Somogyi Néplap, 1989. augusztus (45. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-29 / 203. szám

1989. augusztus 29., kedd

Somogyi Néplap

5

EMLÉKMORZSÁK OLASZORSZÁGBÓL

Miből lett a csoda?

A napfényes Itália sokkal inkább hasonlít a róla szóló idegenforgalmi prospektusokra, mint hazánk, ahol a külföldiek jó része máig is a pusztai idillt keresi ménessel, gémeskúttal, és persze a lépten-nyomon gőzölgő „gulás”-sal. Igaz, a mi elképzeléseink is sematikusak Olaszországról, jóllehet az olasz hétköznapokról árnyaltabb kép él bennünk, főként a temérdek film révén. Ismerjük a ná- olyi kikötő zugárusainak trükkjeit, az olasz nagycsaládok harsány utcai vacsoráját. Láttuk a római piac forgatagát, előttünk van a szűk utcácskákban száradó ruhák csendélete, nem is szólva a nevezetességekről, vagy a tengeri üdülőhelyek jól ismert képeiről.

Fellini, Pasolini vagy Bertolucci filmjei az olasz élet és mentalitás közelképeit, múltat és jelent is átfogó szeleteit tárták elénk. Sőt még a kedvelt, méretes pofonokban és autós üldözésekben bővelkedő Piedone filmek is, amelyekben a lapos sztori alól ugyancsak elő-elő- bukkan az olasz utcák egy- egy jellegzetes figurája, az élet egy-egy hiteles, apró mozzanata.

Szóval Olaszország olyan, amilyennek elképzeljük, és mégsem egészen olyan. Ezeket a különbségeket nem veheti észre a turista, akit autóbusszal visznek látványosságtól látványosságig. Sokkal inkább az egyéni utas, akinek módja nyílik arra is, hogy családokkal ismerkedjen meg vagy hogy eljusson a mellékutcákba ... Az országot Velencétől Ná- polyig bejárva valóságmorzsákat kerestem, olyan mozzanatokat, amelyekről' az útikönyvek nem szólnak.

Tíz vagy még inkább 20 éve az Olaszországról szóló híradások rendszerint munkanélküliek tüntetéséről, kéthetenként kitörő kormányválságról és gazdasági pangásról szóltak. Mostanában viszont az olasz gazdasági csodáról hallunk, amely-, nek titkait jó volna ellesni. Olvashatjuk, hogy számos gazdasági mutató alapján Itália már Nagy-Britanniát is megelőzi. Az olasz polgár rok túlnyomó többsége mit sem tud ezekről a mutatókról, és furcsállva néz a vendégre, aki az olasz csodáról érdeklődik. Az árubőséget vagy a magyar szemmel tisztes életszínvonalat természetesnek tekinti, és szitkozódik a drágaság miatt. Időnként rutinszerűen

sztrájkol néhány napot. Ezt persze csak akkor tanácsos tennie, ha valami virágzó nagyvállalatnál vagy létfontosságú közszolgáltató cégnél dolgozik. Ottjártamkor például több földközi-tenge- parti városkában a szemetesek sztrájkoltak, s így a kukák körül heggyé magasodtak a magyar guberálók legszebb álmait is fölülmúló, szeméttel teli fóliazsákok. Házigazdámnak, Róberténak esze ágában sincs sztrájkolni. Vegyészmérnök egy kőolajfeldolgozó létesítmények építését lebonyolító római vállalatnál. Szóval a középosztály tagja. Rómában háromszobás lakása van, amit a nyáron festetett ki több mint 10 millió líráért. Év közben itt él magyar származású „háztartásbeli” feleségével és 15 éves leányával, aki máris három nyelvet beszél. A „nők” a nyarat rendszerint a Roberto nagyapjától örökölt három- szintes villában töltik, Rómától 100 kilométernyire délre. Oda megy utánuk a hétvégeken a családfő négy éve vásárolt Lanciájával.

A villát egyébként a — teraszról látható — amerikai haditengerészeti támaszpont tisztjei bérlik. A család az ebből befolyó szép summán a szomszédban lakó minden lében kanál dákkal (nagynénikkel) osztozik.' Szóval — ahogy mondani szokták — van mit aprítaniuk a tejbe. Roberto e jómódhoz képest mégis szigorú beosztást követel. Nem szívesen beszélt róla, de tele van szorongással, főként azért, mert fél, hogy elveszíti állását. A cég nem megy túl jól, s komoly a veszély, hogy az ott dolgozó 600 mérnök felének rövidesen fölmondanak. Roberto semmiképp sem szeretne közöttük lenni. Ezért igyekszik pótolhatatlanná tenni magát. Hétköznaponként csak este 9 körül megy haza hivatalából, mindent vállal, és rengeteget dolgozik. Ideges volt, amikor a dublini nyári táborozásról hazatérő leánya elé ment a repülőtérre, s ezért egy órát távol volt munkahelyéről. Hazavinni már nem is merte a kislányt, inkább az irodában adott neki estig olvasnivalót.

Roberto lelke mélyén áldozatnak érzi magát, s a családtól követel mindezért feltétlen engedelmességben nyújtandó elégtételt.

Ezek után érthető, hogy inkább csak idegesítette, mikor a gazdasági csodáról faggattam. A beszélgetésből mindössze annyi derült ki: a kátyúból való kijutásnak nincs titka. A dolog pofon- egyszerű, a példa követésére egyelőre mégis kevés esélyünk van.

Hogy a verseny húzóerőt jelent vagy hogy egészen máshogy működik az a cég, ahol tulajdonos van s ahol mindenkinek minden döntése vagy munkamozzanata zsebre mgy, ahol bukni is lehet, ezt nálunk már az óvodások is tudják. A dolog nyitja azonban mégiscsak az, hogy az olasz gazdaságban a legválságosabb időszakban is korlátlanul állt rendelkezésre mobil munkaerő és mobil tőke. Az előbbivel már mi is egyre „jobban állunk”, az utóbbinak hiánya azonban kemény dió...

i

(Folytatjuk.)

Bíró Ferenc

Emléktáblát avatott a jéles reformpolitikus, Széchenyi István tiszteletére Debrecenben a vá- rosszépítő egyesület és a Széchenyi István Emlékmúzeum és Egyesület. A Nagy Lajos szobrászművész alkotta relief arra a közelmúltban felavatott épületre került, amelyben Széchenyi többször megfordult és tárgyalt a Tisza-szabá- lyozásról.

(MTI-fotó Oláh Tibor felv.)

Magyar diákok az USÁ-ban

Dialógus Európáról

Augusztusban öt magyar középiskolás diák járt tanulmányúton az Amerikai Egyesült Államokban. Hogy miért? Vezetőjükkel, Mihályi Andrással beszélgettem erről.

— Az USA-ban mint kommunikációs eszközt használják a videót. A világ több- iskolája tagja a Videó Pen Pal rendszernek; Magyarországon mi csatlakoztunk hozzá először. Húszperces filmet forgattunk Pécsről, s mivel ez óriási tetszést aratott a Maine állambeli állami egyetemen, tagjai lehettünk a szerveződésnek. Ennek kapcsán utaztunk a tengeren túlra. Koppenhágában találkoztunk a többi európai résztvevővel (angolokkal, franciákkal, finnekkel, görögökkel és dánokkal), és velük együtt utaztunk Washingtonba, ahol az Európára készülő amerikai középiskolásokkal találkoztunk. A cél: egymás közigazgatásának, alkotmányának, történelmének és kultúrájának tanulmányozása volt. Utunk során az USA keleti partját jártuk be.

— Saját optikátokon keresztül hogyan éltétek meg ezt a kirándulást?

— Az összeurópaiság hazánkból nézve egyelőre elérhetetlen messzeségben van. Ezt azonban sohasem éreztették velünk. Mi több: kiemelt helyen szerepeltünk aktualitásunk, közvetlen információink miatt. Utunk egyik legérdekesebb epizódja az volt, amikor egy napig Maine állam szenátusának teljes jogú tagjaként a gyakorlatban játszhattuk végig a törvényhozás minden fázisát.

— Tudtatok-e színeket vinni a közös munkába?

— Bostonból Dániába, Svendborgba repültünk. Ebben a csendes, meseszép városkában található a nemzetközi nevelési központ, ahol amerikai társaink vártak bennünket, s ahol utolsó napjainkat a tapasztalat- cserével töltöttük. Soha nem éreztük, hogy mi vagyunk, akik a „túloldalról” jöttünk. Magyar estet is rendeztünk, s ott a politika kapta a főszerepet. őszinte érdeklődéssel figyelték minden szavunkat. Kérdéseik árulták el igazán: milyen önzetlenül aggódnak egy tőlük idegen ország sorsáért.

— Lesz-e folytatás?

— A kapcsolatok bővülésével talán jövőre Magyarországra is ellátogathatnak amerikai diákok, akik az idén csupán Nyugat-Európá- ban tehettek körutat. Ez esetben a magyar diákok szélesebb rétegének lesz esélye arra, hogy az európai közösséghez tartozónak érezhesse magát.

(Czene)

FALUHÁZAT IS TERVEZNEK

Értékmentők Tengődön

Gáts András: Tulajdonképpen mániából csináljuk

Tengőd — a megye peremén, távol nagy óbb városoktól, Tab vonzáskörzetében — elzártságának köszönheti, hogy ma már az egyik olyan somogyi település, amely túlnyomó részt megőrizte eredeti jellegét, település szerkezetét.

Egy hétig idegen emberek járták a község utcáit: számoltak, rajzoltak, mértek, fényképeztek. Bekopogtak az egykor szebb napokat látott portákra, feljegyezték a házszámokat, utcákat; hogy hol, milyen jellegű épületek vannak, amelyek érdemesek a megőrzésre.

Gáts Andor építészmérnök munkacsoportja a Tabi Városi Tanács felkérésére pusztán hivatástudatból települt ki a helyszínre. Küldetésükről így nyilatkozott:

— Tengőd egészen a második világháborúig gazdag falu volt. Utána mint minden más gazdag falut, ugyanaz a sors érte: fenyegeti az elöregedés, a házakat a lerobbanás, összeomlás. Majdnem húsz üres ház található itt. Egy részük romos, a többi hamarosan romossá válik, ha nem költöznek bele új lakók, snem újítják föl,

— Mi ezt a felmérést tulajdonképpen mániából csináljuk. Az építészek közül sokan nem tudják elnézni, hogy a szemünk előtt dőlnek össze olyan házak, amilyet soha többé nem tudunk megálmodni. Mi ezt most dokumentáljuk, megjegyezzük az utókornak, s valamiféle hasznosítási javaslatot dolgozunk ki. A faluban mintegy 30 házat mérünk így fel. Ezeket feltétlenül meg kell őrizni ahhoz, hogy a településszerkezet ne változzon.

Mi is roppant sokat tanulunk a felmérésekből; s emellett a tanácsnak javasoljuk, hogy miként lehet a házakat korszerűsíteni úgy, hogy külső formájuk, arányuk ne változzék. Tehát megőrizni a hagyományt, de a mai kornak megfelelően korszerűsíteni is az életteret.

Figyelembe kell venni, hogy manapság már fürdőszobára is szükség van, hogy automata mosógéppel is számolni kell, s jó lenne, ha többgyermekes családok is elférnének az ilyen házakban.

— Azt szeretnénk segíteni, hogy az üresen álló, vagy rövidesen eladásra kerülő házakat a környezethez illően. újítsák fel az új tulajdonosaik. Magunk is keresünk ismeretségi körünkben olyan „elvetemült” embereket, akik megunták már a paneléletet, s csendre, nyugalomra vágynak, ugyanakkor munkájuk sem köti őket szorosan a városi életformához. Ügy hiszem, hogy sok szellemi szabadfoglalkozású embernek nyújthatna kiváló körülményeket egy-egy ilyen falusi környezet. S ha sikerül ilyen embereket „idecsá- bítand”, annak a falu is csak a hasznát látná. Ráadásul egy faluházat is szeretnénk kialakítani, mert nincs ilyen, s rendkívül fontos lenne. Hiszen nincs ahol összegyűlhetnének az emberek, például egy lakodalmat sem tudnak nagyobb létszámmal megrendezni.

A kilenctagú felmérőcsoport egy hétig dolgozott a községben, de úgy tervezik, hogy a munkát a továbbiakban még körülbelül egy évig alkalmanként folytatják. A Kaposterv Kisszövetkezet munkatársai lépni próbálnak, s. úgy tűnik, hogy a huszonnegyedik órában a (jelképes) dózerek is, mintha megtorpantak volna.

(Gyarmati)

BÖRZE SZEKSZÁRDON

Az egészzégvédelem a figyelem központjában

Augusztus 27—30. között zajlik Szekszárdon az országos egészségvédelmi börze. A gazdag eseménysorozat célja: az egészségmegőrzés és fejlesztés szervezése terén az országban felgyülemlett javaslatok bemutatása, rendszerezése, olyan állás- foglalás kialakítása, amit az országos szervekhez, szervezetekhez lehet és kell továbbítani. A szervezési tapasztalatok, ötletek, módszereket kölcsönösen átadják egmásnak a fórum résztvevői. A házigazda szerepét a Tolna Megyei Egészségvédelmi Tanács látja el. A lebonyolítás a megyei, illetve a fővárosi egészség- védelmi tanács együttműködésében történik az országos egészségvédelmi tanács támogatásával.

Vasárnap egészségmegőrzést segítő termékek, fogyasztási cikkek kiállításával nyílt meg a szekszárdi Babits művelődési központ márványtermében a rendezvénysorozat, majd a Művészetek Házában Havas Henriknek, a Magyar Rádió riporterének vezetésével Tette-ferében folytatódott.

Szocialista társadalom: az ember, az emberi egészség érték — ez a kérdés képezte a vita tárgyát az országos egészségügyi börze hétfő délelőtti fórumán a Babits művelődési központ márványtermében, amelyet Déri János, a Magyar Televízió riportere vezetett. Meg - hívott vendégei Simon Já- nosné, a Magyar Vöröskereszt országos vezetőségének osztályvezetője, dr. Mét- neki János, az OENI — az egészségnevelési szövetség — elnöke, dr. Makara Péter szociológus, az OENI tudományos igazgatója, dr. Fodor Katalin pszichológusnépművelő, az országos köz- művelődési központ osztály- vezetője, dr. Forgács Ádám, a Társadalombiztosítási Fő igazgatóság főigazgatóhelyettese, és mások voltak.

A kérdés alapvető axiómát rejt — indította a vitát Déri János. Számba véve az elmúlt 40 év tapasztalatait és következményeit — a mai helyzetet, az adottságokat, az állami és egyéni felelősség viszonyát, az egészségkultúra és kultúra, infrastruktúra, a társadalom tagjai közötti nagyobb tolerancia iránt támasztott igényt — élénk vita alakult ki a fórum meghívott vendégei és a közönség között. A megállapításokból kiemeljük: nemcsak pénz kérdése az egészségmegőrzés, a ma • chanizmusokat kell átalakítani: bár az egészségügy — mint mondták — „alulfinanszírozott”. Mégis az egészségügy reformjában, illetve a politikai reform megvalósulásában látják a szakemberek a megoldást.

D. E.