Somogyi Néplap, 1989. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-16 / 219. szám

1989. szeptember 16., szombat Somogyi Néplap sportEI Megkezdődött a IV. Kapos Volán Kupa Fölényes hazai győzelem az NB I nyitányán Tegnap kora délután meg­kezdődtek a három napig 'tartó IV. Kapos Volán Kupa nemzetközi férfiröplabda- torna küzdelmei. A nyitó mérkőzésen az Építők SC fogadta a tavalyi bajnokság hatodik helyezettjét, a Kecskeméti SC-t. Kecskeméti SC—Építők SC 3-0 (12, 2, 9) Kaposvár, városi sport- csarnok, 200 néző. V.: Haj­dú, Hódosl. Az első szettben jól tar­totta magát a hazai csapat, de később mind jobban ki­domborodott a vendégek na­gyobb rutinja. A hazai csa­patból Katona, Bozóki -és Méng játszott jól. Ezután került sor a Ka­pos Volán Kupa ünnepélyes megnyitójára. Először a K. Építők ritmikus sportgim­nasztika szakosztálya tar­tott látványos bemutatót, majd ár. de Sorgo Tibor, a Kapos Volán igazgatója kö­szöntötte a torna résztvevő­it: a Kecskeméti SC, az OK Osijek, a K. Építők SC, a Dunaújvárosi Kohász, a Ka­pos Volán és a Ziraat Ban- kasi Ankara csapatát. Ezt követően a Kapos Vo­Németh Ferenc, a Magyar Távirati Iroda fotóriportere nyerte a Nemzetközi Olim­piai Bizottság által kiírt, „A sport legszebb pillanatai” című fotópályázat fődíját a fekete-fehér kategóriában. A zsűri, amelynek díszelnöke Juan Antonio Samaranch, a NOB első embere volt, a vezető világlapok és sajtó­ügynökségek — Sports Il­lustrated, The Times, All Sport — szakértőiből állt. Németh- Ferenc „Fantasz­tikus gól” című pályamun­kájával az Arany Lencse dí­Szeptember 30. helyett ok­tóber 15-ig lehet jelentkez­ni a Magyar Ifjúsági Kupa kispályás labdarúgó-mérkő­lán és a Dunaújvárosi Ko­hász játékosai léptek pályá­ra. Ez a találkozó az NB I nyitó mérkőzése is volt egy­ben. Kapos Volán—Dunaújvá­rosi Kohász 3-0 (4, 8, 7) Kaposvár, városi sport- csarnok, 400 néző. V.: Ribi- zsár, Mészáros. Kapos Volán: Czottner, dr. Pridál, Stefik, Czifra, Kántor, Szabó. Csere: Hor­váth, Károly, Schmidt. Ed­ző: Laszczik Iván. A kezdeti tapogatódzó, ide­ges játék után magára ta­lált a Kapos Volán, és pil­lanatok alatt elhúzott 8-1-re. A Dunaújváros csapata sű­rűn cserélt, de így sem tud­ta kizökkenteni a hazaiakat játékritmusukból. A Kapos Volán játékára nem találtak ellenszert, s az első szettet fölényesen, 15-4-re nyerte a hazai csapat. A második szett elején a vendégek ráijesztettek a hazaiakra, hiszen 3-0-ra ve­zettek. De nem tartott soká­ig a Kapos Volán rövidzár­lata. Sorozatban . 6 pontot szereztek, s fokozatosan el­húztak ellenfelüktől. A Du­naújváros egy darabig még jat és 4000 dollárt nyert. Felvétele bekerül a pályá­zatra beküldött legjobb al­kotásokat tartalmazó, díszes kivitelű fotóalbumba, ame­lyet könyv formájában vi­lágszerte megjelentetnek, to­vábbá a NOB képes naptá­rába. A sportfotózás egyik leg­rangosabb pályázatának — amelyen öt kontinens leg­jobb fotóriporterei vettek részt — Lausanne-i díját­adására meghívták Németh Ferencet. zés sorozatra. így határoztak a rendezők. A jelentkezés helye és formája nem vál­tozott. lépést tudott tartani a ka­szaiakkal, de a második já­tékrész végeredménye így is 15-8 lett. A következő szettben gyorsan elhúzott a Volán. Az ellenfél csapatának edző je időt kért, ami jót tett a vendég csapat játékosainak. Kiegyenlített küzdelem folyt a pályán. Ügy tűnt, mintha a harmadik játékrész köze­pére egy kicsit elfáradtak volna a vendéglátók. Szerencsére nem tartott sokáig ez a holtpont. Újból magára talált a hazai csa­pat, s nem kegyelmezett a vendégeknek. Jellemző, hogy ebben a részben a Dunaúj­város egyetlen pontot tudott szerezni, azt is dr. Pridál piros lapja miatt kapták. A mérkőzés végén a lel­kes közönség vastapssal há­lálta meg a hazaiak lendü­letes, szép játékát. A Kapos Volán csapatá­ból Czotter, Kántor, Szabó játszott átlagon felül, míg a vendégegyüttesből Meskál és Fekete játéka emelkedett ki. Sikeres ■ tenisz- osztályozó Üjabb együttessel bővült az OB-ben szereplő somogyi temiszcsapatok száma. A Ka­pos Volán együttese, miután megnyerte a megyei bajnok­ságot, sikerrel szerepelt az agárdi osztályozom, ahol hat dunántúli csapat versengett a két feljutó helyért. A vo- lánosok két győzelemmel és egy vereséggel harcolták ki az OB Ill-ban való szerep­lés jogát. A hat éve alakult szakosztály zöld utat kapott a klub elnökségétől, és ter­veik talán már nem is any- nyira titkosak, ha végigbön­gésszük azok névsorát, aki­ket az utóbbi időben leiga­zoltak. A KVGY Vasasból dr. Bóta, Ács és Witz, Fo­nyódról pedig Schelhammer, Lehel és Molnár T. került a közlekedési csapathoz. Mel­lettük a „régiek”, Balázs I, Balázs II, Szabados P. és ifj. Könye lehettek a siker ré­szesei. T örleszt-e Vácon a Bányász? Folytatódik a pontvadá­szat a labdarúgó NB f-ben? A Siófoki Bányász Vácra lá­togat, ahol bizony akad tör- lesztenivalója. A múlt év­ben hat pontot vett el a Duna-parti együttes a Ba- laton-partiaktól, így aztán megint egy olyan csapattal találja szemben magát a somogyi gárda, amelyik el­len nem sok sikerélményhez jutott. — Hazai pályán a muta­tott játékunkkal már elége­dett Tvagyok, de idegenben még ugyanezzel adós a csapa­tom — kezdte mondandóját Gellei Imre edző, aki en­nek ellenére derűlátó a va­sárnapi mérkőzést illetően. Mint hangsúlyozta, két egyenlő képességű tizenegy kerül szembe egymással, és talán meg tudják lovagolni a hazaiak elbizakodottságát, akik kijelentették, hogy a szokásos „kötelező győzelem” reményében lépnek pályára. Mi újság a Bányász háza táján? A szakvezető elmond­ta, hogy Szabó L. Pakson megsérült a hét közi mér­kőzésen, ugyanakkor Olajos játékra jelentkezett. Sajnos, Freppán és Borostyán is ki­sebb sérüléssel bajlódik, így az ő szereplésük egyelőre bizonytalan. Meksznek vi­szont letelt a büntetése és játszhat. Az alábbi csapat kezdi a játékot Vácon: Horváth Gy. — Kolovics, Aczél,'Olajos, Marozsán — Keszeg, Zsadányi, Meksz — Freppán (Czigány), Magyar, Borostyán (Kirchmayer). Ökölvívó-vb Moszkvában Moszkvában ötödik alka­lommal randevúznak a föld­kerekség legjobb kesztyűs legényen, hogy tizenkét súlycsoportban eldöntsék a világbajnoki érmek sorsát. A tucatnyi aranyra a legna­gyobb eséllyel — mint ko­rábban is — elsősorban a kubaiak pályázhatnak. Magyarországot — miután Szakállas Feréné az utolsó pillanatban megbetegedett — heten kísérlik meg ered­ményesen képviselni a szov­jet fővárosban. A várhatóan rendkívül sűrű mezőnyben azonban ez nem lesz köny- nyű feladat. Egyébként is a korábi négy világbajnoksá­gon alig csurrant-cseppent a sikerekből a piros-fehér-zöld színekért verekedőknek. Világbajnoki éremremé­nyeket táplálhat a „míniem- berek”, vagyis a 48 kilósok kategóriájában fellépő Isa- szegi Róbert, a Borsodi Bá­nyász öklözője. A 24 éves sajószentpéteri fiatalember volt már Európa-bajnoki második és harmadik, a ta­valyi olimpián-pedig bronz­éremmel gazdagította kol­lekcióját. A világbajnokság marato­ni hosszúságú, hiszen egy héten át csak a selejtezőket bonyolítják le, s a vb má­sodik hetében következik az érdemi rész, amelyet a szep­tember 30—i és október 1-i finálé zár le. A magyar válogatott: 48 kg: Isaszegi Róbert, 51 kg: Váradi János, 54 kg:, 57 kg, 60 kg, 63,5 kg* nincs magyar, 67 kg: Szabó Ló­ránt, 71 kg: Gál László, 75 kg: Füzesy Zoltán, 81 kg: Hranek Sándor, 91 kg: nincs magyar, plusz 91 kg: Sziko- ra István. Fenyő Gábor Arany Lencse-díj az MTI fotóriporterének Magyar Ifjúsági Kupa: október 15-ig HÍREK SZEPTEMBER A nap 6.22 órakor kél, és 18.3$ órakor nyugszik; a hold 19.03 órakor kél, és 1.30 órakor nyugszik. 16 Napsütéses idő Nyugat felől átmenetileg tovább növekszik a Szombat Edit felhőzet, főként északon és keleten várható ki­sebb eső, zápor. Azután mindenütt csökken a felhőzet, és elsősorban délnyugaton várható sok napsütés. Megélénkül a nyugati szél. A nappali hőmérséklet északkeleten 19, má­sutt 22 Celsius-fok körül alakul. • • • • Lottó A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság tájékoztatása szerint a 37. heti játékheti nyeremények az illeték le­vonása után a következők: öttalálatos szelvény nem volt. A négytalálatosokra 594 307, a háromtalálatosokra 2085 forintot fizetnek. A kette­sek 57 forintot énnek. Megemlékezés a Nádasdi-erdőben A Dolgozó Fiatalok Szer­vezete ünnepség keretében koszorúzta meg a Kaposvár környéki Nádasdi-erdőben a Somogyi Direktórium e he­lyen kivégzett tagjainak em­lékművét. Dalkos István, a szervezet elnöke emlékezett meg beszédében a mártír elődökről. — Észak-magyarországi kirándulást szervezett a So­mogy Megyei Gyermekvédő Liga. A jövő héten induló négynapos úton a kecelhe- gyi diákotthon, a Zója és a MÁV Nevelőotthon, vala­mint a Gyermek- és Ifjú­ságvédő Intézet 30 növendé­ke vesz részt. — Ma este 20 órakor kez­dődik a boglárlellei római katolikus templomban To­rnász Adam Nowak orgona­hangversenye. Az 1988. évi budapesti nemzetközi Liszt Ferenc-orgonaverseny kü­löndíjas művésze a balaton- boglári lengyel napok kere­tében lép fel. — A The New Project Jazz Orchestra ad ma este nyolc órakor koncertet a siófoki SZOT Csepel Üdülő­ben. Egy napra Somogy ven­dége a zenekar, mely mű­sorában a swing klassziku­sainak, Glenn Millernek és Duke Ellingtonnak híres da­lait szólaltatja meg. Prog­ramjuk második részében a tüzes ritmusok és kemé­100 éve SMülctett Sárospatakon, és Szegeden hunyt el Kiss Árpád <1889— 1968) kémikus, egyelem! pro­fesszor, Kossuth-dipas aka­démikus. A budapesti Tudomány- egyetemen 1913-ban szerzett tanári oklevelet és doktorá­tust, majd az egyetem 111. számú Kémiai Intézetében a jó nevű Buchböck Gusztáv mellett kezdett el dolgozni. Tudományos pályáját kato­nai szolgálat és orosz hadi­fogság törte évekre derék­ba, de hazatérése után is­mét visszakerült az intézet­hez. 1921-től 1924-ig Hollan­diában, a leydenl egyetemen volt adjunktus, majd 1924- től 1991-ig, nyugdíjazásáig a szegedi egyetemen először a II. vegytani, 1994-től pedig az általános és fizikai-ké­miai .tanszéken tanszékveze­tő egyetemi tanár. Tudo­mányos tevékenysége elis­meréséül többék között a londoni Farraday Társaság, a Német Bunsen Társaság, az Amerikai Kémiai Társa­ság és a Francia Kémiai Társaság választotta tiszte­letbeli tagjává. Munkássága főleg a fizikai kémia területét ölelte fel. Elsők között foglalkozott a homogén harmadrendű ké­miai reakciókkal; vizsgálta a semleges sóhatást a vizes ol­datokban végbemenő ion- reakciókra, a nem elektro- litek befolyását a reakció- sebességre, a komplex ve- gyületek fényélnyelését, s elnyelési színképük alapján meghatározta azok szerkeze­tét is. Ezt a burgonyát id. Her­mann Ferenc olvasónk hozta nyebb zenei hangzások: a funky, rock és laitn-ameri- kai muzsika hangzásvilágát varázsolják a színpadra. Meghalt a „mambókirály” Csütörtökön mexikóvárosi otthonában elhunyt a 73 éves Damasco Pérez Pradó kubai zenész, aki az ötvenes években rendkívül népsze­rűvé vált tánczenét megis­mertette a világgal. Pérez Prado 1947-ben Mexikóban készítette első mambóleme- zét, amellyel megkezdődött az új ritmus hódító útja. Sok népszerű dala közül az „El Mambó Patriciá”-t Fre- dericö Fellini olasz rendező is felhasználta az Édes élet című film zenéjében. szerkesztőségünkbe, aki Ma­gyaregresen, a Kossuth La­jos u. 21. szám alatti házá­nak kertjéből takarította be. A krumpli súlya 103 deka­gramm. Ámokfutó az USA-ban Louisville-ben öt embert megölt és kilencet megse­besített lőfegyverrel egy al­kalmazott a- murtkahelyén, a Standard Gravure társaság nyomdájában. Az AK—47 típusú géppisztollyal és egy kisebb tűzerejű lőfegyverrel felszerelkezett gyilkos a mé­szárlás után magával is végzett. A gyilkos, Joe Westbecker, állítólag évek óta elmezavarban szenve­dett. SZERKESZTŐSÉGI ÜGYELET VASÁRNAP ESTE 8-IG. Telefon: _ 11-644 ^ — Lánykahálóing 135 Ft-ért, női atléta 192 Ft-ért, női atléta­garnitúra 195 Ft-ért kapható a kaposvári Bizományi Áruház­ban. — A kaposvári Táncsics Mi­hály Gimnázium önköltséges fő­iskolai, egyetemi előkészítő tan­folyamokat indít magyar, törté­nelem, matematika, fizika és biológia tantárgyakból. Érdek­lődni és jelentkezni az iskolá­ban Szabó Ferencnénél, a föld­szint 2-es sz. irodában lehet, szeptember 30-ig.

Next

/
Thumbnails
Contents