Somogyi Néplap, 1989. augusztus (45. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-14 / 190. szám

1989. augusztus 14.* hétfő Somogyi Néplap 5 BÚCSÜ BUZSÁKON A tigrispiton továbbra is fejlődésben És ami a hagyományokból jnegmaradt Amint a buzsáki búcsú embert próbáló forgatagában jártam tegnap, azon gondol­kodtam, milyen is lehetett régen ez az ünnep. Németh Márta, a búcsú egyik fő­szervezője kislánykorára emlékezve mondja: — A bazár nem volt ilyen „bazár-bazár”. Kevesebb bóvlit árultak és például sokkal több mézeskalácsot. Igazi kétnapos népünnep volt. S ami még lényeges különbség, hogy az emberek a kiállítást önmagukon hord­ták ... Ma pedig rácsodál­kozunk egy-egy szépséges öl­tözetre. — Van valami újdonság az idén? — Van egy lufivárunk és egzotikus állatokat is bemu­tatnak most. Nagy igazság, hogy ez a búcsú a kocsmá- rostól a bazárosig mindenki­nek üzlet, legkevésbé a kul­turális területnek. A pénz nagyon keményen diktál: korábban például 6—8 népi együttes lépett föl, most csak kettő. A templomban gyö­nyörű koncertet hallottunk a szombathelyi Savaria kama­raegyüttestől. Körülbelül százan hallgatták és kétszá­zan mászkáltak ki és be. Két méter magasra ugrik — halljuk már az utcai for­gatagban. Hogy mi, azt nem tudjuk, de azonnal halljuk a következő információt a hangosbemondón: a piton még fejlődésben van, s a puma naponta öt kiló mar­hahúst eszik. Kicsit közelebb érve a bemutatóhoz, szomo­rú szemű, elcsigázott állato­kat látunk a parányi ketre­cekben, amint valamennyien egy kis levegőért — vagy lehet, hogy csak egy korty vízért — ácsingóznak. Ez tehát az egyik újdonság ... A bazárban minden van: kvarcóra és vaddisznóbőr, vattacukor és lakodalmas rock, kedves kis marionett figurák és kevésbé kedves, ízléstelen pulóverek és em­léktárgyak, antikvár könyv­árusítás és — végre! — van mézeskalácsszív is. Hurka, virsli és kolbász, hal és méregdrága üdítő szintén van, nincs azonban ökörsütés. S bármennyire al­földi szokás is ez, kicsit hiányzik valami efféle han­gulat ... Határozottan felüdülés a kiállítások megtekintése. Fel­üdülés, s nem elsősorban a kánikula, hanem a látvány miatt. Szépséges a hímzések, a faragások szépen rende­zett tárlata, vonzóak Leitner Sándor festőművész alkotá­sai, s Verseghy Ferenc faze­kasmester munkái. Sikere volt a Balatonboglári Mező- gazdasági Kombinát termék- bemutatójának, a buzsáki Nimród Vadásztársaság ki­állításának és Aleksic Márta szőtteseiből összeállított be­mutatónak is. Hanzel Lász­lóval, akinek szintén kiál­lították érdekes alkotásait, a patkóit tojásokat, az utcán beszélgetünk: — Tizenhét éve foglalko­zom tojáspatkolással, s nagy siker számomra, hogy az idén is részt vehetek Buda­pesten a Mesterségek Ünne­pén. A somogyvámosi tanító tavaly a fővárosi rendezvé­nyen különdíjat kapott mí­ves alkotásaiért... — Nem csíp és nem ha­rap! — kiabálja a körhintás. — Szervusz, Gyuszikánrg már megint itt kell találkoz­nunk — üdvözli egymást két idős ember. — Nem hagyhatja itt, néz- ze meg, milyen jól áll a kislányának — tukmálja por­tékáját egy pulóveres. A tigrispiton pedig — to­vábbra is fejlődésben van ... A jobbnál jobb márkájú fényképezőgépek kattognak, filmfelvevők zümmögnek, né­met vendégeink láthatóan most is jól érzik magukat. S jól érzi magát a rokon­ság is, az asztalokon aranyló húsleves, ínycsiklandó ka­csasült, porcukor-ruhás ka­lács és ki tudja, mi minden finomság várja a forgatag­ban megfáradtakat. Délután négykor kezdődött a menettánc mindkét népi együttes, a BM Táncegyüttes és a buzsáki népi együttes gyerekcsoportjának a felvo­nulásával, majd pedig a szabadtéri színpadon folklór- műsor várta a közönséget. Az egész buzsáki búcsú külsőségeiben — egy nagyon gondosan megszervezett ide­genforgalmi attrakció. A ha­gyomány beszordul a porták­ra, rokonok, komák ünnepi asztalához. De ez természe­tesen csak az én vélemé­nyem ... Tamási Rita Fotó: Lang Róbert TV-NÉZŐ Húsfront A péntek délutáni Ablak, mint közéleti szolgáltató mű­sor vállalkozott arra, hogy a húshelyzet körül kialakult mendemondákat összegezze, a valós helyzetet feltárja. Kiderült, mégsem az új­ságírók „túlkapásai” miatt következett be a húshiány. Napi húsexportunk mintegy 1000 tonna, ennek párnapos leállítása már a hazai hely­zet normalizálását jelenthe­ti. Ezenkívül megtudhattuk azt is, hogy a kormányzat felszabadította a zárolt kész­leteket, ezáltal megteremtet­te az azonnali megfelelő el­látást. Elgondolkodtatott az ille­tékes nyilatkozó azon kije­lentése, miszerint: vagy ex­portálunk vagy eszünk! Értetlenül állok a kérdés előtt. Ha felszabadították a zárolt készleteket, akkor van hús. Ha pár napig nem ex­portálunk, ákkof is lesz hús. Hús tehát van. Akkor mi nincs? Mint hallhattuk: kereske­delmi kapacitás, az nincs! Illetve a kereskedelem nem érdekelt abban, hogy állan­dóan legyen a pultokon és a kampókon hús. No és a rak­tározási kapacitás hiánya. Nincs elegendő hűtőtér! Okulásul csak annyit, a tejipar Somogybán a kapos­vári tejüzemből biztosítja az egész Balaton-part ellátását is. Igaz, évekig tartott, amíg megszervezték a zökkenő- mentes ellátást, de ma már — reméljük — megy. Ide­genforgalmi szezonban ugyanúgy, mint szezonon kí­vüli A húsipar pedig már évek­kel ezelőtt kitalálta a hasí­tott félsertés darabolását és csomagolását. Ezáltal a meg­levő tárolótér befogadó ké­pessége háromszorosára nö­velhető. Csak tenni kéne •már valamit. Tenni és nem magyarázni. Mert magyarázatokkal már igencsak jóllakottak va­gyunk. (Mészáros) • A hétvégi szolgálatok egyik szivmelengető, feladata a kimenőpa­pírok megír ása-kiosztása az arra érdemes növendé­keknek. Ilyenkor legtöbbjük szülőhöz nagyszülőhöz, ro­konhoz távozik, mások csa­varognak, az intézetben csak a büntetés alatt állók maradnak. Ma is ilyen nap van, a formaságok lezajlottak, az eltávozok eltávoztak, nehéz csönd van, lázas arcok me­rülnek el a képernyő kék villamos-vibrálásában. In­kább tragikomikus helyzet ez: 10—14 éves gyerekek, el­zárva a külvilágtól, mint a ragályos betegek, holott a fertő, melyből államilag ki­menttettek, a kerítésen kí­vül terjeszkedik. Szeretetért szűköl itt mindenki. Ha esz­mefuttatásaimat valaki ba­nálisnak, moralizálónak érezné, vegye magához egy havi szeretet-feleslegéi, és látogasson el ide. Itt nem lehet ironizálni! Akárcsak azokon az óriás csillagokon, egy köbcentiméter anyag­nak tonnányi súlya lehet. Természetesen az Otthon­nak is megvannak a sajá­tos mozgástörvényei, de mintha csak a rossz példa találna utat ezekbe a kó­cos és elvadult fejekbe. Csak a II. emeleten több punkrajongó van, mint az Egyesült Államokban. Érdekfeszítő gondolata­imnak lőttek, H. József nö­vendék közeledik, ö a min­denkori rendbontók legfőb- bike, ám csínyjei nem va­gány kiállások, inkább su­nyi és bárgyú tréfák. (A .ki­lincseket bekeni fogpasztá­val, a folyosót hajsampon­nal locsolja fel. Nem is népszerű sem társai, sem a nevelők között.) A bölcs általánosítások üldözöttje: ő az antiszociá­lis, agresszív-neurotikus stb ..., ám szerintem „csak" nagyon magányos. Sündisz­nó alapállású, kifelé szúr, belül védtelen és gyenge. Közli velem, ma éjjel nem alszik, attól fél, nem tud majd fölébredni, fél hétkor kell kimennie a Vá­rosba, édesapjához. Kiderül, csaknem együvé megyünk, ő a Nagy Ignác utcába, én a Szemerébe. Az éjszakai szolgálatokhoz hordok vek­kert magamnál, megnyug­tatom, lefekhet nyugodtan, fölébresztem, reggel együtt megyünk hazafelé. Az éjszaka megváltó gon­dolatoktól terhes. Mit be­szélek majd egyetlen hozzá­tartozójával (édesanyja ön­gyilkos lett), mivel tudnék, ha lehet, segíteni? Hátha agy gyerekkel kevesebb kal­lódik el, hátha sikerül ki­mentenem e lélektelen és áldatlan helyről? (Neveltje­ink közül minden második­nak előre foglalt helye van Aszódon, Tökölön!) Hirtelen reggel lesz. Jó­zsef nehezen ébred, arca gyűrött, izzadt, nem a bol­dogok tejszagú álmát alud- ta. Csupa jóság és dilettáns törődés vagyok. Szerzek ne­ki fogkefét (ellopták) a rak­tárból (ellopom!), fogkrémet a sajátomból, kínálom teá­val. Nem hálás, nem is cso­dálkozik, inkább szorongó, és ezt nem értem. Végre kívül vagyunk a rácsos ka­pun. Metsző a levegő, szót­lanul baktatunk a villamos- megálló felé. Nőtlen, gyer­mektelen vagyok, különös borzongásokkal segítem ma­gam elé Józsefet, minden Józsefek legszerencséile- nebbikét. Különös idill! Az­tán vége szakad. Valahogy elkeveredett mellőlem, mint utóbb bevallotta, szándéko­san. Sokáig ácsorgók a Nagy Ignác utcában, aztán fázósan és csalódottan ha- hazamegyek. Napokig hiába kerestem, nem jött vissza az Intézet­be, csavargóit valahol. Köz­ben megtudtam: apja • fog­házbüntetését tölti — a Nagy Ignác utcában van a gyűjtő bejárata! Azóta már találkoztunk, szégyenkezve fordult el, végre rászántam magam, és megkérdeztem, nincs-e va­lami mondandója. Azt felelte, hogy a tőlem kapott fogkeféjét is ellop­ták. Novak Béla Dénes Kihasznált és elmaradt szabadságok Hógolyózás a Tátrában Kipihenten, tele élménnyel térnek vissza az emberek a nyári szabadságról. Megkér­deztem néhány ismerősömet, mit csinált, mivel foglalko­zott távol a munkahelyétől. — Nagyon egyszerűen töl­töttem a szabadságomat — számolt be élményeiről Ba- jer Nándor, a Pamutfonó­ipari Vállalat Kaposvári Gyárának igazgatója. — Kint voltam a feleségemmel a Balatonon ... Szemesen van villánk. Olvastam, fürödtem. — Milyen olvasnivalót visz egy igazgató? — Először is volt egy kis hivatali restanciám, aztán ott voltak a napi- és a heti­lapok. Két memoárt is ma­gammal vittem: Marosán György A tanúk még élnek és Méray Tibor Nagy Imre élete és halála című köny­vét. Én mindig így töltöm a szabadságomat, külön prog­ram nélkül, semmit sem ter­vezek. Ügy érzem, hogy szükségem van a napozásra, a fürdésre és az olvasásra. S a Balaton-{járton jól érzem magam... Barna színe mutatja, hogy dr. Sándor Gyula, a hetesi Vikár Béla- Termelőszövetke­zet jogtanácsosa jól pihent Szlovákiában. — Jó tizenöt éve műkö­dik együtt a táeszünk a bu- zitai egységes földművesszö­vetkezettel. így voltunk mi is csereüdültetésen négytagú családommal, aztán Nádor­falvi József elnökhelyettes­sel1 és családjával, összesen heten Tátra-Lomnicon. Nyolc napot töltöttünk kint, mi fék nőttek, s a két családbeli há­rom gyerek is jól érezte ma­gát. — Mi a legemlékezete­sebb? — Fent voltunk a lomnici csúcson ... Kirándultunk a környéken. Jártunk Lőcsén, Késmárkon, Iglón, a Csorba­tónál, megnéztük kraszna- horka várát, a dobsinai jég­barlangot. Én korábban jár­tam mór Szlovákiában, a család azonban most volt először. — Volt-e valamilyen ka­landjuk? — Az is előfordult. Ne­kem legalábbis humoros volt. A Lomnictól nem mesz- sze levő Zöld tóhoz indul­tunk gyalog. Ez az út há­romórás fel, ugyanennyi le. Sütött a nap, amikor elin­dultunk, az út kétharmadá­nál jártunk, amikor olyan esőbe keveredtünk, hogy vissza kellett indulnunk. Ügy folyt a víz a hegyi úton, hogy tele lett vele a cipőnk. Eközben Lomnicon esett a hó, s amikor visszaértünk el­ázva, még maradt annyi, hogy hógolyózni is tudtam. Dr. Lukács Tiborral, Ka­posvár vezető ügyészével szabadsága utolsó napján ta­lálkoztam. Mától újra dolgo­zik. — Nagyon sok elfoglaltsá­gom volt. A kisebbik lányom most végezte a tanítóképzőt, s Kőröshegyen tanít majd. Öt költöztettük. — S a pihenés? — Azért az is volt, a há­rom hétből egy hetet a Ba­latonon üdültünk egy bará­tom jóvoltából... Vajon hogyan pihen olyan­kor a tanácselnök, amikor mindenki a magyar tenger partjára igyekszik? — Hivatalosan kilenc nap szabadságon voltam — mondta nevetve Szabó Jó­zsef, a Boglárlellei Városi Tanács elnöke —, mert ven­dégeink jöttek. A kilenc nap­ból azonban négyet végül is bent töltöttem a tanácshá­zán, annyi volt a gond. Ilyenkor pezseg az élet a tó­parton ! — Akkor mikor pihen az elnök? — Talán úgy karácsony táján. Ezzel minden Bala- ton-parti tanácselnök így van. Igazán nyugodtan, za­vartalanul pedig akkor tölt­heti az ember a szabadságát, ha elutazik innen! L. G IDILL

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents