Somogyi Néplap, 1989. augusztus (45. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-05 / 183. szám
1989. augusztus 5., szombat 5 RÁDIÓIIG YZET Néplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA EGY KÖNYV MARGÓJÁRA NYELVI TÁBOR BALATONFBNYVESEN Angolra és németre jelentkeztek KIFESTŐ EGY KÖNYV MARGÓJÁRA Vessző és nem pont Az Állami gazdaságok krónikája című könyv második részét Életem fordulópontjai címmel Kopecsni Vince Üj- helyi-díjas, nyugdíjas igazgató írta, aki 1959-től 25 évig a Kutasi Állami Gazdaság vezetője volt. Én annak idején a kutasi Révkomáromi János Általános Iskola igazgatója voltam. Kopecsni Y.incével, amikor Kutasra került, hamarosan megismerkedtem, és rövid idő elteltével azzal is tisztában voltunk, hogy az ott élő emberek gazdasági és kulturális felemelkedéséért milyen feladatokat kell megoldanunk. Ha az iskolának segítségre volt szüksége, támaszkodhatott az állami gazdaságra; ha nekik, készséggel segítette az iskola nevelőtestülete és tanulóifjúsága. Akkor már működött a jó nevű kutasi népi együttes. Munkáját Kopecsni Vince, a gazdaság igazgatója is támogatta — nemcsak anyagilag, hanem úgy is, hogy részt vállalt a szereplésekben. Kitűnő népi táncos volt. Meg is kapta egy alkalommal a megyei igazgatóságon: „Hogyan tud fegyelmet tartani akkor, ha együtt táncol dolgozóival a színpadon?!”. A népi együttes akkor kapta meg a Szocialista Kultúráért kitüntetést. Mindent megtett a közösség fejlesztéséért. Tudatosan gyűjtötte az anyagot — följegyzéseket készített —, hogy ha egyszer nyugdíjba megy majd, akkor megírja a gazdaság történetét — azét a gazdaságét, amely a kezdeti időben sok nehézséggel küszködött. Eleinte így nevezték: a „gaztermeltető nemzeti vállalat”. Kopecsni igazgatósága alatt azonban többször is elnyerte a kiváló címet. Irodájának ablaka gyakran még éjfél után is világos volt, s aki betekintett rajta, az az íróasztal fölé hajló, gondolkodó és a munkában elmélyülő embert látta. Másnap mégis az elsők között volt a munkahelyén és irányította a majd- k nem 5000 hektáros gazdaságot. A gazdaság megalakulásának körülményeit én elég jól ismertem. Ezért kért, hogy a kezdeti időkről adjak neki tájékoztatást. Szívesen megtettem. A közelmúltban meglátogatott és megajándékozott a kötetével. Az első lapra ezt írta: „Harmincéves barátságunk emlékére.” Hálás köszönet érte! Könyvének végén többek között ezt írta: „A gazdaság további fejlesztése, eredményes együttműködése az utódok feladata. Ügy ítélem meg, s rajtam kívül még sokan mások is, hogy az elmúlt több mint 30 év megfeszített munkája nem volt hiábavaló. A munkát, az alkotást csak abbahagyni- lehet, a befejezés az utódokra hárul. Az aktív életre akkor gondol szívesen az ember, ha vessző és nem pont jelzi annak végét.” Kiss József Július utolsó hetében fejeződött be a Somogy Megyei Művelődési Központ tíznapos balatonfenyvesi tábora. A zárás előtti órában kerestem föl a tábor vezetőjét, Szalay Lillát. — Évekig a pécsiekkel dolgoztunk együtt. Még tavaly is a Doktor Sándor Művelődési Központ finanszírozta a turnusok zavartalan csereüdülését. Az uóbbi években azonban egyre több pénzre volt szükség a tábor megfelelő működtetéséhez, ezért arra gondoltunk, 1989 nyarától mi is megpróbálkozunk az önálló szervezéssel. Így kerültünk Fenyvesre, az SMK továbbképző táborába. — Kik vehettek részt az üdüléssel egybekötött oktatáson ? — A nyelvi táborokat elsősorban középiskolásoknak szervezzük, mert intenzív nyelvoktatás ezekben az intézményekben folyik. A következő csoport tagjai már általános iskolások lesznek. A probléma az alacsony számú jelentkezésből adódott. Magyarázható ez a késői szervezéssel, talán az inflációval és azzal, hogy a körlevelek nem jutottak el a megfelelő helyekre. Persze, ez már nem rajtunk múlott. Kis létszámmal nem gazdaságos működtetni a tábort, tehát kénytelenek voltunk társulni a dzsúdózókkal. Hál- istennek, ők a szabadban edzenek, nem zavarják a nyelvórákat és az esetleges videózással vagy énektanulással mi sem kellemetlenkedünk nekik. — Kizárólag az angol és a német nyelvre korlátozódik a tábor, vagy más nyelvvel is próbálkoztak? — Meghirdettük a franciát és a spanyolt is. A spanyolra nem volt jelentkező, franciából is csak egy. — Köztudott, hogy az orosz nyelv oktatása jövő tanévtől már iskolánként dől el. Nem kísérleteztek ilyen csoport összeállításával ? — Nem. Éppen az említettek miatt. Ha tantervben maradna az orosz, fakultációs lehetőségként kellene meghirdetni. Tíznaponként cserélődik a gárda. Ez az idő nem túl hosszú, ha arra gondolunk, mennyi időre van szükség ahhoz, hogy igazán eredményes legyen egy tanfolyam. — Célunk mindössze any- nyi volt, hogy a diákok ne essenek ki a gyakorlatból, esetleges lemaradásukat behozhassák. Azok a gyerekek pedig, akik eddig nem, illetve keveset foglalkoztak a nyelvvel, kedveljék meg és a továbbiakban intenzívebben bújják nyelvi könyveiket. — Mekkora a tábor befogadóképessége? — 100 szálláshely van. Ebből 85 a gyermekeké, akiknek egy része edzőtáborozó. A maradék 15 hely a „személyzeté", beleértve a tanárokat, a táborvezetőket, a konyhai dolgozókat. — Honnan sikerült szaktanárokat hívni? — A németórákat dr. Pappné Kiss Katalin, a kaposvári kereskedelmi szak- középiskola pedagógusa, az angolt pedig Maráczi Árpád a szintén kaposvári Táncsics gimnázium tanára oktatja. Ezekből a válaszokból sok minden kiderült, de úgy gondoltam, a gyerekeket sem árt megkérdezni, hiszen mégiscsak ők a tábor igazi résztvevői. Első kérdésemre, mely nem igazán a tábor jellegére irányult és valahogy így hangzott: „hogy éreztétek magatokat ez alatt a 10 nap alatt? Mennyire vagytok megelégedve az időjárással, a tanárokkal, és a koszttal? — egyöntetűen azt felelték: minden nagyon jó, az időnk is remek, így néha az órákat kint tartjuk az udvaron. A tanárokat is szeretjük. Természetesen tanulunk, hiszen ezért vagyunk itt, és ezek az órák mégsem olyan kötöttek, mint év közben a suliban. Nem érezzük, hogy tanórák lennének. Néhány éneket is megtanítottak velünk. Az énektanulás elsősorban az angolórákra volt jellemző, hiszen a slágerek javarésze angol, ezért több lehetőségük van, mint a néme- teseknek, akik elsősorban népdalokat tanulhattak. Ahogy hallottam a táborvezetőtől, volt, aki még éjszaka is tanult. Gondolom, arra a fiúra célzott, aki állítólag itt akarja behozni 2 éves lemaradását. Bár az is előfordulhat, hogy olyan diákról van szó, aki itt kedvelte meg igazán a németet és a tábor befejeztével önszorgalomból tapossa tovább azt az utat, amelyen most elindították. Csodálkozom és alig hiszem el, hogy csak ilyen kevés (15) jelentkező akadt erre a táborra. Remélem, jövőre, már az önálló szervezésben gyakorlottabbak lesznek, nem maradnak el a diákok olyan ok miatt, hogy a tábor működésének időpontja egybeesik a már korábban tervbe vett nyári programmal. Kaszás Gabriella Gyülekezének az vár alatt, az népek: tótok, palócok s távólabbiak, vegyest. Krasz- nahorka tornyai távolról inkább kedvest, mint büszkét, közelről pedig magos-magasztost mutatának. Vala pediglen szombat és délután. AZ sokaság nőttön nő, pár csehszlovák koronáért az belépés bilétája is megváltható, noha bébocsáttás csak hosszú és türelmes várakozás után lehet. Tudván ezt a környék árusai, bazárosai, felverék sátraikat alant, s bőven mérik az hosszú soroknak az sert, borovicskát, valamint az vékony virslit. Miáltal az nép jóllakván türelmesebb, ámA legjobb könyv lapjain egy árva betű sincs. Csupán a számokat nyomtatják a papírra, hogy az emberek eligazodjanak a sok semmi között. Hohó! Méghogy semmi! Ez az igazi regény, saját magad írhatod, kedved szerint hosszúra vagy éppen gyorsan olvashatóra. Nem kell a sarokba vágni azért, mert a gyengécske közíró prostituáltat faragott a tisztességes cselédlányból, aki mellesleg a legrokonszenvesebb alakja volt a családregénynek. Senki sem tilthatná meg neked, hogy alkalmasint verseket kanyaríts a könyv lapjaira, durvákat és érthetetleneket vagy deviáns vállalatigazgatókról szólókat, amelynél már a rím sem lényeges. Csak magadnak írod az egészet. Az efféle könyvecskére igencsak szükség lenne manapság. Mindenkinek vannak történetei, amit eddig nem tudott vagy nem mert elmondani. „Nekem például nagyon sok történetem van — mondta Márton László egy hétfő esti hangjátékában. — Ilyen is meg olyan is, elfelejtem őket, megsemmisítem őket; jobban szeretem őket, mintha saját tulajdonom, édes gyermekeim volnának. Azt hiszem, a történetekkel nem megyünk semmire.” Márton László kishang- játékában viszont volt egy óriási előnyük: az ott elhangzott mesék, mintha bárhová behelyettesíthetők, kiszínezhetők lennének vagy a helyszínek és a szereplők voltak kortalanok. Kicsit átfésülve a szerepeket, Bodrogi Gyula a jelenben is el- játszhatná a kiérdemesült színészt. Felkúszhatna a zsinórpadlásra, és megleshetné a negyed kilenckor menetrend szerint vetkező leányt, a sárga könyvecskéjével. Később taxiba szállhatna, és ugyanúgy kiautózhatna Zuglóba ma is. Még a taxi is ugyanaz lehetne. Csak a viteldíj nem, mert bár az kukák körül tornyosuló szeméthalom, tégy- s darázshad már ingerlőn idézi vala az középkort. Noha az setét középkor borzongásait is lehozták az vár alá, teremtvén az virslihez vurstlit, orgyétó Drakulával, kaszáló halállal, forgó szput- nyik hordóval hadd szepeg- jenek az szepességiek. De az fránya népek nem rohamozzák az borzongnivalókat, nem lödöznek az pavilonnál, inkább hasmánt csúszva is megközelítik az várkaput, ami úgy könnyebb is, mert az kapu előtti kövek oly fényes-csúszósra koptak vala immár, mint télen az Sajó jege... harminckét forintért már a legközelebbi rendőrlámpáig sem fuvaroz el a pilóta. A lányok sem olyan pontosak, mint régen. Nincs rá szükség, napjában mindig ugyanazon időszakban bújának ágyba, a sárga fedelű könyvet is kicserélhetnénk egy gyorsan gyűrődő, legálissá vált szamizdatra. Nehéz időket élünk, így azután lehet, hogy a hölgynek sem jutna pénze hetenként új és új kötetre, a szerelemre vágyó színész alkalomadtán megsegíthetné a hölgyet. Váradival nem tudok mit kezdeni. A tisztességes érettségizőből egyenruhás, sunyi nyomozó lett, aki még a legszentebb lelkekről is bebizonyítja, hogy kipróbált gazfickók. Ilyen alakok ma már nincsenek. Andorai Péter szerepét képtelenség aktualizálni. Helyettesíthetnénk egy gazdasági rendőrrel vagy egy adóellenőrrel, de az mégsem olyan félelmetes. A Márton László teremtette hurokból' nincs menekvés. Várhidi, mint régi osztálytárs lép be a színfalak mögé, és kikérdezi Kutast (Bodrogit), természetesen semmivel és mindennel vádolja. Ha nem szólnának közbe a mellékszereplők, még azt hihetnénk, hogy egy őrült, kaffkai világba keveredtünk. De a Szoprán Psota Irén azt susogja a fülünkbe: barátaidat tartsd árulónak és az árulókat barátaidnak. Ez a paradoxon kijózanít, jöhet a taxizás, amelynek harminckét forint a vége, ez évtizedes történet, abban biztos vágok. Bodrogit ügyésznek nézi a sofőr. Ugyan miből gondolta, hogy az idősödő színjátszó nehéz ügyekkel foglalkozik? Nehéz időket élünk, s bármennyire próbáltak mosolygósak lenni a szereplők, gyenge feszültség vonta körbe az előadást. Faragó László Az kapu előtt aztán vala gyanakvó tülekedés ácsingózás — mígnem csoportosan valahogy bébocsátást nyernek. S megéri az várakozás! Mert az várat konyhástul, lovagtermestül, kínzókamrástul mostanra már igen szépen rendbehozák vala, s lehet tűnődni, álmélkodni, hogy gaz Bebekektül fogva az Andrássy dinasztiákon át mire is leve büszke egykor Krasznahorka vára, amint azt e századelőn egy Andrássy grófné megénekelte. Ajánlja tehát az utazó megtekintésre az arrajáró- nak, már csak azért is, hogy utána lefelé ügyeskedvén az bokapróbálló köveken, eltűnődjék az vár alatti har- sányságokon: mi illő az históriához, és mihez illő az história... (Kép és krónika: Tröszt) VÁRVIV(OD)ÁS ’89 Krasznahorka büszke vára
