Somogyi Néplap, 1989. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-23 / 225. szám
c 4 Somogyi Néplap 1989. szeptember 23., szombat Az utolsó tanítási nap Göndör hajú, fiatal srác ül a napernyő alatt a török tengerpart homokjában, cinkosan fintorog a fényképezőgép lencséjébe. Nehéz elhinni, hogy egy új sírkereszt emlékeztet rá a tabi temetőben. Megállított fecskék, megállított vásárlók 1989. szeptember 4. — az első tanítási nap. A tabi általános iskolába ezernél is több gyerek indult el, ki vidáman, ki szomorúan, merthogy letelt a szünidő. Köztük Havasi Gábor is. A nyolcórai csengőszó minden iskolást az osztályteremben ért, kivéve őt. öt ugyanebben az időben a város egyik, elhagyatott helyén találják meg — holtan. A tizenöt esztendős fiú önkezével vetett véget az életének, felakasztotta magát. Egy vasutas talált rá. nyakán egy 7 milliméter vastag, három méter hosz- szú, alumíniumbetétes villanydrót volt, előtte egy lyukas mosogatófazék, amit kirúgott a lába alól. De hát miért? Mi történt? — jajdult fel gondolatban mindenki. A választ senki sem tudja, mindenki csak találgat. Találgat, mert szeretné tudni az okot, szeretné elkerülni a hasonló eseteket. A találgatásokban döntő szerepet játszik az a tény, hogy' Havasi Gábor nem volt jó tanuló. Olyannyira nem, hogy az ötödik osztályt meg kellett ismételnie, és most, hetedikben is két tantárgyból, matematikából és fizikából elégtelen osztályzatot kapott. Megbukott. Az augusztus 31 -i pótvizsgára el se ment, csak később, miután az igazgatóhelyettes telefonon felhivta. Matematikából átcsúszott, de fizikából nem találta elégségesnek tudását a háromtagú bizottság. Az állandóan vidám, bo- hókás természetű fiú jó anyagi körülmények között, harmonikusnak mondott családban nevelkedett, ezért sokan nem látnak más okot, mint a bukást. Az iskola Az iskolában csodálkozással vegyes megdöbbenéssel fogadták a hírt. Megdöbbentek, mert a fiút ők ■ is jó kedvű, állandó bolondozáson járó eszű, életvidám gyereknek ismerték. Csodálkoztak, amikor tettét az iskolával és a bukással hozták összefüggésbe, mert mint „örökös rossz tanuló” félvállról vette vagy épp rá sem hederített az egyesekre, s a bukás sem rázta meg — látszólag. Csendesen ülünk az igazgató irodájában. Az igazgató, az osztályfőnök és az a két másik szaktanár, aki a pótvizsgán értékelte Gábort. Vaktában kérdezgetek. Nem volt-e hátrányos helyzetben 'azért, mert egyszer már bukott s esetleg félt az újabb bukás következményeitől? Nem volt olyan közeli barát vagy barátnő, aki szakított vele az újabb bukás miatt? Nem, nem. De valami szorongás, feszültség ül a tanárok szemében. A volt igazgató végül ki- böki: a fiú apja őket vádolja. Többször volt már bent az iskolában, kiabált, fenyegetődzött. Most, hogy ezt elmondták, van mibe kapaszkodni, könnyebben jön a szó. — Most már jön az apa hozzánk, de eddig, a három év alatt egyetlenegyszer sem jöttek be a szülők érdeklődni, mi van a gyerekkel — mondja az igazgató. — Nem is tudták, milyen jegyei vannak, sőt azt sem, hogy most megbukott. Elég értetlenül nézhetek rá. Az osztályfőnök megmagyarázza: Gábor becsapta a szüleit, nem mondta meg a jegyeit, az értesítéseket, amiket írt a szülőknek, valahogy megszerezte és eldobta. De az ellenőrzőjét aláírták mindig, vagyis azt tudták, hogy nagyon gyengén áll, mégsem keresték meg az iskolát, hogy együtt segítsenek. Már számon a kérdés, hogy miért nem ment el ő a szülőkhöz, de az egyik szaktanár megelőz. — Ekkora létszámnál nem juthat idő minden gyerekre. Amikor ráadásul a tanárnak is megélhetési gondjai vannak, nem áldozhatja föl minden szabadidejét; magával is kell törődnie! A fiatal osztályfőnöknőn látom, hogy hálás a segítségért, ugyanakkor lelkiis- meret-furdalása van. Mert tény, hogy a három év alatt nem jutott el családlátogatásra Havasiékhoz sem, de máshoz sem. Legjobban azonban a buktató fizikatanár tört meg. — Sajnáltam a gyereket az év végén, mert nemcsak az ő hibája volt a bukás — mondta. — Egy év alatt három fizikatanár tanította, és mindenki másképp! A jó tanulók ezt könnyebben vették, de a rosszak megsínylették. Ezért akit csak lehetett, átengedtem, Gábor azonban tényleg nagyon ke-' veset tudott. — A pótvizsgára el sem jött — említi meg az osztályfőnök —, csak miután telefonáltunk érte. Fizikából meg sem szólalt. Amikor megkérdeztük, miért nem tanult, azt mondta: azért, mert a disznóknak kellett a nyáron vizet hordania ... A szülők Gombóc ül a gyomromban, amikor közeledem a takaros családi ház felé. Odabenn a bemutatkozás után az anya sírva fakad, az apa pedig egy gépelt lapot tart elém. — Ha nem jött volna, akkor ezt elküldtem volna az újsághoz. „Halálba kergette a diákot a tanár” — áll a papír tetején nagybetűkkel. Ennyire biztos abban, hogy az iskola hibájából történt a tragédia? — Biztos vagyok benne! Az én fiammal az ötödik osztályig semmi probléma nem volt; aztán ott hirtelen megbukott, és azóta is ő a legbutább, a leggyengébb a tanárok szemében. Két nappal a temetés után az édesapa indulatai érthetőek, s a túlzásokon sem csodálkozom. A harag és az indulat mellett azonban elgondolkodtató dolgok is felszínre jönnek. — Tisztában voltunk azzal, hogy Gábor nem lesz egyetemi tanár, talán még a szakmunkásképzőbe sem veszik föl. Ezért hagytuk ott a feleségemmel a húszéves állásunkat a Videotonnál, ezért mentünk el mgángaz- gazdálkodónak: ha a gyerek nem tud továbbtanulni, ne kallódjon el, majd segít nekünk a háztájiban. Szóval tudtam, hogy nem jó tanuló, de azt azért nehéz elhinni, hogy egyetlen tantárgyból sem volt jobb a kettes szintnél. Még testnevelésből is kettese volt! Nem szeretett iskolába járni; félt a tanároktól, a megaláztatásoktól. Nézze: lehet, hogy én hanyag, nemtörődöm szülő voltam, nem mentem be egyszer sem az iskolába érdeklődni. Az is lehet, hogy egy tanárnak nincs arra ideje, hogy minden diákjához elmenjen, de azt, hogy a leggyengébbhez, a legjobban rászoruló szüleihez se jusson el egyszer sem a három év alatt, azt nem tudom megérteni. Nem tartom jó pedagógusnak az ilyen osztályfőnököt. Nem bírja tovább, ki kell mennie a fürdőszobába, lemosni feltörő könnyeit. Kicsit higgadtabban ül le újból, és elmeséli az elmúlt Óránkénti 220 kilométeres sebességgel száguldva érkezett a Hugo nevű hurrikán az Egyesült Államok keleti partjaihoz. Az évtizedek óta legerősebb vihar pusztításáltól tartva előzőileg több százezren menekültek a part menti településekről az ország belseje felé. Hugo először Dél-Karolina államot érte el; fákat tépett ki, és házak ezreit döntötte romba. A szélvihart kísérő esőzések nyomán települések nyarat. Igaz, hogy nem tudott az újabb bukásról, nem is látták a bizonyítványt, mert a fiú azt mondta, valamit javítani kell benne és nem kapta meg. Hazugság volt, de a szülők elhitték A sok munka — majdnem kétszáz disznót hizlalnak — elterelte erről a figyelmet, s a fiú megvette a nyolcadikos füzeteket is, így joggal nem gyanakodtak. Mint nyolcadikos indult el hazulról szeptember negyedikén ... Az iskolába már nem ért oda. — Nézze meg ezt a képet! El tudja képzelni erről a fiúról, hogy megöli magát? Göndör hajú, fiatal srác ül a napernyő alatt a török tengerpart homokjában, cinkosan fintorog a fényképezőgép lencséjébe. Nehéz elhinni... — Ugyan, mi történt volna, ha a tisztelt tanári kar átengedi ezt a rossz tanulót? Attól még lehetett volna belőle egy tisztességes, dolgozó munkásember! Mi lett volna, ha . .. Az osztály Az osztály értetlenül áll az esemény előtt. Még most sem akarják elhinni, mi történt. Nem is szólt senki; a kérdésekre sem válaszolnak. Egyedül Zsolt, a legjobb barát nyílik meg egy kicsit; fölidézi a nyarat és a barátságuk apró mozzanatait. De nem, soha nem beszéltek az öngyilkosságról. Nem, nem volt bánatos a bukás miatt sem. Nem, nem volt szerelmi bánata sem, és a szüleitől sem félt a tanulás miatt. Igaz, hogy sokat kellett dolgoznia, de szívesen csinálta. A videó, a sok horrorfilm sem lehetett az oka, hiszen már csak röhögtek a sok mű-véren és gyilkosságokon. Nem érti ő sem, miért tette. Nem érti senki... Tényleg nem. érti senki? Göndör hajú, fiatal srác ül a napernyő alatt a török tengerpart homokjában, cinkosan fintorog a fényképezőgép lencséjébe. Nehéz elhinni, hogy egy új sírkereszt emlékeztet rá a tabi temetőben. Varga Ottó sorát öntötte el az árvíz. A hajléktalanná váltak tízezreit épen maradt középületekben szállásolták eV. A lakosság tömeges menekülése kaotikus helyzetet teremtett a közutakon. A szomszédos Georgia államban mintegy 150 ezer ember kitelepítését rendelték el a hatóságok. Bush elnök katasztrófa sújtotta területnek minősítette a Virgin-szigeteket és Puerto Ricót. A ritmus hirtelen gyorsra váltott, kis túlzással azt is mondhatom, hihetetlen tempóban peregnek az eseményük, s közöttük szinte lehetetlen válogatni. Sorrendet felállítaná ugyancsak képtelenség. Mert ki döntheti el, kinek mi a fontos. Sok ezer embernek nyilván a foci. Kaposvárról is átrándultak Üj-Mecsekaljára, hogy tanúi legyenek Brokhauser felavatásának. Az Újpest kapusa mögött 500 percen át nem zörrent meg a háló. Aztán Pécsett nem egészen háromnegyed óra alatt négyszer is. Érthető hát a baranyai sportbarátok öröme. KÖLTÉSZET ÉS BORÜNNEP És egy másik ünnep. Mondhatnám, tavaszünnep — szőlővel. A meleg megállította a költözni készülő fecskéket, bodzasorok nyitottak szirmot Dombóváron, másutt virágba borult a meggyfa, és borvirágba borultak a szekszárdiak, hiszen a héten kezdődött a .szekszárdi szüret hangos rendezvénysorozata. Ökörsütés, borkóstolás, csinnadratta, meg minden, ami kell. Gyülekeztek a borrendek, a borivók, a nem borivók, orrán-száján folyt a híres bikavér, ami mellesleg a tolnai üzletekben nemigen kapható. S ha már Tolnában járunk, ne feledjük: Pákolicz István költő 70. születésnapját ünnepelték e héten a versszeretők ; szülőhelye: Paks. ÚJ TESTVÉR Űj testvérvárosa lesz Pécsnek. Az erről szóló dokumentumot holnap írják alá Grazban, majd november 29-én Pécsett. A két város között viszont nem újkeletű a baráti kapcsolat, ez a mostani „testvérré fogadom” aktus pedig azt a cél szolgálja, hogy a világkiállítás megrendezése ne csak Budapest és Bécs, de Pécs és Graz ügye is legyen. Ugyanakkor elterjedt az a hír, hogy az NSZK-konzulá tu s mellett jugoszláv konzulátust is nyitnak a baranyai megyeszékhelyen. A hírt az illetékesek nem erősítették meg, de nem is cáfolták. Amit viszont megerősítettek: veszélybe került Pécs vízellátása, mert a mohácsi víztisztítóművet tápláló villamos vezetéket egy munkagép több helyen elvágta. A helyreállítást nehezíti, hogy különleges vezetékről van szó, amit csak a gyártótól lehet beszerezni. így a két- , oldalú villamosrendszernek csak egyik oldala szolgáltat áramot. Ha az hirtelen meghibásodna ... Hadd ne folytassam a találgatást! Mindenesetre a munkát a Dé- dásznál megrendelték, s még az is előfordulhat, hogy mire e sorok napvilágot látnak, kijavították a hibát. MERRE VONUL A CSÜLÖK? Pécsi gond tehát, hogy lesz-e ivóvíz. Ami nem kifejezetten pécsi, hogy lesz-e cukor? A környező megyéket ellátó kereskedelmi szervezetek vezetői, valamint a Vám- és Pénzügyőrség három déli (Somogy is ide tartozik) megyénkben illetékes képviselője a héten tartott sajtótájékoztatót. Kiderült, amit úgyis tudtunk, hogy nincs cukor, mert elfogyott, mert felvásárolták, és mert olyan a cukor exporttámogatása, hogy a tartalékokat célszerű volt eladni. Most jön helyette az import az NDK-taól, import margarin is érkezik Csehszlovákiából, meg valamennyi olaj, de mindez édeskevés. Majd ha dolgoznak a cukorgyárak teljes lendülettel, akkor megoldódik a cükor- gond (összevetésre ajánlom a 3. oldalon levő nyilatkozattal! — A szerk.), ha nem egyetlen margarinüzem lesz Magyarországon, akkor a margaringond, és ha nem két étolajkészítő gyáregység, akkor az étolajgond. Az „amúgyis hiány van”- hoz jön még Baranyában a jugoszláv bevásárlóturizmus. Az üzletekben már alig hallható magyar szó, zsákszám vitték a cukrot, amikor éppen volt, tízliter- számra az étolajat, amíg volt, és így tovább. A füstölt áru különösen népszerű. Ezt tonnaszám kobozzák el a határátkelőhelyeken, mert kivinni „'kereskedelmi meny- nydséget” — mondjuk fél vagon kolbászt — nem lehet. Az áru így visszakerül a határmenti boltokba. Ott újra megveszik, elkobozzák, és ismét visszakerül. Valaki felvetette a minap: a barát- poszátához hasonlóan meggyűrűzhetnének, mondjuk, egy füstölt csülköt. így egész évben figyelemmel lehetne kísérni a csülök vonulási útját. Dán Tibor Házak ezreit döntötte romba... Szántódi séta A régi paraszti élet egykori használati tárgyai láthatók a hely- történeti kiállításon A szántódi karámban Régi pincék hangulatát idézi A kőröshegyi szőlőhegy története című kiállítás Fotó: Csobod Péter
