Somogyi Néplap, 1989. augusztus (45. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-26 / 201. szám

1989. augusztus 26., szombat Somogyi Néplap 5 HORÁNYI BARNA RIPORDA Szobrászok közt festők FOLÉLEDT SZIMPOZIONSZELLEM Nem ültek (ülnek) ölbe tett kézzel, karosszékben a nagyatádi nemzetközi szob­rász-alkotótelep vendégei, noha csaknem az említett ülőalkalmatosság szolgált ürügyül arra, hogy a ké­nyelmes bútordarabul kapja becenevét az idei szimpo- zion. Ugyanis két szobrász is arról nevezetes, hogy szí­vesen foglalkozik karosszé­kekkel. Kari Ciesluk lengyel származású kanadai tájszob­rász olyan tervvel érkezett Nagyatádra, hogy jegenyé­ből, különleges keleti tujá- ból és gömbsajmeggyből ül­tetve formáz karosszéket. Csupán a magyar klíma akadályozza meg abban, hogy elképzelését meg is va­lósítsa, ám tervét az ősz beálltával a nagyatádiak ki­vitelezik. Hogyan is fog ki­nézni Kari Ciesluk tájszob­rász alkotása?' A karosszék támláját öt jegenye alkotja majd, a két sor különleges tujáról pedig az ülőke jut­hat eszünkbe, míg a gömb lombozató díszes meggy a karfát testesíti meg. Robert Jakes, aki még a helyszínen tartózkodik, már dicseked­het egy karosszék-szoborral. Az angol szobrász egy kép­zeletbeli tutajra helyezte művét. Ez a szobor valahol Angliában meg is tekinthe­tő. GAZDAG FANTÁZIA NAGYATÁDI NEMZETKÖZI FASZOBRÁSZ ALKOTÓTELEP *5 SYMPOSION INTERNATIONAL DES SCULPTEURS SUR BOIS szók eszközeit, a vésőt, a fejszét, a szekercót örökítet­te meg. SOKFÉLE IRÁNYZAT Deák Zoltán személyében új vezetője van a nagyatádi nemzetközi szobrász alkotó­telepnek az idei nyártól. A Pécsről áttelepült tanárt kérte föl a város, hogy hasz­nosítva képzőművészeti is­mereteit, és angolnyelv tudá­Mario Merola kapuja a nagyatádi gimnázium udvarán kai művészek a telei?'mun­kájában. Sajátos színt hoz­tak egészen különleges szob- rászatukkal. Charlie Brouwer a Virgi­nia állambeli Redfordban faszobrászatot és akvarell- festést tanít. Az ő munkája készen áll már a szabadtéri szoborparkban, amely egyre terebélyesedik. Eddig .is kö­zel érezhette magát a vá­roslakó a telephez, hiszen több alkotás díszíti utcáit, tereit. Érzelmileg is sokan kötődnek már a szobrokhoz, de ha így folytatódik a szo­borpark benépesítése, össze­nő a park a településsel. A kastélyhoz most legközelebb épp Redford Brouwer alko­tása áll, ez a különleges Az acsarkodó farkasok festője sát, segítse a telep munka ját. Az első tapasztalatairól így beszélt: — Mély benyomást tett rám az a sokféle irányzat, amivel itt találkozhattam. Először vettek részt ameri­építmény, amelynek fölállí­tásához, noha egy lakóház­hoz hasonlatos, nem kellett építési engedély. Brouwer ősei Hollandiából vándoroltak ki Amerikába, a holland települések épít­ményére emlékeztet az a szobor, amely tükrözi az al­kotó vallásos hitét is, az új világban megismert néger zene hatását. Az üres ház­ban a tisztaság, a szelídség lakik, ahol a lélek szár­nyal ... A nagyatádi Ady Endre Gimnázium udvarán fedez­tük föl Mario Merola olasz származású, kanadai szob­rász kékre festett kapuját, amely az iskola udvarát dí­szíti. Kari Ciesluk tíijszob- rász is beírta már a nevét a nagyatádi szobrok kataló­gusába. Az utcákon sétálva fölfedezett néhány fát, amit a szél nevelt ferde törzsűvé. Néhány földcsíkkal azt si­került érzékeltetnie, mintha valósággal szaladnának, fut­nának a fák ... Paul Amey, az acsarkodó farkasok festője egyszerre több képén is dolgozik. Az oxfordi fiatalember szemlá­tomást kitűnően érzi magát a telepen. A közeli Rinyára, a patakot övező erdőcskére mutatva mondta: — Nagy­szerű élmény kint dolgozni a természetben. A közeli er­dőről mi más juthatott vol­na eszembe, mint a farkas, festészetem kedveltje, ami­vel azt kívánom kifejezni, hogy ne hasonlítsunk erre az acsarkodóra. RINYA-PARTI ÉLMÉNY Robert Jakes Dél-Angliá- ban él, ahol a mezőgazda- sági kultúra virágzik. Hogy menyire kedveli a vidéken elterjedt üvegházakat, azt azzal is kifejezte, három ilyennel lepte meg plasztika formájában a nagyatádiakat. Az angol művésztelepeken gyakran megforduló művész véleménye a nagyatádi szo­borparkról : — A mi vidékünkön kő­vel dolgozunk. Általában ki­sebb telepeken találkozunk, az itt látottak, mély benyo­mást tettek rám, hiszen fa­szobrokkal nagyon ritkán is- merkedhetem. Ennek a szo­borparknak mégis talán az a legfőbb tanulsága szá­momra, hogy jól megférnek egymás mellett a különféle nemzeti sajátosságokat mu­tató, egyéni elképzeléseket megtestesítő művek, ilyen gazdag sokféleséggel még nem találkoztam. Fotó: Csobod Péter Egy tutajon fogattak he­lyet a nagyatádi nemzetközi szobrász-alkotótelep idei részvevői, mondhatnák, hi­szen igazi szimpozionszellem jellemezte az alkotóidényt. Ugyanakkor talán sosem volt olyan gazdag egyéni el­képzelésben a nagyatádi nyár, mint épp az idén, ami­kor — mondhatni — az an­golok „lepték” el a telepet, rajtuk kívül néhány ameri­kai tartózkodott még itt. Űjítani is tudtak a nagyatá­diak. A városban letelepült lengyel festő, Darius Crol kezdeményezte, hogy hívja­nak festőket is a művészte­lepre. Baráti köréből a fes­tők szívesen is tettek eleget a fölkérésnek. Itt volt a Vir­ginia állambeli William Wightman. Ma is festi vörös farkasait az oxfordi Paul Amey, egészen különleges irányzat képviselője a szin­tén oxfordi hölgy, Sarah Clasper, aki építészi szenve­déllyel rajzol különleges há­zakat, belső tereket, archi­tektúrákat. Élményt nyúj­tott számára is, hogy szob­rászok között dolgozhatott, bizonyíték rá az a tucatnyi grafika, amelyen a szobrá­Charlic Brouwer alkotása Sarah architektikus festő munka közben GÚZSBA KÖTÖTT CSONTVÁZAK Azon a 70 évvel ezelőtti augusztusi szombaton szőlőér­lelő meleg szorult a siófoki fürdőtelep szorongásig gyűrt csendjébe. Csak különítményesek diadalittas dáridója hallatszott a koncentrációs táborra szögesdrótozott villa­negyedből. Prónay Pál legényei előbb kakasok, pulykák vérét vették, hogy tollúkkal sapkáikat felékesítve indul­janak leöldökölni nyomorulttá vert kommunisták százait. Vöröslő habokba veszett tetemek tömegét fogták ki háló­ikkal azokban a napokban a balatoni halászok, akik mun­kájuk akadályoztatása miatt panasszal fordultak a főve- zérs^sgftez. Talán ezért történhetett, hogy a Helka 39 lán­cokkal, villanydróttal gúzsba kötött utasát nem a vízbe ölték. A hajó karcsún besiklott a kikötőbe, s a fehérter­ror bérencei bikacsökkel, ólmosbottal ösztökélték a le­vert Tanácsköztársaság munkásgárdistáit, tisztségviselőit új börtönükbe: Varasdi-Deutsch József gabonakereskedő portájának erős falakból és gerendákból épített, rácsos ablakú raktárhelyiségébe. Negyvenedik társuk Halász La­jos siófoki asztalossegéd, a helyi munkástanács volt tag­ja lett a vértől iszamos siralomházban. A bilincsbe ver­tek lidérces álmát nehéz, kovácsolt zár őrizte. — Apámat is közéjük lökték. Heccből, mert zsidó volt — emlékezik vissza Kertész Istvánra elsőszülött fia. Ö még jó erővel bírt, nem úgy, mint félig agyonvert, rá- kérgesedett vértől fekete társai — ezért is gondolhatott szökésre. Aznap hajnalban arra riadtunk, hogy valaki kétségbeesetten, de óvatosan zörög az ablakon. — Uram isten, megjött apátok — sírt fel édesanyánk, mint aki kísértetet lát. Én nyolcéves voltam — apám később sokszor elmesélte menekülése történetét. — Talán éjfél lehetett, amikor erős zajra figyelt föl: erősen ittas csendőrkülönítmény érkezett az udvarra. A pislákoló eszmélettel engedelmeskedő áldozatokat röhög­ve terelték az utcára, ahol két parasztszekér állt. Rajtuk ásók, kapák, lapátok. Telihold világított, az ég teleszórva csillagokkal... — A kép nagyon erősen megmaradt apámban, aki talán egyedül volt tudatában dermesztő helyzetüknek. A menet lassan elindult Budapest irányá­ba, majd a tabi vasútelágazást követve délnek kanyaro­dott. A csendőrök kisvártatva megálljt parancsoltak, s a pagonyos területen kijelölték egy árok helyét. Eloldoz- ták a foglyokat és kiosztották közöttük a szerszámokat. Az élő halottak nekiláttak kikaparni saját sírjukat. Ek­kor Tab felől tehervonat közeledett. Ezt használta ki apám: felugrott a szerelvényre, a másik oldalon le, aztán eltűnt a kukoricásban — hiába keresték. Kísérteties kí­váncsisága azonban visszakényszerítette a közeibe — fel­mászott egy nyárfára végignézni: mi történik. Miután el­készült az árok, amely hosszú volt, széles, de nem túl mély, a csendőrök felrakták a szerszámokat a kocsira, a rabokat pedig újra összekötözték. Látta, hogy közben újabb különítményesek érkeztek. A részeg, vértől meg­vadult horda egyszerre vetette magát a halálraszántakra — hogy fel ne riasszák a lakosságot, szuronnyal, roham­késsel, ólmos végű ütlegekkel lemészárolták. A halálor­dítás élete végéig kísértette apám emlékezetét. A negyvenes évek végén a friss gyásszal kutató Ha­lász Lajos fiának sikerült megtalálnia a jeltelen tömeg­sírt. „Lassan, elővigyázatosan folytattuk a sírgödör feltá­rását. Egymás után jöttek elő a villany dróttal és szíjak­kal gúzsba kötött csontvázak. Egy, kettő, tíz, húsz ... A végén 40 koponya jelentette a Horthy-pribékek kegyetlen vérfürdőjét. Volt olyan csontváz, amely állt a gödörben. Kapaszkodott kifelé, és közben kapta fejére az ütést. Mártírjainkat négy koporsóba gyűjtöttük össze, és a köz­ség által kijelölt díszsírhelyre temettük el őket.” Halász Lajos és társai kinek a halottai? A magyar népé? Az ateistáké? Az MSZMP-é? Szeretnék-e a mártírok, ha szenvedéseikből bárki is politikai tőkét kovácsolna? Azon a szörnyű napon is szombat volt, de 27-ikét írtak a naptárok. Mintha a történelem most, 24 óra ha­ladékot adna, hogy dolgainkat, hacsak egy kicsit is, ’de rendezzük. Ma Siófokon az MSZMP nyilvános városi küldöttér­tekezletére kerül sor... Gerencsér Miklós így vallott a tragédiáról a Népsza­badság 1979. augusztus 20-i számában: „A gyászolók családtagja vagyok, sokmilliomod-ma- gammal. Közvetlen őseim a Helka utasai. Csendes bána- - tómmal megállók a Deutsch-udvar mélyén, reszkető kéz­zel nyúlok a nehéz, kovácsolt zárhoz, úgy érintem, mint hazám, népem eleven sebét, és folyik a könnyem.” Czene Attila

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents