Somogyi Néplap, 1989. június (45. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-06 / 131. szám

1989. június 6., kedd Somogyi Néplap 7 Eltűnik az elektromos jefzffreiMlezer Új kapuk nyílnak Beszélgetés Székely János vezérőrnaggyal ron az elektromos jelző- rendszer lebontását. Néhány helyen már megkezdődött a bontás. — .Mikorra fogják befe­jezni a munkálatokat? — A kormány a május 18-ai ülésén egyebek között erről is tárgyait. Meggyő­ződésem szerint 1990 végéig végezni fogunlk a „becslés­sel”. — Egyre többet hallani arról, hogy átszervezik a határőrséget. Mi igaz ebből? — Felvetődött a Minisz­tertanács ülésén, hogy a ha­tárőrség egyes szervei eset­leg átkerülhetnek más tes­tületekhez, például a Ma­gyar Néphadsereghez, de ebben nincs még döntés. Tényleg megfontolandó, hogy a határforgalom ellen­őrzését és a határőrizetet válasszuk ketté. Hogy ezt *■ miiképpen lehetne megva­lósítani, az elsősorban anya­gi kérdés. A világon több olyan ország van, ahol a határrendészeti és határőri­zeti feladatok más-más irá­nyítás alá tartoznak. Van­nak országok, ahol a ha­tárőrizet a belügyminiszté­rium, máshol a hadsereg, míg megint máshol az ál­lambiztonsági szervek irá­nyítása alá tartozik. Sze­rintem most éppen az anya­gi okok miatt nem időszerű ezzel foglalkozni. — Muraszombat polgár- mestere a rögtönzött sajtó- tájékoztatójukon azt java­solta, hogy nyissanak újabb határátkelőhelyeket. Ö konk­rétumot is mondott: első­ként éppen Felsőszölnökön kellene határállomást léte­síteni. Várható-e, hogy újabb határállomásokat építenek? — A magyar miniszterel­nök és az osztrák kancellár megbeszélésein is felvetődött ez, de egyelőre nem tudok konkrétumokat mondani. Csupán annyit, hogy lesz­nek újabb „kapuk”. — Végezetül engedjen meg egy gyakorlatiasabb kérdést: valóban megszün­tetik a határállomásokon a statisztikai lapokat? — Megint a kormány ülé­sére kell hivatkoznom. Szó van erről is, de ehhez még néhány kisebb korszerűsí­tést el kel végeznünk. Bí­zom abban, hogy a nyár kö­zepén az utasoknak már nem kell statisztikai lapo­kat kitölteniük. Az elvárá­soknak megfelelően pedig meggyorsul a határforga­lom. N. J. Az elektromos jelzőrendszert már a gaz is elborította TÖBB PÉNZ, TÖBB ELŐNY Postabankot avattak Pécsett Új szolgáltatások a lakosságnak Az átszervezés számolás kérdése A napokban Magyaror­szágnak egy olyan pontján jártunk, amely korábban tiltott terület volt. A határ­sávban lévő jugoszláv— osztrák—magyar vámos ha­tárkőhöz halandó nemigen juthatott el. Hogy helyszí­ni tudósításban számolhat­tunk be az ott történtekről, az jelzi azt is, hogy lénye­ges változások vannak a határőrség életében is. Szé­kely János vezérőrnagyot, a BM Határőrség országos parancsnokát éppen ezért kértük beszélgetésre. — Vezérőrnagy elvtárs, az elmúlt hónapokban meg­sokszorozódott a határőrség feladata. Hogyan tudtak ele­get tenni a törvényekben rögzített kötelezettségeik­nek? ! — Pont ásítsunk előbb! Nem az elmúlt hónapokban, hanem az elmúlt másfél év­ben nőttek meg a feladata­ink. Ez elsősorban a világ- útlevél bevezetésének kö­szönhető. Tavaly hatvankét­millió útlevelet kezeltünk a határállomásainkon. Négy­száz százalékkal több ma­gyar utazott külföldre, mint a megelőző évben. Ez a „be­vásárló turizmus” mindaddig tartott, amíg nem szigorítot­ták meg a vámrendelkezé­seket. Április első . nyolc napjában rekordforgalmat bonyolítottunk le. Csupán április negyedikén Hegyes­halomban hetvenhá romezer fő lépett át a határátkelő- helyünkön, Sopronban kö­rülbelül ugyanennyien vol­tak. Beszélnünk kell arról is, hogy az utóbbi időben megnőtt az illegális határ­átlépési kísérletek száma. Főleg Romániából érkezet­tek igyekeznek eljutni egy harmadik országba. A vi­lágútlevél ellenére is vannak magyar állampolgárok, akik útlevél nélkül igyekeznek külföldre. Igaz, tavaly mind­össze kettőszázan voltak. — Nemcsak a határforga­lom élénkült meg, hanem felgyorsultak a politikai ese­mények is. Mennyire tud ez­zel lépést tartani ta határ­őrség? — Ügy gondolom, hogy együtt haladunk az esemé­nyekkel, a határőrség is se­gíti a politikai reformokat. Egyebek között mi kezdemé­nyeztük itt, a nyugati hatá­Csiky Gergely Színház 19 óra­kor: OTHELLO. — Nagykani­zsán. Vörös Csillag 5: MOONWAL- KER (Michael Jackson) (am.). 7: ÉJSZAKAI ROHANÁS (am.). Szabad Ifjúság 6: MOONWAL- KER (Michael Jackson). 8: K... 2. (m.j. Mozimúzeum f6: A Va- DON (m.), Í8: OMEN (am. 16.). Barcs 6: VÖRÖS ZSARU (am. 16). Marcali 7: RUMBA (mb. fr.). TELEVÍZIÓ Budapest 1 9.00: Képújság. 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak. 9.10: Brahms— Bernstein-ciklus. 10.05: Panorá­ma. 10.50: Mozgató. 10.55: Kép­újság. 16.25: Hírek. 16.30: Pan­non krónika. 16.40: Nachrichten. 16.45: Nas ekran. 17.20: RTV kö­zönségszolgálat. 17.30: Szám­adás. 17.45: A kegyelmes úr szárnysegédje. 19.10: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.05: A klinika. 20.55: Stúdió '89. 21.40: Maótó! Mozartig. 23.00: Híradó 3. Budapest 2 87.00: Képújság. 17.15: Tv2. Benne: Riportok — Időjárás — Zene — Tv-torna. Teledoktor. 17.45: Bumm!!! 18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek. 19.00: Ba­ráti szívesség. 21.00: Híradó 2. 21.30: A nagyfülű. 21.44: La Fon- taine-mesék. 22.00: Szimultán. Kb. 22.45: Tv2. Napzárta. (Munkatársunk telefon je­lentése.) Tegnap Pécsett a Rákóczi út 50. számú házban fel­avatták négy megye — Ba­ranya, Somogy, Tolna, Zala — 700 postahivatalának ban­ki tevékenységét irányító Postabank és Takarékpénz­tár Rt. ízlésesen berende­zett pécsi területi igazgató­ságát. Az avatást megelőző sajtótájékoztatón Princz Gá­bor, elnök vezérigazgató és dr. Jádi János területi igaz­gató ismertette a postabank tevékenységét és terveit. El­mondták, hogy a tavaly augusztus 1-jével ideiglenes helyen megalakult pécsi te­rületi igazgatóság négy me­gyében levő betétállománya meghaladja a 300 millió fo­rintot. A lakosság két betétfor­mával számolhat: az egyik az igen kedvező kamatozá­sú betétszámlakönyv és má­sik a takarékszelvény. A Osztrák Tv 1 15.15: Zenedoboz. 15.35: Wickie és az erős férfiak. 16.00: An-tan- ténusz. 16.30: A tévézés örömei. 16.55: Mini tv-hiradó. 17.10: Va­lentina és a bohóc. 17.40: Mini­találkozó. 17.55: Egér a Marson. 18.00: Mi. 18.30: Falcon Crest. 19.30: Tv-híradó,, sporthírek. 20.15: A világ legszebb vízesé­sei. 21.07: Dallas. 21.55: Oldal­pillantások. 22.00: Az idegen. Amerikai film. 23.30: Nagy völgy. 0.20: Hírek. Osztrák Tv 2 17.15: Osztrák kerékpárosver­seny. 17.30: Tájékozódás. 18.00: Bajor királyi bíróság. 18.30: Wurlitzer. 19.00: Körzeti prog­ram. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kul­turális hírek. 20.15: 400 éves a müncheni Hofbrauhaus. 211.07: Külpolitikai magazin. 20.00: Tv- híradó. 22.25: Klub 2. dományos program. 19.13: Rajz­film. 19.30: Tv-napló. 19.53: A mai sport. 20.05: Játékfilm. 21.40: Tv-napló. 22.00: Dialógu­sok. 23.30: Hírek. 23.35: Műhold- program. 1.35: Műsorismertetés. vállalati szférában pedig máris igen számottevő a fo­lyószámla-vezetés, a betét- gyűjtés és a hitelezés. (Ez világbanki ..hitelezést és li- zingszerzőődést is magába foglal.) A postabank betét- állományának túlnyomó többségét a vállalatok ad­ják és a nagy összegű beté­tek lehetővé teszik a kedve­zőbb kamatfeltételek meg­teremtését. Ha nő a lakossá­gi betét, ott is bevezetnek előnyösebb kamatozást. A postabank arra törekszik, hogy bővítse — elsősorban a lakossági — szolgáltatásait. Lesz valutabeváltás és -kifi­zetés, továbbá vállalkoznak deviza-, BC-, utazási szám­lavezetésre is. Kedvező hét végi nyitva tartásokkal segítik a pénzváltást. Később meg­valósítják a lakossági hite­lezést is. Az új technikát már a megalakulástól alkalmaz­zák. A pécsi területi igazga­tóság már mától számítógé­Jugoszláv Tv 2 17.45: Tv-naptár. 17.55: Hírek. 18.00: Körzeti programok. 18.45: A nap műsora. 19.30: Tv-napló. 20.00: Komolyzenei műsor. 20.45: Hírek. 20.55: Külföldi dokumen­tumsorozat. 23.10: Filmsorozat. KOSSUTH RADIO 4.30—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hí­rek. 8.20: Társalgó. 9.15: A fo­nótól a táncházig. 9.33: Rólunk van szó: 9.36: Arnyéktánc. 10.00: Hírek. 10.05: Gazdátlan falvak. 10.25: Operettnyitányok. 10.55: Népdalcsokor. 11.36: Hét szűk évtized. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Világ­hírlap. 13.00: A Szegedi Szim­fonikus Zenekar játszik. 14.00: Hírek. 14.10: Magyarán szólva. 14.25: Orvosi tanácsok. 14.30: Dzsesszmelódiák. 15.00: A dzsun­gel törvényei. 15.26: Hagyomány- ápolók. 16.00: Tizenhat óra. 16.10: Éneklő ifjúság. 16.20: A Nyitnikék postája. 17.00: A szo­ciáldemokráciáról — Budapes­ten. 17.30: Beszélni nehéz. 17.45: pes hálózat segítségével kapcsolatban áll a budapesti központtal és a többi területi igazgatósággal. Kérdésünkre az elnök-ve­zérigazgató elmondta, hogy pénzüket ott fektetik be, ahol jó üzlet kínálkozik. So­mogybán eddig főként a Se- fag (amely egyébként rész­vényes is), használta ki leg­inkább az üzleti lehetősége­ket. A postabank részvételé­vel Siófokon építenek jelen­tős üzletközpontot. Egyéb­ként Somogybán — mondta a vezérigazgató — az ide­genforgalom, főként a Bala- ton-parti ingatlan ügyletek ígérnek jó együttműködési és üzleti lehetőségeket. Ezeket igyekeznek kihasználni. Ter­vezik, hogy nagyobb váro­sokban is nyitnak fiókot a postabanknak. Először Zala­egerszegen (ott van ugyanis a legtöbb betét), majd Szek- szárdon és Kaposváron szol­gálja a postabankfiók az üzletfeleket. A Szabó család. 18.15: Hol volt. hol nem volt... 18.30: Esti ma­gazin. 19.15: Holocaust. 20.15: Rozsos István nótákat énekel. 20.25: Lakáshelyzetek. 20.54: Turgenyev ós a muzsika. 21.45: Hajszálgyökerek. 22.00: Hírvilág. 22.30: Zenekari muzsika. 23.36: Barangolás régi hanglemezek között. 0(15—4.20: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30—7.57: Reggeli zenés mű­sor. 8.00: Hírek. 8.05: Zenés já­tékokból. 8.50: Külpolitikai fi­gyelő. 9.05: Napközben. 12.00: Hírek. 12.10: Negyedóra 3/4 ütemben. 12.25: Környezetünk védelmében. 12.30: Nóták. 13.00: Hírek. 13.05: Popzene sztereó­ban. 14.00: Tea hármasban. 15.00: Hírek. 15.05: Mátlé Éva és Lax Éva énekel. 15.20: Könyvről könyvért. 15.30: Csúcsforgalom. 17.30: Kamasz-panasz. 18.30: Talpalávaló. 19.00: Hírek, sport. 19.10: Fiataloknak. 20.30: A bű­vös vonó. 21.00: Hírek. 21.05: Okkersárga Ábrahám. 21.30: A Great Metropolitan Steam Band felvételei. 22.00: Maholnap. 23.00: Hírek, sporthírek. 23.15: A dzsessz története. 23.55: Köny- nyűzene Svédországból. 0.15— 4.20: Éjfél után. MAI MŰSOR HÍREK Június A nap 4.48 órakor kél, és 20.37 órakor nyugszik; a hold 6.52 órakor kél, és 23.29 órakor nyugszik. 6 Aranyai ér? Gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, né­hány órás napsütés azonban mindenütt való- színű. Főként délutánonként várható zápor, zi­vatar. Helyenként felhőszakadás és jégeső is előfordulhat. A többnyire mérsékelt déli, dél­nyugati szél csak a zivatarok idején erősödik meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, ked­den 20 és 25 Celsius-fok között alakul. Kedd Norbert — Pro phi laielia elneve­zéssel új bélyegblokk kerül forgalomba. A Somogy me­gyei szakkörök és körök ve­zetőségei várják a gyűjtőket és érdeklődőket, s megren­delésüket továbbítják. — Papp Árpád költővel, műfordítóval, valamint a Siófoki Hírek szerkesztőivel találkoztak tegnap délután az olvasók Siófokon, a vá­rosi könyvtárban. Az ese­ményre az ünnepi könyvhét rendezvényeinek keretében került sor. — 27 és fél kilós ponty akadt Jenei Róbert csurgói horgász horgára vasárnap. A gyékényesi kavicsbánya­tavon fogott kapitális pél­dány pontosam 27 450 gram­mos, 87,5 centiméter hosszú, kerülete 98 centiméter. Az óriás hal közel hét kiló ikrát tartalmazott. — Szolzsenyicin „A rák­pavilon” című könyvének megjelentetése az Európa Könyvkiadónál előkészület­ben van, közreadását a ki­adó jövőre tervezi. Jorge Semprun híres regényét, a Ramon Mercader második halála című művét, amely szinte leplezetlenül Trockij sorsának a története, nem­sokára szintén a boltokba kerül. Várhatóan november­ben lát napvilágot Vaclav Havel négy drámája a Mo­dern Könyvtár sorozatban. 130 éve születeti Bánk községben és Budapes­ten halt meg Bánki Donát (1859—1922) gépészmérnök, egyetemi professzor, akadé­mikus, kiváló feltaláló. A budapesti Műegyetem elvég­zése után rövid ideig a mű­szaki mechanikai tanszéken volt tanársegéd, majd a MÁV Gépgyár, illetve a Ganz- gyár szerkesztő-mérnöke. 1899-től haláláig professzora volt a Műegyetem a hidro- gépek, kompresszorok és gőzturbinák szerkezettaná­nak. Az ö és munkatársa, Csonka János nevéhez fűző­dik a motorgyártás hazai be­vezetése. Közös alkotásuk a magyar motoripar első, a nemzetközi piacokon is ver­senyképes terméke, a Ganz- gyár által előállított Bánki— Csonka-motor, melynek leg­jelentősebb újítása az 1893- ban szabadalmaztatott por­lasztó (karburátor). A kö­vetkező évben szabadalmaz­tatta az első nagy nyomású robbanómotort, a saját korá­ban világhírű Bánki-motort; ennél a robbanókeveréket a hengerbe porlasztott vízzel hűtötték le, s ezzel a motor hatásfokát korábban nem re­mélt mértékben sikerült fo­kozni. 1917-ben konstruált vízturbinája, melyet halála után, 1926-ban az Akadémia nagyjutalmával tüntettek ki, új utakat nyitott meg a tör­pe vízierőművek fejleszté­sében. Emlékezetére a Gépipari Tudományos Egyesület 1955- ben Bánki Donát Emlékér­met alapított, a legkiválóbb mérnöki teljesítmények éven­kénti elismerésére. MDF-levél Halálos baleset Figyelmetlen vezetés kö­vetkeztében motorkerékpár­jával letért az úttestről és kerítésnek ütközött Boglár- lelle belterületén június 5- én Rehák József 18 éves se­gédmunkás, lengyeltóti la­kos. A baleset következtében a motorkerékpár vezetője a helyszínen életét vesztette, utasa a 18 éves Kulik Ist­ván lengyeltóti szobafestő súlyos sérülést szenvedett. a miniszterelnökhöz A Magyar Demokrata Fó­rum kaposvári szervezete le­velet küldött Németh Mik­lós miniszterelnöknek. Eb­ben követelik: a Magyar Népköztársaság kormánya ítélje el a Kínai Népköztár­saság kormányának és a Kí­nai Kommunista Párt veze­tésének terrorakcióját, s egy­úttal hívja vissza hazánk nagykövetét a Kínai Nép- köztársaságból. Valutaárfolyamok Pénznem Vételi Eladási ári. 100 egys. Ft-ban Angol font Ausztrál dollár Belga frank Dán korona Finn márka Francia frank Görög drachma a b 9 563,98 10 155,56 4 538,24 4 818,96 147,04 790,80 1 377,35 907,31 34,78 Holland forint 2 733,57 tt font 8 235,68 Japán yen (1000) 425,16 Kanadai dollár 4 978,55 156,14 839,72 1 462,55 963,43 36,94 2 902,65 8 745,10 451,46 5 286,51 20 254,65 21 507,51 Kuvaiti dinár Norvég korona 847,96 900,42 NSZK-márka 3 080,49 3 271,03 Olasz líra (1000) 42,47 45,09 Osztrák schilling 437,61 464,67 Portugál escudo 37,02 39,30 Spanyol peseta 48,53 51,53 Svájci frank 3 564,62 3 785,12 Svéd korona 909,44 965,70 USA-dollár 5 983,22 6 353,32 ECU (Közös P.) 6 389,60 6 784,84 Jugoszláv dinár csekk (1000) b 4,15 — a) Vásárolható legmagasabb bankjegycímlet: 1000-es. b) Bankközi és vállalati el­számolásoknál alkalmazható ár­folyam : Görög darchma 35,82 35,90 Jugoszláv dinár csekk (1000) 4,27 — Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: _ 11-644 ^ — Leállították a bajoror­szági Wackersdorf ban készü­lő atomhulladék-feldolgozó üzem építését a környezet- védők tiltakozására. Az üzemre pedig két és fél mil­liárd márkát költöttek, ép­pen ezért az építtetők csak átmenetinek tekintik a mun­kálatok mostani felfüggesz­tését. — Magyar fogyasztási cik­kekből még az idén bemu­tatót és vásárt rendeznek a Koreai Köztársaságban. A Hyunda nevű áruházlánc munkatársai hazánkban vá­lasztatták ki azokat a por­tékákat, amiket bemutatnak majd Dél-Koreában is. — Értesítjük a lakosságot, hogy Csurgón a Sárközy utcá­ban áthelyezett 20 kV-os veze­ték június 8-án végleges fe­szültség alá kerül. A fenti idő­ponttól kezdődően a tartószer­kezetek, vezetékek és egyéb villamos berendezések érintése veszélyes, megközelítése tilos. — A DÉDASZ szigetvári üzem- igazgatósága bejelenti, hogy a barcsi tsz tejfeldolgozó tr.-állomá- sa és 20 kV-os kábele elkészült és azt június 8-án üzembe he­lyezi. A jelzett időponttól a vil­lamos berendezések érintése TI­LOS. — Az áramszolgáltató válla­lat értesíti Kaposvár lakosságát és közületeit, hogy június 6-án, 7-én, 8-án és 9-én naponta 7 órától 15.30 óráig a Kecelhegyi úton, a Micsurin utcában, a Bethlen G. utcában, a Bercsé­nyi utcában, a Vak Bottyán ut­cában a Bocskay utcától a Ke- celhegy-aljáig, valamint a Ke- celhegy-alján áramszünet lesz.

Next

/
Thumbnails
Contents