Somogyi Néplap, 1989. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-23 / 225. szám

1989. szeptember 23., szombat Somogyi Néplap IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS Emlékezések történelemre, klasszikusokra SOMOGY KULTURÁLIS FOLYÓIRAT A tizenkettedik évfolyam nyári számá­ban júliusra és augusztusra kínált olvasni­valót a Somogy kulturális folyóirat, ame­lyet ezúttal azok figyelmébe ajánlok, akik a vers és prózai rovat mellett szívesen la­pozzák föl azokat az írásokat, amelyekben a magyar irodalom klasszikusairól egészen friss képet kaphatunk. A megye kéthavon­ta megjelenő kulturális folyóiratában kért és kapott helyet Borbély Sándor így élt Ady című könyvének egy részlete, ebben különösen megkapóan jeleníti meg a szer­ző a költő és Móricz Zsigmond barátságát. Aggódó figyelemmel kísérte Ady utolsó napjait Jászi Oszkár, Zilahy Lajos is. Weöres Sándor 1941—42-es éveit villant­ja föl tanulmányában Csányi László, aki MATYIKÓ SEBESTYÉN JÓZSEF Árnyak fekhelyén SUVADÁS, a vesztés itörli ki hajlékony ezüst ősz hajszálaid, TANŰ-hegy; földbegyűrt ZILA, meslerszók nyűtt szerszámai: hálóban, v— .eszméletlenül! Szállva laid dőlnek a .fák, pokloknak barangolt betűim; konga-dongák, garda-raj, csigák.,— Tanúim hava, talpnyoma, halász-iszák iszórt csontjai, aszfalt-mezőn elevenek és holtak: autócsordák bűzlő kontúrjai... Igéző gzellem ötfelöl pakít — fülelő |pasztái péres \ref lektoroknak; zúzalékká őrölt várak, dombsorok, villám szántott kert t— városok rendre hullnak, romolnak. Szálkiás, fisillagtalan 'az éj — feketülő i/rtvány a Holnap! még kéziratban olvashatta ez idő tájt a költő friss költeményeit. — Weöres a vers­ben élt a vers által — állapítja meg az életrajzi események apró részleteire is fi­gyelő szerző. A Somogy égtájak rovata ünnepel. Az öt­ven esztendeje Magyarországra menekült lengyeleknek állít emléket a folyóirat a Poezja folyóirat költőinek bemutatásával, verseiknek tolmácsolásával. Ünnepel a Szü­lőföldünk rovat is, ebben kaptak helyet azok az írások, amelyeknek szerzői az öt­ven évvel ezelőtti eseményeket idézik föl. Jakubiec Danuta magyarul írta meg em­lékezését, amelyben Boglár három arcát vil­lantja föl. Summázva mondandóját fogal­mazta meg: — Ma Lengyelországban és Magyarországon is gyakran szólunk orszá­gaink Európához fűződő viszonyáról, alá­húzzuk közép-európaiságunkat, dolgozunk a kontinens e részének integrálásáért. Ügy gondolom, hogy ötven évvel ezelőtt, a há­ború rettenetében, balsorsok közepette le­tettük európaiságunk vizsgáját úgy, mint soha előtte. (Cséby Géza fordítása.) Egy hosszabb tanulmány részletét ismer­hetjük meg a francia hadifoglyok Magyar- országon töltött éveiről Georges Diener tollából, Nagy Gyula fordításában. Mészáros Györgyné, Kapronczay Károly, Havasi ’János fagott tollat, hogy megörö­kítse az ötven évvel ezelőtti történéseket, nemcsak fölidézve azokat, hanem fölmutat­va tanulságait is. Balatonboglárral kapcso­latos Varga Béla arcképének megrajzolása is, erre a folyóirat főszerkesztője, Laczkó András vállalkozott. A lengyelekért sokat áldozott Varga Béla arcvonásai közül mély­séges humanizmusa rajzolódik ki tettei alapján. Egy volt futár, Tadeusz Celt új­ságíró így emlékezik Boglár papjára: — Én még a szerencsések között is a legszeren­csésebb voltam. Egy olyan magyarral ho­zott össze a sors, aki még a testvéremnél is testvérebb volt: Varga Béla plébánossal, az Országgyűlés tagjával. Jakubiec Danuta Az én Boglárom három arculata című írásának két részletét mu­tatjuk be olvasóinknak a Somogy folyóirat július, augusztusi számából. BOGLÁR II. Mi, a volt llengyel iskoláknak, az elemi­nek, a gimnáziumnak és a líceumoknak a tanárai és tanítványai összetartó családdá váltunk. Lengyelország minden részén meg lehet bennünket találni. Három helyen la­kunk legszámosabban: Krakkóban, Varsó­ban és Wroclawban. Minden alkalommal szívesen találkozunk kisebb-nagyobb cso­portokban, és sokat beszélgetünk bogiári éveinkről. Ha kell, segítünk egymásnak. De évről évre csökken a létszám. Nagyon szo­morú, hogy mostanában elég gyakran kell találkoznunk temetéseken. Ezért is lett annyira sürgős az 1988. szeptemberi II. ta­lálkozója a bogiáriaknak Krakkóban. Akik eljöttek (kb. 150 fő), látták még utoljára Staczek■ Ján fötisztelendöt, hallották őt be­szélni, és részt vehettek az általa celebrált misén. Ö maga is készülődött balatonbog- lári találkozónkra. Sajnos 1989. februárjá­ban meghalt Rzeszówban, ahol a háború utáni években lakott. Bogiári családunk szervezett formában is találkozik a krakkói Lengyel—Magyar Ba­rátsági Társaság 49-es számú körében. Var­sóban pedig a bogiáriak és más volt len­gyel menekült diákok a Magyar Intézetben szoktak találkozni minden hónapban. BOGLÁR III. Van még Balatonbogláromnak harmadik, mai arculata is. Ezt akkor mutatja, amikor hírt kapok bogiári barátaimtól. Ezek zömé­ben új ismeretségek, barátságok: elsősor­ban a Pados házaspár meg Pados József né — Jutka — kézimunkaszakkörének a tag­jai. Segítenek Dakuné Erzsébet és Bárány Annamária, a népfrontos. Szokásom min­den év szeptemberében ellátogatni Balaton- boglárra, fc akkor Padosék Templom utcai házában otthont találok. Ahol az Űj és a Régi találkozik, egymásba kapcsolódik. A régi helyek látogatásával, ismerőseim kere­sésével telnek .a napok. A (régiek közül most már sajnos csak „Baba kisasszony", Mé­száros Györgyné, Magdi él. Azonban a há­ború utáni években még alkalmam volt magyartanárunkkal, Tamás Sándor nyug­díjazott iskolaigazgatóval beszélgetni. Több­Szatyor Győző rajza szőr is. Vele meg a feleségével, Mártával. Most csak a temetőben tudom őket meg­látogatni. Találkoztam még a volt főjegy­zővel, dr. Adamecz Elemérrel. A temetőt mindig útba ejtem. Hiszen ott van Jasienski professzor sírja. A többi len­gyel sír között az osztálytársam édesapjá­nak, az első szülői bizottság elnökének, Po- dolski Kazimierznek a sírja. Ott van Szö­rényi Kálmán plébános úr sírja is, aki az utolsó évben Sanyi bácsi helyett tanította nálunk a magyar nyelvet. Útba esik mindig az átépített Balaton­part a mólóval és a stranddal, de inkább a nádas részeivel meg a két domb is. Min­den máig álló ház, amelyikben osztályaink vagy lakóhelyeink voltak. A pályaudvar, az üzletek. Minden, mert csak együtt támad­hat fel rövid pillanatokra a Régi, amit Bogláron mindig keresni fogok. Az Újjal egyesített Régi. (Horányi) Teller Ede élete és kora 4. Tábor Lóé Atomosban Los Alamosnák örökre he­lye lesz az emberi tudomány történetében. A fizika ak­kor élő legnagyobbjait gyűj­tötték össze egy tudomá­nyos feladat sürgős megol­dására, s nem rajtuk múlt, hogy a feladat sikeres vég­rehajtása nyomán minden addiginál nagyobb veszély zúdult a világra. Ha a kí­sérleti stádiumban a fő cél annak biztosítása volt, hogy a láncreakció során ne kö­vetkezzék be robbanás, úgy a feladat mo6t visszájára fordult: miként lehet a rend­szert felrobbantani. Az egybegyűlt tudósok kü­lönböző érdeklődése és kö­vetkezésképp eltérő érdekei gyakran vezettek vetélke­déshez és összecsapáshoz. A2 első napoktól kezdve otí vibrált a levegőben a fe­szültség, és hogy a különbö­ző vérmérsékletű, ideg-rend­szerű tudósok, szakemberek egyáltalán akár csak rövid ideig is együttműködni tud-* talk, az elsősorban- a kineve­zett igazgatónak, Robert Op- penlheimernék volt köszön­hető. ö — legalábbis átme­netileg — képes volt arra, hogy ebből a Bábel tornyál építő együttesből összehan­golt kórust alakítson. Ehhez azonban arra volt szüksége, hogy maximális katonai fe­gyelmiét követeljen munka­társaitól. A Los Alamos-i tábor 1943. március 15-én nyílt meg, s április 15-dg már több mint 50 szakember foglalta el a munkahelyét. A kutatótelep dolgozóit négy nagy cso­portra osztották. Bethe lett az elméleti tanulmányok ve­zetője, és ide került, egy­szerű csoport-tagként Teller is. Ma már ő is úgy gondol­ja, hogy ez a mellőzésnek látszó beosztás is hozzájá­rult ahhoz a feszültséghez, amely később nemcsak Op- penheimerrél, de kedves jó barátjával, Bethével is ki­alakult. Emellett úgy vélte, hogy főnöke túlzásba viszi a katonás szervezettséget. Szerencséjére és persze a tudomány szerencséjére akadt egy partner, aki '— már csak közös munkaterü­letük miatt is — állandó beszélgetőtársává vált. ö Neumann János — aki csak időnként látogatott el Los Alamosba — valószínűleg századunk legnagyobb mate­matikusa. Nem most talál­koztak először, hiszen a ma­tematika rejtelmeibe még Budapesten vezette be őket közös tanáruk: Fehér Lipót. A probléma, amit kettőjük­nek közösen kellett megol­daniuk, a befelé ható rob­banások várható erejének kiszámítása volt. Kutatásaik kezdetén még ők maguk sem tudták felmérni ennek fon­tosságát, de Teller minden­esetre boldogan dolgozott együtt ezzel az egészen ki­váló matematikussal. Ezen­kívül kapott még egy má­sik, nagyon kedvére való munkabeosztást. Ö fogadta, köszöntötte a telepre étkező „újoncokat” és látogatókat, Olyanokat, mint az imént ejmlitett Neumann János, Enrico Fermi vagy Niels Bohr. A fiatal Téliemé háziasz- szonyi minőségében is össze­ütközésbe került a szigorú titkossági előírásokkal. Mi­kor a házaspár a csecsemő Raullal megérkezett új ott­honukba, két monstrumot is hozták magukkal. Az egyik a tőlük elválaszthatatlan Steiraway zongora volt. Né­hány tudós még ma is azt állítja, hogy ez a hangver­senyzongora lelassította a Man hattan-program meg­valósulását, mert a Los Alamos-i telep nyitott abla­kain át áradtak a lakások­ba a Mozarf-szonáták dal­lamai; Edward hajnali há­rom óráig így pihentette agyonfeszített agyát. Még érdekesebb a Bendix története. így nevezték az amerikai mosógépipar egyik korai termékét. A gép be­szerelése körül komoly ne­hézségek támadtak. A Los Alamos-i telepen egyetlen olyan vízvezeték-szerelő sem akadt, aki tudott volna va­lamit kezdeni ezzel az ör- döngős masinával. A tőlük 50 mérföldnyire levő Santa Fében, az állam fővárosá­ban volt ugyan Bendix-ki- renideltség, de ennek alkal­mazottai a hadsereg védel­me alatt álló tudományos létesítménybe nem tehették be a lábukat. Los Alamos- ban pedig sem mosoda, sem pelenkakölcsönző nem mű­ködött. Mici olyan haragra gerjedt, hogy meg sem állt Grovesig. Nála végre sze­rencsével járt. A tábornok feleségének ugyancsak volt egy újszülöttje, sőt egy be- szerellhetetlen Bendix mo­sógépe is. A parancsnok végül is engedélyezte, hogy Santa Féből egy hozzáértő szakember szállhasson ki a mosógépek üzembe helyezé­sére. A szigorú titkosság és el­lep őrzés a társadalmi kap­csolatokra is kiterjedt. A családok csak kétszer egy hónapban hagyhatták el a telepet, hogy Santa Fében bevásárolhassanak, és a vá­rosban kizárólag semleges dolgokról beszélgethettek. Az egyik legismertebb ki­rándulópár a két magyar matematikus-fizikus volt: Teller és Neumann. Barát­ságuk egyre meghittebb lett. Neumann, aki elméletileg megalapozta a számítógépek működését, számítógépsze­rűén gondolkodott. Másod­percék alatt Oldott meg fej­ben nehéz feladatokat. Már hatéves korában nyolcjegyű számokkal végzett fejben osztásokat. 23 éves volt, amikor Amerikába jött, s azonnal a princetoni egyete­men kezdett tanítani. Teller szerint Neumannra két egy­mástól független, de ma­gukban is igaz állítás érvé­nyes: „1. Johnny mindent be tud bizonyítaná, és 2. mindaz, amit állít és bizo­nyít — helyes!” Ezt a két embert nemcsak a matematika és a közös származás, hanem széles kö­rű kulturális érdeklődésük is összekapcsolta. Neumann- nak nyolcéves kislánya volt Washingtonban, így aztán sűrű Los Alamos-i látoga­tásai idején a kis Pault te­kintette gyermekének. A matematika e géniusza órák hosszat képes volt a földre kuporodva építőkockákkal játszani, s a két „játszótárs” között a harsány „veszeke­dések” folytak, ha a gyerek ki akart« sajátítani az épí­tőkockákat. • * * 1945 késő tavasza nagy megkönnyebbülést hozott az Amerikában dolgozó tudó­soknak. Hitler szörnybiro­dalma összeomlott anélkül, hogy tudósainak sikerült volna pusztító atombombát előállítani. Az általános vé­lemény ez időben az volt, hogy a németek nem ren­delkeznek a szükséges nyers­anyaggal, és nem volt már elegendő anyagi tartalékuk a 235 atomsűlyú uránium vagy plutónium előállításá­hoz szükséges komplikált ipari eljáráshoz. Teller sze­rint níég egy tényezőnek jelentős szerepe volt ebben: véleménye szerint szabotázs történt, és aki szabotált, az nem volt más, mint az ő egykori nagyrabecsült és szeretett tanára, Werner Heisenberg, ő ugyanis tu­dományos meggyőződése el­lenére figyelmen kívül hagy­ta azt a tanácsot, hogy a 94. számú elem, amelyet az amerikaiak plutóniumnak neveztek, alkalmas a lánc­reakció elindítására. Ezzel Heisenberg, a német atom- kutató intézet igazgatója kétségkívül bizonyosságot tett arról, hogy valójában nem akarta megelőzni az angol—amerikai tudóscso­portot. 1945. július 16-án robban­tották föl az első kísérleti atombombát az új-mexikói Alamogordo sivatagban, egy 30 méter magas acéltorony tetején. Ez a hely körülbe­lül 330 kilométerre fekszik Los Alamostól. A kísérlet megfigyelésénél nemcsak az ottani tudósok, de a Man- hattan-program egész sze­mélyzete is részt vett. Erről a pillanatról több száz szak - szerű feljegyzés maradt az utókorra. Ezúttal Teller visszaemlékezéseiből köz­lünk néhány» mondatot: „Körülbelül 30 kilométer­re voltam a robbantás szín­helyétől. Még így is szigorú elővigyázatossági rendsza­bályokat alkalmaztam. Kesz­tyűt húztam, és arcbőrö­met vastagon napolaj jal ken­tem be. Rádión hallgattam a visszaszámlálást. Amikor mínusz öt másodpercnél tar­tottak, az ellenőrző központ rádióadója megszakította adását. Mintha órák telné­nek, olyan hosszúnak tet­szett a szünet; már-már azt gondoltam, valami műszaki hiba történt. S ékkor egy nagyon hal­vány világító pontot láttam, amely fokozatosan nyúlni kezdett. Csalódottságot érez­tem. Ennyi hát, az egész? S akkor hirtelen megértettem: nemcsak a távolság tom­pít, de a többszörös sö­tét üvegsor is, ami elválaszt a robbanás színhelyétől. He­gesztőálarcomat óvatosan, nagyon kicsit elmozdítottam és kikúkucskáltam. Ügy tűnt, mintha egy teljesen sötét szobában elhúznám a füg-* gpnyt, és a napsugár fé­nyesen bevágna az ablakon. Néhány másodperccel a rob­banás után érzékeltem ezt, és több mint 30 kilóméter­nyi távolságra tőle. Aztán halványodni kezdett, olyany- niyira, hogy már le is vet­tem a napszemüveget. Meg­láttam a gombatölcsért, a szél pedig fújni kezdte a robbanás felhőit. Miikor be­ültem az autóbuszba, még visszanéztem az immáron hosszan elnyúló aranyló fel­hőre. Mintha a szeszélyes szél óriási kérdőjellé for­málta volna!” (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents