Somogyi Néplap, 1989. augusztus (45. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-05 / 183. szám
1989. augusztus 5., szombat Somogyi Néplap T D f P C 7 T ft I fj Í3 /j 1 T rieszt története nemcsak mítoszaiból és közép-európai válságából áll, hanem ezt megelőzően a fasizmus és a nácizmus térnyeréséből, később barbár tetteiből is. (Európa e részén csak itt található — emlékeztetőül — krematórium, tábor, Risiera di San Sabba-n.) összetett és egyben eredeti felszabadulási harcból is áll ez a történet, amely egyidőben volt nemzeti és társadalmi. Hozzá tartoznak a nép elvi ellentétei Trieszt város hovatartozását illetően; a kominform által előidézett ideológiai konfliktusok; az ausztráliai emigráció keserű pirulái; az Olaszország és Jugoszlávia közötti lassú és nehéz újrakö- zeledési és együttműködési út; a két nép kultúrájának békés együttléte, noha a szeparatista csoportok egymás ellenségeként szeretnék ezt megrajzolni. A város története még nem közismert kontúrvonalaiban, szereplőiben és ellentmondásaiban. Viszont a felszínes, de okosan ecsetelt írásokból ismerős, melyek a folklórt és a város földrajzi helyzetét igyekeztek előtérbe állítani azzal a retorikai fogással, hogy Trieszt „szívünknek kedves’’ tegnap és „igen olasz” ma. Még most is „igen olasz” a városunk, feleletként az itt élő szlovén nemzetiségi csoport követelésére, miszerint az olasz alkotmány olyan törvényt is tartalmazzon, mely megvédené őket az egybeolvadástól. Trieszt ellentmondásokban gazdag volt és marad, de ami lényeges, hogy pontosan ezekben a megoldhatatlan ellentmondásokban kereste és keresi a létezés értelmét is. Ügy döntöttem tehát, hogy nem fogom magam befolyásolni a város „vonzó szomorúságától”, ahol „nagyobb méltósággal lehet lefele süllyedni”, és a „szenvedő lélektől”, amely tragédiái tartalmában eredeti felkapaszkodás észlelhető, hanem konkrétan átgondolom Trieszt eseményeit mindarról, ahol a föld forróbb, mint másutt, és ahol talán keményebb volt az ütközet is. Évtizedekkel vissza kell lapoznom, pontosabban 1918 évére: ez volt Trieszt Olaszországhoz csatolásának éve. Az addig Ausztriából élő, de Olaszország felé leselkedő Trieszt olasz tartomány lett. Búcsúznia kellett Közép- Európától, a Habsburg, de főleg a triesztiesség mítoszától. Eldőlt Trieszt sorsa: a nacionalizmus itt hágott tetőfokára, következett a fiumei ügy, D' Annuzió költő főszereplésével. És következtek a dalmát terület elfoglalásának heves harcai, mert így lehetett reagálni azokra az úgynevezett „elveszett gyözelmek '-re. Élesedett az olaszok és szlovénok közötti ellentét, és kezdődött az új, konfliktusokban bővelkedő korszak. Azután jött a második világháború, az Adriatische Kunstenland, majd a felszabadulás és a jugoszláv jelenlét, a Szövetséges Katonai Kormány, a nagy hidegháború Trieszt hovatartozásáért. Jött Istria fájó elhagyása és csak később, 1954-ben jött újra Olaszország! Sokan úgy gondolták, hogy most már új élet kezdődhet, de nem így történt. A drámai elvándorlás históriáját Istriáról a triesztiek tengerentúlra irányuló emigrációja váltotta fel. M indezek igazi társadalmi földrengést okoztak a városban. Különböző kultúrák, néphagyományok, felfogások összeférhetetlenül találkoztak, és ily módon gyökeresen megváltoztatták Trieszt etnikai és kulturális arculatát. 1954 után az olasz—szlovén konfliktust teljesen megoldottnak kellett volna tekinteni. Triesztet olasz várossá kiáltották és nyilvánították ki, belsejében olyan nemzetiségi kisebbséggel, amelynek jogait az olasz állam védi. Sajnos nem így volt ez a gyakorlatban. Még kimondani is nehéz, hogy még most is, két évvel ezelőtt pont itt. városomban olyan bizottságot hoztak létre, amelynek feladata az, hogy védje meg Trieszt olasz eredetét. A triesztiesség mítoszának reneszánszát éljük. Olyan triesztiességről van szó, amelynek hiányoznak a történelmi elemei, sőt semmi köze az írott történelemhez, inkább kimenekül belőle, hogy egy álomvilágban találjon menedéket. Természetesen az utóbbi harminc évben Trieszt előre is lépett, de összességében hiányzott és hiányzik most is az akaraterő, nem tudunk bizalommal szembenézni a mai világgal anélkül, hogy múltunkat ne dicsőítsük. Ezért is alakult a Trieszti Lista, egy szlovénellenes nacionalista tömegszervezet, konzervatív vezetéssel. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy Trieszt szellemi életének egy része megtagadja a mai valóság és gyökerei elemzését (konkrétan a munkásmozgalmat, amely oly sokban befolyásolta Trieszt civilizációját). Így visszacsúszunk a hamis történelembe, a „metafizikai városba”, holott csak gondolkodni kellett volna arról a kézzelfogható társadalmi helyzetről, amiben élünk. Bátran kell szembeszállni a múlttal, ha békésen akarjuk megoldani az együttlét problémáit. Ugyanis csak akkor lehel békés megoldásról beszélni, ha 'mindkét fél öntudatos akaraterővel lezárja végérvényesen a távoli események körül forgó vitákat, és mai viselkedésükkel, gondolkodásmódjukkal megpróbálják elfogadni és elfogadtatni a már kialakuló kapcsolat fontosságát. Nagy sikernek számított a két évvel ezelőtt olasz és jugoszláv közös erővel megtartott „Trieszt 1941—1947 között” című előadássorozat megvalósítása, amelynek szervezésére a Gramsci Intézet vállalkozott. Az előadássorozat létrejötte már történelmi eseménynek nevezhető akkor is, ha a hivatalos „adminisztratív” Trieszt napilapjával azt törekedett elérni, hogy a város népe megkérdőjelezze az esemény valódiságát és fontosságát. Segítségünkre lehetnek Fulvio Tomizza könyvei, amelyek nyomán megismerkedtünk a történelem néhány korszakával, a három kultúra, az olasz, a szlovén és a horvát összeolvadásával. Ennek kapcsán Claudio Magrist, neves közép-európai írónkat kell idéznem: „A XV11. században alakult a modern Trieszt, amikor is egy birodalmi egyezmény szabad hajózást biztosított az Adria tengeren, előtérbe állítva ezzel a város kikötőjét. Elsősorban Mária Teréziának köszönhető, hogy a Birodalom utat nyert a tenger felé, megváltoztatva ezzel a sok, különböző nemzetiségű kereskedöforgalommal az évszázados kisközség képet. A város összetettebb etnikai formát nyert, de ezzel együtt egy önállósági ideológia is született, a régi önálló községre visz- szaemlékezve, amely a mai napig is él... ” A város több nemzet birodalmában élte virágzását, és ekkor az olasz nyelv csak közvetítő és összegyűjtő szerepet játszott. (Egész 1848-ig, amikor is kialakult az egységes nemzetfelfogás.) Általában szívesen fogadta magába a más nemzetekből eredő etnikai hatásokat. E város nyitott kaput jelentett Közép-Európa kultúrájának Olaszországba áramlásához. A város kultúrája főleg a Habsburg és a német történelmi kultúrával való találkozásból táplálkozott, később a zsidó civilizáció közeledéséből és a beékelődő középeurópai szellemi szférából is eredt. A múlt század közepéig — pontosabban 1848- ig — igazi kulturális találkozások városa volt. Az 1848-as események utáni időszakban a német feszültségek megtörték a már elfogadott állapotot, és megindították a vitát a különböző népek között. Hirtelen megoldhatatlannak látszott az olasz—szláv idillikus együttlét megvalósítása. Két olyan nép között, amely között látható hatál nem húzódott! Minden nemzetiségi csoport saját hazáját kereste. Az olaszok Olaszországot, a németek és a német-osztrákok Alpokon túlt, a szlovének a saját népük felébredését várták. Trieszt modellként szolgált az ellentmondásos és heterogén európai civilizációban. A „trieszti sajátosságot" — ahogy Fabio Cusin is írta — az a hátrányos és statikus triesztiesség ideológiája fokozta, amely mindig „olasz kendőként" terheli a város politikai döntéseit. A triesztiekkel párhuzamosan a szlovén közösség is vívta a saját harcát a civilizációja megvédésének és további gyakorlásának érdekében. Ez a civilizáció a húszas években találta meg — Srecko Kosovel segítségével — a saját nagy és abszolút költői hangját. Olyan hangot, amely elmondja a népe tragédiáját és képet alkot Európa civilizációjának értéksiratásáról. A szlovén közösség arra ébredt rá, hogy csak a nemzeti eredete ápolásával képes a saját eredetét megmenteni. A szlovének nem vágják át azt a „köldökzsinórt”, amely az anyaországgal köti össze őket, állandó kapcsolatot tartanak. A szlovén probléma periodikus változása mélyen befolyásolta a város nemzeti, kulturális és politikai kapcsolatait. A periférikus trieszti olaszosság, melyen belül alakulóban volt — az olasz nyelvre és kultúrára alapozva — a nemzeti öntudat, ellentétekben fejlődött azzal a közösséggel szemben, amit a nép többsége „szlovén vész”-nek nevezett. Éppen a szlovén nemzetiség ügye a nagy problémája (s ugyanakkor különlegessé is teszi Friuli—Venezia—Giulia tartományt) az olasz demokráciának, amely sok idő óta várt már legalább jogi megoldására. Ugyanakkor a giuliai nép öntudatában alapvetően fejlődött az együttlét kultúrája, amely lassan valósággá válik. A több éven át tartó fasiszta üldözéstől megrendült és a fasiszta megszállástól megalázott, meggyilkolt szlovén és horvát nép igazságtételre várakozása, bosszúvágya igen erőszakosan és néha érthetetlenül nyilvánult meg a második világháború után. A betegség, a sértettet is megfertőzte, öntudatot homályosított és egy tűrhető együttlétet fojtogatott. A náci-fasizmus által idézett értékzavarodás még azokat sem kímélte, akik a fasizmustól és nácizmustól oly hosszú ideig üldözöttek voltak. így a későbbi carsoi jelenség és a deportálás ennek fejleménye volt. Nemcsak az olasz, szláv és német fasisztákat sodorta magával, hanem olyan ártatlan polgárokat is, akiknek csak egy „bűnük” volt: nem akarták elfogadni a jugoszláv megoldást, s ezért „reakciósnak”, illetőleg „fasisztáknak” tekintették őket. Tito mindenáron birtokba akarta venni a szóban forgó területeket. A terve sikerült, és ezzel az istro-venetoi kultúra elvesztette egyik legfontosabb elemét, az olaszt. E hibás politikai döntés okozta a nagy istriai elvándorlást. Olyan nemzeti tragédiát, amely során 300 ezer ember a saját lakóhelyének elhagyására kényszerült. E sok menekült Olaszországba vándorolt, hetvenezren Triesztben maradtak, tömeges antikommunista mozgalmat alakítva. Tudom, hogy nehéz, de mindezt meg kell értetni, mert így történt. Figyelmeztetés, tanulság? Nem könnyű feladat eldönteni. De amíg a múltat idézzük, múlik az idő, és a jövő építése késlekedik. Hogy az én városom a Habsburg uralom, az olasz, a szláv, a német, az angol, az amerikai és megint olasz jelenlét után ilyen ellentmondásossá lett, azt meg kell bocsátanunk. Nem szabad megengedni azonban, hogy mitikus múltjából éljen és áldozatízű érzelmekbe zárkózzék. Ma kell a holnapra gondolni! A Közös Piac—KGST- egyezmény a jelent jelképezi. Az Egységes Európai Piac a jövőt ígéri. A huszonegyedik századig csak 11 év van hátra. Igyekezzünk tehát, és érjük utói magunkat! A szerző, az Olasz Kommunista Párt Friuli-Venezia-Giulia Tartományi Pártbizottsága külügyi megbízottja, nemrégiben megyénkben járt előadókörúton. írása — melyet a Somogyi Néplap rendelkezésére bocsátott — előadása alapján készült. Fordította: Tiziano Bonatti. CLAUDIO TŐNÉL: Trieszt tegnap és ma Kérdéseinkre válaszol: Roberto Viezzi első titkár Az egységes európai piacért A közelmúltban Somogybán járt az Olasz Kommunista Párt Friuli-Venezia- Giulia tartományi bizottsá: gának küldöttsége. A delegáció vezetője, Roberto Viezzi első titkár válaszolt kérdéseinkre. — Hogyan kerültek önök kapcsolatba Somogy megyével, illetve e kapcsolatfelvételnek mik voltak az előzményei? — Mielőtt fölvettük a kapcsolatot, alaposan tanulmányoztuk Magyarországot, mert országaink történelmi múltját figyelembe véve ez látszott a legcélszerűbbnek. Hiszen a két ország történelme sokban hasonló. Valamit ez volt a legközelebbi ország. Nálunk, Triesztben sok szlovén nemzetiségű ember lakik, s ebből problémák sora adódott. Az utóbbi időben már jobban rendeződött a szlovénok helyzete. Ezáltal is folyamtosan sikerült zöld utat biztosítanunk a Kelettel való kapcsolatfelvételnek. — Milyen az Olasz Kommunista Párt helyzete az országban, illetve a tartományban? — Az Olasz Kommunista Pártnak jelenleg másfél millió tagja van; tartományunkban 20 ezer a párttagok száma. Pártunk társadalmi bázisa összetett. Természetesen a munkásmozgalmon alapszik, és a gazdaság minden szférájára kiterjed. A gazdasági élet képviselői szintén megtalálhatók a kommunista párt soraiban. Az a célunk, hogy minden olyan embert bevonjunk a pártba, akinek az elképzelései megegyeznek a miénkkel. — Milyen az államhatalomhoz való viszonya a kommunista pártnak? — Nehéz kérdés. Az olasz alkotmány szerint a politikai életet és a pártokat külön kell választani. A pártoknak ideológiai propagandát kell kifejteniük, de a gyakorlat egészen mást mutat. Legalábbis erre utalnak a XX. századi események. A párt és az államhatalom nem távolodott, hanem közeledett egymáshoz (például a közigazgatás minden területén). A pártok befolyást gyakorolnak az államigazgatásban. Ennek következménye, hogy az emberek körében elégedetlenséget váltott ki az olasz kormány. A politikának és az államhatalomnak egymástól függetlennek kell lennie. A pártok tehetnek javaslatokat, de nem gyakorolhatják a hatalmat. — Hogyan értékeli az Sszak-Olaszországban végbemenő gazdasági föllendülést és a technológiai robbanást? — Valóban, Észak-Olasz- országban megfigyelhető egy technológiai robbanás. A 80-as évek elejétől kezdődően mind a mai napig tart a technológiai struktúra fejlesztése, megújítása. A gazdasági föllendülésben nagy szerepet játszottak az olasz- országi kis- és középüzemek. A föllendülés folyamata tulajdonképpen már a 70-es évek elejétől megkezdődött, ezért sikerülhetett. Hogy miért a kis- és középüzemek játszották e folyamatban a főszerepet? Ezeket az üzemeket nem lehetett annyira ellenőrizni. Sok apró mellékfogással növelték az alaptőkét. így a 80-as évekre már készen álltak a technológiai váltásra. Ezt az Olasz Kommunista Párt pozitívan értékeli, de hangsúlyozzuk, hogy a határokat be kell tartani. Az észak-olaszországi gazdasági föllendülés gátolja az ország déli részének fejlődését. Országunk gazdasági struktúrája amiatt kritizálható, hogy a technológia nem saját, hanem úgy importálják más országokból. Miközben csak a technológiára figyeltek, a szociális körülmények elmaradottak, rosszak és az adminisztráció közel sem kielégítő. A közeljövő feladata, hogy e hiányosságokat (részben) megrpóbáljuk felszámolni. — Mi a véleménye egy esetleges egységes európai piac létrejöttéről? — Mi csak támogatjuk ezt a gondolatot. Az Európa Paralament egyik ülésszakán egy olasz képviselő tett is ilyen javaslatot, s ezt rendkívül pozitívan fogadták. Tehát mi nemcsak támogatjuk, hanem kezdeményezzük is az egységes európai piac létrehozását. Meggyőződésem, hogy csak egy egységes Európa tud olyan égető gondokat megoldani, amelyek jelenleg az ország között fennállnak. Ezáltal gyorsabban megszűnnek az országok közötti különbségek. Európa mint „egységes állam" potenciális partnert jelenthet a fejlődő országok számára. — Milyennek értékeli Trieszt és Somogy kapcsolatát, valamint annak jövőjét? Mit kell tennie a két pártnak a kapcsolat erősítésére? — Pontos, előre meghatározott elképzelésekkel jöttünk Somogyba. Nemcsak pártszinten, hanem gazdaságilag is együttműködést javasoltunk. Mint már említettem, mi a hatalom gyakorlásától elzárkózunk, csupán csak koordinátorszerepre vállalkozunk. Üzemek egymás közötti kapcsolatainak, ipari együttműködések lehetőségeit vizsgáltuk. Erre a megyei igazgatási vezetők ugyancsak fölkészültek. Szeretnénk, ha a két ország államközi kapcsolatán túl Somogy megye és Trieszt tartomány között jó kapcsolat alakulna ki. Vallom, hogy ilyen találkozókra, mint a legutóbbi volt, többször is szükség van. Az ilyen találkozások Magyarország és Olaszország kapcsolatát is elősegítik. Hogy a két ország között elkezdődtek a kapcsolatteremtések, abban nagy szerepe van Magyarország római nagykövetének, dr. Misur Györgynek. — Milyen tapasztalatokkal, benyomásokkal távozik Somogybái? — Mindenekelőtt szeretném elmondani, hogy amit az önök országáról Olaszországban hallottam, azt a két szememmel láttam itt-tar- tózkodásom alatt. Úgy vettük észre, hogy az MSZMP készen áll arra a történelmi lépésre, amelyre évek óta készül. Ami a megyét illeti: meglátásom szerint a somogyi elvtársak igen aktívan vesznek részt a reformfolyamatokban. — Köszönöm a beszélgetést. Fenyő Gábor
