Somogyi Néplap, 1989. július (45. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-13 / 163. szám

Tisztelt Szerkesztőség! Két hete rokonoknál jártam Barcson. Strandolás után betértünk a fagylaltozóba fagyit enni, s ott igen kelle­metlen jelenetnek voltunk szenvedő alanyai. Ugyanis 2 darab 3 adagos fagylaltért 70,— Ft-ot fizetett a fiam. Amikor szóvátettem az eladónak, hogy lehet az, hogy százasból csak 20-ast kapott vissza a fiam, igen ocsmány, trágár kifejezésekkel illetett. Ezt még azzal is tetézte, hogy egy sor csuklás közepette odahányt vagy finomab­ban „bukott" a tégelyekre. Meglepődve láttuk, hogy a. hölgy erősen ittas állapotban van. Rokonaim említették, hogy ez nem újság, hiszen a Rózsika szereti az italt. Kérdezem, hogy lehet az, hogy ma már, amikor tilos inni a munkahelyeken, ezt itt nem veszik figyelembe? Ezt az egységet senki sem ellenőrzi? Egyáltalán, ilyen forgalmas helyen, hogy üzemelhet egy ilyen fagyizó, ahol az eladó rendszeresen ittas és ráadásul a gyerekek pén­zére pályázik, vagyis ilyen nagyban csal! Tisztelettel: Dr. Litofszky Edéné Pécs, Sallai u. 74. Kaland Afganisztánban Ken Follett: Kaland Af­ganisztánban című regényét a pécsi Viktória Kft. jelen­tette meg. A szerző a ka­landregények nagymestere, már több világsikerű köny­vet írt. Ilyen például a ná­lunk is megjelent Tű a szé­nakazalban, amelyből film is készült. A Kaland Afganisztániban rövid időn belül nemzetkö­zi bestseller lett, napjaink egyik igazi könyv-világsike­re. Az összes nagy világlap­ban elismerő kritikákat ka­pott, a legkevesebb, amit ír­tak róla az, hogy a kaland­regények mestenműve. Nem csupán azért érdekes a könyv, mert izgalmas, for­dulatos olvasmány, ha­nem mert a közelmúltban, valós helyszínen, a szovjet csapatok által megszállt Af­ganisztánban játszódik, ahol az afgán gerillák véres har­cot vívnak a betolakodók el­len. Hű képét kapuink a ko­pár hegyek között zajló há­borúról, mindkét fél kegyet­lenkedéseiről. Természete­sen megjelennek az USA és a Szovjetunió titkosszolgá­latának, a CIA-nek és a KGB-nek ügynökei is, akik a háttérből irányítják az eseményeket. A háborús ka­landok s a kémek küzdel­KEN FOLLETT UD MÉM mének olvasása közben rá­adásul még megismerhetjük e távoli' világ ősi hagyomá­nyait, szokásait, erkölcsét. A mindvégig izgalmas, fe­szült cselekmény, az aktuá­lis környezet miatt a regény világhódító útja most nálunk folytatódik, s a mű minden bizonnyal az év nagy könyv­sikere lesz. A könyvet egyébként Dü- cső Csilla, a Pécsen megje­lenő Dunántúli Napló mun­katársa fordította magyar­ra. Javaslatokat várnak a barcsiaktól Megörökítik a háborúban elhunytak emlékét Kegyeleti bizottság1 ala­kult a Hazafias Népfront városi bizottságának kebe­lén belül a második világ­háború áldozatai emlékének megörökítésére. Elnökké Klement András városi nép- fronttitkárt, titkárává pedig Rózsás Márton muzeológust választották. A bizottság méltó módon szeretné megörökíteni azok emlékét, akik a harci cse­lekmények következtében a fronton, a hadifogságban, koncentrációs táborokban vesztették életüket, ezért ar­ra kérik Barcs lakosságát, hogy a második világihábo­rú általuk ismert áldozatai­nak nevét és halálozási évét Értékcsökkent videokazetta juttassák el a bizottsághoz. Véleményt kérnek arról is, hogy létesüljön-e, s ha igen, akkor hol és milyen for­mában emlékhely az áldo­zatok emlékének megörökí­tésére. A neveket és a javaslato­kat a kegyeleti bizottság tagjaihoz (Császár Bíró Zoltán lelkész, Hegielsberger József üzemvezető, Juhász Tibor városi főépítész, Ki­rály György, MSZMP városi titkár, Klement András nép­fronttitkár, Márkus Sándor nyugdíjas, Pető László pe­dagógus, Rajbár Istvánná kisiparos, Rózsás Márton muzeológus, Schrédl Viktor plébános és Vaczuli Pál TISZ városi titkár), a váro­si tanács ügyfélszolgálati irodájához, vagy a Hazafias Népfront városi szervezeté­hez lehet eljuttatni. Somogyi Néplap XLV. évfolyam, 163. szám 1989. július 13., csütörtök Évente 2 millió palack kerül az Egyesült Államokba Elnöki díszvacsorán a bogiári bor A menü fennséges volt, ezt biztos forrásból tudjuk. Ami ennél is lényegesebb, hogy az amerikai elnök tiszteletére adott díszvacso­rán a vendégek bogiári pezsgőt és borokat kortyol­hattak. A Gundel étterem kitett magáért, a legfino­mabb étkeiből válogattak a mesterszakácsok és a proto­kollfőnökök. A nemes étel­hez nemes bor illik: márpe­dig a szakemberek úgy ítél­ték meg, hogy a nem min­dennapi alkalomra a Bogiá­ri Mezőgazdasági Kombinát Az Adó- és Pénzügyi El­lenőrzési Hivatal tájékozta­tása szerint azoknak a ma­gánszemélyeknek, akik ez év áprilisában, májusában és júniusában adóelőleg be­vonása nélkül jutottak adó­köteles jövedelemhez adó­előleget kell fizetniük július 20-ig. Az adóelőleget a 232— 90605—6359 számú, az adó­elszámolási iroda személyi jövedelemadó és késedelmi pótléka beszedési számlájára kell befizetniük. Adóelőleg befizetésére kötelezett jöve­Hétfőn este 21 óra 58 perckor Balatonföldvár köz­pontjában újabb súlyos bal­eset történt: egy tehergép­kocsi szinte elsöpörte a ka­nyarban a buszmegállót. Három halott és több sérült a következmény. Ebben a kereszteződésben nyaranta szinte mindenna­posak a kisebb-nagyobb koccanások, karambolok. Hány embernek kell még meghalnia addig, amíg meg­oldják a kereszteződésben a biztonságos közlekedést? A kérdésre Tóth János bala- tonföldvári tanácselnök így felelt: — Mi is jól tudjuk, hogy ez a csomópont nem felel meg a hatalmas forgalom­nak. Nyolc éyvel ezelőtt már elkészítettük a tanul­mányterveket arra, hogy közlekedésirányító lámpá­termékeit mutatják meg Bush elnöknek és kíséreté­nek. A díszvacsora meghí­vottjai között volt dr. Mé­száros Győző, a kombinát vezérigazgatója is. Tőle kér­deztük: minek köszönheti a megtiszteltetést a bogiári pezsgő és a bor? A menüben legelőször is egy pohár száraz BB-pezsgő szerepelt. Azt még a tévé­nézők is láthatták, amikor a pezsgővel koccintottak a magasrangú vendégek. — A vacsora után a Du­na Chardonnay száraz fehér delemnek számít minden magán-munkavállalásért felvett díj és más magán- személyektől származó díj (hálapénz, borravaló, fizető­vendéglátásból származó be­vétel stb.). Adóelőlegként a második negyedévben ilyen címen kapott összegek 20 százalékát kell a postahiva­talokban beszerezhető pos­tautalványokon vagy átuta­lási betétszámlán feladni. Mindkét esetben a személyi számot fel kell tüntetni. kát helyezzünk el. Sajnos azonban a BIB által erre a célra ígért pénzből semmi nem lett, jóllehet még a BIB 1983-as tervében is sze­repelt. A Közlekedési Mi­nisztérium — melynek fel­adata volna — évek óta nem lép az ügyben, a helyi tanács pedig kevés ahhoz, hogy valamit is elérjen. A legutóbbi baleset után né­hány perccel ért véget a szabadtéri mozielőadás: még elgondolni és borzasz­tó, mi lehetett volna akkor, ha a moziból özönlő tömeg közé rohan be a teherautó. borból és a Duna Cabernet Savignonból választhattak a vendégek, de almalevet, fe­hér és vörös szőlőből gyü­mölcslevet is felszolgáltak. Hogyan esett a választás a bogiári borokra? Először is a minőségi követelmények­nek kellett megfelelni, más­részt — gondolom —, ren­geteget nyomott a latban az is, hogy mintegy kétmillió palack Duna bort exportá­lunk évente az Egyesült Ál­lamokba, és így jelentősen kivesszük a részünket a ma­gyar—amerikai kereskede­lemből. Azt, hogy mi volt a ven­dégek véleménye a pezsgő­ről és a borokról, vélhetően majd a kereskedők tudják meg. A vezérigazgató néhány szót váltott az amerikai ke­reskedelmi attaséval, de — mint mondta — csupán „operatív dolgokról” beszél­gettek. (faragó) Megnyílt a siófoki víztorony- kilátó iiviegnyitották a közelmúlt ban felújított siófoki víztor­nyot. A Dunántúli Regioná­lis Vízmű, valamint a meg­újított siófoki városvédő és -szépítő egyesület szerződése szerint a társadalmi egyesü­let három évig ingyen hasz­nálja a víztornyot. Az érdeklődők a torony belsejében Siófok múltja és jelene címmel a város tör­ténetét földolgozó kiállítást tekinthetik meg, és az első emeleti erkélyről szemlélhe­tik a Fő teret és környé­két. Az egyesület az idei „indító év” után tervezi, hogy jövőre a torony má­sodik szintjét is megnyitja a turisták előtt. Belsejében pedig művészeti tárlatokat is rendez. Július' 19-ig a siófoki Daday Kálmán akva- retljeit, augusztusban pedig Nemes Tibor festőművész alkotásait tekinthetik és vásárolhatják meg a művé­sze tkedvelőlk. A víztorony — hétfő ki­vételével — naponta 10—12 és 16—20 óra között láto­gatható. Egy haláUs, négy súlyos sérülés Felborult a traktor... Július 20-ig Személyi Jövedelemadó előleget kell fizetni A bistooság senkinek sem fontos? ÉLETVESZÉLYES BUSZMEGÁLLÓ A Kereskedelmi Minőség- ellenőrző Intézet megállapí­totta, hogy az ismeretlen gyártótól származó ESC E— 180 HG jelű videokazetták használhatósága korlátozott, mivel mechanikai és elekt­roakusztikai jellemzőik na­gyon gyengék. Ezért a ka­zetták 290 forintra csökken­tett áron és a kazettatesten jól láthatóan elhelyezett alábbi tájékoztató szöveggel kerülhetnek forgalomba: „Minőségileg értékcsökkent termék, csak korlátozott számú felvételre és leját­szásra alkalmas”. A tájékoz­tatás nélkül eladott kazet­tákra vonatkozó vásárlói reklamációkat további vizs- gáltatás nélkül el kell fo­gadni és a vételárat vissza kell fizetni. Ezúttal az Egervin Borgazdaság üveghá­zaiban. A négyévtizedes kutatási és nemesitési múlttal rendelkező eg­riek új, a hagyományos fajtáktól korábban érő, minőséget adó szőlőfaj­ták előállításán fáradoz­nak. Munkájukat általá­ban siker koronázta: az Egervin Borgazdasági Kombinát szőlészeti, ku­tatási és fejlesztési köz­pontja Kőlyuk-tetői te­lepének üvegházaiban beérett a Bornemissza és a Gárdonyi Géza szőlő­fajta. (MTI-fotó: H. Szabó Sándor felv.) ÉRIK A SZŐLŐ Permetezés közben a lej­tőn megcsúszott és felborult kedden kora délután a ba- latonszárszói tsz szőlőjében Németh János 22 éves kő­röshegyi traktorvezető. A férfi olyan súlyosan megsé­rült, hogy este a siófoki kór­házban meghalt. Körültekintés nélkül akart keresztülhajtani az úttesten kerékpárjával Ráksiban hét­főn este Bogdán Károlyné ráksi állatgondozó, és az Igái felől éppen akkor ér­kező személygépkocsi el­ütötte. Az asszonyt lábszár­töréssel szállították kórház­ba. Megcsúszott és felborult motorkerékpárjával hétfőn délután Kőkút előtt, egy er­dei úton Csonka Attila kő­kúti szakmunkástanuló. A motorkerékpár utasa, Cson­ka Csaba 9 éves kőkúti ta­nuló súlyos sérülést szenve­dett. Helytelenül választotta meg a sebességet motorke­rékpárjával hétfőn Nagy­atádon Tóka Attila 22 éves görgetegi hentes, és a kije­lölt gyalogátkelőhelyen el­ütötte Spirk János nagyatá­di tanulót. Spirk súlyosan, míg Tóka Attila utasa, Ko­vács Árpád könnyebben megsérült. Szabálytalanul előzött sze­mélygépkocsijával hétfőn reggel Barcs előtt a 6-os számú főúton Szarka Gyulá­vá 36 éves drávasztarai fel­szolgáló és összeütközött egy balra kanyarodó pótkocsis teherautóval. A személygép­kocsi utasa, Gergics Mihály- né drávasztarai lakos súlyos sérülést szenvedett. Tarka sorok Orvosi tanács — Doktor úr, vala­hányszor hátrafelé nyújtom először a jobb, aztán a bal karomat, majd mindkét karom­mal egy félkört írok le, fájdalmaim vannak. — Hát akkor ne csi­nálja! — Jó, de akkor ho­gyan vegyem fel a ka­bátomat? Megoldás McGregor úr nagyon spórolós. Ezért felhábo­rítja, amikor a múze­umban belépődíjat kér­nek tőle. — Semmilyen más le­hetőség nincs arra, hogy az ember bejusson a múzeumba? — De igen, például, ha engedi, hogy kitöm­jék! Telhetetlen — Pincér, ebben a májas hurkában egy rongydarab van! — És mit akar há­rom koronáért? Kasmír kendőt? Tapintatos — Biztosan elfeled­keztél a születésnapom­ról! — Dehogy feledkez­tem, csak azt akartam, vedd észre, én nem lá­tom rajtad, hogy öre­gedtél egy évet. Ufó — Doktor úr, a fér­jem azt képzeli magá­ról, hogy ő egy ufó! — Sürgősen küldje el hozzám. — Rendben van. De hol tud itt leszállni? Takarékos — Vádlott, annál a férfinél, akit leütött és összevert, csak egyetlen korona volt. Megérte magának? — Meg. Sok kicsi, sokra megy, bíró úr ... Honorárium — Doktor úr, 'miért kérdezi meg mindegyik betegétől, hogy melyik a kedvenc bormárkája? — Mert aszerint álla­pítom meg a honoráriu­mot.. Somogyi Néplap Ai MSZMP Somogy Mogyol Bizottságának lapja F6s.zarfceszt<: TRÖSZT TIBOR Főszerkesztő-helyettes: DR. KERCZA IMRI; SzarfcasztSsig: Kaposvár, Latinea Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Tolofon: 11-444. Toloz: 13-360. Kiadja a Somogy Magyal Lapkiadá Vállalat Fololós kiadái PORDANY H. LÁSZLÓ igazgató Készült a Somogy Mogyoi Nyomdaipari Vállalat Szamában Kaposvár, Május 1. u. 101. FoloISs vasatő: MIKE FERENC Igazgató Torjoszti a Magyar Posta. Elólizothotó bármoly hirlapkézba- sitő postahivatalnál, a hirlap- kézbesitSknél, a posta hirlap- üzlotoibon és a Hirlap-olöfizotósi • és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lohol u. 10/a. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 21S-96162 pénzforgalmi jolzSszámra. Előfizetési dij egy hónapra 105 forint, negyed évre 315 forint, fél évre 630 forint, egy évre 1260 forint. ISSN 0133-0608 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents