Somogyi Néplap, 1989. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-02 / 207. szám

Somogyi Néplap 1989. szeptember 2., szombat SZABADIDŐBEN Előkészületek a borkészítéshez Két régi mondást szeret­nék citálni. Az egyik szerint „szőlőből is lehet bort ké­szíteni”, a másik: „a must is bor, csak még gyermek­korban van” — s ennek megfelelő gondoskodást, fi­gyelmet, szaktudást igényel. Az a célunk, hogy a szőlő­ből jó minőségű, kellemes aromájú, harmonikus ízű bort készítsünk. A szőlőter­mesztés szakmai fogásait már tökéletesen elsajátítot­tuk, a növényvédelem terén jelentős előrelépést tettünk, ugyanakkor a must- és bor­kezelés, és a pincehigiéné terén van még javítanivaló, a borok minősége ugyanis többnyire elmarad a minő­ségi kívánalmaktól. A szak­ismeretek hiánya és gondat­lanság miatt elég gyakori a rosszul kezelt, hibás és be­teg, esetenként romlott bor Nem a komplikált mód­szerektől, hanem a jó alap­anyagtól és annak szaksze­rű kezelésétől függ a borok minősége. Ahhoz, hogy a borok kellemes élvezeti ér­tékűek legyenek és a hiá­nyosságok ne okozzanak diszharmóniát, megfelelő szakismeret, jó felszerelés és körültekintő munka szük­séges. Létfontosságú a tisz­taság — minden időszakban és munkafolyamatban. Bo­rászati teendőink szüret előtt többféle előkészületet köve­telnek. Ügy kell szervez­nünk munkánkat, hogy a szüret megkezdése előtt minden együtt legyen. Be kell szerezni a szükséges bprászati segédanyagokat: készítsük elő a helyiségeket (présház, pince), a szőlőfel­dolgozó gépeket és eszközö­ket is. Legfontosabb a faj­élesztő és kénezőanyagok beszerzése, friss állapotban. Elfekvő készletekből ne vá­sároljunk! A kénező anyagok közül a kénszelet — metabiszulfit —, a borkéntabletta a legközis­mertebb. A szüretelőedényeket ki-, vül és belül is trisós vízzel alaposan mossuk ki. A ká­dakon és hordókon húzzuk meg az abroncsokat és vál­tott vízzel jól áztassuk ki őket. Az abroncsokat míni- ummal védjük a rozsdáso­dástól. A bortároló edénye­ket szintén elő kell készíte­ni, külön gondot fordítva az új hordók előkészítésére. A fahordók állandó és gondos karbantartást igényelnek. A jó hordókban javulnak, a rosszul kezelt hordókban romlanak a borok. A tölgy, eperfa és akácfa hordó egyaránt jó. Üj hordóba elő­készítés nélkül se mustot, se bort ne tároljunk, mert a bor kellemetlen faízű lesz! Az új hordót először 3—4 napig hideg vízzel áztatjuk. A hideg vizet naponta vál­tani kell. Ezt követően a ki­ürítés után az 5. napon a hordót meleg vízzel forráz­zuk ki (egy hektoliter űr­tartamra 10—15 liter forró vizet használjunk). Az ako- nát bedugva a hordót addig hengereljük, amíg az fölme­legszik, majd néhány óráig állni hagyjuk benne a forró vizet. Ezt követően a szeny • nyes vizet kiürítjük, s a forrázást még 2—3-szor megismételjük. A gőzölt, át­melegedett hordót újrafor­rázzuk 2%-os forró szódás (trisós) vízben. Forrázáshoz 10 liter vízhez 20 dkg szó­dát adunk, s ezt töltjük az egyhektós hordóba. Ezt kö­vetően a hordót bedugaszol­juk, jól átforgatjuk. A folyadék leengedése után a hordót ismételten forrázzuk — a szódamarad­ványok eltávolítása érdeké­ben. Ezt követően 2—3 na­Lap-táska A centiméterben megadott méretek alapján csinos, praktikus táskát készíthe­tünk, több színű műbőrből. Lehet maradék, esetleg meg­unt miniszoknya ép darab­ja, de műanyagboltban vagy cipőkellékboltban is vehe­tünk megfelelő méretű anyagot, és mindjárt csatot is hozzá. (Ha nagyobbra méretezzük, akár irattartó mappaként is használhatjuk. Csinosabb, mint az aktatás­ka.) Bélelhető is, ez esetben a vászon vagy műselyembélést ugyanúgy szabjuk, mint a pig tartó hidegvízes áztatás következik. Természetesen a hidegvizet naponta ki kell cserélni friss vízre. Az így előkészített hordót hitelesí­teni kell, hogy űrtartalmát pontosan megismerjük. Az ily módon gondosan előké­szített új hordóba először gyengébb minőségű mustot erjesztünk, s csak ezután töltjük fel újborral. A kiürült vagy üres hor­dók kezelésénél fontos sza­bály, hogy azonnal mossuk ki hideg vízzel, majd a mo­sást addig ismételjük, amíg abból • tiszta víz nem folyik ki. Ezt követően a hordót 2—3 napra csurgóra állítjuk, hogy a belseje kiszikkadjon. Kiszikkadás után az üresen maradó hordót azonnal be- kénezzük, s utána jól bedu­gaszoljuk. A kénezés után annak időpontját ráírjuk a hordóra. A használaton kí­vüli hordót havonta kénez­ni kell, a további kénezé- seknél az első kénadag fe­lével kénezünk. A mosás utáni kénezéskor a követke­ző mennyiségű készlettel kénezzük az üresen mara­dó hordókat: öt hektoliteres hordóig 3 gramm hektoliter. 5—15 hl között 2 gramm'h! 15—20 hl között 1 gramm hl, 50 hl felett 0,5 gramm ■’ hl. Egy kénszelet súlya ? gramm. Mielőtt használatba ven­nénk a hordót, rendbe kell tenni, mert a betárolt mus­táska részeit. Ha a csat rög­zítése problémát jelent, üt­tot vagy bort is megbete- gítheti. A gondatlanság kö­vetkezménye, Rogy a hordó­ban a bor hosszabb ideig darabban áll vagy a kiürítés után mosatlanul marad a hordó. Ilyenkor a bor meg- ecetesedik, az ecetsav a hor­dó fájába is behatol. Ha a romlást idejében észrevesz- szük, akkor az új hordók kezelésének módszerével még rendbe tudjuk tenni a hordót. Ha az ecetesedés na­gyobb mérvű, akkor a hor­dó nem hozható rendbe. Külön hordóba kell tölteni a fehér és vörös borokat. Abban az esetben, ha vörös boros hordóba kellene fehér bort tölteni, úgy kezeljük a hordót, mint az új hoidó- kat. Az üvegedényekben álta­lában csak kisebb mennyi­ségű bort tartunk, vagy csak heti és havi mennyiséget. Használat után kimossuk az üvegballont, s tiszta ruhával letakarjuk, de nem dugjuk be. A műanyag kannákat és tartályokat használat előtt forró, mosogatószeres vízzel kimossuk, s többszöri öblí­téssel kitisztítjuk. A mű­anyagok az aromás anyago­kat megkötik, fontos, hogy azonos italféléket töltsünk bele. Műanyag edénybe bo.t csak rövid időre töltsünk, lehetőleg csak a szállítás 'elejére. Dr. Jasinka János fessük be bőrdíszművessel vagy esetleg cipésszel. A PÉNZ ÍZE Úgy látszik, a pénz még a filozófusokat - köztük Scho­penhauert is - foglalkoztatja. Rejtvényünkben a pénzről szóló szellemes aforizmája szerepel. 1 2 3 4 J 5 P 6 7 8 9 10 11 12 N> 13 14 □ 15 16 □ 17 z 18 19 20 21 Z 22 23 z 24 / E IB N) □ 25 z 26 27 28 29 30 ■ 31 32 ■ 33 □ 34 35 36 ö _ 37 38 _ Lk sz Öl z 39 □ E 40 41 . 42 r 43 44 z 45 46 47 _ 48 49 50 51 52 _ 53 z IA z E 54 z 55 56 z 57 58 59 60 z 61 z 62 63 64 z 65 66 IS z 67 VÍZSZINTES: 1. Lüttich folyója. 5. Schopenhauer találó megállapí­tása (folytatás a függ. 1. és 3. sor­ban). 13. Kerítés­sel övezett. 15. Európa északi táj­egysége. 16. Hol­land és spanyol autójel. 17. Költői napszak. 18. Mű­sorszórással kap­csolatos. 19. Kö­zönséges nő. 22. Szerencsével szer­zi. 24. Után egy- neműi. 25. Rész­ben felugrik! 26 Pusztít. 27. Levél­távirat. 29. Ez a sajt' és a vaj. 31. Három, latin nő­nemben. 32. Fo­gadási összeg. 34 Fonal. 35. Egyhá­zi gyűlés. 37. Védhetetlen ado­gatás a teniszben. 39. Állatkert. 40. Somogyi ősláp. 43. Női név. 45. Sárga elem. 47. Ruy.... 48. Katonai ve­zényszó. 51. Szögfüggvény, röv. 52. Részben beás! 53. Vakond páros betűi. 54. Az egyik főiskola rövidítése. 55. NDK-beli város lakója. 57. Dunántúli kis folyóvíz. 59. Tejtermék. 61. Olasz névelő. 62. Az erbium és vanádium vegyjele. 63. Hevesen udva­rol. 65. Mezőőri. 67. „A” za­mat. FÜGGŐLEGES: 1. A meg­állapítás folytatása. 2. Fa­sor. 3. A megállapítás lefe­jező része. 4. Sáldarab; 5. Autonóm Terület. 6. Értékes bútorfa. 7. „M”. 8. A lengyel pénz rövidítése. 9. Japán vá­ros Hokkaido szigetén. 10. Becézett női név. 11. Nagy­kálló része! 12. Bécsi sport­klub. 14. A tetejére bocsát. 20. Belga és egyiptomi autó­jel. 21. Iskolai tantárgy. 23. Világgá üldöz. 26. Régi hi­vatali beosztás. 28. Kiejtett betű. 30. Kettévág. 31. Szó- összetételekben kénatom je­lenlétére utal. 33. Népi bú­tordarab. 36. Kelleténél sem többet, sem kevesebbet nem mondó. 38. Vízi növény. 41. A mű hangulatának megfe­lelő zenével kísér. 42. Gár­donyi színműve. 44. Vízben tisztitá. 46. Lap van ilyen. 49. Porcióz. 50. Abban van: 53. A levegő oxigén tartal­mát igénylő. 55. Angol lány. 56. A szokásnak megfelelő. 58. Tapasztalja. 60. FTO. 64. Mennyiségi egység. 65. A cérium vegyjele. 66. ÖA. H. L. Beküldendő: a vízszintes 5., a függőleges 1. és 3. szá­mú sor megfejtése. A beküldési határidő: 1989. szeptember 6. Kérjük, hogy a megfejtést levelező­lapon küldjék be, és írják rá: Keresztrejtvény! Múlt heti rejtvényünk megfejtése: Egyetlen ember sem elég elmés ahhoz, hogy soha ne unatkozzék. Könyvutalványt nyert Ko­vács József (Csököly), Péter Aliz, Apáti Tímea (Kapos­vár), Herendi Éva (Barcs). Az utalványokat postán küldjük el. I MAI MŰSOR Kapusvár, Vörös Csillag 3, 5 és 7: JAMES BOND, A MAGÁ­NYOS ÜGYNÖK (am, 16). Szabad Ifjúság 4 és 6: OMEN (am, 16), 8: A LÉGY (am, 16). Mozimúze­um f6 és Í8: ELÖJATSZÁS: IS- KOLAKERÜLOK (m). Barcs 8: VÉRBELI HAJSZA (am). Mar­cali 6: BEVERLY HILLS-I ZSARU 2. (mb, am). Autósmo­zi, Cserénfa 9: A MAGÁNYOS FARKAS (mb, am). TELEVÍZIÓ Budapest 1 8.28: Műsorismertetés. 8.35: Smith. 9.05: A világ nélküled. 10.00: Hol-mi? 11.00; Tanévnyitó. 11.30: A tölgyfa utóélete. 12.50: Vyhonky. 14.42: Műsorismerte­tés. 14.55: A Vietnami Szocialis­ta Köztársaság nemzeti ünne­pén. 15.20: Öttusa-világbajnok- ság. 17.30: Iparkodunk, szolgál­tatunk. 19.10: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.05: Vers mindenki­nek. 20.10: XIII. nemzetközi monte-carloi cirkuszfesztivál. 21.15: Banditák Milánóban. 22.50: Híradó 3. Budapest 2 16.25: Képújság. 17.10: Tüzke- reső. 17.30: Útkereső. 18.00: Te­lesport. 18.25: Gyerekeknek. 19.00: Zsákutca. 20.10: Rockstú­dió. 21.00: Híradó 2. 21.30: Me­lyiket a 3 közül? 22.00: A főnök szeretője. 23.30: Napzárta. Osztrák Tv 1 9.00: Hírek. 9.01: Sinha Moca, a rabszolgatartó lánya. 9.30: Dalok és álmok. 9.45: Boldog és dicsőséges. 11.00: Liebling ügyvéd esetei. 11.45: Rukkoló. 12.30: Emlékezések. 13.40: Mi. 14.10: A begyulladt alak. 15.55: Víz, tűz, levegő és föld. 16.00: Gyermekwurlitzer. 16.55: Mini tv-híradó. 17.05: Grisu, a kis sárkány. 17.30: Családom és egyéb állatfajták. 18.00: Média. 18.24: A keresztény kérdései. 19.00: 2x7. 19.30: Tv-híradó. 20.15: Rudi Carrell-show. 21.50: Az Alpha ördögi kör. 23.50: A csábítás trükkje. 1.15: Ex libris. Osztrák Tv 2 14.25; Akkoriban. 14.30: Sport. 16.00: A nyolcvanas évek zené­je. 17.00: Szereitethajó. 17.45: Kinek kellek? -18.00: Sinha Mo­ca, a rabszolgatartó lánya. 18.30: Osztrák képek. 19.00: Ausztria mai napjából. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kulturális hí­rek. 20.15: A szent iszákos le­gendája. . 22.20: Sport. 22.50: A korona éke. 23.45: X-Large. Jugoszláv Tv 1 9.15: Műsorismertetés. 9.20: Tv-naptár. 9.30: Mortimer. 10.25: Ferdi. 10.35: Ráadás program. 12.05: Nyári magazin. 14.25: Egészségügyi szekrényke. 14.30: Gyermek- és ifjúsági játékfilm. 16.00: Hét tv-nap. 16.45: Tv- napló. 17.00: Népzenei műsor. 17.30: Drámasorozat. &8.30: Szí­vesen önökért. 19.18: Hírek kül­földi turistáknak. 19.30; Tv- napló I. 20.00: Játékfilm. 21.50: Tv-napló II. 22.05: Szórakoztató műsor. 22.35: Hírek külföldi tu­ristáknak. 22.40 : Ráadás prog­ram. 1.15: Műsorismertetés. Jugoszláv Tv 2 19.30; Tv-napló. 20.00: Zenei est. 21.35: A kritika szemei. 22.05: Sportszombat. 22.25: Mű­sorismertetés. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30—7.30: Jó reggelt! 7.30: Ko­pogtató. 8.00: Hírek. 8.30; Csa­ládi tükör. 9.05: Színes népi mu­zsika. 10.05: Ismét a javából. 12.00: Déli krónika. 12.30: Geor- gikon napok ’89. 13.00: Zenepa­rádé. 13.49: Énekeljük együtt! 14.20: Mindennapi irodalmunk. 14.50: Lemezmúzeum. 15.15: A világlíra gyöngyszemei. 16.00: 168 óra. 17.30: Népdalelőadók hangalbuma. 18.15: Hol volt. hol nem volt . . . 18.45; Szemle. 19.35: Megmaradni. 21.45: Haj­szálgyökerek. 22.10: Sporthíradó. 23.40: Régi, híres énekesek mű­sorából. 0.15: Éjfél után. PETŐFI RADIO 4.30: DalLamkoktél. 6.50; Orvo­si tanácsok. 7.05: Sportszombat. 8.08: Népszerű muzsika — vi­lághírű előadók. 9.00: Hírek. 9.05: Látogatóban dr. Kulcsár Kálmánnál. 10.00: Ha még nem tudná. 10.30: Térzene. 11.05: Nyár végén — ősz elején . . . 13.00: Hírek. 13.05: Daráló. 14.00: Magunkat ajánljuk. 17.05: „Kis­lány, hallod a muzsikát.” 17.30: Spanyolul tudni kell . . . 19.05: Bécsi vér. 21.27: Shakey Jake felvételei. 22.00: Esti csúcs. 24.00: Házibuli a 21-es stúdióból. 0.15: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Hírek. 6.05: Népszerű muzsika — korán kelőknek. 7.03: In limba materna. 7.30; V mateninskom jazyku. 8.19: Üj lemezeinkből. 9.27: Emlékezetes előadások. 10.28: Hangfelvételek felsőfokon. 12.00: Hírek. 12.05: Zenekari muzsika. 13.00; Kíván­ságműsor szombaton. 14.00: Fi­scher Annie zongorázik. 14.55: Búcsú Budapesttől. 15.05: Le­mezbörze helyett. 16.05: Zene­kari muzsika. 17.00: Richard Strauss operáiból. 17.48: Tenger és tavasz. 18.08; Az MRT ének­kara énekel. 18.34: Nagyapám, Richard Wagner és dédapám, Liszt Ferenc . . . 19.00: Hírek. 19.05: Mindennapi irodalmunk. |9.35: Népzene. 20.00: Händel- müvek korabeli hangszereken. 21.20: A Magyar Hanglemez- gyártó Vállalat díjnyertes le­mezei. 22.13: Kritikus füllel. 23.11: A hasonmás. 24.00: Hírek. 1 fOLNAPI r MŰSOR Kaposvár. Vörös Csillag 3, 5 és 7: JAMES BOND, A MAGÁ­NYOS ÜGYNÖK (am, 16). Szabad Ifjúság 4 és 6: OMEN (am, ,16), 8: A LÉGY (am, 16). Mozimúzé- ujn f4: VEGTELEN TÖRTÉNET (mb. NSZK). f6 és f8: ELÖJAT- SZAS: ISKÓLAKERÜLÖK (m). Barcs 6 és 8: VÉRBELI HAJ­SZA (am). Marcali 6: BEVERLY HILLS-I ZSARU 2. (mb, am). Nagyatád 5 és f8: SZUPERHE­KUSOK (mb, ol). Autósmozi, Cserénfa 9: A MAGÁNYOS FARKAS (mb, am). TELEVÍZIÓ Budapest 1 8.55: Családi torna. 9.00: Ké­ménymesék. 9.20: Aprónép. 9.45: Csepü, lapu, gongyola. 10.20: Telefonpapa. Ifjúsági tv- film. 11.20: Mi-tu-ház. 11.35: Képújság. 15.30: RTV Közönség­szolgálat. 15.35: Képújság. 15.40: Legyen szerencsénk! 16.30: A Taviani testvérek. Angol film. *7.25: Telis-tele videó. 17.35: Delta. 18.00: A fasori gimnázi­um. 18.50: Esti mese. 19.00: A hét. 20.00: Híradó. 20.15: A ko­rona ékköve. 22.05: Telesport. Budapest 2 16.25: Képújság. 16.35: Tv 2. 16.45: Rali Európa-bajnokság. 17.00: A Forsyte Saga. 17.50: Álljunk meg egy szóra! 18.00: Tv 2. Röntgen. 18.25: Gyerekek­nek. 19.00: A penicillin-mítosz. 20.00: Mini-történetek. 21.00: Zeneszalon. 22.00: Tv 2 . 22.05: A Lerouge-ügy. Kb. 23.45: Nap­zárta. Outiak Tv 1 15.20; Tükörképek. 15.35: Mup- pet-babák. 16.00: Mini tv-híradó. 16.10: Törpikék. 16.25: Nyaralás Silvóval. 16.55: Közlekedés gyer­mekeknek. 17.00: X-Large. 18.30: Teltház. 19.30; Tv-híradó. 19.48: Sporthírek. 20.15: Víziók. 22.00: A víg özvegy. 23.25: A zene örö­me. 1.10: Hírek. Osztrák Tv 2 15.00; Sportdélután. 17.15: Idő­sek klubja. 18.00: Sinha Moca, a rabszolgatartó lánya. 18.25: Akkoriban. 18.30: Osztrák ké­pek. 19.30: Tv-híradó. 19.48: Jogi esetek. 20.15: Az ágyúgolyó futam. 21.50: Hírek. 21.55: A csibész. Olasz film. 23.30: Chi­cago 1930. 0.15: Sport. iugouláv Tv 1 (13.50: Napirend nélküli talál­kozó. 16.30: A tenger, az embe­rek és partok. 17.05: Scara- mouche. Amerikai film. 18.45: Ferdi. 19.08: Tv-fórum. 19.30: Tv-napló. 20.00: Bálák expressz. 21.00: Játékfilm. 22.30: Tv-napló. 22.55: Ráadás program. Jugoszláv Tv 2 10.00: Ma a holnapért. 13.00: Éjszakai műsor ismétlése. 15.30: Sportdélután. 19.30: Tv-napló. 20.00: Ismeretterjesztő sorozat. 20.45: Hírek. 20.50: Műsorismer­tetés. 21.00: A költészet színhá­za. 21.35: Sport. KOSSUTH RÁDIÓ 6.00: Vasárnapi újság. 8.30: Énekszóval, muzsikával. 9.00: Embermesék. 10.00: Hírek. 10.05: örökzöld dallamok. 10.54: Édes anyanyelvűnk. 11.00: Gondolat­jel. 12.00: Déli krónika. 12.15: Harminc perc alatt a Föld kö­rül. 12.45: A hármasugrás hatá­rai. 12.55: Radioton korongok. 13.20: Az élő népdal. 13.30; Szon­da. 14.00: Hírek. 14.10: Művész- lemezek. 15.00: Munkagödör. 15.43: A Leningrádi Rádió és Televízió énekkara Sosztako- vics-poémákat énekel. »16.00: Hírek. 16.05.: Balettzene. 17.00: Jelenidőben. 17.30: Muzsikáló nagyvilág. 18.15: Hol volt, hol nem volt.,. 18.30: Hírek. 18.40: A kőszívű ember fiai. 19.53: Népdalest. 20.59: Operabérlet. 22.00: Hírek. 22.10: Sporthírek. 22.15: Bakfark Bálint művésze­te. 22.50: Mene tekel. 23.05: Ka­marazene. 0.15—4.20: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Dallamkoktél. 7.00: Hí­rek. 7.05: A római katolikus egyház félórája. 7.35: Vasárnapi orgonamuzsika. 8.00: Hírek. 8.05: Gólyamese. 8.45: Az MRT gyermekkórusa énekel. 9.00: Hírek. 9.05: Tip-top parádé. 9.35: Szivárvány. 11.00: Hírek. l|l. 10: Vasárnapi koktél. 11.55: Sport. 12.03: Jó ebédhez szól a nóta. 12.55: Sport. 13.00: Hírek. 13.05: Mikrofon-próba. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Többet ésszel. 15.00: Hí­rek. 10.05: Táskarádió. 16.00: Poptarisznya. 21.00: Hírek. 21.05: Hét szűk évtized. 21.23: Társal­gó. 22.18: Dzsessz a 80-as évek­ben. 23.00: Hírek. 23.10: Sport­hírek. 23.15: Az éjszaka csend­jében. 0.15—4.20: Éjfél után. RARTÓK RADIO 6.00: Hírek. 6.03: Népszerű muzsika — korán kelőknek. 8.00: Hírek. 8.13: Komolyzenei kívánságműsor. 10.20: Üj zenei újság. 10.50: Eszperantó híradó. 11.00: Montreux—Vevey-i Fesz­tivál — 1988. 12.16: Hírek. 12.21: Barokk szonáták. 13.00: Kis ma­gyar néprajz. 13.05: Szemle. 13.30: Táncok — operákból. 14.10: Sikerlemezek CD-n. 14.55: Uj Eterna-lemezeinkből. 16.00: Hírek. 16.05: Agora. 17.05: Sass Sylvia operaáriákat énekel. 17.22: Hangverseny Kodály Zol­tán műveiből. 18.30: Na ma- ternjem jeziku. 19.00: Hírek. 19.05: In der Muttersprache. 19.35: Nagy mesterek kamara­zenéjéből. 20.40: Európaiak Ve­lencében. 21.00: A heavy metal kedvelőinek. 21.42: Fekete Afri­ka ■ zenéjéből. 22.07: Zenekari muzsika. 23.09: A hasonmás.

Next

/
Thumbnails
Contents