Somogyi Néplap, 1989. április (45. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-14 / 87. szám

Tisztelt Szerkesztőség! Április 12-i számukban megjelent, „A tanácstagok szer­vezik — Játszótér épül két lakótelepen” című cikkükkel kapcsolatban észrevételeim a következők: A Szondi utcában lakunk, melynek keleti oldalán már van egy kiépített, szép, nagy játszótér három nagy­méretű homokozóval, bekerített futballpályával, valamint mászókákkal és hintával. A homokozók közül az egyik teljesen kihasználatlan, már a fű is benőtte. Elég sze­rencsétlen helyen van, mert egy nagyobb szélviharnál beteríti a homok a lakásokat, de végül is megértjük, hogy szükség van erre a játszótérre. Azon a helyen, ahol az újabb játszóteret tervezik, csodálatos zöldövezet van, tavaly telepítettek ide jákat. Semmi szükség arra, hogy az előbb említett játszótértől 500 méterre még egyet kialakítsanak. Senki sem gondol arra, fiogy a lakótelepen az idő­sebb korosztály .nyugalmát maximálisan kielégíthetik eb­ben a zöldövezetben elhelyezett padokkal. Semmi szük­ség salakozott futópályára (ki fogja azt használni?), ho­mokozóra és a lépcsőházi ajtókra kifüggesztett hirdet­ményben szereplő szalonnasütőkre. A lakótelepeken úgyis kevés a zöldövezet; a már meg­lévőt miért kell kipusztítani, értelmetlenül? Tisztelettel: Pingár Jenőné Kaposvár, Szondi u. 30. Hyde park Kaposváron i Tudcsitőnkíó! A londoni i Hyde park a A meglehető- sen jó leve- gőjű sza- badtéri „ülésterem”, ahol mindenki elmondhatja mindenről a véleményét, legfeljebb nem figyelnek rá. Bárki felállhat egy emelvényre vagy egy ki- szuperált tévékészülékre és terjesztheti gondolatait, amelyek legtöbbször világ- megváltóak. A Kilián György Városi Művelődési Központ ehhez hasonló lehetőséget kínál a vállalkozó szellemű polgá­roknak. Akár fórumnak is nevezhetjük ezt, ahol ta­lálkozni tudnak a politikai és közélet szereplői. Az utóbbi 'hónapokban új poli­tikai,.. társadalmi szerveze­tek jelentek meg, melyek sok mindenben nem érte­nek egyet egymással és el­vétve kerülnek szemtől szembe a másikkal. Teljesen természetes, hogy az állampolgár számos olyan jelenséggel találko­zik, amelyről joggal felté­telezheti, hogy az egyes szervezeteknek álláspont­ja, véleménye van. Létezik „hivatalos” álláspont is. A Hyde park első összejöve­telét április 14-én 19 óra­kor szervezi meg a Kilián György Városi Művelődési Központ az említett nagy­termében s ott Krausz Ta­más, a Párttörténeti Inté­zet munkatársa és Z. Kar- valics László, az ELTE ta­nára lesz a vendég. A szignál: „Hullámsó Balaton tetején... Somogyi Néplap XLV. évfolyam, 87. szám 1989. április 14., péntek Helyi szavazás lesz szombaton Balatonfenyvesen Szombaton helyi szavazás lesz Balatonfenyvesen: a lakók arról döntenek, hogy együtt maradnak vagy el­szakadnak Fonyódtól. A népfront városi bizottsága nyílt levéllel fordult a tele­pülés lakóihoz. A levél így hangzik: „Tiszteljük az állampol­gároknak azt a jogát, hogy önmaguk választhassák meg azt az önkormányzati for­mát, amelyben élni, tevé­kenykedni akarnak. Mély­ségesen nyugtalanítónak tartjuk ugyanakkor azt a folyamatot, amely a külön­böző települések és telepü­lésrészek önállósodása (!) te­rén megindult. A balaton- fenyvesi tapasztalatok alap­ján állítjuk, hogy viszony­lag szűk, de hangos csoport az eszközök között sem vá­logatva kelt hangulatot anélkül, hogy a várható kö­vetkezményekről is megfe­lelő tárgyilagossággal adna tájékoztatást. Nem közük azokat a valós anyagi ká­rokat és következményeket, amelyek a városrész lakos­ságának alapvető érdekeit veszélyeztetik, az intéz­ményhálózat, a közigazgatás működését kétségessé te­szik. Joggal feltételezhető, hogy közülük többen a kü­lönválást — a tisztességes érvek ellenére is, józan mér­legelés hiányában, szemé­lyes sérelmek és érzelmek által motiválva öncélúan — kizárólag a különválásért szorgalmazzák. Céljuk el­éréséhez felhasználják a ve­zetés által elkövetett hibá­kat és tévedéseket, a nehéz pénzügyi helyzetet, illetve emiatt a lakosság körében kialakult rossz közérzetet. Nem riadnak vissza attól sem, hogy a posta hivatali emberei röplapok terjeszté­sére «-kérjék fel«. Ezek a röplapok csak hangulatfor­máló szólamot — «-szerezzük vissza községünk becsületes nevét- — és kategorikus utasítást tartalmaznak ar­ra nézve, ' hogy a szavazó állampolgár mit húzzon át és mit ne a szavazólapon. Ezt a közvélemény célzatos ma­nipulációjaként foghatjuk fel, tervük minden áron való megvalósítása érdekében. Nem éppen a legtisztessége­sebb módja a demokrácia gyakorlásának az sem, hogy becsületes, a közéletben ak­tívan cselekvő embereket gyalázkodó és fenyegető sza­vakkal illetnék (élőszóban és telefonon), mert nyíltan han­got adnak józan, megfontolt és felelősségteljes 'különvé­leményüknek. Jó lenne végre, ha kellő érettséggel meg is tanulnánk demokratikus jogaink kul­turált gyakorlását, nemcsak élni akarnánk a parttalan­ná váló demokráciával.” Az autópálya-használati díj miatt tiltakozik a siófoki pártbizottság Az MSZMP Siófoki Vá­rosi Bizottsága április 11-i ülésén a városban ki­alakult közhangulat alap­ján tiltakozását fejezte ki az autópálya és autó- út-használatj díj bevezeté­se ellen. Siófokon a nyári sze­zonban az utak telítettek, a zsúfoltság elviselhetet­len. A városon átvezető tehermentesítő utak csak részben vannak kiépítve. Megítélésük szerint a 70- es út forgalma jelentősen megnövekszik, a városi közlekedés megbénul. Az előző években kiépített, az autópályához csatlako­zó útrendszer a város te­hermentesítésére volt hi­vatott. A forgalom a pá­lyadíj bevezetésével is­mételten a városba tere­lődik. Kérik az intézke­dés felülvizsgálatát. Rádió Juventus Első szerkesztőségi érte­kezletét tartotta tegnap Veszprémben a Rádió Ju­ventus Balaton, a Veszp­rém Megyei Lapkiadó Vál­lalat legújabb sajtómédiá­ja. Az ország első függet­len rádiójaként szervezett Juventus műsorát április végétől sugározza a Ma­gyar Posta balatonszabadi rádióállomásáról. A magyar nyelvű zenés rádió minde­nekelőtt a Balaton-környék TBILISZITŐL 100 KILOMÉTERRE Földrengés Grúziában Földrengés volt szerdán a Kaukázus térségében, Grú­zia területén. A Szovjet­unióban használatos — és a MercalL'i-skálával nagyjá­ból megegyező — Medve- gyev-skála szerint a rengé­seik erősségét az epicent­rumban ötös erősségűnek mérték. A földrengés térbeli közép­pontja Tbiliszitől 100 kilo­méterre keletre, a hegyek között volt. A grúziai földmozgások érzékelhetőek voltaik Ör­ményország egyes területe­in is, és például Sztyepana- vanban 4,5-ös, Kirovaikan- ban pedig 4-es erősségű rengéseket mértek. (Emléke­zetes, hogy Ki róva kan is jelentős károkat szenvedett a tavaly decemberi örményor­szági földrengés következ­tében.) Hivatalos szovjet közlés szerint a mostani földren­gésnek áldozatai nincsenek és anyagi károk sem kelet­keztek. — Fejér, Somogy, Zala és Veszprém megye — lakos­ságát, vendégeit látja el hasznos üzleti és kulturális tájékoztatásokkal. A tegnapi első szerkesz­tőségi ülésen Sztankay Jó­zsef főszerkesztő és Dómján Gábor, a Veszprém Megyei Lapkiadó Vállalat igazga­tója vázolta az első, ápri­lis végére tervezett adás műsorpolitikai elképzelé­seit. A Rádió Juventus Bala­ton ’a Kossuth és Petőfi rá­dió körzeti hullámsávjában 810 kHz-en, illetve 370 mé­teren fogható. A rádió a 06—84—13-421-es számú, üzenetrögzítős telefonon várja a hallgatók hívásait. A konkrét műsorok mellett ez év nyarától úgynevezett „tóparti tombolaparti” programokkal szórakoztat­ja hallgatóit. A Rádió Ju­ventus adásidejéről, terve­zett műsorairól a térség lapjaiban közölnek híradá­sokat. Április végétől fi­gyeljék a középhullámot a Kossuth és Petőfi között. Az adás szignálja: Hullám­zó Balaton tetején ... Augusztusban rendezik meg — a szocialista országok közül elsőként Magyarországon — a barlangászok világtalálkozóját. A hazai szervezők a X. speleológiai (barlangtani) vi­lágkongresszus résztvevői számára több túralehetőséget is kínálnak » híres barlangokba. A vendégek fogadására javában tart a felkészülés. Az aggteleki karsztban, az Esztrá- mos-hegy Rákóczy-barlangjában a Delfon könnyűbúvár-szakosztály, a Poseidon SE és a Városmajor SC barangkutató búvárai gyakorolnak, hogy megfelelő feltételeket és kí­séretet biztosíthassanak az ide látogató külföldieknek. KÉT SÚLYOS ÉS KÉT KÖNNYŰ SÉRÜLÉS * Álló busz mögül szaladt az úttestre Szabálytalanul előzött egy balra kanyarodási szán­dékát jelző tehergépkocsit szerdán fél kilenckor Szü­lök és Homokszentgyörgy között személyautójával Pandur Tibor 20 éves bar­csi sorkatona és összeütköz­tek. A fiatalember súlyo­san megsérült. Figyelmetlenség okozott balesetet szerdán délután fél ötkor Ádándon: Paksi Henriette kilencéves hely­beli tanuló álló autóbusz mögül az úttestre szaladt, ahol egy féktávolságon be­lül érkező autó elütötte. A kislány könnyű sérülést szenvedett. Nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel ve­zette személygépkocsiját szerdán este hét órakor Ka­posváron Dorna Norbert 19 éves sorkatona és nekiüt­között egy, az úttesten ál­ló, balra kanyarodni szán­dékozó autónak. Doma könnyebben megsérült. Figyelmetlenül vezette se­géd-motorkerékpárját szer­dán este tíz óra huszonöt­kor Balatonföldváron Schandl László 23 éves he­lyi szerszámkészítő, letért az útpadkáról és egy fának ütközött. Súlyosan megsé­rült. Ősztől németet is Német nyelvi tanszék lét­rehozását kezdték meg áp­rilis első napjaiban a szom­bathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán. Ősz­től általános iskolai német­nyelvtanárokat képeznek az intézményben, egyelőre két csoportban: történelem— német, illetve orosz—német szakpárosítással. A német szak iránt máris nagy az ér­deklődés, a beérkezett la­pok alapján négy-ötszörös a túljelentkezés. A tervek sze­rint jövő ősztől magyar—né­met szakot is indítanak. Tarka sorok Nem keil félteni A személyzeti osztály vezetője kioktatja az új dolgozót: — A mi vállalatunk­nál nem szeretjük, ha a dolgozók sokat be­szélnek ... — Értem — mondja az új dolgozó. — Nem kell félnie, a bíróságon egy szót sem fognak belőlem kihúzni! Előadó — Panaszok intézé­sére keresünk előadót. — És mihez értsen? — Szubjektív hiá­nyosságainkból tudjon meggyőzően objektív okokat csinálni. A dráma után — No, kint van az a . gonosz fog. Hogy érzi magát? — Pontosan úgy, mintha a fejemet ki­húzta volna a doktor úr, a fogamat pedig bent hagyta volna. AFORIZMÁK A szép dolgok nehe­zek. (Platón) * * * Nem a kétség kerget őrületbe — hanem a bizonyosság. (Nietzsche) * » * A világ az érdem lát­szatát gyakrabban ju­talmazza, mint magát az érdemet. (L<a Rochefoucauld) • * • A megnyomorított emberiség bilincsei ak­tapapírból készültek. (Kafka) • * • Az igazság az idő ter­méke, nem pedig a te­kintélyé. (Brecht) * • • Ha tehetséges volnék, akkor követnétek, ha követnétek, akkor di- vatossá* válnék. Ha di­vatos volnék, akkor rö­videsen kimennék a di­vatból. Így hát jobb, ha nem vagyok tehetséges. (J. Renard) • * • Ha nem volna divat, akkor rögtön kiderülne, hogy kinek milyen az ízlése. (C. Sedy) * * * Azt az időszakot ne­vezzük aranykornak, amikor az emberek még nem ismerték az ara­nyat. (A. Karr) Somogyi Néplap Ai MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Fásserkesztá-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztáség: Kaposvár, Latinca Sándor ti. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-044. Telez: 13-300. Kiod|a a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-044. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 FeleISs kiadó: Pordány H. László igazgató Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemiben Kaposvár, Május 1. u. 101. FeleISs vezelS: Mike Ferenc igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbe- sito postahivatalnál, a hirlap- kizbesitOknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Hirlap-elflfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/a. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 21S-M102 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 105 forint, negyed évre 315 forint, fél évre 630 forint, egy évre 1260 forint. ISSN 0133-0608

Next

/
Thumbnails
Contents