Somogyi Néplap, 1989. május (45. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-15 / 112. szám
1989. május 15., hétfő Somogyi Néplap 7 HSPORT El Autócsodák és „csodaautók” versenye Off Road — Nyolcszáz autó hangos tülkölése verte fél pénteken a somogybabodi erdőszél csöndjét. A versenyzők a maguk módján így köszöntötték a ÍV. Off Road fesztivál nyitóünnepségét, amely idén eltért a hagyományoktól. Szombaton már nem maradt idő az ünneplésre, reggel kilenckor volán mögé ültek a modern „cowboyok” és megkezdődött a kétnapos viadal. Tizenegy szekcióban kellett bizonyítani a sofőröknek ügyességüket és kihozni autójukból a maximumot. Ez legtöbször sikerült is, ritkán tréfálta meg őket egy-egy nehezebb akadály. Az ügyességi számokban a nagy tengelytávú, hatalmas autócsodák, míg az erőt igénylő dombokon a filigránabb kisterepjárók szenvedtek jobban, s döntögették szorgalmasan a karókat. A legnagyobb gondot talán a nyolcas szekció akadálya jelentette, melyet a versenyzők maguk között csak „siratófalnak” nevezték. Elég volit egy figyelmetlen mozdulat, s az autó máris csúszott vissza oda, ahonnét elindult. Ezért is váltott ki óriási tapsot két — egymástól igencsak különböző — terepjáró esete. Az egyik egy ütött-kopott ezeréves UAZ terepjáró volt, melynek sofőrje egy nagy lélegzetvétel után szinte be- csukot szemmel vágott neki. s mindenki meglepetésére — talán saját maga csodálkozott a legjobban — egy lendülettel a csúcsra ugratott. A másik autó inkább ámulatot és irigykedést váltott ki még a Mitsubishi-tulajdonosokban is. Egy amerikai Jeep-et vezetője a Somogybabod megfelelő sebességfokozatba kapcsolás után alapjáraton vezette ki a meredek domboldalon. Egy órakor kezdődött a már nagyon vért esemény: a roncsderby. A szép számmal összegyűlt nézősereg nem is csalódott, mindenki elégedetten szemlélte a zör- gő-boruló-ütköző-füstölő roncsokat. A szabályok is a nézőközönségnek kedveztek, hisz a legtöbb pontot azért kaphatták a versenyzők, ha társuk kocsiját sikerült felborítani. Az ütközésért és a saját autó önfelborításáért is magas pontszámot érhettek él, ám az ütközést kikerülni, menekülni már nem volt ajánlatos, mert azért keményen levonták a megszerzett pontok egy részét. A versenyzők szorgalmasan gyűjtögették pontjaikat szombaton hat, vasárnap három futamon keresztül. Nagy síikért aratott az a kocsi, mely még viszonylag épségben vágott neki a viadalnak, útközben azonban egyre több és több alkatrészétől volt kénytelen megválni, mígnem a végére már csak a négy kerék és a váz futott be a célba. Minden futamot egyszer megszakították húsz percnyi technikai szünet erejéig, amikoris „rendbehozták” járművüket a vezetők és szerelőik. Ám ebben a javításban nem a csavarhúzóé volt a főszerep, annál inkább a tíz—húszkilós kalapácsoké és néha a fejszéé, amivel az akadályozó karosszéria-elemeket gyorsan és biztosan lehetett eltávolítani. Mindeme óriási show-mű- soir zárásaként érkezett el tegnap este a RODEO ideje. I'tt aztán minden — még épségben maradt — mozgásképes roncsautó elindulhatott, de nem az állandó versenyzővel, hanem a technikussal a volánja mögött. A cél: ki tud legtovább versenyben maradni, a győztes Ugyanis az ultolsó pályán maradt még menni tudó KÉV Metró—BBSC 2-7 Eredmények: Mészáros— Molnár 4,6 4,6, Szénási— Mészáros 6 2 6/0, Kodó— Paszér 7 6 4,6 6/1, Darvas— dr. Magyarosi 2/6 1,6, Vadkerti— Gaál 4 6 5 7, Ladó— Kuti Kiss R. 0/6 0,6. Párosok: Vadkerti, Iring —Gaál, Kuti Kiss M. 0 6 0 6, Mészáros E., Szénási A. —Paszér, Magyarosi, E. 6/7 6 3 3 6, Molnár, Ladó—Molnár I., Kuti Kiss R. 2/6 4 6. Biztos bogiári győzelemszületett Budapesten. BBSC—Szombathelyi Haladás VSE 7-2 Eredmények: Molnár I.— Szabó 6 2 6 1, Mészáros— Pekovies 6 2 6 1, Paszáír— Bősze 6 4 7 5, dr. Magyarosi —Lisztes 6 16 0, Gaál—Szabó 4 6 5 '7, Kuti Kiss R.— Szabó 6 0 6 0. Párosok: Kuti Kiss M., Hankó—Szabó, Pekovies 1 6 3/6, Molnár I., Kuti Kiss R. —Szabó, Bősze 6 3 6,2, Mészáros, Paszér—Szabó, Lisztes 6 1 6 3. Ezzel sorrendben ötödik autó vezetője! Itt már nem a pontokra, hanem a másik „kic&inálására” ment a verseny ... A versenyek értékelése lapzártakor még tartott, az eredményeket később közöljük. győzelmét aratta a BBSC az OB I-ben. Férfiak: KVGY Vasas—iBp. Elektromos 5-4 Az ellenfél 3-0-ás vezetése után fordított a kaposvári csapat. Eredmények: Gal- góczy—Deák 3/6 1/6, Dávid —Pintér 4/6, 3 6, Baranyai— Kincses 4 6, 2 6, Káplán— Szöllősi 6 2, 4, 6, 7/5, Markó —Pesita 3/6, 6/4, 6/3, Ligeti— Kárpáti 6/0, 6/0. Párosok: Baranyai, Hajas—Deák, Koszó 6 2, 6 2, Galgóczy, Szabados—Kincses, Szőkénké 6 2, 7 6, Dávid, Markó—Pintér, Beáta 3/6, 2/6. KVGY Vasas—BVSC 5-4 Ezúttal is az ellenfél szerzett előnyt. Eredmények: Galgóczy—Patocskai 4 6, 4/6, Dávid—Harmat 7/6, ÍTO, Baranyai—Berényi 2 6, 3/6, Káplán—Bérezés 5 7, 6 0, 4 6, Tóth II. P— Paulik 6 1, 4 6, 6 4, Hajas—Bartos 7/5, 7 6. Párosok: Baranyai, Hajas— Bérezés, Paulik 7/5, 6 3, G#l- góczi, Szabados—Berényi, Bartos 2 6, 6 4, 2 6, Dávid, Markó—Patocskai, Nagy 61, 4 6, 6/1. Vargia Ottó Tenisz OB I Női mérkőzések MAI MŰSAD ■▼Imi invivii Csiky Gergely Színház 14.31 órakor LOCSPOCS ÉS A BOLY GO HOLLANDI. „R” bérlet. 2i órakor: YVONNE, BURGUNDI HERCEGNŐ. Vörösmarty-bérlet Vörös Csillag 5: RAIN MAN (ESŐEMBER) (mb, am), 7: VÖRÖS ZSARU (am, 16), videómozi de. 9 órától nonstop I. terem: CSAVARGÓK. II. terem: CSÚFAK ÉS GONOSZOK (mb, ol). Szabad Ifjúság 4 és 6: A HÁROM AMIGO (mb, am), 8: VIDEÓKIVETITÖ: MEZTELEN VAKÁCIÓ (mb, ol—sp, 18) Maeimúzeum f6: RENDÖRAKA- »ÉMIA (am), kamaramozi hn4: MNALD KACSA NYÁRI KALANDJAI (mb, am), hn6 és hn8: BECÉZŐ SZAVAK (mb, am). TELEVÍZIÓ Budapest 1 8.58: Műsorismertetés. 9.10: Vörös özvegy. 10.35: Delta. 11.00: A Hét. 15.28: Műsorismertetés. 15.35: Déli Videóűjság'. ' 15.45: Stiri. 15.55: Kuckó. 16.45: VI. Nemzetközi Karmesterverseny. 17.45: Szám-adás. 18.00: Egy szó, mint száz. 18.50: Esti mese. 19.00: XJj cim-cim. 19.30: Híradó. 20.05: Fraytág testvérek. 21.10: Panoráma. 21.55: A győri székesegyház. 22.25: Híradó 3. Budapest 2 17.00: Képújság. 17.30: Kérdezz! Felelek. 18.00: Hétfőn hatkor. 18.25: Gyerekeknek. 19.00: A chateauvalloni polgárok. 20.00: Körzeti tévéstúdiók. 21.00: Híradó 2. 21.30: Telesport. 23.00: Napzárta. Osztrák Tv 1 13.40: Akkoriban. 13.45: Isaura, a rabszolgalány. 14.10: Vörös por. 15.45: Halló mama, halló papa! 16.30: A kis kéményseprő a tenger mélyén. 18.00: Pu- mukli kalandjai. 18.25: Közlekedés gyerekeknek. 18.30: X-Large. 19.30: Tv-híradó. 20.15: Ne szaladj el mindig! 21.55: Anyák. 22.40: A palesztinai keresztények. 23.40: Szereti a komolyzenét? 0.40: Hírek. Osztrák Tv 2 9.00: Hírek. 9.01: Mi a szerelem? 10.05: A velencei kalmár. 12.45: Bécsi szólások. 13.15: Osztrák politikusok és a kultúra. 15.30: Sona Ghazarian. 16.20: Cserkészek az indiánok földjén. 17.05: Ezer mestermű. 17.15: Kukucskáló. 18.00: Hársfa utca. 18.30: Ausztria képekben. 19.00: Ausztria ^mai napja. 19.30: Tv-híradó. 19.5Ö“: Miért? Ne kérdezősködj annyit! 20.15: Gyilkosság szereposztással. 21.55: Dzsingisz kán. 23.30: Kung Fu. 0.15: Hírek. Jugoszláv Tv 1 8.15: Műsorismertetés. 8.20: Tv-naptár. 8.30: Gyermekek, énekeljünk együtt. 8.45: A hetedik szél. 9.00: Iskolai program. 10.35: Iskolatelevízió. 12.35: Műsorismertetés. 12.40: Elmulasztották. 15.00: Gyermekműsor. 15.15: Mindig önökkel. 16.30: Magyar híradó. 17.15: Tv- napló I. 18.05: Számok és betűk. 18.25: Látókör. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tv-napló II. 20.00: Drámaest. 21.05: Videotilt. 21.50: Tv-napló III. 22.10: Mindig önökkel. 0.15: A keddi műsor ismertetése. Jugoszláv Tv 2 17.10: Műsorismertetés. 17.15: Tv-naptár. 17.30: Szlavóniai és baranyai körzeti program. 19.30: Tv-napló. 20.00: Külpolitikai műsor. 20.55: A diszkográfia világa. 21.15: Smyley emberei. 22.10: Dokumentumest. 23.40: Jugoszláv Tv 3 18.00: Zágrábi panoráma. 18.30: Műholdprogram. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.20: Hogy tetszik lenni? 9.00: A hét zeneműve. 9.30: A hét költője. 9.40: Ki kopog? 10.05: Nyitnikék. 10.35: Arturo Toscanini vezényel. 11.05: A szüfrazsett tábornok. 11.27: Hep- tameron. 12.00: Déli krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Egy hazában. 13.00: Klasszikusok délidében. 14.10: Egy kishivata! packázásai. 15.05: Az olvasás gyönyörűsége. 15.30: Kóruspódium. 16.00: Tizenhat óra. 16.10. Hangoló. 17.00: Eco-mix. 17.30: Beszélgessünk zenéről. 18.15: Hol volt, hol nem volt. . . 18.30- Esti magazin. 19.15: Határtalan szakértelem. 19.50: Egy rádiós naplójából. 21.20: Kék mezőben ötven csillag. 21.50: Gong. 22.00: Hírvilág. 22.30: Operaest. 23.20: Évszázadok mesterművei. 0.15: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30—7.57 : Reggeli zenés műsor. 6.05: Reggeli csúcs. 7.33: Sport- reggel. 8.05: Népdalok, néptáncok. 9.05: Napközben. 12.00: Hírek. 12.30: Oláh Kálmán népi zenekara játszik. 13.05: Slágermúzeum. 14.00: Kettőtől ötig... 17.05: Kölyökrádió. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Daráló. 19.00: Hírek. 19.30: Nóták. 21.05: Ez botrány? 22.05: Rockújság. 23.00: Hirek. 23.15: Dzsessz. 0.16: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.06: Dzsesszarchívum. 9.36: Don Pas- quale. 10.35: Zengjen a muzsika! 11.05: A kamarazene kedvelőinek. 12.34: Bemutatjuk új kóruslemezünket. 13.00: Hírek. 13.05: Kilátó. 13.50: A Hőna-har- sonakvartett. 14.08: Évszázadok zenekari muzsikája. 15.10: Ido- meneo. 18.30: A hét zeneműve. 19.05: Felejthetetlen hangversenyek. 20.28: A hívás. 20.38. Nagy mesterek kamarazenéjéből. 21.58: Kortárs amerikai szerzők műveiből. 22.38: A szta- niolpapír. 23.30: Hírek. . r HÍREK Május A nap 5.08 órakor kél, s 20.14 órakor nyugszik; a hold 15.01 órakor kél, s 2.46 órakor nyugszik. Esők, zivatarok 15 Hétfő Túlnyomóan borult idő várható esővel, zivatarral. Az északi, északkeleti szél erős, többször viharos lesz. Zsófia, Szonja A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, hétfőn 15 és 20 Celsius-fok között, a tartósan esős vidékeken kevéssel 15 fok alatt valószínű. ESIK Nem kell hozzá meteorológus, tudjuk magunktól is: ha hétvége, akkor hozza az esőt. Csúsznak a fontos munkák a kiskertekben, néhol felveti a gyom a földeket. Csúfot űz velünk az időjárás, úgy tetszik örömét leli benne, ha legváratlanabb pillanatban zúdít esővizet a földiek nyakába. Kirándulni sem igen lehet ilyen időben. Bosszankodnak is a külföldiek, keresztül-kasul autóznak a városban, látnivaló után kutatva, de nem szállnak ki a kocsiból. Nincs ami felkeltené az érdeklődésüket. A múzeumok ilyenkor nem érdekelnek senkit. Egyetlen hasznunk az egészből, hogy a vendégek nézelődés közben kiautózzák a benzint és mehetnek tankolni. Több szolgáltatással nagyobb „vámot” is szedhetnénk, talán ... (faragó) Bibó-emlékünnepség Szegeden« Bibó István halálának 10. évfordulója alkalmából rendezett háromnapos konfe- - rencia vasárnap ért véglet Szegeden, a József Attila Tudományegyetemen. Arra emlékezve, hogy Bibó István 1933-ban a szegedi túri ományegy etemen szerzett jogi diplomát, majd ott később egyetemi tanárként előadásokat tartott, dom- borművet állítottak a központi épületben; Váró Márton szobrászművész alkotását Csákány Béla rektor avatta fel. A tudományos eszmecserén a Fekete-házban emlékkiállítást rendeztek Bibó műveinek többnyelvű kiadásaiból és korabeli dokumentumokból. — Az élővizek nitrátszeny- nyeződésének vizsgálatát kezdték meg az Európai Gazdasági Közösség országaiban, és ahol erre szükség van, veszélyeztetett területeket jelölnek ki. Az ellenőrzés célja, hogy az egészségre ártalmas környezet- szennyező technológiákat azonnal megszüntessék. — Csurgói egyházi kincsek címmel nyílik kiállítás ma a csurgói művelődési központban. A négy egyházközség értékes műremekeiből rendezett tárlatot Szita Ferenc, a megyei 'könyvtár igazgatója nyitja meg délután öt órakor. — Mezőgazdasági exportunk jelentős részét a baromfi adja. A hazánkban nevelt csirke ötven százalékát, a liba és pulyka hetven százalékát visszük külföldre. — A leszállópályák jege- sedése mérhető azzal a berendezéssel, amelyet nemrégiben vásárolt a Malév a finn Vaisala-cégtől. A jég- telenítés rendkívül költséges, így az Icecast nevű gép rengeteg pénzt takarít meg a légi közlekedési vállalatnak. — Nagy sebességre is al- kalmas személyvagonokat állított forgalomba a MÁV. A Gosa gyártmányú kocsik akár kétszáz kilométeres sebességgel is vontathatok, várhlatóan a nemzetközi forgalomban közlekednek majd. — Cigarettából egyre kevesebbet vásárolnak az Egyesült Államokban. A dohányzás elleni kampány eredményeként ma már a rövi- debb belföldi repülőjáratokon sem gyújthatnak rá cigarettára az utasok. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: _ 11-644 ^ 130 éve született Pierre Curie (1859—1906) No- bel-díjas francia fizikus. A párizsi Sorbonne-on fizikát tanult, s laboratóriumi asszisztens lett. Néhány év múlva az ipari fizikai és kémiai szakiskolához került, s három évi gyakorlatvezetőség után 1895-ben professzorrá nevezeték ki. Doktori disz- szertációjában az anyagok mágneses tulajdonságait vizsgálta különböző hőmérsékleten. Felismerte, hogy minden anyagnál van egy bizonyos fix hőmérséklet, amelyen a mágneses tulaj- ságok ugrásszerűen megváltoznak; ez az ún. Curie-pont. Egyébként nem ez volt az első tudományos eredménye, mert testvérével Jacques-kal 1883-ban már felfedezte a piezo-elektromosságot; azt a jelenséget, hogy a kvarckristály összenyomásakor (vagy húzó igénybevétel alatt) elektromosan feltöltődik. Pierre Curie 1900-ban a Fa- culté des Sciences professzora lett, s 1903-ban feleségével! Maria Sklodowskával, valamint Becquerellel együtt elnyerte a fizikai Nobel-díjat. Ugyanabban az évben a párizsi sajtószindikátus — kutatásainak támogatására — neki ítélte a 60 ezer frankos Osiris-díjat. 1904-ben a Sor- bonne-on megkapta az általános fizikai tanszéket: 1905- ben a Francia Akadémia választotta tagjává. — A Magyar Tehetséggondozó Társaság szombaton alakult meg Szegeden, a Forrás Szálló gyógyüdülőjében. A 85 tagot számláló egyesület létrejöttét a G— 2000 elnevezésű, ez év márciusában hivatalosan is bejegyzett Tudományos Tehetségkutató és Gondozó Alapítvány szorgalmazta. Országos adatbázist hoznak létre azzal a szándékkal, hogy felkutassák és gondozzák a potenciálisán tehetséges gyerékeket. — Újdonság! Újdonság! Csak a Top Travelnél! Vizumot postán — Országos Vízumszolgálat! A szezon legkellemesebb meglepetése a külföldre indulóknak! Nem kell már utaznia, sorba- állnia vízumügyben! Az ország bármely helységéből elegendő egy érdeklődő levelezőlap, és minden további ügyintézés postai úton történik, mig ön a vízummal ellátott útlevelét kézhez kapja. A Vízumot Postán szolgálat gyors, pontos, olcsó és megbízható! Címünk: Top Travel Országos Vizumszolgálat. 1124 Budapest, Lékai J. tér 9. Top Travel Utazási Iroda — Több mint útitárs! (105469) — 38,5 tonna teherbírású TRAYLER-szerelvényünkkel nehézgépek és túlméretes anyagok szállítását vállaljuk. Fuvarmegrendelés az alábbi címen, a gépjármű ügyintézőnél: „PAN- NOLIT” Kőbányászati Vállalat, Komló. Telefon: 81-534 28-as mellék. Telex: 12-384. (105540) — Napközis foglalkozásra várjuk 7—12 éves korú gyermekek jelentkezését június 12-től június 27-ig terjedő időszakra. I. csoport nyelvtanfolyammal és úszóoktatással egybekötve. II. csoport C—64-es számitógépes tanfolyammal és úszóoktatássa] egybekötve. Továbbá 30 órás alapfokú számítógépes tanfolyamot hirdetünk C—64-es gépekre. Jelentkezés és bővebb felvilágosítás a Szabadidő Klubban, Kaposvár, 48-as ifjúság útja 46— 48. Telefon: 19-225, május 25-ig. (105560)