Somogyi Néplap, 1989. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-27 / 149. szám
AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLV. évfolyam, 149. szám Ára: 4,30 Ft 1989. június 27., kedd Összeül az Ország- gyűlés A politikai egyeztető tárgyalások legutóbbi 'fordulójának megállapodásai nyomán erős diétára fogott napirenddel kezdi meg mun. kaját ma délelőtt 10 , órakor- az Országgyűlés. Az ülésszak megnyitását ezúttal szinte az utolsó pillanatig némi bizonytalanság övezte, hiszen » pártok és társadalmi szervezetek ér. demivé vált politikai- alkudozása még a megnyitást közvetlenül megelőző napon is formálta a törvényhozás elé kerülő ' törvénytervezeteket. A parlament muniká. ját is érintő legfontosabb fejlemény, hogy a politikai egyeztető tárgyalásokon részt vevő politikai erők egyezségre jutottak az elmúlt hónapokban már-már elszabadulni látszó törvénykezés „megfékezésére", A törvényalkotás parlamenti menetrendjét is módosító kompromisszumuk lényege: az ország sorsát alapjaiban érintő sarkalatos törvénytervezeteket csak a há_ romoldalú döntéshozó fórum közös politikai szándékot kifejező állásfoglalása után terjesszék törvényhozási vitára. E kölcsönös kompromisszumot tükröző formula eredményeként — formailag a minisztertanácsi előterjesztés visszavonásával — lekerült a nyári ülésszak napirendjéről a párttörvónytervezet, az alkotmánybíróságról és a köz. társasági elnöikről szóló tervezet, illetve a .Büntető tör. vénykönyv számos módosító indítványa. A kulcsfontosságú jogszabályokkal csökkentett mun. katerv azonban továbbra is. jelentős erőfeszítést követel a képviselőháztól; ez alkalommal is számos jogszabály áttekintésével, a korszellemnek megfelelő módosításával kell megbirkóz. nia. A tervek szerint a hét napirendből álló program tárgyalása előreláthatólag 2-3 napot vesz igénybe. Békési László pénzügy, miniszter előterjesztésében várhatóan második napirendi pontként tárgyalja a T. Ház a tavalyi állami költségvetés végrehajtásának törvénytervezetét. A nagymarosi dokumentumok átadása Udvari László kormány, biztos hétfőn — az előzetes megállapodásoknak megfelelően — Csehszlovákia budapesti nagykövetségén, átadta Vladimir Lokvenc csehszlovák kormánymeghatal. mazottnak azokat a kockázati és környezeti veszélyeket felsoroló háttéranyagokat, amelyeket a magyar kormány a nagymarosi vízlépcső építésének májusi felfüggesztésekor hozott döntésénél figyelembe vett. Átadta továbbá a Magyar Tudományos Akadémiának a vízlépcső elhagyásáról, illetve a megvalósítás környezeti, ökológiai, vízminőségi és szeizmológiai hatásairól kidolgozott vélemé. nyékét is. ÜLÉST TARTOTT AZ ELNÖKI TANÁCS Egyházi állások betöltéséhez nem kell állami hozzájárulás Államtitkárok felmentése és kinevezése • A Népköztársaság Elnöki Tanácsa hétfőn ülést tartott. Straub F. Brúnó elnök tájékoztatta a testületet a jú. mus 5—8. között Kenan Ev. ren államfő meghívására a Török Köztársaságban tett hivatalos látogatásáról. A tájékoztatót az Elnöki Tanács egyetértéssel tudomásul vette. A testület a szövetkeze? tökről szóló törvény módosítására figyelemmel kiegészítette az ipari szövetkeze, tak-ről szóló 1971. évi 32. számú törvényerejű rendeletit. Az új szabályozás széle-. sebb körbe helyezi a tag és a szövetkezet vagyoni kapcsolatát, ami a jövőben kiterjed a részjegy jegyzésén túl félrészjegy jegyzésére, sző. vetkezeti üzletrész és részjegy juttatására is. A szövetkezeti üzletrész átruházhatóvá és örökölhetővé válik. Az Elnöki Tanács törvényerejű rendeletet hozott az egyházi állások betöltéséhez szükséges hozzájárulásról, ás az Állami Egyházügyi Hivatal, valamint az Állami Ifjúsági és Sport, hivatal megszüntetéséről. A társadalmi pluralizmus igényei szükségessé teszik az állami egyházpolitika, ezen belül az állami egyházi igazgatási tevékenység felülvizsgálatát, és megváltozott körülményekkel összhangot teremtő szervezeti és tartalmi reformot. A mód'osítás értelmében az egyes egyházi állások be. töltésére vonatkozó állami hozzájárulás gyakorlása zö. méhen megszűnik, és csupán szűk körbeni olyan egyházi tisztségekre korlátozódik, amelyeknél a kinevezés nem magyar joghatóság alá tartozó szervhez tartozik. Ezek. ben az esetékben az egyházi vezető tisztségek betöltése az illetékes külföldi szervvel való különmegál- lapodás alapján történik. A Minisztertanács felhatalmazást nyert arra, hogy az egyházaik. felekezetek, vallási közösségek működé, sével, a vallás gyakorlásával összefüggő állami feladatok ellátásának szerve, zeti kérdéseit meghatározza. A sportigazgatást egyre inkább az alulról építkező szervezeti struktúra s a növekvő autonómiáin alapuló önigazgatási , tevékenység kell jellemezze. A feladatok többségét a jövőben a sportági szakszövetségeknek, ezek szövetségeinek, valamint a Magyar Olimpiai Bizottságnak kell betöltenie. A megmaradó feladatok nem igénylik az ifjúsági és sporthivatal tevékeny, ségét. A sportigazgatás jö. vőbeni szervezeti kereteit a Minisztertanács határozza meg. Az Elnöki Tanács határozott nagykövetség létreho. zásáról a Ciprusi Köztársaság fővárosában. A testület államtitkárokat, nagykövetet nevezett ki és mentett fölt valamint bí. rák megválasztásáról, fölmentéséről határozott és ke. gyelmi ügyekben, döntött. (Folytatás a 2. oldalon) A gazdasági kibontakozás érdekében meglehetősen sok vita folyik, intézkedések, elgondolások válnak ismertté, ugyanakkor mindezzel együtt háttérbe szorult maga a termelés folyamata, az ezek- kell összefüggő vezetés-szervezési kérdések sora. Ezért is figyelemreméltó az a nemzetközi tudományos tanácskozás, amelyet a Veszprémi Vegyipari Egyetem Vállalatgazdasági és Szervezési Intézete, valamint a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság megyei szervezete rendez ma és holnap a berendezések, a gépek karbantartása témában, Veszprémben. A rendezvényen mintegy száz vállalat háromszáz szakembere vesz részt; osztrák, nyugatnémet, csehszlovák, NDK-beli és magyar előadók Ismertetik elméleti megállapításaikat, gyakorlati tapasztalataikat. A technika fejlődése, a gyártó- rendszerek automatizáltságának fokozódása és elterjedése lényegesen megváltoztatja a karbantartás szerepét. Ez a feladat az egyszerű segédtevékenységből a termelést biztosító folyamattá vált. A jövő gyárának az életeleme az üzemkészség, melyet csak a folyamatos, működőképes karbantartás biztosíthat. Ezért a termelési folyamatok korszerűsödését követni kell a karbantartás szervezettségének, minőségi fejlődésének. Jellemző, hogy a fejlett országokban jelentősen eltolódott a karbantartók és a termelők létszáma, az előzőek javára. A ma kezdődő kétnapos tudományos tanácskozás nemzetközi tapasztalatai minden bizonnyal hozzájárulnak ahhoz, hogy a folya-- matos, korszerű termelés e fontos feltételénél minél kevesebb buktató forduljon elő. Útra készen a VIT- delogáció Utolsó, rendkívüli ülését tartotta hétfőn a VIT Magyar Nemzeti Előkészítő Bizottsága. Qyurosány Ferencet, a Demisz leköszönő al- elnökét fölmentette delegációvezetői megbízatása alól, s úgy határozott: a magyar küldöttség szerda délutáni, illetve esti találkozóján maguk a résztvevők döntsék el. kit bíznak meg a delegáció vezetésével. A 150 tagú magyar delegáció csütörtökön indul Phenjanba, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság fővárosába, amely július 1— 8. között otthont ad a XIII. világifjúsági és diáktalálkozónak. A hétvégi esős-borús időben többen választották a kirándulást, mint a fürdést a Balaton partján. A Mahart forgalma jóval nagyobb volt az átlagnál. A kompon két nap alatt 32 ezer személy és 8600 gépkocsi utazott egyik partról a másikra SOMOGY A L'UNITA-FESZTIVÁ^ÓN Triesztbe készül a Balaton Táncegyüttes Magyar szakács az olasz konyhában Olaszországban minden évben megrendezik a L’ Unlta- fesztivált. Az idén erre július 28-a és augusztus 6-a között kerül sor. Ez az első alkalom, hogy Somogy megyé.t is meghívták a nagy eseményre. A trieszti tartomány Somogy testvérmegyéje, mellyel 1972 óta tartanak rendszeres kapcsolatokat. Az együttműködés — amely eddig főként protokoll jellegű volt — ma már tartalmas programot ígér. Ebben minden bizonnyal nagy szerepe van annak, hogy az Alpok-Adria munkaközösség munkájában Somogy megye megfigyelőként részt vesz. Kezdeményezik a Tanítóképző Főiskola és a trieszti egyetem, valamint a Kaposker és a Tartományi Fogyasztási Szövetkezet Szövetsége közötti kapcsolat megteremetésére. A gazdasági együttműködés mellett a kulturális élet területén is kedvező változások figyelhetők meg. Példa erre a L’ Unita-fesztivál. Somogy megyét első alkalommal a Balaton Táncegyüttes képviseli. Színvonalas műsorukkal kétszer lépnek majd színpadra a -nagyközönség előtt. Esténként Somogy két „aranykezű” szakácsa főz majd magyaros ételeket. Cigányzenekarra is lenne igény, de ezt a megye sajnos nem tudja kielégíteni, mivel nincs még megfelelő cigányzenész a vidéken — a szervezők szerint. (Bánfai) A gyár életeleme az üzemkészség NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Nagyságok árnyékában A tv, a rádió, az újság napjainkban telis-tele van hangzatos beszédekkel, világmegváltó programokkal. Hetekkel, hónapokkal ezelőtt, még az útkeresés időszakában, fokozott kíváncsisággal leste a magyar honpolgár a különféle megnyilatkozásokat, mert mindezeket elhelyez- 'hette a kibontakozás fogalomkörébe. Beszéltek itt és beszéltek ott, mondták ezt és mondták azt, szólt a tömeghez ez, és szólt amaz, programot kínáltak ezek a szervezetek, kínáltak amazok — mígnem elérkeztünk a tökéletes káosz, a ki- és felismerhe- tetlenség határához. Töprengj hát jó magyar állampolgár, s ha jutsz valamire, alakítsd ki álláspontodat lehetőleg úgy, hogy azt holnap se kelljen megmásítani. Hogy ez bizony igencsak nehéz feladvány? Lehet, de elvárják tőled, hogy dönts és csatlakozz valahova, zárkózz fel a valamilyen irányba haladókhoz és tételezd fel, hogy azok, akikhez csatlakoztál, csupa jó barát és veled egyet akaró, a cél pedig, amerre haladtok, az egyedüli, mely a boldogulást, a várakozások beteljesülését jelenti. Mert ezt ígérik és állítják azok, akik az élen haladnak és — mintegy a megváltás varázsszavait — fennen hirdetik jelszavaikat. Azon, azonban csöppet sem csodálkozom, kedves állampolgár, hogy miközben a hovatartozással kapcsolatos döntést fontolgatod, megtorpansz és elgondolkozol. Töprengem kezdesz afölött, hogy: 1. a hirtelen föl- vagy előbukkant áramlatok, irányzatok, tömörülések vezetői honnan veszik a bátorságot ahhoz, hogy nevedben és helyetted véleményt mondjanak, álláspontot képviseljenek?, 2.: ki jogosította fel a fogadatlan prókátorokat, hogy tömegek képviseletében — főként a vidéki tömegek képviseletében —- különböző helyeken föllépjenek és ilyen minőségben tiltakozzanak vagy tapsoljanak? Es még sorolhatnám, mi minden üt szöget az ember fejébe, a nagy nekibuzdulások láttán és hallatán. Es miközben muszáj arra gondolni, hogy a vidék, mintha a fővárosi nagyságok árnyékába szorulna: a nyilatkozók között alig vagy egyáltalán nem találni valamelyik megyéből vagy régióból érkezett, az adott térség egységes vagy megosztott véleményét tolmácsoló honfitársunkat. Miért hallani akkor, hogy ez vagy az a szónok magabiztosan hangoztatja: ez kell a népnek, azt akarják a tömegek, itt szorít a társadalom cipője, ott keresendő a bajok gyökere? Nem hiányzik ezekből az állásfoglalásokból az emberek nagyobb tömegét tömörítő kisvárosok, községek, falvak és tanyák hangja, igencsak pártos véleménye? Ezek a tömegek nézik a tévét, hallgatják a rádiót, olvassák az újságot, és arra gondolnak: már megint átnyúltak a fejünk fölött... Mintha a kukorica kisajátítaná a csapadékot, a talaj táperejét és mindebből semmit sem, vagy csak nagyon keveset juttatna közteseknek. De a kukorica ezt nem teszi, inkább támasztékként szolgál a babnak, hogy erős szárán fölkapaszkodhasson rá és beérlelje termését. Hernesz Ferenc