Somogyi Néplap, 1989. március (45. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-01 / 51. szám

1989. március 1., Szerda Somogyi Néplap 5 i Fodor András hatvanéves Születésnap baráti körben WILLIAM SHAKESPEARE: OTHELLO Félisten a pocsolyában Hány napig ünnepük a költőt? Szombaton szülő­falujában gyűltek össze az asztal mellett a „méreiek” és a vendégek. Hétfőn este a megyei könyvtárban bará­tai szimpozionon emlékez­tek meg Fodor András hat­vanadik születésnapjáról. Többnapos fejedelmi ünnep részese a költő. A költőfe­jedelem. — Meghatottságom öröm­teli. Hiszen itt, Kaposváron e hatvanadik évfordulón, Nagybajom és Keszthely szomszédságában, a költők­ből és irodalomtörténészek­ből s velünk együtt, e szép számban összejött ünnep­lőkkel, a köszöntőn túl egy ritka baráti szimpozion ala­kult — kezdte Takáts Gyu­la. — Én nem vagyok elfo­gult, ha azt mondom, hogy ez nagyon is megérdemelt, mert a költőn túl egy Ka- zinczy-szorgalmú Íródeákot is köszönt. Olyant, akinek egyéniségét a tehetségén és következetes jobbratörek- vésén túl a fáradságot nem ismerő szorgalom alakítja. Akit a kutatás, a keresésvágy és a gyűjtés nemes erényén kívül — gondoljunk csak műfordításaira és a világ- utazásaira — már-már az önmagát is sújtó segítőkész­ség jellemez. Nyugtalan éj­szakákon át a mai magyar irodalom napra kész napló­jának halk szavú, de sokat rögzítő költő-íródeákja Fo­dor András. A köszöntő sorok valódi érdemeket idéztek föl, s megrajzolták Fodor András emberi, költői portréját. Ta­káts Gyula ezt úgy tehette, mint a baráti szimpozionban legméltóbb helyet elfoglaló idősb mester. Nem tudtak akkora asz­talt keríteni, hogy vala­mennyi vendég Fodor mellé ülhessen. Pedig csak tízen voltak a magyar irodalom baráti köréből s a műsorban közreműködők: Faragó Lau­ra népdalénekes és Sztaren­ki Pál színművész. Berták László, Bodnár György, Csűrös Miklós, Do­mokos Mátyás, Hernádi Gyula, Laczkó András — az est házigazdája —, Lator László, Takáts Gyula, Tor­nai József és Tüskés Tibor idézte föl emlékeit Fodor Andrásról; szólt az együtt töltött egyetemi évekről, a fényes szellőkről, a szülő­föld vonzásáról, a magyar irodalom embert próbáló korszakáról, arról a külde­téstudatról, amely az ünne­peltet jellemzi. Találón pendítette meg a húrt a műsor összeállítója, aki Fodor lírájából a szüle­tésnapi köszöntő bevezetője után a Gyerekkor, mesevi­lág című költeményt aján­lotta az asztaltársaság fi­gyelmébe. A szülőföld, a költő hátországa — ahogy a hétfői baráti szimpozionon többen Is emlegették Somo- gyot, vagy ahogy Fodor mondja: a „szülöttem föl­det” — nemcsak helyi színt ad lírájának, hanem, mint ahogy a korai versben is megfogalmazta: „méltóbb játékot, igazi társakkal” óhajt magának kiteljesedé­se igényeként. Embernek maradni — lát­ja meg lírájában a lüktető eret az idősb pályatárs, Ta- ká'ts — és ezt jó versekben rögzíteni: ez a cél vezette a költő tollát. És milyennek látják ba­rátai? Lator László szelíd konok­nak, a gyűjtés megszállott­jának. Nevezetes naplóját: kritikai életrajznak. Domo­kos Mátyás „a romok és ti­lalmak nemzedéke” élmé­nyébe ágyazta kettejük ba­rátságát. Jól egészítette ki az esti beszélgetésben kiraj­zolódó portré még hiányzó vonásait s elevenítette föl a közös zenehallgatásokat, Bartók és Sztravinszkij ha­tását Fodor költészetére. Bodnár György irodalom- történész önálló irodalompo­litikát folytató költőt lát benne. Hernádi Gyulának, aki ismert különös asszociá­cióiról, játékosságáról, ezen az estén sem hazudtolta meg magát: Fodor naplójá­ról a nap és a ló jutott eszé­be. A nap mint az élet szim­bóluma, a lóról — mi más? — a Pegazus ... Tornait za­varba ejtette Laczkó kérdé­se. Tagadta, hogy Fodor me­nedzser típusú költő, inkább bibliai képekkel -fejezte ki magát. Tüskés Tibor, a Je­lenkor korábbi szerkesztője több dicséretet is kapott az asztal mellett pályatársaitól, mert annak idején merte vál­lalni publikálásukat. Fodor­nak ebben is része volt? Igen. Bertók László a fiata­labb somogyi származású költőgenerációt képviselte a szimpozionon. Csűrös" Miklós irodalomtörténész Fodorról készült legújabb tanulmá­nyának részletével járult hozzá a baráti és irodalmi est kellemessé, tartalmassá tételéhez. Szirmay Endre fölolvasta a születésnapra írott költeményét. A rádióban A hét költője: Fodor András. 1929. február 27-én született. A hatvan évből sommás éveket idéz­nek föl elhangzó költemé­nyei. Egy egész ország ün­nepli őt. Horányi Barna T eknőtnyi, kacsaúszta- tónyi víz a kaposvári Csdlky Gergely Szín­ház színpadán. Othello, a velenceiek mórja megmos­hatja benne verítékes testét szilaj birkózás után, tükör­ként is hasznóíhaitja: meg­nézheti magát benne önfe­ledt, rajongó szerelmesként, amikor már az arcbőre szí­néről is megfeledkezik eufó­rikus örömében, majd szembenézhet egyre feke­tébbé gyötört önmagával a stációkon, akkor is, amikor már csak a szeme féhére villog elő az elsötétült (shakespeare-i) világból. Mert ez a titokzatos víztó­csa ott van Velencében, a lagiúnás város (illetve az el­ső felvonás) különböző pontjain (színedben), s nem különben Cipruson), ahol a főhős tudat alatti szorongá­sait, előnytelen származása, külseje miatti belső szűkü­léseit elviselhetetlen gyöt­relemmé, őrjöngéssé fokoz­za a vélt bizonyosság. És nincs ebben, semmi megle­pő, különösen, ha a Shakes- peare-drámák szerkezetére gondolunk, melyben kom- pozíciós törvényeket ke­resni fáradságos és fölösle­ges filiosz-buzgólkodás vol­na, mert Shakespeare „tör­vénye” a legteljesebb sza­badság. Műveiben a jelene­tek, színek szinte aranchiku- san, szeszélyesen követik egymást, akárcsak vérbő költői nyelvében a szóké­pek, amelyeket az asszociá­ció révén újabbak és újab­bak követnek. Szabadság a nyelvben, a szerkezetben, a cselekményben, alakjainak — teremtményeinek! — ma­gatartásában, mégpedig oly nagy és fékezhetetlen sza­badság, mely a művészet­ben csak a hozzá mérhető óriásoknak adatott meg. A színpadi „tócsa”, e rendezői lelemény tehát Shakespeare szellemében válik állandó kellékké, majd egyre inkább jelképpé az előadásban. Egy- szercsak mindenkinek kö­ze lesz hozzá: Othellónak, Desdemonának, Jágónak, Cassiónak, s egyre nyugtala­nabb pillantásokat vét rá a néző is, aki kezdetben nem tulajdonított jelentőséget neki, végül, úgy gondolom, hazaviszi a színházból, hogy kínlódva, töprengve néze­gesse benne az arcát. r A cs János rendező, úgy tetszik, azt a célt .tűzte magja elé, hogy megossza velünk látomásait az Erzsébet kori Shakes- peare-színházról (ebben nagyszerű segítőtársat ta­lált Eörsi Istvánban, aki új, modern fordítást tett le közművelődésünk asztalá­ra), s arról a sajátos, mar­káns Othelilo-képről, amely benne formálódott, alakult, teljesedett ki, s amely ez­után a miénk is, akár akar­juk, akár nem. Mert lehet felháborodva - elutasítani, brutalitást, sőt szadizmust kiáltani erre az előadásra, s régi színházi élmények emlékek oltalmába mene­külni előle, de nem lehet eredetiségét kétségbe von­ni, felkavaró, megindító ha­tását tagadni, kvalitásait le­becsülni. Ács János Othel- lója is emberfeletti alak, mondhatnék „félisten”, mint minden shakespeare-i fő­hős (akik úgy tetszik, szin­te a sors kegyelméből létez­nek és nem egy földi ha­landó képzeletének teremi- mónyei), csakhogy emberi vonásai erőteljesebbek, szuggesztívebbek mint az „isteniek”, következéskép­pen a bukása láttán is ke­vesebb könnyet „sír az ég”, de annál inkább „elképed a föld”. Tehetséges, rene­szánsz vezér, Velencét sok­szor lekötelezte tetteivel, hő­siességével, hadvezéri ké­pességeit, tapasztalatait nem nélkülözheti a város­állam. Sokait próbált férfi (a darab szerint öregedő), aki tudatában van nélkülözhe­tetlenségének, maga erejé­ből szerzett presztízsének, s mégis úgy lép elénk kato­nái társaságában, mint egy máról holnapra élő vad zsoldosvezér, híján a régi előadásokban megszokott (romantikus színezetű) úri méltóságnak. Itt, úgy tűnik, annak nincs jelentősége, hogy öregedő férfi-e vagy sem (noha többször szó esik ágyékának lankadó erejé­ről), s ezt az Othellöt őszin­tén szólva nehéz elképzelni, amint Brabantio nemes úr házában üldögél és hosszan mesél hányattatásairól, szenvedéseiről. Mint ahogy ez esetben az is kétségesnek tűnik, hogy Desdemona ép­pen e „mesedélutánok” ha­tásálra lobbant szerelemre Othello iránt, aki ezt a nem várt ajándékot (mármint a fiatal, fehér lány szerelmét), vívódva bár;* de elfogadta. Ács Jánosnál ezt csupán ját­szatnak érezzük, ugyanis az ő Othello-felfogása szöges ellentétben ál a romanti­kus hagyományokkal, ő re­neszánsz típust állít szín­padra, ugyanakkor a XX. század nyelvén szól a XX. század nyolcvanas éveinek néződhez. Ennek az Othelló­nak, úgy véljük, igenis szán­dékában állt a fehér lány meghódítása (s ha mesélt, csakis ezért mesélt!),noha az első pillanattól érezte, hogy a végzetet hívta ki maga el­len. Mert hiába a sok-sok érdem., a velencei herceg ki­tüntető figyelme, a társa­dalom szemében ő mégiscsak egy fekete bőrű idegen, aki­től minden tisztességes ha- jadonnak viszolyognia, óva­kodnia illik. Az előítélet ha­mu alatt izzó parazsa rögtön lángot vet e rendhagyó frigy hallatára^ s ez nemcsak Já- gó zászlós egyértelmű, fa­natikus gyűlöletében nyil­vánul meg, hanem Desde­mona apjának, Brabantió- nak kétségbeesett óbégatá- sába, s Velence hercege óvatosan kétszínű, „vigasz­taló” szavaiban is. (Csak sejteni lehet, mi történne, ha Qthelilóra nem lenne ége­tően szüksége a városállam- maik, ha nem támadná ép­pen akkor Ciprust a török.) A mór szinte minden ideg­szálával érzi a veszélyt, a feszültség egyre nő benne és éppen ez a feszült készenlé­ti lelkiállapot kedvez a jé­géi cselsszövésnek, mely vé­gül az őrületbe hajszolja a védtelenné, kiszolgáltatottá vált férfit. Csonttörően ke­mény, idegesen vibráló, sok­koló jelenetek érzékeltetik mindazt, ami a főhős belső világában végbemegy. A fe­szültség egy pillanatra sem oldódhat, a figyelem nem lankadhat, s ezt a rendezői óhajt szolgálja az ugyancsak sokkoló hatású zene, a bor­zongató fényeffektusok, a puritán díszlet, sőt a jelme­zek is. « H agyományos Qthelló- képünk egy-egy Básli, vagy Bessenyei alka­tú, orgánumú színészhez kötődik. Lukács Andor nem ilyen, pontosabban egészen más, de hát éppen ez a mássá az érdekes benne. Az első perctől nem hagy két­séget afféléi, hogy Desdemo­na nélkül nincs élet tovább a nap alatt, s ezt valóságos ultimátumként adja tudtára élgnek * és földnek. Ugyanis ha Desdemona mégsem az, aki az ő szívében él, akkor kár volt megszületni, szen­vedni, küzdeni, csatákat nyerni, semmi értelme a ve­lencei herceg kitüntető fi­gyelmének, kitüntetéseinek és semminek a világon. Ak­kor jöjjön az abnormális ál­lapot, a pocsolyában fetren­gés, a fájdalom állati hang­jai, a babona, a téboly. Ma­gas feszültségben játszik, szellemi és fizikai próbák során áll helyt e reneszánsz katona állóképességével. A Desdemonát gyötrő félté- kenységi jelenetei, a „kurva anyád” és más ehhez ha­sonló, korunkra jellemző úgynevezett „erős kifejezé­sek” gyakori használatával a panellakásokban lezajló családi csatározáisokra is emlékezteti az embert. Nagy-Kálózy Eszter Desde- monája nem alkalmas áldo­zati szerepre. Törékeny, madárcsantú, modern fiatal­asszony, aki nem érti ugyan férje „pálfordulását”, de energikusan védekezik a vá­dak ellen, s mindhalálig bí­zik szerelme gyógyító ere­jében. Kemény, ' elkesere­dett harcot vív életéért, Othellónak minden erejére szüksége van ahhoz, hogy megölje. Kulka János remek Jágó-aiakításáiról az jutott eszembe, hogy a Jágóénél ösztövéretob intellektussal is többen lettek diktátorok, élet-halál urai, koncepciós perek szervezői századunk­ban. Kulka nemcsak terme­tével magasodik a „stáb” fölé. A nagyobb szerepek közül Quintus Konrád Cas- siója halványabb a többinél, markáns viszont Koltai Ró­bert Brabantio, Dánffy Sán­dor Velence hercege, Hu- nyadkürti György Lodiovico szenátor és Adorján Zsu­zsanna (Emília szerepében). Jól szolgáltaik az előadást: Sztarenki Pál (Roderigo ne­mes), Csapó György (Monta­no) és Magyar Éva (Bianca). Szapudi András Nagy sikert arattak a magyar művészek Bartók a brit operában Forró sikert aratott hét­főn este a Magyar Állami Qperaház társulata és ba­lettkara — első londoni fel­lépésén — a brit király i ope­rában. A hírügynökségi beszámoló szerint a társulat Bartók három művét — A kéksza­kállú herceg vára című ope­rát, illetve a Fából faragon királyfi és a Csodálatos Mandarin baüettkompozícióf — adta elő, telt ház előtt. A jegyek az előadásra a Co- vemt Garden borsos jegyárai ellenére is már három hete elővételben elkelték. Lord Sainsbury, a Covent Garden igazgatótanácsának elnöke az előadás utáni fo­gadáson csadáilaitának adott hangot, de sajnálkozott is a magyar művészek látogatá­sának rövidsége miatt. Lu­kács Ervin, az Opera zene- igazgatója elmondta, hogy a társulat számára rendkívül izgalmas vállalkozást jelen­tett a Covent Garden-beli föllépés, és kifejtette: érzése szerint az előadás valóban sikeres volt. Lukács Ervin a világ zenei fővárosának nevezte Londont. A balettkar szombaton, a zenekar vasárnap érkezett Nagy-Bri tanodába. A lon­doni vendégszereplésen a társulat 215 tagja vett részt Kiadói kft Kaposváron Somogyorsxóg címmel hetilap indul Somogyország Kiadó Kft. kezdi meg tevékenységét a megyében. A hétmillió fo­rint törzstőkét tizenkét vál­lalat, intézmény, gazdálko­dó szerv ajánlotta fel a kor­látolt felelősségű társaság biztonságos indulásához, működéséhez. A kft a ter­vek szerint könyveket,’ hanglemezeket, tájékoztató kiadványokat, sőt reklám- és propagandaanyagokat jelen­tet meg. A kiadó először a 16 olda­las, színes nyomású So­mogyország című hetilap­pal jelentkezik. A lap első száma március 15-ére kerül utcára húszezer példányban, s az elképzelések szerint el­jut a megye valamennyi te­lepülésére. A megyei tanács mint a kft alapító tagja, kétmillió forinttal járul hozzá a kiadó megalapításához. Ebből 600 ezer forint a pénz, a többi pedig a felajánlott irodahe­lyiségek bérleti díja, az üze­meltetés, a telefon, a telex, a telefax használatának költsége. A megyei tanács felhatal­mazta a tanácselnököt, hogy tegnap délután aláírja a kft alapításához szükséges tár­sasági szerződést.

Next

/
Thumbnails
Contents