Somogyi Néplap, 1989. július (45. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-24 / 172. szám

1989. július 24., hétfő Somogyi Néplap 5 Autószentelés rendőri segítséggel Jakab-napi vásár Szántódpusztán Mintegy ötezren látogattak ki tegnap délelőtt Szántód- pusztára, ahol — az idén először — ugyanazon a na­pon szervezte meg a Siotour hagyományos Jakab-napi vásárát, az egyház pedig Szent Kristóf, az. utazók, ha­jósok, kincskeresők védő­szentjének miséjét. így tör­ténhetett. hogy Révai József kanonokplébános, marcali prépostnak autószentelésé­től 20 méterre egyenruhás rendőr segítette a forgalom irányítását. Már szombaton színes programokkal csalogatta vendégeit a puszta: virágvá­sár, hőlégballonos bemuta­tó, folklórműsor várta az érdeklődőket, akiknek ter­mészetesen rendelkezésére álltak az állandó szolgálta­tások is — az öt kiállítás, lovaglási lehetőség. baran­golás az építészeti relikviák között. Körülbelül 300 évvel ez­előtt már nagy vásároshely volt itt — emlékezett visz- sza Vörös Gyula zamárdi plébános, és 16 éve sikerült visszacsempészni a Jakab névhez kötődő búcsút ji pusztára. — Régebben H—10 ezer ember is ellátogatott ezen a napon hozzánk az ország minden tájáról, sőt külföld­ről is — kapcsolódott a be­szélgetésbe Szabó Miklós, a Siotour helyi vezetője. A jó idő azonban a Balaton-part- ra csalogatja, á kibővült kulturális és szórakozási le­hetőségek pedig megosztják a közönséget. Mintegy 50 iparművész kí­nálja kincseit a vendégek­nek. Törekednek is a szer­vezők a kereskedők vissza­szorítására — így tudják alacsony, elérhető áron ad­ni a portékákat, s marad­hat meg az igényes színvo­nal. Népi játékok kellékei, mézeskalácsos, tájfestő ké­pei ragadnak vissza ben­nünket az időben; nagyapá­ink búcsúit, vásárfiáit idézi a környezet. Akad rézmű­ves és bőrdíszműves is, s a kékfestő munkáira is rá­csodálkozhat a kíváncsi. Fonott kosarak, ülőgarnitú­rák szemeznek barátságo­san a keramikus mesefigu­ráival, virágkötészek cso­korba kötött álmaival. Né­hány mutatványos szorított helyet magának még a terü­leten. — A szolgáltatások bőví­tését nagyon fontosnak tartjuk — mondta Szabó Miklós. Szeretnénk, ha min­denki megtalálná azt, ami­ért megérte neki eljönni közénk. Az igények ma már nagyon differenciáltak. Le­hetővé tettük, hogy az ér­deklődők helikopterről, a magasból is megtekinthes­sék a pusztát és ryinnk kör­nyezetét. A BM Kaposvári Táncegyüttes délelőtt és délután is fellépett a nagy­érdemű előtt. Tovább sze­retnénk hirdetni ezt a ha­gyományt. A Magyar Autó­klubot rá szeretnénk venni, hogy jobban vegye ki részét a rendezvényből: érdekes lenne, ha jövőre veterán­autóból kiállítást rendezné­nek. A Szent Kristóf szob­rot addigra kitehetjük re­mélhetőleg végre a helyére, a főút mellé, hogy vigyáz­hasson az utazókra. Kéz­művesek a Platán­soron Az ország csaknem min­den részéből jöttek vásáro­zók, csak Somogybái voltak kevesen. Délelőtt a gyerekeknek az Állami Bábszínház kedves­kedett. előadásával, aminek a szerény költségét magára vállalta a helvi művelődési ház. lgv akár ingyen is ajándékhoz juthattak az ap­róságok, nem kellett min­denáron a pénztárcába nyúl­niuk a szülőknek. II. B. manc ékszereivel tavaly Nagyatádon, az. idén Csur­gón szerepelt. A pesti fiatal­embernek' a biztos megélhe­tést az. olcsó tűzzománc-ék­szerek biztosítják. Elújságol­ta azt is, hogy amatőr ipar­művészként már nevet is szerzett. Most Normandiábu készül bemutatni képeit. A vásár tarkasága egyál­talán nem volt szemet bán­tó: a gyerekek örömére sok játék is volt, és újra divat­ba jött a zsákbamacska. Zsolnai Hédi, az ulvcnes- hatvanas-hetvenes évek nép­szerű énekesnője egy kis fizetésű áruházi eladó leá­nyaként született, Zirner Hedvig néven. Gyermekko­rára mint az egyik, szoba­konyhából a másik szoba­konyhába való folytonos költözködés éveire emléke­zik vissza önéletrajzában, amely a Magyar Világ Ki­adónál ez év őszén lát nap­világot. A Johanna a kocs­mában című kötet alábbi részlete is a gyerekkorról, Lakner bácsi színházáról mesél. Döntő változás a kislány életében: gyerekszínésznő lett! Nagyanyja vette észre a hirdetést az újságban, ő beszélte rá anyját: — Próbáljuk meg, Piros­kám, jelentkezzünik! Mekko­ra sikere volt az iskolában mint tündérkirálynőnek! Es sikerült! Fölvették. Havi 5 pengő fizetéssel. A pénzt a kis művészek nem kapták kézhez. Lakner bá­csi. az igazgató befizette egy gyermekruhaszalonba, ahol a kis társulatnak (nem is volt oly kicsi) folyószám­lája volt. Lakner bácsi szín­háza rangot jelentett. Nem lehetett akárhogyan megje­lenni egy „Lakner-tagnak". A gyermekszínház a fővá­ros egyik legelőkelőbb szín­házában működött vasárnap délelőttönként, matinéelő­adásokon. A felnőtt színé­szek délelőtt s éjszakánként, a gyermektársulat délutá­nonként tartották próbáikat. A kislánynak a színpad betöltötte életét. No, de a gyerekszínház! Ö aki az iskolában nem volt éppen a legjobb tanuló — a szerepeket habzsolta, föl­falta, az olvasópróbán már kívülről fújta. (Később is!) Nem szerette a súgást. (Ké­sőbb sem.) Csoda volt min­den! Hatalmas, gyönyörű csoda! Már maga az út is a színházig, mely a proline­gyedből az úri negyedig ve­zetett. Naponként végig le­hetett villamosozni a Nagy­körúton, s ha nem jutott jegyre, még jobb volt, ak­kor végig lehetett sétálni. Bámulni a kirakatokat, me­lyek eltértek az annyira unottan más arculatú Nép­színház utcai kirakatok* .1. Álmodozni lehetett, és bam­bán, hitetlenül nézni a pla­kátot, a plakátot, melyen ott áll: „Hamupipőke: Zsol­nai Hédi”. Hamarosan önál­ló öltözőt kapott, melynek ajtaján az ország egyik hí­rességének neve mellest ott díszelgett: „Zsolnai Hédi". S ez az öltöző vasárnapon­ként az ő birodalma. Csai< az övé! A Zsolnai nevet Lakner bácsi találta ki, a filmgyár udvarán (mert filmezett is!): „Művésznévnek ez jobb, kislányom." (Mennyi bajt okoz az emigrációban ez a sokkal „jobb", szép, magya­ros név a Zirner helyett.) Táncolt, énekelt, „drá­mát" játszott, fiúszerepeket, Hófehérkét, Csipkerózsikát, később — már „kiöregedett" gyermekszínészként, 12—14 évesen — gonosz mostohát, boszorkányt. A kislány életének első dalát, Sulamit nagyáriáját, nagymamától tanulta. „íme, itt ez a kút és ez a vadmacska — Ö, nézd, ó, nézd...” — így emLékszik a szövegre, lehet, hogy nem egészen így volt. De nagy­mama gyönyörűen énekelte! A kislány sámlin ült nagy­anyja lábánál, és álmélkod- va hallgatta, 4—5 éves lehe­tett ... S nagymama mesélt, mesélt... — Tudod, kisanyám, én énekesnő szerettem volna lenni, de dédanyám nem engedte. Haj, bizony!... Operaénekesnő. Egyszer föl is jött értem Bécsből a nagy­bátyám, színigazgató volt Bécsben, könyörgött a szü­leimnek, de hiába magya­rázott, érvelt bármivel, anyám csak hajtogatta: „El- kurvul! Szó sem lehet ró­la!" No, majd te, kisanyám, majd te! S már indult is a szobá­ba, leakasztotta lánykori fényképét a falról, mely ott lógott a nagy családi ágy fölött balról, jobbról pedig a nagyapáé katonaruhában, pörge bajusszal. — No látod, ilyen volt a te nagyanyád akkor ... Királynői volt. Sötétbar­na, fonott hajkoszorú, mint egy korona, világító kék szemek, aki látta a fényké­pet, azonnal azt mondta: akár Erzsébet királyné! — Azután — folytatta — férjhez mentem nagyapád­hoz, a kis vidéki suszterhoz. Nem voltam szerelmes belé. De színpad nélkül — mind­ég,' volt. Megszerettem. Tu­dod, milyen jó ember . . . Nagyapa drága, drága jó ember volt valóban. Az tolt ki vele, aki csak akart. Nagymama erről is sokat mesélt: — Tudod, az első háború előtt, már a fővárosban, Pes­ten éltünk. Cipőszalo.nunk volt. Ó, akkor konflissal járt nagyanyád! Cseléd is volt. Ne félj, körülvették nagy­apádat a kávéházban a „ba­rátok". Ittak, zabáltak! Min­den cechet nagyapád fize­tett. Azután jött a háború, barát egy szál se, elgurul­tak a pénzünkkel együtt. Nagyapádat vitték Doberdó- ra. Jaj, édes Istenem! Ott maradtam a halom gyerek­kel. Vásárokra jártam, árul­tam a maradék cipőtárat, meg mindenféle vacakságot, ami jött. Egv perc nyugtom nem volt, a legkisebbet, Edit nénédet cipeltem néha ma­gammal, a többi otthon, jaj, jaj, édes kisanyám, Hédi­kéin, soh'se tudd meg, mi az a háború! O, jaj, drága nagyanyám, megtudtam, te is megtud­tad, másodszor is megtud­tad ... Mentem hozzád a gettóba hamis papírokkal, csillag nélkül, vittem a li­bát, a kenyeret, meg nem tudnám már mondani, hon­nan szereztem. Egyszer éppen arra érkez­tem, hogy két emelet kö­zött lógtál egy csillár ma­radványaiba kapaszkodva, görcsösen ... Engem az ut­cán ért a szönyegbombázás! Azt hittem, soha nem érek oda: Idegen pincébe nem mertem bemenni, féltem, el­kapnak. Hol is tartottam? Dehogy­is volt akkor még második világháború . . . Nagyapa is csak az első­ről mesélt, de hozzátette: — Meglátod, édes gyere­kem, te még megéred... A sárga veszedelem még hát­ravan ! Drága, jóságos nagy­apám!... Fantáziátlan festő voltál, palettádon csak sár­ga volt . . . Nos, jött az is, a sárga . .. Sárga csillag, zöld karszalag, fekete ing. és vörös, vörös, végelátha­tatlan vörös. Fel lettünk szabadítva! Kegyetlenül fölszabadul­tunk! — Én is... A te kis unokád. Neki aztán egyéni, „külön felszabadulásban” is volt része ... De most még kislány. (Hová szaladgálok már me­gint?) S ti még mindany- nyian körötte vagytok. Kis­lány még, és azt hiszi — boldog. Minden oka meg is van erre. Nem minden gye­reknek van ekkora családja. És mi lehet ennél nagyobb boldogság? Apa. .anya, nagy­szülők, nagynénik, nagybá­csik, unokatestvérek. Gyuri­ka a kedvenc. Nagyszerű! Később a csillagos házban együtt is laktak. Az volt csak az igazi öröm! Még többet lehettek együtt ... Amíg Gyurikát el nem vit­ték .. . Soha többé nem látta. De ekkor még ült a bilin, duettet énekelt nagymamá­val: „íme, itt ez a kúút. . ." És a gyerekszínház. A filmezés! A nagy sztárok­kal! Tasnádv Fekete Máriá­val, Páger Antallal. — A film. Édes mostoha. S az el­ső önálló sanzon: „Nincs senki olyan jó, mint az anyukád ..Játszották az egész világon, még Ameri­kában is! Szerencse, hogy Teri né­ni, az osztályfőnöknő annyi­ra szerette Zirner Hedviget, hogy takargatta az igazga­tó úr előtt a Zsolnait. Az iskolában tilos volt a gye­rekeknek színészkedni. A srácok is tudták, hogy a kis Zirner azonos a „nagy" Zsolnaival. A Hamupipőké­vel ... És Zsolnai nemcsak filmezett, színházban ját­szott, a társulatot olykor meghívták magánpartikra is. Gyerekzsúrokra. Azok na­gyon előkelőek voltak, és az anyukák is mehettek. Még grófi kastélyban is játszot­tak, fenn a Várban. Nem messze a kormányzó úr, vi­téz nagybányai Horthy Mik­lós rezidenciájától. De ezen a bizonyos zsú- ron ő és anyu nagyon szé­gyelltek magukat. Égy cso­mó anyuka és kis művész­nő, zabáltak! S ez még nem elég, tömködték táskájukba a min.vonokat. Anyu és ő összenéztek, majdnem bőg­tek. Ahogy Hédiké befejez­te a dalát, ellógtak . . . Ha­zamentek, és aznap kaviár­ként habzsolták az unott tejeskávét. Apu meg . . . — Na, meséljetek! Mi volt? A kormányzó úr is ott volt? Ck meg hallgattak. Apu­nak fájt. hogy nem lehetett ott. De az Édes mostoha című film bemutatóján valóban ott volt a kormányzó úr! Hű! A szünetben apu még az idegeneket is megszólí­totta: — Tetszik tudni, az az én kislányom, a Zsolnai Hédi, aki a szóló dalt énekelte! — S már szedegette is zsebei­ből a fényképeket (míg élt, mindig!). — Ezen 2 éves, ezen 3 éves ... Itt a színpa­don, itt a bilin, itt a... Hédi hányszor szólt rá később: — Apa, elsüllyedek szé­gyenemben ! — De ő csak beszélt, mutogatott... Az áruházban már minden osz­tályvezető, vevő, vécésnéni — mindenki tudta, ki az a Zsolnai Hédiké. (Folytatjuk.) Soha annyi madár nem csipogott a boglárlellci strandhoz vezető Platán-so­ron, mint szombaton. Min­den hang egy helyről hallal- szott: abból a sátorból, ahol a fazekas vízipipával utá­nozta a rigók és más éneke­sek hangját. Kétnapos kézműves vásárt tartottak a hét végén Bog- lárlelién. A strandra igyek­vők is hosszasán elidőztek a sátrak előtt. Egy hölgy még a kutyáját is elhozta, ne mondhassa senki, a kutva sem kíváncsi a vásárra! Szabó Gyuláné pesti kézi- munkakészítö addig sem tét­lenkedett. míg vevőre nem talált. Szaporán tűzködte a színes fonallal befűzött tűi egy hatalmas terítőbe. amit gyakran fogdostak bosszúsá­gára az. érdeklődők. Nagyobb keletje volt a most divatos tini párnáknak, amelyeken — többek között — ezt ol­vashatjuk : I love you ... Találkoztunk egy különc­cel is. aki iparos, feltaláló, csaknem művész. A bolvho- z.ógép feltalálója plasztikus gobelineket árult és készíté­séhez az árhoz hasonló szer­számot. Ennek a forgatását hamar meg tudja tanulni minden lány és asszony, s maga is képes lesz lakását texlilképpel díszíteni. A fel­találó egyébként masszőr és úszómester. Bemutatkozás után azt is kérte, hogy csak tisztességesen szóljak róla de ha nem tetszik, amit csi­nál, akkor azt is megírha­ZSOLNAI HÉDI: Johanna a kocsmában a.) Hogyan lettom Zsolnai?

Next

/
Thumbnails
Contents