Somogyi Néplap, 1989. április (45. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-12 / 85. szám

2 Somogyi Néplap 1989. április 12., szerda gazdaságpolitika Grósz Károly fogadta a spanyol szocialisták küldöttségét Elhibázott (Folytatás az 1. oldalról) A magántőkének is je­lentős szerepet szánnának. A belső piac erősítése, a kereslet és a kínálat egy­idejű növelése jelentheti a válságból kivezető utat. A gazdaságtalan termelés le­építésénél sokoldalú mérle­gelésre van szükség, mivel a szerzők tapasztalatai sze­rint a támogatásra szoruló területek egy része műkö­dő tőke bevonásával, tech­nika importjával, műszaki fejlesztéssel vagy akár a működési feltételek meg­változásával, jobb alap­anyagellátással gazdaságos­sá tehető. Az anyag mondanivalójá­val a képviselők egyetér­tettek. Megoszlottak viszont a vélemények arról, hogy a szekció ilyen átfogóan tár- gyalja-e a témát, vagy csak annak leglényegesebb ré­szeivel foglalkozzék, illetve, hogy egyáltalán feladata-e önálló, átfogó koncepció ki­alakítása, vagy elegendő, ha egyedül a kormány javas­latait véleményezi. A több­ség amellett foglalt állást, hogy a képviselők igen is alakítsák ki álláspontjukat az ország jövőbeni fejlődé­si irányait illetően. Erre annál is inkább szükség van, mert a képviselők csak így tudják majd mérlegel­ni, hogy a parlamenti vi­tákban valóban az ország jövőbeni érdekeit szolgál­ják-e döntéseikkel — mond­ta egyebek között Gágyor Pál budapesti képviselő. A képviselők részéről sok kifogás érte a kormány je­lenlegi gazdaságpolitikáját, egyebek között a költség- vetés egyensúlyának min­den más érdek fölé helye­zése miatt, de a vitaanya­got is több bírálat érte. Morvay László budapesti képviselő azt hiányolta be­lőle, hogy nem tartalmazza konkrétabban a program pénzügyi fedezetét. Márpe­dig így félő — mondta —, hogy fennmarad a jelenle­gi elvonási rendszer, s ak­kor nemcsak hogy a mo­dernizációs folyamatot nem lehet megvalósítani, de az egész gazdaság működés- képtelenné válik. A gazda­ság gondjai kapcsán fel­merült a nagyberuházások kérdése is. Szabó Kálmán — ugyancsak fővárosi hon­atya — annak a vélemé­nyének adott hangot, hogy az ország, a gazdaság egyen­súlyát nem lehet belátható időn belül biztosítani, ha továbbra is gigantikus be­ruházásokra költik az or­szág pénzét. A fejlődéshez szükséges forráshiányokkal összefüggésben Juhász Fe­renc budapesti képviselő ki­fejezte azt a meggyőződé­sét: az országgyűlés az el­múlt években már többször is bizonyította kompromisz- szumkészségét, most már a kormányon, s elsősorban a pénzügyi kormányzaton van a sor, hogy hasonló kész­séget mutasson. Tapasztala­tai szerint ugyanis a kor­mányzati intézkedéseknél nem veszik figyelembe a képviselők felvetéseit. Lóránt Károly, a függet­len, szakértői csoport tagja úgy vélte: a képviselők — bár sok gondját, baját is­merik az országnak — a gazdaság reális helyzetét még most sem látják tisz­tán. Véleménye szerint adósságterheink csökken­tésére belátható időn belül, saját erőnkből csekély a remény. Emlékeztetett ar­ra, hogy 1987 ősze óta már a negyedik gazdaságpoliti­kai koncepció kimunkálá­sán dolgoznak az állami és pártszervek, de a korábbiak eigyike sem járt eredmény­nyel. A gazdaságpolitikai kon­cepciókat illetően kemény vélemények hangzottak el a független szakértőktől. Gi­dai Erzsébet a komplexitást, a jelen és a jövő összhang­ját hiányolta az eddigi el­gondolásokból. Kifogásolta, hogy azok a nemzeti va­gyon, a belső fogyasztás, az emberek védelme helyett éppen ellentétes hatásokat keltettek. Ezzel egyebek között a szellemi tőke le­épülésének felgyorsulását érték el, olyannyira, hogy lassan már nem lesz kivel végrehajtani az új progra­mot. Ezzel kapcsolatban Ka- polyi László utalt arra: a független szakértők prog­ramja az emberek cselek­vő közreműködésére épít, már csak azért is, mert az ország nemzeti vagyonának több mint fele szellemi ere­detű tőke. Inotai András független szakértő végeze­tül arra figyelmeztetett: ha ez a kis ország Európa kö­zepén nem lesz képes a mo­dernizálódásra, úgy végkép­pen behozhatatlan hát­rányba kerül és nem lesz semmi esélye gazdasági gondjainak megoldására. A képviselői csoport úgy döntött, hogy az észrevéte­leikkel is gazdagított, rész­leteiben addig is tovább fi­nomított téziseket még e hónap végén újratárgyalja. Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt fő­titkára kedden a Központi A világkiállítások rende­zési jogának odaítélésére il­letékes nemzetközi kiállítá­si iroda közgyűlése (BIE) decemberi ülésszakán fog véglegesen dönteni Buda­pest és Bécs közös pályá­zatáról — közölték bécsi sajtóértekezletükön a BIE vezető képviselői. A szervezet négytagú kül­döttsége — amelyben he­Bizottság székházában fo­gadta a Spanyol Szocialista Munkáspárt hazánkban tnr­lyet foglalt Jacques Sol Ro­land elnök, Marie-Helene Defrene főtitkár és a BIE két másik tisztségviselője — abból az alkalomból nyilat­kozott a sajtónak, hogy be­fejezte Ausztriában tett csaknem egyhetes tájékozó­dó látogatását, s szerdán ugyanilyen látogatást kezd Magyarországon. Ausztriai szemléjük folyamán a kül­tózkodó küldöttségét, amely­nek vezetője Jósé Maria Be- negas, az SSZMP Végrehajtó Bizottságának tagja, a párt szervezőtitkára. A küldött­ség tagjai: Elena Flores külügyi titkár és Francisco Fernandez Marugan gazda­sági és szociálpolitikai tit­kár, a vb tagjai. A szívélyes, baráti han­gulatú találkozón Grósz Károly tájékoztatta a spa­nyol vendégeket a magyar reformfolyamat eddigi ered­ményeiről és az MSZMP időszerű tennivalóiról. Alá­húzta, hogy érdekeltek va­gyunk a múlt év novemberi madridi főtitkári találko­zón megerősített pártközi és államközi együttműkö­dési szándék minél széle­sebb kibontakoztatásában. Benegas, a spanyol kül­döttség vezetője pártja ne­vében támogatásukról biz­tosította az MSZMP reform- törekvéseit. Hasznosnak és továbbfejlesztendőnek ne­vezte a két párt közötti egy ütt működést. döttség tagjai azt vizsgál­ták, hogy milyenek az or­szágban a politikai, az inf­rastrukturális és pénzügyi feltételek, elgondolások a tervezett 1995-ös világkiál­lítás bécsi részének meg­rendezésére. Mint a sajtóértekezleten elmondták: Bécsben általá­ban kedvező benyomásokat szerezték. Az MSZMP főtitkára a KB székhazában üdvözli Jósé Maria Benegast, a Spanyol Szocialista Munkáspárt VB tagját, a párt szervezőtitkárát Kedvező benyomások Bécsben Az NI)K fővárosában április 11-én megkezdő előtt a Varsái Szerződés tagországai külügymi Gyásznapot tartottak Normalizálódott a helyzet Grúziában Kirakatper Bukarestben Vizsgálat Wright ellen A kiszivárgott jelentések szerint elmarasztaló határo­zatot hoz az etikai bizottság Jim Wrightnak, az amerikai képvselőház elnökének ügyében. A vezető demokra­tapárti politikust jogosulat­lan anyagi előnyök szerzésé­vel vádolják. A bizottság cáfolta, hogy döntés született volna, de keddi lapjelentések úgy tudják: Wrightot akár 30 pontban is elmarasztalhatja a mindkét kongresszusi párt. képviselőiből álló bi­zottság A vád szerint a ház­elnök pénzt és jelentős egyéb anyagi előnyöket fogadott el egy milliomos vállalkozó barátjától — olyan időszakban, amikor a vállalkozó érdekei szem­pontjából fontos törvény volt előkészületben. Elma­rasztalni készülnek Wrigh­tot azért is, mert ládaszám adta el a beszédeit tartal­mazó „könyvét", hogy pénz­hez jusson. A szenátus demokratapár­ti többsége a közelmúltban leszavazta Bush elnök je­löltjét, John Towert a vé­delmi miniszteri posztra. A jelöltet vitatható erkölcsi magatartással és a hadiszál­lítókhoz való anyagi kapcso­lataival vádolták. Csehszlovák ellenzék A csehszlovák ellenzék növelni kívánja befolyását a közvéleményre, további hí­veket akar szerezni a lakos­ság körében — erről be­szélt Prágában tartott sajtó- tájékoztatóján Frantisek Kind csehszlovák szövetségi belügyminiszter. Kind sze­rint jelenleg már több mint 20 ellenzéki csoport tevé­kenykedik Csehszlovákiában, de fő képviselőik a Charta ’77 tagjai közül kerültek ki. Kind „viszonylag stabilizált­nak” nevezte a közbiztonsá­gi helyzetet az országban. Gyásznapot tartottak ked­den Grúziában, a szombat éjszakai tüntetés áldozatai­nak emlékére. Délben a tbiliszi külügyminisztérium képviselője is megerősítet­te, hogy normalizálódott a helyzet a grúz fővárosban, ahol továbbra is érvényben van a kijárási tilalom. A tilalom megszegése miatt őrizetbe vettek számát Ge- raszimov szovjet külügyi szóvivő 200-ban jelölte meg, az Izvesztyija azonban 464 ember őrizetbe vételéről adott hírt. A Pravda kedden szigorú hangú szerkesztőségi cikk­ben ítélte el „a peresztroj­ka híveinek álarcát viselő” szélsőségeseket és a nario- nalistákat, akiknek tünteté­sei „mind feltűnőbb szov­jetellenes és szocializmus­ellenes színezetet öltenek”. Nyugati tudósítók meg­jegyzik: kedden rendkívül nehezen tudtak kapcsolatot teremteni grúz kollégáikkal; azok — állítólag' — utasí­tást kaptak a felvilágosítá­sok megtagadására. Ebbéli igyekezetükben egyesek odáig mentek — írja az AFP —, hogy saját lapjuk cikkeit sem voltak hajlan­dók beolvasni a telefonba. Tbilisziben a helyzet sta­bilizálódott, és kedvező vál­tozások jelei is megmutat­koztak. A nagyüzemekben és gyárakban dolgoznak, ki­véve néhány könnyűipari üzemet, ahol alapvetően női munkaerőt foglalkoztat­nak; a nők egy része a gyermekeire vigyáz otthon és nem jelent meg munka­helyén. A közlekedés mű­ködik, a boltok kinyitot­tak — mondotta Gennagyij Geraszimov külügyi szóvi­vő keddi moszkvai sajtó- konferenciáján. Elmondta: a rendőrség önkéntes jelentkezés alap­ján, átmenetileg begyűjti a lakosságnál levő lőfegy­vereket. Elsősorban vadász- fegyverekről van szó; szá­muk a hivatalos adatok sze­rint 66 ezer a köztársaság­ban. A kijárási tilalom ide­jén — Geraszimov adatai szerint — 200 embert vet­tek őrizetbe, többségük a rendelkezéseket azok isme­retének hiányában szegte meg. Eduard Sevardnadze kül­ügyminiszter, aki korábban a grúz KGB (állambiztonsá­gi bizottság) elnöke, majd Grúz KP KB első titkára volt, változatlanul Tbiliszi­ben van, és a társadalmi szervezetek, csoportok kép. viselőivel, munkáskollek­tívákkal találkozik. Részt vesz a Grúz Kommunista Párt irodájának ülésén is. Geraszimov kitért a tra­gikus napon elhunytak szá­mára, illetve annak a nem­zetközi sajtóban való tük- röztetésére. Eltérő számok jelentek meg a halottak­ról, kezdve a hivatalos ada­toktól, egészen a „Deutsche Welle 116 halottjáig” — mondotta. Hangsúlyozta: az események óta két újabb sebesült nő hunyt el, így az áldozatok száma 18-ra emelkedett. Tbiliszi főut­cáján, a Rusztaveli sugár­úton ellenzéki eredetű fal­ragaszok 200 halálos áldo­zat nevét sorolják föl. A megmozdulások . letar­tóztatott résztvevői ellen április 9-én vádat emeltek. A romániai közállapotok és az emberi jogok ottani durva megsértése miatt je­lentéstételre hazarendelt bukaresti nyugatnémet nagykövet a közeljövőben visszatér állomáshelyére. Klaus Terflothot azzal bíz­ták meg: próbálja meg meg­teremteni a feltételeit a po­litikai párbeszéd helyreállí­tásának. Ezt a hírt a bonni külügyminisztériumhoz kö­zel álló General-Anzeiger című napilap kedden közöl­te. A lap diplomáciai főtudó­sítójának értesülése sze­rint azonban az NSZK kor­mánya a diplomata állo­máshelyére való visszaren­delése előtt még megvárja az Európai Közösségek (EK) külügyminisztereinek a spa­nyolországi Granadában a hét végén esedékes tanács­kozását. Általános várako­zás szerint ugyanis az EK fokozni akarja Romániára kifejtett nyomását. A Bu­karesttel való kapcsolatok javítását függővé kívánja tenni attól, hogy Románia teljesíti-e a helsinki folya­mat során vállalt kötele­zettségeit az emberi jogok védelmére. Bonn — jelenti a lap — nem szakíthatja meg telje­sen a párbeszédet Buka­resttel, mivel tekintettel kell lennie a Romániában élő német nemzetiségi ki­sebbség NSZK-ba való át­települési lehetőségeinek fenntartására. Az NSZK-ban egyelőre aligha számítanak arra, hogy Ceausescu kormánya engedményeket tesz az em­beri jogok területén, így a falusi lakosság kényszerát­telepítésének ügyében. A General-Anzeiger diplomá­ciai főtudósítója úgy véli, hogy a Ceausescu-féle el­nyomás ellen élesen tilta­kozó neves román értelmi­ségiek nyílt levele nyomán a rezsim még inkább meg­merevítette magatartását. ÁZ ELEKTERV KFT értesíti minden kedves leendő vásárlóját, hogy a Ka­posvár, Szigetvári u. 117. sz. alatt (volt téglagyár) te­rületén megkezdte a kébelek és a vezetékek raktárból való árusítását, méretre való szabását, kábeldobok fel­vásárlását. KÍNÁLATUNKBÓL: — erősáramú kébelek, vezetékek (SZAM+KAT VM. SZRMKVM—J. MB, MT, MKh vezeték) — villamossági vezetékek (Mcs, McsKh, M—Cu) — híradástechnikai vezetékek (kapcsolóhuzal, árnyékolt híradástechnikai , vezetékek, koax kábel, TOM, VOM, VM, VQ, VOQ) MEGRENDELÉSEKET FELVESZÜNK! 30 000 Ft feletti vásárlás esetén ingyenes helyszínre- szállítás! NYITVA TARTÁS: hétfőtől csütörtökig fél 8-tól 16 óráig péntek fél 8-tól 15.30 óráig szombat ZÁRVA! Várjuk érdeklődésüket és megrendeléseiket! (141207)

Next

/
Thumbnails
Contents