Somogyi Néplap, 1989. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-26 / 148. szám
Somogyi Néplap 5 1989. június 26., hétfő A sakk és a go „keveréke" Világsiker lehet a To-Do Nyáron már kapható lesz ? A találmányoknak hazánkban mostoha a sorsuk. Évekig tart, amíg a feltaláló átverekszi magát az íróasztalok dzsungelén, s utána még mindig csak a szerencsében bízhat, hogy talál kivitelezőt. Közhelyként hat, de a szellemi termékek nem megfelelő menedzselése dollármilliók elvesztését jelenti. Gondoljunk csak az átütő sikerű Rutrik-kockára! Még egy ilyen jelentős találmányból sem sikerült megfelelő tőkét. kovácsolni. Mindezt azért mondtam el, mert is. mét egy olyan játéktalál- mány vár menedzselésre, amely a szakmai körök véleménye szerint nagy sikerre számíthat itthon és külföldön egyaránt. Hogy pontosan milyen társasjátékot talált ki a mérnöki és szociológusi diplomával rendelkező Kalapács János, arról beszéljen ő, a feltaláló: — öt éve kezdtem el dolgozni egy programon. Ez a gimnáziumokban, szakközépiskolákban, általános iskolákban az osztályfőnöki munkához nyújtana segítséget a tanároknak. Írók, művészek egyaránt részt vettek a munkában, amelynek a lényege az, hogy fejleszti a diákok döntéshozó képességét, kommunikációs készségét. Erre különböző szituációs és dramaturgjátékokat találtunk ki. A döntés pedagógiája nem újkeletű dolog, hiszen ezzel a témával olyan elismert szaktekintélyek is foglalkoznék, mint Falusi Iván vagy Zsolnai József. A munkánk célja, hogy egy adott helyzetben a gyerekek képesek legyenek az optimális döntést meghozni. E munkának lett a „mellékterméke” a gyakorlatban kipróbált társasjáték, a To-Do. — Mi a játék lényege, hogyan kapcsolódik a programhoz? — A leginkább a sakkhoz és a japán go-hoz lehetne hasonlítani az új játékot. A lépéskombinációk a sakkhoz képest egyszerűbbek a To- Doban, a go-ból pedig néhány olyan lépést vettünk át, amely színesítheti az alapötletünket. A programhoz annyiban' kapcsolódik a találmány, hogy rendkívül jól fejleszti a döntéshozó képességet. Egyébként ezt a táblás játékot ketten-né- gyen jótszhatják. A To-Dot ahol csak bemutatták, mindenütt igen nagy sikert aratott. Ahhoz azonban, hogy külföldön is versenyképes legyen, jóval esztétikusabbá kell tenni a borítást. — Nagy eredmény már az is, hogy a mintapéldányok elkészültek. Ezekből jutott kipróbálásra a kaposvári Munkácsy gimnáziumba és a Zrínyi Hona Általános Iskolába is. A kivitelezés egyébként nekem sem tetszik, de valószínű, hogy nem is ez lesz a végleges formája. A remélhetően rövid időn belül hódító útra induló To- Doról néhány szakvélemény: Flórián Tibor, a sakkszövetség volt titkára nem tartja lehetetlennek, hogy idővel egy új versenyág is kifejlődhet e társasjátékból. Mérő László, az ELTE kísérleti pszichológia tanszéke docensének szintén nagyon jó a véleménye erről a játékról. A vélemények alapján tehát a sikerhez már csak két dolog hiányzik: a gyártás és a forgalmazás. — A gyártó már megvan: a hernádi tsz Nyomda Coop nevű melléküzemága, s 300 ezer forintot fektettek be. — A boltokban még sincs ott a To-Do? — A magyar játékpiacot a Triál uralja. Mikor megkerestem őket a mór kész mintapéldányokkal^ az első kérdésük az volt: „van-e dobókocka a játékban”. Sok kilincselés után a Rubik- kocka bécsi menedzsere kezébe vette az ügyet, ezek után nyitott kapukra találtam mindenütt. Ezután már a triálosok is vállalták, hogy a nyáron piacra dobják a találmányt. Dancsó Károlyt a To-Do körüli hercehurcáról kérdeztük: — A társasjáték alapötlete nekünk is tetszik — mondta —, csakhogy a mintapéldányok esztétikailag erősen kifogásolhatóak. Gond van az árral is. Mi a Nyomda Cooptól 245 forintért kapjuk, ez azt jelenti, hogy a boltok körülbelül 400 forintért árusítanák. Ráadásul a hazai játékpiacon másfél-kétszeres a túlkínálat. — Mindezek ellenére önök vállalják, hogy a nyárra a boltokban kapható lesz a To-Do? — Igen. Csapó M. Péter A tábort meg kell tartani „Különös gubák szülhetnek pillét” Fiatal alkotók kiállítása Nagyatádon A címben szereplő szép Babits idézettel ajánlotta a közönség figyelmébe Nagy Gábor, a megyei tanács közművelődési irodájának vezetője azt a kiállítást, melyet szombaton nyitottak meg a nagyatádi Gábor Andor Művelődési Központban. 32 tehetséges, a képző- és iparművészet iránt fogékony somogyi általános- és középiskolás tanuló kétheti szorgos alkotómunkájának fináléjaként üdvözölhette az érdeklődők tömege a tehetségkutató tábor lakóinak produkcióit. Leitner Sándornak, a tanítóképző főiskola főigazgatójának köszöntője után a nagyatádi zeneiskola — mely ugyancsak iskolapéldája lehet a zenei nevelésnek — tisztelte meg a társművészet fiatal képviselőit élményt adó produkciójával. Kokas Katalin és Horennek a bemutatkozásnak g sikerességéhez is kötötték a nyilatkozók. És, hogy mit mutatott a kiállítás? Harmóniát és sokszínűséget egyaránt. Főleg életérzéseket, egyéni vágyakat fogalmaztak meg a fiatalok. így került a paravánra a grafittivel „díszített” omladozó nagyatádi „átlagház”, így került a terembe a — két négyzetméteres pázsit, melynek közepén megtermett fa adott átmeneti pihenésre lehetőséget egy „figurának”, egy embernek. Ami tehát fontos volt e két hétben: a meglátni és megláttatni, a mások és ezen keresztül önmagunk megismerése. S ez sikerült. Bizonyíték rá Szakonyi Gábor (Nagyatád) precízen megmunkált „maszkja”, Schni- der György (Barcs) a „falhoz” készült színes tanulmányai, Földesi Fanni (Kaposvár) és Molnár Kunigunvath Zita egy Mozas, Gyér- mán Júlia és Zadravecz Ferenc pedig egy Bartók hegedű-duóval örvendeztette meg a hallgatóságot. — Nagyatádot megpróbáljuk „bevinni” az alkotóterembe. Egy új módszer kidolgozásán fáradozunk — nyilatkozták a tábor vezető tanárai a kurzus során. A metódus sikeressége azonban kételyeket is ébresztett. Az eredményesség visszaigazolásának egy szeletét. da (Balatonkeresztúr) grafikái, vagy Berzy Agnes és László Júlia (Kaposvár) linómetszetei. „Elkankult ballavér”, „Kankalinos ebédhatmat”, „Tengertengette” — olvasom egy aprólékosan megmunkált, szép grafikai kivitelezésű kis tablón a dallamos „szóleleményeket”. A kaposvári Varga Ildikó anatómiai pontossággal figyelte meg az „ismeretlen” füvek — növények formáját, tulajdonságait és ebből alkotta meg sajátos ízű fauna nomenklatúráját. A fotós Durgó Tibor és segítőtársa a kaposvári Tröszt Éva jóvoltából minden tablón láthattuk az alkotók portréját, valamint az ő előmunkálataik segítségével született linómetszeteket, rézkarcokat is. Különösen a szülők körében aratott nagy sikert az a videófilm, melyet a két hét eseményeiről készített a művelődési ház munkatársa, a tehetséges Szabó Gyula. — Ügy érzem, sikerült a kiállítás — mondta Országh László nagyatádi rajztanár — * de a tábor munkájában jövőre jobban oda kell figyelni az egyéni igényekre. Arra, hogy az életkori sajátosságok figyelembevételével, a különböző képességű gyerekek munkálkodását differenciáltan segítsük. Hiányzott még a kerámia-for- mázó kollégium is, ezt Gera Katalin egyéb irányú elfoglaltsága miatt nem tudtuk beindítani. Végül szóljunk a művelődési ház dolgozóinak áldozatos és készséges munkájáról; Merész Emese népművelő a takarítónői és egyéb gondozói szerepek mindegyikét „eljátszotta” ebben a két hétben a gyerekek érdekében. „ * Pásztorének viola da gambára Napjaink előadóművészetének egyik legizgalmasabb területe a középkor zenéje. Mind többen veszik elő a vitrinekből a rég elfelejtett hangszereket. Lefújják róluk a port, és rajtuk — korhűen — szólaltatják meg régi mesterek műveit. Ezt tette a háromtagú Régi zene együttes is, amely a siófoki római katolikus templomban blockflőtére, csembalóra és viola da gambára hangszerelt reneszánsz és barokk műveket adott elő. 1200 évvel Krisztus után a párizsi Notre Dame orgonája mellett megszületett a „modem” zene. Az ezt követő emberöltők zenei stílusok vitájával teltek, míg a XVI. század küszöbére végre kibékült az európai Észak tiszta harmóniája a Dél dallamosságával. A reneszánsz humanizmusa a vox humánát, az énekhangot mindennél értékesebbnek ítélte meg. Így a Lassus énekkvartett a korszak átfogó képét nyújtó repertoárt énekelhetett a siófoki közönségnek. Francia madrigálok, angol pásztorénekek, olasz motetták hirdették: mely tájakon ringott az új életérzés bölcsője. A legnagyobb sikert Josquin des Pres művei aratták. A flamand zenetudós (aki botfülű barátjának, XII. Lajos francia királynak olyan kánonszólamot komponált, mely.- ben csak egyetlen hangot kellett tartania a műkedvelő énekesnek), a korszak első világhírű zeneszerzője volt. A francia shansonirodalom elindítójának művei lehetőséget adtak arra, hogy az énekesek megcsillogtathassák zenei műveltségüket. A refrénes dalformák belső alakzatát szabadon alakítgató fiatalemberek éltek a lehetőséggel. Pe- senti, Chefaralla című vidám madrigálját a Régi zene együttes és egy lant kíséretével adták elő. A zenés inter- mezzókkal meg-megtört mű ars poétikát fogalmazott meg: a korszak dalolni szeretne. Ezt tették a hangszerek is. Lassus, a névadó, a reneszánsz legnagyobb zeneköltője 30 éves korára bejárta fél Európát. Palestrina ezzel szemben élete 68 esztendejét egy városban, Rómában élte le. Hat pápát szolgált... Ök ketten szerették volna átmenteni a korszak értékeit az utókornak a 30 éves háború, a török veszedelem, a spanyol inkvizíció, az orosz zűrzavar, a puritánná komorult Anglia fenyegetése elől. Mához is szóló üzenetükkel búcsúzott a kórus. A barokk mesterei elsősorban már olasz és német zenészek voltak. A „zenekar” Corelli, La Follia című darabját választotta, hogy bizonyíthassa a „furulya” virtuozitását, a „zongora” alkalmazkodóképességét és a „cselló” visszafojtott érettségét. A tökéletes összhang feledtette, hogy a hangszerek külön életet élnek. A zenei csemegékkel szolgáló estet Zászkaliczky Tamás orgonaművész fogta egységbe. Georg Böhm G-moll prelúdium és fúgájának megszólaltatása ragyogóan sikerült. A rokokó-hajlamú szerző dallamsorainak aprólékos feloldása, díszítése mesteri munka volt. Böhm a német kisváros orgonistája, egyik meghatározó tanítója volt a máig leghíresebb lüneburgi diáknak, Johann Sebastian Bachnak. Aki túlszárnyalta méltánytalanul elfelejtett mesterét. Az ő H-moll prelúdium és fúgája ez alkalommal legyőzte az előadót. Czene Attila HERNESZ FERENC Nagy Utazása k 5. A végállomás s Gorlovka A hosszú út végállomása — és jó néhányuk életében valóban az utolsó állomás, mert innen már nem tértek többé haza — Gorlovka volt. Ez a jókora kiterjedésű — mintegy negyedmii Hős lélekszámú — város a Szovjetunió ukrajnai területén, a donyeci iparvidéken található. Nincs messze onnan Dnyepropetrovszk, Zapo- rozsje, Taganrog. Az Azóvi-tengertől ászaikra fekszik a bányavidék, azon belül van Gorlovka. Gorlovka, ahol feketeszenet bányásztak az L.-iekés a velük együtt internált ugyancsak magyar, de német nevű, ám maguk között csak svábul beszélő nők és férfiak. Voltak sdkan romániai szászok is; velük kifelé menet gyarapították a transzportot — többnyire közülük kerülték ki már az úton s későhb Gorlovkán a tolmácsok, akik „közvetítették” a szovjet nacsalni kok, brigád- és munkavezetők meg az internáltak között. Paraszti munkához szokott férfiak és nőik, akik addig csak hallomásból tudták, milyen a munka a bányában — most pedig szenet fejtettek, csillét toltak, gerendákat ácsoltak a vájatokbán, váltott műszakokban, mélyen a föld alatt. Vajon működik-e még a bánya? És van-e valamilyen jel az ott elhunyt L.-i internáltak sírján? Fölite- hetőleg nincs... Bauer János kocsmáros kezdte e sort — ő volt az első halottja az L.-ieknék. Öt azon a nyáron követte a fia. Azután Hirt János következett. Eltemették Stix Józsefet, Stix Erzsébetet, Perger lAntalt... Mindenki úgy segített magán, ahogyan tudott. Hogy megőrizze egészségét, élniaikarását — reményét. Nehéz volt a munka, a bányában, az étel meg amolyan hadi eledel. F. K. emlékeiben élénken él a „fülbevaló-akció" minden mozzanata, az események után több mint négy évtizeddel is. Nagy szerep jutott eme fémdarabkáknak abban, hogy átvészelhette a nehéz időket. A falubeli férfiak az iparosbrigád tagjaiként naponta kimentek a barakkokból a városba, s ott intézményeknél, magá.nhá- zaknól dolgoztak. Köztük volt Heincz József és Maurer József is. Ök vitték ki F. K. aranyfüibevadóit, és eladták pár száz rubelért... F. K. állítja: elsősorban az így kapott pénznek köszönhette, hogy elláthatta magát „pótélleilemmel”. Krumplit, répát a bányába menet vagy onnan jövet beszerezhetett, zöldhagymát pedig a barakkokhoz is hoztak eladni az ukrán termelők. Egy tojásért három rubel körüli összeget kértek, nagyjából ennyiért adták a tejet, a kukoricalisztből készített laskát is ... A betegség egyetlen., a följebbvalók által elfogadott, és méltányolt ismérve a láz volt. így történhetett meg, hogy miután F. K. belázasodott, az orvosi viziten ma- * ródinak minősült, s elérkezett az a nap, amelyben mindannyian reménykedtek, de csak lassan, jutottak el odáig: falubelijével, Hartmann Józsefnével együtt elindulhatott a hosz- szú úton hazafelé! Majdnem két évvel internálása után, 1946. október 20-án érkeztek meg az L.-i vasútállomásra. Magyarországon akkor már másfél éve véget ért ia jhüború ... F. K. emlékezete szerint leghosszabb ideig — mintegy öt évig — a komaasz- szonya, Normann Józsefné volt távol a családjától az L.-i internáltak közül. De hát mi is várta őket, hogyan is zajlott az élet Gorlovkán,? Odaérkezésükkor előkészített szálláshelyeket találtak, de egy héten át ott is földön, aludtak. Kétszintes fabarakkokban helyezték el őket, a termekben tizen- ketten osztoztak az emeletes priccseken. Odakint szö- gesdrótkerítás vgtte körül a jókora területet, a sarkokon őrtornyok magasodtak; középütt a lágeriroda állt, ahová ugyanúgy kísérettel jártak jelentkezni, miként munkába menet sem hiányzott mellőlük az őr. Addig nem indulhattak haza a munkából, amíg orosz kísérőjük — aki általában nő volt — elő nem került. — A szálláshelyeken, a barakkban mindig rendnek kellett lenni, erre nagyon kényesek' voltak „vendéglátóink”. Beosztottuk magunk között, hogy melyik nap ki takarít. A padlót például mindennap fel kellett mosni. A szobákat kívülről fűtötték, ehhez mi hoztuk a bányából a csillogó feketeszenet. (Folytatjuk.)
