Somogyi Néplap, 1989. június (45. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-24 / 147. szám

XLV. évfolyam, 147. szám 1989. június 24., szombat „Mintha festményből tépett volna ki” — szokták mondogatni és ez teljes mértékben áll Dale Devereux Barkerre, aki az Üj-Dél-Wales-i Szépművészeti Galériában rendezett élő fest­mények kiállításának egyik „művésze”, s „kilépve” a képből meghúzza a 16 éves Brooke Hilton haját. A három „művész” napi öt órát töltött a képbe „festve” Vétlenek vagyank a sorsjegyben Otthon — cím nélkül Komolyain mondom, a Somogyi Néplap Szerkesztősé­ge nem' szökött viccelni, április 1-jei tréfát űzni az olva­sókkal. Vétlenek vagyunk az Otthon sorsjegyek körüli huzavonában is. Ez ugyanis nem a mi sorsjegyünk, ha­nem egy házépítő és karbantartó kisszövetkezeté, amely Állítólag Pécsen székéi. Hogy hol, azt nem sikerült kide­ríteni sem nekünk, sem a budapesti különleges tudakozó­nak. Azt azonban kiderítettük, hogy az ügybe bennünket a budapesti posta különleges tudakozója kevert. A sorsje. gyet 100 forintért megyeszerte árusították. Rajta ez a fel­irat olvasható: sorsolási jegyzék a napilapokban. A vá­sárlók joggal következtethettek ebből arra, hogy többek között a Somogyi Néplapban is megjelenik. A sorsolás — tegnap délután tudtuk meg ezt — június 4-én volt, s a nyertes számok a Magyar Nemzetben jelentek meg a sor- . solást követő pénteken. Tény, hogy igen jeles napilap, de csak egy és Somogybán nem is a legnagyobb példány­számban jelenik meg. Nyereményjegyzéke mindenesetre a budapesti különleges tudakozóban féltve őrzött kincs. A nyertesek nyilván azt is szeretnék tudni, hogy höl és mi­ként juthatnak a nyereményükhöz. Valószínű, hogy a kérdések hatására valaki ráírt a nyereményjegyzékre egy telefonszámot. Ez a telefon&zám a 06-82-11-644. Mielőtt bárki is a készülék után kapna, kérem, hogy ne tegye! Ez ugyanis a Somogyi Néplap Szerkesztőségének központi te­lefonszáma s itt a sorsjegyről, a nyereményekről nem tudnak semmit, mert nem a mi üzletünk. Nincs listánk és apparátusunk sem arra; hogy különleges felvilágosítás­sal szolgáljunk. A kölcsönkenyér visszajár alapon viszont ideírjuk a budapesti különleges tudakozó számát( tegnap azt mondták, hogy náluk szombaton is van szolgálat): a 06-1-170-100-as telefonszámon pontos felvilágosítást ad­nak. Arra azonban ezen a telefonszámon sem kaptunk fel­világosítást, hogy a mi számunk hogyan került a listá­jukra. Pedig a főnyeremény — egy lakás — nekünk is jól jönne. Sorsjegyet azonban nem vettünk. Most már sajnál­juk! _________________________________________________(Kercza) Az idén is megyénk ad otthont a fiatal történelem­kutatók nyári táborának. Balatonfenyvesalsón július 31. és augusztus 6. között rendezendő táborban részt vehet minden fiatal, aki a történelemmel — hivatássze­rűen vagy kedvtelésből — rendszeresen foglalkozik, aki szervezett keretek kö­zött, illetve egyénileg tör­téneti tárgyú kutatásokat folytat vagy ilyen jellegű munkában a továbbiakban részt kíván venni. Az egy­hetes tábor témái között sze­repelnek a határainkon túli magyarság múltja, jelene; a nagy francia forradalom és magyarországi hatása, illet­ve alkotmányjogi kérdések és a történelem segédtudo­mányai. Tavaly a résztvevők kö­zött felvetődött a fakultatív programok igénye. Javaslat eddig a történelmi térképek készítésére érkezett, ám a szervezők szerint hasonló ér­deklődésre számíthatnak a XX. századi történelem ta­nításának problémái téma­körben is. A jelentkezést folyamato­san várják Halász Imre, Pénzügyi és Számviteli Fő­iskola, 8901 Zalaegerszeg, Pf: 67. címre. A kaposvári hetipiac gaz­dag választéka és kecsegte­tő árai nyomán javult a szatyrok hízékomysága. A nyálcsordító gyümölcsök közül a barack okozott kel­lemes meglepetést: 20—40 forintért mérték. Már az el. ső kajszi is megjelent 35- ért. Menő volt a meggy: 25 forintért fogyott a pándi. Tízzel olcsóbban az apró- szeműnek is nagy szeme volt. Folyót lehetett volna rekeszteni a cseresznyével, a diónyi ropogós kilóját azért így sem adták 25-nél olcsóbban. 15—20-ért nas­solhattunk a ribizliből, s utóbbi áron tehettünk szert egy üvegnyi málnára. Az eper maradványait 25-re tartották. A hamvas nyári alma 20 forint körüli áron tűnt fel. Kilónként 120-ért jelent meg a sárgadinnye, mégis inkább tököt vettünk százzal ol­csóbban. A darabonként 4- 6 forintos zöldpaprika ho­vatovább a bérből és fize­tésből élőknek is elérhető. A paradicsom ára 75 fo­rintra mérséklődött, a vá­sárlók itt mégsem voltak túl mohók. Egy kiló uborka áráért tíz fej“ salátát vehet­tünk a szemrevaió 5 forin­tosból. 7-ért mérték a fe­jes káposztát. Hasonlókép­Forgalomkorlátozás Somogy megye területén az országos közúthálózaton az alábbi forgalomkorláto­zás várható június 26-tól jú­lius 1-jéig. Félpályás útlezárás lesz a 67. számú főközlekedési út 36,7—36,9 kilométerszelvé­nyében (Kaposváron) gáz­vezeték építése miatt, sza­kaszosan jelzőlámpa-irányí­tással. Sebességkorlátozásra és útszűkületre számíthatunk a 7. számú budapest—lete- nyei út 155,7—155,9 km­szelvényében (Balatonfeny- vesen) csomópont-átépítés, a 65-ös szekszárd—siófoki út 76,5—76,4 km-szelvényében autóbuszöböl-, a 68. számú főközlekedési úton Marcali­ban postaépítés miatt. Az 5804. számú harkány—dará­nyi út 50,0—57,0 km-szelvé­nyében, a 6616. számú ka- posfő—lábodi út 23,0—26,0 km-szelvényében és a 6807. számú babócsa—nagyatádi út 20,0—22,0 km-szelvényé­ben , záróréteget, a 6701. sz. kaposvár—fonyódi út 48,6— 50,0 km-szelvényében asz­faltszőnyeget készítenek, a kaposhomoki bekötőúton pe­dig padkarendezés van. A 6701. sz. kaposvár—fonyódi út 37,5—38,0 km-szelvényé­ben (Lengyeltótiban), a 6701. sz. lengyeltóti—balatonlellei úton Szőlőskislakon és Bog- lárlellén, a 7119. sz. balaton- keresztúr—b.-szentgyörgyi út 0,7—0,9 km-szelvényében (Balatonkeresztúron), vala­mint a taszári bekötőúton gázvezeték-építésen dolgoz­nak. Egyirányú út és sebesség- korlátozás várható a töröcs- kei bekötőúton gázvezeték­építés miatt; a 7. számú út budapest—letenyei úton elektromos távvezetéképítés miatt 08 órától 16 óráig és a 67. sz. főközlekedési út. 27,9 km-szelvényében bur­kolathiba miatt rendeltek el sebességkorlátozást. Burkolatjelfestésen dol­goznak a 68. számú úton Barcs—Balatonszentgyörgy térségében és Fonyódon. pen kelendő volt a kel két­szer ennyiért. Egy meglehetős csomó ve­gyes zöldség 10 forintot kós­tált. Mérettől függően 6-ért és 12-ért is kínálták a bur­gonyát. Velőborsót 25 fo­rintért szerezhettünk be, ám néhány csökkentett pa­raméterű fajtát 5—8 forint­tal olcsóbban is adtak. 200- ért vesztegették a ró'kagom- bát, s a gaíambicát sem ad­ták 80-nál olcsóbban. A sampinyon kilója változat­lanul 130 forint. Bőven volt szárnyas, így most nem a vásárlókat néz­ték madárnak. Egy pár tes­tes tyúkhoz 270 forintért is hozzájuthattunk. 140-ért vettek egy pár lepkesúlyú csirkét. Tojást 2,50—2,60-ér.t rak­hattunk a szatyrunkba. A haláruda ez alkalom­mal is pontyot, hecket és keszeget kínált 95, 60, illet­ve 45 forintért. A virágpiacon még a ró­zsa csokra sem került több- be 20—25 forintnál. B. F. Nincs házmester — bűz van Hónapok óta nincs ház­mestere Kaposváron a Hon­véd utca 53. szám alatti la­kásoknak. A szemétledobó a tetemes hulladéktól eldugult, bűzlik a tároló, a gondatlan­ság veszélyezteti a ház és a környék lakóinak egészsé­gét. A lakóház gazdája az IKV. A házmester mielőbbi alkalmazására nincs idő várni, hiszen nemcsak szé­gyenfoltja a városnak ez a környék, hanem fertőző góca is. Élő festmények Somogyi Néplap TÖRTÉNET­KUTATÓK TÁBORA Plá€l KORKÉP ^ ■■ ■■ I ■ Gyümölcsöző jumus Zics és Miklósi között MADONNA MELLTARTÓJA „Egyszerű lány vagyok..." Madonna — van-e, aki nem ismeri az olasz—ameri­kai rockénekes nevét? — új videóklipet forgat, közöl­te az amerikai sajtó. Külön is kiemelte: a mű ezúttal nem okoz majd olyan felhá­borodást, mint a legutóbbi nóta, a „Mint egy ima” (Li­ke a prayer), amely ellen egyházi személyek is heve­sen tiltakoztak. Mindeneset­re a Pepsi Cola cég pénzén és reklámjaként forgalma­zott videoklip utóélete is látványosan alakul: ma New Yorkban egy jótékony célú árvesésen kalapács alá ke­rült az énekesnő melltartó­ja. A kikiáltási ár 3500 dol­lár. Ezenkívül elárverezik John Lennon egyik zakóját, valamint Jimy Hendrix né­hány költeményét. Az utób­bi két relikvia tulajdonosa már nincs az élők sorában. Miért hát e vonzalom Ma­donna korántsem kegytárgy­nak nevezhető ruhadarabja iránt? — kérdezhetné az ol ■ vasó. A válasz — vélhetően — a Vogue című magazin­nak adott nyilatkozatban rejlik: „Egyszerű lány va­gyok és az is maradok, utá­lom a pazarlást, és megve­tem azokat, akik tékozolják a pénzt. Micsoda különbség, ha valaki gazdagnak születik vagy ha arra kényszerül, hogy verejtékezve keresse a kenyerét!” Erősen izzadságszagú em­léktárgyat vihet haza az ár­verésről a boldog tulaj: Ma­donna tavaly 46 millió dol­lárt keresett. Halálos baleset Június 22-én Zics és Mik­lósi között Kékedi György 29 éves szakács, budapesti lakos szabálytalanul előzött és gyorsan hajtott autójával; elütötte a vele azonos irány­ban haladó és balra kanya­rodó segédmotoros Szigeti Ernő 60 éves, nyugdíjas zi- csi lakost. Szigeti Ernő a kórházba szállítás közben meghalt. Balatonfenyvesen Tóth Ferenc 44 éves nagykanizsai művezető figyelmetlenül ve­zette autóját, és elütötte a vele azonos irányban kerék­párral közlekedő Szabó Er­nő 52 éves postai kézbesítőt. Szabó Ernő súlyos sérülést szenvedett. A baleset a ke­rékpárúton történt. Somogybabodon Payer Ta­más 32 éves foglalkozásnél­küli kézitalicskával az út szélétől figyelmetlenül ka­nyarodott balra, és elütötte egy autó, amelyet Kiár Ibo­lya 23 éves eladó, boglárlel- lei lakos vezetett. A gyalo­gos 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. 'Nem adta meg az elsőbbsé­get személygépkocsijával — az „állj, elsőbbségadás kö­telező” jelzőtábla ellenére — szerdán délután Kaposfőn egy útkereszteződésben Bo­kor József né 52 éves BM- dolgozó, kaposvári lakos, és összeütközött egy, a 61-es úton szabályosan közlekedő autóval. Bokorné súlyosan, a vétlen autó vezetője, Simon József 36 éves lipótfai fa­kitermelő könyebben megsé­rült. Tarka sorok Idő kérdése — Milyen férjjel ál­dott meg a sors? — Rosszal! Olyan, mint maga az ördög. — Szarva is van? — Lesz! Szolgálati út — Ha esetleg később jönnék haza1 a szolgálati útról, táviratozom. — Ne fáradj — mond­ja a feleség. — Az előbb már elolvastam a táv­iratot a zsebedben ... Kibírhatatlan Olga zokog: — Kiállhatatlan a ba­rátom. Ügy bánik velem, mint egy kutyával. — Olyan rosszul? — Igen. Azt akarja tőlem, hogy hű legyek hozzá. Aforizmák Nem annyira fontos, kivel házasodunk össze, hiszen másnap reggel úgyis mindig valaki mást találunk magunk mel­lett. (Samuel Rodgers) Gyakran tévedünk el az egyszerű kibúvók kö­zött, mint a labirintu­sokban. (Janusz Ros) Csodálkozol azon, hogy nem tartom meg a sza­vam? Hogy tarthatnám meg, amikor odaadtam? (Krecla P.) Az emberek azért mu­tatják magukat félelme­tesnek, mert inkább azt akarják hogy féljenek tőlük, mint, hogy ma­guknak kelljen félniük. (Friedrich Hacker) Ha nem is a tudás minden jó szülőanyja, de a tudatlanság az oka minden bajnak. (Anatol France) Az ostobák ugyanúgy a maguk hasznára for­dítják a szellemes embe­reket, mint az alacsony emberek a magas cipő­sarkat. (Luc de Clapier Vauvenargues) Bizonyos ideig minden embert és bizonyos em­bereket mindig lehet, de minden embert nem le­het mindig bolondnak Qézni. (Abraham Lincoln) Somogyi Néplap Ai MSZMP Somogy Mogyol Bizottságának lopjo Fóttarkat itá: TRÖSZT TIBOR FSssarkesztó-helyattes: DR. KERCZA IMRE SioifcosstStág: Kaposvár, Latlnca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 3t. 7401. Tolofom 11-444. Tolas: 11-340. Kiadja a Somogy Mogyol iapkladá y általai FoloISs kladá: PORDANY H. LÁSZLÓ Igazgató KóssOlt . a Somogy Mogyol Nyomdaipari Vállalat Osomóban r Kaposvár, Május 1. u. 101. FoláISs vasaló: MIKE FERENC Igazgató Tarjossti a Magyar Posta. ElSfisatható bármely hfrlapkásba- sitó postahivatalnál, a hlrlap- kásbasltóknil, a posta hirlap- Uslataiban ás a Hlrlap-alóflsatási át Lapallátóil Irodánál (HELIRJ, Budapast XIII., Lohol u. 10/a. 1000., kósvatlanOI vagy postautalványon, valamint átutalással a HEUR 215-04142 pénzforgalmi lottószámra. Előfizetési díj egy hónapra 105 forint, negyed évre 315 forint, fél évre 430 forint, agy évre 1240 forint. ISSN 0133- 0408 Kéziratokat nem őrsünk mag és nem küldünk vitste.

Next

/
Thumbnails
Contents