Somogyi Néplap, 1989. július (45. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-29 / 177. szám
1989. július 29., szombat Somogyi Néplap IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS * A szabadtér rejtelmei Sok vagy kevés a nyári program? CIGÁNYOK Két kiállítás a Néprajzi Múzeumban Közös a témája és közös a Nagyon kellemes, mi több: * élvezetes dolog kánikulai napok alig hűvösödő estéin kiülni évszázados fák alá vagy víz partjára és —művészi produkciókban gyönyörködni. Aki pedig mindezt nem hiszi — nem szükséges utánajárnia, mert maholnap a szabadtéri színpadod mennek a közönség után. A legkevésbé sem kritikaként: se szeri, se száma mostanság a legkülönbözőbb műfajú és színhelyű szabadtéri színielőadások- nak. Csupán ízelítőül: operát adnak a két hajdanvolt pesti rendházudvaron: a karmelitáknál „hagyományosat”, a Bajjazókat, a dominikánusoknál vígoperát, Ci- marosa Párizsi festőjét. Aki viszopt a prózát szereti, bőven jut abból is, Pirandello vígjátékától a Vidám Színpad (a program szavai szerint) nyári, zenés bolondozásáig. Talán nem sértődik meg a többi, ugyancsak igyekvő megye, ha a gyulai várjáté-. kokat és a Szegedi Szabadtéri Játékokat illetjük a „legjelentősebb” jelzővel. Válogathat a nagyérdemű vidéken is. Fejér megyében az agárdi strand, Győr-Sop- ronban a barlangszínpad, Komárom megyében a Tatai-tó melletti szabadtéri színpad, Miskolcon a klasz- szikus nevű' Akropolisz, Egerben a Váf romkertje. Somogybán a bogiári kápolna-domb a nyári játékok színhelye. S a felsorolás korántsem teljes, alig-alig van olyan megye vagy jelentős város az országban, ahol a helyi (vagy éppen az országos) művelődési és szórakoztatási „illetékesek” ne találtak volna helyet, módot valamilyen szabadtéri játékra. Általában azzal az egyáltalán nem titkolt szándékkal. hogy legalább valamelyest segítsenek a kultúra manapság oly sokat emlegetett — és csökkenni nem akaró — anyagi gondjain. S ezt a nemes törekvést csak pártolni ‘illenék, ha nem rontaná az összképet némely hiányosság. Például mindjárt az, hogy sajnálatosan kevés szabadtéri programot kínál — ismét, sokadszor — a Balaton mindhárom (ami a megyékhez tartozást illeti) partja. Merthogy a Balaton partjain már — a rohamosan csökkenő hazai életszínvonal „jóvoltából”’ — túlnyomórészt külföldiek nyaralnak. Egyáltalán nem biztos, hogy egyetlen beat-, pop- vagy bármilyen modern együttes vándorműsora kielégíti igényeiket, bármilyen tehetségesek legyenek is egyébként a muzsikusok. Még szerencse, hogy van — no, nem Gábriel, hanem — zenés sétahajó. Méghozzá több hajóállomásról. Habár — azokon is egyeduralkodó a diszkó. Tisztes osztrák, nyugatnémet, holland és egyéb nemzetiségű nagypapák és nagymamák számára is kellene — nem: paran- csolóan kell! — találni programot esős délutánokra, de meleg, nyári estékre is. Bár igaz, Budapesten sem sok ilyennel dicsekedhetünk. A Vidám Színpad legalább — a jelék szerint — megtalálta a szükséges 'kompromisszumot: az erősen politikai, s ennélfogva csaknem kizárólag a hazai tájakon élők számára érthető próza mellett ugyanabban a műsorban ad egy kis „malacságot” is, ami — mint, tudjuk — egyformán érthető mindenféle anyanyelvűek számára. Ugyancsak kívánnivaló, hogy a szabadtéri színpadok jobban gondoskodjanak arról, amit úgy szoktak leírni: „rossz idő esetén”. Mert egyelőre alig-alig lehet találni még „esőnapot” is (ami a szabadtéri színpad __zsarg onjában bizonyára azt jelenti, hogy ha egyik napon esik az eső, helyette a másikon tartják az. előadást), hát jnég olyat, hogy —* urambocsá’f — tartós rossz idő esetén valamilyen fedett helyen adják elő az esedékes darabot. Mindezekkel együtt — van változatosság, sokféle program. Lehet választani, kiülni egy-két estére, megnézni a szabadtéri színpadok valamelyikének (vagy akár többnek is) az idei produkcióját. Csak pénztárca kell hozzá. Erről azonban igazán nem a szabadtéri színpadok * irányítói, szervezői és művészei tehetnek. Várkonyi Endre műfaja annak a két kiállításnak, amelynek a Néprajzi Múzeum adott helyet az év végéig. Több mint 200 fotó, némi tárgyal anyag és dokumentum tölti meg az első emeleti termeket. A legkorábbi felvételek a század elejéről, az első világháború előtti évekből származnak. Ezek a különlegeset, a nem mindennapit örökítették meg. A későbbiek szociófo- tók, s csak a második világháború után készült képek tanúskodnak tudatos, feltáró, részletező kutató munkáról. Az Ausztriából érkezett kiállítás pedig művészi, szubjektív töltetű. A két kiállítás, amelyet a Cigányok cím foglal egybe kétféle megközelítésben foglalkozik a témával. Az egyik a (Kismartonban) élő osztrák—magyar Ham Gustav Edöcs fotóművész tárlata. Csupa cigányportré. Harminc színes és ötven fekete fehér arckép. Nyílt tekintetű, a kamerával szembenéző férfiak és nők arcmásai. Magyar, német, osztrák, szlovák. horvát cigányok. Bizonyára a művész szeretetteljes érdeklődése, barátságos közeledése, beleérző képessége hívta elő legtöbbjükből a mosolyt. Edőcs a kismartoni gimnáziumban ismerkedett meg a fotózás alapjaival, és Sopronban egy idős portréfotósnál segédkezett, aki még Párizsban tanulta a mesterséget. Edőcs nem fényképezéssel kereste kenyerét. Polgári foglalkozást választott, a Győr—Sopron—Ebenfurti Vasúttársaságnál helyezkedett el; később réézlegigaz- gató lett. Sokat utazott, és állandóan fényképezett. S a fotós sikerek sem kerülték el: 1981-ben az Osztrák Fotóművész-szövetség tiszteletbeli tagjául választotta. 1982-ben a bécsi Künstlerhaus rendkívüli tagja, és 1985-ben a Német Fotóművész Szövetség levelező tagja lett. A magyar állam 1988-ban Pro Gultura Hun- garica kitüntetésben részesítette. A másik bemutató anyagát a Néprajzi Múzeum saját gyűjteményéből válogatták. A fotók sora kiegészült tárgyi • anyaggal: cigány mesteremberek szerszámaival, munkadarabjaival és az életformára utaló más tárgyakkal. Teknővájó, szegkovács, vályogvető, üstfoltozó, Cigánysor — Aradi út. (Tótkomlós, 1955; Vajkai Aurél felvétele.) Cigány férfiak — lókereskedők. (Mohora, 1910; Farkas Pál felvétele.) Kolompár család. (Zalaegerszeg, 1922 előtt; Madarassy László gyűjtése.) kolompár, rézműves, kosárfonó, madzagszövő, köszörűs munkaeszközeit és tárr gyait láthatjuk, hegedűk, bőgők, citerák és más hangszerek társaságában. És ott vannak a női öltözékek kiegészítői, tarka virágos váll- kendők, gyöngyök, fém ruhadíszek, fülbevalók. Meg a vándorélet kellékei; a szekér vagy a kocsiderék. Az életformáról — régmúltról és közelmúltbeliről — már újból a fotók tudósítanak. A vándorló-kóborló, kéregető cigányokat kapja lencsevégre az alkalmi fotográfus. De megörökítenek hagyományos foglalkozást űző mesteremberket, kártyavető asszonyokat, cigánytelepüléseket, játszadozó gyerekeket, ünnepeket, hétköznapokat. Egy esküvőt, egy gyerekravatalt, szabad tűzön az ebédfőzést, mulatságokat. Készülnek családi képek népes gyereksereggel, s katonának állt cigánylegényről, vajdáról, zenészekről, táncoló lányokról felvételek. Rövid kísérőszövegek, tárgymagyarázat és egy rendkívül érdekes statisztika egészíti ki * a bemutatót. Felidézi ugyanis a kiállítás az 1893-as cigányösszeírás adatait (lakóhely, lakásforma, iskolázottság, vallás, nemzetiség, beszélt nyelv stb.) Kár, hogy nagyjából a 60- as évekig terjed csak a történet, s nem közelit jobban napjainkhoz. Kádár Márta Birtalan Ferenc ORVHALÁSZAT Hálóm a Napra kivetettem. Hazavittem a Napot. Hálóm a Holdra kivetettem. Hazavittem a Holdat. Hálómat csillagokra vetettem. Szobámban vannak a csillagok. De láttam, vacog a holnap, jegenyék fázósan csaholnak. Visszaszórtam mindent az égre. Marad a gyerek, ha játszik.. Ne haragudjatok érte! Fantasztikus novellák Beteglátogatás — Látogatója van, Kovácska — mondta kedvesen a nővér a betegnek, aki óriási gipszpólyába burkolva feküdt a kórházi ágyon. — Megismer? — érdeklődött zavartan a vendég, egy elegánsan öltözött férfi, kezében egy üveg befőttet szorongatva. — Cseresznye . .. Vigyázzon, köpje ki a magokat! — Köszönöm. Foglaljon helyet! Ugyebár maga volt szives elütni azzal a Chevrolettel? — Haragszik rám? — A világért sem. Egyenesen megtisztelteté$riék veszem. Ha már az embert elgázolja egy kocsi, legyen komoly márka. Megmondom őszintén: mindenki röhögött volna rajtam, ha egy közönséges Trabant jön nekem ... Nagyon röstelltem volna. — Hát. igen. Jó kis kocsi — húzta ki magát büszkén a látogató. — Esküdjön meg, hogy nem haragszik rám! Igaz, hogy az átkelőhelyen nekem volt előnyöm, de jobban körülnézhettem volna. Mert mi, gyalogosok. megyünk, mint az ökrök. Nem igaz? — Pardon! Az ökör egy kicsit erős volt. — Azt kérdezi, hogy vagyok? — nyögte a beteg, és feltápászkodott az ágyon. — Jó, hogy szólt. Hogy van? — kérdezte a jövevény, és azon igyekezett, hogy szemében érdeklődés csillogjon. — Az nem fontos. Azt mondja el, mit szólt a családja, amikor megtudta a tragédiát, hogy az egyetlen, szeretett kocsija összetörött? — A feleségem gyufát akart inni, de aztán azt mondta, hogy ezek a magyar gyufák olyan> ízetlenek, így elállt a szándékától. — Mondja, és még van remény? — nézett rá részvéttel a beteg. — A szerelő azt mondta, hogy nagyon súlyos, de bíznunk kell — sóhajtotta a férfi. — Hát köszönöm a látogatást, és fel a fejjel! Ne haragudjon, hogy nem kísérem ki, az orvos még nem enged járni. Kívánok a kocsijának jobbulást, jó egészséget, bis hundert und zwanzig. — Köszönöm. Átadom. A hangverseny A hangversenyterem zsúfolásig megtelt. A világhírű zongoraművész — egyébként hazánkfia — hangversenyére csak az érdeklődők kis része juthatott be. Pontosan nyolc órakor elhalkult a zsongás. Felgyűltök a reflektorok, és tökéletes szabású frakkjában megjelent a zongoravirtuóz. Tomboló tapsvihar fogadta. A zenei világ előkelőségei, partitúrát szorongató hangversenyrajongók, a komoly zene fanatikusai szent eksztázisban várták a Mestert. A művééz mély meghajlással köszönte meg az előlegezett tapsokat, azután leült a zongorához, és máris fölcsendült Liszt egyik zongoraversenye. A Mester szinte ráfeküdt a zene hullámaira, és ájtatos révületben tolmácsolta a zenemüvet. Ekkor a negyedik sorból felkiáltott egy zengő barna bariton: — Azt húzd inkább. Lajos, hogy ..Nem loptam én életemben, csak egy csikót Debrecenben ..." A teremben jéghideggé dermedt a levegő. Mindenki azt várta, 1 hogy a Mester felugrik, és halálra sértve elrohan. Más történt. Ujjai egy pillanatra megálltak a billentyűkön, azután eljátszotta a megrendelt dalt. Ráadásként a „Nem vagy legény, Berci. neon mersz megölelni../’ kezdetű nótát is. A koncert befejezéseként az egész terem együtt énekelt a Mesterrel: — Szeressük egymást, gyerekek; a szív a legszebb kincs ... A hangverseny után fölkerekedett az egész társaság, és a Mesterrel az élen, átment a budai kiskocsmába, ahol túrós csu.sza és kecskeméti kadar mellett hajnalig húzatták Beléndesi Törköly Pali népi zenekarával Chopin egyik etűdjét. Galambos Szilveszter Győri László * VILÁG Búza mindenütt. Búza, napraforgó. Semmi gally, semmi fürt. Kenyér meg élelem. A dűlőszéleken nincs egy tenyényi hely, ahol egy szorongó sárga margaréta énekre alélna — tépik, ha énekel. A cél, a vetemény, irt, dúl, tipor: haszon. Kenyere bárha lágy, a búza kőkemény, átgázol mindenen. A búza, de főképp az örök vetőgép gázol át mindenen. Teremni, teremni! S jó a föld: terem. Mit akarsz tőle hát? I
