Somogyi Néplap, 1989. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-15 / 218. szám
Somogyi Néplap NAPILAP XLV. évfolyam, 218. szám Ára: 4,30 Ft '■ ____ 1989. szeptember 15., péntek K észülődés a pártkongresszusra Ülést tartott a megyei pártbizottság VÉLEMÉNYT MONDTAK A KÜLDÖTTEK Cselekedeteinkkel írjuk a történelmet, vannak időszakok, amikor különösen meghatározza sorsunkat, mit és hogyan teszünk. Ma ilyen heteket és hónapokat élünk. Híven tükrözte ezt a megyei pártbizottság tegnapi ülése, amelyen részt vettek a megye kongresszusi küldöttei is. Ez a tanácskozás az októberben sorra kerülő pártkongresszusra való felkészülés jegyében zajlott le. Miután Sárái Árpád, a megyei pártbizottság első titkára tájékoztatta a résztvevőket a Központi Bizottság szeptember 12-i üléséről, a testület a kongresszusi felkészülést segítendő, véleményt kért a pártbizottság tagjaitól az MSZMP programnyilatkozatának, valamint szervezeti szabályzatának tervezetéről. Napirendre került Tézisek címmel a pártkongresszus megyei küldötteinek szóló ajánlás, és a megyei kongresszusi küldöttválasztás politikai tapasztalatairól szóló tájékoztató. A Központi Bizottság üléséről elhangzottak mai törekvéseink, gondjaink sűrűjébe vezettek. Sárdi Árpád a résztvevőket hűen tájékoztatta minden lényeges kérdésről, amely terítékre került a KB-ban. Ez a tájékoztató érthetően vegyes érzelmeket keltett a hallgatóságban, hiszen miközben örülni lehet annak, hogy egyetlen fontos téma sem kerüli el a Központi Bizottság figyelmét és bizonyos területen előrelépés is tapasztalható, sok a döntésre váró kérdés, amelynek egyikét-másikát szinte tehetetlenül görgetjük magunk előtt. Gondjiaink azonban nemcsak a politikai küzdőtéren, hanem a gazdaságban is sokasodnak, Ezt bizonyította dr. Sarudi Csabának, a megyei pártbizottság titkárának az idei gazdasági helyzet alakulásáról szóló előadása. Ebből kiderült, hogy erősödtek azok a kedvezőtlen tendenciák, amelyektől hosszabb ideje próbálunk megszabadulni. Nőttek a válságjelek a gazdaságban, a tervektől való eltérés több fontos területen érezteti kedvezőtlen hatását, nem megfelelő a konvertibilis valuta- bevétel. A rubelelszámolás aktívuma 250 helyett 7 00 millió. Ugyanakkor emelkedett a belföldi felhasználás és a kelleténél jobban nőttek a bérek — hogy csak a legjellemzőbbeket említsük. A jelenlegi helyzetünkből csak alapos változtatással — modellváltással — lehet kitömi. A kivezető utat a párt programtervezetében vázolta feil, amelynek megítéléséről dr. Fenyő István, a megyei pártbizottság titkára mondott vitainditót. A viták kereszttüzébe került a szervezeti szabályzat is. Ennek a pártban lezajlott eszmecseréjéről Kovács József, a megyei pártbizottság titkára adott rövid tájékoztatót. Ebből kitűnt, hogy az eddig elhangzott javaslatok alapján néhány változtatást már most elhatározott a párt, és ezeket a küldöttek elé terjeszti. így többek között azt ajánlják, hogy a párt neve vagy MSZMP vagy Magyar Szocialista Párt legyen. 17 év lesz a párttagság alsó határa, bevezetik a pártoló tagság intézményét, s a megyei pártszervek létrehozásának három variációját ajánlják. (A megyei testületek döntik el, melyik formát választják.) Ezt követően fejtették ki ' véleményüket a küldöttek és a pártbizottság tagjai, hiszen a tegnapi ülés egyik fő célja éppen az volt, hogy a programnyilatkozat-tervezetről, a szervezeti szabályzatról, a Tézisekről minél több értékes javaslat hangozzék el. Sajnos, a vita meglehetősen parttalan volt és viszonylag kevés „megfogható!” hozott felszínre. Ennek legfőbb oka az volt, hogy lényeges kérdésekben még mindig nincs világos és egyértelmű álláspont, ezért a küldöttekben, a párttagságban nagy a bizonytalanság. A szót kérők többsége javaslat helyett kérdéseket tett fel. így többek között: modellváltást vagy rendszer- váltást akarunk? Mi a demokratikus szocializmus ? Miilyen legyen a párt? Többen foglalkoztak a Tézisekkel is, azt hangsúlyozva egyebek között, hogy ne az fogalmazódjék meg benne, ami az elképzelés a megyére nézve, hanem az, hogy a somogyi kommunisták mit gondolnak a párt jövőjéről. A fentiek ismeretében nem véletlenül szükséges, hogy a párt világos fogalmaikkal dolgozzon. A tegnapi ülésem — amelynek elsősorban az volt a haszna, hogy rávilágított, hol keli erősíteni a kongresszusra való felkészülés folyamatában a munkát — erőteljesen felszínre került az óhaj, hogy a vitát tovább kell folytatni. A megyei pártvezetés ezt indokoltnak tartotta. Szavazással döntöttek arról, hogy a megyei pártbizottság a kongresszus előtt még egyszer megtárgyalja és összegezi a megyében elhangzott kongresszusi javaslatokat. Egyébként a küldötteknek a kongresszusig több lehetőségük is lesz majd arra, hogy találkozzanak a pártta(Folytatás a 2. oldalon.) Magyar—lengyel baráteági napok Bogláron Megható és felemelő érzés volt jelen lenni tegnap kora reggel azon a szentmisén, amely nyitánya volt a • háromnapos magyar—lengyel barátsági rendezvény- sorozatnak'. Ä bogiári templomban a római katolikus egyház liturgiájának megfelelően, ám két nyelven celebrálták a misét. Abban a templomban, melynek falán a következő szövegű emléktáblát helyezték el: Itt imádkoztak a lengyelek hazájuk szabadságáért — 1941. A templom akkori plébánosa, Varga Béla betegsége miatt nem tudott jelen lenni a szertartáson, de hangja, üzenete, embersége ott volt azon a magnetofonsza- lagon, melyet most rendhagyó módon lejátszottak a több száz — többségében lengyel, de magyarul is jól beszélő — jelenlevőnek. A plébános úr felelevenítette 1939. szeptember közepének históriáját, amikor a Molotov—Ribentropp paktumot követően, a német támadás után megindult Magyarország felé a lengyelek vándorlása. A második világháború első vesztese a lengyel nép volt, s a magyarok ezt átérezték, tőlük telhetőén mindent megtettek, hogy enyhítsenek a menekültek fájdalmán. Bogláron menedéket találtak, és anyagi, szellemi táplálékot kaptak itt. Elemi iskolát és gimnáziumot -szerveztek a lengyel gyerekeknek. — Most ismét sok a párhuzamos vonás a két szabadságszerető nép történelmében — hangzott az üzenet. — Ez a templom pedig minden idők lengyeléinek is épült, ahol örök időkre ápolják a szent magyar- lengyel barátságot. A hálaadó szentmise a lengyel és a magyar himnusszal zárult, majd a résztvevők a közeli művelődési házhoz mentek, mely a háború idején lengyel iskola volt. (Folytatás az 5. oldalon.) SOMOGYI ORVOSNAPOK Az érrendszeri betegségek a középpontban A háromnapos rendezvény a megye orvostársadalmának legjelentősebb fóruma — mondta dr. Kopa János, a szervező Pécsi Akadémiai Bizottság klinikai kutatási szak- bizottsága Somogy megyei szekciójának titkára. Körzeti orvosok- és klinikai professzorok számolnak be legújabb eredményeikről —- az érdeklődés már rég túlhaladta Somogy ország határait. Az eseményen megforduló mintegy 230 szakember a betegágy mellől érkezett, ezért döntően gyakorlati problémák adták az előadások és konzultációk gerincét. Az orvosok egyre szélesebb rétegét ambicionálják a kutatások. A feltárt gondok és az elért eredmények egyértelműen demonstrálják az egészségügy általános helyI zetét. * Az utóbbi évtizedekben mindinkább szembetűnő az érrendszeri megbetegedések szaporodása. Hazánkban ma a halálozások egyharmadáért felelnek a vér szállítóinak kóros elváltozásai. Es a rizikófaktorok egyre fiatalabb korosztályokat fenyegetnek. A 31. somogyi orvosnapok szervezői az idén ennek a tünetegyüttesnek elméleti, diagnosztikai és gyógyászati kérdéseit állították a tanácskozás kö- I zéppontjába. A rendezvényt dr. Horváth Sándor, a megyei tanács főosztályvezetője nyitotta meg. Szólt a fórum jelentőségéről, melyen néhány év leforgása alatt megfordult Somogy valamennyi orvosa. Beszédében az egészségügyi munka feltételrendszere javításának szükségességét hangsúlyozta. A betegkimélőbb, gyorsabb és precízebb nyugati dlag nosztika és ellátás mögött modem technikai apparátus áll. ■ Hogy lemaradásunk ne fokozódjon, ahhoz az orvosok állandó szakmai továbbképzésére (és a betegek nagyobb fokú türelmére) van szükség. A somogyi orvosnapok jól szolgálják a szakemberek tapasztalatcseréjét. A felvetett és tisztázandó kérdések aktualitása a nemzetközi átlag szintjén áll — számos, itt felvetett téma külföldi fórumokon is elismerésre számíthat. Egyre több szakterület kapcsolódik a munkába, és mindinkább önálló kutatási területre merészkednek az orvosok. A fejlődés töretlen. Az idén először gazdasági szakemberek is részt vettek a közös gondolkodásban. (Czenc) Ülést tartott a Minisztertanács A Minisztertanács csütörtöki ülésén áttekintette a lakosságot érintő, szeptember 18-án életbe lépő devizális intézkedések részleteit. A kormány előterjesztést hallgatott meg a politikai átmenet törvénykezési feladatairól, A Minisztertanács áttekintette az általános forgalmi- adó és a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvények tervezett módosítását, továbbá a vállalkozási adórendszer korszerűsítését. Parlamenti küldöttség utazott az Egyesült Államokba Szűrös Mátyásnak, az Országgyűlés elnökének vezetésével, az Egyesült Államok képviselőháza elnökének meghívására parlamenti küldöttség utazott csütörtökön az Egyesült' Államokba. A küldöttség tagjai: Márton János, a Magyar Néppárt Ügyvezető elnöke, Kürti László református" püspök, Nagyiványi András, a Villanyszerelő Ipari Vállalat vezérigazgatója és Mary György, az Országgyűlés elnöki titkárságának vezetője. A küldöttséget a tervek szerint fogadja George Bush elnök, Thomas S. Foley, a képviselőház elnöke és Pérez de Cuellár, az ENSZ főtitkára. , Történetei! találkozások