Somogyi Néplap, 1989. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-15 / 139. szám
1989. június 15., csütörtök Somogyi Néplap 7 HSPORT 3 Kispesttől — Dunaújvárosig Gyorsmérleg a labdarúgó NB /-ró/ LABDARÚGÓ MNK A Bp. Honvéd elnyerte a kupát is A Bp. Honvéd elsőségével befejeződött az 1988—89-es NB I-es labdarúgó-bajnokság. Ebben a sorozatban lényegében négy együttes pályázott engedéllyel az aranyéremre, a három dobogós helyezett, továbbá a Videoton. A tévé nézői maguk is szemtanai lehettek az elsőséget eldöntő kispesti rangadónak, amikor az MTK-VM és a Honvéd között lejátszott mérkőzés, túl a három ponton a bajnoki címet is eldöntötte. Nos, az izgalmaktól senkinek sem kellett a körmét lerágnia, de miután két bajnokesélyes összecsapását szemlélhettük, egyben képet is kaphattunk arról, milyen is nálunk az élvonal. Gondolom, hogy semmi meglepő, semmi új nem történt. A bajnokságunk olyan amilyen, színvonala, színvonal- talansága a kupa és a válogatott eredményekben egyaránt tükröződik. A kispesti- gárda az ismert évközi vér- veszteségei és botrányai ellenére talpon tudott maradni, mert olyan játékosgarnitúrával rendelkezik, amelyben akadt pótlás a kényszer- pihenőn levők helyére. Nem tudni, hogy ez a Honvéd dicséretére, avagy a többiek bírálatára írandó-e,' mindenesetre elgondolkodtató, hogy „fél csapattal” is versenyben tudott maradni. Az MTK-VM házatáján bizonyára nagy a szomorúság a sikertelen befejezés miatt. Bár ha abból indulunk ki, hogy a két évvel ezelőtti bajnok tavaly csak a hatodik helyen fejezte be az évet és az aranyérmet akkoriban mindenki csak egy szerencsés sorozat eredményének tekintette, akkor nem is olyan elszomorító ez a bronzérem. A legnépszerűbbnek titulált FTC egy átalakult csapattal furakodott az említett két fővárosi társa közé, mintegy igazolva, ' hogy jó úton halad az együttes. Azt hiszem, hogy a közeli évek bajnokjelöltjét tekinthetjük bennük. Előző tizenegyedik helye után remekelt a Videoton, néhány fordulóval korábban még e negyediknél is szebb álmokat szövögethettek játékosai. A tavalyi ezüstérmes Tatabánya az említettek előrelépésének, valamint Vincze, majd Kiprich kiesésének tulajdoníthatja mostani hatodik helyét. A Rába egyelőre jó középcsapatnak számít és ide sorolandó a Vác és a Békéscsaba is. A csabaiak sem voltak mentesek a gondoktól, éppen ezért ez a szereplésük a bennük rejlő erőt mutatja. Véget ért az országos dön. tő a diákolimpia triatlon országos bajnokságán, melyet Dombóváron bonyolítottak le. A somogyiak eredményesem szerepeltek. Egyéniben II. kcs.-os fiúk (52 ind.) versenyében Fábián Szabolcs (K.-vár, Tóth L. iák.), IV. kcs.-bam (38 ind.) Bnéda Balázs (K.-vár, Ipari Szakkö- ziépisik.) egyaránt bronzérmes lett. Három bronzérmet szerezitek csapataink is. A III. korcsoportos leányok küzdelmében Kovács R. (Barcs, 1. sz. ált. isk.), Hideg I. és Taikáitsy (K.-vár, Kinizsi isik.) alkotta csapat 3., IV. korcsoportos leányoknál Lelovics, Tóth M., Kertész (K.-vár, Táncsics gimn.) végzett a 3. helyen. Ugyanebben a korcsoportban fiúknál is harmadik a somogyi csapat, melynek tagjai: Bréda B. Ahol eldőlt a bajnoki cím sorsa Az Újpesti Dózsát minősíthetetlen őszi ténykedése után sokan már leírták, hisz tizenkét ponttal fordult, de most tavasszal megtáltosodott a gárda, és a begyűjtött huszonkilenc pontjával a tavasz egyik legjobb sorozatát érte el. A kilencedik helyen zárta a bajnokságot. Az újonc Veszprémet a közvélemény tán még a Dunaújvárosnál is inkább kiesőjelöltnek bélyegezte meg. A tavaszi huszonnégy pontjával csapatuk alaposan rácáfolt a bennük kétkedőkre. Nehéz hónapokat tudhat maga mögött a PMSC, ugyancsak összefüggésben a bundaügy- gyel. Annál látványosabb a Haladás zuhanása. Menet közbeni edzőcseréje csak mélyítette ezt a szakadékot, amibe a vasi gárda nem akart belezuhanni. Még az őszi teljesítményüket sem tudták megismételni, így most osztályozóra kényszerülnek. A Vasas zuhanórepülése még az ellenfelek híveit is meglepte. Igaz, már tavaly sem remekelt a gárda, de ez a mostani szereplés nehezen minősíthető. Az évek óta tartó minden megfontoltságot nélkülöző csapatépítés — helyesebben leépítés — lám ide vezetett. Az együttesnek osztályozót kell játszania a bentmara- dásért. Hogy egy klub irányításában megmutatkozó gondok miként hatnak ki a csapat szereplésére, azt a ZTE esete példázza a legjobban. Már tavaly is alig kapaszkodott meg csapatuk, aztán az őszszel úgy látszott, hogy egyenesbe jöttek — huszonegy ponttal a kilencedik helyen fordultak. Tavasszal aztán alaposan rácáfoltak a bennük bízókra. Csupán tizenhárom pontra tellett erejükből, ennél még a sereghajtó Dunaújváros is többet szerzett. Sorsuk megpecsételő(K.-vár, Ipari Szakközépisk.), Polgári (Siófok, 523-as szak. muinlkásképző), Hajdú S. (K.- vár, Építőipari Szakközép- isik.) és Medveczky (K.-vár, 503-as szakmunkásképző). Somogy megye csapata az összesített eredményeik alapján a győztes Szolnok mögött Tolna megyével holtversenyben a második helyen végzett. ÚSZÁS Nagykanizsán, a Mező Ferenc-.kupán az alábbi Kasi- úszók léphettek dobogóra: Fiúk: 100 m serdülő gyors: 1. Bréda. 200 m serdülő vegyes: 2. Bréda. 200 m úttörő mell: 3. Kardos G. 4x100 m serdülő gyorsváltó: 3. Kasi. Lányok: 100 m úttörő gyors: 2. Bajziik. 50 m delfin gyors: 2. Kardos É. dött. A ZTE több mint másfél évtizedes folyamatos szereplés után köszönt most el az első osztálytól. Talán a Dunaújváros búcsúja volt előre kiszámítható, de meg kell említeni, hogy nagyon derekasan és tisztességesen küzdöttek végig a bajnokságot. Két veszélyeztetett csapatunknak még nem ért véget a küzdelemsorozat. Hátra van még az osztályozó, ennek keretében a Haladás az Oroszlánnyal, míg a Vasas a Szegeddel vív két-két mérkőzést az élvonalbeli szereplés jogáért. Ez az újszerű próbálkozás számos vitát váltott ki, s hogy lényegében üdvös avagy fölösleges, talán az osztályozó mérkőzések majd feleletet adnak erre. A Siófoki Bányász szereplésével külön részletesen foglakozunk majd. — Jutási — Kedden a szakszöveíségi főtitkárok szokásos értekezletén Deák Gábor államtitkár, az ÁISH elnöke jelentette be: felmentését kérte Pongrácz Antal, az Állami Ifjúsági és Sporthivatal általános elnökhelyettese. Mivel a főtitkárok tanácskozásán semmiféle indoklás nem hangzott el, éppen ezt kérte az érintettől, a leköszönő Pongrácz Antaltól Szalay Péter, az MTI munkatársa. — Szeretném, ha az indoklás előtt röviden összefoglalhatnám, miért jöttem az ÁISH-ba, s ott munkatársaimmal mi mindent tudtunk megvalósítani. Úgy éreztem, hogy a pénzügyi szakmában szerzett ismereteimet a sport és az ifjúság területén is jól tudom kamatoztatni, amellett tevékenyen tudok hozzájárulni ahhoz a reform értékű folyamathoz, amely az egész magyar sportirányítást át kellett hogy hassa. A megváltozott gazdasági helyzetben különösen nehéz feladatnak ígérkezett a magyar sport pénzügyi stabilitásának megteremtése, az adózási és támogatási rendszer új alapokra helyezése, amely közben egy sor területen újítóként léptünk fel. Bátran nyúltunk a profizmus kérdéséhez, amelyet sokan korábban felelőtlenül vagy félénken a szőnyeg alá sepertek. Elismerésre méltó eredményeket könyvelhettünk el a sportolók ösztöndíjazásának rendezésével, és sikerült előrelépnünk a területi szakigazgatás rendjének megteremtésében is. A felsorolt eredményekre büszBp. Honvéd—Ferencváros 1:0 (0:0) Népstadion, 20 000 néző. V.: Győri. Gólszerző: Fodor (62. p). Csere: Kovács helyett Pi- sont (a szünetben), illetve Dukon helyett Wukovics (74. p.), Bánki helyett Fonnyadt (74. p.). Jók: Fodor, Szíj jártó, Disztl P., illetve Páling. A tenisz Somogy-kupa eredményei Kedden befejeződött a So. mogy-kupa korosztályos or. szágos teniszverseny. 282 induló között a somogyiak eredményesen szerepelték. Különösen Harmath Ágnes, aki két bajnoki aranyat szerzett. A versenyszámok somogyi dobogósai: Fiúk: Ifjúságiak: 3. Tóth P. (K.- vár), serdülőik (29 ind.): 1. Ligeti, 2. Pandurics Á. (K.- vár). Újoncok (46 ind.): 3. Iványi (B.-lelle) és Rózsa (Siófok). Gyermek (54 ind.): 1. Klenovics (K.-vár), 2. Iványi (B.-ielle), 3. Tóth K. és Gyenasei (K.-vár). Leányok Ifjúságiak (32 ind.): 1. Harmath Á„ 2. Pandurics A., 3. Bődy (mindhárom K.- vár). Serdülők (32 ind.): 1. Harmath Á. (K.-vár), 2. Hankó (B.-lelle), 3. Pandurics (K.-vár). Újoncok (45 ind.): 2. Hangó (B.-lelle). ke vagyok, az ÁISH-ban eltöltött évek emberileg és szakmailag is gazdagabbá tettek. E bevezetőnek is beillő összefoglaló után szolgált az ÁISH általános elnökhelyettese döntésének indoklásával. — Mi magunk, az ÁISH vezetői mondtuk ki, s kezdeményeztük, hogy a sport területén is szükségessé vált az önszerveződésen alapuló társadalmi irányítás, amelynek egyik megoldása éppen az ÁISH átszervezése, szervezeti kereteinek szűkítése lehet. Én személyes példával is élen kívántam járni, amikor úgy döntöttem, hogy visszatérek eredeti szakmámba, s a bankszférában vállalok feladatot. — Ez azt jelenti, hogy végleg búcsúzik a sporttól? — Távolról sem. Mint mondtam, mai világunkban a sportért társadalmi úton- módon sokkal többet lehet tenni, mint a közelmúltban, s én hiszem, hogy ilyen keretek között magam is tehetek még a magyar sportért, mint annak elkötelezett híve és hozzáértő támogatója^ Az újjáalakult MOB tisztségválasztó ülése előtt állunk, atnelyben — e héten szombaton — magam is pályázóként veszek részt. Úgy érzem, a MOB bármelyik vezető tisztében sokat tudnék tenni-segíteni, de ha nem nyerem el a választók bizalmát, úgy a magyar sportélet más fontos területén is — mondta befejezésül Pongrácz Antal. Triatlon diákolimpia OB Nem búcsúzik a sporttól Miért kérte felmentését Pongrácz Antal? HÍREK Június 15 Csütörtök Jolán A nap 4.46 órakor kél, s 20.43 órakor nyugszik; a hold 17.16 órakor kél, és 1.53 órakor nyugszik. Csökken a felhőzet Előbb a Dunántúlon, majd másutt is szűnni kezdenek az esők. Nyugaton változóan, máshol még erősen felhős lesz az ég. Főként keleten és délen várhatók záporok, zivatarok. Az északi, északkeleti szél gyakran megerősödik, helyenként viharos széllökések is kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 17—22 Celsius-fok között, délen és keleten 15 fok közelében alakul. Elhalasztották a június 16-i kiképzéseket a munkásőrségen. A testület azonosul az MSZMP Központi Bizottsága, az Ország- gyűlés és a kormány állás- foglalásával, amely Nagy Imre és sorstársai temetésének napját a nemzeti rfteg- békélés alkalmának tekinti. Parancsnoki intézkedés szerint a gyász tisztelete miatt június 16-án a munkásőrség egyetlen egységében sem lesz kiképzés és lövészet sem, csupán a szokásos ügyeleti szolgálat működik a parancsnokságon. — Megjelent a Magyarok a Kárpát-medencében című könyv második kiadása. A História folyóirat, melynek Glatz Ferenc művelődési miniszter maradt továbbra is a felelős szerkesztője, indította útjára a Históriakönyvek sorozatot, melynek ez a kötet lesz a második kiadványa. A könyv megjelenésével egyidőben a folyóirat hasábjain már el is olvashatják az érdeklődők a kötet előszavát. — Anyagi hozzájárulás. Ebben az évben a somogy- jádi, a lakócsai, a rinyaúj- laki és a nagyatádi tsz sertéstelepének fejlesztését támogatja anyagilag is a Kaposvári Húskombinát. A rekonstrukció során összesen 3400-al gyarapodik a telepeken a hízóférőhely. — Jó hír a somogyi- olasz kapcsolatok bővülése miatt egyre többet utazóknak, hogy a Malév mától járatokat indít Triesztbe. A Magyar Légiközlekedési Vállalat hetente két alkalommal: vasárnap—hétfőn, illetve csütörtökön—pénteken közlekedteti járatait az olasz városba és vissza. — Transzformátor összeszerelő üzemet létesít a so- mogysámsoni téesz. A két millió forintos beruházással készülő üzem harminc embernek ad majd munkát a szeptemberi kezdést követően. A megyei tanács a beruházást a foglalkoztatás-politikai alapból fél millió forinttal támogatja. — Ketten haltak meg. Áttért az úttest bal oldalára kedden este hét órakor Bá- bonymegyeren Viszinger Róbert 19 éves siófoki hűtő- gépszerelő és összeütközött a vele szemben közlekedő gépkocsival. A vétlen autó vezetője, Berkes István 46 éves tabi üzemvezető és utasa, Susoczky János 50 éves tabi szabó a helyszínen meghalt. Viszinger és utasa súlyosan megsérült. A vizsgálat eddigi adatai szerint Viszinger nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette gépkocsiját. — Félreérthető módon jelent meg a rendőrség június 12-i közleménye a Látrány- ban bekövetkezett halálos kimenetelű balesetről. And- rovits Zoltán Jenő jogosítványát a rendőrség bevonta, a baleset bekövetkezésekor azonban a gépjárművezető ittassága — az eredeti köz- leménnyel ellentétben — nem volt megállapítható: Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: _ 11-644 ^ 100 éve halt meg Mihail Eminescu (1850—1889) neves román költő.. Kisbojári (kisnemesi) családból származott; gyermekéveit apja, Gh. Eminovici birtokán töltötte, Ipotesti faluban. Sem a középiskolát nem járta ki rendesen, sem bécsi, berlini tanulmányait nem fejezte be, de rengeteget olvasott. Volt tanára és szellemi ösztönzője, Áron Pumnul hatására megismerte a román nemzeti múltat és a világtörténelmet, jártas volt a német filozófiában, a hindu bölcseletben; mint a vándorszíntársulatok súgója későbbi munkájában jól hasznosítható színházi szakismereteket is szerzett. Vándorlásai során ismerkedett meg a román népköltészettel, ennek a hatása végigkísérte egész irodalmi pályafutását. Rövid ideig Iasiban volt az egyetemi könyvtár igazgatója, majd Moldvában tanfelügyelőskö- dött; ekkor szövődött barátsága Ion Creangával. Erősen foglalkoztatták a korára jellemző forradalmi eszmék. Ismerte és jegyzetelte Marx A tőke című művét, bár soha nem vált a szó valódi értelmében forradalmi költővé. Mégis ő az első a román irodalomban, aki a „dohos lebuj zugában”, őrlődő nyomorgók s a „pazarlón és ledéren” élő gazdagok kibékíthetetlen an- tagonizmusát ábrázolta műveiben. A nagyatádi reformkor és az MDP megállapodása A Demokrata fórum nagyatádi szervezete és az MSZMP-tagok helyi reformköre kedden este megállapodott a rendszeres kapcsolat- tartásban és felhívással fordultak a Nagyatádi Városi Tanács elnökéhez, hogy június 16-án a város közintézményeire tűzzék ki a nemzeti zászlót és a gyászlobogót. Röplapokon szólítják fel a város és környéke lakosságát, hogy a nemzeti gyász és megbékélés napján szüneteljen a zenehallgatás a nyílt szórakozóhelyeken, s gyújtsanak gyertyát a mártírok emlékére. — Vastalanítót építenek a szennai vízműhöz. Erre a 4,6 millió forintos beruházásra azért van szükség, mert a településen a víz vastartalma lényegesen meghaladja a megengedett szintet. — Jubileumi évkönyvet szerkesztettek a .kaposvári Krénusz János Általános Iskolában. A kiadványban az iskola fennállása óta eltelt 20 év legfontosabb eseményeit örökítették meg. — Dr. Viroveczné dr. Varga Erika adjunktus, gyermekgyógyász szakorvos rendelőjét július l-jétől megnyitja. Rendel: Siófok, Váci M. u. 10. sz. alatt kedden, csütörtökön 16.30-tól 18 óráig. — Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti Kaposvár lakosságát és közületeit, hogy 1989. június 15-én 7-től 15.30 óráig a Madár utcában a Fekete István utcától az Eger utcáig, az Eger utcában a Madár utcától a Cseri útig, a Kapoli A. utcában és a Gárdonyi G. utcában áramszünet lesz. — Sudár Attiláné: ön biztosan megfelelt nekünk. A Hungária Biztosító kék-fehér-igen- nem játék nyertese: Suddár Attiláné, Budapest, Rózsakért 23. 1223. A kérdésre, hogy igaz-e, hogy a Hungária Biztosítónál az egyedi igények szerint köthető Hungária Otthon biztosítás új értékben téríti meg a kárt, igennel felelt — helyesen. Ezen kívül Hungária Casco biztosítása van és szerencséje is. Most választhat egy 50 000 Ft-os ruhavásárlási lehetőség, egy hússal teli hűtőláda és egy utazási lehetőség között. Gratulálunk és egyben tudatjuk, hogy a kék- fehér-igen-nem játék hasonló feltételekkel június végén folytatódik. Gondoskodunk, tehát vagyunk. Hungária Biztosító.