Somogyi Néplap, 1989. július (45. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-18 / 167. szám
Gyászjelentés A Somogy Kereskedelmi Vállalat vezetői és dolgozói mély megrendüléssel tudatják, hogy KARPÁTI PÁL nyugdíjasuk július 29-én elhunyt. Temetése július 18-án, ma du. fél négykor lesz a Keleti temetőben. Emlékét kegyelettel megőrizzük! * * * Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett férjem, HAPP ANTAL július 17-én hosszan tartó, türelemmel viselt súlyos betegségben, 52 éves korában élhunyt. Temetése július 21-én 15.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temető ravatalozójából. Gyászolják: bánatos felesége, nővére és széles körű rokonsága * * * Fájdalommal tudatjuk, hogy BIZDERI JANOSNÉ Budai Rozália életének 81. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunkat július 20-án 14.30 órakor kísérjük utolsó- útjára a Nyugati temető ravatalozójából. A gyászoló család * * * Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, testvérem, apósom, drága nagypapánk. ERDEI GÁBOR ruhagyári dolgozó életének 60. évében elhunyt. Temetése július 19-én 15 órakor lesz a taszári temetőben. A gyászoló család * * * Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk. hogy édesapánk. ID. DANI LAJOS csendesen elhunyt. Július 21-én 13.30 órakor a kaposvári Keleti temetőben helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család EXPRESSZ llaromszobás családi ház üzleti és ipari tevékenységre alkalmas épületekkel eladó. Mesztegnyő. Kossuth u. 1. Újvári. (129115) Vízközeli balatoni villát (romosat is), telket vennék, Máriától Zamárdiig. Cserére ajánlok 3 szobás, gázos, telefonos. felújított lakást. téglaépületben Kaposvár. Léva köz 1. sz. II. lph. I. em. 2 A alatt, ezenkívül összközmüves. 240 n-öles telket Ba- latonföldvár centrumában Arany János u. 18. alatt. Minden megoldás érdekel. Ajánlatokat 166583. számra a kaposvári hirdetőbe kérek. (166583) Kaposváron a Május 1. u. 97. szám alatt üzlethelyiség, kétszobás lakás melléképületekkel eladó. Érdeklődni Németh István fasor 65. ________________(4992) S ürgősen eladó kétszobás. 49 m--es lakás Siófok. Koch Róbert u. 23 A. II 8. alatt. Gyarmati. (129119) Fonyód központjában a vízparthoz közel kétszobás, gázfűtéses, erkélyes társasházi, öröklakás garázs eladó. Cím: Jakó Géza, Fonyód. Ady Endre u. 29. sz. II 8. (129123) Kaposváron, a Szán tó Imre u. 50 c alatti. III. emeleti, kétszobás. 54 m'2-es. erkélyes lakás eladó. Érdeklődni hétköznap 7—9 óráig és 18—21 óráig a 13-988- as telefonon. (4998) Egy pár kancaló eladó. Gálosfa. Dózsa Gy. u. 15. (4987) Siófokon eladó kétszobás. étkezős, 59 m’i-es öröklakás 26 500 Ft m2. Siófok. Koch Róbert u. 2. sz. IV 15. Vidovics. (129120) Felújításra szoruló kétszobás családi ház eladó. Kaposvár, Németh István fast>r 46. sz. alatt. Érdeklődni: Németh István fasor 65. (4991) VW Golf Diesel 1982-es kiadású, háromajtós. kitűnő állapotban eladó. Érdeklődni este hét után a 82 15-919-es telefonom>i^^^J4975) A MINI ABC-be (Kaposváron) tőkével. gyakorlattal, kocsival üzletvezetőt felveszek. Ajánlatokat ..Sürgős” jeligére a 166597. számra, a kaposvári hirdetőbe kérek. (166597) Kalóz vitorlás, jó állapotban, felszerel- ve eladó. Érdeklődni: 84 60-131-es tele- fonon. (129125) Eladó nagy képernyős. fekete-fehér televízió. Érdeklődni: Kaposvár. Rózsa F. u. 1. sz. IV 3. sz. Kiss. (4988) Garázs eladó, vagy bérbe vehető a Kaposvár. Berzsenyi utcai garázssorban. Érdeklődni: Lengyeltóti. Csokonai u. 27. sz. Pápai. Tel.: 212. (128990) Morzsolt kukorica (20 mázsa) eladó. Cím: Kaposvár. Tö- röcskei u. 8. 166568) Csincsillaprémet, élő állatot állandóan vásárolunk. Deltaprém. Németh Zsolt. Zalavár. Ady E. u. 31. (151871) MOTOROSOK FIGYELEM! A marcali ÁFÉSZ Kovács J. utcai műhelyében július 1-jétől megindult a garanciális és a készpénzes motorkerékpárok javítása. Minden motorost várunk! .Marcali ÁFÉSZ Szállítási Szakcsoportja (4903) INGATLAN Eladó kétszobás. 95 m2-es - családi ház. azonnal beköltözhető. Barcs. Széchenyi u. 24. Érdeklődni: Ügyvédi Munka- közösség, Barcs. (128770) Toponári házra cserélnénk nagyméretű kétszobás kaposvári lakásunkat. Vétel, esetleg bontásra szoruló ház is érdekel. Érdeklődni: Kaposvár. Lenin u. 15. sz. 11. (40 S) Igáiban a fürdőhöz közel nyaraló eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Nyár u. 18. Molnár. (4957) Marcaliban, a láncházban négyszobás. összkomfortos, garázsos lakás eladó. Lenin u. 10. Érdeklődni a hely- szinen. (128774) Marcaliban 2 szobás. gázos családi ház melléképületekkel. 400 n-öles telekkel eladó. Szigetvári u. 136. (166400) Egy százharminc- ezer Ft-ig ingatlant vennék Boglárlellé- től Fonyódig. Ajánlatokat ..Önálló” jeligére. a 166294. számra a kaposvári hirdetőbe kérek. (166294) Siófokon egyszobás. összkomfortos, tehermentes lakás eladó. Érdeklődni 20 óra után a 13-627-es telefonon. (128885) Kaposvári kétszoba hallos, összkomfortos. központi fűtéses. kertes ház eladó. (Gáz a falon.) Kaposvár, Ung- vár u. 6. (166379) Elcserélnénk 2 szobás. összkomfortos házrészünket nagyobb családi házra megegyezéssel. Cím Szabó Imre. Kaposvár. Hársfa u. 8 c. ' _________ (166375) K ét- és fél szobás, erkélyes. első emeleti, OTP-lakásomat elcserélném két kisebbre. Tanácsi és házrész is érdekel. Király Sándorné Kaposvár. Szondi u. 6. Érdeklődni: 17—19 uráig. (166286) Kaposváron a Kárpát utca 14. számú kétszobás, gázos családi ház kis telekkel eladó. Érdeklődni a fenti címen. 16 óra után. (166516) A fonyódi Balaton Áruház lakástextilosztályának kínálatából: — török pamutjerseyk — bútorszövetek függönyök ágyneműgarnitúrák (100147) A Kaposvári Dózsa Sportegyesület szerződéses üzemeltetésre meghirdeti IKARUS—255 típusú autóbuszát. A versenytárgyalás helye: Kaposvári Dózsa Sportegyesület, Kaposvár, Arany János u. 74 a A versenytárgyalás ideje: 1989*augusztus 15-én 10 óra. Felvilágosítás a 10-331-es telefonon, vag>' a sportegyesület címén. Pályázatokat a fenti címen. írásban kell benyújtani 1989. augusztus 5-ig Kiss Lás/.lóné gazdasági vezetőnél. . (106153) A Marcali Építő- és Szakipari Kisszövetkezet pályázatot hirdet kiválás miatt megüresedett szövetkezeti elnöki tisztség betöltésére. A II. kategóriás kisszövetkezet Marcaliban és környékén felújítási, karbantartási és szakipari munkákat végez. Pályázati feltételek: — szakirányú műszaki egyetemi vagy főiskolai végzettség — büntetlen előélet — 10—15 éves vezetői gyakorlat — maximum 45 éves életkor. A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó részletes önéletrajzát, munkahelyeinek, beosztásának felsorolását, szakmai és vezetői tevékenységének ismertetését, a szakmai végzettséget igazoló okmány hiteles másolatát. Bérezés megegyezés szerint. A pályázatot a hirdetés megjelenésétől számított 30 napon belül kérjük benyújtani a Marcali Építő- és Szakipari Kisszövetkezet személyzeti vezetőjének. Cím:-8701 Marcali, Kossuth L. u. Ipartelep. A pályázatokat titkosan kezeljük. Elbírálásuk eredményéről — a pályázatok egyidejű visszaküldésével — a jelentkezőket írásban értesítjük. (106140) A siófoki Gáz- és Olajszállító Vállalat fölvételre keres németül és angdlul tudó, továbbá ingatlan-nyilvántartásban jártas munkatársakat előadói munkakörökbe. A munkabér megegyezés szerint. Érdeklődni és jelentkezni lehet szóban-és írásban, a vállalat siófoki központjában. Siófok, Tanácsház u. 5. Telefon: (84) 12-311 550-es mellék. (106015) Kétszobás, gázos családi ház eladó. Érdeklődni: Kaposvár. Kárpát u. 14. (4985) Garázs eladó a a Kinizsi-lakótelepi garázssorban. Érdeklődni lehet a 20-754es kaposvári telefoJÁRMŰ Simson .S 51 I'» motorkerékpár eladó. Érdeklődni: szombaton Baté, November 7. U. 84._______(4979) D S frsz-ú 126-os Polski Fiat eladó. Kaposvár. Léva u. 1. I. em. 1. Szántó. 18 óra után. (4968) DG-s Lada 1200-as nem eredeti rendszámú eladó vagy Tra bantra cserélhető megegyezéssel. Bö- hönye. Apád u. 11. _______________(129110) Eladó 6 éves ARO 4X4-üs. platós kis teheautó. friss műszaki vizsgával. Érdeklődni: Kaposvár. Vörös Hadsereg útja 172. vagy a 12-296-os telefonon 8—17 óráig. Farkas. ___(166577) M ásfél éves. piros 1300 S-es Lada eladó. Kaposvár. Kölcsey utca 62 A. (1663691 KE frsz-ú Dacia szgk. 6.5 éves. fehér színű eladó. Érdeklődni este a 83 12- 989-es telefonon. (128993) ÁLLÁS FIGYELEM! A Kőszegi földmunkát végző gmk vállalja telefon-, villanykábelárok ásását. Szennyvíz-, csapadékcsatorna építését. Ároktisztítást. házalap- ásást. erdőirtást stb . . . Hívjon bennünket. Címünk: 7914 Rózsafa. Kossuth Lajos u. 24. sz. (166367) Gyakorlott, varrni tudó bedolgozót keresek. Ajánlatokat az 5005. számra a kiadóba (5005) EGYÉB looo db 11 30-as blokktégla. valamint 1000 db piros békéscsabai cserép eladó. Érdeklődni: Som. Ady u. 47. (4873) Új ruhákkal várja önt a KLAUDIA esküvöiruha- k ölesönző. BARCS. Bajesy- ^silinszky u. 70. (128925) Marcaliban négykerekű, vizsgáztatott traktor pótkocsival eladó. Katona József u. 8. (128773) Építési felvonó (nagy teljesítményű) eladó. Érdeklődni a 82 21-139-es telefo- non. (4949) Sajtostallérsütő gép (6 darabos) eladó, vagy műhellyel együtt bérbe vehető. Kaposváron. Érdeklődni: Fonyód. József A. u. 37. Telefon: 84 60-941. (19 S) 80-as MTZ eladó. Berzence. Diófa u. 10. (128809) Vezetékes fejőgép és nagy teljesítményű 380-as szivattyú eladó. Cím: Kaposvár. Herman O. u. 27. (4986) Megnyitottam KOZMETIKAI szalonomat BARCSON a Lenin u. 7—9. szám alatt. Nyitva: 13-tól 21 óráig. Szeretettel várok minden kedves vendéget. Petényiné Szabadi ldikó (128926) JL DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK Az. MN Veszprémi Erdőgazdaság kaszói erdészeti üzemigazgatósága felvételre keres egy építészmérnök, vagy technikus munkavállalót építési műszaki vezetői munkakörbe. Jelentkezés és a munkakörrel kapcsolatos információk Kaszópusztán, a személyzeti vezetőnél. (106107) Az Ezermester Kaposvári Kereskedelmi Leányvállalat árképzésben jártas, gyakorlott áruforgalmi előadót keres. Jelentkezés: Kaposvár, Vár u. 13. sz. alatt a munkaügyi vezetőnél. (106070) A Balaton Fűszert siófoki raktárháza felvesz raktárost, valamint érettségivel vagy kereskedelmi szakmunkás végzettséggel rendelkező kártyakezelőt. Jelentkezés személyesen, a raktárház igazgatójánál Siófok, ipartelepe ____________________ (10(ll49) 4 órás adminisztrációs munkára keres jelentkezőt a siófoki járművezetői vizsgabizottság. Gépírni tudók előnyben. Érdeklődni: Siófok, .Szabadság tér 9. alatti irodában lehet. (129121) Felveszünk lángvágót hegesztői vizsgával, gépkocsivezetőt és segédmunkásokat. MÉH-telep, Siófok, Fő u. 141. (106151) A hetesi Vikár Béla Mg. Termelőszövetkezel 1989. szeptember 1. napjától bérbe adja a Juta községben (Kaposvártól 7 km) lévő 342 m2 (38x9 m) nagyságú raktárhelyiségét. Érdeklődni lehet a termelőszövetkezet hetesi központi irodájában. (106054) Tájékoztató Tájékoztatjuk tisztelt fogyasztóinkat, hogy az Országos Árhivatal 80 1989. (Ász. 17.) ÁH. ár. sz. ármegállapítása szerint, mely 1989. június 1-jén lépett hatályba, •a lakosság részére szolgáltatott földgáz ára megváltozott Somogy megye területén az alábbi árak érvényesek 1989. június 1-jétől: Helység Ft m1 Barcs 3,38 Bolhó » 3,38 Csombárd 3-65 Hetes 3,65 Juta 3,65 Kaposfő 3,65 Kaposmérő 3,65 Kaposújlak 3,65 Mezőcsokonya 3,65 Nagybajom 3,65 Somogysárd 3,65 Nagyatád 3,85 Háromfa 3,85 Csurgó 3,85 Balatonkeresztúr 4,16 Fonyód (Balatonfenyves) 4-16 Balatonföldvár 4,16 Balatonszemes 4,16 Balatonvilágos 4,16 Balatonmária-fürdő 4,16 Boglárlelle 4,16 ■ Balatonőszöd 4,16 Balatonszentgyörgy 4,16 Balatonújlak 4,16 Kőröshegy 4,16 Kéthely 4,16 Marcali 4,16 Lengyeltóti 4-16 Siófok 4,16 Kaposvár 4,16 Balatonszabadi 4,22 t Taszár 4,22 Balatonszárszó 4,25 Zamárdi 4,25 Babócsa 2000 m'-ig 2,93- 2000 m! felett 3,38 A hivatkozott rendelkezés szerint az ármegállapításban szereplő m:,-gázdíjakat az 1989. augusztus 1. utánL leolvasások elszámolásánál kell alkalmazni. Ez azt jelenti, hogy vállalatunk az 1989 augusztus havi leolvasást számlázza először új áron. így a számla kizárólag az 1989. június 1. utáni, tehát az árváltoztatást követő fogyasztást tartalmazza új áron. Ezt a számlát a páros havi leolvasási ciklusban levő gázfogyasztók az októberi leolvasással egyidőben kapják kézhez. A páratlan havi leolvasási ciklusban lévő gázfogyasztók júliustól szeptemberig terjedő időszaki gázfogyasztását szeptemberben olvassuk le, és az új áron készült gázszámlát a novemberi leolvasással egyidőben kapják kézhez. KÖZÉP-DUNÁNTÜLI GÁZSZOLGÁLTATÓ VÁLLALAT NAGYKANIZSA (141491) Telefon: 84 50-299 (141492) MAGÁNKERESKEDŐK FIGYELMÉBE! Balatonlellén, központi helyen, a FORTUNA ÜZLETKÖZPONT parkolójával szemben 30—40 m2 alapterületű BUTIKOK ÉS EGYÉB HELYISÉGEK sajáterős építése céljára 15 éves területbérleti szerződés alapján ÉPÍTÉSI TERÜLETET AJÁNLUNK! Érdeklődni: a BALATON Ipari és Szolgáltató Kisszöv Képzett, nagy gyakorlattal rendelkező, E vizsgás, IFA gk. szerelésében jártas GÉPKOCSIVEZETŐT állandó munkára felveszünk, kiemelt fizetéssel! TRANS—COOP GMK. Kaposvár, Honvéd utca 28. Telefon: 10-893 (141493) A DRV Somogy Megyei Ü zemigazgatósága bérbe adja Csokonyavisonla-fürdő területén, lévő — egy zöldség-gyümölcs — egy büfé pavilonját 1989. évre. Érdeklődni Kaposvár, Béke u. 41. sz. alatt, vagy a 82 10-775-ös telefonon lehet a gazdasági vezetőnél. (141497)