Somogyi Néplap, 1989. március (45. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-17 / 65. szám
1989. március 17., péntek Somogyi Néplap 3 ÜLÉST TARTOTT A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG SIÓTOUR-PROGNÓZIS Több nyugati turistára számítanak FEJLESZTÉSRE 140 MILLIÓ FORINT (Folytatás az 1. oldalról) A szakszervezet látja el a munkavállalói érdekegyeztetést és érdekképviseletet: a párt tagjainak ezen a csatornán keresztül kell politizálni úgy, hogy a kommunisták alakítsák ki közösen álláspontjukat, és ismertessék azt széles körben. Fejtsenek ki erőteljes agitációt, meggyőző érvelő munkát a döntéselőkészítés folyamatában. Minden alapvető stratégiai kérdésbén törekedjenek akcióegységre. * A döntést hozó demokratikus fórumokon — ilyenek a munkahelyi tanácskozások, a vállalati tanács, a szak- szervezeti testületek — a pártalapszervezetet képviselő tagokon keresztül tolmácsolják álláspontjukat, és juttassák érvényre elképzeléseiket. A pártszervezetek javaslataiknak, kezdeményezéseiknek ne hatáskörrel, hanem politikai erőként való jelenléttel, akcióegységgel szerezzenek érvényt. A lakóterületi politikai munka jelenlegi felfogását is lényegesen módosítani kell: a politizálás fő szíríte- révé a lakóterületek válnak. Ezért a megyei pártbizottság szerint követelmény, hogy a munkahelyi és a területi pártszervezetek tagjai legyenek aktív résztvevői a szervezett társadalmi vitáknak, a népképviseleti szervek, a társadalmi szervek, -mozgalmak, az egyesületek tevékenységének. Az országgyűlési képviselő és tanácstagi választásokon álljanak ki és agitáljanak az MSZMP jelöltjei mellett. A megyei pártbizottság arra ösztönzi a munkahelyi alapszervezeteket, hogy konkrét megbízatásokkal politikai erőket csoportosítsanak át a lakóterületekre. A Siófoki Autójavító Vállalat igazgatója Kisfarkas Jenő: — Eddig még nem árasztották el a szervizt nyugati autók, annak ellenére, hogy ezek javításában, karbantartásában tapasztalatunk és jól bejáratott szakmai, üz- leiti kapcsolatunk van — mondta. — Előbb a Renault — és a Fiatok kaptak bebocsátást a szervizibe, imajd a Merce- des-szél szerződtek. Most, hogy a korábbinál nagyobb az igény a nyugati kocsik javítására, bővítették a kapcsolatokat, megállapodtak a Volkswagennel is és tárgyalások folynak a Peugeot-val. Hosszú ideig csaknem egyeduralkodó volt az OTP a lakáspiacon. Üj lakásokat többnyire a most már bankká lett pénzintézet építtetett, s hiteleivel jelen volt a családi házak építésénél is. Most megtört a jég:egy- re-másra hallani, hogy építőipari cégek, bankok különféle finanszírozási formában önálló lakásépítkezésekbe, lakásértékesítésbe Egyetért azokkal az apparátusi, intézményi kezdeményezésekkel, 'törekvésekkel is, amelyek szorgalmazzák az ott dolgozók átirányítását a lakóterületekre. A tennivalók megértetésében, összehangolásában, a folyamat elfogadtatásában, valamint a kezdeményezőkészségben számít a városi, illetve . a közbeeső pá r tsze rveze te k re is. Egyetért azzal,, hogy ezt folyamatként kezelve elsőként menjenek a lakókörzetekbe a párt-, a tömegszervezeti, a tanácsi apparátus alapszervezeteinek kommunistái, és kezdeményezzék az igazságügyi, az egészségügyi- a pedagógus, a pénzintézeti, a kereskedelmi és a szolgáltató pártszervezetek tagjai. Ök azok, akik szorosabb kapcsolatban állnak a lakossággal. Jelenlétük a lakóhelyi pártmunkában jelentős színvonalemelkedést, jelentene, növelné tekintélyüket, javítaná a személyi feltételeket. A megyei pártbizottság javasolja az irányító szerveknek, hogy vizsgálják meg a községekben levő pártszervezetek helyzetét is: nem látszik ugyanis célszerűnek az, hogy egy községben két- három kis létszámú alap- szervezet, funkcionál ahelyett, hogy erőiket egyesítve munkákodnának a községpolitika megvalósításán, a párt befolyásának növelésén. A megyei pártbizottság véleménye szerint szorgalmazni kell azt is, hogy az üzemekben dolgozó párttagok közül néhánvan kapcsolódjanak be a körzeti, községi pártszervezetek munkájába, és jöjjön létre kapcsolat az üzemi és a községi (körzeti) .pártszervezetek között. Figyelmeztet azonban a testület arra, hogy a folyamat egyik elemét sem szaAz autógyárakkal és képviseleteikkel kötött szerződések elsősorban az altka t- részbeszerzésiben jelentenek előnyt: a legrosszabb esetben is két nap alatt küldik a kért alkatrészt: nemegyszer repülőgéppel. Amióta létrejöttek a vezérképviseletek is, néhány típusnál előbb lehet alkatrészhez jutni, mint bármelyik szocialista országból Importált gépkocsi esetében. A másik nagy előnye, az együttműködésnek az, hogy a nyugati gyárak meghívják a siófoki szerelőket és a helyszínen ismertetik velük azt, amit a jó karbantartáshoz és a javításhoz tudniuk A barcsi Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat hagyományos tevékenysége a házépítés és a rekonstrukció. Rauch János igazgató az elmúlt két évben többször is elmondta: a lakásépítés nemhogy nem jövedelmező számukra, hanem már-már veszteséges, így előbb-utóbb felhagynak az építésszereléssel. Az önálló lakásépítkezéseket csak sa• ' i /•------'.i___•__i_t_.ii b ad kampányfeladatként kezelni. A párttagokkal együtt gondolkodva, érvelve lehet csak elkezdeni ezt a munkát. A munkahelyi és a lakóterületi pártszervezeteknek a jövőben hatékonyabban kell együttműködni a területpolitikai akciókban. A szerveződések variációit mint új lehetőségeket mélyebb elemzésre, alaposabb átgondolásra ajánlja a megyei pártbizottság a megye pártszervezeteinek, alapszervezeteinek, és várja a kezdeményezéseket, igényli az új szerveződési javaslatokat is. A lakóhelyeken működő alapszervezetek feladata a hangulat figyelemmel kísérése, befolyásolása és a helyi tanácsi döntések befolyásolása. Ezeknek az alapszervezeteknek figyelmet kell fordítani a terület ifjúságára, a településfejlesztésre.-A megyei pártbizottság véleménye szerint ide kell áthelyezni a pártépítés súlypontját is, mivel az üzemekben kevesebb a lehetőség a politizálásra. A megyei pártbizottság csupán néhány megjegyzést fűzött a lakóhelyi pártszervezetek tevékenységi körének bővítéséhez. Azt várja, hogy a városi pártbizottságok a lakóterületi alapszervezetek munkáját, tevékenységi körét folyamatosan bővíti és irányítja azt. A testület véleménye szerint folyamatos feladatnak kell tekinteni a lakóterületi munka szervezeti segítését is. A testület végül a párt választási rendjével foglalkozva kifejtette, ’hogy azokkal az elképzelésekkel ért egyet, amelyek a nyíltabb, .közvetlenebb és a demokratikusabb szavazási módokat erősítik, amelyek a pártélet demokratizmusát segítik. kell. Ellátják célszerszámokkal is a siófoki szervizt. .Ezeket az előnyöket eddig a nyugati turisták élvezték, hiszen kevés magyar rendszámú nyugati kocsi futott a megyében. A turisták ezen a nyáron is megfelelő ellátásban részesülnek. Ehhez megvannak a feltételek. Elgondolkodtató, hogy imíg a imagyar autósok egyre inkább elmaradnak a szervizektől és barkácsolással „biztosítják” járművük életképességét, a nyugati autótulajdonosok mind többször javíttatnak magyar szervizekben, mert itt kevesebbe kerül a javítás. Szegedi Nándor szírozhatnák, de amíg egy tizenkét lakásos sorház — a mostani árakon számolva —• húszmillió forintba kerül, önállóan nem tudják felépíteni. Kedvezményes hitelhez pedig nem jut a vállalat. (Az OTP ilyenből építtette a lakásokat.) Hiába házaltak a bankoknál, nem tudtak segíteni, holott jogszabály adta lehetőség lenne rá. Márpedig minden vállalkozáshoz pénz kell. Az ÉSZK-nál két fős beruházási csoport alakult. Eszerint mégiscsak belevágnak egy saját erős lakásépítésbe. A tizenkét lakásos sorház építésénél még kulcsátadás előtt kérik a majdani tulajdonosok anyagi hozzájárulását. Szerződéskötéskor megállapodnak az előleg összegében, s megegyeznek abban is, hogy a leeníiilol/l/MArtp r\n nrvíf lzűvóc Munkaértekezleten elemezték a múlt évi eredményeket, tapasztalatokat a Siótournál, s meghatározták azokat a feladatokat, amelyeket az idei idegenforgalmi szezonban' kell elvégezniük. A múlt évben a bevételük meghaladta az 1 milliárd 677 millió forintot, ez 4 százalékkal volt több, mint 1987-ben. A költségek azonban 80 millió forinttal nőttek az ismert okok miatt. A nyereség ezek ellenére is meghaladta az 56 millió forintot. 1988-ban tovább nőtt a nyugati vendégforgalom, mintegy 19 százalékkal. A Siótour szálláshelyein a nyugatiak 890 ezer vendég- éjszakát töltöttek. A szocialista országokból — elsősorban Lengyelországból és Csehszlovákiából — a szokásosnál kevesebb turista érkezett, s a hazai vendégek száma is 5 százalékkal csökkent. A konvertibilis valutabevétel 25 százalékkal nőtt. Nagy forgalmat hozott a világútlevél bevezetése, ugyanis a Nyugat- Európába utazó magyarok tavaly kilencszer több valutát vásároltak, mint 1987- ben. Nőtt a Jugoszláviába és a többi szocialista országba utazók száma is. így a nehézségek ellenére is eredményes évet zárt a Siótour; ezért 15 millió forint céljutalmat osztottak ki a dolgozóknak, akiktől a múlt évi szezon rendkívül megfeszített munkát követelt. Dr. Fodor János igazgatót a felkészülésről kérdeztük. — 1989 nyarára tulajdonképpen már a múlt évi szezon óta készülünk — mondsorán milyen időközönként fizet meghatározott összeget a cég számlájára. A részleteket a tervek szerint az OTP-től fölvett lakásépítési kölcsönből fedezik majd az ügyfelek; így — ha közvetve is — a vállalat hitelhez jut, amelyet csakis a lakások elkészítésére használhat fel. A takarékpénztár nem tudott, de nem is akart igazodni a lakók igényeihez. Ezzel szemben a vállalatnál azt ígérik, hogy a tulajdonosok kívánsága és a lehetőségek szerint változtatnak az eredeti terven. A burkolatokat, a szerelvényeket minden család maga választhatja ki, sőt a cég abban is partner, hogy nem teljesen kész otthonokat adjon át, ha valaki ezt kéri. így évente legalább ti7onnt há-7nt tnHna pníteni ta. — Akkor ki kellett már alakítanunk az árakat és meghatároznunk a nyitva tartási rendet. Júniusban megkezdtük az üzleti tárgyalásokat, s a szerződésen 90 százalékát szeptemberre aláírtuk a külföldi partnerekkel. Ezek alapján állíthatom: a szervezett nyugati forgalom, úgy tetszik, tovább nő az idén. Csehszlovákiából azonban várhatóan 'kevesen jönnek, mert az utazási irodák által megvásárolt kontingenseket még nem adták el. Feltehetőleg az egyéni turisták száma is csökkenni fog, hiszen az áremelkedések hátrányosan érintik őket. Az 1988-ban mélypontra visszaesett lengyel forgalom az idén ismét megélénkül, talán ellensúlyozza a csehszlovákiai csökkenést is. Az NDK-beli szervezett turizmus a tavalyi szinten lesz, a szerződéskötések alapján. A hazai forgalom, az árak emelkedése miatt, sajnos biztos, hogy tovább csökken. Megjelentették a szükséges prospektusokat, kiadványokat; ezekre eddig több mint 4 millió forintot költöttek. Elkészült az utazási irodák számára kiadott szolgáltatási jegyzék is (2 millió 300 ezer forintba került). A veszprémi és a zalai idegenforgalmi hivatal, valamint a Siótour közösen adott ki programfüzetet a kiutazók számára. Már nyomdában van egy Siófokról szóló prospektus is, és készülnek a nyári programok szórólapjai. Az idén különösen* sok programot kínálnak a vonattal, hajóval és autóbusszal utazni az ÉSZKV — mondta az igazgató, de megemlítette azt is, hogy emellett legalább 150 gyors-lakóházat is készítenek. A túlnyomó- részt faszerkezetekből összeállított épületet Somogybán, Zalában és Baranyában értékesítik, méghozzá úgy, hogy mindenütt figyelembe veszik a helyi adottságokat és eszerint módosítják a típusterveket. F. L. szándékozóknak, de az autósok is találnak maguknak speciális programot. Az üdülőhelyi klub és Szántódpusz- ta nyári műsorterve elkészült már; tovább növelik e programok színvonalát, s igyekeznek tömegigényeket is kielégíteni. A nyárra befejezik a sóstói strand bővítését (ez a tanács beruházása), ide a közeli Ifjúság kemping lakói is lejárhatnak. A siófoki Aranyparton elkészül az üdülőtelep; az idén már 70 lakosztály várja itt a vendégeket (főként a nyugatiakat). Éttermet, játszóteret is építenek az üdülőtelepen. A múlt ősszel szinte teljesen lebontották a bogiári Aranyhíd kemping kiszolgáló létesítményeit. Helyettük most 10 millió forint költséggel újakat építenek. A korábban középiskolás táborként használt szemesi Hullám kempinget az idén bárki igénybe veheti, ezért itt is jelentős költséggel korszerűsítették a kiszolgáló létesítményeket. Sok kempingben készítenek új főző-, mosó-, vasalóhelyiségekeí, lakókocsi-csatlakozókat. A fenntartási és korszerűsítési munkálatokra a szezon kezdetéig 23 millió forintot költenek. Bővítik, korszerűsítik Szántódpusztán a parkolót, mintegy 2 millió forint költséggel — ehhez a BIB is hozzájárult. Megkezdik a szántódi Shell-kút és az Oázis-üzletház mellett az új utazási iroda építését (ez körülbelül 3 millió forintba kerül). A balatonszárszói Túra kempingbe bevezetik a földgázt. Több táborhelyen — például a zamárdi Autós I-ben és a siófoki Aranypartban — korszerűsítik a bejárati utakat és a vendégfogadó egységeket. A főszezonra befejezik a lengyeltóti Kék Tó üdülőfalu szállodájának építését. Az új létesítményben és a tavaly megnyílt kempingben összesen 800 vendég nyaralhat. Játszótérrel, 90 méteres vízicsúszdával, kölcsönzővel, büfével, zuhanyzókkal gazdagodik az üdülőfalu. Két új teniszpálya is készül. A tóba halakat telepítettek a horgászni óhajtók kedvére. Megállapodtak egy magán- vállalkozóval, aki hátaslovakat állít a még üres, régi istállóba. Nagy az érdeklődés a Kék Tó üdülőfalu iránt, különösen az NSZK- beli turisták körében. A desedai kemping parkosítását is folytatják. — Az üdülési idény kezdetéig körülbelül 140 millió forintot költünk az idegen- forgalmi létesítmények fejlesztésére, korszerűsítésére — mondta az igazgató. — Arra törekszünk, hogy valamennyi fogadóegységünk színvonalát emeljük. Szapudi András VOLKSWAGEN UTÁN PEGEUOT Nyárra készül a siófoki autójavító HÁZRAVALO Nem kapnak a kedvezményes hitelből