben az országban akarja eltölteni következő aktív 20 évét. Igen erőteljesen érintett tehát abban, hogy milyenek lesznek a változások, és érdekelt a kedvező helyzet kialakulásában.

Önállóság és elkötelezettség

— ön szakszervezeti tag és párttag. Hogyan képzeli el az ideális viszonyt a pártjához?

— Ez egy nagyon bonyolult kérdés. Megjegyzem azonban: normális, konszolidált viszonyok között ez nem problematikus.

Többpártrendszerben — minden tömegszervezetben,

így a szakszervezetben is —, a tisztségviselők — (ki-ki meggyőződése, elkötelezettsége szerint) kapcsolódik párthoz. Természetesen a nagy szakszervezetek, amelyekben egyszerre több párt tagjai, képviselői is jelen vannak, tükrözik a társadalomban a politikai erőviszonyokat is. Ebből következően a nagy szakszervezetekben — és hitem szerint ilyen lehet a magyar szak- szervezeti mozgalom is —, általában együtt vannak a baloldali értékeket valló pártokhoz tartozó személyek, politikusok. Nincs abban semmi különös — és problémát sem okoz —, hogy az egyik ilyen, a másik amolyan pártállású. A mi viszonyaink között ebben a .mostani tisztázó, forrongó periódusban azonban ez kissé bonyolultabb kérdés, hiszen a jelenlegi szak- szervezeti mozgalom még csak most lép a pártoktól független működés útjára, (Ami egyébként szükséges lépés, hiszen egy érdekvédelmi szervezet nem vergődhet egyetlen párt béklyójában sem, mert így nem tudja betölteni feladatát. Tehát a pártok sem szakszervezeti sem politikai értelemben nem tarthatják kézben, nem béníthatják le a szakszervezet tevékenységét.) Ugyanakkor — mint említettem, kinek-kinek szíve és állampolgári joga, milyen párthoz kapcsolódik. Ez adott esetben igaz a szak- szervezet elnökére, főtitkárára, egyéb tisztségviselőire, de minden egyes tagjára is. Azért említem, hogy bonyolult a helyzet, mert a közvélemény rendkívül érzékeny arra, hogy miféle párt és állami kapcsolatok jönnék létre a szakszervezetek között és ilyen értelemben érzékeny arra is, hogy a szakszervezetek tisztségviselőinek milyen más funkciói vannak. Ez — hitem szerint — majd a helyére kerül.

A KB-tagság kérdése

— Van mindennek valami köze ahhoz, hogy lemondott KB-tagságáról?

— Nincs. Ez két különböző dolog. Ennek a sajnálatos helyzetnek és vitának—, amely még nem zárult le, csak elkezdődött a legutóbbi KB-ülésen —, az az oka, hogy mi úgy tapasztaltuk, hogy az MSZMP vezetése — és itt nem a párt egészéről van szó —, nem viseltetik kellő figyelemmel a szakszervezetek törekvései, problémái iránt. Ebből adódóan nem tanúsít elég

megértést, és nem ad támogatást a munkánkhoz. Ebből az következett, hogy többünkben — szakszervezeti tisztségviselőkben — felmerült, hogy talán nem kellene ilyen funkciót vsielnünk.

Szakszervezet - szerkezetváltás

— Egy-egy speciális probléma megoldásánál önt gyakran mintha félreértenék. Javaslatait a korábbi hibás gyakorlat konzerválásának minősítik. A legszembetűnőbb ez az üzemek bezárásaival kapcsolatos vitáknál jelentkezik. Mi a véleménye az ilyen és hasonló kérdésekről?

— A szakszervezetek — és én is — maximálisan, hívei a gazdasági reformoknak, a szerkezetváltásnak. Az utóbbival kapcsolatban a szakszervezetek nem helyezkedhetnek olyan álláspontra (és nem is helyezkednek), ami valamiféle tértől, időtől független megközelítése lenne ennek a problémának. Mi mindig is azt mondtuk, be kell zárni a veszteséges üzemeket, meg kelti szüntetni az ilyen, gazdasági tevékenységet, de úgy, hogy ezzel párhuzamosan gondoskodni kell a dolgozók foglalkoztatásáról is. Az nem szerkezetváltás, hogy bezárunk egy gyárat vagy bányát. Szerkezetváltáson mi azt értjük, hogy az elavult helyett valami mást, újat, korszerűbbet gyártsunk, és gondoskodjunk az ott élő emberek további foglakoztatásáról.

Mit ítél a piac?

Ezt a kettőt mi mindig együtt kezeljük. Ez azonban a dolognak csak az egyik része. A másik: a mi mai viszonyaink között az, hogy egy vállalat veszteséges, rendkívül nehezen megfogható és bizonyítható. Se szeri, se száma azoknak az intézkedéseknek, kormányzati beavatkozásoknak, amelyeknél úgynevezett egyedi leire tos formában — tehát a közvélemény előtt sem ismert módon —, olyan intézkedéseket hoznak bizonyos kormányzati szervek, hogy ezzel vagy javítják, vagy rontják az adott vállalat pozícióját. Ilyen körülmények között nehéz azt mondani, hogy a piac értékítélete alapján a tevékenység veszteséges vagy nyereséges. Így aztán még ma is tapasztalható, hogy bizonyos támogatások odaítélésénél vagy a jövedelemelvonásnál! nem kizárólag gazdasági szempontok, hanem egyéb megfontolások is szerepelnek és ez gyakran váltja ki az emberek rosszallását. Az a véleményem, ha mi jogállamiságra és valódi piaci mechanizmusra törekszünk, akkor ennek nemcsak azokat a mozzanatait kell tanulmányozni a fejlett tőkés országokban, amelyekre előszeretettel hivatkozunk: például hatékonyság, piacgazdaság —, hanem azt is meg kell nézni, hogy a nagy szerkezetváltozásokat a nyugat-európai kormányok miként valósították meg. A skandináv országokban például, ahol alaposan megtervezték a megszüntetésre szánt tevékenység' helyére lépő újat is, segítséget is adtak hozzá. Mi semmi mást nem kérünk —, de ezt nagyon határozottan —, mint azt, hogy a magyar kormány ugyanilyen szemlélettel nyúljon a szerkezetváltáshoz.

Szélsőségek nélkül

— Mit tart ma a nemzet szempontjából a legfontosabbnak?

— Azt tartom a legfontosabbnak mai helyzetünkben, hogy Magyarországon nagyon határozottan, tudatosan, mindemellett józanul, körültekintően valósítsuk meg a reformokat. Nem értek egyet azzal, hogy nálunk vannak, akik radikális reformokat akarnak (azaz mindent azonnal szeretnének megoldani, és mellesleg ezeknek a táborát erősíteni kell), aztán vannak, akik ugyan akarnak reformot, de visszahúzza őket valamiféle fundamentalista szemlélet. Szerintem nem erre a két csoportra osztható a magyar társadalom. En azt tapasztalom, hogy vannak ugyan olyan radikális ultrareíor- mesek, akik tértől és időtől függetlenül — nem ismerve az ország reális gazdasági, társadalmi viszonyait — 24 órán belül akarnak megoldásokat találni gondjainkra és kétségkívül vannak olyanok is, akiknek borsódzik a háta a változás gondolatától is, mert ez érinti, esetenként sérti személyes érdekeiket. Ezek rendszerint manipulativ módon vissza akarják fogni a megújulási folyamatot. Ám van egy nagyon nagy tábor — és én remélem, ide tartoznak e hazában a legtöbben —, akik elkötelezett hívei a reformoknak és azt mondják, hogy ezt olyan ütemben, és olyan keretek között kell megvalósítani, hogy a társadalom is tudja követni a változásokat. Én a józan reformok hívei közé tartozom, akik azt akarják, hogy miközben gyökeres átalakulást kell végrehajtani az országban, legyen egy elvárható stabilitás, egy minimális kiszámíthatóság. Mindkettő alapvető, általános emberi érték. Ez azonban nem lesz magától. Dolgozni kell érte. és vigyázni arra, nehogy az országot ismét szélsőségek sodorják kormányozhatatlan vizekre — akár a meggondolatlan ultrareformisták, akár a visszahúzó erők ennek okozói. Ugyanis teljesen mindegy, hogy a jobb vagy a bal parton ütközik hajónk a partvonalnak, az eredmény ugyanaz. Ezért jó lennie, ha középen, a sodrásban maradhatnánk, és így juthatnánk előre, megoldva gondjainkat.

Szegedi Nándor

TÖPRENGŐ TÁBOR

Szinte természetszerűen vetődik fel a szerkesztőben a kérdés, „nem írtuk-e agyon", valóságos jelentőségén felül ezt a fonyódligeti politikai hétvégét... Minek magyarázkodni? A megyei lap is kapva kap az alkalmon, amikor nyilatkozatra bírhatja a „száguldó" magyar külügyminisztert, aki látható fáradtsággal ugyan, ám rendkívül rokonszenves őszinteséggel állja a kérdések kereszttüzét... Avagy megszólaltatjuk hasábjainkon is a SZOT főtitkárát, aki bejelentette a KB ülésén kiválási szándékát a testületből (nem a pártból!), s következetesen igyekszik véleményét alátámasztani a vitatkozó, szembenézésre késztető kérdezőkkel szemben is. Ám nyugodtan félretehetők a lapszerkesztés „exkluzív" szempontjai, önmagában is tanulságos volt az, ahogy egy megcsontosodott politikai szerveződés valódi mozgalmat teremteni szándékozó tagjai rendezni (de nem visszarendezni) kívánják soraikat. Naponta fogyatkozva bár, mégis megmérni mégis az esélyeket, a lehetőségeket, a vállalható értékeket . . .

Mit adott az előzetes szándékhoz képest a megvalósulás?

Felhőtlen optimizmust és a „régi dicsőség” nosztalgiáját aligha. Hiszen dilemmákkal küzdő közéletünkben, s a dilemmákkal küszködő pártban, olykor gyötrelmesen nehéz, nyitott kérdések között folyik az útkeresés. A töprengő tábor jelzője tehát korántsem lebecsülendő, főleg ha abból indulunk ki, hogy az előadó politikai intézőbizottsági és KB- tagok sem a mindent tudás emelkedettségével érkeztek, hanem személyes véleményüket, gondjaikat osztották meg a hallgatósággal .. .

E szempontból hitelesnek tekinthető a Fo- nyódligeten született állásfoglalás, miszerint az előzetes szándéknak megfelelően tényleg a lényeges kérdésekről folyt a tanácskozás, a meghívott pártvezetők őszinte, nyílt tájékoztatást adtak, hogy a résztvevők a lehető legtisztább képet alkothassák a mozgalom helyzetéről. Azért a megszorító értelmű „lehető” jelző, mert — mint Kovács Jenő KB- titkár is hangsúlyozta — ma a párton belül szinte naponta alakulnak új csoportosulások, szerveződnek platformok . . . Ám nemcsak az országos „nagy látószögből felvett kép” igazolja ezt, hanem a mindennapi környezet is, amely ma nem minden tanulság nélküli együtthatásban mutatja a változatos viszonyulásmódokat és a magatartásformákat, kezdve az immár polifonikus hangzatú reformszólamoktól, a csakazértse csendjén át, a látványos tagkpávv-visszaadásig. (Ámbár némelyik tulajdonosa még az áprilisi pártértekezleten mintha mást képviselt volna...)

Azt hiszem, nem tévedtek a tábor szervezői, amikor a záró állásfoglalás egyik alapvetéseként azt hangsúlyozták, hogy az MSZMP megújításának nincs más alternatívája, mint a reformok következetes keresztülvitele. S ehhez tényleg hozzátartozik a töprengés is (nem a cselekvést helyettesítendő!), hozzátartozik a valóban toleráló vita is, s amely következetes lépések sokaságából áll, s nem felszínes kapkodásból, ami — hogy az egyik előadót idézzem — némi „körforgalomhoz" vezetett már ama sokat emlegetett damaszkuszi országúton is.

A Fonyódliget ’89 című alkalmi tábori újságban megjelent záró állásfoglalás tehát

hitet tesz a cselekvési készség, a mozgósítás mellett — amely mostanság leginkább a kongresszusra készülődést kell, hogy kísérje. .. Nem hiszem, hogy csupán jóslat lenne: a töprengésből, dilemmákból jócskán jut még a soron következő kongresszusra is. A „mivel kívánunk szakítani" kérdése, amúgy rendesen beleágyazódik a „ki akar elszakadni kitől” naponta hallható nyilatkozataiba, miközben (bár előre nem garantál- hatóan) mégiscsak remélhető, hogy közéletünkben (s nemcsak a pártban) akképp ren deződnek a sorok, hogy világosan látható lesz, ki merre tart, megítélhető lesz, hogy kinek kivel érdemes tartania, nem elsősorban a pozíció pillanatnyi előnyéért, hanem a valódi kiszámíthatóságot szavatoló közállapotok érdekében. Akkor talán az indulatok helyébe több érv lép majd, s a töprengések valóban megtehető lépésekké érnek .. .

T. T.