Somogyi Néplap, 1989. február (45. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-16 / 40. szám
5 1989. február 16., csütörtök Somogyi Néplap 15 millió forint a somogyi gyerekeknek Szülőföldje a Szovjetunió, otthona Marcali Ruha helyett pénzt kapnak A természet gyönyörű szimfónia Egvre kevesebben vállaltak tavaly Somogybán nevelőszülői tevékenységet. Többen lemondtak az állami gondozott gyermekek neveléséről. Csaknem valamennyien anyagi gondokra hivatkoztak. A kapott pénzből nem lehet ellátni a gyermekeket — mondták. — A társadalombiztosításról szóló 1975. évi második törvény módosítása megoldotta-e ezt a gondot — kérdeztük dr. Orbán Istvánt. a Somogy Megyei Gvermek- és Ifjúságvédő Intézet igazgatóját. — Megyénkben az 1321 állami gondozott gyermek közül 580-at helyeztünk el nevelőszülőknél. Ök az eddigi 1800 forint helyett 2100 forint családi pótlékot kapnak gyermekenként. Ha a gyermek beteg vagy szellemi fogyatékos, akkor 2500 forintot. Egyelőre az igényjogosultságot mérik föl, de egy hónapon belül minden kifizetőhely és nevelőszülő értesítést kap az összeg folyósításáról. Ezt az összeget a nevelőszülő a gyermek ellátására köteles fordítani, tehát nem képződik vagyon az önálló életkezdéshez. Erre évente még két és fél millió forint áll rendelkezésünkre. A „kirepülő”, nagykorúvá vált gyermekeknek ebből veszünk házat vagy pénzt adunk nekik. A nevelőszülők az eddigi 750 helyett január. 1-jétől minimum 1500 forint gondozási díjat kapnak. Azért minimum, mert attól függ, hogy a gyermek beteg-e, szellemi fogyatékos vagy bűnöző; az összeg a minimum többszöröse is lehet. — A törvény nem állapít meg felső határt, 11 millió 210 ezer forintot lehet elosztanunk ebben az évben a Szalagot- tűznek Március elején, Gergely napján a fiúk tarka szalagokkal díszítették övüket, virággal fonták körül föve- güket. A lányok legszebb és legértékesebb szalagjaikkal, övükkel díszítették magukat. Kodály földolgozásában ismert a Gergelv-napi ének, amely az iskola kezdetét köszöntötte: Régi szokás szerint, menjünk isten szerint iskolába . . . Az ónaptár szerint a tanévkezdés március elejére esett. Szalaggal nem búcsúztatták, hanem avatták a diákokat. A szalagot (a közép- .kortól) azokra a középiskolásokra tűzték föl, akik az érettségire készültek, hamarosan ballagtak. Somogy-szerte ezekben a hetekben ismét fölidézik a hagyományt a középiskolások, s fiúknak, lányoknak a közeli búcsúztatás előtt szalagot kötnek a fiatalabbak. Az iskolai hagyományok változtak. A szalagkötés ideje, farsang időszaka, tartja magát, ám nem a fogadalomtételkor, az avatáskoi díszük a fiúk, lányok mellén a többnyire kék színű szalagocska, hanem a közelgő búcsút jelzi a rá varrott két évszámmal, amely az iskolába lépést, illetve a négy év elteltét jelöli. Szalagokat nemcsak a diákok kötöttek az idő tájt, hanem a farsangi maszkák is fölcicomázták magukat. A történelemben fontos szerep jutott a színes szalagoknak, rendjeleket viselnek rajta vagy magában ís elismerést fejez "ki a vállon átvetett, széles selyem. Maradjunk csak a diákok mellére kitűzöttnél, hiszen a szalagavató bál az iskolai ünnepélyek egyik legemlékezetesebbje. Mióta iskolákat állítottak, ünnepelnek a diákok. A fenntartók, névadók születés- és névnapja épp oly jeles eseménynek számított, mint az iskolai drámák előadása. Az 1933- ból való pedagógiai lexikon külön fejezetet szánt az iskolai ünnepélyeknek. Keres- ve-kutatva a szalagavató története után olyan leírásra . találtam, amit érdemesnek tartottam följegyezni. Az iskolai ünnepélyek pedagógiai előnyeiről ma sem mondhatnánk mást. A nyilvános szereplés növeli az önuralmat, fegyelemre és jó modorra nevel. A közéleti- ségre nevelés lehetőségét is fölismerték már abban az időben — éppúgy, mint érzelmi hatását. Ezekben a hetekben szalagot tűznek a középiskolás negyedikes fiúk és lányok mellére. Elmulasztották a farsangot, de még ezután rendezik mindenhol a hagyományos bálokat, amelyeket a diákoknak néhány száz évvel ezelőtt egyenesen tiltottak. Elhúzták annak a nótáját, aki farsang idején a hegedűjét vette elő ... — jegyezték föl. Évek óta ébresztgetik a diákok a ballagás előtti hagyományt, a szerenádot. A szalagavató bálok is népszerűek. Többnyire mulatságok, diákosak. A szalagra azonban nemcsak az van írva, hogy elmúlt a négy esztendő, ' ideje a búcsúzásra gondolni. Igaz, nem hímezték cérnával rá, hogy az érettségivel a felnőttek so- .rába lépnek. Pedig ettől még nagyobb a felelősségük. A szalag jelkép, ezt viselik mostantól a tizennyolc évesek. Horányi Barna —— ----------------* ■ ■ MARCALI A SZÁZADFORDULÓN Képeslapokból, korabeli fényképekből albumot jelentet meg a Marcali Városi Tanács a századforduló településéről. Gaál József helyi történelemtanár dolgozza föl az emlékeket. 250 nevelőszülőnek. Ez a gyermek 24 éves koráig jár és adómentes. Az idén a természetbeni juttatást is pénzben kapják a nevelőszülők. Mindegyikük saját maga oldja meg a beszerzést. Igv ha sikerül egy ruhát vagy tanszert olcsóbban beszereznie, a maradék pénzzel szabadon gazdálkodhat. Az összeget azonban a gyermekre kell költenie. Ezt a módszert mi próbáltuk ki. Nálunk bevált a kísérlet, ezért vezették be az egész országban. A változásoknak több előnyük van. Mindenekelőtt biztosíték a nevelőszülői hálózat továbbfejlesztésére. Lehetőség van a megkülönböztetett díjazásra, s a gyermek- és ifjúságvédő intézet gazdálkodása is rentábilissá válik. — A módosított törvény értelmében azoknak a gyerekeknek is jár családi pótlék, akik nevelőotthonokban, gyógypedagógiai intézményekben, csecsemőotthonokban és máshol élnek. Ki kezeli az ö pénzüket? — Somogybán 741 gyermek él bentlakásos intézményekben, s 15 millió forintot kapnak évente. A gyermek után járó családi pótlék a gyermeket illeti, ezért a gyám köteles a pénzt 16 és fél százalékos kamatozású gyámhatósági betétben elhelyezni. Ezt az összeget az állami gondozott akkor kapja kézhez, ha nagykorú lesz. Azért, hogy ne csökkenjen e pénz reálértéke, egy bank alakul, ez kezeli a több mint kétmilliárd forintot. Annak szabályozásán is gondolkodnak a Szociális és Egészség- ügyi Minisztériumban, hogy a nagykorúvá vált állami gondozott valóban az életkezdésre költse ' az összegyűjtött családi pótlékot és ne a csapszékbe vigye. Folynak a kísérletek annak érdekében is, hogy a gondozási díj a nevelőszülők nyugdíjának az alapját képezze. B. A. 22 ezer éves lelet Mumutvadász-telep nyomára bukkantak a munkások útépítés közben Szlovákiában, Trencianske Bohus- lavicében. A Szlovák Tudományos Akadémia Nyitrai Archeológiái Intézetének szakemberei szerint mintegy 22 ezer éves leletről van szó. Tűzrakóhelyet és mamutcsontokat, valamint patintott szerszámokat találtak. — Én voltam Budaörsön; csak vagyok egy éve itt, Marcaliban — mondja idegenszerű szófűzéssel, kedves akcentussal Jurij Usza- nov festőművész. Alkotókorszakának legutóbbi festményeit, amelyekből a marcali Lengyel József Múzeumban rendeztek tárlatot, így mutatja be: — Ez a stílus kicsit félabsztrakt; a színek dimenzióban való ábrázolása Cezanne, Matisse és Picasso dekoratív kompozíciójához hasonló. Jurij Uszanov 1947-ben született Moszkvában. s 1970-ben kapott diplomát — ugyanott, a képzőművészeti főiskolán. Két év múlva tagja lett a szovjet képzőművészek szövetségének. A Lomonoszov egyetem egyik magyar hallgatónőjével 1975-ben kötött házasságot. Négy év múlva költöztek Budapestre. Az ott töltött évekre így emlékezik: — Először a képcsarnokban dolgoztam grafikusként, majd a Nemzeti Galériában kalauzoltam orosz csoportokat. Később a nyelvtudásom már lehetővé tette, hogy iskolában • taníthassak rajztanáéként. Ebben az időszakban, születtek meg a gyerekeink. — Miért hagyta el a fővárost ? — Mindig vonzott a Balaton és környéke. Szeretek tájiképet festeni, ezért is választottam ezt, a tóhoz közeli kisvárost. Tavaly augusztusban költöztek Marcaliba. Felesége a szakközépiskolában tanít, Jurij Uszanov pedig a múzeum munkatársa lett. — Az alkotómunka, a festészet mellett számomra egy nagyon érdekes lehetőség is kínálkozott: a diákok képzőművészeti stúdióját vezetem. — Van kedvenc képzőművészeti stílusa? — Moszkvában nagy tudású, ám idős tanárok tanítottak; nem a modern iskolákat képviselték. Én azonban szeretek foltokkal festeni, ezt nem sokra értékelték a főiskola profesz- szorai. — Hosszas fejtegetésbe bocsátkozik a művé? szi látásmódról, technikáról, a modern irányzatokról. S hozzáteszi mosolyogva: — Most már a stílusomat én határozom meg ... — Beszélgetésünk során Cezanne neve többször is szóba került. — Valóban közel áll hozzám Cezanne alkotásainak, képfelépítésének klasszikus rendezettsége. Az ő művészetéből született többek között Picasso kubizmusa és Matisse derűs, tiszta színplasztikája is. — Az ön képeinek zöme akvarell és olajfestmény ... — Ezt a két technikát szeretem á legjobban — magyarázza. — A műteremben inkább olajjal, ritkábban pasztellal dolgozom. A grafikát szinte csak tanulmányként. A természet nyújtotta élményeket azonban akva- rellel örökítem meg. — Hol voltak tárlatai hazánkban? — Budapesten és Szegeden önálló kiállításokkal mutatkoztam be, Somogybán az őszi tárlaton szerepeltem először három munkámmal és az erdélyiek segélyezésére rendezett kiállításra is felajánlottam egyik festményemet. — Hogy’ érzi magát Magyarországon, illetve Marcaliban ? — Nagyon jól. Tetszik az ország kulturális élete és a kis távolságok is. A nyáron több képet festettem a Ba- laton-parton. A természet számomra olyan, mint egy gyönyörű szimfónia: minden bajt, szomorúságot feledtet. — Melyik munkahely segítette leginkább a nyelvtanulását? Otthon, oroszul vagy magyarul beszélgetnek-e? — Munkatársaim a Nemzeti Galériában fáradhatatlanul csiszolták kifejezésemet; magyar szókincsemet ott alapoztam meg. A kislányom most harmadik osztályos, a kisfiam elsős, néha beszélgetünk oroszul, de ők maguk között mindig magyarul trécselnek. — Tíz esztendeje él Magyarországon .. . —- Évente meglátogatom Moszkvában édesanyámat. De úgy érzem: ahol a családom él, ott van az otthonom. Tamási Rita Vissza az iskola pénzt! Szomszédom, Szabó úr a múlt hét egyik estéjén megállított fa szemetesledobó előtt. — Maga, ugye, újsagró? — támadt rám a mutatóujjával, és rögtön tudtam, hogy megint üzenetet akarnak velem küldeni valakinek, aki persze ismét rám fog megharagudni, pedig, én csak hirnök vagyok, ki jő, s pihegve szól. — Tessék mondani! — kapcsoltam be agyamban az üzenetrögzítőt, és letettem a szemetesvödröt. — Mondja meg nekik — emelkedett fel az ökölbe ágyazott mutatóujj az orrom magasságába —, hogy vissza fogom kérni az is- kolapénzt! Heherészni kezeltem, arra gondolván, hogy Szabó úr talán Karinthy Frigyes zseniális humoreszkje nyomán elmond egy anekdotát. de tévedtem. — Ez nem egy humoros történet, szomszédkám — folytatta Szabó úr. — Engem a jövő héten el fognak bocsátani a munkahelyemről, ahol húsz éve dolgozom. Csakhogy annak idején, az iskolában azt mondták, hogy ha jól tanulok és jó szakember leszek, a szocialista állam a tenyerén fog hordozni. Most kérdem én: hol az a tenyér?! Engem az iskolában senki sem világositott fel arról, hogy húsz év múlva az én jeles tudásom elavul, és át kell majd magamat képezni, új munkahelyet keresni vagy netán egy másik szakmát tanulni. Ezért akarom én visszakérni az iskolapénzt. Nincs igazam? Sejteni kezdtem, hogy ez valóban nem egy humoros történet, és megpróbáltam Szabó úrnak komolyan válaszolni. — Kedves szomszéd! * Ugye tudja, hogy az iskola az életre nevel? A mi életünk pedig, ahogy nagyon érzékletesen jelezte, a nagy állami tenyéren nyugodott. Jelszavaink voltak: Aki nem dolgozik, az is egyék! Egyenlőtlen munkáért egyenlő bért! Veszteséges vállalat nincs, csak kevés dotáció! Fent mindent tudnak, és ezt kell tudi lent! És így tovább, és így tovább. .. Ha javasolhatom tehát, ne kérje vissza az iskolapénzt, Szabó úr, hiszen az oktatás elvégezte a feladatát: éppen ilyenfajta életre nevelt. Az lett volna a csoda, ha a folytonos változás, megújulás képességét oltja belénk egy olyan világban, amelyben minden tökéletesnek és változtat- hatatlannak látszott. — Szóval igy gondolja? — kaszált előttem a szomszéd a mutatóujjával. — Hogy az iskola az életre nevel. De akkor én mégiscsak visszakérem az iskolapénzt! Méghozzá a fiaimét! Mostanában -ugyanis az élet igencsak változékony, amint az én sorsom is mutatja’. De azt nem látom, hogy az oktatás erre az újfajta életre nevelné a csemetéimet. — Tévedni tetszik — mondtam derűsen. — A mai iskola már kreatív, a változó viszonyokhoz jól alkalmazkodó és vállalkozó kedvű embereket nevel. A tanárok, a tananyag és a módszerek is erre az újfajta életre készítenek fel... Szabó úr szótlanul végignézett, aztán fölkapta az üres szemetesvöémét. — Na, viszontlátásra! — vetette oda, és eltűnt az ajtaja mögött. Ügy látszik, nem sikerült meggyőznöm. Pedig nekem ez a foglalkozásom. Csak nem kell továbbképezni magamat? Hohó! Akkor én is visszakérem az iskolapénzt! Nógrádi Gábor
