Somogyi Néplap, 1989. június (45. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-09 / 134. szám

1989. június 9., péntek Somogyi Néplap 7 SPORT 1957. június: A K. Építők férfi tekecsapata felkerült az NB I-be ... 1989. június: A K. Épí­tők férfi röplabdacsapata kiharcolta az NB I-ben való szereplés jogát. A felsőházba léptek a K. Építők röplabdáiéi Két dátum, közte a József Attila által is megénekelt harminckét elszelelt év­vel. Ennyi időnek kellett el­telnie, hogy az ötvenes évek második felében virágzó, majd a megye sporttérképé­ről eltűnő Kaposvári Építők ismét az érdeklődés fókuszá­ba kerüljön. Az öt esztende­je újjáalakuló és a kis Uni­verzum SC-ből kinövő Épí­tők napjainkra Somogy leg­nagyobb egyesületévé vált. Még egészen friss a hír; a férfi röplabdacsapat megsze- x-ezte a jogosítványt az élvo­nalbeli szerepléshez. Nem is akármilyen körülmények kö­zött. Telitalálat cél „nélkül” Minden bizonnyal könnyű helyzetben van egy csapat, amikor vezetői különösebb célt nem tűznek eléje, csu­pán annyit, hogy szerepelje­nek a tudásuknak megfele­lően. Hogy ez a K. Építők röpladázóinak esetében mit jelentett, azóta kiderült. Olyannyira komolyan vették ezt az óhajt, hogy szereplé­sükkel eléggé „nehéz" hely­zetbe hozták vezetőiket. Hét­éves NB Il-es tagságukat koronázták meg ezzel a fé­nyes sikerrel, s valóban a legváratlanabbul, hisz a ta­valyi hatodik helyezésük után ugyan ki gondolt vol­na előrelépésükre. Még beszélgető partnereim sem. Gulyás Zoltán, az egye­sület mb. ügyvezető elnöke és Török Tamás, a csapat alapító tagja jelenleg is ed­zője, játékosa egységesen vallja, hogy az induláskor még dobogós helyezésről sem álmodoztak. A jelenleg főként tanárokból és diákok­ból álló csapat hétéves létük során szinte teljesen kicsei’é- lődött és színtiszta amatőr alapon dolgozik. Így kíván létezni a jövőben is. Gulyás Zoltán: — Ha nem is állítottunk magas mércét a csapat elé, azt mindig han­goztattuk, hogy szereplésük számunkra nem közömbös, hiszen a mi hírnevünket öregbítik, avagy járathatják le. Amikor aztán már érett a bajnoki cím, zöld lámpát gyújtottunk, s bár tudtuk, hogy nagy teher szakad ránk, sohasem mondtuk, hogy törekvésüket nem tá­mogatjuk. Török Tamás: — Ennek a bajnokságnak is úgy álltunk neki, mint a korábbiaknak. Nem gondoltunk különösebb erősítésre. Angyalt igazoltuk a Kapos Volánból, Pácsonyit pedig a ZTE-ből, s visszatért hozzánk a főiskolát végzett Jezerl is. De én erősítésnek tartom, hogy a saját neve- lésűek közül a tizennégy éves, 187 centi magas Zarka és a nála két évvel idősebb Tillmann menet közben ug­rásszerűen fejlődött. Egyszó­val: jól együtt volt a csapat. S hogy mennyire együtt volt, azt az eredmények is alátámasztják. Az Építők az őszt egy vereséggel harcolta végig úgy, hogy a többi mér­kőzésén még játszmát sem veszített. A legnagyobb ri­vális, a Szombathelyi Spar­tacus Styl tudta csak őket a vasi fővárosban kétvállra fektetni az első idényben. A tavaszi idényben a nagy pár­harc tovább folytatódott. Mindkét együttes veretlenül vészelte át a kritikus mér­kőzéseket, miközben már előre figyeltek, hisz tudták, hogy a döntés, amely az NB I-et jelenti, az utolsó for­dulóra marad. A két csapat Kaposváx-on találkozott és emlékezetes, hatalmas küz­delemben 3-2-es kaposvári győzelem született, amely az élvonalba lépést jelentette. Angyaltól - Zárkáig Egy csapat szereplése nem szűkíthető le csupán a játé­kosok teljesítményére. Sok sportszerető embernek kell munkálkodnia azon, hogy egy ilyen szép siker létre­jöjjön. Dr. Koncz Gábor például szakosztályelnök­ként és orvosként is részt kérhet a sikerből, éppen úgy, mint Stier István egyesületi elnök, vagy Zóka Ferenc technikai igazgató. Török Tamást kétszeresen is meg­illeti az elismerés. Mint a csapat alapító tagja, egykor az 512-es szakmunkásképző diákjaival kezdte meg a munkát, elkísérte a csapatot a Sáévhez, majd velük tar­tott az Építőkhöz is. És köz­ben a kicserélődött gárda egyre jobban összekovácso- lódott és ebben a szakem­bernek elévülhetetlen érde­mei vannak. Ha kellett pá­lyára lépett, máskor kívül­ről dirigálta társait, s e ket­tős munkában szinte észre­vétlenül NB I-es csapatot fabrikált. E tény minősíti a szakembert. És most lássuk a siker to­vábbi kiharcolóit. Egy-egy mondattal edzőjük így jelle­mezte őket: Angyal József: nyitásfo­gásban, sáncolásban és tá­madójátékban egyaránt meg­felelt. Bognár Zoltán: biztos alapjátéka jó védekezéssel ötvöződött. Horváth Sándor gyorsasága és technikai tu­dása jól ellensúlyozta ala- csonyságát. Jezeri Tibor já- tékintelligenciája révén tá­madó-előkészítő munkája egyaránt jó volt. Katona Já­nos, az egykori ifi válogatott két év kihagyása után a haj­rára jött kisegíteni a csapa­tot. Minden tekintetben hú­zóembernek bizonyult, aki ráadásul “a hangulatot is meghatározta. Méng Zoltán is saját nevelés, s mint tá­madójátékos, nagy ígéret­ként könyvelik el, további fejlődése várható. Pácsonyi Csaba NB I-es rutinnal ér­kezett, gyorsasága, figuratív és támadójátéka egyaránt jól érvényesült, Tillmann Gyu­la kitűnően illeszkedett be a csapatba, gyorsasága nagy erénye. Torma Jenő csapat- kapitány, lelkesedésével, küzdeni tudásával gyakran ragadta magával társait. Zarka József, mint említet­tük, rohamosan fejlődött, ugyancsak nagy ígérete a sportágnak. A neheie következik Sokan úgy vélik, hogy a feljutás kiharcolásával a dolgok nehezebb részén túl van a csapat. Pedig az csak most következik, ott, fenn, a tisztes helytállással. Az ed­ző szerint keretéből hatan képesek az NB I-ben is meg­felelő teljesítményre. Erő­síteni mindenképpen kell, mert hát azt Gulyás Zoltán is megfogalmazta, hogy ha idáig sikerült eljutniuk, ere­jükhöz képest ezután is igyekeznek megteremteni a feltételeket, önmaguk azon­ban erre képtelenek. Kérdés, hogy a város, a megye mi­ként tud segíteni. Annyi máris bizonyos, hogy ők is átköltöznek a városi sport- csarnokba, ott edzenek és mérkőzéseiket is ott játsszák. Új osztály, új környezet, új feladatok. Sokakban meg­fogalmazódik a kérdés: va­jon mire lesznek képesek? Jutási Róbert SPORTMŰSOR Szalay bulgáriai sikerei SZOMBAT Kajak-kenu Vidéki Olimpiai Rermény- ségek Versenye. Kaposvár, Deseda-tó, Vízügyi SC vízi bázis. Ünnepélyes megnyitó 9.50 ó., versenyek kezdete 10.00 ó. Kosárlabda Osztályozó az NB 1-be ju­tásért: K. Honvéd—Hódme­zővásárhely. Kaposvár, vá­rosi sportcsarnok, 17.00 ó. Tenisz Somogy-kupa. Gyermek, újonc, fiú, leány egyes. Ka­posvár, KVGY Vasas-sport­telep 9.00 ó. Gyermek, újonc, leány egyes 14.00 ó. Labdarúgás NB I: Siófoki Bányász— Videoton. Siófok, 17.00 ó. Jv.: Kovács I. L. (Varga S., Varga L.). Tartalékmérkőzés: 15.00 ó. (Kiss B.). Barátságos mérkőzés: Szenna Zselic SK—Rákóczi öregfiúk. , Kaposszerdahelv, 16.30 ó. VASÄRNAP Kajak-kenu Vidéki Olimpiai Remény­ségek Versenye. Kaposvár. Deseda-tó, Vízügyi SC sport­telep, 8.00 órától. Labdarúgás NB II: Rákóczi FC—Bp. Volán. Kaposvár, Rákóczi- pálya 17.00 ó. Jv.: Karáth (Hamar, Molnár I. J.). Csur­gó—Olajbányász. Csurgó, 17.00 ó. Jv.: Bay (Horváth O., Segovits). NB III: BogláiTelle—Szi­getvár. Boglárlelle, 17.00 ó. (Lehel), K. Honvéd—DVMSE. Kaposvár, 17.00 ó. (Lang), Dombóvári Vasas—Mai-cali. Dombóvár, 17.00 ó. (Kovács N.). Megyei bajnokság: Elölál- lók a pályaválasztók, ahol külön nem tüntetjük föl, a kezdési idő 17.00 ó. Barcs— Tab (Szerecz), Somogysárd— K. Vasas (Nagy B.), Len­gyeltóti—Homokszentgyörgy 11.00 ó. (Miskei), Balaton- szentgyörgy—Somogyi B. SE (Szabó T.), Nagyatád—Ta- rany (Nyerki), Nagybajom— Balatonföldvár (Cservölgyi), K. Építők—Csokonyavisonta 11.00 ó. (Fodor D.), Kiss J. SE—Fonyód (Fodor Gy.). Atlétika Győrök Zoltán atlétikai verseny. Siófok, szakmun­kásképző int., 10 órától. Tenisz Somogy-kupa. Serdülő, if­júsági, fiú, leány egyes. Ka­posvár, KVGY Vasas-sport­telep, 8.00 ó. Tájfutás A Várszeg térségében te bonyolított Volán-kupán nyolcszázan rajtoltak a kü­lönböző korcsoportokban. Az F 45 B-ben Marton Pé­ter első, az F 21 B-ben Pé­ter Attila második lett. Arany Karika néven nagyszabású ritmikus sport- gimnasztikai versenvi-e ko­mit sor a bulgáriai Biala Slatinán. A tizenegy ország huszonnyolc versenyzőjének í'észvételével lezajlott vetél­kedőn nagyszerűen szerepelt a versenyen immár har­madszor résztvevő Szalay Andrea, a K. Építők fiatal­ja. A gyermek korcsoport­ban kötélgyakorlatával ötö­dik, labdával hetedik, ösz­Kaposvár: Mike—Kadar­kút 0-0, Juta—Kaposmcrő 4-2, Zimány—Mernye 1-3 Szőnyi SE—Taszár 3-0. Sur­ján SE—Patalom 3-2, Gaz- dász—Nagyberki 1-1. Siófok: Balatonszabadi— Látrány 7-0, Balatonszárszó —Balatonszemes 1-1, Ná­gocs—B. Vasas 3-3, Kereki— Andocs 1-3. Ádánd—Zamárdi 0- 2, Karád—Somogybabod 1- 3. Marcali: Szőlősgyörök— öreglak 1-1, Somogyszent- pál—Buzsák 1-1, Vitya—Két­szetettben pedig hatodik lett. Csak hazai és szovjet ver­senyzők előzték meg. Mint többszörös résztvevő, külön- díjat is kapott. Szarajevóban nyolc ország harminc sportolója indult RSG-versenyen. A K. Épí­tőket képviselő Gerhát Zsó­fia összetettben a nyolcadik helyet szerezte meg. Labdá­val hetedik, szalaggal a nyolcadik helyen végzett. hely 3-2, Balatonberénv— Latinca SE 1-2, Balatonke- résztúr—Mesztegnyő 5-0, Táska—Ordacsehi 3-2. Nagyatád: Bolhás—Sza­bás 1-2. Inke—Kisbajom 12-0, Lábod—-Somogyszob 1-3, Gvékényesi VSE—Se- gesd 5-2, Gvékényesi TSZSK —ötvöskónyi 8-0, Háromfa —Görgeteg 3-0, Berzence— Kutas 3-0, Somogyudvar- hely—Iharos 2-1. A bajnoki táblázatokat az utolsó forduló után közöl­jük. Körzeti labdarúgó-bajnokság HÍREK Június Péntek Félix A nap 4.47 órakor kél, és 20.40 órakor nyugszik; a hold 10.34 órakor kél, és 0.36 órakor nyugszik. Melegszik az idő Eleinte löbbfelé megnövekszik a felhőzet, nyugaton és északon záporok, zivatarok várha­tók. Többórás napsütés lesz, szórványos zápor, egy-egy délutáni zivatar inkább keleten fordul elő. Mérsékelt légmozgás várható. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet ma, pénteken 20—25 Celsius-fok között alakul. TELEFON SZERENÁD Vajon mi késztethette a kaposvári általános iskolások egy csoportját szerdán kora este arra, hogy telefonon ad­janak szerenádot tanáruknak vagy tanárnőjüknek? A So­mogy expressz Kaposváron leszállt utasai csak ámultak a Tanácsház utcai telefonfülke előtt és hallgatták a diáko­kat. A telefonszerenadot ok is szívesen hallgatták .. . H. B. • • • • Lottó A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint a 23. játékhéten a következő nyerőszámokat húzták ki: 2, 15, 64, 67, 69 Pártvita a pártszavazásról Az MSZMP Központi Bi­zottsága pártvitára bocsa j- tolta a helyi és országos pártszavazás lebonyolításá­ra, valamint a párt elnöké­nek és főtitkárának párt­szavazás útján történő meg­választására vonatkozó ja­vaslatát. A javaslat meg­jelen ta Népszabadság 1989. június 3-i számában. A Köz­ponti Bizottság kéri, hogy a pártszervezetek és párttagok véleményeiket, javaslataikat a hónap közepéig juttassák el a városi pártbizottságok­ra, vagy közvetlenül az MSZMP KB pártpolitikai osztályára. 10 éve halt meg Svéd Sándor (190(>—1979) Kos- suth-dijas énekes, kiváló művész, századunk egyik leg­jelentősebb baritonistája. A budapesti Zeneművészeti Főiskolán, majd Olaszor­szágban (Sammarco és Strac- ciari vezetésével) tanult, s 1928-ban nudupesten debütált Lima grófként Verdi Truba­dúrjában. Fiatal korától a budapesti Operaház tagja­ként lépett színpadra. Itár- sonyos, gazdagon árnyalt ba­ritonja és magas fokú drá­mai művészete hamarosan Európa-szerte ismertté tette nevét. Hosszú Ideig élt kül­földön; 1936-tól a bécsi Staatsoper tagja, 1940 és 1930 között a New York-i Metro­politan művésze volt, s is­mételten fellépett a milánói Sralában Is. Főbb szerepeit magyar, német, olasz nyel­ven énekelte. A 70-es évek elejétől rendszeresen haza­járt vendégszerepelni. Mindenekelőtt tökéletes technikájával, énektudásával, s hangjának szépségével ara­tott megérdemelt sikereket. Nem tartozott a drámai éne­kesek típusába, áradó, igazi olasz típusú hanganyaga azonban feledtetni tudta szín­padi játékának némi merev­ségét, s a drámai kifejezés háttérbe szorulását. Azon ke­vés énekesek közé tartozott, akinél a matéria és a tech­nikai tudás oly magas fokú volt, hogy ez önmagában is élményt szerzett hallgatói­nak. — A nyári autóbusz-me- metrend hétfőtől lép életbe. Június 12-én nem közleked­nek a máskor csak tanítási napokon járó buszok, a hu­szonöt százalékos forgalom- csökkenés miatt szeptembe­rig néhány helyközi és he­lyi járatot sem indít a Ka­pos Volán. A változás a ki­adott menetrendben is meg­található. — Építők napja Barcson. Ma délután a barcsi Május 1. parkerdőben juniálison emlékeznek meg az építők napjáról. A műsorban köz­reműködik a Boróka Tánc- együttes és a somogytarnó- cai asszonykórus. — Tizenkét évvel ezelőtt, 1977-ben alakult a Somogyi burgonyatermelési rendszer. A Dél-somogyi Mezőgazda- sági Kombinát gesztorságá­val működő rendszer-tech­nológiát hazánkon kívül si­kerrel alkalmazzák ma már Csehszlovákiában is. — Száz Endre grafikáiból és festményeiből nyílt ki­állítás Tihanyban. A somo­gyi születésű művész tárlata a balatoni nyár kiemelkedő eseménye a tihanyi apátság melletti múzeumban, ahol augusztus végéig tekinthető meg. — Figyelmetlenül kerék­pározott és nekihajtott egy előtte forgalmi okból las­sító személygépkocsinak Ka­posvár belterületén Lotz Ba­lázs 14 éves helyi lakos. A tanuló súlyosan megsérült, az anyagi kár 2500 forint. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: _ 11-644 ^ Fórum a képviseleti demokráciáról Fórumot rendez Kaposvá­ron a megyei képviselőcso­port és a megyei pártbi­zottság hétfőn délután 2 óra­kor a képviseleti demokrá­ciára való átmenet időszerű kérdéseiről a megyei politi­kai propaganda és művelő­dési központban (Kaposvár, Forradalmárok tere 2.). A rendezvény előadója Szűrös Mátyás, az Országgyűlés el­nöke lesz. Minden érdeklő­dőnek a rendezők - lehetősé­get biztosítanak arra. hogy zárt láncú televízió segítsé­gével figyelemmel kísérjék a fórumot. — Személygépkocsi mű­szaki átvizsgálás lesz va­sárnap Marcaliban, a Si­mon téri parkolóban. Reg­gel 8.30-tól 12 óra 20-ig a Magyar Autóklub marcali miniállomása fényszóróbe­állítást, CO-mérést, elektro­mos átvizsgálást végez a klubtagok számára. — Két keréken Svájcba. A 12 éves Vida Gazbriella, a kaposvári Kisfaludy Általá­nos Iskola tanulója a „Ki a mester két keréken" orszá­gos verseny győztese az ősz- szel Svájcban megrendezen­dő nemzetközi kerékpárver­senyre utazik. — A Kaposvári Gazdász SE lovasszakosztálya lovastorna- tanfolyamot indít. Olyan 11—12 éves gyerekek jelentkezését vár­juk, akik lazák, hajlékonyak, jó testi felépítésűek és nem fél­nek a lótól. Jelentkezni lehet a Toponári úti lovaspályán, június 14-én 16 órakor, Rajz Katalin­nál. — Az Áramszolgáltató Válla­lat értesíti Kaposvár lakosságát és közületeit, hogy június 9-én X—12 óráig a Virág u. páratlan oldalán a Németh I,. fasortól a nyomdáig és a Bajcsy-Zsilinsz- kv u. mindkét oldalán a kór­háztól a Virág utcáig, valamint a Szalma I. közben áramszünet lesz. RSG

Next

/
Thumbnails
Contents