Somogyi Néplap, 1989. augusztus (45. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-11 / 188. szám
1989. augusztus 11., péntek Somogyi Néplap LÁTLELET AZ EGÉSZSÉGÜGYRŐL A huszonnegyedik órában A proletárdiktatúra nem tesz jót az egészségnek a WHO legújabb statisztikái szerint. A születéskor várható átlagéletkor, 33 ország adatait figyelembe véve, így alakul: az élenjáró Japán és a dicstelen utolsó helyen szereplő Magyarország közt tíz év a különbség, de a többi szocialista ország sem áll jobban, ők is a lista legalján találhatók. De állhat itt bizonyítékul másik WHO statisztika is. Ha mondjuk 64 évig élnénk, és azt vizsgálnánk, hányán nem élik meg ezt a nem túl magas kort sem, hasonló eredményre jutnánk. Ait^íl „potenciális éléttártamvisztést”, ---a feleslegesen elvesztett évek számát illeti, első a Szovjetunió, második Románia, harmadik Magyaország. Ha pedig a férfiak százezer főre jutó összes halálozását nézzük, első Magyarország, szorosan követ bennünket Csehszlovákia, Lengyelország és a Szovjetunió. Te- kinthetjük-e mindezt egyszerű véletlennek? Az ötvenes évek naivitása Dr. Börzsönyi Mátyás, aki a fenti statisztikákkal megismertetett, az Országos Közegészségügyi Intézet főigazgató-helyettese; a környezeti tényezők egészségkárosító és daganatkeltő hatását kutatja. És ahol lehet, javaslatokat tesz a megelőzésre. Elve: gyógyítani sokszor késő, a megelőzés a legolcsóbb, még ha az elején sókba kerül is. Ez csak látszólagos ellentmondás. A befektetés hamar megtérül. Börzsönyi professzor az ötvenes évek naivitásában, azóta hamisnak bizonyult optimizmusában is látja mai bajaink gyökerét. Ezenkívül nálunk a legmagasabb a nők foglakozta- tottsága. Ha pedig kiesik a család összetartó ereje, annak beláthatatlan következményei lesznek: egyre több a válás, megnő a fiatalkorú bűnözés, terjed a kábítószerfogyasztás. Vajon miért nem lehet bevezetni a családanyák részmunkaidős foglalkoztatását? Börzsönyi professzor szerint rengeteg a tennivaló. A munkahelyeken komolyabban kellene venni a maszk, a szűrő használatát, a szellőztetést, mert a légzőszervi betegségeket csak így lehet megelőzni. Speciális érdekeltségi rendszert kellene bevezetni: a dohányzó munkásnak kevesebb fizetést kéne adni, hiszen képtelen azonos mértékű és mennyiségű munkát végezni, mint nemdohányzó társa. De nehéz bizonyítani, hogy a dohányzásból és az alkoholból befolyt állami jövedelem az élvezetükbe belebetegedett emberek rehabilitációjára, táppénzre megy el, hogy betegeskedésekkel rengeteg kiképzett szakembert veszít az ország idő előtt. Kifelejtik az embert A helytelen táplálkozásnak is több az áldozata, mint gondolnánk. A rosszindulatú daganatok kiváltó okai közt ez az első, a dohányzást is „lekörözi”. De hát az áremelések korában miként vehetnénk rá az embereket szokásaik megváltoztatására? — Mindezekért nem lehet egyedül az egészségügyet felelőssé tenni — mondja a professzor —, a szoba-kony- hás lakások világában és égető lakásgondok közepette. A „panelpalotákban” pedig a kifelejtett szigetelések miatt pihenni sem tudó ember nyáron a zajtól szenved, télen sokszor a melegtől. Alapvető mozgásigénye levezetésére nincsenek meg a feltételek, és akkor még nem beszéltünk arról, ami az utcán zajlik. Minden kormány elemi érdeke, hogy az ember környezete tiszta legyen, még ha ez sokba kerül is a költségvetésnek. A közművesítés befejezetlen, a helyzet botrányos; vezetékes víz van, ám csatorna nincs. Így tönkretesszük a felszíni vizeket, az ásott kutakat. Az esetenként át sem gondolt járműimport, a Trabantok egészségkárosító hatásáról ne is beszéljünk! A politikusok tévednek, amikor a környezetvédelmi rendszerből az embert kifelejtik, kihagyják, holott az egész érte van. Elvégre jelszavunk, hogy legfőbb érték az ember. Az egészséges ember, tenném én hozzá. A mi orvosaink nem rosszabbak, miht a nyugatiak, nem itt kell keresni az okot. Átgondolt intézkedések kellenének, sürgősen, mert nagy a baj. A huszonnegyedik órában járunk. Nem először mondom el ezt; kollégámmal, Lapis Károly professzorral az Akadémia májusi köe- gyűlésén már ismertetük a népegészségügy gondjait és a mind aggasztóbb helyzetet. Már az is nagy segítség volna, ha a 14 év alatti iskolásók naponta fél liter tejet kapnának ingyen. Gondolnunk kell az eljövendő generációkra is. Társadalmi vészjelzések A Magyar Tudomány márciusi száma ismertette az MTA orvosi osztályának jelentését az ország lakosságának mind riasztóbb egészségi állapotáról. Losonczi Agnes szociológus tanulmányának gondolatmenete így öszegezhető: a második világháborút követő 20 év látványos javulása után, 1965- től megkezdődött hazánkban a halandóság látványos romlása. A korai halálozás arányainak növekedése, a tömegesen romló egészségi állapot mögöt társadalmi okok is állnak, amelyek túlmutatnak a biológiai, genetikai adottságokon. Társadalmi vészjelzések ezek a .számok és statisztikák, a társadalmi létfeltételek és az emberek teherviselő képessége között létrejövő feszültség megrendítő bizonyítékai. Mert mint Losonczi mondja, az a közhely, hogy „minden élőlény csak a környezetével együtt érthető”, az embernél' a társadalmi környezetet jelenti. A társadalmi tehertételek és bajok gyakran „szervülhetnek” betegséggé, ezek pedig újabb társadalmi bajok forrásává' lehetnek. Elég csak az alkoholizmust példaként kiragadni: á betegség mögött megoldhatatlan társadalmi problémák és feszültségek rejlenek. Tehát nem, vagy nemcsak szemelyiséghibák jelentkeznek forrásként, hanem a kilátástalanság, a védő közösségek hiánya, az életcélok zavarodottsága, az önbecsülés, az önértékelés zavarai, az öntudat, az önbizalmat adó munkák hiánya, az értelmes társadalmi cél, a jövőtudat „nélkülözése”, az énvédő képesség gyengesége is jelen van a hosszan sorolható okok között. Sokan vannak a társadalmi átalakulás, az „adaptáció sérültjei”, sokan rokkannak bele a hajszába, abba, hogy bizonytalanságukban a mába, a tárgyakba, az élvezetekbe kapaszkodnak. Súlyos szavak, kijelentések ezek, de hát a beteg társadalom, a romló egészségi állapot minden szakembert riadóztat. Csak a jövő korrigálhatja a jelent, ha sikerül a tartalékokat, a lebéklyózott energiákat, a tehetség „elfekvő készletét” mozgósítani. Az ártalmas feltételek fennmaradását ugyanis egyre kevésbé képes az ember ép testtel és lélekkel elviselni. Ám ehhez be kell látni: a népegészségügy helyreállítása nem egészségügyi-szervezési, hanem gazdasági-politikai feladat, melynek során számolni kell azzal is, mit vár. mitől fái és mit bír el a népesség. Hunyady Judit A hagyományos, nagy érdeklődésre számot tartó programmal kezdődik a háromnapos buzsáki búcsú. Szombaton tizenegy órakor nyílik a népművészeti kiállítás. Vasárnap kilenc órától megtekinthetők Leitner Sándor festőművész tárlata, Hanzel László által patkóit tojások, a Balatonboglári Mezőgazdasági Kombinát termékbemutatója, a buzsáki Nimród Vadásztársaság kiállítása, Verseghy Ferenc fazekasbemutatója, valamint Aleksic Márta szőttesei. Tizenegy órától a Tinctoris együttes várja a zeneszerető közönséget a templomban, majd délután négy órakor a népi együttesek felvonulásával menettánc kezdődik. Ezt folklórműsor követi a szabadtéri színpadon. Mindhárom napot bál zárja a Nostra együttes közreműködésével. E hét végén igen színvonalas program várja a közönséget Boglárlellén. A Kék és Vörös Kápolnában Wladislaw Hasior szobrászművész kiállítása, a Tóparti Galériában az Apellés alkotóközösség bemutatója (képünkön), a Kapoli Emlékházban id. és if. Kapoli Antal fafaragóművész alkotásaiból válogatót kiállítás, a pincetárlaton pedig Czugh János fazekasnak, a népművészet mesterének a kiállítása tekinthető meg. Ma este kilenc órakor kezdődik a lellei szabadtéri színpadon a Stepp, a Modern Trió és a Bumm együttes koncertje. A komoly zene kedvelőinek Kovács Endre orgonaművész koncertjét ajánljuk figyelmébe, mely a lellei római katolikus templomban kezdődik holnap este nyolc órakor. A hangversenyen közreműködnek : Drahos Béla és Hegyesi Gabriella fuvolán, Kardos Kálmán csem- ballón és Pallós László gordonkán. Vasárnap este hét órakor a lellei Dísz téren a Hamburgi Tűzoltózenekar térzenéje kezdődik. Ma és holnap este nyolc órától a Vörös Kápolna előtti szabadtéri színpadon a Kolompos együttes közreműködésével a Szelence -gyermektánccso- port és a Lelle néptáncegyüttes önáló műsora várja a közönséget. A siófoki Dél-balatoni Kulturális Központban a Debrecen és a puszta művészete című népművészeti, népi iparművészeti és képzőművészeti kiállítás tekinthető meg. A szántódpusztai Idegen- forgalmi és Kulturális Központban szombaton és vasárnap meghívásos csikósversenyt és kaszkadőrbemutatót tartanak. Kaposváron, a Somogyi Képtárban Diener-Dénes Rudolf festőművész, a Kaposvári Galériában pedig Lengyel Károly festőművész alkotásaiból válogatott kiállítás látogatható. Berzencén, a Várdombi Nyár rendezvénysorozat programjaként holnap este a pécsi Candy együttes közreműködésével táncmulatság várja a vigadni vágyó közönséget. „A boldog ember nyilván csak azért érzi jól magát, mert a boldogtalan némán ,viseli keresztiéi." Csehov: Egreskert Napjaink, bajaink Változnak az idők, változnak a hangulatok és szokások is. Manapság okkal, ok nélkül gondterhelteknek, szomorkásaknak látszunk, mintha félnénk vidám képet vágni. Szinte szégyellni való, ha valaki jól érzi magát, és egyre ritkább, hogy valaki jókedvét kinyilvánítsa. Nagyon örvendtem hát boldognak és vidámnak tudott barátomnak, aki nem is oly rég élete legnagyobb szerencséjének és örömének nevezte, hogy autóbalesetét egy kis bicegéssel és enyhe térdmerevedéssel megúszta, mert „Fő dolog az élet!” Elegáns és jól ápolt, mint mindig, csak a mutatóujján hordott, hivalkodó, vastag aranygyűrűje nem tetszik ma sem. Miért olyan lehangolt? Magánügy! Persze józan fejjel aligha gondoltam volna arra az okra, amelyet beszélgetésünk során pendített meg: „Ki felelős azért, hogy idáig jutottunk?” Egyre gyakrabban hallom és olvasom ezt a többnyire válasz nélkül hagyott, levegőben lógó kérdést, melyben az „idáig” természetesen mindenki esetében más és más szintet jelent. Még kizárólag a magam használatára és megnyugtatására is nehéz meghatároznom az „idáig” magasságát vagy mélységét. Az bizonyos, hogy nem búslakodik az erkölcsök hanyatlása miatt, jól ismerem,, egyáltalán nem hittérítő szellemiségű; nyilván kevés gondot okoz neki kulturális életünk pangása, kevés álmatlan éjszakája lehet amiatt, hogy az általános iskolát végzettek közül egyre kevesebben tudnak olvasni, számolni, nem is szólva a helyesírásukról. Még a fiaival sincs sok gondja! Mit jelenthet hát neki az „idáig”? Talán egyre több állami gondozottal? Mind jobban terjedő bűnözést? A gyermekeit elhagyó, iszákos szülők számáriak gyarapodását? Aligha! Hisz sohasem volt bánata másnak a baja miatt. Nem találom a választ, pedig ismerem élete alakulását a kezdettől napjainkig. Jártam annak a falunak Tömésfalú házában, ahonnan kiröppent egykoron a két lánytestvér és a két fiú. Emlékszem, milyen szenzáció volt falujukban az ő első pozíciója. A folytatás is sikeres, sima és sematikus volt, egy a sok ezer közül. Vett egy háromszobás lakóházat kis kerttel és összkomforttal. A balatoni villáját — a „vityillót” — már ismert mérnökkel ■ terveztette. Minthogy értelmiséginek nem illik a villájába vonattal utazgatni, megvette a Moszkvicsát, aztán a Ladáját, majd nemrég a Szamaráját. Persze megkeseredett a szája, amikor egy Mercedes vagy BMW suhant el mellette, mert „ilyen nem jut egy szegény magyarnak!” (Jut, ha nem is soknak és nem is a szegényebbjének!) Miért? Miért? — tette fel a kérdést százszor is. A tanyának becézett birtokot, szőlővel és gyümölcsössel, már befektetésnek szánta, mert „a forint már alig pénz”, és elfoglaltságnak is kellemes lesz, ha eljön „a keserves nyugdíjasidő”. Gátlástalanul ömlik belőle a sötéten látás, és a hogy- léte iránti érdeklődésre a legderűsebb pillanataiban is csak „lehetnék jobban is” a sejtelmes válasz. Borúsan, lemondóan legyint, aztán beül a fehér Szamarába és elhajt a . „vityillóba” vagy a tanyára. Elgondolkodom, de nem sajnálkozva, nem is együtt- érezve töprengek „szomorú sorsán”, és kezd kirajzolódni bennem az a bizonyos „idáig", azt is kezdem sejteni, ki és mi juttatta őt odáig. Bonviván külsejű fiatal barátommal akadtam össze a sétálóutcában. Friss, féHazafelé köszönthettem öreg, utcánkbéli, tömött szatyorral bandukoló tanár barátomat. Szép sárga barackkupac mosolyog át műanyag szatyrán. Tanáro- san bíztat: „Most kell ebből bőven ennünk. Tizenegy óra tájban már 10-12 forintért kapható kilója a piacon.” Óvatosan maga mellé teszi a szatyrát, elővesz egy csomag cigarettát, kettőér eg szálat és rágyújt egy fél cigarettára. Mentegetődzi „így egészségesebb meg olcsóbb is. Ha már ilyen gyenge ember vagyok, hogy nem tudom abbahagyni.” Mélyet szippant a pirosparazsú cigarettából, és derűs arccal elindul túloldali lakása felé. Mintha boldog lenne. Ugyan ki boldog és miért? Ki a még boldogabb? És ki a legboldogabb? Ker- getőznek bennem olvasmányaim színes meghatározásai. Most Barbusse gondolata tetszik legjobban. „A közeli, de még be nem teljesült boldogság az egyedül igaz boldogság ezen a világon.” nyes barna színe arra vall, hogy 'napsütötte tájakon pihent. Öltönye, inge, nyakkendője, harmonikus eleganciája a külföldi boltok választékát dicséri. Hónapok óta nem találkoztam vele, mégis külsejét elismerő szavaimat unottan fogadja és a világ legtermészetesebb hangján tájékoztat arról, hogy a Bretagne-ban vészelte át a júliusi forró napokat. „Szegény magyar a francia sziklákon” — fűzi hozzá némi öngúnnyal. Megtudom azt is, hogy augusztusban még Svájcba utazik A Tanácsház utcai kenyérboltban két sósperecet kér egy idős sprbaálló. Az eladónő fehér selyempapírba csomagolja a két perecet, és öt forint negyven fillért kér. Az ősz ember felkapja a fejét és kissé méltatlankodva megjegyzi, hogy „A maszek péknél két forint darabja”. Az eladó önmaga igazolására a kifüggesztett árjegyzékre mutat, amely a perec árát valóban 2 forint 70 fillérben állapítja meg. Az idős ember elnézést kérve udvariasan visz- szaadja a kis csomagot, és zokszó nélkül elhagyja a boltot. (A perec nyilván „szabadáras”, ami a mi gyakorlatunkban annyit jelent, hogy a vállalat, mely reklámja szerint nekünk a Garda-tóhoz 10-15 napra, „ahogy a garasaimból futja”. . Miért most utazik? A válasz egyszerű: „A téli Svájc nem a lapos magyar zsebeknek való.” Nem akartam, talán nem mertem megbántani azzal a meggyőződésemmel, hogy hitem szerint sok honfitársamnak a nyári Svájchoz is lapos és szűk a zsebe, s valószínűleg nem elsősorban emiatt gondterheltek. süt, annyit kér termékeiért, amennyit akar.) A sorban állók megmosolyogják az öreget, talán olyan is akad, aki magában zsugorinak, házsártosnak, vagy kicsinyesnek minősíti. Én arra gondoltam, mi történne, ha minden vásárló így járna el — gazdag és szegény egyaránt —, amikor észreveszi, hogy mélyebben nyúlnak a zsebébe, mint illik. Aztán arra is gondoltam, hogy az öreg unokája ma talán perec nélkül marad, vagy a gyerek kedvéért kisétál a maszek pékhez, ahol két forint egy perec. Milyen igaztalan lenne, milyen csalódást okozna, ha megkésve már csak üres kosarat találna! Kellner Bernát „Aki olyan szerencsétlen, hogy mindig szerencsés, elveszti ítélőképességét.’’ Stefan Zweig: Fouché „Három dolog van, amit nem lehet elrejteni, ezek pedig: a szerelem, a köhögés és a szegénység. Ivó Andrics: Híd a Drinán HÉTVÉGI tájoló
