Somogyi Néplap, 1989. március (45. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-28 / 73. szám
1989. március 28., kedd Somogyi Néplap 5 Kifii+tődő a termelőknek Negyven páros v Szolgáltató meteorológusok A mezőgazdasági nagyüzemek mind nagyobb számban veszik igénybe a meteorológiai intézet agromej tetyológiai osztályának szolgáltatásait. Az intézetnek ez a részlege — megfelelő térítési díj ellenében — előrejelzésekkel, tájékoztató anyagokkal teszi lehetővé, hogy az agrártermelők, amennyiben az lehetséges, kivédhessék a szélsőséges időjárási hatásokat. A szolgálat szakmai anyaga, amely hetente két alkalommal jelenik meg, az eddigi tapasztalatok szerint kifizetődő a termelőknek, akik jelentős Magyar Gyógyszerészi Kamara létesül A szerveződő Magyar Gyógyszerészeti Kamara szakmai érdekvédelmet akar nyújtani tagjainak, s el kívánja érni, hogy a gyógy- ^ szerészetet és a gyógyszerészeket érintő jogszabályok meghozatalába beleszólása legyen — mondotta dr. Vin- cze Zoltán, a SOTE Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszer- ügyi Szervezési intézet egyetemi docense, a kamara szervezőibizottságának vezetője az MTI munkatársának. Az országban dolgozó 4500 gyógyszerész szakmai érdekeit a Szociális és Egészség- ügyi Minisztériumnak, az Országos Gyógyszerészeti Intézetnek, s a gyógyszertári központoknak kellene képviselniük, de ezeket az intézményeket az igazgatási funkoiók túlzottan igénybe veszik. Ugyanis a gyógyszeripar egészségügyi vonatkozású feladataival is foglalkoznak (például új gyógyszerek bevezetése, minőség- ellenőrzés, gyógyszerbiztonság kérdése). A gyógyszerészek úgy érzik, megkérdezésük nélkül döntenek rájuk vonatkozó fontos kérdésekben, s ezen változtatni szeretnének. A létesülő kamara célja egyebek között, hogy tagjainak véleményével, egyetértésével jelenjenek meg a gyógyszerész szakmát érintő jogszabályok, rendeletek. Azt is szeretnék elérni, hogy a kamara is kezdeményezhesse jogszabályok meghozatalát. Például jelenleg még nincsenek szabályok a patikák bérbeadásának körülményeire,. s e témában is hallathatnák szavukat a gyógyszerészek. A közeljövőben elkészül az alapszabály-tervezet, s a kamara alakuló közgyűlését ősszel tartja. —összegeket takaríthatnak meg azzal, hogy megfelelő időpontra összpontosíthatják a szezonmunkákat. A szolgálat 42 szerződéses partnerrel — termelési rendszerekkel és üzemekkel — alakított ki kapcsolatot, amelynek keretében 75 mezőgazdasági nagyüzem kap rendszeres agrometeorológiai tájékoztatást. Hétfőn és csütörtökön kapják kézhez az üzemekben az előrejelzést, amely egyebek között a hőmérsékleti maximum és minimum értékeket prognosztizálja. Ennek alapján például a termelési szezonban a váratlan fagyokat — legalábbis azok veszélyét — előrejelzik, éspedig olyan formában: meghatározzák, van-e esélyt a védekezésre, vagy pedig olyan erős lesz a lehűlés, hogy hasztalanul védekeznének, költekeznének a fagy „elhárításáért”. A talajhőmérséklet várható adatait is előrejelzik, ami a vetési időpontok meghatározását segíti. Ehhez a munkához most látnak hozzá a gazdaságokban; így a tavaszi szezonban jó eredménnyel vehetik igénybe a szolgáltatást a termelők. A betakarítási időpontokban szintén jó hasznát vehetik a prognózisnak. Egyebek között a lucerna kaszálásának időpontját határozhatják meg a meteorológiai előrejelzés alapján. Az intézeti részleg hat éve alakította ki közvetlen kapcsolatát a mezőgazdasággal. A most elkészült összesítés szerint a prognózisok összességében 86—87 százalékos arányban váltak be. A legsikeresebb a hőmérséklet előrejelzés volt, ennek „találati aránya” 92 százalék, a szél előrejelzése — ami a mezőgazdaság számára szintén fontos —, 90 százalékosra sikerült. A legnehezebben birkóznak meg a meteorológusok a csapadék előrejelzéssel — amiatt is, hogy a csapadéjt eloszlása gyakran teljesen „szabálytalan” az országban —, az ilyen prognózisoknak 79 százaléka válik be. A meteorológusok szolgáltatásai egyre, népszerűbbek; az elmúlt hat évben mindössze öt üzem mondta le a szakmai anyag előfizetését, miközben számuk évente 6— 8 új üzemmel, termelési rendszerrel gazdagodik. A Dunántúl legjobb táncosai Kaposváron A dunántúli társastánc bajnokságot a múlt hét végén rendezték meg Kaposváron, a Kilián György Városi Művelődési Központban, ahova Szombathelyről, Tatabányáról, Szigetvárról és a somogyi megyeszékhelyről negyven páros érkezett. A szép számú érdeklődő előtt a standard, illetve a latin táncokat három-három kategóriában mutatták be. A kaposváriak ezúttal szép sikereket értek el. A standard táncosok versenyében, a C junior 1 kategóriában Kiss János—Makiári Edina második, Balogh Krisztián-— Baracsin Krisztina pedig harmadik lett. Mindkét páros a Flamingó klub tagja. A felnőtt standard táncosok közül Krusnyicky Ervin— Szekeres Mónika második, Widermann Attila—Pozsgár Erika pedig harmadik díjat kapott. Az előbbi páros a Flamingó, az utóbbi a Dorottya klub tagja. A latin táncok versenyében a Krusnyicky—Szekeres páros az első helyen végzett a felnőttek kategóriájában. JEGYZETEK A VÁROSRÓL Csurgó képekben A város vendége, Szent- ágotai János apkadémikus első útja az ismeretlen-ismerős gimnáziumba vezetett, ahol a híres könyvtár ritkaságai közöt mintha megelevenedett volna maga Csokonai Vitéz is. A harmadszorra várossá avatott település emlékezetében elevenen él a víg poéta s az, amit Csurgóra hagyott. Az öreg oskola falai között a település festőjének, Raksányi Lajosnak az életműve e századról vall, idézi a tájait, a művész hűségét és ihletett pillanatainak képi csodáit. Hagyatékának megvásárlásával a város önmagát is becsüli. Tulajdonképpen a Raksányi-életmű (a tény, hogy a településnek volt egy festője) vetette föl a gondolatot: alapítson képtárat Csurgó. Az alapjait már meg is vetették a helyi és az elszármazott képzőművészek, amatőrök — a gimnáziumban elhelyezett Raksányi állandó kiállítás helyben maradva lesz csupán része ennek az anyagnak —, a városnak ajándékozott képek, plasztikák, iparművészeti alkotások egyelőre a tanács épületében lettek elhelyezve. A várossá avatás napjától ezek a művek is megismerhetők. A szerény gyűjtemény épp ezen a napon gazdagodott is, a Csurgónak átnyújtott ajándékok javarésze — a másik nyolc város ajándéka — ugyanis műtárgy. A somogyi városokban élő képzőművészek alkotásait is együtt láthatjuk hamarosan a helyi képtár gyűjteményében. A végleges elhelyezésről ezután döntenek, valószínűnek Játszik, hogy a múzeum (néprajzi kiállítás) számára átalakított épületben kap majd helyet a képtár. A várossá avatás alkalmából több időszaki képző- művészeti kiállítást nyitottak meg. A Csokonai művelődési központban Bauhoffer József, Farkas Béla és Pandur József festőművészek alkotásai láthatók (lapunk csütörtöki szárúéban mutattuk be a tárlat anyagát). A Meller kastélyban Soltra Elemér festőművész éremkiállítása a művész kevésbé ismert aljkotói tevékenységébe avatja be a nézőt. A festő kitűnő formaérzékkel készítette el éremsorozaitát. Ha valamennyit végignézzük, a XX. század magyar és egyetemes művészet kiemelkedő egyéniségeivel találkozunk. Picassóval és Tot tál, Egry és Medgyessy Ferenc, Keré- nyi Jenő és Barcsai Jenő arcvonásán kívül a rájuk jellemző művészi tevékenységet is hitelesen igyekezett ábrázolni. Nemcsak a képzőművészeknek állított érméivel emléket Soltra Elemér, hanem a század kiemelkedő zenei nagyságainak is, így Bartóknak, Kodálynak, a kitűnő cimbalomművésznek, Rácz Aladárnak, de említhetjük a Somogyhaz sok szállal kötődő kiváló zeneszerzőről és tanárról, Bárdos Lajosról formázott érmét is, vagy éppen a Csokonait ábrázoló művét. Különös aktualitása van napjainkban a Kós Károlyról készült éremnek, amivel a nagyszerű építész szellemi örökségének állított emléket. Mellette a legfri- sebb érem: Requiem 7000 erdélyi faluért. 1988-ban készült. A szakmunkásképző intézet kerengőjében a csurgói születésű Máté Lajos Csurgói Máté Lajos — grafikus és festő mutatkozott be. A szülőföld igézetében született festmények mellett a hazai tájakról festett képeket állította ki az alkotó A várossá avatott Csurgó fölidézi a nézőben az országos diákszínjátszó napok eseményeit a művelődési házban rendezett fotókiállításon, ugyanitt láthatjuk a Hazafias Népfront városi bizottságának tulajdonában levő fotókat is, amelyek a település életéről adnak számot. Horányi Barna Nagyanyáink lánykorában összebeszélt tíz-tizen- két leány, is litánia után kisétáltak a ,mezőre. Karjukon kosár, benne hímes tojás. összekapaszkodva mentek, slingelt szoknyában, a réten szétszéledtek, s elkezdték a hímes tojást az ég felé hajigál- ni. A gyepen nem tört össze a tojás, volt amelyiket kétszer, háromszor is földobhattak. Ha megrepedt a színes héj, lefejtették, s a belsejét jóízűen megették, csereberélve sárgáját, fehérjét, ki-ki a gusztusa szerint. A zöld gyep meg virágzott, pirossárga, kék tojáshéjak borították a rétet. A kosarak kiürültek, de hamarosan megteltek újra, most már illatos ibolyával. Az apró csokrokat cérnára fűzték o lányok, s a nyakukba akasztották. A közeli erdőből felékesítve tértek vissza a faluba. A legények már várták őket, ki-ki a maga . választottjához lépett ibolyáért. Nagyanyáink lánykorában a tojásdobálás szertartása éppen úgy hozzá tartozott a húsvéthoz, mint a böjti ételkülönlegességek a nagyhéthez. Az idősebb asszonyok ma is tudják, hogyan kell elkészíteni példáúl a csiripiszlit. Megválogatták a rozsot meg a búzát, jól megmosták, azután deszkára terítették arasznyi vastagon a rakott tűzhely mellett. Naponta meglocsolták langyos vízzel, és hathét nap múltán kicsírá- sodott. Akkor az egészet a csírájára fordították. Következett a megtörése mozsárban. \Miután levet engedett, egy nagy me- lencében leforrázták, aztán újra törték, újra forrázták. A levet jól össze kellett keverni, hogy egyformán édes legyen az egész csiripiszli. Búzalisztet kevertek hozzá és cserépedényben kemencébe tették. A kemencét épp úgy be kellett fűteni, mintha kenyeret sütöttek volna. Rendszerint háromnégy asszony összesegített, s minden évben másnál gyújtották be a kemencét. A húsvét előtti három hetet „zsírtalan heteknek” nevezték. Az első: fekete hét, a második: virág hét, a harmadik: nagyhét. Nagyanyáink ezekben a hetekben még a zsírt sem tűrték meg a konyhában. Az érett túró i— amihez só, paprika és törkölypálinka volt szükséges r— e hetek egyik különlegessége ivóit. Végül, talán kevesen tudják, a közkedvelt pattogatott kukorica is az említett zsírtalan hetek „leleménye”. Jókora bádoglapokon, lobogó láng felett pattogtatták a nyitott konyhákban. Húsvétkor sonkát és tojást vittek szenteltetni, ezért a csiripiszlinek, érett túrónak el kellett fogynia az ünnepre. Ha mégis maradt belőle, eképpen biztatta a családot a háziasszony. „Egyetek, mert még úgy járok, csiripiszlit kell vinnem szenteltetni.” Szapudi András Tanonciskolától a szakmunkásképzőig A BARCSI IPAROKTATÁS SZÁZÖTVEN ÉVE A céhek korába nyúlik vissza A Dráva-parti város első írásos emlékének hatszázadik évfordulójára a város megjelentette Pandur István tanulmányát a barcsi iparoktatás százötven éves történetéről. A historikus pedagógiai munka szerzője nem szorítkozott csupán az iskoláztatás helyi hagyományainak bemutatására, a sok dokumentum közlésével bepillantást enged az olvasónak Barcs fejlődésébe is. Úttörő munkára vállalkozott a helyi iparoktatás történetének földolgozásával, hiszen előtte ilyen behatóan senki sem foglalkozott vele. A település iratai, a Barcsi Képviselőtestület ülése jegyzőkönyveinek kivonatai, a tamfelügyelőség iratai, a korabeli helyi és megyei sajtó közlései voltak segítségére a személyesen megjelenített események ismertetésében. A vaskos tanulmánykötet legszínesebben, legolvasmányosabban a barcsi iparoktatás kezdeti 'éveiről ad szá-' mot. Itt is — mint másutt a megyében, az országban — a céhek korába nyúlik vissza a település társadalmi, gazdasági fejlődésével együtt haladó, előbb tanoncképzés, majd ipari szakmunkásképzés. A céhek — éppúgy, mint a közelmúltban a városban letelepített ipari üzemek — jelentős szerepet töltöttek be a település fejlődésében, a szervezett iparos és szakmunkás utánpótlás kialakításában. Am a XVIII. században bekövetkezett a céhek fölbomlása, anakronisztikussá, egyre zártabb testületekké váltak, s a kézművesek számának megcsappanása áruhiányt okozott. Az iparoktatás történetében jelentős állomás volt, hogy a XVIII. század utolsó éveiben fölismerték a rajzismeretek szerepét. Ám olyan iskolák, ahol ezt tanították, csak nagyobb városokban működtek. Barcs község volt abban az időben, amikor 1893-ban elhatározták, hogy létrehozzák az ipartanonc iskolát, és szeptemberben meg is kezdődött az oktatás. A népiskolákban alacsony szintű oktatás folyt, ezért az ipa- rostanonc iskola tanulóinak mintegy fele lemorzsolódott — mutat rá dolgozatában Pandur István. A diákok alapvető ismeret- és kézségbeli hiányosságokkal küszködtek. (Érdemes tovább gondolni megállapításait.) Az első világháború visz- szavetette az iparoktatást és nem tette lehetővé a meglevő ellentmondások feloldását. A későbbi gazdasági válság éveiben Barcson a tanonc-szerződések száma majd egyharmadára esett vissza. 1937-ben már csak három fiút szerződtettek, a lányok közül pedig csak egyet vettek föl — női szabónak. Az iparoktatás története a későbbiekben is tükrözte a társadalmi és gazdasági változásokat. Az ipar korszerűsítésével a harmincas évek közepétől került előtérbe az oktatás színvonalának emelése. Az 1949. március 15-én hatályba lépett törvény vetette meg az alapját az új típusú szakmunkásképzésnek. A korszakos intézkedés megszüntette a tanoncképzést, helyébe az ipari-, illetve a kereskedőképzés lépett. Pandúr István tanulmányát nemcsak a pedagógusok, szakoktatók hasznosíthatják munkájukban, hanem azok is, akik Barcs történetével alaposabban szeretnének megismerkedni. Akár a másfél évszázaddal ezelőtti településre kíváncsiak, akár a városiasodás útjára lépett település fejlődésére, mindenkinek hasznos útravalót nyújt az idei évfordulóra megjelentetett tartalmas munka. Horányi Barna
