Somogyi Néplap, 1989. április (45. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-18 / 90. szám
1989. április 18., kedd Somogyi Néplap 5 Öten, önként —- ötletesen Akik többet tudtak a Szovjetunióról A kisasztalt hatan ülik körbe. A tanár úr, Zetz József tanár úr és öt II A osztályos diák — a kaposvári Munkácsy gimnázium tanulói. Előttük a Szovjetunió című képes magazin példányai; most már csak azért, hogy az emléket könnyebb legyen felidézni. Ök hatan félszavakból is értik egymást, hiszen az elmúlt hónapokban nem akadt olyan nap, melyben ne „gyötörték volna” egymást és önmagukat a siker érdekében. A siker nem is váratott magára. A megyei, majd területi döntök után Budapesten a Pataki művelődési házban megrendezett Ki tud többet a Szovjetunióról? vetélkedő országos döntőjén ötödik helyezést értek el. Kutatom az okokat. Mi ösztönözte őket arra, hogy belevágjanak e maratoni versengésbe, lemondjanak az amúgy is kevés szabadidőről. S miért éppen ők öten? Hogyan találtak egymásra? Kérdéseimre mosoly az első válasz. A póttag, László Zsuzsa szólal meg: — Több tényező is befolyásolta a döntésünket. A legelső az volt, hogy a Zetz tanár úr elkapta Tamást — az egyetlen fiút a mezőnyben — a folyosón, hogy indítson az osztály egy csapatot. A tanár úr tanítja nálunk a történelmet, ismert bennünket, tudja, hogy jó a tanulmány eredményünk. Orosz speciális tagozatra járunk, s gondolom, ez is közrejátszott a kiválasztásban. — Nem emLékszem már arra, hogy mit válaszoltam — védekezik Tamás, és kitért a további válasz elől. — Hosszú évek tapasztalatának eredménye volit ez a felkérés — veszi át a szót Zetz József történelem— földrajz szakos tanár. — Iskolánk mindig szép eredménnyel végzett a 15 éve meghirdetett versenyeken, és most itt volt a lehetőség is, hogy kijuthattunk a Szovjetunióba . . . Tudtam, hogy a II A-ra számíthatok egy csapat erejéig. Megélénkülnek a gyerekek is. Kiderül, hogy Hegedűs Mariann jelentkezett először az osztályfőnöki órán, aztán Tamás felajánlotta a póttagságát, majd besorolt So- mogyvári Mariann is és Tóth Filoména... — Mert jólnevelt kislány, és szót fogadott — szúrja be a csípős, derűt keltő megjegyzést Filoménáról Vörös Tamás, a csapat későbbi „hajcsára”. — Amikor az iskolai versenyt megnyertük, elvállaltam a póttagságot — zárja a bemutatkozás sorát László Zsuzsa. S ettől kezdve újra „együtt vannak” — az emlékek idézésében, a humorban, játékban. Alig győzöm őket hallgatni. — A magyar—szovjet műszaki együttműködés 40. évfordulója jegyében születtek meg a verseny kérdései — mondja Tamás. Ö és Zsuzsa reálérdeklőBizonytalan az ÁISH sorsa Králikné Cter Erzsébet nyilatkozata Megszűnik az ÁISH — kijelentés és kérdés formájában is többször elhangzott ez a mondat az utóbbi időben. Sokan már tudni vélik, hogy mi lesz a sorsa ennek a sokat és sokszor bírált hivatalnak, mások csak találgatnak, jó néhányan pedig azt szeretnék, ha ifjúsági minisztériumként működne tovább. Az ÁISH sorsa lényegében hosszabb ideje bizonytalan, s emiatt nem feltétlenül az ott dolgozó szakembereket, munkatársakat okolják. Mind szélesebb körben, s egyre erőteljesebben vetődik föl: kíván-e egyáltalán 3 kormányzat intézményesített formában foglalkozni az ifjúsággal? Mi lesz tehát az ÁISH-val, milyen nézetek ismereitesek erről, s főként az ifjúsági ügyek kormányzati kezelésének lehetséges módjairól — kérdezte az MTI munkatársa Králikné Cser Erzsébetet, az Állami Ifjúsági és Sporthivatal elnökhelyettesét. Az ÁISH jövőjéről mind ez ideig nem született döntés, hiszen ez is a kormányzati munka korszerűsítésétől függ — szögezte le elöljáróban, nem cáfolva, de nem is megerősítve a hivatal megszűnésének lehetőségét. Az viszont igaz — mondotta —, hogy nagyon sokféle elképzelés alakult ki az ÁISH jövőjét illetően. Ezek skálája azonban túl széles ahhoz, hogy bármelyik is megerősödhessék, legalábbis ebben a pillanatban. Mindegyiknek lenne bizonyos előnye és hátránya, ám az is biztos, hogy valamennyi rövid távra szóló taktikai megoldást, csak a feszültségek tompítását eredményező szervezeti változást jelentene. Az elgondolások többsége valamelyik minisztériumra bízná az ifjúságot. Egyesek a Belügyminisztériumra, ahogyan tették ezt a tanácsokkal is. Ök azonban nem gondolnak arra, hogy a Belügyminisztérium a közvéleményben elsősorban még mindig a rend- fenntartó szerepét töltik be. Mások a Művelődési Minisztériumot tartják rá alkalmasnak, hiszen az oktatás valamilyen formájában mintegy kétmillió fiatal vesz részt. Abban igazuk van e vélemény képviselőinek, hogy így jobban felhívhatnák a figyelmet az ifjú korosztályokra, de nem veszik figyelembe, hogy az oktatásra eddig is milyen kevés pénz jutott, s hogyan mentek végbe a tervezett reformok. Ugyanilyen felemás megoldást hozhatna, ha a Szociális és Egészségügyi Minisztériumhoz csatolnák vagy létrehoznának egy Ifjúsági és Munkaügyi Minisatériumot — bár ilyen nézetek is vannak. Felelőse lehetne a kormány hivatala, viszont ott az ifjúsági tanács vagy kollégium csupán egy lenne a már meglevők között, így ez a lehetőség nem szolgálná az ifjúsági ügyek kezelésének fölértékelődését. Az viszont világos — hangsúlyozta az elnökhelyettes —, hogy az ÁISH a jelenlegi feladatait a rendelkezésére álló eszközökkel, hatáskörrel nem tudja végrehajtani. S ha a tennivalók változatlanak maradnak, akkor ezek megoldásához legalábbis kormánybiztosi szintű jogosítványok szükségesek. Angliában például van olyan lehetőség, hogy a parlament, végsősoron a nemzet szempontjából fontos ügyek — mint nálunk egyebek között az ifjúság — képviseletére parlamenti államtitkárt neveznek ki. Az ő joga, hogy közvetlenül javaslatokat tegyen a parlamentnek, illetve a Minisztertanácshoz forduljon. Nálunk, Magyarországon ez a funkció a kormány és az Országgyűlés összekötője- ként is elképzelhető lenne — mondotta. Az elnökhelyettes a továbbiakban kifejtette: az ÁISH jövőjére vonatkozó döntés befolyásolhatja — és nemcsak időpontját illetően — az, hogyan alakulnak a politikai erőviszonyok, s azok hogyan módosítják a kormány és a parlament összetételét, működését. S akkor már az ifjúsággal kapcsolatos kérdéseket is másként kell föltenni. Egyebek között azt: akarják-e a hatalom birtokosai a társadalmi folytonosságot tudatosan szervezni? Ha igen, akkor ez hosszú távú stratégiát és annak megfelelő eszközrendszert igényel. Ez a felfogás — amelynek egyébként vannak hívei — ,akkor válhatna gyakorlattá, ha a kormányzat a születés pillanatától a pályakezdés első három évéig „figyelne” a felnövekvő generációkra. Ebben az esetben egy, társadalompolitikával foglalkozó szervezetben — egy népjóléti minisztériumban is — lenne értelme a fiatal korosztályokkal foglalkozni. Ez azonban feltételezi, hogy a kormány különböző szervei elvégezzék a rájuk há- - ruló feladatokat — gondolok itt a lakásgazdálkodásra, az oktatásra és a foglalkoztatásra. Egy másik lehetőség, ha a kormányzat csupán a fiatal korosztályok megszerveződő részét tekinti az ifjúságnak. Ezt elitifjúság • nak szokták nevezni, mert képes hallatni a hangját, befolyásolni a belpolitikai életet. Ez azonban rövid távú politikai, taktikai megközelítés. Ám ebben az esetben az ifjúság szerveződéseinek erős jogosítványokat kell adni, s azok élve a lehetőségekkel — politikai harcok, állásfoglalások révén, a kormányon vagy a parlamenten keresztül érvényesítik az általuk fontosnak tartott, ki- érlelődött és képviselhető ifjúsági érdekeket. Ez is egy nézet — mondotta befejezésül Králikné Cser Erzsébet. désü, a többieket inkább a humán tárgyak vonzzák, de állítják, hogy az átlagos szintű ismeretek birtoklása elég volt éhhez a sikerhez. — A földrajz mindig kihúzott bennünket a csávából — folytatja Tamás. — Dr. 'Kovács Lászióné tanította ezt a tárgyat, és minden segítséget megadott, hogy szépen szerepeljünk, akár csak az osztályfőnökünk, Jusztusz Erika. Hegedűs Mariann még most is nehezen tudja megbocsátani Tamás egyik baklövését. A területi döntőn, állítólag, azért értek el „csak” 98 százalékos eredményt, mert Tamás váltig erősködött, hogy Vatu a neve annak a szovjet városnak,- ahol a brahmin írás emlékeit megtalálták. A valódi név Tuva lett volna ... — Ma is lóg még a túrótortával, amiben fogadtunk — dohog Mariann. Abban azonban egyetértenek, hogy ha nem a verseny előestéjén utaznak haza az NDK-ból és kipihenhetik magukat, talán meg is nyerik a vetélkedőt. A tíz csapat közül az ötödik helyet; szerezték meg, és Nyerték egy ötnapos leningrádi utazást is. Hogy mit adott nekik ez a verseny? Tudást, élményt, elsősorban s nemcsak a Szovjetunióról, hanem mindenről, ami az együtt munkálkodás örömét jelenti számúkra azóta is. Várnai Ágnes TV-NÉZÖ LAGZI LAJCSI CERUZÁJA Nézem -a Televízió kettes műsorát, ahol Kudlik Júlia beszélgetőtársa egy Buenos Aires-i hölgy. A zenéről van szó, s arról, hogy mi abban Kodály és Bartók országaiként nagyhatalom va- ' gyünk. Argentínai vendégünk beszél magyarul, így még érdekesebb a társalgás, hiszen szem- és fültanúi vagyunk, amikor lelkesen keresi a megfelelően árnyalt szavakat, hogy kifejezze csodálatát a magyar zenei hagyományok iránt. Megtudjuk azt is; a Zeneakadémián tanít, s emellett egy kórus vezetője. Dél-amerikai és reneszánsz dalokat dolgoznak föl. A magyar népzenéhez még kevésnek érzi a tudását, így ezt a területet csak tiszteli, de nem műveli. Kudlik Júlia végtelenül udvarias. Nem beszél vendégének a magyar ének— zenei oktatásról, nem említi meg, hogy a fiatalok nagy része már Flipper öcsin, és nem a Kodály-módszeren nevelkedett. Meghagyja a hölgyet abban a tévhitben, hogy nálunk minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyunk elégedve. A közelmúltban — zenei nagyhatalomként — még új műfajjal is megismerkedhetett az ország: a lakodalmas rockzenével. A 3+2 nevű együttes betörése és térhódítása csak a Beatleshez hasonlítható, de mielőtt ezt a jobbérzésű zenerajongók kikérnék maguknak, említsük meg inkább a tatárjárást. Nagy vita folyt annak idején sajtóban, rádióban, televízióban a dologról, s amolyan kelet-európai kultúrmocsok- ké»t könyveltük el. Mindvégig bíztunk azonban abban, hogy előbb-utóbb megszűnik ez a „zenei áramlat”, s amilyen gyorsan jött, el is tűnik. Nem így történt. A 3+2, a Betli duó, Kadlott Károly és társaik művei ma is nagy számban fogynak. A szülő otthon fölteszi a lemezt, hallgatja, esetleg énekli, hallja a gyerek is, s mivel a család egy nagyon-nagyon szép dolog, közösen táncolhatnak is a csipkés kombi- néra. Majd másnap énekórán a tanár próbálja rávezetni a kölyköt, hogy mi az igazi érték... Az egész dologban az a legelkeserítőbb, hogy már a Magyar Televízió és társául szegődött a lakodalmas rock apostolainak. Persze, tudom: aki meg tudja fizetni a reklámot, az képernyőre kerülhet. Ennek ellenére nekem volnának olyan ötleteim, amelyeket akkor sem láthatna a széles nézőközönség, ha Rockefeller nevű keresztapám dollárban szavatolná a kifizetést a pár perces reklámért. , Lagzi Lajcsinek is biztosan van keresztapja, s annak ellenére, hogy azt nem Rockefellernek hívják, jól fut a fiú szekere. Ha már ott tartunk, hogy mije van Lajcsinak, feltétlenül említsük meg a ceruzáját, amivel esténként a nézők egy részét ámulatba ejti, másokat pedig őrületbe kerget. Higgyék el nekem: nem olyan egyszerű dolog a karosszékből felugorva a másodperc tört része alatt kikapcsolni a televíziót, ha barátunk föltűnik a képernyőn. Sajnos, többször elhibáztam én is, így „nagy örömmel” oszthatom meg önökkel Lagzi Lajcsi magvas, gondolatébresztő szövegét: „Van nekem egy csíkos gatyám, abbá hordom a ceruzám, minden este írok vele, mégse kopik el a hegye. Es a szlogen: „Van szerencsém! De önnek is lesz, ha kazettát Lajcsitől vesz”! Ha rám hallgatnak, nem veszik, meg. Most már tudják, hogy miről maradnak le. Nem kell igyekezni! Berzeviczy Zsolt Kaposváron a „Hyde parkiban Amikor a Kilián György Városi Művelődési Köz- pontpan megpillantottam az ízlésesen berendezett termet, amit az első kaposvári „Hyde park” helyszínéül jelöltek ki, nemigen hittem, hogy itt bárkit is rögtönzött emelvényre ugorva állva hallok szónokolni. A felkínált lehetőség kihasználására vállalkozók között sem láttam amolyan hordószónokot. tA lassan szállingózó érdeklődők nagyon is csendesen várták a két jeles vitavezetőt: Krausz Tamás történészt, a Párttörténeti Intézet munkatársát és Z. Kar- valics Lászlót, az ELTE tanárát. ök vállalkoztak ugyanis arra, hogy a tisztelt publikumnak egy kissé megvilágítsák a sztálinizmus lényegét és a Baloldali Alternatív Egyesülés alapvető céljait. Majdnem ez lett a „Hyde park” veszte. Egy óra hosz- szat az a veszély fenyegetett, hogy a két történész — különösen az elemében levő .Krausz Tamás — végigbeszéli az estét. Nem mintha szellemi sziporkázá- suk nem lett volna érdekes, hiszen Krausz Tamás — a téma szakértője — mindenki számára érzékletesen mutatta be, hogyan lett a sztálini struktúrából önpusztító folyamat, amelyet időnként kitalálói — maga Sztálin is — megkíséreltek lefékezni. (Vigyázat, tehát a struktúrákkal, mert ha egyszer beindulnak ... !) Szóval, a kissé hosszúra nyúlt előadások alatt többen el is indultak haza, gondolván: nem egészen ezt értik „Hyde park”-on. Ám ahogy a bevezető előadások véget értek és a hallgatóság szóhoz jutott, egy csapásra megváltozott minden. Felállt valaki és nyomban leszedte a keresztvizet a magyar szocializmus eddigi tevékenységéről. A történész a fejét csóválta, és visszabeszélt. Nem oda ■Buda! És kezdte kifejteni saját nézeteit. A felszólaló megint felállt és közbevágott: — Többpártrendszer kell; ez a biztosíték. — A többpártrendszer még nem biztosíték arra, hogy kilábalunk a bajból. Először is jó program kell! De hol vannak a megváltó programok? S többpártrendszer mellett is kialakulhat az éppen uralkodó párt veszedelmes bürokráciája, és az elkülönült apparátus rákényszerítheti hatalmát környezetére és a tömegekre. — De megóv a törvénytelenségektől — szólt közbe a vitapartner. — Ezért támogatom — így a történész. Hamarosan a kapitalizmus is megkapta a magáét. Valaki ugyanis azt mondta, hogy csak a kapitalizmus képes garantálni a fejlődést. — Egy pillanat! Nyolcvan év állt rendelkezésre a kapitalizmusnak, hogy iparilag fejlett országot csináljon Magyarországból. * Miért nem csinált? Ehelyett a Horthy-rendszerben hárommillió koldus országává lettünk. Az is igaz viszont, hogy a szomszédos Ausztria a világ élvonalába került. — Hol van a baj? — Talán ott, hogy a magyarok elvetnek minden kemény diktatúrát, de nem tudják gyakorolni a demokráciát, hogy minden keleteurópaiban ott szunnyad egy kis diktátor, akit a génjeiben hordoz? Ki tudja a pontos választ a kérdésekre? Kinek van igaza? Ez a majdnem éjfélbe nyúló „Hyde park”-ban sem derült ki. Kétségfelen azonban, hogy a vita hevében sok kérdésben közeledtek egymáshoz a nézetek. Talán éppen ezért mondhatjuk, hogy a „Hyde park” egyik legjobb eredménye az volt, hogy érzékeltette: a történelmi eseményeket, folyamatokat sohasem szabad egy szempontból nézni. Minden leegyszerűsítés veszélyes. Nem született meg azonban a világmegváltó nagy ötlet ezúttal sem. Majd a legközelebbi „Hyde park”-on! Ha ott sem, hát az se baj. A vitát, a párbeszédet érdemes folytatni, minden ilyen összejövetellel — nevezzük bárminek — ismereteink gyarapodnak. Erre pedig nagy szükség van. Szegedi Nándor
